OPEN ANDRE AGASSI öNÉLETRAJZ

a lábamat a küzdelemre, úgyhogy egy szemetesvödröt tesz alájuk.
Szeretem, hogy Pere rendszerető, a bőrkeményedések Romanje.
Először fog egy hosszú fülpucolót, és tintaszerű trutyit ken rá,
amitől ragadós lesz a bőröm, és lila a rüsztöm. Ezt a tintát nem
lehet lemosni. A rüsztöm úgy Reagan beiktatása óta egyfolytában
tintás. Aztán Pere egy olyan anyagot permetez rá, amitől
még jobban ragadni fog a tapasz a lábamon. Hagyja megszáradni,
aztán minden bőrkeményedésre egy habszivacs karikát helyez.
Végül jönnek a rizspapírra emlékeztető ragasztószalag-darabok.
Rögtön a bőr részeivé válnak. Mindegyik nagyujjra annyit teker,
míg akkora lesz, mint egy gyertya. Végül a lábam alját ragasztja
be. Tudja a nyomáspontjaimat, melyik részre érkezem, hol kell
extra réteg párnázás.
Megköszönöm neki, fölhúzom a cipőmet, de nem kötöm be.
Most, mikor minden kezd lelassulni, növekszik a hangerő. Percekkel
ezelőtt a stadion csöndes volt, most a hangosnál is hangosabb.
A lég megtelik zsongással, zsibongással: a nézők igyekeznek a helyükre,
sietnek leülni, mert egyetlen pillanatot sem akarnak elszalasztani
abból, ami következik.
Felállok, lerázom a lábamat.
Nem ülök le újból.
Megpróbálok végigkocogni a folyosón. Nem rossz. A hátam
bírja. Minden működik.
Az öltöző másik felén észreveszem Pagdatíszt. Már átöltözött,
és egy tükör előtt babrálja a haját. Rendezgeti, fésüli, hátrafogja.
Hű, de sok haja van! Fölrakja a fejpántját, fehér Cochise kendő.
Tökéletesre húzza, és egy utolsót ránt a copfján. Határozottan sokkal
megkapóbb meccs előtti szertartás, mint a bőrkeményedések
kipárnázása a lábujjakon. Emlékszem a pályafutásom kezdetén a
haj-kérdésre. Egy pillanatra elönt a féltékenység. Hiányzik a hajam.
Aztán a kezem végigfut a csupasz fejemen, és hálával tölt el,
hogy a számtalan dolog között, ami miatt aggódnom kell, nem
szerepel a hajam.
27
open