2020 november 13

Köztünk élõ
történelem
Beszélgetés Bácsa Lajossal, a
rónaszéki deportáltak egyetlen
még élõ képviselõjével (II.)
Ritka alkalom számára, amikor család tag ja in
kívül, valaki mással is megoszthatja örömét és bá -
natát, ha a háború utáni deportálásról kell be szél -
nie. Napra pontosan meg tudja határozni e gyes e -
semények, tör té netek idõpontját. Hely szí nek és em -
berek elevenednek meg történeteiben. Min denrõl úgy
mesél, mintha csak tegnap tör tént volna. Pontosan
tud ja azt is, hogy a fogság ide je a latt 10 014 éj sza -
kát aludt egy csupasz desz kán, vagy a földön.
Szívesen osztja meg saját és másokról is szóló
történeteit, de sosem tud ja megtenni anélkül, hogy
könnyeivel ne küszködne. Szenvedés törté ne tek e -
zek, melyek egyszerû, mindennapjukat élõ emberekrõl
szólnak, akik hõ sökké váltak. Azokról, aki ket
hirtelen ragadott el a mostoha sors szülõ fa lu juk -
ból. Sokan vissza se térhettek. Áldozatokká váltak
egy másik nem zet életének oltárán. A ma g yar nem -
zet hõsei õk valamennyien.
Õ az egyetlen még elõ deportált a nyolcvan ró -
naszéki közül, akiket málenkij robotra vittek. Õ a
még köztünk élõ történelem. A 94 éves Bá csa La -
jossal beszélgettem, mely beszélgetésnek szer kesz -
tett változatát közöl jük itt. Igyekeztem szöveg hûen
visszaadni mindazt, amit mond, csupán ott módo -
sítottunk a szövegen, ahol a jobb megér tés végett
ez indokolt volt.
Legyen ez a megemlékezõ beszélgetés ugyan ak -
kor tisztelgõ fõhajtás is minden deportált e lõtt, füg -
getlenül attól, hogy Rónaszékrõl, Nagy bocs kó ról,
Hos szúmezõrõl stb. hurcolták el egy is me ret len
világba.
- folytatás az elõzõ lapszámból -
És mi volt ez a munka?
Nekem olyan szerencsém volt a szak mámmal, hogy
asztalosmûhelybe kerül tem. De a legtöbben mind a
szénbányákba.
Akinek volt mestersége, az job ban járt?
Nem volt semmi elõny.
Nem volt könnyebb valamivel?
Nem. Kétszer naponta, reggel és es te ettünk. Az -
tán már késõbb, mikor már jött ki a zöld, kibújt a csa -
lán – ez egy finom ennivaló volt – már annyira volt,
hogy fejszével aprították a csalán szárát, és azt is meg -
ettük. Kihajtottak hát, és bekerültem az asztalos mû hely -
be. Ajtókat és ablakokat csináltunk. Na gyon elma -
ra dott nép volt. Ott semmi. A sarkánál falc vagy vala -
mi az ajtó nak. Zsanérféléket szegeztünk az ajtóra, mint
ahogy csinálták itt az istállóajtókat. És a civileknek
ilyen ajtókat csináltunk a blokkokra. Zár nem volt,
hanem laka tot tettek. És, hogy megálljon bezárva, sze -
geztünk rá gumidarabokat, hogy azzal beszoruljon.
Elég az hozzá, hogy ott dolgoztunk, tavasz felé, be -
Önkéntes diákmunka
A nagybányai Né -
meth László Elméleti
Líceum Diáktanácsa
segítséget kíván nyúj -
tani a mag yar la kos -
ságnak. A diákok be -
vásárlással, kutyasétáltatással,
illetve szám -
lák kifizetésével igye -
keznek segíteni az er -
re rászorulóknak.
Mind ezt az aktuális szabályok keretein belül
teszik meg. Érdeklõdni és jelentkezni lehet hét -
közben 16:00 és 20:00 óra között, Várvédõ Ákos -
nál, a 0733683947-es tele fonszámon, illetve a Né -
meth László Diáktanács Facebook oldalán.
jön egy orosz a mûhelybe és kezd oroszul beszélni.
