A magyarországi zsidók statisztikája

136
Éppen a zsidók nem vehetik tőlünk rósz néven, – hiszen
bár egészen megtudnánk tőlük tanulni – hogy mi magyarok jobban
szeretjük a magyart, mint őket, ez természetadta jog és isteni
parancs.
*
Különösen a magyarországi zsidóságra nézve akarok még egy
pár szót elmondani, a magyar nemzetbe való beolvadás dolgáról.
Példátlan dolog az a világon, amit „névmagyarosítás” czímén
ez az ország produkál. Az önbolondítás e nagyszabású munkája
minden józanésszel ellenkezik. Hosszú évek sora óta figyelem a
névváltoztatásokról szóló kimutatást. Azt a czélt, amivel annak
idején megindokolták – elérve egyáltalán nem látom. Tudósaink,
államférfiaink között, akik a külföld előtt is ismeretesek, nem igen
látjuk ez irányban a fejlődést. Wekerle ma is Wekerle, tudósaink
között ma is csak annyi az idegen nevű, mint volt 20 esztendő-
vel ezelőtt. És ezen nincs mit csodálkozni. A nevét, akit ahhoz
a névhez tradiczió köt, nem változtatja az ember, mint az ingét.
Lemond róla az, akinek a vereték nevét annak idején is csak
oktrojálták, amelyhez csak tréfás gúnyolódás és sok keserű emlék
tapad. Különösen a magyar vidékeken volt kifogyhatatlan a nép-
humor ily gúnynevek gyártásában és íme itt a visszahatás. A
nyakigláb fia íme Báthori vagy Rozgonyi lett, a kajla zsidó fiát
Rákóczinak hívják.
Érthetetlen az a nemtörődömség, hogy legalább a történelmi
neveket nem lehet megóvni ez invázió ellen, mert ha csak az a
lényeg, hogy magyar legyen a név, akkor, ha nem mutatnak is a
zsidók némi szerénységet a névválogatásban, az államnak kellene
őket pietásra szorítani.
*
De ki ma az az államférfi, aki a sajtótól nem félti a nép-
szerűségét és magára meri venni a reakczionariusság, a klerikális-
ság gyanúját!