Családi Kör, 2018. július 26.

Függőség és uralom
A VMSZ hatalmának anatómiájáról
A nyári uborkaszezonra meglehetősen rágós témát hagyott a Vajdasági Magyar
Szövetség. Amint az köztudott, a párt tartományi frakciója különösebb gond nélkül
megszavazta, hogy a „tartományi jelentőségű napok” közé tartozzon az 1918.
november 25-én tartott újvidéki népgyűlés dátuma is. Most hagyjuk azt, hogy a
különböző meggyőződésű szavazók miért kifogásolhatják e lépést, és inkább összpontosítsunk
arra, hogy mit árul el ez a VMSZ és a vajdasági politika mozgásteréről.
A SZHP-nek történt behódolás
Nem kell az életünket kockáztatnunk ahhoz,
hogy kijelentsük: a VMSZ, amikor 2012
őszén óvatosan elkezdte felépíteni a Szerb
Haladó Párttal ápolt idővel igencsak szorossá
váló kapcsolatát, akkor ezzel egyúttal feladta
önállóságának java részét is. Emlékezhetünk,
hogy az azt megelőző években még
jobban megvolt az önálló mozgástér. Itt elég
az addigi „szövetségessel”, a Demokrata Párttal
vívott csatákra gondolni. Azóta azonban
már-már drámai a fordulat, a VMSZ-ből úgy
párolgott el az ellenállás, mint nyáron a szikes
rétekből a nedvesség.
A „tartományi jelentőségű napok”, ill.
Pásztorék utána való magyarázkodása a
hosszú sorban csak a legutóbbi fejlemény.
Meg lehet említeni a szenttamási helyi közösségi
választásokat is, ahol a VMSZ jelöltjei
kénytelenek voltak az SZHP plakátján szerepelni.
Múltbeli példa is számos akad. A sorba
jól illeszkedik az Aleksandar Vučić államfői
jelöltsége érdekében folytatott kampány
is, amely során Pásztor vehemensen arról
győzködte szavazóit, hogy a jelölt szélsőséges
múltja (és tegyük mi hozzá: autoriter
politikája) ellenére ő számunkra a legjobb
választás. Érdekes helyi esetnek számított a
szélsőséges író, Brana Crnčević után elnevezett
palicsi utca esete, amikor is a szabadkai
VKT VMSZ-es frakciója tartózkodott (de nem
tiltakozott!) az új utcaelnevezéseket szentesítő
szavazásnál. Érdemes még megemlíteni
Pásztor István fontoskodását is a legutóbbi
tartományi választások után, hiszen akkor
nyilvánosan beszélt arról, hogy szerinte a
hatalmi koalíciónak milyen összetételűnek
kellene lennie – mire Igor Mirović, az SZHP
tartományi első embere leteremtette, hogy
ezt majd az a párt (a haladók) dönti el, amelyik
toronymagas győzelmet aratott.
Másfelől a Fidesz irányába is megfigyelhető
ez a törekvés. Amikor 2015 nyarán elkezdődött
a kerítés építése az államhatáron,
a VMSZ érzékelte, hogy ennek nem biztos,
hogy jó üzenete és hatása lesz a vajdasági
magyarok felé, és Pásztor azzal nyugtatta a
közvéleményt, hogy a vajdasági magyarok
továbbra is át tudják majd lépni a határt. Az
azóta mind szigorúbb beléptetés miatt kialakult
hosszú sorok ellen sem lobbiztak Budapesten,
hiszen a határellenőrzés, mint olyan,
Orbánék politikájának talpköve. Aztán említhetnénk
a Fideszre „hálából (értsd: lekötelezettségből)
való szavazás” intézményének
számos formáját is, függetlenül attól, hogy
milyen voksolásról van szó. A Fidesz érdekében
döbbenetes erőforrásokat mozgósít
ilyenkor a VMSZ.
