Joó Tibor: A Magyar nemzeteszme

46
s erről azt mondja, hogy Attila kardja volt, a
legendás isten-kardja. Ma Nagy Károly kardjaként
a német császári insigniumok közt foglal helyet
a honfoglaláskori magyar iparművészet e re-
meke, mely minden bizonnyal a fejedelmi kincsek
közül való, s talán Árpádé volt. így hát a leg-
nagyobb sajnálkozással gondolhatunk rá, hogy
a hűtlen családtag kiadta kezéből, eredetünk és
hivatástudatunk ősi szimbólumát, melynek méltó
helye nálunk volna, a másik ősi fejedelmi jelvény,
a kristálybuzogány, a mai királyi jogar mellett.
Arról a királyi kincsről, melyet IV. Béla leánya
Csehországba vitt magával, a király visszakövetelő
levele azt írja, hogy e kincseket a magyar királyok
Attila óta gyűjtötték össze. Ebből ma már csak
egy darab ismeretes. Ez is kard, a Prágai Szent
Vid székesegyházban őrzik, de ez Szent István
kardja volt. Kun László Attilát választja példa-
képéül, s az ő birodalmának visszaállításáról ál-
modozik. Mátyás király sem veszi rossznéven,
ha hozzá hasonlítják. Mátyás halála, s a biroda-
lom hanyatlása idején is őt emlegetik a szittya
unokák. Árpád alakja homályba vész. István, a
szent király mellett, ki a keresztény Magyar-
ország alapjait megvetette, őt emlegetik, azt a
világbíró őst, kitől a kereszténység szolgálatába
állított hatalmat és erőt örökölte.
S amikor aztán a családi legenda a nemzet
mítoszává válik, megjelenik a hunok és magyarok
rokonságának, leszármazási viszonyának a hite.
Mint ahogy a dinasztia a hun király sarjadéka,
úgy a népe is a hunok ivadékai. Árpád népe végső
eredetében azt jelenti, hogy Attila népe, azaz
hún. És ugyanakkor, midőn Attila nagyságát
emlegetik, valóban hunoknak is nevezgetik a