OPEN ANDRE AGASSI öNÉLETRAJZ

Apám a szokásosnál tizenöt centivel magasabbra emelte az ellenséget,
hogy még nehezebb legyen felette átütni. Ha apám magas
hálója felett át tudom ütni a labdát, úgy számítja, hogy egy
napon majd Wimbledonban sem okoz gondot. Azzal nem törődik,
hogy nem akarok Wimbledonban játszani. Hogy én mit akarok, az
nem lényeges. Néha apámmal megnézem a tévében Wimbledont.
Mindketten Björn Borgnak szurkolunk, mert ő a legjobb, soha
nem áll meg. Ő hasonlít legjobban a sárkányhoz – de én nem akarok
Borg lenni. Csodálom a tehetségét, energiáját, stílusát, ahogy
bele tud merülni a játékba, de ha ki is fejlődnek bennem ezek a
tulajdonságok, inkább másutt kamatoztatom őket, nem Wimbledonban.
Valami olyan területen, amit én választok magamnak.
Üsd erősebben, ordítja apám. Üsd erősebben! Most fonákkal. Fonákkal.
Úgy érzem, leszakad a karom. Meg szeretném kérdezni, meddig
tart még, papa? De nem merem. Teszem, amit mondanak.
Olyan erősen ütök, ahogy csak bírok, aztán még egy kicsit erősebben.
Egyik ütésnél meglepően erőset ütök és tisztán. Bár gyűlölöm
a teniszt, azt az érzést szeretem, amikor halálos pontossággal ütöm
meg a labdát. Ez az egyetlen megnyugvás. Ha valamit tökéletesen
csinálok, a másodperc töredékéig józanság és nyugalom száll meg.
A sárkány válasza a tökéletességre, hogy még gyorsabban lövi a
következő labdát.
Rövid nyitás, mondja apám. Röviden hátra – ez az. Szinte söpörd
a labdát, söpörd a labdát!
Apám az ebédlőasztalnál néha bemutatót tart. Ejtsd az ütődet
a labda alá, mondja, és söpörj, söpörj! Olyan mozdulatot tesz,
mint egy festő, amikor finoman megmozdítja az ecsetet. Talán ez
az egyetlen eset, amikor azt láttam, hogy apám valamit finoman
csinál.
Dolgozz a röptéden, ordítja – vagy legalábbis ezt próbálja mondani.
Örmény létére Iránban született, és öt nyelven beszél, ám
egyiket sem jól, angolul is erős az akcentusa. Összekeveri az R-t és
open
44