OPEN ANDRE AGASSI öNÉLETRAJZ

ütögetésektől, és valódi tornákra járni, igazi eleven kisfiúkkal játszani
Nevadában, Arizonában és Kaliforniában. Hétvégenként az
egész család bezsúfolódik a kocsiba, és vagy a US 95-ösön megyünk
északra Reno felé, vagy délre Hendersonon át a Hoover-gát fölött,
a sivatagon keresztül Phoenixbe, Scottsdale-be vagy Tucsonba.
A teniszpálya mellett apám kocsijában utálok lenni a legjobban.
De minden eldőlt. Arra vagyok ítélve, hogy a gyermekkoromat e
két börtön között töltsem.
Az első hét versenyemet megnyerem a tíz éven aluliak kategóriájában.
Apámnak semmi reakciója nincs. Egyszerűen azt tettem,
amit elvárt tőlem. Mikor visszafelé megyünk a Hoover-gát
fölött, bámulom a hatalmas fal mögé zárt víztömeget. Megnézem
a zászlórúd alatti feliratot: Azon férfiak emlékére, kiket az a gondolat
vezérelt, hogy ezt az elhagyatott vidéket termővé varázsolják… Forgatom
a fejemben ezt a mondatot. Elhagyatott vidék. Van annál
elhagyatottabb hely, mint a mi házunk a sivatagban? Az apámban
elrekesztett indulat olyan, mint a Hoover-gáttal elrekesztett Colorado
folyó, gondolom magamban. Csak idő kérdése, mikor tör ki.
És akkor nincs mit tenni, mint magaslati helyre igyekezni.
Számomra ez azt jelenti, hogy győzök. Mindig győzök.
San Diegóba megyünk. A Morley Field sportcentrumba. Egy
Jeff Tarango nevű fiúval játszom, aki jóval rosszabb, mint én. De
megnyeri az első játszmát 6 : 4-re. Le vagyok döbbenve. Félek.
Apám meg fog ölni. Nekigyürkőzöm, megnyerem a második
játszmát 6 : 0-ra. A harmadik játszma elején Tarango kificamítja
a bokáját. Elkezdek rövideket ejteni, megpróbálom elérni, hogy
futnia kelljen a rossz bokájával. De csak tetteti. Kutya baja a bokájának.
Beugrik, és lecsapja az ejtett ütéseimet, és minden pontot
megnyer.
Apám ordít a lelátóról: Nincs több ejtés! Nincs több ejtés!
De nem tehetek róla. Megvan a stratégiám, és ragaszkodom
hozzá. A rövidítéshez érünk. Egy 9 pontos rövidítést kell játszanunk.
Ide-oda nyerjük a pontokat, míg 4 : 4 lesz az állás. Itt van.
55
open