Európa, Amerika, az iszlám és a kommunizmus - Mindenkilapja

88 | NEGYEDIK ELŐADÁS
Származhatott-e valami jó a harcos ateizmus világszéles diadalútjából?
A prófécia szerint igen. A Biblia és a keresztény hitvallás eltiprása
csak rövid ideig tarthatott. Franciaországban, mint olvassuk, és
már értekeztünk is róla, mindez három és fél esztendeig tarthatott,
de ahol az ateizmus jobban kiépíthette állásait, ott sem tudott hoszszú
évszázadokra berendezkedni. A rövid ideig tartó halált feltámadás
és megdicsőülés követte.
Igen, Jelenések könyve itt párhuzamba állítja a Biblia megaláztatását
és felmagasztalását Jézus Krisztus halálával és feltámadásával.
És ez a tekintetben is igaz, hogy amit ellenségei az Ő végleges megrontására
gondoltak el, Isten azt az egész emberiség javára fordította
oly módon, hogy összehasonlíthatatlanul gyümölcsözőbb lett
Krisztus munkája halála, feltámadása és megdicsőülése által, mintha
mindez meg sem esett volna.
E tények nagyon is kézzelfogható módon tetten érhetők a történelemben.
Mert lássuk csak, mi lett a „forradalmak korának” 89 politikai
következménye. A felgyülemlett politikai feszültségek a forradalmak
idején éktelen pusztítást okoztak, és, amint azt az előbbiekben már
tárgyaltuk, rövid időre politikai földcsuszamlást, az egyensúlyi helyzet
másik oldalra történő elbillenését idézte elő. S noha a Szent Szövetség
Európája az 1815-ös bécsi kongresszustól kezdődően fellengzős
kísérletet tett a korábbi hatalmi struktúrák restaurálására, a
megújuló polgári szabadságmozgalmak kiváltotta erjedési folyamatot
nem lehetett feltartóztatni, mely az erőviszonyok kiegyenlítődéséhez
vezetett. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a politikailag ellentétes
polaritású erők kioltották egymást. Sem a „tengerből feljövő fenevad”
(Jel 13,1) – vagyis a harmadik előadás alapján Rómával, az egyházi
hatalommal azonosított „kis szarv” –, sem a harcos ateizmusban
alakot öltő „mélységből feljövő fenevad” (Jel 11,7) nem tudott kizárólagos
befolyásra szert tenni. Ebben az egyensúlyi helyzetben hagyhatott
alább a vallásüldözés szelleme, s terjedhetett a vallási türelmesség
elve. Paradox módon politikailag soha annyira kedvező kör-
89 E már-már klasszikusnak számító elnevezés a jeles angol történésztől, Eric J.
Hobsbawm-tól származik.