a tudásalapú társadalom kialakulása magyarországon - MTA ...

ELÕSZÓ 9
8. Kialakítható lenne 2010-re néhány új kutatási intézményi forma, megoldás is. Egyik
ezek közül a nagy mûszerközpont lehet. Metodológiai, mérési, laboratóriumi központ,
ahol különbözõ változó teamek kibonthatják munkájukat. A mûszerközpont állandó, az
azt használó emberek, teamek változhatnak. Õk elvben a sajátos infrastruktúrától függetlenül
szervezõdhetnek, léphetnek be s ki a hálózatba. A csoportok tagjai – a mûszerközpontok
mûködtetõitõl függetlenül – lehetnek hazaiak s külföldiek. A képzés, továbbképzés,
módszertani tanácsadás kritikus tömege maga is képezhet ilyen infrastrukturális
csomópontot. A magyar akadémiai intézet egyelõre csak igen gyengén, a nemzetközi
mintákhoz képest igen puhán választja szét e két szervezeti rendet.
9. Ezen hálózatok különösen fontos részeit alkotnák a regionális klaszterek. Ilyenekbõl
szektorálisan eltérõ hangsúlyokkal 2-3-at lehetne magántõke bekötésével is nemzetközileg
versenyképessé tenni. A nemzetközi mérésekben legjobban szereplõ hazai egyetem, a
szegedi köré a létezõ kapacitások kihasználásával élettudományi klasztert lehetne telepíteni.
És a közép-dunántúli feldolgozóipari háromszög (Gyõr–Veszprém–Székesfehérvár)
nemzetközi versenyképességének fokozása is elképzelhetetlen itt egy gépipari-jármûipari-informatikai
klaszter kiépítése nélkül. A regionális klaszterek megerõsítésére valószínûleg
az állami felsõoktatás új PhD-munkahelyeinek 60%-át a vidéki központokba kellene
telepíteni.
10. Célszerû lesz 2-3 területre, Magyarországra is közös közép-európai fejlesztési központokat
telepíteni. Ilyenekbõl a közép-európai EU-tagállamok együttes kezdeményezésére
és közös lobbitevékenységének eredményeként a szélesebb régióban 8–10 is létrejöhetne
(és értelemszerûen ezek egy arányos része kerülhetne egyébként is meglévõ hazai
tudásközpontok mellé). Ezek kutatószemélyzete, irányítása és gazdasági „vevõköre” is
meghatározó módon az érintett 4-5 országból közösen kerülne ki.
11. A szakértõ, magas kompetenciájú szakmunkaerõ biztosításában a külföldrõl
meghívható vagy letelepíthetõ csoportok egyre nagyobb szerepet kapnak. Kialakul
egy európai verseny az ilyen szakemberek megszerzésére, „átcsábítására”. Ebben más
európai versenytársaink laboratóriumaik felszereltségével, magas fizetésekkel tûnhetnek
majd elsõsorban csábítónak. Mi ezzel szemben elõremeneteli lehetõségeket és az
érintettek családjai számára megfelelõ életminõséget kínálhatunk alternatívaként.
Ezek biztosításához minden bizonnyal specializált állami alapok is szükségek lesznek.
12. A tervezõk dilemmája. A hosszabb távú tervezés is a napi politika eszköze. Ha
az bemutat egy felül összerakott jövõvíziót, mindenki csak azt fogja nézni benne,
hogy milyen kuckót és mozgási lehetõséget szántak neki a politikai mûhelyekben. Ha
legalább néhány ponton énképükkel egybevág, minden rendben van. Ha bármilyen
okból nem találják a megszokott helyen magunkat, ellenfelekké válnak. Ha fent
meghirdetik a „tervezzünk csak – vagy fõleg – alulról” programot, a tervezési körzetek
határán az épített utak sem fognak találkozni. Elindulhatunk elvben másképp is.
Két opciónk van. Az elsõben megpróbáljuk megtanulni, a világban hogyan gondolkoztak
a sikeresek. Nem tudunk mit kezdeni más történelmével, nem másolhatók a
konkrét szervezeti sémák, nekünk szükségszerûen mások lesznek a külföldi partnereink.
De a stratégiai elvekbõl, mások gondolatmenetébõl tanulhatunk. De akkor,
persze hagyva valamennyi pénzt a helyi álmok álmodóinak is, egy nagyobb átfogó
programnak mégis neki kell vágni. Úgy, hogy közben nagyjából néhány fontosabb