! DOLGOZAT_lemezre - ELTE BTK disszertációk

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ
GEORGIUS TRAPEZUNTIUS NYELVTANI KIVONATA A
PRISCIANUSI INSTITUTIONES ALAPJÁN
SZÖVEGKÖZLÉS ÉS -ELEMZÉS
EKLER PÉTER
2008
1

VIRIS BONIS DOCTIS
STEPHANO KAPITÁNFFY †
IOHANNI BOLLÓK †
IOHANNI HARMATTA †
STEPHANO BORZSÁK †
MAGISTRIS OPTIMIS
DISCIPVLVS
V · S · L · M
2

Tartalomjegyzék
Köszönetnyilvánítások 4
A dolgozat alapvetı célkitőzései 5
I. fejezet
Priscianus mővei, középkori és XV. századi hatása. Trapezuntius. Humanizmus a XV.
századi Magyarországon. (Szakirodalmi összefoglalás) 7
II. fejezet
Propugnacula Christianitatis – studia humanitatis. Bizánc és az Itáliában tevékenykedı
bizánci humanisták kapcsolata Magyarországgal a XV. század középsı harmadában 15
III. fejezet
Trapezuntius-kódexek, Trapezuntius-korvinák. Georgius Trapezuntius kapcsolatai
Magyarországgal 27
IV. fejezet
Institutiones – Compendium (Összehasonlító elemzés) 41
V. fejezet
‛saepes’ – ‛faex’ – ‛pecus’. Módszertani problémák a XV. századi Magyarországon
használt latin nyelvtankönyvekben 56
VI. fejezet
„Grammaticam Latinam phrasi continua scriptam interrogandi sale condire voluit.”
Quintilianus, Valla, Erasmus és Linacre egy Priscianus-kompendiumban (1537) 72
Georgii Trapezuntii de partibus orationis ex Prisciano compendium 89
Elıszó a szövegközléshez 90
Melléklet: a Compendium kéziratai 96
Melléklet: a Compendium nyomtatványai 98
Jelmagyarázat 100
A Compendium szerkezete 102
Szövegközlés 105
Bibliográfia 213
Képek jegyzéke, illusztrációk 223
3

Köszönetnyilvánítások
A dolgozat elkészítéséhez nyújtott támogatásért köszönetet mondok édesanyámnak,
feleségemnek, aki a dolgozat leadása pillanatában fiúgyermeknek adott életet,
családomnak és barátaimnak.
Az értekezés témájának kiválasztásában doktoranyám, Madas Edit segített, aki a
kezdetektıl fogva figyelte és támogatta a kutatások elımenetelét. Pajorin Klára a
humanizmusra, Lırinczi Réka a grammatikusokra vonatkozó jótanácsokkal látott el.
Trapezuntius monográfusa, John Monfasani (executive director, The Renaissance
Society of America) 2005 óta követi figyelemmel kutatásaimat. W. Keith Percival
(Professor Emeritus of Linguistics, Fellow, American Academy of Arts and Sciences) és
Kristian Jensen (British Library, Head of British and Early Printed Collections) a
Compendium grammatikatörténeti helyének megtalálásában láttak el hasznos ismeretekkel.
Adamik Tamás a grammatika és rétorika kapcsolatára, Adamik Béla a hivatalos
nyelvhasználat problematikájára hívta fel figyelmemet, Mayer Gyula Janus Pannonius és
Trapezuntius kapcsolatának vizsgálatában segített.
Cser András, Horváth László, Ittzés Dániel, Ittzés Máté, Kisdi Klára és Nemerkényi
Elıd nyelvtörténeti, grammatikai és filológiai kérdésekben voltak segítségemre.
Munkahelyem, az Országos Széchényi Könyvtár felbecsülhetetlen támogatást adott
a Magyarországon nehezen kutatható téma vizsgálatához szükséges másolatok és
szakirodalom beszerzésében. Monok István fıigazgató, Káldos János különgyőjteményi
igazgató, a Régi Nyomtatványok Tára, a Kézirattár, a XV-XVIII. Századi Könyvtörténeti
Osztály és a Fragmenta Codicum Kutatócsoport kollégái minden pillanatban rendelkezésre
álltak jótanácsaikkal, az intézmény számos kollégája pedig az értekezéshez szükséges
dokumentumok beszerzésében és rendelkezésre bocsátásában.
A latin és görög nyelv, irodalom terén szerzett tudásomat középiskolai tanáromnak,
İryné Bilkey Irénnek, egyetemi tanáraimnak és a Collegiumnak köszönhetem.
4

A dolgozat alapvetı célkitőzései. Az értekezés fejezetei
Doktori dolgozatunk elsıdleges célja Georgius Trapezuntius (1395-1474 k.) De partibus
orationis ex Prisciano compendium (Compendium) címő mővének közzététele (=
Szövegközlés). A Compendium Priscianus Institutiones címő latin nyelvtanának kivonata.
A Compendium keletkezésének körülményeit, kéziratait, nyomtatványait az Elıszó
a szövegközléshez címő fejezet ismerteti. A szövegközléshez kiválasztott kéziratot és
nyomtatványokat, valamint egyéb felhasznált kéziratokat, és mindezek egymáshoz való
kapcsolatát szintén ebben a fejezetben mutatjuk be.
A priscianusi Institutiones I-XVI. könyve alapján készült kivonatot akkor tudjuk
érdemben elemezni és értékelni, ha részletes szövegszerő összevetés alapján láthatóvá
válik, hogy a Compendium megállapításai az Institutiones mely részeibıl veszik
eredetüket. A szövegközléshez tehát szorosan kapcsolódik a következı munkafolyamat:
szakaszonként (mondatonként) hivatkozással (konkordanciával) látjuk el a Compendium
szövegét (=Szövegközlés, az egyes szakaszok utáni hivatkozások). Ennek segítségével
több megállapítást is tehetünk:
- melyek azok a részek, ahol Trapezuntius eltér Priscianus módszerétıl,
- melyek azok a részek, ahol Trapezuntius nem Priscianusra, hanem másokra
támaszkodik.
A konkordancia birtokában nyílik lehetıség arra is, hogy a kardinális eltéréseket önálló
tanulmányban elemezzük (IV. fejezet).
A kivonatolás teljes módszerének ismeretében három névszóra (‛faex’, ‛saepes’,
‛pecus’) fókuszálva azt keressük, hogy hol jelölhetı ki a Compendium helye a XV. századi
Magyarországon használt középkori és humanista grammatikai könyvek között (V.
fejezet).
A Compendium utolsó kiadásában (1537) olvasható kiadói kommentárok Lorenzo
Valla, Erasmus, Thomas Linacre grammatikai, stilisztikai mőveire hívják fel az olvasók
(diákok) figyelmét. A Compendium és az említett humanisták mőveinek
összehasonlításával a Compendium használhatóságára, utóéletére kívánunk adatokat találni
(VI. fejezet).
A dolgozat bevezetı fejezeteiben Trapezuntius mőveinek magyarországi meglétét,
Trapezuntius magyarországi kapcsolatait igyekszünk bemutatni (III. fejezet). Trapezuntius
a XV. századi itáliai humanizmus meghatározó alakja volt. Tudása, módszere a bizánci
5

tudományosságot képviselte, ezért alakját és munkásságát nem elszigetelten tárgyaljuk,
hanem a honfitársai magyarországi kapcsolatrendszerében elhelyezve (II. fejezet).
Az Institutiones görög elızményeire, középkori hatására és a reneszánsz
humanizmusban betöltött szerepére vonatkozóan hatalmas a szakirodalom. Dolgozatunk
Trapezuntius és Priscianus mővének kapcsolatára szorítkozik, ezért az Institutiones
módszertanára, grammatikatörténeti helyére, nyelvészeti elemzésére vonatkozóan csak
szakirodalmi ismertetıt kívánunk adni a magyar szakirodalom eredményeinek említésével
(I. fejezet).
6

I
Priscianus mővei, középkori és XV. századi hatása. Trapezuntius. Humanizmus a
XV. századi Magyarországon
(Szakirodalmi összefoglalás)
Priscianus, az egyik legjelentısebb római grammatikus a mauretaniai Caesareában
született. A VI. század elején Konstantinápolyban a grammatika professzora volt, fı mőve
az Institutio de arte grammatica, más néven Institutiones. Priscianus fı forrásai görög
grammatikusok, Dionysios Thrax és Apollónios Dyskolos voltak. A tudományos
igényességgel felépített Institutiones a legterjedelmesebb összefoglalása a latin
nyelvtannak. 1
Priscianus más, rövidebb mőveiben jobban kitapintható a pedagógiai célzat
(Institutio de nomine et pronomine et verbo, De partitionibus XII versuum Aeneidos
principalium), egyes írásai speciális kérdésekkel foglalkoznak (De figuris numerorum, De
metris fabularum Terenti). A Praeexercitamina Hermogenés Progymnasmatájának
fordítása. A De accentibus eredete kétes. Két költeménye is fennmaradt (Panegyricus
Anastasius császárhoz; Periegesis) 2
Priscianus a klasszikus latin irodalom nyelvének szisztematikus leírását végezte el.
1 Pauly’s Realenzyklopädie der classischen Altertumswissenschaft. Neue Bearbeitung, begonnen von
WISSOWA, Georg, fortgeführt von KROLL, Wilhelm und MITTELHAUS, Karl. Vierundvierzigster Halbband.
Alfred Druckenmüller Verlag in Stuttgart, 1954, col. 2328-2347; Der Neue Pauly. Enzyklopädie der Antike.
Herausgegeben von CANCIK, Hubert und SCHNEIDER, Helmuth. Verlag J. B. Metzler, Stuttgart-Weimar,
2001. Band 10. col. 338-339; ROBINS, Robert Henry: A nyelvészet rövid története. Fordította SIPTÁR Péter.
Budapest, Osiris-Tinta, 1999, 67-74. Lásd továbbá: SCHANZ, Martin-HOSIUS, Carl–KRÜGER, Gustav: Die
Litteratur des fünfsten und sechsten Jahrhunderts. München, C. H. Beck’sche Verlagsbuchhandlung, Oskar
Beck, 1920, 221-238. (=SCHANZ, Martin: Geschichte der römischen Litteratur bis zum Gesetzgebungswerk
des Kaisers Justinian. Vierter Teil: Die römische Litteratur von Constantin bis zum Gesetzgebungswerk
Justinians. Zweite Hälfte.); CHRIST, Wilhelm: Die Leistungen auf dem Gebiete der alten lateinischen
Grammatik. 2. Prisciani grammatici Caesariensis institutionum grammaticarum libri XVIII. Ex recensione
Martini Hertzii. Vol. I. I-XII continens. Lipsiae in aedibus B. G. Teubneri a. MDCCCLV. Vol. II. XIII-XVIII
continens, ibid. MDCCCLVIIII. = Philologus. 1862, 139-158; JEEP, Ludwig: Priscianus. Beiträge zur
Überlieferungsgeschichte der römischen Literatur I-III. = Philologus. 1908, 13-51; 1909, 1-51; 1912, 491-
517.
2 Egyéb mőveire vonatkozóan lásd: PASSALACQUA, Marina (ed.): Prisciani Caesariensis opuscula. Vol. 1.
[De figuris numerorum; De metris Terentii; Praeexercitamina.] Roma, Edizioni di Storia e Letteratura, 1987.
(Sussidi eruditi 40.). Vol. 2. [Institutio de nomine et pronomine et verbo; Partitiones duodecim versuum
Aeneidos principalium.] Roma, Edizioni di Storia e Letteratura, 1999. (Sussidi eruditi 48.); PASSALACQUA,
Marina: Priscian’s Institutio de nomine et pronomine et verbo in the Ninth Century. In: History of Linguistic
Thought in the Early Middle Ages. Ed. LAW, Vivien. John Benjamins Publishing Company,
Amsterdam/Philadelphia, 1993, 193-204; GLÜCK, Manfred: Priscians Partitiones und ihre Stellung in der
spätantiken Schule. Mit einer Beilage: Commentarii in Prisciani Partitiones medio aevo compositi. In:
Spudismata. Studien zur Klassischen Philologie und ihren Grenzengebieten. Herausgegeben von HOMMEL,
Hildebrecht und ZINN, Ernst. Band XII. Georg Olms Verlagsbuchhandlung Hildesheim, 1967.
7

A betők fonetikai leírásában és a szótagszerkezetek megadásában a görög grammatikusok
terminológiáját követte. Nyelvtani mintája, kiindulópontja a szó-és-paradigma modell volt.
Az Institutiones a Tekhné és Apollónios nyelvtani rendszereinek átvétele. Priscianus
nyolcosztályos szórendszert használ (nincs névelı, helyette indulatszó). A szóosztályokat
akcidenciáikkal, járulékos tulajdonságaikkal jellemezte. A mő utolsó két könyve
mondattannal foglalkozik. Az Institutiones a jelenségeket bıségesen szemlélteti klasszikus
szövegekbıl vett példákkal.
Priscianus görög nyelvő városban írta mővét, és mivel görögül is tudó olvasókhoz
szólt, számos görög példát használt. Az Institutiones további nyolc évszázadon keresztül
szolgált a nyelvtanelmélet alapjául és mind a mai napig megalapozta a latin nyelv tanítását.
Az Institutiones máig mértékeadó kiadása a Grammatici Latini II-III. kötetében
található. XIX. századi kiadása után változatlan utánnyomásban is megjelent, és
dolgozatunkban erre a kiadásra hivatkozunk. 3 A hatalmas terjedelmő és adatgazdag
Institutiones használatát a nemrég megjelent index és konkordancia teszi könnyebbé. 4
Priscianus mővei számos kéziratban maradtak fenn. A kódexek censusát Marina
Passalacqua készítette el. 5
Priscianus középkori és XV. századi hatására, utóéletére vonatkozóan a XIX.
század utolsó harmadából elsısorban Johann Jacob Bäbler és Charles Thurot kutatásait kell
kiemelni. 6 Richard Hunt munkássága elsısorban Priscianus XI-XII. századi jelenlétére
vonatkozóan számít meghatározónak. 7 Hunt nyomán számos további komoly tanulmány
született Priscianus középkori jelenlétére vonatkozóan, többek között Margaret Gibson
jóvoltából. 8
3 Prisciani Grammatici Caesariensis Institutionum Grammaticarum libri XVIII ex recensione Martini
HERTZII (=Grammatici Latini ex recensione Henrici KEILII, vol. II-III.), Hildesheim, Georg Olms
Verlagsbuchhandlung, 1961. (=Unveränderter reprografischer Nachdruck der Ausgabe Leipzig 1855-1859).
4 Prisciani Institutionum grammaticalium librorum I-XVI Indices et Concordantiae, curantibus Cirilo García
ROMÁN, Marco A. GUTIÉRREZ GALINDO. Vol. 1-4. (Alpha-Omega. Reihe A. Lexika, Indizes, Konkordanzen
zur klassischen Philologie, CCXIV. 1-4.), Olms-Weidmann, Hildesheim-Zürich-New York, 2001.
5 PASSALACQUA, Marina: I codici di Prisciano. Roma, Edizioni di storia e letteratura, 1978. (Sussidi eruditi
29); lásd továbbá: BALLAIRA, Guglielmo: Per il catalogo dei codici di Prisciano. Torino, 1982; JEUDY,
Colette: Complément. = Scriptorium. 36 (1982), 313–325; JEUDY, Colette: Nouveau complément. =
Scriptorium. 38 (1984), 140–150; JEUDY, Colette: Priscianus’ „Institutio de nomine, pronomine et verbo”:
Medieval Manuscripts and Commentaries. = Revue d’Histoire des Textes. Tom. II. 1972, 73-144.
6 BÄBLER, Johann Jacob: Beiträge zu einer Geschichte der lateinischen Grammatik im Mittelalter. Halle a.
S., 1885; THUROT, Charles: Extraits des divers manuscrits latins pour servir à l’histoire des doctrines
grammaticales au Moyen Âge. Paris, 1869. (Unveränderter Nachdruck, Frankfurt am Main, Minerva G. m. b.
H., 1964.)
7 HUNT, Richard: Studies on Priscian in the Eleventh and Twelfth Centuries. I. Petrus Helias and His
Predecessors. In: Medieval and Renaissance Studies. I, 1 (1941-1943), 194-231; HUNT, Richard: Hugotio
and Petrus Helias. In: Medieval and Renaissance Studies. II (1950), 174-178.
8 GIBSON, Margaret: Milestones in the Study of Priscian, circa 800-circa 1200. = Viator. 23 (1992), 17-33;
GIBSON, Margaret: The Collected Works of Priscian: The Printed Editions 1470-1859. = Studi Medievali.
8

Leo Reilly 1993-ban adta ki Petrus Helias (XII. sz.) Summa super Priscianum címő
kommentárját. 9 A következı századokra, a modista grammatikákra vonatkozóan
elsısorban Heinrich Roos és Jan Pinborg részérıl születtek komoly jelentıségő kiadások. 10
A görög, római, középkori és humanista nyelvtani-nyelvészeti háttérre,
grammatikusokra vonatkozóan Jan Pinborg, 11 Luigi Romeo 12 , G. L. Bursill-Hall 13 és W. K.
Percival 14 értekezései és bibliográfiai nyújtanak elméletileg jól megalapozott és adatgazdag
kiindulási pontot. Az Institutiones, általában pedig a görög és latin grammatikusok
vizsgálatához a görög-latin nyelvészeti konferenciák tanulmánykötetei is fontos adalékokat
szolgáltatnak. 15
Serie terza, XVIII/1 (1977), 249-260; GIBSON, Margaret: Priscian, “Institutiones grammaticae”: A Handlist
of Manuscripts. = Scriptorium. 1972 (1), 105-124.
9 REILLY, Leo (ed.): Petrus Helias: Summa super Priscianum. Vol 1. Pontifical Institute of Medieval Studies.
IV. Series: Studies and texts. 113. Toronto, 1993. Vol. 1-2.
10 ROOS, H.: Die modi significandi des Martinus de Dacia. In: Beiträge zur Geschichte der Philosophie und
Theologie des Mittelalters. XXXVII/2 (1952)
11 PINBORG, Jan: Classical Antiquity: Greece. In: Current Trends in Linguistics. Ed. SEBEOK, Thomas A.
Vol. 13. Historiography of Linguistics. The Hague–Paris, Mouton, 1975, 69-126. PINBORG, Jan: Die
Entwicklung der Sprachtheorie im Mittelalter. Koppenhága, 1967; PINBORG, Jan: Bezeichnungen in der
Logik des XIII. Jahrhunderts. = Miscellanea mediaevalia. VIII (1971), 238-281; PINBORG, Jan: Logik und
Semantik im Mittelalter. Stuttgart, 1972.
12 ROMEO, Luigi: Classical Antiquity: Rome. In: SEBEOK (ed.) 1975, 127-177.
13 BURSILL-HALL, G. L.: The Middle Ages. In: SEBEOK (ed.) 1975, 179-230; BURSILL-HALL, G. L.: Johannes
de Garlandia – Forgotten Grammarian and the Manuscript Tradition. = Historiographia Linguistica. III:2
(1976), 155–177; BURSILL-HALL, G. L.: Teaching Grammars of the Middles Ages. Notes on the Manuscript
Tradition. = Historiographia Linguistica. IV:1 (1977), 1–29; BURSILL-HALL, G. L.: Johannes de Garlandia.
Additional Manuscript Material. = Historiographia Linguistica. VI:1 (1979), 77–86; BURSILL-HALL, G. L.:
A Census of Medieval Latin Grammatical Manuscripts. [Grammatica Speculativa. Sprachteorie und Logik
des Mittelalters. Theory of Language and Logic in the Middle Ages. Herausgeber/Editor: Jan Pinborg.
Mitherausgeber/Associate editor: Helmut Kohlenberger. Band/Volume 4.] Stuttgart-Bad Cannstatt:
formmam-holzboog, 1981; BURSILL-HALL, G. L.: Medieval Donatus Commentaries. = Historiographia
Linguistica. VIII:1 (1981), 69–97; BURSILL-HALL, G. L.: Medieval Priscian Commentaries. Introduction and
Bibliography. = Historiographia Linguistica. XVI:1/2 (1989), 89–130.
14 PERCIVAL, W. K.: The Grammatical Tradition and the Rise of the Vernaculars. In: SEBEOK (ed.) 1975,
231-275.
15 ROSIER, Irène (éd.): L’héritage des grammairiens latins de l’antiquité aux lumières. Actes du colloque de
Chantilly 2-4 septembre 1987. Paris, Société pour l’Information Grammaticale, 1988. (Bibliothèque de
l’Information grammaticale); SWIGGERS, Pierre–WOUTERS, Alfons (ed.): Grammatical Theory and
Philosophy of Language in Antiquity. Leuven–Paris–Sterling, Virginia, 2002. (Orbis/Supplementa.
Monographies publiées par le Centre International de Dialectologie Générale (Louvain) / Monographs
published by the International Center of General Dialectology (Louvain). Tome 19); PETERSMANN, Hubert–
KETTEMANN, Rudolf (éd.): Latin vulgaire – latin tardif. Actes du V e colloque international sur le latin
vulgaire et tardif. Heidelberg, 5-8 septembre 1997. Universitätsverlag C. Winter, Heidelberg, 1999.
(Bibliothek der klassischen Altertumswissenschaften. Herausgegeben von H. Petersmann. Neue Folge. 2.
Reihe. Band 105); CALBOLI, Gualtiero (ed.): Papers on Grammar IX. Latina lingua! Nemo te lacrimis
decoret neque funera fletu / faxit. Cur? Volitas viva per ora virum. Proceedings of the twelfth international
colloquium on latin linguistics (Bologna, 9-14 June 2003). Vol. 1-2. Herder editrice, Roma, 2005; SOLIN,
Heikki–LEIWO, Martti–HALLA-AHO, Hilla (ed.): Latin vulgaire – latin tardif VI. Actes du VI e colloque
international sur le latin vulgaire et tardif. Helsinki, 29 août - 2 septembre 2000. Olms-Weidmann.
Hildesheim-Zürich-New York, 2003.
9

A priscianusi hagyomány továbbélését vizsgálva – a kora középkor, az 1070 és
1200 közötti, valamint az 1200 és 1500 közötti idıszakaszokra fókuszálva – C. H.
Kneepkens tanulmánya világítja meg alaposan a nagy grammatikus szerepének, hatásának
középkorban megfigyelhetı változását. 16
A késıantik, koraközépkori grammatikai hagyomány kutatásahoz Vivien Law 17 és
Louis Holtz 18 eredményei alapvetı jelentıségőek. Az Institutiones elméletéti
megalapozottságára, kategória-rendszerére és görög elızményeire vonatkozóan az utóbbi
idıben Anneli Luhtalától jelent meg monográfia. 19
A 2006. október 10-14. között Lyonban megrendezett nemzetközi Priscianus-
konferencia komoly eredményeket hozott, közel ötven tanulmányt tartalmazó aktája
megjelenés alatt áll.
A Compendium keletkezése pillanatában a középkori nyelvtanok mellett új
stilisztikai eszményeket és oktatási gyakorlatot tükrözı grammatikai mővek születtek meg
és kezdtek elterjedni. Utóbbiak, az ún. humanista nyelvtanok kutatásához többek között W.
K. Percival és Kristian Jensen tanulmányai jelentenek hasznos támpontot. 20
16
KNEEPKENS, C. H.: The Priscianic Tradition. In: Geschichte der Sprachtheorie. 3. Sprachtheorien in
Spätantike und Mittelalter. Herausgegeben von EBBESEN, Sten. Tübingen, 1995, 239–264.
17
LAW, Vivien: The Insular Latin Grammarians. The Boydell Press, 1982. (Studies in Celtic History III);
LAW, Vivien: The Historiography of Grammar in the Early Middle Ages. = History of Linguistic Thought in
the Early Middle Ages. Ed. by LAW, Vivien. John Benjamins Publishing Company, Amsterdam/Philadelphia,
1993, 1-23; LAW, Vivien: Grammar in the Early Middle Ages: A Bibliography. In: LAW, Vivien (ed.):
History of Linguistic Thought in the Early Middle Ages. John Benjamins Publishing Company,
Amsterdam/Philadelphia, 1993, 25-47; LAW, Vivien: The History of Linguistics in Europe. From Plato to
1600. Cambridge, University Press, 2003.
18
HOLTZ, Louis: Donat et la tradition de l’enseignement grammatical. Paris, Centre National de la
Recherche Scientifique, 1981.
19
LUHTALA, Anneli: Syntax and Dialectic in Carolingian Commentaries on Priscian’s Institutiones
grammaticae. In: LAW, Vivien (ed.), 1993, 145-191; LUHTALA, Anneli: Grammar and Philosophy in Late
Antiquity. A Study of Priscian’s Sources. John Benjamins Publishing Company, Amsterdam/Philadelphia,
2005.
20
PERCIVAL, W. K.: The Historical Sources of Guarino’s Regulae grammaticales: A Reconsideration of
Sabbadini's Evidence. In: TARUGI. Giovannangiola (ed.): Civiltà dell’ Umanesimo: Atti del VI, VII, VIII
Convegno internazionale del Centro di studi umanistici Angelo Poliziano, Palazzo Tarugi, 1969, 1970, 1971.
Florence, Leo S. Olschki, 1972, 263-284; PERCIVAL, W. K.: Renaissance Grammar, Rebellion or Evolution?
In: TARUGI. Giovannangiola (ed.): Interrogativi dell’Umanesimo. Etica, estetica, teatro, onoranze a Niccolò
Copernico. Atti del X Convegno internazionale del Centro di studi umanistici, Montepulciano, Palazzo
Tarugi, 1973. Florence, Leo S. Olschki, 1976, 73-90; PERCIVAL, W. K.: The Place of the Rudimenta
grammatices in the History of Latin Grammar. = Res Publica Litterarum. 4 (1981), 233-264; PERCIVAL, W.
K.: Grammar and Rhetoric in the Renaissance. In: Renaissance Eloquence: Studies in the Theory and
Practice of Renaissance Rhetoric. Ed. MURPHY, James J. Berkeley, CA, University of California Press, 1983,
303-330; JENSEN, Kristian: Rhetorical Philosophy and Philosophical Grammar: Julius Caesar Scaliger’s
Theory of Language. München, Wilhelm Fink Verlag, 1990; JENSEN, Kristian: De emendata structura Latini
sermonis: The Latin Grammar of Thomas Linacre. = Journal of the Warburg and Courtauld Institutes. 49
(1986), 106-25; JENSEN, Kristian: The Latin Grammar of Philipp Melanchthon. = Medieval and Renaissance
Texts and Studies. 53 (1988), 513-519; JENSEN, Kristian: Elementary Latin Grammars Printed in the
Fifteenth Century: Patterns of Continuity and of Change. In: AX, Wolfram ed.: Von Eleganz und Barbarei:
10

