A Jókai-jubileum ; és a nemzeti diszkiadás története : az ... - MEK

A költ hivatása meglátni az ég' csipkebokorban az
Istent és tolmácsolni az égi szót a ráfigyel nemzet eltt.
A költ megedzheti, a költ elpuhíthatja a nemzetét.
A költ lehet re a nemzeti és emberi erények frigyládá-
jának, lehet bálvány-papja az érdekek aranyborjújának, a
hiú gyönyörök rézkigyójának. Az isteni szikra minden oltárt
meggyújtani jó.
Én választottam az oltárok között.
S éltemnek alkonyán megvan az a lelki megnyugvásom,
hogy a miért ifjúkoromban lelkesültem, azt vénségemben
megvalósulva látom ; hogy nem hiában hirdettem a feltá-
madást.
S nekem Isten különös kegyelmébl megadatott, hogy fel-
támadott nemzetemmel tovább is együtt éljek.
S erre nemzetemnek nemcsak éljenkiáltása buzdít, de
nagylelkií adományozása is biztat.
A fényes nemzeti jutalomnak nem az anyagi értéke az, a
mi lelkemet megragadja. En eddig is munka után éltem,
ezután is munka után fogok élni. Nálam a munkakedv az
életmér. De felmagasztal az a tünemény, hogy a midn az
én írói tollam által hirdetett ideál megörökítése volt a jel-
szó : ezrével támadt nemzetem soraiból, ki érte áldozni kész
volt. Ezek a magyar szellem, a magyar szabadság, a magyar
honszeretet halhatlan ezredei. Hódolattal hajlok meg a kö-
zönség eltt. Ötven évig azt hittem, hogy egy kis nemzetnek
az írója vagyok : ma megtudtam, hogy egy nasrv nemzet szir>i-
gája voltam.
Azt a nemzetet, mely nemcsak gyökereit verte a ver-
áztatta földbe kitéphetetleníil, de sudaraval is felntt az
örök égbe : azt nem sepri el a századok semmi özönvizo
többé.
!
Éljen, viruljon, legyen dics és szabad az én imádott hazám,
nemzetem
Jókai, a kit sem a beszédek meghallgatása, sem a vala-
mennj'ire mondott válasz ki nem fárasztott, utolsó beszéde
után, a melyet fiatalos hévvel és egyre növekv lelkese-
déssel, az egész teremben érthet hangon mondott el,
leült néhány perezre piros bársony karosszékébe s úgy