Táplálkozási zavarok kezelése nonverbális terápiával - és Táncterápia

Bernstein szerint a testkép fejlődésének második szakasza: a test és a környezet
megkülönböztetése, és ezt követi a testkép kialakulásának harmadik lépése, a testrészek és
kapcsolataik felismerése, azaz a csecsemő tudatosságot szerez arról, hogy a testrészei
szervezett módon működnek együtt (Bernstein 1972, id.: Hornyák 1989). Stern szerint már 2
és 6 hónapos kor között kialakul az én-érzés második aspektusa, a test fizikai egységének az
átélése, amely térbeni, időbeni és formai koherenciát jelent. A test részei fokozatosan térben
összefüggő, időben egybeeső, formailag viszonylag szűk határok között változó egységes
élménnyé szerveződnek. A test egységként való érzékelése az alapja a térben való célirányos
mozgásnak, ami az éntudat másik aspektusát, az „én, mint cselekvő” érzését megalapozza
(Kulcsár, 1992).
A differenciáció viselkedéses jeleként a gyermek aktívan explorálja az anyát: nézi,
tapintja haját, bőrét. Ez a kor az anya taktilis, manuális és vizuális explorációjának csúcsideje.
Mahler szerint ekkor történik a szimbiotikus egységet képező tojásból való „kikelés”, amely
az ébrenlét és alvás elkülönítésével és a befelé irányuló figyelem kifelé fordulásával jár. A
nem kielégítő szimbiotikus tapasztalatok eredményeképpen sérülhet a szeparációindividualizáció
folyamata is, mivel a hibás anyai viselkedés kényelmetlenné teheti a
szimbiózist a gyerek számára. Ilyenkor előfordul, hogy a gyerek túl korán kezd abból kilépni,
amikor az ego-kapacitása még nagyon gyenge, sérülékeny és még nem raktározódott el
megfelelő mennyiségű „ősbizalom” az anyai világtól való elkülönüléshez. Ilyenkor a self
elvesztésétől való félelmet és az anyjával való egybeolvadásra való vágyat egyszerre éli át.
Mahlerék megfigyelték, hogy a szimbiotikusan szorosan kötött gyerekeknél az aktív
távolságtartás korábban kezdődött, mint normál esetben (Kulcsár, 1992). A nem megfelelő
tükrözés és anyai válasz másik következménye lehet, hogy a gyerek egyáltalán nem lép ki a
szimbiózisból, mivel nem kap elég megerősítést ahhoz, hogy belsőleg irányított módon
tapasztaljon és tevékenykedjen, hogy szeparálódjon alakuló autonóm selfje az anyától.
Ehelyett megtanulja az anyja szükségleteit kielégíteni és saját érzéseit nem figyelembe venni.
Ahogy a gyermek elkezd önállóan mozogni a térben, felfedezni a környezetét, egyre
nagyobb távolságból észleli és élvezi anyja jelenlétét. Ezt az időszakot Mahler a Gyakorlás
alszakaszának nevezte el, amelyre jellemző a funkcióöröm dominanciája: a gyermek saját
képességeinek örül, és annak, hogy kiszabadult az anya által való elnyeléssel fenyegető
fúzióból. A világ felfedezésében elmerült gyermek időről-időre visszatér anyjához, a stabil
ponthoz emocionális „tüzelőanyagért”. Eleinte testi érintésre van szüksége, később azonban a
szemkontaktus is eléri a biztonságnyújtó hatást. Ez Bernstein szerint a testkép kialakulásának
40