Én valami keveset ukránul tudtam. Mert egy inas az
asztalosmûhelyben egy rónai fiú volt. Jó munkaerõ
volt. Az apja az elsõ világháború alatt fõtörzsõr mes -
ter volt. Jóba voltam vele. Úgyhogy én valamennyit
tudtam. Úgyhogy bejön az és beszél oroszul. De hát
oroszul beszélt, nem ukránul. Akkor, mikor ez bejött
és nem tudott senki neki ott válaszolni, akkor meg -
szólalt ott románul, hogy nem-e tud valaki románul.
Én ott voltam a közelben. És akkor rögtön oda ug -
rod tam, hogy hát én tudok románul. Mikor én azt ki -
mondtam neki, az egybõl azt mondta nekem, hogy
„tu eºti maistru zidar”, vagyis te „kõmûvesmester
vagy”. Vagy leszel.
Õ honnan tudott románul?
Egy román faluból származott. A civilek is úgy össze
voltak kavarva. Felvitt egy óriási nagy terembe, ahol
csinálták az egyenes deszkákat, és akkor én az osz lo -
pokra tettem a deszkákat, hogy egyenesbe vakol ja -
nak. Kik voltak a kõmûvesek? Nyolc lány, a legi dõ -
sebb tizennyolc éves volt. És ezek vakoltak. Mert ott
férfi... Vagy nyomorékok, hogy keze, lába hiányzott.
Egyet ismertem. Csak bokájától lefele volt ellõve a
lába és vaspántja volt, úgyhogy kopogott, mint a ló,
úgy járt.
Milyen bánásmódban részesültek?
Hát olyan bánásmódban, hogy volt a mûhelyben a
sógorom, a nõvérem férje. Bejött a szakaszvezetõ, aki
felelt ott értünk abban a gyárban, aki borzasztó ke gyet -
len volt. Volt olyan is, aki nagyon jó em ber volt. Szó -
rakozásból intett egy másiknak, hogy menjen, de az
meg húzószkodott. És akkor a sógoromat, Gézát, a
nõvérem férjét fogták és elvitte. Mikor jött vissza,
tiszta véres az arca. És mi volt... Azt mondja, „ketten
megfogták a két kezemet és a falhoz csapdostak”. És
úgy verték. Volt egy elég becsületes mester. Mikor lát -
ta, hogy néz ki ez az em ber... (nem volt az, hogy ha
beteg, maradjon otthon. Amíg bírt mozogni, kellett
menni munkára – teszi zárójelbe). A láger parancs no -
ka, aki mesterségét tekintve kovácsmester volt, már -
mint civilben, nagyon pártolta a foglyokat. Mikor men -
tünk be a lágerbe, Lajos bácsi, a nagybátyám ment
ehhez az õrnagyhoz és valahogy kérte, kézzel lábbal
magyarázta, Gézát is odavitte és látta. És akkor az o -
rosz elzavarta, hogy menjetek be, mert én már tudok
mindent. Körülbelül a civil mester telefonálhatott. Más -
nap, úgy kidagadva, bejön megvadulva a szakasz ve -
zetõ, és megfogja a nyakától (Gézát – szerk. megj.)
és adja a kezébe a kalapácsot, meg valami fejszét vagy
mit, hogy menjen a kerítést megjavítani. Hát akarta
odavinni a kerítéshez, hogy lelõje, hogy akar meg szök -
ni (szökést akart színlelni a szakaszvezetõ – szerk. megj.).
Akkor a civil mester, mikor meglátta, az kirúgta a mû -
helybõl a szakaszvazetõt, hogy „te vigyázd a határt,
nem bent a mûhelybe'. Itt a mûhelybe' én parancsolok,
nem te.” Ez (Géza), szerencsétlen feje ott végezte el
a dolgát, itt bent a mûhelybe', ki se mert menni. Mi -
kor mentünk befele, Lajos bácsihoz, akart beszélni
megint az õrnaggyal. Intett neki, hogy erigy. Utána
megmagyarázta az õrnagy, mert õ is tudott vala meny -
nyire ukránul (Lajos bácsi) és az orosz is vala mennyi -
re tudott és akkor többet a szakaszvezetõt nem láttuk.