A Priscianusra vonatkozó hazai szakirodalomból érdemes megemlíteni Helle F.
Brunónak az Institutionest ismertetı tanulmányait és Durzsa Sándornak az Országos
Széchényi Könyvtár Cod. Lat. 490 jelzető kéziratát (Priscianus-magyarázat) ismertetı
írását. 21
Priscianus supinum-használatára vonatkozóan Töttössy Csabának 2005-ben jelent
meg tanulmánya. 22 A bizánci, konstantinápolyi latin nyelvhasználat terén Adamik Béla
szakirodalmi munkássága érdemel közelebbi figyelmet. 23 Kisdi Klára 2002-ben elkészített
doktori értekezése a késıantik latin nyelvtaníró, Virgilius Maro Grammaticus (kb. VII. sz.
eleje) tevékenységét taglalta. 24
A középkori és újkori magyarországi iskolarendszerre, latinoktatásra vonatkozóan –
a teljesség igénye nélkül – Balassa Brunó, Fináczy Ernı, Mészáros István, a magyar
nyelvtanokra és latin forrásaikra vonatkozóan pedig Bartók István, C. Vladár Zsuzsa, Imre
Mihály, Lırinczi Réka és mások munkáit kell említeni. 25
Lateinische Grammatik und Stilistik in Renaissance und Barock.. Wiesbaden, Otto Harrassowitz, 2001, 103-
123. (Wolfenbütteler Forschungen 95)
21 HELLE F. Hugó: Priscianus grammatikája. I–II. = Egyetemes Philológia Közlöny. 1919, 75-87. és 239-251;
DURZSA Sándor: Priscianus-magyarázatok a szintaxis körébıl. = Filológiai Közlemények. 1982, 117-128.
22 TÖTTÖSSY, Csaba: The Latin Supine and the Sanskrit Infinitive; Priscian. = Acta Antiqua Academiae
Scientiarum Hungaricae. 45 (2005), 337-342; lásd továbbá TÖTTÖSSY, Csaba: Origin and Development of
the Forms of the Latin Future Active Infinitive and Participle. In: Acta Antiqua Academiae Scientiarum
Hungaricae. 38 (1998), 253-259; TÖTTÖSSY, Csaba: The Development of the Usage of the Latin Gerundive.
In: Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae. 38 (1998), 381-389.
23 ADAMIK, Béla: Bemerkungen zur Problematik „Latein in Byzanz”. Über die lateinischsprachige
Bevölkerung von Konstantinopel. In: PETERSMANN–KETTEMANN (ed.), 1999, 69-79; ADAMIK, Béla: Zur
Problematik der lateinischsprachigen Bevölkerung in Konstantinopel. Das Zeugnis der lateinischen Texte in
dem Werk De cerimoniis aulae Byzantinae des Kaisers Konstantin VII Porphyrogennetos. In: SOLIN–LEIWO–
HALLA-AHO (ed.), 2003, 201-219; ADAMIK Béla: Romanizáció és hivatalos nyelvhasználat. In: HORVÁTH
László–LACZKÓ Krisztina–MAYER Gyula–TAKÁCS László (szerk.): Genesia. Tanulmányok Bollók János
emlékére. Budapest, Typotex, 2004, 456-468.
24 KISDI Klára: Egy rejtélyes középkori enciklopédia: Virgilius Grammaticus Epitomái és Episztolái. Doktori
disszertáció. Témavezetı: ADAMIK Tamás. ELTE, Budapest, 2002.
25 BALASSA Brúnó: A latintanítás története. Neveléstörténeti forrástanulmány. Budapest, 1930. FINÁCZY
Ernı: A reneszánszkori nevelés története. 1919; MÉSZÁROS István: Az iskolaügy története Magyarországon
996-1777 között. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1981; BARTÓK, István: „Grammatica est…” The Significance
and Sources of János Sylvester’s Definition. = Camoenae Hungaricae. 3 (2006), 39-58; BARTÓK, István:
Grammatica Hungarolatina – Grammatica Latinogermanica: János Sylvester und Marcus Crodelius. =
Camoenae Hungaricae. 1 (2004), 93-104; BARTÓK István: Janus Pannonius és a magyarországi
grammatikai irodalom. In: BARTÓK István–JANKOVITS László–KECSKEMÉTI Gábor (szerk.): Humanista
mőveltség Pannóniában. Pécs, 2000, 97-114; Sylvester János: Grammatica Hungarolatina. Hasonmás kiad.
Kiad. KİSZEGHY Péter, tanulm. SZÖRÉNYI László. Budapest, 1989; C. VLADÁR Zsuzsa (ford.): Sylvester
János latin-magyar nyelvtana. Budapest, 1989; Szenczi Molnár Albert: Albert Dictionarium
latinoungaricum. Nürnberg, 1604. Kísérı tanulm.: IMRE Mihály. Budapest, 1990.; Szenczi Molnár Albert:
Novae grammaticae ungaricae libri duo. Új magyar grammatika két könyvben. Hasonmás kiadás. Ford. C.
VLADÁR Zsuzsa. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai. 222. szám. Budapest, 2004; Magyar
grammatikák: Kéziratos magyar nyelvtanok: Kolozsvári Grammatika. Fejérvári Sámuel: Institutiones. XVII.
és XVIII. század. A nyelvemlékek betőhő átiratai bevezetéssel és jegyzetekkel. Közzéteszi, jegyz., bev.
LİRINCZI Réka. A latin átiratot gondozta ADAMIK Béla. Budapest, 1998.
11

A középkori magyarországi könyvkultúra terén Madas Edit összefoglalását, a latin
nyelvtanokra vonatkozóan Vizkelety András tanulmányát kell megemlíteni. A középkori
magyarországi tankönyvekrıl Mészáros István készített cenzust. 26
A középkori nyelvtanokra, olvasmányokra nézve szintén figyelmek érdemelnek
Málly Ferenc, Schwartz Erzsébet, Cser András, és Nemerkényi Elıd írásai. 27 A középkori
magyarországi kódexanyag bemutatására az Országos Széchényi Könyvtár nagyszabású
kiállításnak adott otthont 1985/1986-ban. 28
A korvinákhoz kapcsolódó kutatások az utóbbi években számos fontos és alapvetı
eredményt hoztak. A vizsgálatokhoz szükséges kiindulási alapot a folyamatosan bıvülı
korvina-portál jelenti. 29 A honlapon egyre több korvina válik teljes terjedelmében
elérhetıvé a (nemzetközi) tudományosság számára. A „végiglapozható” kincsek
hozzáférhetıbbé, a rájuk épített kutatások ellenırizhetıbbé váltak.
Nemzetközi együttmőködések formájában folynak az egyes külföldi
győjteményekben ırzött korvinák minden szempontra kiterjedı, alapos és friss feltárásai.
Új kodikológiai leírások születtek: a Münchenben ırzött korvinák katalógusának
megjelenése a korvina-kutatás új korszakát jelenti. 30 2009-2010-ben fognak megjelenni a
Wolfenbüttelben ırzött korvinák, illetve a görög nyelvő korvinák katalógusai. Konkrét
területekre koncentrálva tartalmi kérdésekben komoly tanulmányok születtek, hosszú távú
26 VIZKELETY András: Gli studi grammaticali in Ungheria nel Medioevo. In: GRACIOTTI, Sante–DI
FRANCESCO, Amedeo (ed.): L’eredità classica in Italia e Ungheria fra tardo Medioevo e primo
Rinascimento. Roma, 2001, 105-118.; MADAS Edit: Esztergomi iskoláskönyv a XV. század elsı negyedébıl.
In: FÜGEDI Erik (szerk. és elıszó): Mővelıdéstörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Gondolat.
Budapest, 1986, 159-176; MADAS Edit: Írás, könyv és könyvhasználat a középkori Magyarországon, 1000-
1526. In: MADAS Edit–MONOK István: A könyvkultúra Magyarországon a kezdetektıl 1800-ig. 2. kiadás.
Budapest, Balassi Kiadó, 11-90. MADAS Edit: A középkori könyvkultúra továbbélése Magyarországon az
1430-as évektıl az 1470-es évek végéig. In: FÖLDESI Ferenc (szerk.): Csillag a holló árnyékában. Vitéz János
és a magyarországi humanizmus kezdetei. Az Országos Széchényi Könyvtár kiállítása, 2008. március 14.–
június 15. Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2008, 7-21. MÉSZÁROS István: Középkori hazai
iskoláskönyvek. = Magyar Könyvszemle. 1986, 113-134.
27 MÁLLY Ferenc: Veronai Guarinus Erotematái párhuzamban Dionysios Thrax Ars grammaticájával.
Budapest, 1898; SCHWARTZ Erzsébet: Magyarországi latin grammatikák és szótárak a XVI. században.
Budapest, 1942; CSER András: A késı középkori didaktikus latin nyelvtanokról. In: HORVÁTH László–
LACZKÓ Krisztina–MAYER Gyula–TAKÁCS László (szerk.), 2004, 281-288; CSER András: Viginti quatuor
sunt iuncturae. A Medieval Latin Grammatical Text with Translation and a Critical Study. Pázmány Péter
Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Piliscsaba, 2000; NEMERKÉNYI Elıd: Latin klasszikusok
középkori könyvtárakban: Magyarország a 11. században. = Magyar Könyvszemle. 2003, 1-17;
NEMERKÉNYI, Elıd: Fulbert et l’implantation des écoles en Hongrie. In: ROUCHE, Michel (dir.): Fulbert de
Chartres, précurseur de l’Europe médiévale? Paris, Presses de l’Université Paris-Sorbonne, 2008. 43-54.
28 Kódexek a középkori Magyarországon. Kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban. Budapest, Budavári
Palota, 1985. november 12.-1986. február 28. A kiállítást az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára
rendezte VIZKELETY András irányításával, Budapest, 1985.
29 www.corvina.oszk.hu
30 FABIAN, Claudia–ZSUPÁN, Edina (szerk.): Ex Bibliotheca Corviniana. Die acht Münchener Handschriften
aus dem Besitz von König Matthias Corvinus. (Bavarica et Hungarica I. – Supplementum Corvinianum I.)
Budapest, 2008.
12

kutatómunkák folynak, Pócs Dániel, Zsupán Edina és jelen sorok szerzıjének jóvoltából a
korvinákat érintı PhD-értekezések készültek/készülnek el. 31 Mikó Árpád nemrég
megjelent tanulmánya további áttekintést nyújt a korvinakutatások eredményeirıl. 32 A
korvinákban található Hunyadi Mátyás porté elemzésére Békés Enikı, a korvinák XVI-
XVIII. századi sorsára vonatkozóan Viskolcz Noémi tollából jelentek meg friss közlések,
eredmények. 33 A magyarországi humanizmus egyik meghatározó alakja, Antonio Bonfini
fordítási technikáját Bolonyai Gábor vizsgálta meg alaposan. 34 Janus Pannonius
epigrammáinak kritikai kiadása nemrég jelent meg. 35 Kovásznai Sándor Janus-
kommentárjait Dalloul Zaynab 2008-ban elkészült doktori értekezése tette közzé. 36
A Bibliotheca Corvinianában található ısnyomtatványokra, illetve arra
vonatkozóan, hogy a korvinák miként váltak nyomtatott szövegkiadások, illetve a
szövegkritikai apparátusok részévé, Monok István írása nyújt adatgazdag összefoglalást. 37
A „Reneszánsz év 2008” kiállítási katalógusait Véber János ismertette tanulmány értékő
írásában. 38
A Trapezuntius-monográfiát John Monfasaninak köszönhetjük. A 451 darab ma
ismert Trapezuntius-kézirat 80 város 109 könyvtárában lelhetı fel. A Trapezuntiusra
31 ZSUPÁN Edina a németországi győjteményekben fellelhetı korvinák teljes körő kodikológiai feltárását és
leírását végzi, NÉMETH András pedig a görög nyelvő korvinák behatóbb tanulmányozásával foglalkozik.
PÓCS Dániel: Mátyás király hatalmi reprezentációja és Firenze az 1480-as években. A Didymus-corvina
címlapjának értelmezése és a kódex helye a királyi könyvtár tematikájában. PhD-értekezés. Témavezetı:
Tátrai Vilmos. Budapest, 2003; PÓCS, Dániel: Holy Spirit in the Library. The Frontispiece of the Didymus
Corvina and Neoplatonic Theology at the Court of King Matthias Corvinus. = Acta Historiae Artium.
1999/2000, 63–212. ZSUPÁN Edina: A Münchenben ırzött korvinacsoport. Komplex elemzés. PhD-értekezés.
32 MIKÓ Árpád: A Corvinák és a magyar akadémia. A Bibliotheca Corvina történetének nyitott kérdéseihez. =
Mővészettörténeti Értesítı. 2007, 107–114.
33 VISKOLCZ Noémi: Corvinák Bécsben a 16-18. században. = Magyar Könyvszemle. 2008 (3), 272-292;
VISKOLCZ Noémi: Kié a könyvtár? I. Lipót kísérlete a Bibliotheca Corviniana maradványainak
megszerzésére. = Acta Historiae Litterarum Hungaricarum. Tomus XXIX (Ötvös Péter Festschrift), Szeged,
2006, 283-288; BÉKÉS Enikı: Physiognomy in the Descriptions and Portraits of King Matthias Corvinus. =
Acta Historiae Artium. 2005, 51-97.
34 BOLONYAI Gábor: „Izzadságcseppek Orpheus homlokán” – Antonio Bonfini Hermogenés-fordítása.
Elıadás Szegeden 2006 decemberében; BOLONYAI, Gábor: The Philostratos Corvina: Text and Image.
Elıadás Budapesten 2006 decemberében (CEU Hellenic Colloquia 7.); BOLONYAI Gábor: Philostratos
szofistái – Bonfini fordításában. In: DÉRI Balázs (szerk.): Oratoris officium. Tanulmányok a 70 éves Adamik
Tamás tiszteletére. Budapest, 2008. 41–52.
35 Iani Pannonii opera quae manserunt omnia. Volumen I. Epigrammata. Fasciculus I. Textus. Edidit,
praefatus est et apparatu critico instruxit Iulius MAYER. Similia addidit Ladislaus TÖRÖK. Budapest, 2006.
36 DALLOUL Zaynab: Alexandri Kovásznai Notae ad Iani Pannonii Elegias. PhD-értekezés. Témavezetı:
SZÖRÉNYI László. Szeged, Szegedi Tudományegyetem, 2008.
37 MONOK István: A Bibliotheca Corviniana és a nyomtatott könyvek. = Magyar Könyvszemle. 2008 (3), 256-
271.
38 VÉBER János: Négyszer a reneszánszról. A „Reneszánsz Év 2008” kiállításainak katalógusai. = Magyar
Könyvszemle. 2008 (3), 342-352.
13

vonatkozó bibliográfia, kéziratainak ismertetése és számos Trapezuntius-szöveg
közreadása a Collectanea Trapezuntiana-ban található meg. 39
A magyarországi szakirodalomban nem találunk Trapezuntiusra vonatkozó
részletes elemzéseket, ismertetéseket. Mővészettörténeti jellegő elemzések és leírások vagy
kiállítási katalógusok tételeiben szereplı említések mellett érdemben Ábel Jenı, Huszti
József, Horváth János, Borzsák István, Klaniczay Tibor, Ritoókné Szalay Ágnes és Pajorin
Klára írásaiban, közléseiben találtunk rá vonatkozó adatokat. 40 A görögség magyarországi
kulturális jelenlétének (X-XIX. sz.) bemutatására az ELTE Egyetemi Könyvtára 2008
tavaszán kiállítást rendezett. 41 Trapezuntius mőveit a kora újkori Magyarországon is
olvasták, ezzel kapcsolatban elsısorban a szegedi Adattár kötetei nyújtanak forrásokat. 42
39 MONFASANI, John: George of Trebizond. A Biography and a Study of his Rhetoric and Logic. Leiden, E. J.
Brill, 1976; MONFASANI, John: Collectanea Trapezuntiana. Texts, Documents, and Bibliographies of George
of Trebizond. Binghamton, New York, 1984.
40 ÁBEL Jenı: Adalékok a humanismus történetéhez Magyarországon. Budapest, 1880, 175-6, 201-202;
HUSZTI József: Platonista törekvések Mátyás király udvarában. A Magyar Tudományos Akadémiában 1923.
március 5-én bemutatott székfoglaló értekezés. Pécs, 1925, 12-17. Külön említést érdemel Trapezuntius
rendkívül elınytelen „ábrázolása” Huszti Józsefnél: HUSZTI József: Janus Pannonius. Pécs, 1931, 247-248.
HORVÁTH János: Az irodalmi mőveltség megoszlása. Magyar humanizmus. Magyar Szemle Társaság,
Budapest, 1935, 68, 100, 127, 131, 168. BORZSÁK István részletet fordított Trapezuntius rétorikájából, lásd
KOLTAY-KASTNER Jenı: Az olasz reneszánsz irodalomelmélete. Budapest, 1970, 111-115. KLANICZAY
Tibor: Egyetem Magyarországon Mátyás korában. = Irodalomtörténeti Közlemények. 1990, 584–585;
RITOÓKNÉ SZALAY Ágnes: A magyar humanizmus-kutatásról Schallaburg után. In: RITOÓKNÉ SZALAY
Ágnes: Nympha super ripam Danubii. Tanulmányok a XV–XVI. századi magyarországi mővelıdés körébıl.
Szerk. JANKOVITS László. Budapest, 2002, 13; PAJORIN Klára: La cultura di János Vitéz. = Camoenae
Hungaricae. 2 (2005), 20–21.
41 Prelude to a United Europe. Greek Cultural Presence in Hungary from the 10 th to the 19 th century.
University Library, Eötvös Loránd University, 28 March–25 April 2008. Ministry of Culture, Greece–Greek
Embassy, Budapest–Eötvös Loránd University, Budapest, 2008.
42 Lásd a III. fejezet Trapezuntius szerepe, jelentısége címő alfejezetének jegyzeteit.
14

II
Propugnacula Christianitatis – studia humanitatis.
Bizánc és Itáliában tevékenykedı bizánci humanisták kapcsolata Magyarországgal a
XV. század középsı harmadában ∗
Nándorfehérvár sikeres védelmétıl kezdve az európai törökellenes propagandában gyakran
nevezték Magyarországot a kereszténység védıbástyájának. Az elnevezést korábban már
Konstantinápolyra is alkalmazták. 44 A töröktıl szorongatott, korábbi kiterjedéséhez képest
szinte jelentéktelenné összezsugorodott Bizánc nemcsak a pápától és Velencétıl, hanem
Magyarországtól, a korabeli Közép-Európa legerısebb és az oszmánoktól szintén
fenyegetett államától is segítséget várt. A török elleni harcai miatt kiemelkedı tekintéllyel
bíró Hunyadi János felismerte, hogy az oszmán hódítókat nemcsak Magyarország
határaitól kell távol tartani, hanem Európából is ki kell őzni. Életmővében Magyarország
megmentése összekapcsolódott Bizánc védelmével, és ez a Balkánon vezetett
hadjárataiban testet is öltött. A Bizánc bukásáról tudósító forrásaink egyértelmően
tanúsítják, hogy Hunyadi a legutolsó napokban sem mondott le Konstantinápoly
megsegítésérıl. 45
A törökverı Hunyadi János a bizánci költészetben, köztudatban kiemelkedı
tiszteletben részesült, alakját mondai vonásokkal szıtték át, a néphagyományban a „Bizánc
császára” címet is elnyerte. Hunyadi az utolsó reményt jelentette a pusztulás szélén álló
birodalomnak. Egyes források Hunyadi anyját az utolsó bizánci császári dinasztiából, a
Palaiologosz családból eredeztették. 46
A bizánci császárság Nagy Konstantin (324–337) alatt a Boszporusznál a császári
város alapításával kezdıdött. Bizánc bukásáról (1453. május 29.) Janus Pannonius is
∗ A fejezet megjelent: EKLER Péter: „Propugnacula Christianitatis – studia humanitatis”. Bizánc és az
Itáliában tevékenykedı bizánci humanisták kapcsolata Magyarországgal a XV. század középsı harmadában.
In: Csillag a holló árnyékában. Vitéz János és a magyarországi humanizmus kezdetei. Kiállítás az Országos
Széchényi Könyvtárban 2008. március 14.–június 15. Szerk. FÖLDESI Ferenc. Budapest, Országos Széchényi
Könyvtár, 2008, 101–112. Angolul: EKLER, Péter: ”Propugnacula Christianitatis – studia humanitatis”.
Relations between Byzantium, Byzantine humanists active in Italy, and Hungary in the middle third of the
15 th century. In: A Star in the Raven’s Shade. János Vitéz and the Beginnings of Humanism in Hungary. An
exhibition at the National Széchényi Library. 14 March – 15 June, 2008. Ed. FÖLDESI, Ferenc. Budapest,
National Széchényi Library, 2008, 105-116.
44 KAPITÁNFFY István: Hungaro-Byzantina. Bizánc és a görögség a középkori magyar forrásokban. Szerk.
MAYER Gyula–FARKAS Zoltán. Budapest, 2003, 99.
45 MORAVCSIK Gyula: Ungarisch-byzantinische Beziehungen zur Zeit des Falles von Byzanz. = Acta Antiqua
Academiae Scientiarum Hungaricae. 1953 (2), 350–351.
46 MORAVCSIK 1953, 359. A Hunyadi Jánosra vonatkozó bizánci képrıl ld. továbbá: GYÓNI Mátyás:
Hunyadi, „empereur de Byzance”. = Nouvelle revue de Hongrie. 1940 (6), 499–504.
15

megemlékezett. A birodalom utolsó uralkodója XI. (Palaiologosz) Konstantin (1449–1453)
volt, aki a II. (Hódító) Mehmed (1451–1481) török szultán elleni harcban, kézitusában
esett el: 47
Concidit antiquae Byzantion aemula Romae:
heu peragunt quales lubrica fata vices!
Sub Constantino nomen sublime paravit,
Sub Constantino depopulata perit.
Nomen idem geminum miserae sibi praestitit omen,
funestum nunc est, quod fuit ante bonum. 48
A korabeli Magyarország politikai-katonai súlyának ismeretében érthetıvé válik, hogy a
bukás elıtti félszáz évben a bizánci történetírók mőveiben sőrősödnek a Magyarországról,
magyarországi eseményekrıl szóló híradások. A bukást négyen örökítették meg: Geórgiosz
Szphrantzész, Dukasz, Michaél Kritobulosz és Laonikosz Khalkokondülész. 49
Geórgiosz Szphrantzész (1401–1477 után) 16 éves korától a Palaiologoszok
szolgálatában állt: fontos városok kormányzója, diplomata, az utolsó császár, Konstantin
Palaiologosz személyes barátja és udvari embere volt. A fıváros elfoglalása után török
fogságba esett, kiszabadulván a Peloponnészoszra, majd Korfu szigetére menekült, itt
szerzetesként halt meg. 50 Történeti mőve, a Chronicon minus naplószerően, szigorú
kronológiai rendben tárgyalja az eseményeket a XV. század elejétıl 1477-ig. (Neve alatt
egy terjedelmesebb mő is fennmaradt, ami nem tıle származik, hanem a XVI. század
második felében készült. 51 ) Dukasz (kb. 1400–1462 után, 1470?) egyetlen kéziratban
fennmaradt mőve 1462-ig ismertette a történeti eseményeket. Nézıpontja szerint a bukás
47
OSTROGORSKY, Georg: Geschichte des byzantinischen Staates. Dritte, durchgearbeitete Auflage. München,
1963, 472; BRÉHIER, Louis: Bizánc tündöklése és hanyatlása. 2., jav. kiad. Ford. BAÁN István. Budapest,
1999, 490.
48
MAYER–TÖRÖK 2006. no. 309; Cf. V. KOVÁCS Sándor (szerk., utószó, jegyzetek): Janus Pannonius
munkái latinul és magyarul. Janus Pannonius élı emlékezetének halálának ötszázadik évfordulója
alkalmából. Az elıszót írta CSORBA Gyızı. Budapest, 1972, no. 223.
49
DIMITRIOSZ Hadzisz–KAPITÁNFFY István: A bizánci irodalom kistükre. Budapest, 1974, 799; MORAVCSIK
Gyula: Studia Byzantina. Budapest, 1967, 373.
50
KARAYANNOPULOS, Johannes–WEISS, Günter: Quellenkunde zur Geschichte von Byzanz (324–1453). I–II.
Wiesbaden, 1982, 518–519; DIMITRIOSZ–KAPITÁNFFY 1974, 254–255; KAPITÁNFFY 2003. 105.; MORAVCSIK
Gyula (összegyőjtötte, fordította, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta): Az Árpád-kori magyar történet bizánci
forrásai. Sajtó alá rendezte KAPITÁNFFY István és RITOÓK Zsigmond. Budapest, 1984, 340–341.
51
KARAYANNOPULOS–WEISS 1982. 518–519; MORAVCSIK 1984, 340–341; Szövegét kiadta: GRECU, Vasile:
Georgios Sphrantzes: Memorii 1401–1477 în anexă Pseudo-Phrantzes: Macarie Melissenos Chronica 1258–
1481. Bukarest, 1966. (Scriptores Byzantini V)
16

