OPEN ANDRE AGASSI öNÉLETRAJZ

percért neheztel, amit az iskolában töltök: ez a pályán töltött idő
kárára megy. Az, hogy nem szeretem az iskolát, ezért rossz eredményeket
érek el, annyit tesz, hogy hűséges vagyok a papához.
Néha, mikor a testvéreimmel együtt iskolába visz, elmosolyodik,
és ezt mondja: Kössünk üzletet, srácok! Mi lenne, ha suli
helyett a Cambridge Racquet Clubba mennénk? Egész délelőtt
üthetitek a labdát. Hogy hangzik?
Tudjuk, mit akar hallani, úgyhogy azt feleljük: hurrá!
De ne mondjátok meg anyátoknak, figyelmeztet apa.
A Cambridge Racquet Club hosszú, alacsony tetejű lepratelep a
Striptől keletre, tíz keménypályával és nyomorszaggal – por, izzadság,
kenőcs és egyfajta savanyú szag lengi be, mintha valaminek már
lejárt volna a szavatossága, amit soha nem tudtam beazonosítani.
Apám a Cambridge-et a házunk meghosszabbításaként használja.
A tulajdonossal, Mr. Fonggal álldogál, miközben felügyelnek, hogy
biztosan játsszunk, és ne beszélgetéssel meg nevetgéléssel üssük el
az időt. Végül apám egy gyorsat füttyentett – ezt a hangot bárhol
megismerem. Az ujjait a szájába teszi, és erősen fúj egyet. Ez azt
jelenti, hogy játék, játszma, mérkőzés, vagyis hagyjuk abba az ütögetést,
és irány a kocsi. Azonnal.
A testvéreim mindig előbb hagyják abba, mint én. Rita, a legidősebb,
Philly a bátyám és Tami: valamennyien jól teniszeznek.
Olyanok vagyunk, mint a teniszsport von Trapp családja. De én,
a legfiatalabb, a bébi, én vagyok a legjobb. Apám ezt mondja, a
testvéreim és Mr. Fong is. Andre a kiválasztott. Apám ezért szenteli
nekem figyelme jó részét. Én vagyok az Agassi klán utolsó,
legnagyobb reménysége. Néha szeretem ezt a megkülönböztetett
figyelmet az apám részéről, néha viszont legszívesebben láthatatlanná
válnék, mert az apám rémisztő tud lenni. Apám mindenféle
dolgot művel.
Például a mutató- és a hüvelykujjával gyakran felnyúl az orrába,
és kitép egy csomó vastag, fekete szőrszálat az orrából. Ő így
ápolja magát. Ugyanilyen szellemben borotválkozik, mindenféle
51
open