Családi Kör, 2018. május 17.

KÖZÉLET
Valóban „Ej, ráérünk arra még!”
Megoldási javaslatok
Az előző héten felvázolt problémák
megoldására több ötletem
is van. Közel huszonkét év általános
iskolai és gimnáziumi tanárként
végzett munkám alatt folyamatosan
a rendszerrel küszködtem, és igyekeztem
olyan megoldásokat foganatosítani, melyekkel,
ha nem is tudtam a rendszert megváltoztatni,
legalább a mindennapi munkában
jelentkező kisebb-nagyobb ellentmondásokat,
a rendszerbeli hibák egy részét
tompíthattam. Nem tagadom, amióta nem
tanárként tevékenykedtem, majd nyugdíjas
lettem, még élesebben kirajzolódott számomra,
min és hogyan kellene változtatni.
De menjünk szépen sorban.
Lehetséges változások az
oktatási rendszerben
Mindjárt egy olyan kérdést kell felvetni,
amellyel már évek óta szembesülünk,
azonban sem a döntéshozók, sem pedig
az „önkinevezett” vagy az oktatás elismert
szakemberei sem tudnak mit kezdeni. Vajon
megfelel-e a kornak az oktatás és nevelés
tevékenységének iskoláskor előtti,
általános iskolai, középiskolai, valamint
főiskolai és egyetemi oktatásra való „beskatulyázása”?
Visszatekintve a múltba,
Európa ezzel valamikor az 1970-es években
foglalkozott, azóta országonként
más-más módon kerestek megoldást
(azt, ha kellett, módosították, hogy eredményes
legyen), illetve találtak, de igencsak
érdekes, még a titói Jugoszlávia is meg
akarta oldani a problémát, hiszen Stipe
Šuvar nevéhez köthetően megalkották az
általános középiskolai oktatást és nevelést
(9. és 10. osztály), ami utána – mivel semmi
köze nem volt a valósághoz – csúfos kudarccal
végződött. Az akkori idők igencsak
befutott politikusa okleveles jogászként
tanult még szociológiát és filozófiát is (nem
tudni, lediplomázott-e bármelyikből is), az
oktatással pedig az volt a kapcsolata, hogy
a Falvak szociológiája nevű tanszék vezetőjeként
ezt a tantárgyat tanította a Zágrábi
Egyetemen. Volt még egy „remekműve”, az
1984-ben kiadott Fehér könyv, amelyben
meghatározta, ki tekinthető művésznek,
illetve azt is, hogyan kell egy művésznek
viselkednie az önigazgatású szocialista társadalom
kiépítésekor.
Talán emiatt nálunk a változások részletes
javaslatát a napi politikától függetlenül
olyan szakembereknek kellene kidolgozniuk,
akik teljességében ismerik az Európában
és a világban jól működő rendszereket.
14 2018. május 17.
Én most csak egy ilyen megoldást említek:
– Bölcsődei, valamint óvodai oktatás és
nevelés (csak a szociálisan rászorultak részére
ingyenes),
– általános iskolára felkészítő osztály (államilag
támogatott, ingyenes – mondjuk
nulladik),
– általános és középiskolai oktatás és nevelés
(összesen 12 év, ingyenes),
– 12 éves általános iskola,
– 8 éves általános iskola + 4 éves szakmunkás
iskola,
– 4 éves általános iskola + 8 éves
gimnázium,
– 4 éves általános iskola + 8 éves
szakgimnázium,
– főiskolai és egyetemi oktatás (az állam
vagy a gazdasági szubjektumok által
támogatott)
– 2 éves főiskola – szakképzés,
– 4 éves főiskola – magas szintű szakképzés,
– 4 éves főiskola – pedagógiai asszisztens
képzése,
– 6 éves egyetem – tudományos (mester)
képzés,
– 6 éves egyetem – pedagógus (mester)
képzés,
– posztgraduális (doktor)képzés.
Lehetséges változások a tananyagban
Nem tudom, ismeri-e mindenki, hogy a
mai tantárgyakra történő felosztás valamikor
a XVIII. században alakult ki. A térségünkben
Mária-Terézia az 1777-ben kihirdetett
Ratio Educationis („A nevelés rendje”)
elnevezésű rendeletével kötelezte az iskolákat,
hogy úgynevezett gyakorlatiasabb
tantárgyak segítségével szervezzék meg az
oktatást és a nevelést. Az ezt követő évszázadok
alatt az ismeretek folyamatos bővülése
azt hozta magával, hogy egyre több
tantárgy került a tantervekbe. Úgy tűnik,
Európában ma már csak a volt szocialista
országok, illetve azok utódállamai ragaszkodnak
a tantárgyakra osztáshoz, hiszen a
fejlett iskolarendszerekben már régóta tantárgycsoportokat
oktatnak. Ismét Bill Gates
gondolatait kell idéznem, azt mondta: a mai
fejlődést figyelembe véve, az ismeretanyag,
amit át kellene adni a gyermekeknek, ötévenként
teljesen megújul. Talán ez a legfontosabb
bizonyítéka annak, hogy kénytelenek
leszünk szakítani az évszázadok alatt
belénk rögződött, megcsontosodott és értelmét
vesztett hagyományokkal. Hogyan
lehetne mindezt javaslatként átültetni a mi
valóságunkba:
– Nyelvek (anyanyelv és a környezet
nyelve),
– matematika és az abból levezethető
tudományok,
– természettudományok,
– társadalomtudományok,
– informatika és műszaki tudományok,
– művészetek,
– egészségügyi és testnevelés,
– vallás- és erkölcstan.
Mindehhez még hozzá kell adni, hogy
meg kell pontosan határozni a gyermekek
heti megterhelését. Itt is iránymutató
lehet a fejlett országok gyakorlata, ahol
az alsós (1-4. osztályos) tanulók esetében
osztálytól függően heti 15-20, a felsős
(5-8.) tanulóknál pedig maximum 25 iskolaórában
határozzák meg ezt a számot.
Úgyszintén meg kellene határozni azt a
tudásminimumot, amivel a 12 éves általános
iskolásnak az egyes osztályok befejezésekor
rendelkeznie kell. Itt nem azt
kell figyelembe venni, hogy a tanárok által
legfontosabbnak tartott ismeretanyag legyen
a minimum, hanem az, ami feltétlenül
szükséges egy egyén mindennapi életéhez.
Nem tagadom, szándékosan hagytam ki az
idegen nyelv oktatását, azt is olyan megfontolásból,
hogy immár léteznek tökéletes
fordítóprogramok, amelyek segítségével
egy adott nyelven kimondott szöveget bármely
nyelvre le lehet fordítani (amit hallható
szövegként hoz a gép nyilvánosságra),
de ne felejtsük el – erről már írtam –, ilyen
fejlődés mellet nagyon rövid időnek kell eltelnie
ahhoz, hogy a gondolatainkat is hallhatóvá
tehessük bármely nyelven.
Tudom, nem mindenki ért velem egyet,
de azt még hozzá kell tennem, ma már nem
lehet megoldani, hogy valaki az iskolai oktatás
segítségével szerezzen ismereteket.
Egyre inkább teret kell hódítania az egész
életen át történő tanulásnak, az iskolának
pedig arra kell felkészítenie a gyermekeket,
hogyan és honnan szerezhetnek új ismereteket,
mi módon tudnak a mindennapi életben
hatékonyan tanulni.
BALLA Lajos