Isten büntetése a bizánciak vétkei miatt. 52 Szintén csak egyetlen kéziratban maradt fenn
Michaél Kritobulosz (1400 után–1470 körül) Historiai címő mőve az 1451 és 1467 közötti
idıszak ismertetésével. Mővét II. Mehmed török szultánnak ajánlotta. A mő tagolása a
török nézıpontnak megfelelıen, vagyis elıretörésük fázisait ismertetve történik.
Kritobulosz szerint az oszmán hódítás nem katasztrófa, a török uralmat a bizánci
folytatásának tartja. 53
A magyarokra vonatkozóan Laonikosz Khalkokondülész (kb. 1423–1463 után,
1490?) tudósít a legrészletesebben. 54 Történeti mőve (Apodeixeis historión) az 1298–1463
közötti idıszakot ismerteti. Zsigmond király 1396-os hadjáratának ismertetése elé a
németekrıl és Magyarországról szóló, földrajzi és néprajzi adatokat tartalmazó kitérıt
illeszt mővébe. Βιτέζης formában átveszi a magyar vitéz szót a görög nyelvbe. 55 Mővelt
szerzı, hangja tárgyilagos, pártszempontok nem korlátozzák ítélıképességét. Érdeklıdése
és kíváncsisága Hérodotoszra, módszere, nyelve Thuküdidészre emlékeztet. 56 Hunyadi
János jellemzésére külön fejezetet szentel. 57
Dukasz és Szphrantzész az Ungroi, Khalkokondülész és Kritobulosz a Paiones szót
használja a magyarokra. Az Ungroi szláv szóhasználatból lett átvéve, és a bizánci
birodalomban kisebb-nagyobb megszakításokkal végig megmaradt. A Paiones már
Hérodotosznál is szerepel, magyarokra való alkalmazása egyrészt hangzásbeli
hasonlóságon alapuló névcserén (pannonok-paionok), másrészt – mai szemmel nézve –
tudományos könnyelmőségen alapul. Bizánci történetírók más esetben is használták az
52 KARAYANNOPULOS–WEISS 1982. 519; HUNGER, Herbert: Die hochsprachliche profane Literatur der
Byzantiner. Bd. 1–2. München, 1978, 1, 490–491; Szövegét kiadta: GRECU, Vasile: Ducae Historia
Turcobyzantina (1341–1462) ex recensione Basilii Grecu / Ducas: Istoria Turco-bizantină (1341–1462).
Bukarest, 1958. (Scriptores Byzantini I)
53 KARAYANNOPULOS–WEISS 1982. 520–521; HUNGER 1978, 1, 500–503; DIMITRIOSZ–KAPITÁNFFY 1974,
254; Szövegét kiadta PAPADOPOULOS, I. B.: Georgii Phrantzae Chronicon I. Leipzig, 1935; GRECU, Basile:
Critobuli Imbriotae De rebus per annos 1451–1467 a Mechemete II gestis. / Critobul din Imbros: Din
domnia lui Mahomed al II-lea anii 1451–1467. Bukarest, 1963. (Scriptores Bytantini IV)
54 DIMITRIOSZ–KAPITÁNFFY 1974, 800; Prosopographisches Lexikon der Palaiologenzeit. 12. Faszikel.
Erstellt von TRAPP, Erich unter Mitarbeit von BEYER, Hans-Veit, LEONTIADES, Ioannes G. und KAPLANERES,
Sokrates. Wien, 1994, 187. (no. 30512), (A továbbiakban PLP); KARAYANNOPULOS–WEISS 1982, 519–520;
HUNGER 1978, 1, 485.
55 HUNGER 1978, 1, 486–489.
56 DARKÓ Jenı: Laonikos Chalkondyles nyelvérıl. = Egyetemes Philológiai Közlöny. 1912, 785–792; 833–
855; DARKÓ Jenı: Adalékok Laonikos Chalkondyles történetírói egyéniségének jellemzéséhez. Különnyomat
a Budapesti VII. Ker. Külsı M. Kir. Állami Fıgymnasium 1906–1907. iskolai évi értesítıjébıl. Budapest,
1907; Darkó Jenı kritikai kiadása mindmáig mérvadónak tekinthetı: DARKÓ Jenı (ed.): Laonici
Chalcocandylae Historiarum Demonstrationes. I–II. kötet. Budapest, 1922–1927; Cf. HUNGER 1978, 1, 489;
OLAJOS Terézia: A magyarországi bizantinológia a XX. században. In: Kelet és Nyugat között. Történeti
tanulmányok Kristó Gyula tiszteletére. Szerk. KOSZTA László. Szeged, 1995, 387.
57 DARKÓ 1922–1927, II, 185, 19.
17

adott területen korábban élt népek nevét a késıbb ott élıkre, pl. oszmán-törökök = Perszai,
szerbek = Triballoi, bolgárok = Müszoi. 58
A történeti dokumentumokban, emlékekben nyomon követhetı reálpolitikai
kapcsolatokon kívül Bizánc egy másik szállal is kapcsolódott a korabeli Magyarországhoz.
Ennek a kulturális hatásnak, szellemi áramlatnak a fıszereplıi a Bizáncból menekült,
Bizáncból kivándorolt görögök voltak. Tevékenységük fı színtere nem Bizánc, nem a
Balkán-félsziget volt, hanem Itália. Elgondolkodtató, hogy amíg a bizánci történetírók nem
gyakoroltak jelentıs hatást a XV. századi itáliai (így nyugat- és közép-európai, vagyis
magyarországi) humanizmusra, addig az Itáliában tevékenykedı bizánciak közül többen is
jelentıs szerepet játszottak a studia humanitatis fellendülésében, erısödésében.
Az elsı jelentıs magyar humanistára, Vitéz Jánosra – Hunyadi János, majd Mátyás
diplomatájára – vonatkozóan a bizánci történetírók mőveiben nem sok adatot találunk.
Saját, vagy unokaöccse, Janus Pannonius révén szerzett személyes ismeretségei és
olvasmányélményei révén viszont komoly és sokrétő kapcsolatban állt az Itáliában
tevékenykedı bizánci görögökkel.
Vitéz János
Vitéz politikai és diplomáciai leveleit, beszédeit már az 1440-es évek közepétıl kezdve a
humanista rétorika szabályai szerint és a római auktorok példamutatását követve írta. A
legfontosabb külpolitikai tárgyalásokon általában ı képviselte Mátyást. Váradi, majd
esztergomi fıpapi udvara volt az elsı magyarországi reneszánsz központ.
Szümposzionokat tartott, humanista kódexeket győjtött, olvasott és tudós pontossággal
javított. Itáliai reneszánsz mővészeket foglalkoztatott, itáliai humanista iskolákba,
egyetemekre magyar ifjakat – pl. unokaöccsét, Janus Pannoniust – küldött. Budai
contuberniumához tartozhatott a – többek között – Leonardo Brunival, Poggio
Bracciolinivel, Francesco Filelfóval és Bésszariónnal is (baráti) kapcsolatban álló Giuliano
Cesarini. 59
58 DARKÓ Jenı: A magyarokra vonatkozó népnevek a bizánczi íróknál. (Felolvastatott a Magyar Tudományos
Akadémia 1907. július 3-i ülésén.) = Értekezések a Magyar Tudományos Akadémia nyelv- és széptudományi
osztálya körébıl. XXI (1910), 285–286, 349–350.
59 Magyar humanisták levelei XV–XVI. század. Közreadja (válogatta, bevezette és jegyzetekkel ellátta) V.
KOVÁCS Sándor. Budapest, 1971, 7, 53; KLANICZAY Tibor: Humanizmus és reneszánsz a magyar
irodalomban. In: KLANICZAY Tibor: Stílus, nemzet és civilizáció. [Vál. és szerk. KLANICZAY Gábor,
KİSZEGHY Péter.] Budapest, 2001, 23; KLANICZAY Tibor: A magyarországi akadémiai mozgalom
elıtörténete. Budapest, 1993, 36.
18

A reneszánsz humanizmus egyik alapeseménye és eredménye, a görög nyelv és
irodalom közvetlen tanulmányozásának széleskörő elterjedése nem valósulhatott volna
meg a bizánci birodalom (egykori) területeirıl (elsısorban) Itália városaiba (Velence,
Firenze, Róma stb.) érkezı görög menekültek/emigránsok hozzájárulása nélkül.
Bevándorlásuk a XIV. század végétıl a XVI. századig több hullámban történt. Nyugattal
való szorosabb kapcsolatfelvételük terén mérföldkınek számított az 1438–1439. évi
ferrarai–firenzei uniós zsinat. Jelentıs részük a klasszikus görögben is iskolázott, mővelt
tudós volt, akik oktatással, kéziratmásolással, klasszikus szerzık mőveinek közreadásával,
késıbb sajtó alá rendezésével foglalkoztak új hazájukban. 60 Az 1460-as években – a
bizánci tudósok itáliai aranykorszakában – Firenzében Ióannész Argüropulosz,
Bolognában Andronikosz Kallistosz, Padovában Démétriosz Khalkokondülész, Milánóban,
Nápolyban és Messinában Kónstantinosz Laszkarisz, egyéb itáliai városokban
Andronikosz Kontoblakész és Démétriosz Kasztrenosz tanítottak görögöt. Theódorosz
Gazész Nápolyban és Rómában tevékenykedett, Georgius Trapezuntius Rómában és
Velencében fordított és tanított. Bésszarión bíboros a görögök pártolásával nyújtott
kiemelkedı teljesítményt. 61
A Földközi-tenger kereskedelmében érdekelt itáliai városok (pl. Velence) mindig is
élénk érdeklıdéssel fordultak Bizánc felé. A görög exodus a végnapjait élı birodalom
virágzó tudós irodalmát, platónikus–arisztoteliánus hagyományait, szövegkritikai
szempontjait, tankönyvirodalmát hozta magával Nyugatra. Az élénk és kölcsönös
(kulturális) kapcsolatok révén klasszikus mőveket, szótárakat, nyelvtanokat,
kommentárokat tartalmazó görög kéziratok egyre nagyobb számban kezdtek megjelenni
Itáliában. 62 Az antik görögség iránt érdeklıdı itáliai humanisták kíváncsiságát Bizánc
tudta kielégíteni, mert Bizánc ırizte meg annak klasszikus örökségét. A görög filológiai
stúdiumok alapjait Nyugaton bizánci tudósok rakták le. 63
60 GEANAKOPLOS, Deno John: Greek Scholars in Venice. Studies in the Dissemination of Greek Learning
from Byzantium to Western Europe. Cambridge, 1962. 1–9, 279–301.
61 MONFASANI, John: L’insegnamento universitario e la cultura bizantina in Italia nel Quattrocento. In:
Sapere e/è potere. Discipline, dispute e professioni nell’ università medievale e moderna: Il caso bolognese a
confronto. Atti del 4° convegno (Bologna, 13–15 aprile 1989). Ed. AVELLINI, Luisa–DE BENEDICTIS, Angela
– CRISTIANI, Andrea. Bologna, Istituto per la Storia di Bologna, 1990, 52–53.
62 KRISTELLER, Paul Oskar: Italian Humanism and Byzantinum. In: KRISTELLER, Paul Oskar: Renaissance
Thought and its Sources. Ed. MOONEY, M. New York, 1979, 141–143.
63 OSTROGORSKY 1963, 1.
19

Kapcsolataink Itáliában tevékenykedı bizánciakkal
Callimachus Experiens Szánoki Gergely-életrajza alapján vált közismertté, hogy Vitéz
János bíróként részt vett Pier Paolo Vergerio, Philippo Podocatoro és Szánoki Gergely
szónoki és költıi versenyében. A Callimachus által leírt contubernium valószínőleg Vitéz
budai házában vagy szállásán 1444 májusa elıtt jöhetett létre, és négyükön kívül mások is
jelen lehettek. 64 Philippo Podocatoro késıbb Itáliában, Guarinónál tanult. Janus Pannonius
1450. december 8-án Vitéznek írt levelében említi, hogy Philippo Podocatoróval
mindketten jól vannak. 65
Theodórosz Gazész (kb. 1400–1475/76) Thesszalonikében született. Az 1440-es
évek közepén Ferrarában görögöt és rétorikát tanított, 1448-ban a ferrarai egyetem rektora
lett. 66 A következı évtized elsı felében Rómában tevékenykedett, 1456–1457-ben
Nápolyban, Aragóniai Alfonz király udvarában élt. Könyvtárát Démétriosz
Khalkokondülészre hagyta. Bésszarión révén megkapta a calabriai Policastróban a S.
Giovanni a Piro javadalmait, itt is halt meg. 67
Janus ferrarai (1447–1454) tartózkodása alatt készült epigrammájában a „két nyelv
[latin és görög] dísz”-ének nevezi Gazészt:
Nobile linguarum decus, o Theodore, duarum,
inclita quem nobis Thessalonica dedit. 68
Bár egyértelmő ismeretség nem mutatható ki, de nyilvánvaló, hogy Gazész nagy hatással
volt Janusra, aki méltán dicsérte a görög tudós klasszikus nyelvekben való jártasságát:
Gazész nemcsak görög szerzıket ültetett át latin nyelvre, 69 hanem római szerzıket (pl.
64
KLANICZAY 1993. 29–37; PAJORIN Klára: La cultura di János Vitéz. In: Camoenae Hungaricae. 2 (2005),
19–21.
65
V. KOVÁCS 1971. 203.
66 MONFASANI, John: The Byzantine Rhetorical Tradition and the Renaissance. In: Renaissance Eloquence:
Studies in the Theory and Practice of Renaissnce Rhetoric. Ed. MURPHY, James J. Berkeley, California,
1983, 179.
67
Prosopographisches Lexikon der Palaiologenzeit. 2. Faszikel. Erstellt von TRAPP, Erich unter Mitarbeit
von WALTHER, Rainer und BEYER, Hans-Veit. Wien, 1977, 139. (no. 3450)
68
MAYER–TÖRÖK 2006. no. 7.; Johannes Irmscher tanulmányában De Gaza címmel közli a verset, és a
kétsoros epigramma további két sorral való kiegészítését javasolja (1975, 313–316.): Vivito sic longum, ut
gazis pascamur opimis, / Inque unum redigas Hellada cum Latio. Irmscher Janus következı sorait is
Gazészra vonatkoztatja: Accipe magnifici clarum rectoris honorem, / accipe purpureae pallia rubra togae.
Lásd: IRMSCHER, Johannes: Janus Pannonius és Theodórosz Gazész. In: Janus Pannonius. Tanulmányok.
Szerk. KARDOS Tibor–V. KOVÁCS Sándor. Budapest, 1975, 313–316; MAYER–TÖRÖK 2006. no. 5.
69
Gazész fordításainak egy része nyomtatásban is megjelent a XV. században, lásd: Gesamtkatalog der
Wiegendrucke. Herausgegeben von der Komission für den Gesamtkatalog der Wiegendrucke. Vol. I–VII.
20

Cicero: De senectute, Somnium Scipionis) is görögre! A budapesti Egyetemi Könyvtárban
ırzött Theophrasztosz-korvina (Cod. Lat. 1.) közelebbi bepillantást enged a XV. századi
szövegfordítási gyakorlat nehézségeibe. Theophrasztosz botanikai fımővének, a Historia
plantarumnak és a De causis plantarumnak – V. Miklós pápának ajánlott – latinra fordítása
Gazész egyik legjelentısebb vállalkozása volt. Bár Ábel Jenı lesújtó véleménnyel volt a
Gazész-fordítás korvina-példányáról (vagyis a fordítás alapjául szolgáló kéziratról és
Gazész fordításáról is), érdemes figyelembe vennünk a következıket: Gazész maga is
tudatában volt a rendelkezésre álló görög kódex fogyatékosságainak. Bár a latin neki nem
anyanyelve, mégis igyekezett a görög neveknek megfelelı latin kifejezéseket találni. Ha ez
nem volt lehetséges, akkor új nevet kellett bevezetnie, vagy a görögöt kellett
meghagynia: 70
[…] (fol. 3 r ) Sumus enim inter Latinos non minus lingua, quam patria peregrini.
Quapropter non solum amplum ac difficile quoddam opus vertendum in linguam
Latinam nunquam meo quidem arbitrio mihi sumerem, sed et nec parvum quoddam
aggredi auderem. […] (fol. 4 v –5 r ) Sed omnium durissimum illud certe accedit, quod
textus propositi operis mendosus adeo est, ut nulla fere pars sit exemplaris, quod
unum tantum habere possumus, que vel librariorum inscitia vel alias temporum
offensa non tam depravata est, ut et summa cum difficultate sit emendandum, et
non nulla intermitti necesse sint, que vix congrue intelligi possint. […] (fol. 5 r )
Aggrediar igitur, quem meus hic dulcis tyrannus [sc. papa Nicolaus V.] interpretari
coegit, et partim plantarum nomina, quibus Latina lingua non caret, diligenter pro
viribus queram, partim nova rebus novis nomina imponam, ubi id non inepte pro
meo modulo facere possim, et ex fonte deducendo Grecorum, quoad liceat,
Latinorum succurram inopie. Non nusquam etiam Grecis utar, aut quia usitata
Latinis hominibus sint, aut quia proferri aliter nequeant. […]
Leipzig, 1925–1938. Vol. VIII–IX. Stuttgart–Berlin, 1978–1991. Vol. X. Stuttgart, 2000. (A továbbiakban
GW) GW 310 (Aelianus Tacticus: De instruendis aciebus), GW 2350–2352. (Arisztotelész: De animalibus),
GW 2452–2453. (Arisztotelész: Problemata), GW 8425, 10.229 (Ps.-Dionysius Halicarnassaeus: Praecepta
de oratione nuptiali)
70 ÁBEL Jenı: Corvin-codexek. (Olvastatott a Magyar Tudományos Akadémia 1878. március 4-i ülésén.) =
Értekezések a Magyar Tudományos Akadémia nyelv- és széptudományi osztálya körébıl. 1880, 4–6; MAZAL,
Otto: Die Überlieferung der antiken Literatur im Buchdruck des 15. Jahrhunderts. Bd. 1–4. Stuttgart, 2003,
295–297.
21

Mindenesetre a két mő elsı ismert latin fordítása Gazésztıl származik. Nyomtatásban is
megjelentek, elıször 1483-ban. 71
Démétriosz Khalkokondülész (Khalkokandülész, Khalkondülész) a történetíróknál
említett Laonikosz Khalkokondülész unokatestvére volt. 72 1423-ban Athénben született,
1449-ben jött Itáliába, 1511-ben Milánóban halt meg. Theodórosz Gazész tanítványa volt,
Johann Reuchlin és Giovanni Pico della Mirandola tanára. Munkásságában kiemelkedı
jelentıségőek a homéroszi eposzok editio princepsei (1488). Közel öt évtizeden keresztül
(1463–1511) tanított görögöt a padovai és firenzei egyetemen, továbbá Milánóban. 73
Elterjedt volt görög nyelvtana, Erasmus viszont Gazészét értékelte többre. 74 Ritoókné
Szalay Ágnes szerint Khalkokondülész a XV. század derekán Budán is megfordulhatott és
kapcsolatban állhatott Vitézzel. 75
Ióannész Argüropulosz (kb. 1415–1487. június 26.) 1441–1444 között Padovában,
1456–1471 és 1477–1481 között Firenzében a görög nyelv tanára, 1471–1477 és 1481–
1487 között Rómában a görög filozófia tanára volt. 76 Elsısorban arisztoteliánusként vált
ismertté, de (firenzei) oktatótevékenysége a preszókratikus gondolkodók és Platón tanítását
is szervesen magában foglalta. 77 Életmővében jelentıs szerepet töltenek be Arisztotelész-
fordításai, ezek egy része nyomtatásban is megjelent a XV. században. 78 A göttingai
Arisztotelész-korvina (Libri physicorum VIII) Argüropulosz – Cosimo Medicinek ajánlott
– interpretációját tartalmazza. 79
71 th
Catalogue of books printed in the XV century now in the British Museum. Part VI. Lithographic reprint.
London, 1963, VI 894; Catalogus Translationum et Commentariorum: Medieval and Renaissance Latin
Translations and Commentaries. Vol. II. Editor in chief KRISTELLER, Paul Oskar, associate editor CRANZ, F.
Edward. Washington D. C. 1971, 246, 266. Cf. EINARSON, Benedict: The Manuscripts of Theophrastus’
Historia plantarum. = Classical Philology. 1976, 73.
72
HUNGER 1978. 1. 485.
73
PLP 1994, 186–187. (No. 30511); HUNGER 1978. 1. 485.
74
SANDYS, John Edwin: A History of Classical Scholarship. Vol. II. New York, 1958, 65.
75
RITOÓK-SZALAY Ágnes: Das gemeinsame Europa der Humanisten. = Camoenae Hungaricae. 1 (2004),
56.
76
Prosopographisches Lexikon der Palaiologenzeit. 1. Faszikel. Erstellt von TRAPP, Erich unter Mitarbeit
von WALTHER, Rainer und BEYER, Hans-Veit mit einem Vorwort von HUNGER, Hunger. Wien, 1976, 118–
119. (No. 1267)
77
FIELD, Arthur: John Argyropoulos and the ’secret teachings’ of Plato. In: Supplementum Festivum. Studies
in Honor of Paul Oskar Kristeller. Edited by HANKINS, James–MONFASANI, John–PURNELL, Frederick, Jr.
Binghamton, New York, 1987, 299–326; cf. HUSZTI József: Platonista törekvések Mátyás király udvarában.
A Magyar Tudományos Akadémiában 1923. március 5-én bemutatott székfoglaló értekezés. Pécs, 1925, 22,
37.
78
GW 2341 (De caelo et mundo), GW 2346 (De anima), GW 2359, 2361–2366. (Ethica ad Nicomachum),
GW 2417 (Analytica posteriora), GW 2442 (Physica)
79
Niedersächsische Staats- und Universitätsbibliothek Göttingen, Cod. MS. Phil. 36; GEBHARDT, O.: Corvincodex
a göttingeni egyetemi könyvtárban. In: Magyar Könyvszemle. 1884, 11, 14–17. MAZAL 2003, 165. Cf.
GW 2442.
22

Vespasiano da Bisticci szerint Janus elsı firenzei látogatása során (1458) egy
logikai és egy filozófiai elıadást hallgatott az ott tanító Argüropulosztól. 80 Két epigrammát
is ismerünk, amelyeket a magyar költı Argüropuloszhoz/Argüropuloszról írt. Az egyikben
a görög humanista fordítói képességeit ünnepli:
Gratia magna tibi, de Grajo qui facis, ut sim
Italus, et facilis, qui modo durus eram.
Vix bene nota meis olim mea dicta, Pelasgis
te duce nunc Latiis en patuere viris.
Quid, consanguinei quod sunt interpres et auctor,
possidet et geminum Graecia nostra decus?
Scriptores alios ipsi vertere Quirites,
at me gentili munere Roma legit. 81
Argüropulosz alapos nyelvismeretének köszönhetıen – Trapezuntiushoz, Gazészhez,
Bésszariónhoz, Andronikosz Kallistoszhoz és Niccoló Leonico Tomeóhoz hasonlóan –
Arisztotelész mőveinek fordítójaként kiemelkedı és irigyelt helyzetben érezhette magát a
XV. században. 82 Janus a másik versben Argüropulosznak a filozófiában szerzett érdemeit
dicséri:
Iure dedit clarum tibi porta argentea, nomen:
qui nitidum ad sophiam tam bene pandis iter. 83
Az epigramma játék a görög tudós nevével: Argüropulosz, az ezüst kapu (latinul argentea
porta, görögül argüro-pülosz) tanításával ragyogó utat (nitidum iter) nyit meg a
bölcsességhez (sophia).
Argüropulosz – bár konkrét utalás nincs, minden valószínőség szerint – meghívott
tanár lehetett a pozsonyi egyetemre (Universitas Histropolensis vagy Universitas
Istropolitana). A kapcsolat létrehozatalában Janus lehetett a kezdezményezı, aki 1465-ben
80 JANKOVITS László: Accessus ad Janum. A mőértelmezés hagyományai Janus Pannonius költészetében.
Budapest, 2002, 40–41.
81 MAYER–TÖRÖK 2006, no. 363.
82 Cf. MONFASANI 1990. 56.
83 MAYER–TÖRÖK 2006. no. 362.
23

meglátogatta ıt Firenzében. Argüropulosz feltehetıleg Janus tanácsára ajánlotta
Arisztotelész De coelo címő mővének fordítását az asztronómia iránt érdeklıdı Vitéznek:
[…] Accipe igitur hosce libros, sapientissime pater, in Romanam e Graeca linguam
a nobis nuper tua, vir optime, causa tuoque nomine versos, et perlege felix. Non
mediocrem ex hisce te puto voluptatem sumpturum; invenies enim in ipsis et
diluciditatem summam: quas namque sententias olim perobscuras interpretandi
modus ille rudis efficiebat, eas nunc omnis claras atque dilucidas ultro sese offerre
videbis, et concinnitates ac elegantiae satis, quoad ipse vertendi modus efflagitare,
materiesque pati videtur; non enim, ut scis, in talibus pervagari licet, neque campus
amplus ad dicendum conceditur; accedet et illud insuper, quod magis quam caetera
praesertim in libris talibus exoptatur. […] 84
Mátyás király ezek után kérhette 1471 áprilisában a firenzei Signoriát, hogy bocsássa el a
görög tudóst az egyetem szolgálatából. Argüropulosz mégis megváltoztatta szándékát és a
frissen megválaszott IV. Sixtus hívására Rómába költözött. 85
Még egy magyar vonatkozású forrást, egy levelet ismerünk Argüropulosszal
kapcsolatban, ebben a költı Vetési Lászlót (1473-tıl veszprémi nagyprépost) serkenti
további elımenetelre:
[…] Perge, igitur, ut facis, mi Ladislae, perge et in id studium, in quo versaris,
incumbe, ut et tibi honori et tuis utilitati et nationi tuae praeclarissimae non solum
emolumento, sed etiam gloriae esse possis. […] 86
A görög humanisták itáliai vezetıje Bésszarión bíboros volt. Születési idejét
illetıen bizonytalan a szakirodalom, a XIV. század végén vagy a XV. század legelején
született Trapezuntban, keresztneve is bizonytalan, talán Baszileiosz. 1423-ban lett
szerzetes. Az ismert filozófus, Geórgiosz Gemisztosz Pléthón tanítványa volt. 1438–1439-
ben az uniópárt szóvivıje volt. 1439-tıl bíboros. Pápai legátusként a Szent-római
84 ÁBEL Jenı: Adalékok a humanismus történetéhez Magyarországon. Budapest, 1880, 170–172.
85 KLANICZAY Tibor: Egyetem Magyarországon Mátyás korában. In: Klaniczay Tibor: Stílus, nemzet és
civilizáció. [Vál. és szerk. KLANICZAY Gábor, KİSZEGHY Péter.] Budapest, 2001, 110, 113–114; KLANICZAY
1993, 41.
86 ÁBEL Jenı–HEGEDŐS István: Analecta nova ad historiam renascentium in Hungaria litterarum spectantia.
Budapest, 1903, 9; RITOÓKNÉ SZALAY Ágnes: Vetési László vershagyatéka. In: RITOÓKNÉ SZALAY Ágnes:
Nympha super ripam Danubii. Tanulmányok a XV–XVI. századi magyarországi mővelıdés körébıl. Szerk.
JANKOVITS László. Budapest, 2002, 110–111.
24

