A Jókai-jubileum ; és a nemzeti diszkiadás története : az ... - MEK

155-
gondviselésére vau Lizva. Mikor senki se nézett oda, visz-
gzatettem az ötöst a tálkába. Mikor az apám haláláyal a
számadásait és a pénztárt átvették: öt ki-ajczáiTal többet
találtak benne a kimutatásnál. Ez az én visszalopott
ötkrajczárom volt. És én annak az sömnek a véres kezére,
a ki egy török basát ölt meg, nem vagyok büszke ; de az
apámnak a tiszta hezére az vagyok.
Milyen angyali élet volt annál a mi házunknál !
Soha
f.em hallott ott egy haragos szó. Testvéreim szerették et^y-
mást, engemet még jobban. Mikor kis gyerek voltam, isko-
lába mentem, Eszter nénémuek a házajtóból utánam kellett
addig nézni, míg az iskola ka^Duján befordulok. Xagyon
félénk voltam. Három tárgya volt különösen félelmem
fantáziájának. Azok a nagyszakállú zsidók, — azután a
veszett kutyák — és az élve eltemettetés. Ez az utóbbi
rém annwa üldözött, hogy egy kis papírra felírva szünte-
len a derekamra kötve hordoztam a végrendeletemet,
(8 éves gyerek), a miben arra kérem az anyámat, hogy ha
meghalok, ne temettessen el felbonczolás nélkül. — Leghamarabb
kibékültem a zsidókkal : az élve eltemettetéstl
nem rettegek, halva se temetnek már el engem I hanem a
kutyáktól még most is félek s bot nélkül nem járok az
utczán.
Az elemi iskolában volt egy kedves tanítóm, Székely
János; leczke után sokszor ott tartott s mesélt nekem
régi szép adomákat Mátyás királyról, Mária Theresia udvari
bolondjáról, találós meséket, a mik közül eg}a"e emléke-
zem: «az elseje mindig far ; a vége, lány eltt csipked .-.
szúr: ha kitalálod is fm-csa, ha nem találod is « furcsa ».
Ez aztán arra buzdított, hogy én is csináljak találós mesét
még pedig versben. Az els siker arra buzdított, hogy
még merészebb kísérletet tegyek. Yolt egy utczán járó
bolond a városban, a ki mindig azt kiabálta, hogy «urak
a papok !))Xnem is volt egészen bolond). Errl ii-tam verset.
Eg}^szer odafenn járt Komáromban Tóth Lrincz, akkor
épen a tudós akadémiától pályakoszorúzott költ, (Koma-
: