Joó Tibor: A Magyar nemzeteszme

50
képzelhető, hogy a népvándorlás részeseként e
két alapegységhez mennyi idegen elemet vett
fel, vért és szellemet egyaránt. De ha a két alap-
egység korábbi családfáját keressük, akkor is csak,
az adatok hiányában, nem állhatunk elő tényekkel.
Ám alig hihetjük, hogy akár a vándorlásban és
hódításban akkor már nagymúltú húnság, akár
a népek országútja mentén tanyázó finn-ugorság
«tiszta» lett volna bármi tekintetben. A két társa-
dalmi réteg, az uraké és szolgáké aztán nemcsak
egymás közt keveredik, hanem mindkettő külön-
külön is vesz fel elemeket kívülről, s ez a folyamat
nemcsak vándorlásai alatt, hanem megtelepedése
után is tart természetesen. És mégis társadalmi-
történeti egység ettől kezdve ez a közösség! Ennek
az egységnek a létesítő tényezője azonban vál-
tozó. Hogy időről-időre mi az, ami összetartja,
látni fogjuk történelmi vázlatunk folyamán. Most,
a kezdet idejében a hódító és hódolt viszonya.
A tudomány a meghódított finn-ugorokat ne-
vezte el «előmagyaroknak». őket tekinti a ma-
gyarság őseinek, minthogy nyelvét tőlük örökölte.
Ám nem volna-e helyesebb a hódító türköket
tekinteni a fontosabb ősöknek? Hiszen az élet-
formát, ami bizonnyal fontosabb és lényegesebb
egy nemzet mivoltára nézve, mint a puszta nyelv,
tőlük örökölte. Hogy nemzetünk azzá lett, ami-
nek ismerjük, e törököknek köszönhető, ök voltak
a vezetők, s a nemzet szelleme is az ő körükből
származott dinasztiának az ajándéka. Nélkülök
a nyelvészet «előmagyarjai» nyelvrokonaik, a vo-
gulok vagy osztjákok sorsában osztoztak volna.
Az új közösség sorsát a török vezetők szabták
meg. ök mozdították ki az erdőzúgból és tették
részesévé a népvándorlás eseményeinek. Ettől