Luther lelke. I. (Budapest, 1926) - Magyar Evangélikus Digitális Tár ...

91
tett, hogy a két testvéregyházat egymáshoz minél
közelebb hozza. Ezért alapították meg a Protestáns
Egyházi és Iskolai Lapot és a pesti közös protestáns
theologiai intézetet.
Mint kiváló költő, műfordító és író is országos
hírre emelkedett. De irodalmi munkálkodását is
elsősorban egyházának szentelte. Gyönyörű, teljesen
egyénies prédikációi, imádságai, eredeti és fordított
énekei sok szívben gyújtották lángra a
lutheri tüzet, mely az ő lelke oltárán égett.
És ez a nagy ember, akire egy nemzet tekintett
fel, és aki harcok tüzében volt egyházának vezére,
legboldogabb volt, mint mestere Luther is, a kicsinyek
között. Saját gyermekei körében maga is
gyermekké lett, velük „kis örömet nagynak érzett".
A tanuló ifjúságot az iskolában szívesen felkereste.
A konfirmációi oktatást igen nagy gonddal intézte.
A konfirmációt gyülekezete legnagyobb ünnepévé
tette. Ilyenkor szinte emberfölöttivé magasztosult a
lénye: az egyes gyermekeknek adott jeligéje ezeket
végig kísérte az élet útján.
A napokban hallottam egy gyülekezeti felügyelő
ajkáról, hivatalába való beiktatásakor, hogy ő kötelességének
tartotta e felelősséggel teljes hivatal elvállalását,
megemlékezve konfirmációi emlékmondatáról,
amivel őt a nagy Székács a templomban megáldotta:
„Légy hű mindhalálig." Utolsó alkalommal
is konfirmációi ünnepen szólt híveihez. Egész életének
méltó befejező akkordja az utolsó mondat,
mely ajkáról az oltár előtt elhangzott: „Úgy fényljék
a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák
a ti jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei
Atyátokat." (Máté ev. V. 16.)
Székács világossága is fénylett egy egész országos
egyháznak, sőt egy egész nemzetnek, amíg
élt — lelkének, emlékének fénye nem oszlik el soksok
egymásután következő nemzedék életében sem.