ÚJság - nyári magazin 5/2

Egyszer valaki azt pedzegette, hogy nem az a kérdés, hogy van-e
értelmes élet a Földön kívül, hanem hogy idelenn van-e. Poén volt
persze, de vitt a sodrása tovább.
Ért-elem. Fontos lehet, mert minden, ami "elem" a magyar nyelvben,
alapvető építőköve az Életnek. De hogy konkrétan az élet értelme?
Igen fajsúlyos kérdésnek tűnik.
Fontos, mert az emberi agy - egó, ha úgy tetszik - értelmet keres
mindenhez. Csak úgy tud működni. Márpedig, bár ezt a vérspirisek
váltig tagadják, az egó része ennek a szerepnek, része a feladatnak,
amit a leszületéssel bevállaltunk - tehát tudni kell működtetni, így
válaszolni a kis kérdéseire, amivel a saját és a használójának
biztonságát igyekszik biztosítani. Okokat keresünk mindenre, ha
nincs, gyártunk, kitalálunk, feltételezünk. Olyan nincs, hogy nincs, úgy
nem lehet létezni. Ez ad biztonságot, keretet, viszonyítási pontokat.
Viszont volt olyan galád humorú a Teremtő, hogy az értelem-vezérelt
működést összekombinálta az érzelmi, érzéki és megérzésekre alapuló
másikkal.
És az egykor valószínűleg kiadott használati utasítást
olvashatatlanra másolták a nemzedékek. Innentől pedig beindul a kimit-mondott,
miszerint melyik a fontosabb.
A fegyelmet, felelősséget mindenek fölött értékelő, errefelé még
mindig gyakori poroszos gondolkodás (mondom: gondol-kodás!)
szerint természetesen a ráció uralma a szív szerencsétlenkedései és
szertelenkedései felett. Én is például ehhez ragaszkodom görcsösen,
félve a felelősségre vonástól, hajtva megfelelési kényszertől.
De ott vannak azok a manapság egyre elérhetőbb, közkedveltebb
tanítások, amelyek szerint az élet értelme maga az öröm
megtapasztalása, a szívvel látás, a megérzések (sugallatok) követése
még akkor is, ha látszólag semmi értelme, ha majd csak évekkel
később fog összeállni a kép, ha igazából csak a tapasztalás számít,
nincs jó és rossz. Benne lenni a pillanatban, a jelenben - úgysem
fogod érteni, átlátni, mi miért történik.