Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
64 KIKAPCS
KIKAPCS 65
Őszi kirándulás
SOLYMÁRON
Írta: György Mária
Fotó: Majdán István
PAPRIKÁS-PATAK
Fotó: Majdán István
JEGENYE-VÖLGYI-VÍZESÉS
SOLYMÁRI VÁR
Fotó: Györkő Zsombor
KILÁTÁS A VÁRBÓL
KEVÉS SZEBB DOLOG VAN A KÜLÖNBÖZŐ SZÍNEKBEN POMPÁZÓ ŐSZI ER-
DŐNÉL, A MONOTON HÉTKÖZNAPOK UTÁN PEDIG KIFEJEZETTEN JÓLESIK
KISZABADULNI A TERMÉSZETBE. SZERENCSÉRE NEM KELL MESSZIRE
MENNETEK, HA CSAK EGY NAPRA SZAKADNÁTOK EL A FŐVÁROS ZAJÁTÓL:
A BELVÁROSBÓL TÖMEGKÖZLEKEDÉSSEL IS KÖNNYEN MEGKÖZELÍTHETŐ
SOLYMÁRON TALÁLHATÓ A BUDAI-HEGYSÉG EGYIK LEGSZEBB RÉSZE.
RÓZSIKA-FORRÁS
A Jegenye-völgy egyik legbájosabb forrása a fővárosból
is egyszerűen megközelíthető a Hűvösvölgyből
induló buszjáratokkal, míg a jól kiépített sétaútvonal
kisgyerekekkel, akár babakocsival is könnyen
felfedezhető. A forrás már az 1910-es években is
népszerű úti cél volt, a környék rendezésére azonban
csak 1965-ben került sor, ekkor kapta meg nevét
a környéken sokat kiránduló munkásnőről, Rózsiról.
Jelenlegi formáját 2002-ben érte el, amikor
felavatták a forrás mellett található álló, vizet öntő
lányalakot ábrázoló szobrot is, ami Rumán Sándor
szobrászművész alkotása. A forrás vize ugyan nem
minősül ívóvíznek, a gyönyörű, hangulatos fahidakkal
kiegészített erdei táj mindenért kárpótol.
Amennyiben bográcsozni támad kedvetek, a forráshoz
közel több, padokkal körbevett tűzrakóhely is
rendelkezésre áll.
Fotó: Györkő Zsombor
SOLYMÁRI VÁR
A település egyik leghíresebb látványossága kétségkívül
a solymári vár, ami egy kisebb, de meredek
domb tetején áll. Története egészen a középkorig
nyúlik vissza, a népnyelvben Szarkavárként
emlegetett kővárról az 1300-as évek közepétől
esik említés a korabeli oklevelekben. A törökök
és a tatárok ellen használt erődítményt az 1500-
as évek elejétől sok támadás érte, azonban 1541-
ig, Buda ostromáig tartotta magát, ekkor azonban
teljesen megsemmisült. Az egykori építmény
feltárására csak az 1930-as években került sor,
helyreállítása pedig még jóval később, csak az
1990-es években kezdődött meg. A felújított vár
jelenleg is látogatható, körbejárása során információs
táblák tájékoztatnak a környék és az építmény
részletes történetéről, kilátópontjáról pedig
lenyűgöző panoráma nyílik a Pilis dombjaira.
KÁLVÁRIA-HEGY
A Budai-hegység Hármashatár-hegyi tömbjéhez
tartozó csúcsok közé tartozik a Les-hegy, a
Szarvas-hegy, illetve a 384 méter magasra nyújtózó
Kálvária-hegy is. A tetején található Golgota-keresztjeihez
egy meredek keresztút vezet
fel az erdő sűrűjében, azonban a fenti kilátásért
mindenképpen érdemes megmászni. A kopár
csúcsról elképesztő panoráma nyílik a környékre,
látható például az egész Solymári-völgy, a
Budai-hegység és a Pilis jelentős része is, tiszta
időben pedig a főváros több ikonikus épületét is
kiszúrhatjuk. Kultúrtörténetileg is érdekes úti
cél: ugyan a jelenlegi, V. Majzik Mária képeivel
díszített keresztutat Pesthidegkút katolikus lakói
építtették, bizonyos források szerint már az 1700-
as évek végén is idejártak a helyi hívek a nagyböjti
időszakban.
JEGENYE-VÖLGYI-VÍZESÉS
Az Alsó-Jegenye-völgyben futó Paprikás-patak
egyik sziklalépcsőjén található a Budai-hegység
legnagyobb, majdnem öt méter magas vízesése,
amit fentről és lentről egyaránt érdemes megcsodálni.
A vízesés nincs feltűnően kitáblázva,
úgyhogy érdemes figyelmesnek lenni, legegyszerűbben
az aljához levezető falépcsőt lehet kiszúrni,
onnantól pedig a látvány magáért beszél.
A patak partján egy jól kialakított sétaút vezet,
amin végighaladva az erdő többi látnivalója is
megközelíthető, a helyenként fahidakon kialakított
közlekedés pedig még izgalmasabbá teszi a
kirándulást. A kisebb megpihenéshez sem kell
messzire menni, a vízeséstől nem messze található
a Millennium-emlékkőnek otthont adó Jegenye-völgyi
nagytisztás, ami tökéletes helyszíne
lehet a piknikezésnek, bográcsolásnak vagy tollaslabdázásnak.