Mindezek ellenére mondhatnánk, hogy a
szövetségeknek köszönhetően – Budapest és
Belgrád irányából egyként – pénz és fejlesztések
is elérnek a polgárokig, amit részben üdvös
dolognak lehet tartani, de ha végiggondoljuk,
egy párt sem maradhat fent anélkül,
hogy ne juttatna a választóknak is valamit –
ahogyan pl. még egy rossz autószerelőnek is
meg kell reparálnia legalább valamit, hogy létezni
tudjon. És arról még nem is beszéltünk,
hogy egy-egy fejlesztés hosszú távú kifutása
és társadalmi hatása miben is áll, amivel a
VMSZ általában vagy nem törődik, vagy nem
is érdekli, egész egyszerűen nem szponzorálnak
társadalomtudományosan komolyan vehető
kutatásokat arról, ami van.
Hol van a helyed a piramisban?
Pásztor István a Fidesszel vagy a SZHPvel
nem vállal nyílt konfliktust, hanem ehelyett
a választókat igyekszik győzködni arról,
hogy a „nagyokkal” együtt megtett lépések
helyesek. Mindehhez csapjuk hozzá azt a jól
ismert körülményt, mely szerint a VMSZ a saját
kis birodalmában gyakran önkényúrként
viselkedik, és itt messze nem a párt szerveiről
van szó, hanem a vajdasági magyar intézményrendszer
jelentős részéről, beszéljünk
bár nemzetiségi és helyi önkormányzatról,
médiáról, művelődésről, könyvkiadásról, sőt,
Közös térben
a Prosperitati Alapítvány működése már mutatja,
hogy gazdaságról is. Itt tehát csaknem
teljesen kiszélesedik a mozgástér, „fölfelé”
azonban – láthattuk – ez teljesen elenyészik.
Egyenlőtlen, aszimmetrikus a VMSZ hatalmi
pozíciója, amely – kockáztassuk meg – jó
eséllyel szemlélteti térségünk általános politikai
kultúrájának szerkezetét. Ez a struktúra
„piramisszerű”, ahol aki fölötted van, annak
nagymértékben és jó eséllyel ki vagy szolgáltatva,
míg aki alattad van, az a „tied”, vagyis a
te akaratod függvénye.
Minden világok legjobbja!
Vagy mégsem?
Függetlenül attól, hogy valaki kedveli-e,
vagy sem a VMSZ ismertetett irányvonalát,
fel kell tenni egy (egyébként „öreg”) kérdést:
nem lehet, hogy az a politika a legsikeresebb,
amely beleilleszkedik abba, ami „van”?
A válasz egyfelől a válaszadó politikai szimpátiájából
fakad. Minél inkább elfogadja valaki
az uralkodó pártok irányvonalát, annál
inkább tetszeni fog neki az adott helyzet.
Ám vannak itt külső szempontok is, amelyek
alapvetően a pluralitást előtérbe toló
KISLINDER GÁBOR, TOPOLYA POLGÁRMESTERE, PÁSZTOR ISTVÁN, A VAJDASÁGI MAGYAR
SZÖVETSÉG ELNÖKE, VALAMINT IGOR MIROVIĆ, TARTOMÁNYI KORMÁNYFŐ
és a hatalmi törekvést korlátok közé szorító
európai demokratikus hagyományt jelentik.
Innen nézve jól látható, hogy ez a „kvázihűbéri”,
az „erősebb” hatalmi önkényének
egyre nagyobb teret adó, a demokrácia intézményrendszerét
szemrebbenés nélkül kihasználó,
a lekötelezettségeket és a színfalak
mögötti kapcsolatokat megszilárdító politika
nagyon messze van attól, amit valódi demokráciaként
határozhatunk meg – annak
minden formális és informális vonásával. Ez
a törekvés nem kedvez a tényleges pluralitásnak
sem. Hogy például a VMSZ jelenbeli
két legkomolyabb kihívója, a VMDK és a Magyar
Mozgalom nem tudják átlépni a saját
árnyékukat, az minden bizonnyal épp anynyira
köszönhető saját belső gondjaiknak, ill.
fejletlenségüknek, mint annak a mérgezett
légkörnek és nem demokratikus politikai
kultúrának (pl. a VMSZ kíméletlen aknamunkájának),
amelyben létezni kénytelenek. A
VMSZ által megszilárdított aszimmetrikus
mozgástér egyelőre mindent fölülír, alternatívák
továbbra sincsenek.
VATAŠČIN Péter
2018. július 26. 5