Császárságban, Velencében és Franciaországban teljesített szolgálatot. 1468-ban
könyvtárát a velencei köztársaságra hagyta. A bibliotéka a korabeli Európa egyik
legnagyobb magánkönyvtára volt, görög kódexekben pedig a leggazdagabb. 87
Valószínőleg Bésszarión birtokából került a Corvinába az a kódex, amely három
teológiai mővét tartalmazza. (Mátyás címere Bésszariónéra van ráfestve, de a levél
versóján jól kivehetı a bíboros címere.) 88 A korvinában olvasható mővek – Bésszarión
négy másik mővével együtt –1464 és 1467 között nyerték el elsı változatukat. A De ea
parte evangelii, ubi scribitur: „Si eum volo manere, quid ad te?” a Vulgata egyik helyével
(Ján. 21:22) kapcsolatban – Trapezuntius olvasatával szemben – fogalmaz meg szövegértelmezési
álláspontot. Az Epistola ad Graecost mint konstantinápolyi pátriárka írta, és a görögöket a
római egyházzal való unióra biztatja. A De sacramento Eucharistiae az oltáriszentségrıl szóló
dogmatikai tanulmány, amelyben a római egyház álláspontját védi a görögével szemben. 89
Bésszarión háza a Via Appián tudós összejövetelek színhelye volt, ahol Theodórosz
Gazész, Niccolò Perotti, Giovanni Gatti és Johannes Regiomontanus is megfordult. 90 A
bíboros 1450-ben Bolognában, 1460-ban Bécsben segítette elı a studia humanitatis
erısödését, ezt követıen pedig a pozsonyi egyetem szellemére is hatással volt. Janus,
amikor római követjárásakor (1465) az egyetemalapítási kérést a kúriába benyújtotta,
Bésszarión körének két jeles tagját (Gatti, Regiomontanus) hívta meg az egyetemre. 91 Az
Universitas Istropolitana a király támogatásával Vitéz kezdeményezésére jött létre.
Bésszarión mint görög hazafi – politikai céljaival összhangban – rendszeres
összeköttetésben állhatott Magyarországgal, a török ellen háború fıszereplıjével,
diplomáciai ügyekben számos alkalommal érintkezhetett magyarországi követekkel,
humanistákkal. 1460. évi bécsi tartózkodása alatt Vitézzel is kapcsolatba kerülhetett. 92
87 PLP 1977. 65–68. (no. 2707); KARAYANNOPULOS–WEISS 1982, 540–541; BECK, Hans-Georg: Kirche und
theologische Literatur im byzantinischen Reich. München, 1959, 767. (Handbuch der Altertumswissenschft.
Byzantinisches Handbuch im Rahmen des Handbuchs der Altertumswissenschaft. Zweiter Teil, erster Band);
BURCKHARDT, Jacob: A reneszánsz Itáliában. 2. kiad. Ford. ELEK Artúr. Budapest, 1978, 125; SETTON, K.:
The Byzantine Background to the Italian Renaissance. In: Proceedings of the American Philosophical
Society. C, 1956, 74.
88 BARTONIEK Emma: A Magyar Nemzeti Múzeum Orsz. Széchényi Könyvtárának Bessarion-corvinájáról. =
Magyar Könyvszemle. 1937, 120–125.
89 Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Cod. Lat. 438. MONFASANI, John: Bessarion Latinus. =
Rinascimento. Ser. 2. XXI (1981), 170–172.
90 SETTON 1956. 73; KLANICZAY Tibor: Az akadémiai mozgalom és Magyarország a reneszánsz korban. In:
KLANICZAY Tibor: Pallas magyar ivadékai. Budapest, 1985, 11.
91 KLANICZAY 1993. 41; KLANICZAY 2001a, 125; RITOÓKNÉ SZALAY Ágnes: A magyar humanizmuskutatásról
Schallaburg után. In: RITOÓKNÉ SZALAY Ágnes: Nympha super ripam Danubii. Tanulmányok a
XV–XVI. századi magyarországi mővelıdés körébıl. Szerk. JANKOVITS László. Budapest, 2002, 12–13.
92 HUSZTI 1925. 17.
25

A firenzei unió-zsinaton (1439) részt vevı Geórgiosz Gemisztosz Pléthón nagy
hatással volt az itáliai Platón-stúdiumok (egyúttal a XV. századi platonikus–
arisztoteliánus-vita) létrejöttére. Filozófiai rendszerében a platonizmus, az antik görög
politeizmus és egyfajta fatalizmus keveredett. 93 Trapezuntius két mővel is bekapcsolódott a
vitába. A Protectio Aristotelis Problematumot egy bécsi korvina tartalmazza, Comparatio
philosophorum Aristotelis et Platonis vatikáni könyvtárban ırzött példányában pedig Vitéz
Jánostól származó émendálások találhatók. 94
Trapezuntius „Arisztotelész-párti” mővére, a Comparatio philosophorum
Aristotelis et Platonisra Bésszarión az Adversus calumniatorem Platonis címő mővel
válaszolt (nyomtatásban 1469-ben jelent meg). A Platón-apológia elkészítésében része volt
Theodórosz Gazésznek is. 95 A mő elterjedt lehetett a Kárpát-medencében, Vitéz is
ismerhette, mert a trapezuntiusi Comparatiót tartalmazó kódexbe a következıt jegyezte be:
„finivi legendo die 20 Septembris 1470. Contra hunc scripsit dominus Bissarion cardinalis
Nicenus vir eruditissimus pro Platone non tamen contra Aristotelem… Jo”. 96
93
HUNGER 1978. 1. 24–25.
94
Wien, Österreichische Nationalbibliothek, Cod. 218; Roma, Biblioteca Apostolica Vaticana, Cod. Vat. Lat.
3382; Cf. CSAPODINÉ GÁRDONYI Klára 1984. 142–143. (no. 111)
95
GW 4183 (Adversus calumniatorem Platonis); MONFASANI 1976. 162., 170.; MONFASANI 1990. 61.; BECK
1959. 769.
96
CSAPODINÉ GÁRDONYI Klára: Die Bibliothek des Johannes Vitéz. Budapest, 1984, 88. (no. 14); 142. (no.
111)
26

III
Trapezuntius-kódexek, Trapezuntius-korvinák. *
Georgius Trapezuntius kapcsolatai Magyarországgal
2005-ben Mátyás király könyvtára felkerült az UNESCO Világemlékezet listájára, amely
az emberiség szellemi örökségét regisztrálja. 97 A csaknem kétezer kötetes budai bibliotéka
a maga nemében a korabeli Európa második legnagyobb könyvtára volt. Bár szépségét
tekintve Itáliában és az Alpoktól északra is voltak a Corvináéval vetélkedı könyvtárak, de
kétségtelen, hogy tartalmi szempontól csak a vatikáni könyvtár elızte meg. 98 A Corvina
anyaga a legkorszerőbb tudományos színvonalat képviselte (antik auktorok, egyházatyák,
középkori szerzık, kortárs humanisták; irodalom, történelem, filozófia, teológia, retorika,
hadtudomány, orvostudomány, építészet, csillagászat). Mintaszerő és teljességre törekvı
könyvtár volt olyan könyvekkel, amelyek megfeleltek a humanista könyvgyőjteményre
vonatozó követelményeknek. 99
A Corvinából fennmaradt vagy adatokból ismert mővek 60%-a Mátyás életében
nem jelent meg nyomtatásban. Az állomány jelentıs része (a ma ismeretes 650 mőnek kb.
harmada) görög szerzıktıl származik. A korabeli külföldi tudósok és győjtık fıleg ezeket
igyekeztek megszerezni. Az Alpoktól északra fekvı Európa sok esetben innen „szerezte
be” a görög szerzık munkáit. 100
*
A fejezet megjelent: EKLER Péter: Adalékok a korvinák történetéhez. Trapezuntius-kódexek, Trapezuntiuskorvinák.
Magyar Könyvszemle. 2007 (3), 265–277.
97
A világhálón olvasható, 2005. június 21-én kelt sajtóközlemény indoklása a következı: „Widely
acknowledged during the Renaissance as the second greatest collection of books in Europe, after that of the
Vatican, the library contains works written for King Mathias (1458-1490) and copies of the most important
documents known at that time. The collection of works on philosophy, theology, history, law, literature,
geography, natural sciences, medicine, architecture, etc. represents the literary production and state of
knowledge and arts of the Renaissance.”
http://portal.unesco.org/ci/en/ev.php-
URL_ID=19320&URL_DO=DO_PRINTPAGE&URL_SECTION=201.html
98
CSAPODI Csaba-CSAPODINÉ GÁRDONYI Klára: Bibliotheca Corviniana. 4. bıvített és átdolgozott kiadás.
Budapest, 1990, 7, 22
99
KARSAY Orsolya: Uralkodók és corvinák. In: Uralkodók és corvinák. Az Országos Széchényi Könyvtár
jubileumi kiállítása alapításának 200. évfordulóján. 2002. május 16–augusztus 20. Potentates and corvinas.
Anniversary exhibition of the National Széchényi Library. May 16–August 20, 2002. Szerk. KARSAY Orsolya,
munkatárs FÖLDESI Ferenc. Budapest, 2002, 12; PAJORIN Klára: Az eszményi humanista könyvtár. = Magyar
Könyvszemle. 2004, 12.
100
CSAPODI Csaba: A Bibliotheca Corviniana. In: CSAPODI Csaba-TÓTH András-VÉRTESY Miklós: Magyar
könyvtártörténet. Budapest, 1987, 60, 63.
27

Érthetı tehát, ha megkülönböztetett figyelemmel fordulunk a görög nyelvő,
görögbıl fordított vagy görög származású szerzık által írt korvinákhoz. A korvinák
szerzıi, fordítói közül Georgius Trapezuntius a magyarországi szakirodalomban eddig nem
sok teret kapott, pedig „gyakoriságával” jól ismert humanistákat utasít maga mögé. 101
Önálló mőveivel és fordításaival 8 korvinában szerepel. 102
Élete
Georgius Trapezuntius 1395-ben született Kréta szigetén Hérakleionban, neve ükapja
származási helyére utal. Velencébe – valószínőleg 1416 tavaszán – Francesco Barbaro
hozta magával, hogy humanista könyvtára számára segítségül legyen. 1420-ban velencei
polgár lett, 1426-ban római katolikus hitre tért. 1427-ig Vicenzában nyilvánosan latint
tanított, majd Velencében tartott magánórákat 1437-ig. Patrónusa, Francesco Barbaro és
volt tanítványa, Pietro Barbo (késıbb II. Pál néven pápa) beajánlották IV. Jenı pápának,
ezért 1437-ben Bolognába ment az akkor ott tartózkodó pápai udvarhoz. Az 1440-es évek
közepén Firenzében tanított – sikeresen – latint és görögöt. 1441-ben már kúriai scriptor,
1444-ben esküdött fel mint apostoli titkár. 1450-tıl már elsısorban fordításaira
101 A Corvina hiteles, létezı példányai között Trapezuntius – antik auktorokat és középkori szerzıket nem
számítva – 8 korvinában szerepel. Utána következik Traversari 7, Ficino 5, Pietro Candido Decembrio és
Bonfini 4-4, Valori, Regiomontanus, Guarino Baptista 3-3 korvinával. Meglepı, hogy Vergerio, Bracciolini,
Filelfo, Gaza, Merula, Carafa, Cortesius, Carbo, Boccaccio, Bésszarión, Argüropulosz csak 1-1 korvinában
szerepelnek.
102 A hiteles, létezı korvinák számára vonatkozóan Madas Edit összefoglaló táblázatát vettük alapul, amely a
következı meggondolásra épült: „hiteles korvinának” a közvélekedés ma azokat a köteteket tartja, amelyeket
a Csapodi házaspár a Bibliotheca Corviniana legutolsó kiadásába (CSAPODI Csaba–CSAPODINÉ GÁRDONYI
Klára: Bibliotheca Corviniana. Budapest, 1990.) felvett (216 tétel). Szó sincs azonban arról, hogy ezek a
könyvek mind Mátyás egykori humanista könyvtárába tartoztak volna. Mi tehát a „hiteles korvina”? A
fogalmat nem lehet megnyugtatóan meghatározni, annyiféle kapcsolatban állnak (vagy nem állnak) a képes
albumban felsorolt könyvek Mátyás király és trónutódai humanista könyvtárával. Azért tehát, hogy ne kelljen
minden kötet helyét mindig újra tisztázni, illetve azon vitatkozni, hogy egyáltalán korvina-e vagy sem,
érdemes ıket a Mátyáshoz vagy más személyekhez kötıdı kapcsolatuk alapján csoportokba sorolni. A
csoportosítás alapját CSAPODI, Csaba: The Corvinian Library. History and stock (Budapest, 1973.) 486–489.
lapjain található lista jelenti, ezt azonban Madas Edit jelentısen kibıvítette és pontosította. Táblázatában a
következı kategóriák szerepelnek: (1) Mátyás könyvei (1–154.), (2) a királyi kápolna könyvei (155–157.),
(3) Mátyás által megrendelt kódexek, amelyek II. Ulászló trónra lépte után készültek el, és kerültek a
könyvtárba (158–165.), (4) Mátyás által megrendelt kódexek, amelyek halála miatt Itáliában maradtak (166–
175), (5) kéziratok, amelyeket Mátyás uralkodása alatt kezdtek el másolni, de halála után nem kerültek a
királyi könyvtárba (176–177.), (6) görög kéziratok, amelyek valószínőleg nem képezték a korvina részét
(178–191.), (7) Beatrix királyné könyvei (192–200.), (8) a Mátyás által másoknak ajándékozott kötetek (201–
204.), (9) vitatott kötetek (205–209.), (10) kódexek és nyomtatott könyvek, amelyek II. Ulászló trónra lépte
után kerültek a könyvtárba (210–217.), (11) kötetek, amelyek nem tekinthetık korvinának (218–221.), cf.
MADAS Edit: MADAS (Edit), La Bibliotheca Corviniana et „les corvinas authentiques” [elıadás], Mathias
Corvin, les bibliothèques princières et la genèse de l’État moderne, Paris, 15, 16, 17 novembre 2007.
Organisé par la Bibliothèque nationale de Hongrie et l’Institut de recherche et d’histoire des textes (CNRS)
avec la participation de l’Institut historique allemand de Paris et de la Bibliothèque nationale de France
28

koncentrált: Aristotelés, Démosthenés, Platón, Ptolemaios, Nagy Szent Vazul, Nyssai
Szent Gergely, Aranyszájú Szent János, Eusebius, Alexandriai Szent Cirill és Nazianzoszi
Szent Gergely mőveit tolmácsolta a nyugati világ számára. Mozgalmas életet élt. Többször
ült börtönben, Giovanni Toscanellával való nézeteltérése összecsapásba torkollott.
Stilisztikai elképzelései, fordítási módszerei számos kortársa kritikáját váltották ki, heves
vitákba bonyolódott Bésszariónnal, Lorenzo Vallával, Niccolò Perottival, Theodóros
Gazésszal, Ióannész Argüropulosszal. 1474 körül halt meg Rómában. 103
Trapezuntius kapcsolata Magyarországgal
Trapezuntius Magyarország felé irányuló érdeklıdése az 1460-as évek második felére,
tehát élete végére datálható. Közeledési szándéka magyarországi személyekhez intézett
ajánlásaiban érhetı nyomon. A ptolemaiosi Magna compositio-hoz készített kommentárt
Hunyadi Mátyásnak, 104 Nagy Szent Vazul Adversus Eunomium és De Spiritu Sancto címő
mőveinek fordítását Vitéz János esztergomi érseknek, illetve Janus Pannonius pécsi
püspöknek ajánlotta. 105 Janusszal már Itáliában megismerkedhetett, hiszen Janus a
Guarinóhoz írt panegyricusában említi a krétai származású Trapezuntiust:
Inde Iovis genitus de stirpe Georgius alti
Cretaea, simili pavit quem lacte sub Ida
Digna polo nutrix et apes non rauca secutae
Cymbala purpureis mel congessere labellis.
(632-635.) 106
Kosztolányi (Policarpus) György, aki Guarino iskolájában Janus iskolatársa volt,
Trapezuntiusszal családi kapcsolatra is lépett, amikor egyik lányát feleségül vette.
Kosztolányi pont akkor volt Mátyás diplomatája Rómában, amikor Trapezuntius is
103 Trapezuntius életétrajzát monografikusan lásd: MONFASANI, John: George of Trebizond. A Biography and
a Study of his Rhetoric and Logic. Leiden, E. J. Brill, 1976; További, rövid életrajzok: RICE HENDERSON,
Judith: George of Trebizond. In: Contemporaries of Erasmus. A Biographical Register of the Renaissance
and Reformation. Toronto-Buffalo-London, 1987. Vol. 3, 340-343; Dizionario biografico degli Italiani.
Roma, 2000 (55), 373–382.
104 Stuttgart, Württembergische Landesbibliothek, Math. Fol. 24
105 A Vitézhez írt ajánlást két kódex is tartalmazza: Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, Cod. 4857,
OSZK Cod. Lat. 371; a Janusnak szóló dedikáció megtalálható: Bécs, Österreichische Nationalbibliothek,
Cod. 4857
106 THOMSON, Ian: Humanist Pietas: The Panegyric of Ianus Pannonius on Guarinus Veronensis.
Bloomington, 1988, 175
29

közeledni próbált Mátyáshoz, ebben talán Kosztolányi is segíthette. 107 Klaniczay Tibor
(1990) és Ritoókné Szalay Ágnes szerint (2002) szerint Trapezuntius Magyarország iránti
érdeklıdése mögött esetleges pozsonyi professzorsága valószínősíthetı. 108
Monfasani két további személyt is említ, akik szerepet játszhattak a Trapezuntius-
kéziratok Magyarországra kerülésében. Trapezuntius egykori tanítványa, Girolamo Lando,
aki II. Pál megbízásából 1469-ben diplomáciai szolgálatban volt Magyarországon,
hozhatott dedikált mőveket Magyarországra. Trapezuntius esetleg Handó Györggyel, az
Itáliában tartózkodó diplomatával is érinkezésbe léphetett. 109
Trapezuntius-korvinák, Trapezuntius-kódexek
A jelen tanulmányban a Trapezuntius-mőveket tartalmazó korvinákat ismertetjük tartalmi
szempontból. A vizsgálat tárgyát képezı, fent említett 221 korvinából ezek a következık:
Budapest, Egyetemi Könyvtár, Cod. Lat. 6,
Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Cod. Lat. 281, 358, 415, 428,
Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, Cod. 24, 218, 2485.
Magyarországi vonatkozásai (ajánlások, possessorok) miatt további 6 Trapezuntius-kódex
keltette fel érdeklıdésünket:
Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, Cod. 4857,
Bologna, Biblioteca Universitaria, 2682,
Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Cod. Lat. 371,
Róma, Biblioteca Apostolica Vaticana, Cod. Vat. Lat. 6845,
Róma, Biblioteca Apostolica Vaticana, Cod. Vat. Lat. 3382,
Stuttgart, Württembergische Landesbibliothek, Math. Fol. 24. 110
Alábbi lista a 14 Trapezuntius-kódexet a mővek keletkezési rendjében sorolja fel.
107 MONFASANI 1976, 196–7.
108 KLANICZAY Tibor: Egyetem Magyarországon Mátyás korában. In: Irodalomtudományi Közlemények.
1990, 584–585; RITOÓKNÉ SZALAY Ágnes: Nympha super ripam Danubii. Tanulmányok a XV-XVI. századi
magyarországi mővelıdés körébıl. Szerk. JANKOVITS László. Budapest, 2002, 13.
109 MONFASANI 1976, 196, 199.
110 A 451 darab ma ismert Trapezuntius-kézirat – köztük a fent említett 14 kódex – 80 város 109
könyvtárában lelhetı fel. Ezek felsorolása megtalálható: MONFASANI, John: Collectanea Trapezuntiana.
Texts, Documents, and Bibliographies of George of Trebizond. Binghamton, New York, 1984, 3–78.
30

1. De partibus orationis ex Prisciano compendium (Budapest, OSZK, Cod. Lat.
428)
A priscianusi Institutiones grammaticae I-XVI. könyvébıl készült kivonat az 1430-as évek
elején készült Velencében. 111 Az egyik legjelentısebb római grammatikus mővét, amely a
klasszikus auktorok nyelvhasználata alapján taglalta a latin nyelvtant, Trapezuntius
katekizmus formájában tette iskolai oktatás számára még használhatóbbá. A Trapezuntius
pedagógusi tapasztalatait is tükrözı grammatika átmeneti kor terméke. Egyrészrıl válasz
az aranykori latin szerzık nyelvhasználatától elszakadt középkori nyelvtanokra (pl.
Doctrinale, Graecismus), másrészrıl a születıfélben levı „humanista” grammatikák
elıvételezése. 112 32 kézirata és 6 kiadása (1471–1537, ebbıl 5 ısnyomtatvány!) jelzi
elterjedtségét. 113 Csapodiné szerint a kódexben a 42. folión olvasható Jo bejegyzés és a
Finis után olvasható 1470 évszámbejegyzés Vitéz Jánostól származik. 114
2. Rhetoricorum libri V (Budapest, OSZK, Cod. Lat. 281)
Trapezuntius 1433–34-ben tette közzé a XV. századi Quintilianus-vita egyik meghatározó
mővét. Az antik görög és római szónoklattani szerzık által a rétorika céljáról vallott vita az
1420-as évek második felében Lorenzo Valla fellépésére vett erıs lendületet. Valla
Quintilianus nézetét fogadta el. Az Institutio oratoria szerzıje szerint a rétorika a „jó
beszéd” tudománya. 115 Valla programjára válaszul született meg a Rhetoricorum libri V,
benne a Trapezuntius által helyesnek tartott elképzeléssel, miszerint a rétorika a
meggyızés tudománya. 116 Trapezuntius elsısorban Hermogenés, Cicero és Aristotelés
alapján a görög és római rétorikai hagyomány szintézisét hozta létre. 117 Az „elsı
111 MONFASANI 1976, 27–28.
112 A többek között Guarino Veronese, Lorenzo Valla, Giovanni Tortelli, Niccolò Perotti, Sulpizio Verulano,
Antonio de Nebrija, Giulio Pomponio Leto nyelvtani mőveivel meginduló folyamat rövid, de alapos
ismertetését lásd: PERCIVAL, W. Keith: Grammar and Rhetoric in the Renaissance. In: Renaissance
Eloquence. Studies in the Theory and Practice of Renaissance Rhetorica. Ed. MURPHY, James J. Berkeley-
Los Angeles-London, 1983, 303-330.
113 MONFASANI 1984, 478–479, 862.
114 CSAPODINÉ GÁRDONYI Klára: Die Bibliothek des Johannes Vitéz. Budapest, 1984, 142. no. 110.
115 „rhetoricen esse bene dicendi scientiam”, Quintilianus II 5 34. cf. ADAMIK Tamás: Antik stíluselméletek
Gorgiastól Augustinusig. Budapest, 1998, 210-211.
116 MONFASANI, John: Episodes of Anti-Quintilianism in the Italian Renaissance: Quarrels on the Orator as
a „Vir Bonus” and Rhetoric as the Scientia Bene Dicendi. = Rhetorica. 1992, 119–138.
117 MACK, Peter: Humanist Rhetoric and Dialectic. In: The Cambridge Companion to Renaissance
Humanism. Ed. KRAYE, Jill. Cambridge, 1996, 85.
31

humanista” rétorikának 24 kézirata és – egészben vagy részben – 11 kiadása (1472–1547,
ebbıl 2 ısnyomtatvány) ismeretes. 118
Unikális jellege miatt érdemes pár szót szólni a kódex illuminálásáról is. A kézirat
1467-ben készült, s illuminálása révén a díszesebb, budai eredető korvinák közé tartozik. 119
Az elsı fólió rectóján a szövegkezdı arany C iniciáléban az írópultban ülı alak a királyt
vagy a szerzıt ábrázolhatja. 120 Az iniciálé egyszerősített reprodukciója ezerforintosunk
hátoldalán is látható.
3. Isagoge dialectica (Wien, ÖNB, Cod. Lat. 2485)
Aristotelés tanításán alapuló humanista szellemiségő logikakönyvét 1439-40-ben készítette
Trapezuntius. A XVI. században Itáliától északra is felfedezték, és iskolai tananyag lett. 18
kéziratáról tudunk, 1470/72–1567 között 55 kiadásban jelent meg! 121 A mőben érzékelhetı
Aristotelés iránti rokonszenv Trapezuntius késıbbi, harcosabb hangú mőveit elılegezi
meg. 122
4. Ad reverendissimum episcopum Varadiensem de adventu legatorum ex
Ethiopia et de Antichristi temporibus (Roma, Biblioteca Apostolica Vaticana,
Cod. Vat. Lat. 6845)
A vatikáni könyvtárban ırzött vegyes tartalmú és több kéztıl származó kézirat
Trapezuntius Johannes de Dominis váradi püspöknek írt levelét (1441) is tartalmazza. 123
Johannes de Dominis (Rab, XV. sz. eleje–Várna, 1444) 1432-tıl zenggi, késıbb váradi
püspök, Zsigmond, Albert és IV. Jenı pápa megbízásából követi szolgálatokat is ellátott. 124
A Trapezuntius autográf javításait is tartalmazó levél abból az alkalomból született, hogy
1441-ben az Európával való kapcsolatfelvétel és a katolikus egyházzal való unióra lépés
118 MONFASANI 1984, 459–461.
119 BARTONIEK Emma: Codices Latini medii aevi. Budapest, 1940, No. 281; BERKOVITS Ilona: Magyar
kódexek a XI–XVI. században. Budapest, 1965, 61
120 CSAPODI-CSAPODINÉ 1990, 136; MIKÓ Árpád: Mátyás király könyvtára az uralkodó reprezentációjában.
In: A holló jegyében. Fejezetek a corvinák történetébıl. Szerk. MONOK István. Budapest, 2004, 25; MADAS
Edit: A Corvina újkori története Magyarországon. In: uo. 70.
121 MACK 1996, 85; MONFASANI 1976, 37–38; MONFASANI 1984, 473–477.
122
„Quod et princeps ille non solum intelligendi, sed etiam dicendi Aristoteles factitat.” (Köln, 1549. fol. K1
verso)
123
MONFASANI 1976, 49; MONFASANI 1984, 261.
124
PAJORIN, Klára: La cultura di János Vitéz. = Camoenae Hungaricae. 2 (2005), 20–21.
32

céljából etiópiai kopt követek érkeztek Firenzébe a IV. Jenı pápa vezetésével tartott
zsinatra.
Trapezuntius hazája iránti felelısségérzete római katolikus hitre való térése után
sem csökkent. A Konstantinápolyt fenyegetı török elıretörés egyre jobban nyomasztotta.
Az oszmán ellenségtıl való félelmével, apokaliptikus látomásaival koronás fıkhöz,
Aragóniai Alfonz nápolyi királyhoz, III. Frigyes császárhoz és V. Miklós pápához is
fordult. 125 De Dominicishez írt levele az Antikrisztus eljövetele miatt érzett félelmének
egyik korai jelentkezése. Trapezuntius a keresztény egység létrejöttét szorgalmazza, és
ehhez a váradi püspök figyelmét és támogatását is kéri. 126
5. S. Basilius Magnus: Adversus Eunomium. De Spiritu Sancto (Budapest, OSZK
Cod. Lat. 371; Cod. Lat. 415; Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, Cod. 4857)
Nagy Szent Vazul Eunomios elleni polemikus mővét 364 körül írta. A Szentlélekrıl címő,
félariánusokkal vitatkozó mőve 375 táján keletkezhetett. Trapezuntius a fordításokat 1442-
ben készítette. A két mőnek 12 kézirata és a Contra Eunomium 20 kiadása (1520–1638)
ismeretes. 127
Az OSZK Cod. Lat. 415 jelzető kódexe mindkét mő fordítását tartalmazó korvina,
Mátyás király címere Vitéz Jánoséra van ráfestve. A benne található émendálások
Csapodiné szerint Vitéztıl származnak. 128
A kódexben olvasható Vitéz Jánoshoz szóló ajánlás 129 miatt érdeklıdéssel
fordulunk az OSZK Cod. Lat. 371 jelzető XVI. századi kódexéhez is, ami Nagy Szent
Vazul két mővének fordítása mellett Szent Cirill Thesaurusának Trapezuntius-féle
fordítását is tartalmazza.
125
Aragóniai Alfonzhoz és III. Frigyes császárhoz „Ad recuperandam Hierusalem et occupandam Egyptum
ac Syriam exhortatio” címmel, MONFASANI 1984, 422–433; V. Miklóshoz „Ad defendenda pro Europa
Hellesponti claustra… exhortatio” címmel uo. 434–444.
126
„Sed finem faciam si illud abste petam, non quod opus sit, sed ut officio meo utar: deus tibi ad reges ac
principes aditum dedit. Tanto ergo magis, quanto magis potes, verbis, re, labore, ac studio niti pro ecclesia
debes.” MONFASANI 1984, 261-268.
127
MONFASANI 1976, 47–48; MONFASANI 1984, 710, 713.
128
CSAPODINÉ GÁRDONYI Klára 1984, 88.
129
„Hos adversus Eunomium libros in Latinam linguam e Greca nobis conversos tuo nomini potissimum
dedicavimus tum virtutis et fidei prestantia, tum imitatione rebus ipsis in Basilium tua. […] Quos labores
nostros iterum atque iterum queso atque obsecro ut ea qua soles benignitate accipias nosque in tuorum
familiarium numerum ex humanitate tua digneris ascribere.” OSZK, Cod. Lat. 371 fol. 116 r-v , Bécs, ÖNB
Cod. 4857 1 r-v . DENIS, Michael (Codices manuscripti theologici Bibliothecae Palatinae Vindobonensis Latini
aliarumque Occidentis linguarum. Bécs, 1793–1802, Vol. II/I p. 458-461.) és MONFASANI 1984, 275-276. a
bécsi kódex alapján közli a teljes szöveget; ÁBEL Jenı (Adalékok a humanismus történetéhez
Magyarországon. Budapest, 1880, 175-6.) szintén a bécsi kódex alapján részben közli a szöveget.
33

