Jaj, ha a medve halkan tördeli ágak jég-süvegét, és ... - Turcsány Péter

A téli éjszaka
Még a téli éjszaka hódoltsága,
még a város sötét tornyának fojtott ütése,
még a folyót mélységbe taszító ködök,
még a páfrányok, még tüskék. Ó, pajtásom,
elveszejtetted a szíved: síkságaink
nem nyitnak már többé számunkra teret.
Itt könnyezel földedért a némaságban:
s harapod csak szivárványos zsebkendõdet
farkasok fogaival:
föl ne ébreszd, ki melletted szúny, a legénykét,
a verem mélyében a mezítlábast.
Senki se merje idézni anyánkat, senki,
mesélve álmot nekünk az otthonról.
Magas Bergamo várából
Hallottad kakas kiáltását levegõben,
tornyokon túl, bástyák mellvédén is túl,
fagyosak oly fénytõl, amit nem ismertél,
az élet villámgyors kiáltását, és zárkák
hangjainak susogását és az õrjárat
madárrikoltását még virradat elõtt.
És szót magadért nem ejtettél:
jutott neked csupán rövid sugarú kör:
és hallgatott az antilop a kócsaggal
gonosz füst leheletébe bezárva,
hírnökei egy épp most született világnak.
És a februári hold a föld felé
nyitott haladásban, én neked nem több már,
mint saját csöndjében a fölgyúlt emlék formája.
Te is a vár ciprusai közt haladsz
zajtalan, és itt a zöldben lecsöndesül
a fiatal halottak haragvása,
és már-már öröm a túlvilági részvét.
(1943–1947 között)
265