OPEN ANDRE AGASSI öNÉLETRAJZ

Még a szél is megáll. A zászlók csak lógnak a rudakon.
40 : 30-nál Pagdatísz egy gyors tenyerest üt, ami kizökkent a pozíciómból.
Alig tudok idejében odaérni, hogy beleérjek, de végül
átütöm a labdát a háló felett – kínomban visítva –, ő üt egy másik
óriásit fonákra. A másik irányba rohanok – ó, a hátam! –, és éppen
idejében elérem a labdát. De megrántottam a gerincemet. A gerincoszlopom
elzáródik, és a benne lévő idegek megfájdulnak. Ég
veled, kortizon. Pagdatísz egy visszaüthetetlen labdát küld a szabadon
hagyott oldalra, és ahogy nézem, mikor elvitorlázik az ütése,
tudom, hogy az est további részében az erőfeszítésem legjava már
mind mögöttem van. Akármit teszek, ettől a ponttól behatárolt
lesz, a jövendő egészségem és járóképességem terhére tudok csak
bármit is csinálni.
Átnézek a hálón, látom, hogy Pagdatísz észrevette a fájdalmamat,
de ő meg biceg. Biceg? Begörcsölt. A földre esik, a lábát fogja.
Neki nagyobb fájdalmai vannak, mint nekem. Még egy velemszületett
hátproblémát sem cserélnék el hirtelen lábgörcsökre. Amint
ott vonaglik a földön, rájövök: csak talpon kell maradnom, azt a
rohadt labdát még egy kicsit mozgásban tartani, és hagyni, hogy a
görcs elvégezze a maga dolgát.
Innentől minden kifinomultsággal és stratégiával kapcsolatos
gondolatnak vége. Alapok, mondom magamnak. Ha egy sérült ellenféllel
játszol, akkor csak ösztönösségről és reakciókról lehet beszélni.
Ez a továbbiakban nem tenisz lesz, hanem két nyers akarat
próbája. Nem lesz ütés, csel, lábmunka. Csak kalimpálás és csapkodás.
Miután talpra áll, Pagdatísz sem taktikázik, beszünteti a gondolkodást,
amitől még veszélyesebb ellenfél lesz. Már nem látom
előre, mit fog tenni. Megőrül a fájdalomtól, és senki nem tudja
előre, mit tesz egy őrült: legkevésbé a teniszpályán. Egyenlőnél elhibázom
az első adogatásomat, aztán egy kövér, zaftos második
szervával megkínálom. Úgy százharminc kilométer per óra sebességű
lehet, amibe belenyúl. Nyerő. Előny Pagdatísznál.
open
34