A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER KUTATÁSAINAK ... - Zskf

KABAI IMRE: A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER KUTATÁSAINAK MÓDSZERTANA.
19
ZSKF TKK FÜZETEK 1.
a „külsősöké”. Nem árt persze „igazi profikat” (egyes kutatóintézmények szakavatott, nagy
gyakorlattal rendelkező kérdezőit) is alkalmazni – hogy legyen kitől tanulniuk… Itt is felhívjuk a
figyelmet az erkölcsi, szakmai és anyagi ösztönzők kellő mértékére és arányára: mérlegeljük, hogy
mit várunk el hallgatóinktól „ingyen”, bizonyos „szakmai, oktatási ellenszolgáltatások” fejében – és
mit fizetünk meg „piaci áron”. Nem tisztességes és nem is praktikus alulfizetett munkatársakkal
dolgozni, amikor olyan sok múlik rajtuk egy kutatásban! Hiszen – mint fentebb jeleztük – az ilyen
jellegű adatfelvételekben kulcsszerepe van a „jó kérdezési szituációnak”, a megfelelő kérdezői
magatartásnak! De lássuk a kérdezőbiztos nélküli adatfelvételeket! Egyáltalán: milyen is legyen
maga a kérdőívünk?
3.4. A KÉRDŐÍVES TECHNIKÁK ÉRVÉNYESSÉGÉNEK ÉS MEGBÍZHATÓSÁGÁNAK DILEMMÁI
Ahogy Earl Babbie fogalmaz: „… a kérdőíves vizsgálatokra általában az alacsony érvényesség és a
magas megbízhatóság jellemző … *a+ kapott válaszokat csak az általunk eredetileg vizsgálni kívánt
– a kérdés megfogalmazásakor a szemünk előtt lebegő – probléma közelítő indikátorainak kell
tekintenünk … azzal, hogy minden alanynak ugyanazt a standardizált ingert adja, nagyot lép előre
a kutató megfigyelésében rejlő megbízhatatlanság kiküszöbölésében” (Babbie, 2003: 309). Ez a
meglehetősen tömör megfogalmazás a kérdőíves technikák leglényegesebb vonásait emeli ki.
Miközben a kérdőív gondos kialakításával, a kérdések körültekintő megfogalmazásával
nagymértékben kiküszöbölhetjük a mérésünk megbízhatatlanságát, esetleg azt érhetjük el, hogy
még pontosabban – és meggyőzőbben – mérünk „valamit”, amiről nincs igazán fogalmunk! Amikor
tehát a kérdőív szerkesztésének kérdéseivel foglalkozunk, ne feledjük, hogy egy hatékony eszközét
állíthatjuk elő saját és mások „félrevezetésének” – ha nem tisztázzuk pontosan: mit is mérünk!
A diplomás pályakövető rendszerek egyik központi fogalma például a „sikeres elhelyezkedés,
beilleszkedés a munka világába”. De mit is értsünk alatta? Mérhetjük úgy is, hogy megkérdezzük
volt diplomásainkat: „Mennyire sikeres a beilleszkedése a munka világába?” Megkérjük, hogy
osztályozza egytől ötig, ahol az ötös azt jelenti, hogy „tökéletesen beilleszkedett”, míg az egyes azt,
hogy „beilleszkedése egyáltalán nem sikeres”, míg a közbülső értékekkel „árnyalhatja
véleményét”… Jobbik esetben megkérjük – egy nyitott kérdés keretein belül – , hogy „indokolja
válaszát”. A kapott értékeket összegezhetjük, százalékokat, átlagot és szórást számíthatunk,
különböző magyarázó modellekbe illeszthetjük. Hogy a magasabb értékek mögött valójában mi
rejlik, csak nagyon körültekintő vizsgálatokkal, összetett mutatók alkalmazásával tudjuk eldönteni
– de legalább is „érzékelni”…. Megvizsgálhatjuk a jövedelmét, munkaidejét, munkakörülményei
konkrét elemeit (mennyire ártalmas az egészségére, milyen a munkatársak közötti viszony,
mekkora stressz-hatásnak van kitéve, milyenek az előrejutási lehetőségei stb.), majd
megkérdezhetjük azt is, hogy mely tényezők mennyire fontosak számára. Megnézhetjük az
előzményeit (milyen korábbi tapasztalataihoz viszonyítva fogalmazza meg értékítéleteit),
rákérdezhetünk arra is, hogy ismer-e más munkahelyeket, viszonyokat (van-e „térbeli”
összehasonlítási alapja). Az sem elhanyagolható körülmény, hogy valaki munka mellett szerzett-e
diplomát, így számára egészen mást jelent a „beilleszkedés”. Fontos lehet, hogy milyen elvárásai,
tervei, vágyai vannak a munkával kapcsolatban: például az „önmegvalósítás színterének” tekinti –
vagy egyszerűen „megélhetési forrás” számára; örömét leli benne, vagy állandó feszültségek,
frusztráció forrása…
Mit is takar tehát a „sikeres beilleszkedés” fogalma? Legyünk óvatosak és körültekintőek –
semmi esetre se tegyünk „elhamarkodott kijelentéseket” bizonyos mérési eredmények alapján!
Legyünk tisztában azzal, hogy a társadalmi jelenségeknek ilyen összetett a természete, csak
bizonyos – empirikusan megragadható – jellemzőit, indikátorait ismerhetjük meg, sohasem „a
maga teljességében”! Közelítsük meg sokoldalúan, többféle módszerrel, vegyük figyelembe mások
eredményeit – és ne titkoljuk el a velünk együttműködők elől sem effajta „bizonytalanságainkat”.