Trapezuntius autográf javításai és bejegyzései miatt szintén fontos dokumentum az
Österreichische Nationalbibliothekban ırzött Cod. Lat. 4857. számú kódex. Tartalmazza a
két mő fordítását, a Vitéz Jánosnak írt elıszót és a Janus Pannoniusnak szóló ajánlást is. 130
Érdekességét növeli, hogy kevés munkát ismerünk, amit Janusnak ajánlottak. 131
6. Nüsszai Szent Gergely: De perfecta hominis vita sive de vita Moysi (Bologna,
Biblioteca Universitaria, 2682)
Nüsszai Szent Gergely remekmővének (390-2 között) fordítása 1446-ban készült. 132
Összeállításunk azért tartalmazza a Bolonyában ırzött kódexet, mert Váradi Péter
possessor-bejegyzése található benne. A kalocsai érseket szembenállása miatt Hunyadi
Mátyás 1484-ben börtönbe vetette. 1490-ben szabadult. Politikával nem foglalkozott,
érseki székhelyéül Bácsot válaszotta, ezt bejegyzése is tükrözi: „Bachie XII. octobr.
1495.”. 133 A XV. század csak Trapezuntius fordításából ismerte a mővet. 134 A fordítást 7
kézirat tartalmazza, és 11 kiadása ismeretes (1517–1638, 1863). 135
7. Eusebius Caesariensis: Praeparatio evangelica (Budapest, Egyetemi Könyvtár,
Cod. Lat. 6)
Eusebios 15 könyvbıl álló mővében (312–322 között) az újplatónikus Porphyrios
támadásait verte vissza. Trapezuntius fordítása 1448-ban készült Rómában V. Miklós
pápának szóló ajánlással. 47 kézirata és 16 kiadása ismeretes (1470–1579), a XV.
130
„Hunc librum, ut parte aliqua in officio tibi respondeamus, dignationi tue offerimus. Nam cum ipse sciam
te religione, vita, prudentia ceteros nostra etate preire episcopos, nec me lateat omni te in litterarum genere
non Latinarum modo, sed etiam Graecarum eruditissimum, meque semper a te re ipse diligi et meos amari
sciam, non potui nisi ingratus esse velim meam erga te benivolentiam devotionemque scriptis non profiteri.
[…] Sed de laudibus tuis, quas mente iam complexi sumus, si a tanta alende familie cura otiosi erimus,
feliciore stilo consequemur.” Bécs, ÖNB Cod. 4857. fol 88 r-v . DENIS 1793-1802, 463-465. és MONFASANI
1984, 252-253. közlik a teljes szöveget; ÁBEL 1880, 201-2. részben közli.
131
CSAPODI Csaba: Janus Pannonius könyvei és pécsi könyvtára. In: Janus Pannonius. (Memoria
saeculorum Hungariae 2.) Budapest, 1975, 202
132
MONFASANI 1976, 57; MONFASANI 1984, 728–9.
133
MONFASANI 1984, 728; HOFFMANN Edit: Régi magyar bibliofilek. Budapest, 1929, 134–135.
134
BROWN WICHER, Helen: Gregorius Nyssenus. In: Catalogus Translationum et Commentariorum:
Medieval and Renaissance Latin Translations and Commentaries. Vol. V. Ed. CRANZ, F. Edward-
KRISTELLER, Paul Oskar. Washington D. C. 1984, 26, 183. Helen Brown Wicher forrás megjelölése nélkül
azt állítja, hogy a Trapezuntius által a fordításhoz használt, ma már nem létezı görög kódex Mátyás
könyvtárából származott.
135
MONFASANI 1984, 728. A Patrologia Graeca kiadása (1863) az 1615-ben Fronto Ducaeus által revideált
Trapezuntius-szöveget tartalmazza.
34

században megjelent mind a hat Praeparatio-fordítás (valamint ezek 3 variánsa)
Trapezuntius fordítását tartalmazza. 136
1454-ben Andreas Contrarius erıs kritikát fogalmazott meg a fordítás minıségével
kapcsolatban: Trapezuntius kihagyta a 15. könyv fordítását és máshol is „szabadon”
kezelte a szöveget. Karl Mras viszont kimutatta, hogy a fordítás alapjául szolgáló görög
kódexbıl hiányzott az utolsó könyv, a fordítói önkényeskedések pedig pápai rendeletre
történtek a sértı szakaszok kiküszöbölése érdekében. 137
Az Egyetemi Könyvtárban ırzött kézirat jelentıségét növeli a benne található, V.
Miklós pápának szóló elıszó, mivel ezt nem mindegyik kódex tartalmazza.
8. Klaudios Ptolemaios: Magna Compositio (Bécs, Österreichische
Nationalbibliothek, Cod. 24)
A csillagászat a Corvina egyik kedvelt témája volt. 9 csillagászati témájú korvinát tartunk
számon, egy részüket a szerzık magának Hunyadi Mátyásnak ajánlották: Johannes
Tolhopff a Stellariumot, Regiomontanus, Mátyás asztronómusa a Canones LXIII in
tabulam primi mobilis-t. 138
A geocentrikus világkép megfogalmazását tartalmazó csillagászati mő fordítását
Trapezuntius 1451-ben készítette el. Trapezuntius az arab cím középkori latin átírása
(Almagest) helyett az eredeti címet (Megalé syntaxis) fordította, görögbıl készült fordítása
pedig jobb szöveget adott az olvasónak, mint annak középkori, arabból készült fordítása.
Pico della Mirandolának saját példánya volt a fordításból, és Regiomontanus is
tanulmányozta. Kepler szerint Trapezuntius fordítását Tycho Brahe is használta. 10
kézirata és 4 kiadása (1528-1551) ismeretes. 139 A Magna compositio fordítását tartalmazó
korvina 1467-ben már készen volt. 140
136
MONFASANI 1976, 72–73; MONFASANI 1984, 721–726; Gesamtkatalog der Wiegendrucke, No. 9440-
9445.
137
MRAS, Karl: De praeparatione evangelica (Die griechischen christlichen Schriftsteller der ersten
Jahrhunderte, XLIII/ 1-2.) Berlin, 1954-1956, p. XXVIII.
138
Wolfenbüttel, Herzog August Bibliothek, Cod. 69. 9. Aug. 2°; OSZK Cod. Lat. 412.
139
MONFASANI 1976, 73-75; MONFASANI 1984, 748-750.
140
A ptolemaiosi mő fordítását tartalmazó kódex végére (Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, Cod. 24)
berajzolták be az Universitas Histropolitana horoszkópját („figura celi hora institutionis universitatis
Histropolitanae anno domini 1467 in Iunii tempore equato die 5…”). MONFASANI 1984, 75; KLANICZAY
1990, 585.
35

9. Georgius Trapezuntius: Commentaria ad Claudii Ptolomei Magnam
Compositionem (Stuttgart, Württembergische Landesbibliothek, Math. Fol. 24)
Trapezuntius ugyanabben az évben (1451) a ptolemaiosi mőhöz írt kommentárját is
közzétette. A Commentaria ad Claudii Ptolomaei Magnam Compositionem Trapezuntius
legnagyobb mőve, Regiomontanus munkái mellett a XV. század kiemelkedı matematikai
teljesítménye. 141 A Trapezuntius autográf javításaival és bejegyzéseivel ellátott stuttgarti
kódexet azért említjük összeállításunkban, mert a Hunyadi Mátyásnak szóló elıszó csak
ebben a kéziratban található. 142
Érdekes adalékul szolgál, hogy a X. (Bölcs) Alfonz Tabulae astronomiae címő
mővét tartalmazó, Münchenben ırzött ısnyomtatványba tulajdonosa, Hartmann Schedel
saját kezőleg másolta be Trapezuntius Mátyáshoz írt elıszavát. 143
10. Cyrillus Alexandrinus: Thesaurus (Budapest, OSZK, Cod. Lat. 358; Cod. Lat.
371)
Alexandriai Szent Cirill szentháromságtani kérdésekkel foglalkozó mővének (423/5)
fordítását Alfonz nápolyi királynak 1453-5-ben készítette Trapezuntius. Ez a Thesaurus
elsı latin változata és 1638-ig ez volt a „standard” fordítás. 27 kézirata és 10 kiadása
(1514-1604) ismeretes. 144 Trapezuntiust a fordítás minısége miatt érintı vádak alól – a
fordítás alapjául szolgáló kódex fogyatkozásaira hivatkozva – N. Charlier tisztázta. 145
A mővet az OSZK Cod. Lat. 358. jelzető korvinán kívül az OSZK Cod. Lat. 371.
jelzető kódexe is tartalmazza Nagy Szent Vazul két mővének fordításával (és Vitéz
141
MONFASANI 1976, 52, 232; MONFASANI 1984, 672.
142
„Quasobres, quia iam pridem Claudii Ptolomei de motibus celestium opus intellectu perdifficile a Graeca
in linguam Latinam maximis invidentie periculis traduximus, commentaria nunc ad illos a nobis edita, quibus
obrutos eos tenebris in lucem dei gratia eruimus, tue maiestati, Mathia, rex Pannoniorum illustrissime atque
inclyte, dedicamus, sperantes aliquando tabularum et numerorum, quibus celestes motus investigantur et iam
pre vetustate rerum non ad integrum quadrant, emendationem ad nominis tui fore perpetuitatem
sempiternam.” MONFASANI 1984, 286-7.
143
München, Bayerische Staatsbibliothek, 4º Inc. c. a. 380. coll. 2. (Velence, 1483. GW 1257); MONFASANI
1984, 35, 686.
144
MONFASANI 1976, 118; MONFASANI 1984, 716, 718–719.
145
CHARLIER, N.: Le Thesaurus de trinitate de Saint Cyrille d’Alexandrie. = Revue d’histoire ecclésiastique.
1950, 51.
36

Jánosnak szóló elıszóval) együtt. 146 Fraknói (1901) és Csapodiné (1984) szerint utóbbit a
korvináról másolhatták. 147
11. Georgius Trapezuntius: Protectio Aristotelis Problematum (Bécs,
Österreichische Nationalbibliothek, Cod. 218)
Aristotelés filozófiáját védelmezı mővét Trapezuntius 1456 közepe táján írta Rómában. 16
kézirata és 3 kiadása ismert. 148 A Protectio szervesen illeszkedik a XV. századi Platón-
Aristotelés-vitába. A polémia kiindulópontjának a konstantinápolyi születéső Gemistos
Pléthón (ca. 1356-1450) firenzei látogatása (1439) és az általa ott közzétett, Platón és
Aristotelés közötti különbségeket taglaló értekezés tekinthetı. Pléthón mőve és
személyisége ösztönzı hatással volt az itáliai (eleinte elsısorban görög származású)
humanistákra is. Tanítványa, a görög és római egyház egységét szorgalmazó,
Trapezuntból(!) származó Bésszarión (1395 vagy 1403-1472) Platón nagy védelmezıje
lett. A thessalonikéi Theodórosz Gazész (ca. 1400-1475) Aristotelés pártját fogta, a
konstantinápolyi Ióannész Argüropulosz (1416-1486) pedig Aristotelés fordítójaként vált
elsısorban híressé. 149 Trapezuntius Aristotelés iránti szimpátiája már korábbi mőveiben is
(pl. Rhetoricorum libri V, Isagoge dialectica) érzékelhetı volt, de az itáliai vitának újabb
jelentıs lendületet a Protectio adott.
12. Georgius Trapezuntius: Comparatio philosophorum Aristotelis et Platonis
(Roma, Biblioteca Apostolica Vaticana, Cod. Vat. Lat. 3382)
A Platón-Aristotelés vita újabb jelentıs dokumentumát Trapezuntius 1458-ban tette közzé,
11 kézirata és két kiadása ismeretes. 150 A vatikáni könyvtárban ırzött kódexet azért
említjük, mert Vitéz Jánostól származó émendálások találhatóak benne. 151 A Comparatiora
146 CSAPODI Csaba (The Corvinian Library. History and Stock. Budapest, 1973, no. 217.) a Cod. Lat. 358-at
tévesen XVI. századinak tünteti fel, a Cod. Lat. 371-et pedig eltőntnek tartja (uo. no. 218.). Helyesen: a Cod.
Lat. 371 XVI. századi kódex, a Cod. Lat. 358 pedig korvina. Cf. BARTONIEK 1940, no. 358, 371.
147 FRAKNÓI Vilmos: A Korvina-könyvtárban másolt kéziratok Emich Gusztáv győjteményében. = Magyar
Könyvszemle. 1901, 337–348; CSAPODINÉ GÁRDONYI Klára 1984, 87.
148 MONFASANI 1976, 165; MONFASANI 1984, 411–422.
149 SANDYS, John Edwin: A History of Classical Scholarship. Vol. II. New York, 1958, 60-63; KRISTELLER,
Paul Oskar: Szellemi áramlatok a reneszánszban. Ford. TAKÁCS Ferenc. Budapest, 1979, 82-3, 88-89.
150 MONFASANI 1976, 166; MONFASANI 1984, 600–601.
151 CSAPODINÉ GÁRDONYI Klára 1984, 142–143. (no. 111)
37

Bésszarión bíboros nem sokkal késıbb az In calumniatorem Platonis címő mővével
válaszolt (nyomtatásban csak 1469-ben jelent meg). 152
Trapezuntiusnak a neoplatónikus mozgalom iránti felfokozott ellenszenve azzal
magyarázható, hogy keresztényellenes veszélyt látott benne. Félelmei szerint Pléthón
tanítványa, Bésszarión és köre a keresztény hit aláásásával az oszmán birodalom nyugati
elıretörését elılegezi meg. 153 A „prófétikus” alkatú Trapezuntius a kereszténység
megmentése és a nagy katasztrófa elkerülése érdekében magát a török szultánt is meg
akarta téríteni. A ptolemaiosi Magna Compositio és a Comparatio II. Mohamed szultánnak
való ajánlásával erıs diplomáciai ballépést követett el, és emiatt 4 hónapra be is
börtönözték. 154
Mátyás könyvtárában az aristoteliánus irányzat mellett a másik oldal is
képviseltetette magát. Megtalálhatóak voltak többek között Platón egyes mővei Leonardo
Bruni fordításában, 155 Porphyriostól Platón élete és az Enneas-ok. 156 A Corvina a firenzei
„platónista fejedelem”, Marsiglio Ficino mőveit is tartalmazta, pl. a De triplici vitát, az
Epistolarum ad amicos libri VIII-t, vagy az általa fordított Liber de vaticinio somniorumot,
amelyet a keresztény újplatónikus filozófus, Synesius írt. 157
Trapezuntius szerepe, jelentısége
A hiteles, létezı korvinákban ókeresztény szerzıktıl (Szent Atanáz, Szent Cirill, Eusebius,
Nagy Szent Vazul, Aranyszájú Szent János, Johannes Scholasticus) származó görög nyelvő
mővek csak Trapezuntius, Ambrogio Traversari és Eustachius fordításában olvashatók. 158
Trapezuntius önálló mővei az Alpokon túli oktatásban is sikeresnek bizonyultak. A
XV. század második felében a párizsi egyetem georgianus hallgatói szinte botrányosan
152 MONFASANI 1976, 162, 170.
153 MONFASANI 1976, 159, 160, 162.
154 RICE HENDERSON 342.
155 ÖNB Cod. 2384 és El Escorial, Real Biblioteca del Monasterio El Escorial, g. III. 3.
156 München, Bayerische Staatsbibliothek, Cod. Graec. 449.
157 Firenze, Biblioteca Medicea-Laurenziana, Plut. 73. Cod. 39; Wolfenbüttel, Herzog August Bibliothek,
Cod. Guelf. 73. Aug. 2°; Uo. Cod. Guelf. 2. Aug. 4°. Bıvebben lásd: HUSZTI József: Platonista törekvések
Mátyás király udvarában. Budapest, 1925; HORVÁTH János: Az irodalmi mőveltség megoszlása. Magyar
humanizmus. Budapest, 1935, 130-132.
158 ÖNB Cod. 259, 799, 977; OSZK Cod. Lat. 346, 344, 426. A görög szerzık latin fordításait tartalmazó
korvinákra vonatkozóan lásd: EKLER Péter: Adalékok a korvinák történetéhez II. Görög szerzık latin
fordításai a Corvinában. = Magyar Könyvszemle. 2008 (3), 233-245.
38

ajongtak Trapezuntius Rhetoricájáért. 159 A Cambridge-i egyetemen 1535-ben Aristotelés,
Rudolf Agricola és Melanchthon mellett Trapezuntius is filozófiai tananyagnak
számított. 160
Képességeit ellenfelei, ellenségei is elismerték. Trapezuntius – Lorenzo Valla
tanúsága szerint – V. Miklós fıpásztorsága elsı felében Rómában a studia humanitatis
egyik vezetı elıadója volt. 161 Poggio Bracciolini a Kyropaideia és a diodorusi Bibliothéké
fordításakor Trapezuntiushoz fordult segítségért. 162
Trapezuntius fent említett mővei a XVI-XVII. századi magyarországi
könyvtárakban és -győjteményekben nyomtatott formában is jelen voltak. Zsámbokynak
egyéb Trapezuntius-mővek mellett megvolt a Rhetoricorum libri V, a Comparatio
philosophorum Aristotelis et Platonis és a De partibus orationis ex Prisciano
compendium. 163 Az elsı kolozsvári egyetemi könyvtár birtokában volt Trapezuntius Nagy
Szent Vazul-fordításának. 164 Trapezuntius rendkívül népszerő mőve, az Isagoge dialectica
megtalálható Michael Halicius (1643–1713-15 k.) 1674-es jegyzékében, 165 a kolozsvári
református kollégium könyvtárának katalógusában (1666–1668) 166 és a nagyenyedi
református kollégium könyvtárának katalógusában (1688). 167 A szintén nagy
kedveltségnek örvendı Rhetoricorum libri V szerepel a nagyenyedi református kollégium
könyvtárának katalógusában (1688), 168 Zay Ferenc 1553-as könyvjegyzékében 169 és
Czobor Mihály (1566 k.–1617 k.) könyveinek osztozkodási jegyzıkönyvében. 170 Révay
159 MONSANI, John: The Byzantine Rhetorical Tradition and the Renaissance. In: Renaissance Eloquence.
Studies in the Theory and Practice of Renaissance Rhetorica. Ed. MURPHY, James J. Berkeley-Los Angeles-
London, 1983, 179.
160 JENSEN, Kristian: Text-books in the Universities: the Evidence from the Books. In: The Cambridge History
of the Book in Britain. Vol. III. 1400–1557. Ed. HELLINGA, L.-TRAPP, J. B. Cambridge, 1999, 366.
161 „cum Trapezuntio omnium rhetorum, ut ferebatur, hac tempestate doctissimo adductus sum.” MONFASANI
1976, 80.
162 „Debeo enim tibi plurimum, qui adjutor praecipuus fueris in traductionibus meis.” MONFASANI, 1976, 70.
163 A Zsámboky-könyvtár katalógusa (1587) Gulyás Pál olvasatában. Szerk. MONOK István. Szeged, 1992,
no. 356, 943, 1017, 2347.
164 Erdélyi könyvesházak I. JAKÓ Klára: Az elsı kolozsvári egyetemi könyvtár története és állományának
rekonstrukciója (1579–1604). Szerk. MONOK István. Szeged, 1991, no. 60.
165 Erdélyi könyvesházak III. 1563–1757. A Bethlen-család és környezete. Az Apafi-család és környezete. A
Teleki-család és környezete. Vegyes források. Szerk. MONOK István. Szeged, 1994, 200.
166 Erdélyi könyvesházak II. Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyenyed, Szászváros, Székelyudvarhely. Szerk.
MONOK István. Szeged, 1991, 61.
167 Erdélyi könyvesházak II. 185.
168 Erdélyi könyvesházak II. 182.
169 Magyarországi magánkönyvtárak I. (1533–1657). Sajtó alá rend. VARGA András. Budapest–Szeged,
1986, 10.
170 Magyarországi magánkönyvtárak I. 105.
39

Ferenc (Túróc megyei fıispán) könyveinek hagyatéki leltárban fennmaradt jegyzıkönyve
(1651) is felsorol egy közelebbrıl meg nem nevezett Trapezuntius-mővet. 171
171 Magyarországi magánkönyvtárak I. 162.
40

IV
Institutiones – Compendium
(Összehasonlító elemzés * )
Egyik legfontosabb feladatunkat abban jelöltük meg, hogy részletesen (lehetıség szerint
mondatról mondatra összeolvasva) megvizsgáljuk és feltárjuk Trapezuntius kivonatolási
módszerét, vagyik kimutassuk: a Compendium egyes szakaszai az Institutiones mely
részeibıl származnak. Az eredmény tételesen látható a Szövegközlés szakaszai után. A
vizsgálat eredményei alapján a következı általános kijelentéseket tehetjük.
1. Trapezuntius az Institutionest arányosan és következetesen rövidítette le.
Megtartotta Priscianus fı fejezeteit és azok egymáshoz viszonyított terjedelmét.
Nem változtatott a priscianusi kategóriarendszeren sem.
2. Priscianus idézetanyagát – erısen megválogatva – átvette, a partes indeclinabiles
leírása során azonban sőrőbben használja a Priscianus által idézett auktorokat, mint
a partes declinabiles ismertetésekor. (Az aránytalanság összefügghet azzal, hogy a
ragozhatatlan szóosztályokról szóló részt Trapezuntius négy évtizeddel késıbb
írta.) Priscianus által nem használt idézeteket nem közöl, saját példamondatokat
nem gyárt.
3. A Priscianus által bıven idézett példák, szavak (pl. ‛summitto’, ‛suppono’,
‛arripio’) számát csökkenti. Saját példákat gyakorlatilag nem közöl.
4. A nyelvtani terminológia használata terén is ragaszkodik elıdjéhez.
Reményeink szerint a Szövegközlés szakaszai után olvasható „konkordanciát” az érdeklıdı
kutató eredményesen tudja használni, ezért a következı elemzésben csak a sarkalatos
különbségek vizsgálatára igyekszünk szorítkozni.
1
A Compendium alapvetı sajátossága, hogy Priscianus leíró stílusától eltérıen katekizmus
formájában tanítja a latin nyelvet. A mő kisebbik hányadát jelentı, késıbb készített
* A fejezet az Antik tanulmányokban 2006-ban megjelent rövid írás bıvített változata: EKLER Péter: Georgius
Trapezuntius nyelvtani kompendiuma Priscianus Institutiones-e alapján. = Antik tanulmányok. 2006, 315–
322.
41

észben, amely a partes indeclinabiles leírását tartalmazza, nincsenek kérdések. A
katekizmus a diákok számára érdekesebbé teszi a nehezebben követhetı adatsorokat.
Trapezuntius több, mint 300 kérdés köré építi a kivonatot. A kérdések olykor parancsoló
módban állnak (pl. ‛Poema’ genitivo ‛huius poematis’ dic regulam.). A kérdés-felelet
módszer elınye, hogy egy jól megválasztott példával és nem elvont meghatározással kezdi
a jelenség ismertetését. Az „emblematikus” példák a sorok elején állva egymás alatt
kerülnek és jól felismerhetıvé, megjegyezhetıvé válnak. Trapezuntius kivonatának
olvasásakor magunk elıtt látjuk a diákokat, akik szóban válaszolnak az oktató kérdésére,
amikor a korábban leadott tananyagot kérdezi vissza.
4.9 ‘Oratio’ unde derivatur? A genitivo ‘orati’. Quare? Quia in io desinentia
feminina derivativa a genitivis praeteriti temporis participiorum plerumque fiunt
correpta i et assumpta o, ut ‘accusatio’, ‘lectio’, ‘doctio’, ‘nexio’, ‘internecio’
tamen sonoritatis causa abiecta c dicitur.
In ’io’ igitur terminantia plerumque a participiis fiunt praeteriti temporis, quorum
genetivus assumpta o et correpta i facit huiuscemodi nomina: ’oratus orati oratio’,
’accusatus accusati accusatio’… Keil II 121, 22–24.
Priscianus De partitionibus XII versuum Aeneidos principalium címő kis mőve kérdés-
felelet formájában tanítja a nyelvtani és metrikai ismereteket. Két szakaszt idézünk
Priscianus módszerének bemutatására. A terminológiabeli hasonlóság alapján – sejtésünk
szerint – nem kizárt, hogy Trapezuntius ismerte a Partitionest:
‛Arma’ quae pars orationis est? Nomen. Quale? Appellativum. Cuius est speciei?
Generalis. Cuius generis? Neutri. Cur neutri? Quia omnia nomina, quae in plurali
numero in a desinunt, sine dubio neutri sunt generis. … Keil III 461, 23-26.
‛Lacrimans’ quae pars orationis est? Participium. Quid est participium? Pars
orationis partem capiens nominis partemque verbi. Quot accidunt participio?
Septem. Quae? Genus, numerus, figura, casus, tempus, significatio, forma. Cuius
est generis? Communis trium generum. Omnia enim participia praesentia trium
generum sunt et in duas desinunt consonantes, n et s. Keil III 486, 27-32.
42