Akkor az õrnagy azt mondta: „ ne búsúljatok, mert
ez az em ber roszabb helyen van, mint mi.”
Hát ott az volt a divat, hogy a civilek, ha vala me -
lyik komolyabb bûncselekményt csinált, bevitték a
szénbányába, ott kapott enni és ott temették el. Az ki
többet a szabad égre nem jött ki. Ott aludt, ott evett és
ott halt meg. Ez a civilekre volt érvényes.
Mit adtak enni?
Ez a szoba kicsi (utal ismét a szobára ahol be szél -
getünk – szerk. megj.). Olyan (nagyobb mint a szoba
– szerk. megj.) medencékbe, õsszel – az volt a legfi -
nomabb étel – amikor a káposztafejeket kivették és
akkor a gyökrét levágták, szacskavágóval összeap rí -
tották és betették a medencékbe megsavanyítani. Egy
két autó után volt egy zsák só is. Megvolt a telelésre.
Vízbe megfõzték és volt rá eset, hogy tettek rá egy
kis korpafélét, vagy õrõlték hajastól a búzát, de in -
kább csak korpának nézett ki.
Megjelent, már
kapható!
Nagybánya egykor és ma
,,A múlt és a jelen, a történelem és mod ern kor,
a képek és az emlékképek mind-mind megjelennek
egy spontán, de érzelmeket kiváltó fotográfiai pro -
jektben. Nosztalgiával térünk vissza a múltba Nagy -
bánya és a környék ismert helyszíneire: Régi fõ -
tér, Kispiac és a Cinterem, Szatmár (Gheorghe ªin -
cai) és Felsõbányai utca, Híd utca, a piac kör nyé -
kére, de Felsõbányára, Misztótfaluba, Szinér vá -
raljára, Nagysomkútra és Koltóra is.
Az al bum több mint 80 archív képeslapot mu -
tat be Deák László és Mezei Géza gyûjte ményé bõl.
A XX. század elején, a fotográfia elterjedésével,
az akkori városképek, tájképek és kirándu lóhe lyek
számos képeslapon megjelentek, és megmaradtak
az utókornak. A múlt felidézése a jelennel való
párhuzamba állítással történik, hasonló látószög,
távolság és a helyszín közérthetõ leírásával. Arra
hív meg, hogy az egyes helyek megszólítsanak, szár -
nyat bontsanak képzelõerõnknek, és éljük át az i -
dõk változását.
Az Electro Sistem cégcsoport kiadványainak
sorozataként, amely 13 évvel ezelõtt indult útjára,
ezen könyv kiegészíti a Nagybányáról és Mára -
maros ezen tájairól kiadott albumok sorozatát.”
A karácsonyi ajándéknak kiválóan
beillõ, három nyelvû (román, angol, ma -
gyar), közel 200 oldalas, nagy formá -
tumú, gyönyörû al bum megvásá rol ha -
tó a Bányavidéki Új Szó szerkesz tõ sé -
gében, mindössze 65 lejes áron.
De hús nem volt egyáltalán...
Hús nem. Volt rá eset, hogy hoztak ilyen mar ha -
pacalt, amit itt is árulnak, de meg se volt mosva. Azt
úgy hozták. Ha volt kedvük és vizük, akkor meg mos -
ták, de nem nyúzták le. Volt olyan eset, hogy már
omlott szét magától, a pondrótól. És ezt csinálták. Ma -
gát a káposztát megfõzték. És ugyanígy a zöldpa ra -
dicsomot, azt is ilyen óriási medencébe'. És akkor
volt paradicsomleves.
Hogy bírtak így dolgozni? Ilyen koszttal?
Dolgoztunk. Úgy ahogy, de dolgozni kellett, mert
ha nem dolgoztunk, akkor kaptuk csak azt a ki mon -
dott kis darabka kenyeret és azt a löttyöt, vízbe fõtt
valamit. (folytatjuk)
Kérdezett: Orosz Krisztofer Levente