Joó Tibor: A Magyar nemzeteszme

48
nyien egymás nyelvét is, aminthogy e tájon
minden nép többnyelvű volt.
Biológiailag, mai szóhasználattal élve, «fajilag»,
már eredetileg keresztezett volt az a közös-
ség, melyből a magyarság emberanyaga kike-
rült. A Kr. e. I. század derekán Kína lerázta
a hún uralmat és Nyugat felé űzte egykori urait.
Ezek útjukban rendre meghódították a szteppe
népeit, Európa közepéig érkeznek, s végül előttünk
áll Attila birodalma. Ε hunok egy törökfajta
töredéke az északi erdőhatáron egy halász-vadász,
de már földet is művelő s a mellett lovat is ismerő
és tenyésztő finn-ugor népségre akadt, őket meg-
hódította, s rájuk telepedett. Természetesen
tüstént megindult a hódítók és hódoltak közt az
a keveredési folyamat, melyről a nomádok álta-
lános jellemzésénél szóltunk. Az valószínűtlen,
hogy a kisebb számú török urak rétege teljes egé-
szében felszívta volna a finn-ugor szolgák népét,
mert még a honfoglaláskor is megkülönböztethető
a két réteg, de a házasodások, az arra alkalmasak
társadalmi felemelése, a silányabbak lesüllyedése
mindkét réteget kevertté tette. S az egész új
népet kétnyelvűvé. A török nyelvet már csak
azért sem hagyhatták el, mert egész őstörténetük
folyamán szüntelen török népek között éltek.
Viszont a finn-ugor réteg elég nagy volt ahhoz,
hogy ősi nyelvét megőrizze; csak éppen sok török
elemet olvasztott bele. Török nyelvét az uralkodó
réteg csak mai hazánkban hagyta el, midőn már
nem volt rá szüksége, s ugyancsak gyakorlati
szempontok miatt vált anyanyelvévé szolgái finn-
ugor beszéde. Általános szociális jelenség, hogy
az urak veszik át a szolgák nyelvét. Így vált
«magyar» nyelvvé a finn-ugor, s nem a török.