Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
Bár a felhívás nem volt hatástalan, mégsem mutatkozott

kellő megértés a szükségességhez képest, még

azoknál a munkáltatóknál sem mindenütt, akik üzemének

anyagi helyzete ezt lehetővé tenné.

Egy nyomasztó adósságot törlesztett az Egyesület

vezetősége, amikor 1942 január 52-re összehívta a

nagyválasztmányt a segélyek és illetékek rendezése

céljából. Az állandóan fokozódó drágaság a

dolgozók helyzetét is súlyossá teszi, m ennyivel inkább

áll ez azokra, akiknek nincsen az egyesületi segélyen

kívül jövedelmük és keresetük, mint rokkantainknak

vagy munkanélkülijeinknek. A vezetőség érezte a

cselekvés kötelességét, mégsem nyúlhatott addig e

kérdéshez, míg a segélyek emelésére szükséges fedezetet

nem tudta biztosítani. Ez pedig csak illetékemelés

révén volt elérhető, amire addig gondolni sem

lehetett, amíg a dolgozók bére rendezést nem nyer.

December 19-én jelent meg a rendelet, amely a

drágasági pótlékot 15%-kal emelte s így a vezetőség

sürgősen elkészítette javaslatát, melyben arra törekedett,

hogy a segélyek a lehetőségig emeltessenek,

viszont az illetékek csak a legszükségesebb mértékben,

emellett a pénztár egyensúlya biztosíttassák.

Mintegy 20%-kal emeltettek a beteg-, a munkanélküli-,

a rokkant- és az árvasegélyek, míg az illetékek

a szakmunkásoknál 11-12%-kal (70 fillér) emelkedtek,

a munkásnők illetéke változatlan maradt, a segédmunkások

illetéke pedig heti 30 fillérrel csökkentetett.

Ezt a javaslatot a nagyválasztmány határozattá emelte,

az 1942. évi küldöttközgyűlés jóváhagyta, végül a

belügyminiszter szankcionálta.

16