2020 december 11

,,Testvér lészen minden em ber” (1.)
Lud wig van Bee tho ven születésének 250. évfordulójára
A zenetörténet hérosza, forradalmi nyelvújítója,
egyetemes jelentõségû géniusza 1770. de cem ber 16-
án született Bonnban. Plebejusi származása meg ha -
tározza egész életét. Szegénységben nõtt fel. Kar é ne -
kes édesapja az udvari szakács lányát veszi fele sé gül,
aki 7 gyermeket szül, de csak három marad életben.
Nevelése egyenetlenül indul, nyomasztó anyagi gon -
dok közt. Apja korán felismeri redkívüli zenei ké pes -
ségét, és mindenáron csodagyermeket akart faragni
belõle, sajnos felületes zeneoktatás útján, remélvén,
hogy majd mint concertpianista helyreállítja a család
anyagi helyzetét. Ez azonban a fiatal ifjút önállóvá és
makacs jellemûvé alakítja. Kétes tudású oktatóival
szemben bizalmatlanná vált, és saját maga fejleszti
tovább ismereteit.
Apja 1787-ben meghal. Õ a család gondnokának
neveztette ki magát, hogy apja helyett õ gon dos kod -
jon testvéreirõl. Orvostanhallgató barátja Fr. We ge -
ler bevezeti Emanuel v. Breuning udvari tanácsos
öz vegyének házába, ami második otthona lett.
Idõs Chr. G. Neefe képzett muzsikusban (aki tag -
ja volt a ,,Megvilágosodottak társasága” elnevezésû
szervezetnek) jóbarátra talál, akinek Beethoven zenei
mûveltségét és emberi-világnézeti kialakulását kö -
szön heti, aki felébreszti benne a haladás gondolatát.
Bevezeti öt a zenei oktatás mûhelytitkaiba. Többször
Köztünk élõ történelem
Beszélgetés Bácsa Lajossal, a rónaszéki
deportáltak egyetlen még élõ képviselõjével (VI.)
A 94 éves Bá csa La jossal beszélgettem, mely beszélgetésnek szer kesz tett vál -
toza tát közöl jük itt. Igyekeztem szöveg hûen visszaadni mindazt, amit mond, csu -
pán ott módo sítottunk a szövegen, ahol a jobb megér tés végett ez indokolt volt.
Legyen ez a megemlékezõ beszélgetés ugyan ak kor tisztelgõ fõhajtás is min -
den deportált e lõtt, füg get lenül attól, hogy Rónaszékrõl, Nagy bocs kó ról, Hos szú -
mezõrõl stb. hurcolták el egy is me ret len világba.
- folytatás az elõzõ lapszámból -
Itthon honnan tudták, hogy hová
kell küldeni a leveleket?
Hát azokon a leveleken, amiket mi
küldtünk haza, meg volt a tábori szám.
Nem volt szabad leírni a város nevét,
vagy valami. Annyit lehetett leírni, hogy
jól vagyunk, egésszégesek vagyunk és
kész. De utólag megtaláltak egy csomó
levelet, amit el se küldtek soha. Ott az -
tán találtam egy levelet, az egyetlent a -
mit három év alatt kaptam, ami hét hó -
Egy híres felsõbányai orvos:
Bee tho ven helyettesíti õt az orgonánál, majd szín há -
zi zenekarban brácsázik.
Mûvészi fejlõdésére ösztönzõleg hatott az 1770-
ben Londonba utazó, majd 1792-ben onnan vissza té -
rõ Haydn-nak két bonni látogatása is. Ebben az év -
ben Beethowen elhagyja szûlõvárosát. Bécsbe utaz va
bemutatkozik Mozartnak, majd kesõbb Haydn-nál ta -
lálkozik ismét vele, ami döntõ élményt jelent szá má ra.
Õszinte és megértõ támogatásra talál gróf Fer di -
nand Waldsteinban 1787-ben, aki felismeri tehet sé gét.
Ebben az idõben Beethoven már szomjasan szívja ma -
gába a Franciaországból érkezõ forradalmi eszmé ket,
melyek meghatározzák késõbbi forradalmi maga tar -
tását. Szabadságszeretete, lázadó szembenállása a kon -
venciókkal és megkötöttségekkel felébreszti benne a
lángelme felsõbbrendûségének tudatát. Bécsbe köl -
tö zésekor, merész improvizáló készsége tette hí res sé,
ekkor Mozart már nem él, Haydnhoz fordul, õ azon ban
csak rendszertelen útmutatásokat ad számára. Töb ben
segítenek neki (Schenk, Albrechtberger), végül Salieri -
nél folytatja tanulmányait. Ekkor Beethoven már ra -
gyogó zongoravirtuóz, akit a bécsi zenei élet arisz tok -
rata szalonjaiban látnak szívesen, és nemcsak zon go -
ramûvészeti pályafutását, hanem zeneköltõi kibon ta -
kozását is lehetõvé teszik.
Olyan fõúri családok otthonában, mint Lichnovski,
napig volt a post án. Ennyit tudtam meg
otthonról, ami abba' a levélbe le volt ír -
va. De azt is alig lehetett elosvasni már.
El kell mondjam még, hogy kap tunk
olyan feladatok at, hogy... Például Szta -
ligorlovkába volt egy óriási vasgyár. Én
oda bekerültem dolgozni és odatettek,
hogy hordjam ki a spant a vagonból.
Egy német fogoly meglátott, megis mert
és azt mondta, hogy nekem ott nem jó.
Adtak más munkát. Egy óriási fûrésszel
kellett vasat vágni. Két-három tonnás
vasakból vágtam darabokat. Ott úri em -
Dr. Wag ner Sándor
Nagykárolyban született 1829- ben.
Elemi iskoláit szülõvárosában, a gim -
náziumot Kassán, ugyanitt a jogot jár -
ta. Orvosegyetemi tanulmányait Buda -
pesten kitûnõen végezte. Tanul má nyai
végeztével, mint katona, Bécsbe ke rült.
Miután az orvostudori szigorlatokat
fényes eredménnyel letette, 1848-ban
mint közkatona szolgált, s mint ilyen
sok viszontagságon ment át, ta nár se -
gédként került a pesti egyetemre. Két
év elteltével városi fõorvossá válasz -
tatott meg Felsõbányán, helyét 1862-
ben foglalta el.
Harminchét évet töltött a város szol -
gálatában, szakadatlan erélyes tevé -
kenységében, egészen 1899 nyarának
elején közbejött betegségéig.
Mint mûködõ orvos a legnagyobb
hírnévnek örvendett. Bizalmat keltõ
természetes modorával, rokonszenves
vonásaival, tiszta, nyílt jellemével, i gaz -
ságszeretetével, nagyfokú tudo mányos
képességével, szigorú, de jószívû bá -
nása és eljárása nagyban emelte köz -
kedveltségét, a nagyrabecsülést, az õ -
szinte tiszteletet, mely irányába min -
den oldalról megnyilvánult.
Tágkörû tudományos ismeretei vol -
tak, nem csak orvostani téren, de egyéb
tudományokban is alaposan bírta a
latin nyelvet és a terminológiát. Nagy
jártassága volt még a mennyi ség tan -
ban is, s ezt, valamint a francia nyelv -
tant, még a legközelebbi múltban is
élvezve, tovább tanulta.
Saját körében az egyszerûséget ked -
velte. A társadalmi kinövéseket, után -
zásokat kerülte és megvetette. Annál
nagyobb élvezetet keresett és talált a
szabad természet szépségeiben. Mind -
végig megmaradt õszintesége és nyílt -
szívûségében, amint és amit gondolt és
érzett, épp úgy nyíltan azt megmond -
ber voltam. Azokat a darabokat vitték
egy pár napig alagútba, ahol felme le gí -
tették, amíg megfehéredett, majd be tet -
ték egy hatalmas kalapács alá. Egy-két
ütésbõl kész volt a vagonkerék. A né -
met megint jött és diskuráltunk. Ma gya -
rázta, hogy az elsõ világháborúba' is volt
katona, és nem is tudom, hány évet volt
orosz fogságba'. Úri emberként élt, mert
egy családhoz került, ahol mindenes volt.
Mikor ismét háborúba került, meg szö -
kött a katonaságból és átállt az oro szok -
hoz. Tudott már oroszul, befogadták és
mester lett. Ott a jó mestereket nagyon
megvigyázták.
Volt egy német mérnök ebbe' a vas -
gyárba'. Azt a mérnököt tíz másik orosz
mérnök figyelt, minden lépését. Egész
szekciókat átalakított. Még színházba is
elvitték.
Na onnan engem áttettek egy vas esz -
tergára, ahol hetven centis tengelyeket
csináltam, amire azt mondták, hogy a
nehéz traktorok alkatrésze. De közbe'
csináltak más mûhelyekbe páncél lapo -
kat hernyótalpnak. Persze tankoknak,
nem traktornak.
ta. A mag yar viseletnek, szokásnak és
a mag yar kultusznak rendíthetetlen hí -
ve volt.
Életének 72. évében, hosszas szen -
vedés után, 1900. január 28-án halt
meg Felsõbányán.
Dr. Mar ian Fe lix
Bee tho ven a Missa Solemnis komponálása közben
(Jo seph Karl Stieler portréja)
Lobkowitz, Kinsky, Erdõdi, Rozumovskij fordul meg,
ahol nemcsak kamara mûveit, de a házi zenekaron ke -
resztül szimfonikus mûveket alkothat. Fõúri körök ben
való idõtöltése ellenére szelleme nem válik meghu -
nyászkodóvá, egyre jobban érzõdik mûveinek in to ná -
cióján, hogy a néphez szól zenéje. 1795. március 28- án
bemutatkozik mint szerzõ és komponista B-dúr zon -
goraversenyével a Burgtheaterben, nagy diadalt aratva.
- folytatjuk -
Méhes Éva
Hogy tetszett oda kerülni?
A lágerbõl vittek. Egyik lágerbõl a
másikba mentünk. Voltam olyan láger -
be' is, ahol egy szobában voltunk 400-
500-an. Hárompolcos ágyak voltak. Fal
mellett út, középen út és úgy. De szal -
ma semmi, csak a kopasz deszka.
Örültek itthon, mikor meg tet -
szett érkezni?
Hát el lehet képzelni. Érdekes eset
volt, amikor itt Szigeten, ahová vittek,
ahol van most a fûrészüzem, és ahol
olyan szigorúság volt, hogy még ágyék -
ban is keresték az SS-jelvényt. A vo na -
ton a kísérõ parancsnok és a katonaság
is a mi lágerünkbõl voltak, és én azokat
mind ismertem. Amikor megérkeztünk
Kamarára, ahol dolgozott a kisvasútnál
Tamás Gyula bácsi, mint mozdony ve -
zetõ, megálltunk. Ott Gyula bácsi le las -
sított, és nézte a vonatot. Megláttam és
kiállítottam neki, hogy szóljon az apám -
nak. Kérdezte, hogy ki fia vagyok. Mond -
tam, hogy a Bácsa Ferié. Mondta, hogy
nem jön vissza, hogy ne hozza apámat
is. Akkor kiment Sugatagra, bement a
sóbányába és megkereste apámat, hogy
jöjjön ide Szigetre, mert itt vagyok. A -
pám bejött Szigetre, a Tisza utcán a ker -
tekbe ment be és ott leskelõdõtt. Én szin -
tén leskelõdtem, hogy nem-e látok va -
la mi ismerõst. Megláttam az apámat.
Ott volt az orosz katona, szuronnyal vi -
gyázott. Én kértem õt, hogy engedje meg,
hogy beszéljek az apámmal. Körül né -
zett és mondta, hogy „igyi”, erigy. Pár
lépés után elkezd kiabálni, hogy „Lola,
Lola – mert Lolának hívott – igyi ná -
záty, gyere vissza.” Kérdeztem miért?
„Mi a bajod?” Szólt, hogy itt a ko mán -
dánt. Gondoltam annál jobb. Elmen tem
hozzá és megkértem, hogy engedje meg,
hogy beszéljek vele. Kérdezte az õr -
nagy, hogy mi a bajom. Mondtam, hogy
az apámmal szeretnék beszélni. Nem hit -
te, azt mondta, ne hazudjak. Mondtam,
nem hazudok. Nyakon fogott és oda vitt.
Mikor meghallotta, hogy az apám be -
szél vele oroszul, mármint ukránul, ak -
kor azt mondta nekem, hogy ha befe -
jeztem a diskurálást, menjek vissza. Én
meg vissza is mentem és az lett a vége,
hogy még vagy három hónapot ültem
Szigeten.
- folytatjuk -
Kérdezett: Orosz Krisztofer Levente