2
Priscianus V. könyve a névszók genusait elemzi, és a névszók végzıdései szerint haladva
vizsgálja, hogy milyen nemőek lehetnek. Trapezuntius pedagógiai szempontok miatt
beilleszt egy részt, amely a végzıdésektıl független, általános megállapításokat
tartalmazza.
5.14 ‛Aprilis’ cuius generis? Masculini. Quare? Quia omnia nomina mensium sunt
generis masculini.
5.15 ‛Decem’ cuius generis? Omnis. Quare? Quia omnia nomina numeralia a
‛quatuor’ usque ad ‛centum’ omnis sunt generis et indeclinabilia. Cetera vero et
declinantur et discreta sunt praeter ‛mille’, quod trium generum et indeclinabile est.
5.16 ‛Nilus’ cuius generis? Masculini. Quare? Quia omnia nomina fluviorum
masculini sunt generis.
Igaz, az ötödik könyv elején Priscianus is tesz általános megállapításokat pl. a fák neveinek
nemérıl, de Trapezuntius több általános szabályt győjt össze (5.8-5.18), ezért eljárása
elınyösebb.
3
Trapezuntius kb. a hatodára rövidíti a mővet. Elsısorban az elméleti, történeti (pl. görög
grammatikusok álláspontjait tükrözı) részek elhagyásával, a példák és az auctoroktól vett
idézetek számának csökkentésével rövidíti az Institutionest. A verbum genusait Priscianus
bıséges, elméleti megfontolásokat is tartalmazó magyarázatokkal ismerteti (Keil II 373-
379.), Trapezuntius viszont lényegretörıen csak következıkre szorítkozik:
8.4 Quot sunt genera verborum? Quinque. Activum, passivum, neutrum, commune,
deponens. Activum est, quod in o desinens assumpta r facit ex se passivum.
Passivum est, quod in or desinens descendit ab activo. Neutrum est, quod in o
desinens non facit ex se passivum. Commune est, quod in or desinens non
43

descendit ab activo, et retinet utramque significationem. Deponens est, quod in or
desinens non descendit ab activo, et retinet vel activam vel passivam
significationem, activam, ut ‛sequor’, passivam, ut ‛nascor’.
4
Priscianus mővét Anastasios császár uralkodása alatt Konstantinápolyban, egy görög
nyelvő városban írta, ahol a latin nyelv tanára volt. Görög nyelvő olvasóközönsége
igényeinek megfelelıen mőve számos görög idézetet és görög példát tartalmaz. Különösen
szembeötlı ez a praepositio tárgyalásakor, amikor a latin szavakat többször is göröggel
értelmezi:
‛Circum’, quando περί significat, praepositio accipitur tam in compositione, quam
in separatione, ut ‛circumfero’ περιφέρω, ‛circum montem’ περ τ ρος; quando vero
πέριξ demonstrat, adverbium est locale. Virgilius in IIII Aeneidos: Anna, vides toto
properari litore circum. Keil III 41, 3-7.
Trapezuntius viszont lehetıség szerint kerüli a görög szavakat. Nyilván azért, mert itáliai
környezetben készült mővét iskolai latin könyvnek szánja, és nem kívánja a diákokat
idegen nyelv tanulása közben egy másik idegen nyelvvel fárasztani, vagyis elhagyja a
görög nyelvre utaló (vagyis lényegében kontrasztív nyelvészeti) megjegyzéseket:
14.31 ‛Circum’ tam in appositione, quam in compositione revolutionem simpliciter
significat, ut ‛circum montem’, ‛circumfero’. Quando est adverbium, significat
multiplicem revolutionem, ut Anna, vides toto properari litore circum. Ex hoc
nascitur ‛circiter’.
Trapezuntius görög szakkifejezések (apocopa, syncopa) helyett számos alkalommal latin
terminusokat használ:
14.74 … (2) ‛Super’ et ‛supra’ a ‛supera’, quo utebantur antiqui, illud per
abscisionem, hoc per concisionem facta sunt, a ‛super’ derivatur ‛superbus’,
‛superus’, ‛supremus’.
44

Összehasonlításképpen Priscianus megfogalmazása:
Et ’super’ tamen et ’supra’ a ’supera’, illud per apocopam, hoc per syncopam facta
sunt. Sic enim antiqui frequenter protulerunt… A ’super’ derivata fiunt ’superbus,
superus, supremus’. Keil III 55, 23–56, 3
5
A kivonat olykor nem éri el a kívánt célt. Egyenesen kezelhetetlenné válik például az us-
végő névszók genitivusainak ismertetésekor:
6.42 In us correptam desinentia feminina, nisi sint arborum nomina, similiter
masculina s vel x vel t antecedentibus, si sunt rerum incorporalium vocabula, vel eis
homonyma; et quae alia in eadem syllaba ante tus habent consonantem, nisi sint
propria vel mobilia; et omnino cuncta, quae a participiis per syncopam fiunt, vel eis
similia, si fixa sint; et omnia masculina, quae neutra quoque in u desinentia
inveniuntur producta, us faciunt genitivum, et omnia sunt quartae declinationis, ut
‛haec nurus’, ‛haec anus’, quod et ‛anuis’ veteres dixere. TERENTIUS in
Heautontimorumeno: eius anuis causa, opinor, quae erat mortua. ‛Hic visus’,
‛luxus’, ‛casus’, ‛fluxus’, ‛partus’, quod et ‛partio’ dicebatur, ‛hic magistratus’,
‛saltus’, ‛versus’, ‛exercitus’, ‛hic fluctus’, ‛quaestus’ et ‛fastus’ a ‛fastidio’ verbo,
pro annali vero a fastis et nefastis diebus sic dictum frequentius secundae est. ‛Hic
potus’, ‛exercitus’, ‛saltus’ pro ‛potatus’, ‛exercitatus’, ‛saltatus’. Item ‛haec acus’,
‛hic portus’, ‛lacus’, ‛sinus’, ‛currus’, ‛gradus’ primitivorum servarunt
declinationem. …
Trapezuntius a bonyolult, számos feltételt, lehetıséget tartalmazó körmondatban
ömlesztve, egymástól nehezen elkülöníthetıen sorolja fel a példákat, ezért megnehezíti az
anyag emlékezetbe vésését. Priscianus érthetıbben, követhetıbben halad: megnevezi az
egyes eseteket és azonnal közli a példákat:
In us correptam desinentia masculina Latina s vel t vel x antecedentibus, si sint
rerum incorporalium vocabula, quartae sunt declinationis, ut ‛hic nisus huius nisus’,
‛hic casus huius casus’, ‛hic situs huius situs’…
45

Similiter quartae sunt sunt, quae rerum vocabulis homonyma inveniuntur, ut
‛magistratus’, ρχη κα ρχων, ‛huius magistratus’, ‛hic saltus’,
πήδησις κα νάπη, ‛huius saltus’ …
‛Fastus’, quando a ‛fastidio’ est verbo, quartae est, quando vero pro annali
accipitur, a fastis et nefastis diebus sic dictum, frequentius secundae est. …
Et si ante tus alia sit sub eadem syllaba consonans, etiam corporalia quartae sunt
declinationis, nisi sint propria vel mobilia, ut ‛hic fluctus huius fluctus’, ‛hic caestus
huius caestus’, ‛hic rictus huius rictus’…
Excipitur ‛hic lectus’ κλίνη, ‛huius lecti’…
‛Mustus’ quoque ‛musti’ excipit Probus, …
Terentius in Andria: Nil ornati, nil tumulti, pro ‛ornatus’ et ‛tumultus’. Idem in
Adelphis ‛fructi’ pro ‛fructus’ … ‛quaesti’ pro ‛quaestus’ … ‛adventi’ pro
‛adventus’ … ‛senati’ pro ‛senatus’ … ‛versi’ quoque pro ‛versus’ … ‛hic victus
huius victi’. …
Alia omnia eisdem generis Latina in us desinentia secundae sunt declinationis, ut
‛hic Virgilius huius Virgilii’, ‛somnus somni’, ‛lacertus lacerti’ … Keil II 255, 14-
258, 21
6
A kivonat egyik általános jellemzıje (számos esetben elınye), hogy a Priscianusnál
többször leírt jelenségeket kevesebbszer vagy csak egyszer közli. A hangtani tudnivalókra
vonatkozóan a priscianusi De litera és De syllaba fejezetekben a hangzóváltozásokról (pl.
assimilatio) „párhuzamosan” közölt ismereteket Trapezuntius csak egyszer mondja el,
vagyis az elsı és második könyvet „összerántja”, pl. a ‛collido’ szóban tapasztalható
hasonulást csak egyszer említi.
46

1.21 ‘Immitto’ unde componitur? Ab ‘in’ praepositione et ‘mitto’. N scribis vel m?
M. Quare? Quia l, m, r sequentibus in compositis n transit in ipsas, ut ‘immitto’,
‘collido’, ‘corrigo’.
Priscianus a ‛collido’ igét elıbb az n hanggal történı változások kapcsán említi (De litera):
Transit n etiam in l, ut ‛unus ullus nullus’, ‛vinum villum’, ‛catena catella’, ‛bonus
bellus’, ‛catinum catillum’, similiter ‛collega’, ‛colligo’, ‛illido’, ‛collido’. Keil II
30, 21-31, 1
Majd az n hangra végzıdı szótagokkal történı változások ismertetésekor (De syllaba):
In n terminatur antecedens syllaba sequentibus c vel d vel f vel g vel altera n vel q
vel r, ut quibusdam placet, vel s vel t vel i vel u etiam pro consonantibus positis vel
x, ut ‛concinnus’, ‛mancus’, ‛conduco’, ‛pondus’, ‛confiteor’, ‛infundo’, ‛congius’,
‛angulus’, ‛annus’, ‛inquiro’, ‛conquiro’, ‛linquo’, ‛inrumpo’, ‛inruo’. … l vero vel
m [sequente], in eas commutatur, ut ‛imbuo’, ‛impius’, ‛combibo’, ‛compitum’,
‛collido’, ‛illudo’, ‛illido’, ‛immunis’, ‛communis’. Keil II 49, 10-27.
Hasonló eljárást figyelhetünk meg az ‛officio’ esetében is Priscianusnál (De litera):
Nunc de mutis dicamus. B transit in c, ut ‛occurro’, ‛succurro’; in f: ‛officio’,
‛sufficio’, ‛suffio’; in g: ‛suggero’; in m: ‛summitto’, ‛globus glomus’; in p:
‛suppono’, in r: ‛surripio’, ‛arripio’; in s: ‛iubeo iussi’. Keil II 34, 8-11.
A b-re végzıdı szótagok változását a következıképpen ismerteti Priscianus (De syllaba):
F etiam sequente in eandem convertitur b vel in u vocalem, ut ‛officio’, ‛offundo’,
‛sufficio’, ‛suffero’, ‛suffio’… Keil II 46, 14-15.
Trapezuntius az ‛officio’ igét is csak egyszer említi hangtani vonatkozásban:
1.26 ‘Occido’ unde componitur? Ab ‘ob’ praepositione et ‘caedo’. Quare scribis c
et non b? Quia c, f, g, m, p, r sequentibus in compositis b transit in ipsas, ut
47

‘occido’, ‘officio’, ‘oggannio’, ‘summitto’, ‘suppono’, ‘arripio’, exceptis
‘abscondo’, ‘abscedo’, ‘abscido’, quae cum ‛abs’ componuntur, et ‘obscurus’ et
‘obscoenus’, in quibus interponitur s. Et ‘aufero’, ‘aufugio’, ‘asporto’, ‘abrado’,
‘abrogo’ et ‘omitto’ eiecta b, quod HORATIUS in secundo ostendit Sermonum: aut
spem deponas, aut haec illusus omittas.
7
Az igeragozás megtanítására az Institutiones nem tartalmaz paradigmákat. Trapezuntius a
hiány pótlására Donatust hívja segítségül és az ideális nyelvtankönyv példájának tekintett
Ars minor vonatkozó szakaszait illeszti be a kivonatba (9.2-9.32, vö. Holtz 1981, 593, 16-
595, 19). Sajnos példákat nem közöl, vagyis rossz módszert követ: az elvont nyelvtani
kifejezések után a diákok nem látnak azonnal ragozott igealakokat, és ezért nem tudják
elsajátítani a ragozási sorokat. Nem véletlen, hogy a Compendium általunk megvizsgált
vatikáni kéziratában az említett helyeken nem találhatóak marginális megjegyzések, amik
egyébként sőrőn elıfordulnak a kódexben. 172 A tankönyv használója (használói) nyilván
más nyelvtani mőbıl tanulták meg az igeragozást.
8
A supinumokat Priscianus igeragozások szerint, azon belül pedig a praesens imperfectum
indicativi activi végzıdései szerint (a harmadik igeragozásban go, pl. rego; bo, pl. nubo; lo,
pl. fallo stb.) sorolja fel. Trapezuntius markánsan eltérı módszert követ: olyan csoportokat
„hoz létre”, amelyek coniugatióktól függetlenül (cuiuscumque sint coniugationis) hasonló
végő supinumot képeznek, például:
- a perfectumuk vi-re, supinumuk tum-ra végzıdik (10.15): ‛munitum’, ‛potatum’,
‛lavatum’, ‛cautum’, ‛citum’, ‛solutum’, ‛ignotum’, ‛munitum’, ‛scitum’,
- a perfectumuk ui-ra, supinumuk tum-ra végzıdik (10.26): ‛habitum’, ‛frictum’,
‛nectum’, ‛doctum’, ‛cultum’, ‛consultum’, ‛altum’, ‛desertum’, ‛apertum’,
‛indutum’, ‛annutum’,
- a perfectumuk xi-re, supinumuk ctum-ra végzıdik (10.30): ‛luctum’, ‛auctum’,
‛sanctum’, ‛intellectum’, ‛tinctum’, ‛unctum’.
172 Città del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, Vat. Lat. 4502, fol. 55 r -56 v
48

Az igék szótári alakjának megtanulása ma sem könnyő. A supinumokat nem annak
birtokában jegyzik meg a gyermekek, hogy tudják, melyik coniugatióba tartozik az adott
ige. Trapezuntius a hasonló végzıdéső supinumok egymás mellé győjtésével támpontot
kívánt nyújtani a gyermekeknek.
9
Trapezuntius az elöljárószavak kivonatolásakor a Priscianus által különbözı helyeken tett
megjegyzések egy helyen való közzétételére törekedett. Eltekintett Priscianus arra
vonatkozó elméleti fejtegetéseitıl, hogy az adott szó adverbium-e vagy praepositio. Ebbıl
fakad a ‛prope’, ‛pone’, ‛ultra’, ‛praeter’, ‛propter’, ‛supra’, ‛usque’, ‛secus’ és ‛penes’
elöljárószavak leírásával kapcsolatos eljárása. A szóban forgó elöljárószavakat – a ‛secus’-
t leszámítva – Priscianus az accusativusszal járó elöljárószavak leírásának megkezdésekor
a többivel együtt tételesen felsorolja (Keil III 36, 21-23.). Az egyszótagúak részletes
leírása után a kétszótagúakra rátérve ismét felsorolja ıket a ‛penes’-t és a ‛secus’-t
leszámítva (Keil III 40, 8-11.). Ábécérendben haladó részletezésük (‛apud’, ‛ante’, ‛citra’,
‛circum’, ‛circa’, ‛erga’, ‛extra’, ‛inter’, ‛intra’, ‛infra’, ‛iuxta’ III 40, 12-44, 25)
alkalmával azonban elhagyja ismertetésüket. A kétszótagú, accusativusszal járó
praepositiókat Trapezuntius is felsorolja:
14.19 Bisyllabae viginti et una: ‛apud’, ‛ante’, ‛citra’, ‛circum’, ‛circa’, ‛contra’,
‛erga’, ‛extra’, ‛inter’, ‛intra’, ‛infra’, ‛iuxta’, ‛prope’, ‛pone’, ‛ultra’, ‛praeter’,
‛propter’, ‛supra’, ‛usque’, ‛secus’, ‛penes’.
Részletes leírásuk pedig a következı fejezetekben történik:
14.28 ‛Apud’
14.29 ‛Ante’
14.30 ‛Citra’
14.31 ‛Circum’
14.32 ‛Circa’
14.34 ‛Erga’
14.35 ‛Contra’
14.36 ‛Extra’
14.37 ‛Inter’
14.38 ‛Intra’
14.39 ‛Infra’
14.40 ‛Iuxta’
14.41 ‛Prope’
14.42 ‛Pone’
14.43 ‛Ultra’
14.44 ‛Praeter’
14.45 ‛Propter’
14.46 ‛Supra’
14.47 ‛Usque’
14.48 ‛Secus’
14.49 ‛Penes’
49

Priscianus a XV. könyvben (adverbium) a következıképpen indokolja meg döntését. A
‛pone’, ‛supra’, ‛ultra’ szavak esetvonzattal is állhatnak, ezér egyesek inkább
praepositiónak tartják ıket. A praepositio egyik alapvetı tulajdonsága, hogy eset nélkül
nem állhat, az adverbium viszont igen. Az adverbium önmagában is pontos jelentéssel áll,
a praepositio viszont nem. (A ‛de’ önmagában nem jelent semmit, mást jelent ugyanis ‛de
partibus orationis’ és mást ‛de loco in locum’ összetételben. A ‛supra’, ‛pone’ szavak
viszont önmagukban is kétségtelenül pontos helymegjelölésre képesek, vagyis Priscianus
szerint inkább adverbiumok. Cf. Keil 83, 25-84, 15)
Priscianus a szóban forgó szavakat mindazonáltal számos alkalommal említi a XIV.
könyvben (praepositio), pl. a ‛supra’ a ‛supera’ szóból származik (Keil III 30, 2); a ‛penes’,
‛propter’ és ‛supra’ hangsúlya, ha postpositióként állnak (Keil III 33, 12-23.).
Megjegyzéseinek egy részét Trapezuntius beépítette a nála „önállóan is szereplı”
elöljárószavak rövid leírásába. Három példát kívánunk említeni (‛ultra’, ‛praeter’,
‛propter’):
(A)
(B)
(C)
‛Cis’ et componitur et separatur et magis localem habet significationem, ut
‛cisalpina Gallia’ et ‛cis Rhenum’. Possumus tamen per translationem et in tempore
et in aliis rebus ea uti, ut ‛cis definitum tempus’, sicut ‛ultra definitum’, vel ‛cis
naturae leges’, ut ‛ultra naturae’. Keil III 38, 28-39, 1
14.43 ‛Ultra’ significat exuperantiam, ut ‛ultra definitum tempus’, ‛ultra naturae
leges’.
Cum apud Graecos omnes praepositiones, quae sunt decem et octo, ut praediximus,
et componi possunt et apponi, apud Latinos sunt quaedam, quae et componuntur et
apponuntur, ut ‛ad’, ‛ob’ … ‛praeter’… Sunt, quae numquam componuntur, ut
‛apud’, ‛citra’ … Keil III 56, 4-8.
14.44 ‛Praeter’ compositum et appositum reperitur, et significat exceptionem, ut
‛quis hoc existimaret praeter me’, et ‛ultra’, ut ‛praetereo praeter ordinem’.
50

Videtur derivativum ex hoc [sc. ‛prae’] esse ‛praeter’, quomodo a ‛sub’ ‛subter’,
‛in’ ‛inter’, ‛pro’ ‛propter’. Keil III 50, 20-21.
14.45 ‛Propter’ a ‛pro’ derivatur, et significat causam, ut Te propter Lybicae gentes,
id est, ‛causa tui’.
10
A kötıszók leírásakor Trapezuntius arra törekedett, hogy legfontosabb (legelterjedtebb)
jelentésükben, példákkal alátámasztva, a 17 species szerint (copulativa, causalis,
adiunctiva, effectiva, continuativa stb.) tagolva írja le ıket.
A kötıszó három akcidenciával rendelkezik (figura, species, ordo). A species a
kötıszó jelentésére (significatio) utal (Keil III 93, 9-10). Priscianus 17 fajtát különböztet
meg és ír le (Keil III 93, 14-104, 13). Felsorolásában szerepel az ablativa és praesumptiva
is, de azok leírására nem kerül sor.
Trapezuntius szintén 17 fajtát ír le. A Priscianus által említett, de nem ismertetett
ablativát és praesumptivát nem ismeri/ismerteti. A priscianusi completivából kiragadja a
distributivát, az adversativából pedig a diminutivát. Kettejük rendszerét a következı
táblázat tartalmazza:
Priscianus (17) Trapezuntius (17)
1 copulativa 93, 17 16.5 copulativa (1)
2 continuativa 94, 12 16.7 causalis (2)
3 subcontinuativa 94, 22 16.8 adiunctiva (3)
4 adiunctiva 95, 15 16.9 effectiva (4)
5 causalis 95, 13 16.10 continuativa (5)
6 effectiva 95, 5 16.11 subcontinuativa (6)
7 approbativa 97, 4 16.12 approbativa (7)
8 disiunctiva 97, 17 16.13 disiunctiva (8)
9 subdisiunctiva 98, 3 16.14 subdisiunctiva (9)
10 disertiva 98, 25 16.15 discretiva (10)
11 ablativa ? 16.16 adversativa (11)
12 praesumptiva ? 16.17 abnegativa (12)
51

13 adversativa 99, 12 16.18 collectiva vel rationalis (13)
14 abnegativa 100, 5 16.19 distributiva (14)
15 collectiva vel rationalis 100, 15 16.20 completiva (15)
16 dubitativa 101, 11 16.22 dubitativa (16)
17 completiva 102, 12 16.24 diminutiva (17)
Trapezuntius az említett változtatásokon túl döntıen abban különbözik Priscianustól, hogy
a (gyermekek számára) „bonyolultabb” jelentéskörő kötıszók kevésbé gyakori jelentéseit
külön csoportokban közli, miközben ezekre Priscianus mindig az egyes speciesek
leírásakor tér ki, például:
(A) A copulativák között az ‛ac’ és az ‛atque’ nemcsak ‛et’, hanem ‛quam’ jelentésben is
állhatnak.
‛Ac’ non solum pro ‛et’, sed etiam pro ‛quam’ accipitur… Similiter ‛atque’. Keil III
94, 2-11.
16.27 E contrario ponuntur coniunctiones pro aliis partibus, ut ‛ac’, ‛atque’ pro
adverbiis similitudinis vel comparandi.
(B) A ‛que’ copulativa elıfordulhat completivaként is:
… ut ‛que’ invenitur etiam completiva… Keil III 93, 22-94, 1,
16.28 Sunt etiam coniunctiones diversarum potestatum vel significationum in
eadem voce, ut copulativa, quae invenitur et completiva.
(C) A ‛ne’ dubitativa állhat confirmativaként:
Haec eadem [sc. ‛ne’] invenitur et pro confirmativa… Keil III 101, 21
16.28 [sc. ‛ne’] pro confirmativa…
(D) A ‛vel’ disiunctiva szerepelhet diminutivaként is:
52

22.
Invenitur tamen vel coniunctio etiam deminutionem significans… Keil III 98, 21-
16.29 ‛Vel’, quae est disiunctiva, invenitur etiam diminutiva.
A copulativa, disiunctiva és dubitativa speciesek leírásakor Trapezuntius – a gyermekek
„érdekeit” szem elıtt tartva – elıször a kötıszók legelterjedtebb jelentését adta meg.
16.5 Copulativa, quae tam verba, quam sensum copulat, ut ‛et’, ‛que’, ‛ac’, ‛atque’,
‛quidem’, ‛quoque’, quando pro ‛que’ ponitur, ‛at’, ‛ast’, ‛sed’, ‛autem’, ‛vero’,
quando pro ‛autem’ accipitur, haec enim copulant cum confirmatione intellectum.
16.13 Disiunctiva est, quae quamvis voces coniungat, sensum tamen disiungit, et
alteram quidem rem esse, alteram non esse significat, ut ‛aut est dies, aut est nox’.
‛Vel est sanus, vel est aeger’. …
16.22 Dubitativa est, quae dubitationem notat, ‛an’, ‛ne’, ut eloquar, an sileam, …
A kötıszók kevésbé gyakori, de tudni érdemes jelentéseit csak ezek után, a 16.25-16.30
fejezetekben, összevontan ismertette Trapezuntius. A fenti A, B, C és D példáknál
olvasható trapezuntiusi sorok ezekbıl a fejezetekbıl származnak.
Kitekintés
A Compendiumot az említett problémák vonatkozásában két másik Priscianus-kivonattal is
érdemes egybevetni.
Papias (XI. sz.) Ars grammatica címő mőve szintén a priscianusi Institutionesbıl
(I-XVI. könyvek) készült. A kivonat elterjedt volt a XII-XV. században, ma több mint
negyven kézirata ismert. Az Ars Roberta Cervaninak köszönhetıen kritikai kiadásban is
tanulmányozható. 173
173 CERVANI, Roberta (ed.): Papiae Ars grammatica. Bologna, Pàtron editore, 1998, p. IV.
53

Az Ars méretét és a fejezetek egymáshoz viszonyított arányait tekintve
gyakorlatilag egyezik(!) Trapezuntius kivonatával (egyúttal az Institutiones arányaival is).
Felépítése világos, mondatai átláthatóak. A Compendiumtól eltérıen nem katekizmus.
Papias a supinumokat Priscianushoz hasonlóan az I-IV. igeragozás perfectumi alakjai után
ismerteti, és nem egy helyen elkülönítva, mint Trapezuntius. 174
A praepositiókról viszonylag keveset ír, és nem tárgyalja külön a ‛prope’, ‛pone’,
‛ultra’, ‛praeter’, ‛propter’, ‛supra’, ‛usque’, ‛secus’ és ‛penes’ elöljárószavakat. 175
Az igeragozási paradigmákat Priscianus kisebb, az alsóbb szintő oktatásban jobban
használható mőve, az Institutio de nomine et pronomine et verbo alapján, 176 nem pedig
Donatus Ars minor címő tankönyve segítségével tanítja (vö. Trapezuntius). 177
A latin szavakat többször is görög megfelelıikkel értelmezi (pl.
ΚΑΤΑ, ΠΑΡΑ, ∆ΙΑ), ebben is mintáját, Priscianust követi. (Trapezuntius kerüli a görög
szavak használatát.)
Az igék genusait Priscianushoz hasonlóan bıvebben ismerteti, mint
Trapezuntius. 178
Priscianustól (és Trapezuntiustól eltérıen) kevés klasszikus idézettel világítja meg a
nyelvtani jelenségeket.
A hangtani ismereteket Priscianushoz hasonlóan (Trapezuntiustól eltérıen) a litera
és a syllaba leírásakor is elmondja. 179
A kötıszók leírásakor Trapezuntiushoz hasonlóan elhagyja az ablativát és
praesumptivát mind a felsorolásban, mind a tárgyalásban. A „bonyolultabb” jelentéskörő
kötıszók egyéb jelentéseirıl nem értekezik külön. 180
Az Institutionesbıl (I-XVI. könyvek) a XV. századi Francesco Patrizi is készített
kivonatot. Tankönyvét Trapezuntiushoz hasonlóan az oktatás középsı szintje számára
szánta. Patrizi nyelvtana (egész pontosan partes indeclinabiles fejezetei) három
Compendium-kéziratban is megtalálhatók. 181 A milánói és vatikáni kéziratban kiegészíti a
a Compendium korábbi változatát (partes declinabiles). A berlini kódexbe a Compendium
174
CERVANI, 1998, 182-212.
175
CERVANI, 1998, 238-245.
176
CERVANI, 1998, 169-181. = KEIL III 450-456.
177
Holtz 1981, 593-595.
178
CERVANI, 1998, 144-147.
179
CERVANI, 1998, 11-16. és 17-21. (De mutatione litterarum. De ordine litterarum), 22-26. (De syllaba)
180
CERVANI, 1998, 264-270.
181
Milano, Biblioteca Trivulziana, 2150; Berlin, Staatsbibliothek Preussischer Kulturbesitz, Lat. quadr. 460;
Città del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, Ottob. Lat. 1509
54

