a tudásalapú társadalom kialakulása magyarországon - MTA ...

ELÕSZÓ
A tudásalapú társadalom körvonalai Magyarországon 2015-ben
12 tézis
Az eddigiek alapján policy-ajánlásokat megfogalmazni meglehetõsen kockázatos feladat.
A következõkben mégis a tudásgazdaság 2015-béli lehetséges és kívánatos állapota
kialakításának néhány irányát rajzoljuk fel. Idealizált elképzelésünk szerint igen
kedvezõ esetben akkorra a tudásgazdaság rendszerében leképezhetné a mai ausztriait.
Az oktatás hatékonyságában s eredményességében és néhány más paraméterben a
különbséget még erõsebben ledolgozhatnánk. A tennivalók:
1. A közoktatásban a rendszer általános átalakításának irányát három ponton hangsúlyoznánk.
a) Az óvodai oktatás kiterjesztésével s az elõiskolai képzés bevezetésével
döntõ ponton javítanánk a képzés tehetségmerítési bázisát. b) Iskolai, pedagógusi s
tanulói teljesítménymérési pontokat vezetnénk be, amelyek a különbözõképpen finanszírozott
s eltérõ fenntartású iskolákban (állami, egyházi, közösségi) a különbözõségek
megõrzésével is egységes és nemzetközi mérésekkel is értelmezhetõ követelményrendszert
jelenítenének meg. c) A felsõoktatást is egyre inkább közoktatási formaként
fognánk fel, és befogadóképességet nem az elit egyetemi szakokon, hanem a
különbözõ szakmai programoknál lényegében továbbterjesztenénk.
2. Az ország kutatás-fejlesztési ráfordításaiban egyfelõl közismerten szerények a
rendelkezésre álló források a GDP részarányában, másfelõl indokolatlanul alacsony a
versenyszféra részesedése. Felfogásunk szerint, bár egészében is szükség van a K+F
országos ráfordítások növelésére (éves átlagban azok mintegy 10–11%-ával, hogy az
EU gyengébben fejlett részeivel lépést tarthassunk), az abszolút növekedésnél fontosabbnak
tartjuk a ráfordítások belsõ arányának átalakítását, s azon belül is elsõsorban
az ipari hányad növelését. 2015-re ebbõl következõen a magyar K+F ráfordításnak
40–50%-a a versenyszférából származna. Egy ilyen arány eléréséhez nagyjából egyébként
is szükséges lenne a fenti növekedési ütem tartása.
3. Sürgõsen neki kellene látni a nemzeti stratégia néhány (az eddigiektõl eltérõen kevés!)
prioritásának kidolgozásához. Ezeknek egyszerre kellene tekintettel lenniük a magyar
ipar lehetõségeire, a hazai K+F meglévõ erõsségeire és különbözniük kellene általánosításaikban
a nemzetközi mintákban mindenütt elõbukkanó „info- + bio- +
nanotechnologiák” prioritási hármasának semmitmondásától. Az ezek alapján is folyó
igazgatáshoz létre kell hozni egy szakpolitikai fórumot – egyfajta Nemzeti Kutatási Tanácsot
–, ahol az állami szektorok képviselõi és K+F szakemberek együtt döntenek
prioritásokról, vitatkoznak a részpolitikák integrációjáról. Ez nem miniszterek fóruma
s nem tanácsadó testület, hanem szakpolitikai fórum lehetne mandátumokkal – tehát
egy köztes képzõdmény. Bizonyos mandátumokkal a Tanács felügyelné az állam által
finanszírozott kutatóhelyeket is, legyenek azok bármilyen szervezeti keretekben (Akadémia,
felsõoktatási hálózaton belüli, megmaradt ágazati intézetek).
4. Az egész felsõoktatásban jelentõsen meg kellene emelni a mûszaki, agrár- és
természettudományi szakokon tanuló hallgatók összlétszámát. Ezek aránya jelenleg
7