(partes declinabiles) után egy másik kéz bemásolta a trapezuntiusi partes indeclinabilest,
egy harmadik kéz pedig a Patrizi által készített partes indeclinabilest. Patrizi szerényebb
népszerőségre tett szert: kéziratainak száma a Compendium-kéziratokénak kb. harmada. 182
Patrizi mővére vonatkozóan sajnos csak szerény megállapításokat tehetünk, mert a
rendelkezésünkre álló berlini kéziratban Patrizi mőve csonkán található meg: hiányzik a
coniunctiones fejezet. 183
A praepositio, az adverbium és az interiectio leírása nem katekizmus formájában
történik. Patrizi klasszikus szerzıktıl vett idézetanyaga Priscianustól származik.
A ‛prope’, ‛pone’, ‛ultra’, ‛praeter’, ‛propter’, ‛supra’, ‛usque’, ‛secus’ és ‛penes’
elöljárószavakat Patrizi Trapezuntiushoz hasonlóan (önállóan felsorolva) tárgyalja, bár
kissé más sorrendben: ‛prope’, ‛pone’, ‛penes’ ‛propter’, ‛praeter’, ‛supra’, ‛ultra’, ‛usque’.
Megfogalmazásban és példaanyagban némileg eltér Trapezuntius leírásától. Patrizi
szövegének másolásakor a scriptor több alkalommal üres helyet hagyott görög szavak
utólagos bemásolására. Ez a gyakorlat Priscianus módszerére emlékeztet, aki gyakran
görög szavakkal értelmezte a latinokat. 184
182 BLACK, Robert: Humanism and Education in Medieval and Renaissance Italy. Tradition and Innovation
in Latin Schools from the Twelfth to the Fifteenth Century, Cambridge, University Press, 2001, 142-143.
183 Berlin, Staatsbibliothek Preussischer Kulturbesitz, Lat. quadr. 460.
184 Berlin, Lat. quadr. 460, fol. 112 v -113 r
55

V
‛saepes’ – ‛faex’ – ‛pecus’
Módszertani problémák a XV. századi Magyarországon használt latin
nyelvtankönyvekben *
Esettanulmányunkban azt kívánjuk bemutatni, hogy az európai gyakorlatban
legnépszerőbb és Magyarországon is elérhetı a latin nyelvtankönyvek egy konkrét
nyelvtani jelenség tanítása, gyakorlása terén milyen módszert követtek. Vizsgálatunkat a
nyolc szóosztály (octo partes orationis) közül a nomenre, azon belül a harmadik
declinatióra, egész pontosan pedig három (négy) névszó (faex, faecis; pecus, pecudis –
pecus pecoris; saepes, saepis) által jelentett nyelvtani probléma bemutatására óhajtjuk
szőkíteni.
Kiválasztásukban a következı szempont vezérelt: az egyes nyelvtanok – mivel
más-más módon közelítették meg ıket – bizonyos esetekben szerencsésen kiegészítették
(olykor helyesbítették) egymást. A nyelvtanulás kezdeti szakaszában elıfordul az ún.
szótévesztés. A faex-adatok segíthették a paronimaszerő fas, fas, falx, fax, fraus szavaktól
való megkülönböztetést. A pecus, pecudis és pecus, pecoris általában a nyelvtankönyvek
De generibus fejezeteiben szerepeltek. A saepes esetében pedig a hozzá hasonló alakú,
ritka kígyófajt jelentı seps-tıl való különbözés jelentett tisztázni- és magyaráznivalót.
Az elemzést a XV. századi Magyarországon használt nyelvtanokra kívánjuk
kiterjeszteni. A XV. században jelentısen változott a grammatikaírás: az antik-késıantik
nyelvtanok (Donatus, Priscianus), majd a középkori grammatikák, vocabulariumok mellett
sorra megjelentek – elıször Itáliában, majd az Alpokon túl is – a reneszánsz humanizmus
eszményeinek megfelelı új grammatikai-rétorikai mővek (Guarino Veronese, Lorenzo
Valla, Niccolò Perotti, Giovanni Sulpizio, Antonio Mancinelli stb.). Bár számos jelentıs
humanista grammatika-író nem értett egyet a középkori nyelvtanokkal, azok mégis
használatban maradtak, sıt a következı században is számos nyomtatott kiadást megértek.
A quattrocento nyelvtanirodalmában végbement változások és az egymás mellett elı régi
és új grammatikák kapcsolatának vizsgálata ezért is tőnik figyelmet érdemlı kérdésnek.
* A fejezet megjelent: EKLER, Péter: Methodological Problems in 15 th Century Latin Grammar Books Used
in Hungary: saepes – faex – pecus. = Camoenae Hungaricae. (4) 2007 [2008], 65-78.
56

A szemléltethetıség mellett természetesen a logikai követhetıség szempontjait is
érvényesíteni óhajtjuk, ezért most az elterjedt, népszerő (esetleg magyarországi
vonatkozású) nyelvtani mővekre igyekszünk szőkíteni a vizsgálandó grammatikák körét. A
választott téma jellegébıl fakadóan nem feladatunk a (monumentális) modista 185
nyelvtanok vizsgálata, mivel alapvetı tárgyuk nem a deklinációk elsajátíttatása volt.
Ismeretes az is, hogy minden sikeres grammatika az idıvel interpolációk, kontaminációk
révén önálló rétegekkel bıvül, használati helyéhez igazodva földrajzi jellegzetességek
révén egyedivé válik. 186
A tanárok sokszor kommentárokkal is ellátták a rendelkezésükre álló (olykor már
nyomtatott) tankönyveket. Árnyalja a helyzetet az is, hogy a latint nem csupán
tankönyvekbıl oktatták. Forrásértékőek a diákok iskolai jegyzeteit tartalmazó kéziratok, és
a legfontosabb latin szavak anyanyelvi megfelelıit tartalmazó szójegyzékek is .
Választásunk így a következı szerzıkre esett: Donatus (Ars minor és maior),
Priscianus (Institutiones), Papias (Vocabularium), Eberhardus de Bethunia (Graecismus),
Alexander de Villa Dei (Doctrinale), Johannes de Garlandia (Synonyma), Guarino
Veronese (Regulae, Versus differentiales), Georgius Trapezuntius (De partibus orationis
ex Prisciano compendium), Lorenzo Valla (Elegantiae lingue Latinae), Niccolò Perotti
(Rudimenta és Cornucopiae), Giovanni Sulpizio (De generibus opusculum és De nominum
declinatione opusculum compendiosum), Antonio Mancinelli (Carmen de figuris).
Donatus (IV. sz.) és Priscianus (VI. sz.) – az oktatás különbözı szintjein és változó
mértékben – mindig nagy tekintélynek örvendtek a középkori Európában és
Magyarországon. Papias (XI. sz.) Vocabulariumával, Alexander de Villa Dei az 1200 körül
írt Doctrinaléval, Eberhardus de Bethunia (†1212 ca.) a Graecismusszal a legfontosabb
középkori grammatikusok (szótárírók) közé tartoznak.
A Quattrocento kiemelkedı személyiségei közül elsısorban Guarino Veronesét
(1374-1460) kell említeni, aki iskolai oktatási módszereivel, tankönyveivel új korszakot
nyitott a nevelésben. 187 Magyarországi vonatkozása miatt érdemes kiemelni Georgius
Trapezuntiust, akinek a priscianusi Institutionesbıl készült kivonatát hiteles korvina-kódex
ırzi. A szakirodalomban általában „humanista” grammatikának nevezett nyelvtani mővek
szerzıit Niccolò Perotti, Giovanni Sulpizio és Antonio Mancinelli da Velletri képviseli
vizsgálatunkban.
185 pl. Thomas von ERFURT: Grammatica speculativa; Petrus HELIAS: Summa super Priscianum
186 Guarino Veronese Regulae grammaticales címő mővének kritikai kiadása is az interpolációk nagy száma
miatt tőnik kivitelezhetetlen feladatnak. W. K. Percival szóbeli közlése, 2008. január 5.
187 Remigio SABBADINI: La scuola e gli studi di Guarino Veronese. Catania, Francesco Calati, 1896.
57

Nem hagyományos iskolai könyvnek tekinti a szakirodalom Niccolò Perotti
Cornucopiae-ját és Lorenzo Valla Elegentiae linguae Latinae libri sex címő mővét, de
módszerük és elterjedtségük miatt célszerőnek tőnik, hogy vizsgálatunkat rájuk is
kiterjesszük.
A kiválasztott mővek XV. századi magyarországi meglétérıl a mohácsi vész elıtti
magyarországi könyvkultúrára vonatkozó összeállítások tanúskodnak. 188 Adatolhatóság
hiánya mindazonáltal nem jelenti azt, hogy az adott munka nem létezett hazánkban. A
mindekori tankönyvek közismert sorsa az elkopás, meg nem ırzés, megsemmisülés.
Egyébként egyéni könyvbehozatal miatt is valószínősíthetı egyes mővek magyarországi
megléte. Például biztosra vehetı, hogy Guarino Veronese Európa-szerte elterjedt mővei a
Kárpát-medencében Janus Pannoniuson révén (is) használatban lehettek.
Az octo partes orationis megtanulása a latin nyelv elsajátításának kezdeti
szakaszában történt. A névszók tárgyalása, tanítása kiemelkedı helyet töltött be a
nyelvtanokban. A nagy elıdök nyomán (Donatus, Priscianus) általában minden nyelvtan a
nomennel kezdıdött, majd a többi ragozható (partes declinabiles=nomen, verbum,
participium, pronomen) és ragozhatatlan szóosztállyal (partes indeclinabiles= adverbium,
interiectio, coniunctio) folytatódott.
‛saepes’
A középkori iskolai latintanulás egyik legkedveltebb és legeredményesebb formája a
szinonima-győjtés volt. Johannes de Garlandia (XIII. sz.) a ‛saepes’-t a következı rokon
értelmő szavakkal együtt említi:
188 A szóban forgó mővek fennmaradt és elveszett magyarországi példányaira vonatkozóan
tájékozódásképpen lásd: CSAPODI Csaba-CSAPODINÉ GÁRDONYI Klára: Bibliotheca Hungarica. Kódexek és
nyomtatott könyvek Magyarországon 1526 elıtt. I-II. kötet. Fönnmaradt kötetek. Lappangó kötetek.
Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, 1988-1993., illetve CSAPODI Csaba-CSAPODINÉ
GÁRDONYI Klára: Bibliotheca Hungarica. Kódexek és nyomtatott könyvek Magyarországon 1526 elıtt. III.
kötet. Adatok elveszett kötetekrıl. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, 1994. Adatok
fennmaradt példányokra (XV-XVI. sz. eleje): Donatus: no. 33, 150, 774, 1273, 1907, Priscianus: no. 1723,
Papias: no. 1445-1446, Doctrinale: 2303, 2665, Perotti (Cornucopiae): no. 559, Perotti (Rudimenta): no.
2305, Valla (Elegantiae): no. 509, Mancinelli (Carmen de figuris): no. 2304. Adatok elveszett kötetekrıl
(XV-XVI. sz. eleje): Donatus: no. 2914, 2990, 2991, 3013, Priscianus: no. 1394, Papias: no. 825, 875, 960,
Perotti (Cornucopiae): no. 2428, Valla (Elegantiae): no. 1787, Mancinelli (Carmen de figuris): no. 1962,
Doctrinale: no. 1261, 1381, 2986, 3018, 3019, Johannes de Garlandia: no. 2956.
58

Materiam vel materiem dic esse domorum,
A paritate venit paries, quia iungitur illis,
Sed muros proprie vel menia dicimus urbis,
Dicitur et vallum palis acumen factum,
Hinc et vallare res est includere vallis,
Indago silvas silvisque latentia claudit,
Est indagare res explorare latentes,
Sepibus et ceptis concluditur ortus et arvum. 189
Priscianus a denominativumok végzıdéseinek felsorolásakor:
… ‛es’ productam: ‛pauper pauperies’, ‛acus acies’, ‛saepio saepes’, ‛struo strues’,
‛sterno strages’… 190
és eredete kapcsán említi a ‛saepes’-t:
In ‛es’ productam verbalia repperi a praesenti vel praeterito tempore; a praesenti:
‛saepio saepes’, ‛luo lues’, ‛struo strues’ … 191
Trapezuntius a Priscianus-kivonatban az utóbbira szorítkozik:
In es productam verbalia repperi a praesenti et a praeterito, a praesenti, ut ‛saepio
saepes’, ‛luo lues’, ‛struo strues’… 192
Az elsı modern lexikográfusnak Papias tekinthetı, Vocabularium néven közismertté vált
mőve 1045 elıtt készült el. Ebben a harmadik betőig alpfabetizál. (Az abszolút
alfabetizálás csak Johannes Balbusnál jelenik meg, aki Catholicon seu summa prosodiae
címő mővét 1286-ban fejezte be.) Papias fı forrásai Isidorus és Priscianus voltak.
189 Johannes de GARLANDIA: Synonyma. Aequivoca. Köln, Heinrich QUENTEL, 1500. (a továbbiakban:
GARLANDIA), fol. [hiiii v ], (= Inkunabelkatalog, Bayerische Staatsbibliothek, vol. I-VI, Wiesbaden, Reichert,
1988-2005, (a továbbiakban BSB Ink), vol. 3, I 424)
190 Prisciani Grammatici Caesariensis Institutionum Grammaticarum libri XVIII ex recensione Martini
Hertzii (=Grammatici Latini ex recensione Henrici Keilii, vol. II-III.), Hildesheim, Georg Olms
Verlagsbuchhandlung, 1961. (=Unveränderter reprografischer Nachdruck der Ausgabe Leipzig 1855-1859; a
továbbiakban: KEIL), II 118, 14-15.
191 KEIL II 130, 11-13.
192 Trapezuntius mővére a szövegközlés fejezetbeosztása alapján hivatkozunk: TRAPEZUNTIUS 4.27
59

Nyomtatott kiadásai késıbb keletkezett rétegeket is tartalmaznak. 193 A Vocabularium a
‛saepes’-bıl eredezteti a ‛sepia’ ( σηπία) szót:
‛Sepes’ sunt monimenta satorum …
‛Sepit’, ‛munit’, ‛circundat’, ‛circuntegit’. ‛Sepio sepis septum’. ‛Sepia’ piscis, de
quo fiebat inclaustrum ‛sepia’ dicta, quia sepibus interclusa facilius capitur.
Obscaenum genus, ore enim concipit, sicut vipera. 194
Alexander de Villa Dei 1200 körül írta 2645 hexameterbıl álló nyelvtanát, a Doctrinalét.
Mőve gyakorlati célokat szolgált és nagyon népszerő lett, számos nyomtatott kiadása jelent
meg a XV. században. A Doctrinale említi a ‛saepes’-hez alakilag közelálló ‛seps’ szót:
Sepe per um vel ium facit ans aut ens genitivum
‛Glans’, dat ium ‛gens’, ‛dens’, ‛mens’, sociabitur istis
‛Calx’, ‛puls’, ‛seps’, ‛stirps’ per ium ‛falx’, ‛arx’ simul et ‛lans’.
A Doctrinale egyik legismertebb kommentátora Ludovicus de Guaschis (vagy Guastis, 15.
sz.) volt, magyarázata a ‛seps’ jelentését világítja meg:
… ‛Seps sepium’ enim est quidam exiguus serpens, qui carnem et ossa veneno
consumit et in pulverem redigit. 195
Giovanni Sulpizio (15. sz.) több nyelvtani kézikönyvet írt. De generibus opusculum címő
mőve In s praecedente consonante fejezetében a ‛seps’ kapcsán ez olvasható:
Masculina sunt ‛mons’, ‛pons’… Adde et ‛seps’ appellativum serpentis, Lucanus
«vel inficus spes». 196
193
Lexikon des Mittelalters. Ed. Norbert ANGERMANN. Vol. VI, München, 2003, col. 1663-1664. (A
továbbiakban: LDM)
194
PAPIAS: Vocabularium (=Elementarium doctrinae rudimentum). Velence, Philippus Pincius, 1496. (=BSB
Ink vol. 4, P 13; a továbbiakban: PAPIAS), fol. [uv v ]
195
Alexander de VILLA DEI: Doctrinale. Velence, Manfredus de Bonellis, 1494. (=Gesamtkatalog der
Wiegendrucke, vol. 1, Leipzig, Stuttgart, Hiersemann, 1925, no. 1203; a továbbiakban: VILLA DEI), fol. [bv r ]
196
SULPIZIO, De generibus opusculum, [sine loco, sine anno; a továbbiakban: SULPIZIO, De generibus], fol.
[dii v ]
60

Sulpizio nem ismeri pontosan az idézett helyet, ráadásul még „sajtóhiba” (‛spes’) is zavarja
az olvasást, mindazonáltal nyilvánvaló, hogy a ‛seps’ egy kígyófajtát jelöl és hímnemő. 197
‛faex’
Horatius verseiben többször használja a ‛faex’-et, általában „borseprı” jelentésben (pl.
Carm. III 15, 16). 198 A surrentumi kellemes, de gyenge bort a falernusi bor seprıjével
javították fel (Sat. II 4, 55). 199 Szárítva, pörkölve és apróra törve csemegeként is szolgált
(Sat. II 4, 73). 200 A „Nagy Dionysia” ünnepén az ısi komikus kar tagjai borseprıvel kenték
be arcukat, hogy ne ismerhessenek rájuk (Ars poetica 278). 201 Priscianus a második
könyvben hangtani vonatkozásban említi a ‛faex’-et:
Sciendum autem, quod nulla diphthongus in duas consonantes potest desinere, in
duplicem autem invenitur, ut ‛faex faecis’ et ‛fax facis’. 202
Az ötödik könyvben (De generibus) elıbb nınemő mivoltát hangsúlyozza:
Alia vero omnia monosyllaba in x quacumque vocali sive consonante antecedente
feminina sunt, ut ‛lex’, ‛faex’, ‛crux’ […], 203
megemlítve, hogy a „régiek” szerint hímnemő is lehet:
Sciendum tamen, quod vetustissimi in multis, ut diximus, supra dictarum
terminationum inveniuntur confudisse genera, nulla significationis differentia
coacti, sed sola auctoritate, ut ‛hic’ et ‛haec aspergo’ […] ‛hic’ et ’haec faex’
[…] 204
197 LUCANUS: Pharsalia, IX 723: ossaque dissolvens cum corpore tabificus seps; cf. LUCANUS: Pharsalia, IX
762-765: sed tristior illo // mors erat ante oculos, miserique in crure Sabelli // seps stetit exiguus; quem flexo
dente tenacem // avolsitque manu piloque adfixit harenis.
198 HORATIUS: Ódák és epódoszok. Kiadta BORZSÁK István. (Auctores Latini XVIII.) Budapest,
Tankönyvkiadó, 1975, 343.
199 HORATIUS: Szatírák/Horatii saturae. Kiadta BORZSÁK István. (Auctores Latini XVI.) Budapest,
Tankönyvkiadó, 1972, 223.
200 HORATIUS: Szatírák/Horatii saturae. 1972, 225.
201 HORATIUS: Epistulae. Kiadta BORZSÁK István. (Auctores Latini X.) Budapest, Tankönyvkiadó, 1969, 207.
202 KEIL II 51. 13-14.
203 KEIL II 164, 8-11.
204 KEIL II 169, 6-19.
61

A hetedik könyvben (De ceteribus casibus) a harmadik deklinációba tartozó névszók
között az aex-re végzıdı szavaknál sorolja fel példaként:
In aex femininum: ‛haec faex huius faecis’. 205
Trapezuntius a Priscianus mővébıl készült kivonatba az utóbbi két említést veszi át. 206
Niccolò Perotti (1429-1480) népszerő latin nyelvtana a harmadik névszóragozásba tartozó
szavak végzıdéseinek felsorolásakor említi a ‛faex’-et (De tertia declinatione. Prima
regula):
Quot sunt terminationes nominum tertie declinationis? Quinquaginta quattuor.
Que? In a, ut ‛poema’, in e, ut ‛monile’ … in ax, ut ‛fax’, in ex, ut ‛fex’, in ix, ut
‛phoenix’, in ox, ut ‛velox’ … 207
Giovanni Sulpizio (15. sz.) a harmadik deklinációba tartozó x-végő nomenek genitivus-
képzése kapcsán említi a ‛faex’-et:
Cetera omnia Latina perdunt x et cis capiunt, ut ‛fallax fallacis’, ‛nex necis’, ‛fex
fecis’. 208
Más grammatikai, lexikográfiai mővek nagyobb hangsúlyt fektettek a szó jelentésének
magyarázatára. Papias Vocabulariumában a ‛faex’ mellett a következı magyarázat áll:
Faeces: reliquiae purificati vini et cuiuslibet rei ut olei. 209
Ebrardus (Eberhardus) Bethuniensis († ca. 1212) verses nyelvtan szerzıje, mőve
általánosan ismert neve Graecismus. Munkája halála után interpolált részekkel
gyarapodott. A Graecismus az oktatásban – Priscianus rovására – sikeres volt. Elsısorban
205 KEIL II 323, 20.
206 TRAPEZUNTIUS 5.45 (1); 7.26 (9)
207 Niccolò PEROTTI: Rudimenta grammatices. Paris, Ulrich Gering, 1479, (a továbbiakban: PEROTTI 1479),
fol. bi r
208 SULPIZIO, De generibus, fol. biiii r
209 PAPIAS, fol. [hiii v ]
62

a Donatustól és Priscianustól származó ismeretek elmélyítésre volt alkalmas, mintsem
tanulásra. 210 Érdemes idézni a Graecismus minket érdeklı részét:
Fex vini tibi sit, olei dicatur amurca,
és a grammatikához főzött kommentárt is:
Fex est vini putredo illud, quod remanet in fundo dolii… 211
Johannes de Garlandia mőve többször is említi a ‛faex’-et, más-más jelentéső szócsoportok
társaságában. Elıbb az unguentum, aroma, nardus stb. környezetében:
Dicitur ungentum, cathaplasma, nardus, amomum,
Suaviter redolens illis sociatur aroma.
Fertur aromaticum, similem quod prestet odorem.
Debet fex olei sedimen vel amurca vocari.
A vershez főzött kommentár szerint a ‛faex’ a ‛feteo’ („büdös”) igébıl származik:
… Sed fex fecis dicitur ab illo verbo feteo -es, -ere, quod idem est, quod olere. Inde
oleum, quia oleum olet. 212
Egy másik esetben a ragyogást jelentı szavak (splendet, irradiat, fulget, nitet…) után nyer
említést a faex a szennyet, piszkot kifejezı szavak társaságában:
Pluvies, scabies, caries, pus res eedem sunt,
Sordes, sordicia, fex et fetulentia, squalor,
Cum macula, tabes assint, contagia, labes.
A mőhöz főzött kommentár a bor, sör nem tiszta üledékére utal, és idézi a Graecismus már
említett sorát:
210 LDM, vol. 3, col. 1523.
211 GRAECISMUS, Paris, Pierre Levet, 1487-1488, (=Gesamtkatalog der Wiegendrucke, vol. 7, Leipzig,
Hiersemann, 1968, no. 9215), fol. [gvii r ]
212 GARLANDIA, fol. [ciiii v ]
63

Sed fex est inmundicies vini vel cerevisie, unde Grecista: «Fex vini sit tibi, olei
dicatur amurca». 213
Garlandia mővében még egyszer elıfordul a ‛faex’:
Nobile, formosum, rarum notat et generosum,
Fece carens non obscurum resonat et manifestat.
A mő az „elıkelı”, „híres”, „nemes” szavak környezetében említi a ‛faex’-et. A
kommentár olvastán:
Unde primo est idem, quod nobilis. Unde legitur de Beato Gregorio, quod erat
claris ortus natalibus. [… ] Quinto est idem, quod non obscurum, ut ibi, Clara dies
Pauli multos fructos notat anni. 214
erıs kontraszt bontakozik ki Garlandia és Valla, Perotti módszere között, akik klasszikus
szerzıktıl vett példákkal támasztották alá a nyelvi jelenségeket.
Guarino Veronese (1374-1460) grammatikai munkája sokszor megjelent
nyomtatásban. A Regulae, egész pontosan Carmina differentialia (vagy Versus
differentiales) címő fejezete rendkívül hasznos mő volt, mert könnyen memorizálható
formában győjtötte össze azokat a szavakat, amelyekkel a kisdiákok könnyen
összekeverték a ‛faex’-et (‛falx’, ‛fax’, ‛faux’, ‛fas’). A jó tanárok pontosan tudják, hogy a
nem anyanyelvő gyermekeket figyelmeztetni kell a hasonló alakú szavak által jelentett
„nehézségekre”. Az utolsó félsor majdnem egyezik a Graecismus (illetve, mint láttuk,
Johannes de Garlandia) szövegével:
Falx metit, ast ardet fax, faux utraque mandit,
Fas neutri generis significat licitum. 215
…
Fex est de reliquis; olei dicetur amurca. 216
213 GARLANDIA, fol. [kvi v ]
214 GARLANDIA, fol. [oi v ]
215 GUARINO: Regulae. Velence, Guilelmus Tridinensis, 1490. (=BSB Ink vol. 3, G 420; a továbbiakban:
GUARINO), fol. Ciiii r
64

A Faex est de reliquis sor a ‛faex’ „maradék” jelentésére utal és eszünkbe juttatja Martialis
sorait, ahol a ‛faex’ a pénz maradékát jelenti:
Si quid adhuc superest in nostri faece locelli,
Munus erit. Nihil est: ipse locellus erit. 217
Antonio Mancinelli (1452-1505) több népszerő grammatikai mővet írt. Bár a ‛faex’-et nem
tartalmazza, de magyar vonatkozása miatt érdemes idézni Carmen de floribus címő, ifjabb
Vitéz Jánosnak (?-1499 kb.) ajánlott mővébıl a vonatkozó sorokat:
Falx metit aut scindit, fax urit, faux quoque mandit,
Laetificat fama, ipsa fames constristat habentem,
Fas neutri generis licitum signare memento. 218
Perotti Cornucopiae címő mőve Martialis verseihez (De spectaculis és epigrammáinak elsı
könyve) főzött hatalmas mérető kommentár, lexikográfiai és enciklopedikus ismeretek
tárháza. Perotti többször felsorolja a ‛faex’-et, általános jelentése:
Fex excrementum, quod unaquaeque res facit. 219
A XXVI. epigrammához 220 főzött magyarázat szerint a ‛faex’ rossz minıségő bort,
valamely dolog nem elıkelı eredetét, alantas mivoltát jelenti:
A copone tibi fex laletana petatur… Fex vinum ignobile. Fecis enim vocabulum
usurpamus quotiens alicuius rei ignobilitatem volumus exprimere… 221
216 GUARINO, fol. [Cvii r ]
217 MARTIALIS, Apophoreta, XIII
218 MANCINELLI: Carmen de floribus. Velence, Johannes Tacuinus, 1498. (=BSB Ink vol. 3, M 75; a
továbbiakban: MANCINELLI), fol. Cii r
219 PEROTTI: Cornucopiae. Velence, Johannes Tacuinus, 1496. (=BSB Ink vol. 4, P 220; a továbbiakban:
PEROTTI 1496), fol. LXXXIIII
220 A copone tibi faex Laletana petatur // Si plus quam decies, Sextiliane, bibis, MARTIALIS, Epigrammaton
liber I, XXVI 9-10.
221 PEROTTI 1496, fol. CCLXXI
65

‛pecus pecudis’ – ‛pecus pecoris’
Priscianus Institutionese nem csak az idézett, hivatkozott auktorok miatt számít
kincsesbányának, hanem azért is hasznos mő, mert számos jelenségre többször hívja fel a
figyelmet. Nem véletlen, hogy csak indexek és konkordanciák segítségével lehet egy-egy
szó minden elıfordulását megtalálni. 222 A ‛pecus’-t több alkalommal is említi Priscianus.
A denominativumok között utal a ritkán elıforduló, régies pecu alakra:
In u derivativa pauca invenio: ‛specus specu’, ‛pecus pecu’… 223
Az ötödik könyvben (De generibus) azért említi, mert a rövid us-ra végzıdı nomenek
között kivételnek számít, mivel nınemő is lehet:
In us correptam tertiae declinationis nomina neutra sunt, ut ’munus’, ’opus’.
Excipitur ’hic lepus’, ’haec Venus’ […] et ’pecus’, quod femininum ’haec pecus
pecudis’ declinatur, teste Capro neutrum: ’hoc pecus pecoris’. 224
Pár oldallal késıbb megismétli a nemekre vonatkozó megállapításokat:
In multis aliis etiam confudisse genera vetustissimi inveniuntur sive in eisdem
terminationibus seu immutantes ea. … ‛Hic’ et ‛haec’ et ‛hoc pecus’ – Ennius in
Nemea: Pecudi dare viva marito. 225
A hatodik könyvben (De nominativo et genitivo casu) a penus genitivusza (penoris) mellé
a pecus pecoris-t hozza analógiaképpen:
cuius neutri [sc. ‛penus’] genetivus est ‛penoris’, ut ‛pecus pecoris’. 226
222 Prisciani Institutionum grammaticalium librorum I-XVI Indices et Concordantiae, Curantibus Cirilo
García ROMÁN, Marco A. GUTIÉRREZ GALINDO, vol. 1-4. (Alpha-Omega. Reihe A. Lexika, Indizes,
Konkordanzen zur klassischen Philologie, CCXIV. 1-4.), Olms-Weidmann, Hildesheim-Zürich-New York,
2001.
223 KEIL, II 123, 8.
224 KEIL, II 163, 19-22.
225 KEIL, II 169, 19-20, 171. 4-5.
226 KEIL, II 261, 4.
66

Szintén a hatodik könyvben megismétli, hogy nı- és semlegesnemő is lehet, auktorokat
idéz ennek illusztrálására, valamint a „régiekre” hivatkozva a pecu alakot is említi:
‛Pecus’ quoque femininum ‛pecudis’ facit, quod etiam neutrum est, ‛hoc pecus
pecoris’. Caesar in auguralibus: si sincera pecus erat. Virgilius in I: Ignavum fucos
pecus a praesepibus arcent. Vetustissimi etiam ‛hoc pecu’, unde ‛haec pecua’
plurale, dicebant. […] 227
Még mindig ugyanitt, a genitivus képzésének bemutatásakor, az us végő névszók között
említi és arra hívja fel a figyelmet, hogy a genitivus o hangja rövid:
Alia omnia mutant us in o productam quidem, si sint comparativa, et accepta ris
faciunt genetivum, ut ‛hoc melius huius melioris’, ‛hoc felicius huius felicioris’,
correptam vero, si non sint comparativa, ut ‛hoc decus decoris’, ‛hoc stercus
stercoris’, ‛hoc pecus pecoris’ […]. 228
Trapezuntius a Compendiumban a következıkre szorítkozik:
- a rövid us-ra végzıdı harmadik deklinációba tartozó névszók semlegesnemőek,
kivétel pl. ‛pecus pecudis’ (femininum), 229
- a „régiek” a ‛pecus’-t mindhárom nemben használták (Pl. Ennius hímnemben), 230
- a ‛pecus’ nem us, hanem ‛pecudis’ illetve ‛pecoris’ genitivust képez. 231
Perotti szó szerint idézi Priscianust (Rudimenta grammatices. De generibus nominum.
XXVI. regula):
‛Munus’ cuius generis? Neutri, quia in us correptam desinentia tertie declinationis
neutra sunt. Excipitur ‛hic lepus’, ‛haec Venus’, ‛hic’ et ‛haec Ligus’, ‛hic’ et
‛haec’ et ‛hoc vetus’, ‛haec pecus pecudis’, nam ‛hoc pecus pecoris’ facit. 232
227 KEIL, II 270, 2-271. 1.
228 KEIL, II 274, 7-12.
229 TRAPEZUNTIUS, 5.36
230 TRAPEZUNTIUS, 5.45 (4)
231 TRAPEZUNTIUS, 6.42 (8)
232 PEROTTI 1479, fol. [avii r ], cf. KEIL, II 163, 19-22.
67

Lorenzo Valla (1407-1457) népszerő mőve, az Elegantiae linguae Latinae az 1440-es évek
közepén készült. 233 Valla ‛pecus’-„tanulmányában” – klasszikus szerzıket idézve – a
rokon jelentéső szavak (pl. ‛bos’, ‛grex’) jelentésének és pontos használatának
megvilágítására is nagy hangsúlyt fektet: 234
ille meas errare boves, ut cernis, et ipsum
ludere quae vellem calamo permisit agresti. 235
mille greges illi totidemque armenta per herbas
errabant, et humum vicinia nulla premebat; 236
Perotti (Cornucopiae) ‛pecus’-magyarázata a martialisi epigramma 237 pecori szavához
kapcsolódik:
‛Pecori’: Animalibus mitibus, proprie enim, ‛pecus pecoris’ sive ‛pecus pecudis’
utroque enim modo dicimus, significat omne animal, quod sub hominis imperio e
pabulo terrae pascitur, ut ‛boves’, ‛asini’, ‛equi’, ‛cameli’, ‛oves’, ‛caprae’ et
reliqua huiusmodi. … Reperitur tamen interdum ‛pecus pecoris’ pro multitudine
pecudum sive pecorum. … 238
Priscianus különbözı összefüggésekben a ‛pecus’ illusztrálására 13 klasszikus helyet idéz
(egy közülük ismétlıdik). Ennius-idézetét (Pecudi dare viva marito) Trapezuntius
átveszi 239 , a Vergilius-helyet (Caprigenumque pecus nullo custode per herbam) Perotti és
Valla említi. 240
Valla és Perotti olyan klasszikus idézeteket is közölnek, amelyeket Priscianus nem
„használt” a pecus említésekor:
233 Cf. Wolfram AX, Lorenzo Valla (1407-1457), Elegantiarum linguae Latinae libri sex (1449), in: Wolfram
AX, ed., Von Eleganz und Barbarei: Lateinische Grammatik und Stilistik in Renaissance und Barock,
Wolfenbütteler Forschungen, 95, Wiesbaden, Otto Harrassowitz, 2001, 29-57.
234 VALLA: Elegantiae, [Velence, 1493; a továbbiakban: VALLA 1493], fol. [gvi v -hi r ]
235 VERGILIUS: Eclogae, I 9-10.
236 OVIDIUS: Metamorphoses, IV 635-636.
237 Adfuit inmixtum pecori genus omne ferarum // Et supra vatem multa pependit avis, MARTIALIS: Liber
spectaculorum, XXI 5-6.
238 PEROTTI: Cornucopiae. Velence, Bertocchi Dionigi, 1494, (a továbbiakban: PEROTTI 1494), fol.
CCXXV v -CCXXVI r
239 KEIL, II 171, 5; TRAPEZUNTIUS, 5.45 (4)
240 VERGILIUS: Aeneis, III 221; KEIL, II 196, 12; VALLA 1493, fol. [gvi v ]; PEROTTI 1494, fol. CCXXV v
68

Hoc pecus omne meum est, multae quoque vallibus errant,
multas silva tegit, multae stabulantur in antris, 241
Dic mihi, Damoeta, cuium pecus? An Meliboei? 242
Mancinelli említett, magyarországi vonatkozású verses mőve (Carmen de floribus) a
következı sorral értelmezi a pecus-t:
Omne animal praeter hominem pecus est vocitandum. 243
Mint láttuk, Priscianus több alkalommal említi a pecus-t. Így teszi Giovanni Sulpizio is, aki
elıbb a névszók végzıdései szerint haladva, az us-végőek között említi (De tertia
declinatione):
… ‛fenus fenoris’ et ‛feneris’, ‛penus penoris’, olim ‛peniris’ et ‛peniteris’. Que
antea verba in ero desinentia habent in eris, correptum faciunt genitivos, ut ‛ulcus
ulceris’, ‛ulcero ulceras’, ‛olus oleris’, ‛olero oleras’. ‛Tempus’ vero ‛temporis’
facit. Hoc ‛pecus pecoris’. ‛Haec pecus pecudis’. ‛Hic intercus intercutis’ producit u
… 244
Majd a nyelvtani neme szempontjából vizsgálja (Que diversi sunt generis):
Adduntur et illa diversa significantia: ‛hic collus’ et ‛hec collus’, ‛hic cassis’ et ‛hec
cassis’, ‛hic malus’ et ‛hec malus’, ‛hic lens’ et ‛hec lens’, ‛hic glis’ et ‛hec glis’,
‛hic vas’ et ‛hoc vas’, ‛hec pecus’ et ‛hoc pecus’ … 245
Hasonlóan jár el Alexander de Villa Dei is, elıbb az us-végőek tárgyalásakor (De tertia
declinatione):
241 OVIDIUS: Metamorphoses, XIII 821-822., VALLA 1493, fol. [gvi v ]; PEROTTI 1494, fol. CCXXV v
242 VERGILIUS: Eclogae, III 1, VALLA 1493, fol. [gvi v ]; PEROTTI 1494, fol. CCXXV v
243 MANCINELLI, fol. [Di v ]
244 Giovanni SULPIZIO: De nominum declinatione opusculum compendiosum, [sine loco, sine anno; a
továbbiakban: SULPIZIO, De nominum declinatione], [fol. biii v ]
245 SULPIZIO, De nominum declinatione, fol. [ciii v ]
69

Dat ‛pecus hec pecudis’, ‛pecus hoc pecoris’ sibi format. 246
Majd a De generibus fejezetben:
Est ‛pecus hec pecudis’, ‛pecus hoc pecoris’ tibi format. 247
Összefoglaló megjegyzések
Fent vizsgált három példánkra vonatkozóan nem találtunk adatokat Donatusnál. Az oktatás
alapfokú szintjén használt Donatus Minor, illetve az octo partes orationist bıvebben
taglaló, trópusokkal és figurákkal is foglalkozó Maior csak a feltétlenül szükséges példákat
említi a nyelvtani jelentések taglalásánál. Mivel Donatus anyanyelvi beszélık számára írta
munkáit, kevés példaszót említ. A késıbbiekben a már nem latin anyanyelvőeket oktatók
elemi szükségbıl is igyekeztek e hiányokat pótolni. Ez is egyik magyarázata a Donatus-
arsok nem egységes példaszó- és viszonylag változatos paradigma-anyagának. 248
A középkori verses nyelvtanok (és vokabuláriumok) jelentıs hányada a XV.
században nyomtatásban is megjelent. (Egy részük pedig még a XVI. században is).
Elınyük, hogy könnyen emlékezetbe véshetı formában tartalmazták a nyelvtani nemmel,
genitivusszal, általában az alaktannal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Egymással
könnyen összetéveszthetı, hasonló hangzású, de eltérı jelentéső szavak (fax, faex, far, fas
stb.), az ún. paronimák esetében pedig kifejezetten elınyösek voltak.
Priscianus vizsgált példáinkat többször is taglalta. Az ötödik könyvben a szavak
végzıdéseit vizsgálva tett általános megállapításokat nemükre vonatkozóan. A hatodik
könyvben szintén a szavak végzıdései szerint haladva genitivuszaik képzését ismertette. A
hetedik könyvben a többi eset képzését magyarázta, deklinációk szerint haladva. Ettıl
függetlenül egy-egy példa szóba kerülhetett még a diminutivumok tárgyalásakor, hangtani
összefüggésekben, vagy más módon is, pl. igék perfectuma vagy supinuma képzésének
tárgyalásakor. Bonyolult rendszerét a kisdiákok nem tudták memorizálni. Érthetı, ha az
oktatás magasabb szintjén tanított nyelvtanából könnyebben használható kivonatokat
készítettek a gyermekek számára. Priscianus rendszerének, az általa közvetített klasszikus
246 VILLA DEI, fol. bi r
247 VILLA DEI, fol. [div v ]
248 Louis HOLTZ, Donat et la tradition de l’enseignement grammatical, Paris, Centre National de la
Recherche Scientifique, 1981.
70

nyelvi normáknak és gyakorlatnak a fontosságát mutatja, hogy önállóan vagy
kommentárral ellátva sok kéziratban hagyományozódott, számos kiadásban jelent meg.
A középkori és az új nyelvtanok – az európai gyakorlatnak megfelelı – egymás
melletti létezése a magyarországi oktatási gyakorlatból is adatolható. A nyelvtan
terjedelme, verses vagy prózai mivolta nagy szerepet játszott abban, hogy népszerővé vált-
e vagy sem. Nem véletlen, hogy több humanista nyelvtaníró, pl. Sulpizio több kisebb
mővet írt (pl. De generibus opusculum, De nominum declinatione opusculum
compendiosum), s ezek más-más nyelvtani jelenséget, problémát állítottak középpontjukba.
Valla és Perotti „enciklopedikus igényő” mőveinek (Elegantiae, Cornucopiae)
egyik legfontosabb sajátossága, hogy mesterkélt példamondatok helyett klasszikus szerzık
sokaságát vonultatták fel a nyelvtani jelenségek megvilágítására, mivel esztétikai
felfogásuknak megfelelıen a római irodalom aranykorának nyelvhasználatát tekintették
követendınek.
71

VI
„Grammaticam Latinam phrasi continua scriptam interrogandi sale condire voluit.”
Quintilianus, Valla, Erasmus és Linacre egy Priscianus-kompendiumban (1537) *
Tanulmányunk középpontjában a Compendium utolsó kiadása áll (Augsburg, 1537., a
továbbiakban: augsburgi kiadás vagy kommentár). 249 A Compendium elsı öt megjelenése
(1471, 1472, 1474, 1478, 1480) Itáliához köthetı (Milánó, Bologna). Több, mint félszáz
évvel utolsó ısnyomtatvány-kiadása (és száz évvel a kivonat keletkezése) után az Alpokon
túl is megjelent a Compendium. Az augsburgi kiadás az elsı nyomtatott változattól (1471)
annyiban különbözik, hogy közel másfélszáz magyarázatot, megjegyzést főzött
Trapezuntius eredeti szövegéhez.
A kommentárokat Xystus Birkius (Sixt Birck, 1500-1554), az augsburgi Szent
Anna gimnázium rektora készítette. Birck Augsburgban született és ott is halt meg, a
Compendium újbóli közreadását gimnáziumának ajánlotta (Xystus Birkius scholae suae s.
d.). 250
A Compendium bekezdései után olvasható „kiadói” sorok egyértelmően arról
tanúskodnak, hogy a Compendium utolsó kiadása (is) iskolai igények kielégítésére történt.
A latin nyelvtankönyv egyes szakaszaihoz főzött magyarázatok számos alkalommal görög
példákat tartalmaznak. Más esetekben magyarázó (olykor bíráló) megjegyzéseket főznek
Trapezuntius (Priscianus) megállapításaihoz. További esetekben pedig a XV. század
második felében, a XVI. század elsı harmadában keletkezett új latin nyelvtanok
párhuzamos szakaszaira hivatkoznak összehasonlítás, kiegészítés vagy az ismeretanyag
további elmélyítése céljából.
Tanulmányunk célja, hogy az utóbbi csoportba tartozó megjegyzéseket és azok
feladatát, jelentıségét bemutassa, vagyis a Compendiumot más XV-XVI. századi nyelvtani
mővekkel összehasonlítsa. Az augsburgi kiadás számos alkalommal említi Lorenzo Valla,
Erasmus, Thomas Linacre nevét, ezért figyelmünket elsısorban az ı nyelvtani vagy
* A fejezet megjelenés alatt áll: EKLER Péter: „Grammaticam Latinam phrasi continua scriptam interrogandi
sale condire voluit.” Quintilianus, Valla, Erasmus és Linacre egy Priscianus-kompendiumban (1537). In:
Publicationes Universitatis Miskolcinensis. A Szerkesztıbizottság elnöke: Horváth Zita. 2009 (1)
249 TRAPEZUNTIUS, Georgius: De octo partibus orationis ex Prisciani grammatica compendium. Augsburg,
Philipp Ulhart, 1537. = Verzeichnis der im deutschen Sprachbereich erschienenen Drucke des XVI.
Jahrhunderts. Band 7. Stuttgart, 1986. No. G 1373.
250 A Szent Anna Gimnázium Németország legrégibb iskolái közé tartozik. Az augsburgi intézményben 1531
óta folyik oktatás, ma több, mint ezer diákot tanítanak.
72

stilisztikai mőveikre kívánjuk irányítani. A kommentár megjegyzései több esetben Plinius
és Quintilianus mőveire is felhívják a figyelmet, említéseikre ezért mi is kitérünk. A
nyelvtani jelenségek érzekeltetésére, alátámasztására Priscianus elsısorban Vergiliust,
Cicerót és Terentiust idézte követésre méltó normaként. Plinius és Quintilianus idézésével,
„bevonásával” az augsburgi kiadás az eredeti (priscianusi és az ıt követı trapezuntiusi)
nyelvtani, stilisztikai eszmények mellé egy másikat is felvonultat. A tankönyv célja ebben
a formában feltehetıen az lehetett, hogy a latin nyelvtani szabályokat, a görög nyelv
vonatkozó részeit és a jól megválogatott, odaillı irodalmi idézeteket a gyermekek egy, jól
szerkesztett könyvbıl tudják megtanulni.
A Compendium a Priscianustól származó ismereteket kérdés-felelet formájában
igyekszik a diákok számára könnyen elsajátíthatóvá tenni. A Regulae generales fejezet a
szavak nyelvtani nemével kapcsolatos általános szabályokat ismerteti:
‛Andreas’ cuius generis? Masculini. Quare? Quia omnia nomina propria virorum,
cuiuscumque sint terminationis, masculini sunt generis.
‛Maria’ cuius generis? Feminini. Quare? Quia omnia nomina propria mulierum,
cuiuscumque sint terminationis, feminina sunt. ‛Glycerium’, ‛Dorcium’,
‛Philortium’, ‛Sophronium’ et similia, quamvis formam neutrorum et declinationem
apud comicos servant, figurate tamen femininum habent articulum.
Nyelvtankönyvekben bevett szokás, hogy a példák egy része az ajánlott személyrıl szól,
személyeket említi. A Compendium ajánlása Andreasnak, Trapezuntius fiának szól, az
említett példa is az ı nevét közli. Nıi nevek nyelvtani nemének illusztrálására a ‛Maria’
szolgál. Maria Trapezuntius lánya, Kosztolányi György felesége volt.
Az augsburgi kiadásban az utóbbi kérdés után (‛Maria’ cuius generis? … ) a nıi
foglalkozásokra, településekre, tájegységekre vonatkozóan a következı megjegyzése
olvasható:
Officiorum etiam muliebrium, ut ‛obstetrix’. Urbium item, regionum, atque
insularum: ‛Augusta’, ‛Rhetia’, ‛Creta’. Exceptiones fere specialibus regulis parent.
A kiadók az eredeti trapezuntiusi szöveget Augsburghoz „igazították”: a megjegyzés példái
az egykori római provincia és a város latin nevére (‛Rhaetia’, ‛Augusta Vindelicorum’) és
73

Krétára, Trapezuntius szülıföldjére utalnak. 251 A denominativumokról szóló fejezetben
Trapezuntius az is-re végzıdı szavakat ismertetve – az alis, elis, ilis, aris végőek után –
rátér az ensis végőekre is:
In ensis desinentia, si a prima vel secunda declinatione sunt, terminationem
nominativi singularis vel pluralis in en mutant, et assumunt sis, sin a tertia, abiciunt
s genitivi et asciscunt ensis, ut ‛Sardinensis’, ‛Catinensis’, ‛Iliensis’; ‛Athenae
Atheniensis’ euphoniae causa habet i; praeterea ‛Pistoriensis’, ‛Carthaginensis’.
A sorokhoz főzött magyarázat az ‛Augusta’ szóból képzett ‛Augustanus’ és ‛Augustensis’
alakokat és Kréta szigetét említi:
Quae licet proprie ad θνικά pertineant, sed respicis ad formationem. Quo loco
observabis a prima declinatione, quae consonantem ante a habebant, deflexa tam in
anus, quam in ensis secundum analogiam formant, ‛Augustanus’ enim non minus
recte, quam ‛Augustensis’ dixeris. Quamvis ‛Romanus’ a ‛Roma’, ‛Cretensis’ vero
a ‛Creta’ usus magis approbavit. 252
Quintilianus
Priscianus az egyik legnagyobb római rétorikai szakírót, Quintilianust (megh. Kr. u. 96
körül) csupán egy alkalommal idézi. 253 Grammatikai, stilisztikai, pedagógiai ismeretei és
tanácsai miatt az augsburgi kiadás viszont többször hivatkozik rá. 254
Quintilianus már a Compendium szövege elıtt álló ajánló és buzdítóversek
egyikében is szerepel. Sixt Birck polgártársaihoz írt versében (Ad cives suos) az Institutio
oratoria-ban olvasható nevelési elvekre (az iskolai oktatás fontossága a magánoktatással
szemben) hivatkozik, és sejtetni engedi, hogy Quintilianus az egyik legfontosabb
viszonyítási alapja lesz a Compendiumhoz írt kommentároknak:
251
Trapezuntius mővére a szövegközlés fejezetbeosztása alapján hivatkozunk: TRAPEZUNTIUS, 5.9-5.10
252
KEIL II 133, 9–19; TRAPEZUNTIUS, 4.32
253
KEIL II 18, 12; QUINTILIANUS, I 4, 15
254
Az augsburgi kiadás a következı helyeken említi: TRAPEZUNTIUS, 1.28; 2.29; 8.11; 12.19; 15.21; Egy
alkalommal példaként (Fabii) fordul elı: 2.38
74

Disputat hoc pulchre praeceptor Quintilianus,
An ne domi pueros instituas melius,
Rectius an natos ad phrontisteria mittas,
Hinc morum ratio maxime habenda tibi. […] 255
A Compendium elején (De litteris) az ae diphthongus kapcsán említett vergiliusi sorhoz
(Aulai in medio libabant pocula Bacchi) főzött magyarázat (Lege ad haec, quae scribit
Fab. Quintil. li. I. cap. de orthographia) az Institutio oratoriára hívja fel a figyelmet. 256
Quintilianus a régiséget kedvelı Vergiliust említi, aki ‛pictai’ és ‛aquai’ alakokat használt
‛pictae’ és ‛aquae’ helyett:
… magno veluti cum flamma sonore
virgea suggeritur costis undantis aeni
exsultantque aestu latices, furit intus aquai
fumidus atque alte spumis exuberat amnis,
Iamque omnis campis exercitus ibat apertis
dives equum, dives pictai vestis et auri; 257
A patronymicumok esetében a Trapezuntius által kihagyott szakasz pótlásakor az
augsburgi kiadás nem Priscianus példáit (‛Cornelii’, ‛Marcelli’) közli, hanem M. Fabius
Quintilianust „csempészi be” a szövegbe:
Graeca enim sunt omnia et poetis tantum usitata. Romani pro his utuntur nominibus
familiarum, ut ‛Fabii’… 258
Az augsburgi kiadás a facticiumok kapcsán is említi Quintilianust (ποιητικά vocant Graece.
De onomatopoeia lege Quintil. li. 9. ca. I.). Az Institutio oratoria IX 1 fejezete a szóképek
és alakzatok közötti különbségekkel foglalkozik. A Compendium említett helyén leírtakhoz
talán a VIII 6, 31-33. áll közelebb. Az onomatopoiia (νοµατοποιία) szókép, új szó alkotása,
más szóval neologizmus. Eredetét onnan veszi, hogy a szó hangzását a dolog által keltett
255 TRAPEZUNTIUS, fol. A4 r , cf. Quintilianus I 2
256 KEIL II 37, 13-18. VERG. Aen. III 354; G 1.28
257 QUINTILIANUS, I 7, különösen I 7, 18; VERG. Aen. VII 462-465; VERG. Aen. IX 25-26.
258 KEIL II 62, 17-19; TRAPEZUNTIUS, 2.38
75

enyomáshoz alkalmazták, pl. ‛bıgés’, ‛sóhaj’, ‛mormogás’ (jelen esetben ‛tintinnabulum’
= csengettyő):
Facticium est, quod a proprietate sonorum per imitationem factum est, ut
‘tintinnabulum’, ‘turtur’. 259
A kommentár tehát megtanítja a facticium görög nevét is (ποιητικά), és további rétorikai
ismeretek (szóképek, alakzatok) megszerzése céljából Quintilianust ajánlja a diákok
figyelmébe. 260
Erasmus
Desiderius Erasmus (1467-1536) a korszak legnagyobb Alpokon túli humanistája volt.
Nyelvtani, stilisztikai kézikönyvei népszerőek és elterjedtek voltak: értekezés a szintaxisról
(Libellus de octo orationis partium constructione), dialógus a latin és görög szavak helyes
kiejtésérıl (De recta Latini Graecique sermonis pronunciatione dialogus), ábécérendben
haladó összefoglalás Lorenzo Valla Elegantiae címő mővéhez (Epitome in Elegantiarum
libros Laurentii Vallae), stilisztikai kézikönyv (De copia verborum ac rerum libri duo). 261
Erasmus az augsburgi kiadás egyik kedvelt és sokat idézett, ajánlott szerzıje. 262 A
hímnemő patronymicumok formáinak felsorolása így található a Compendiumban:
Quot sunt patronymicorum masculinorum formae? Tres. Quae? In des, in on, in
adios, quarum prima, qua sola poetae utuntur Latini, communis, altera Ionica, tertia
Aeolica appellatur. 263
Az augsburgi kiadás az alábbiakat főzi hozzá:
Ion[ica], ut Κρονίων, Aeol[ica], ut ‛Υάδιος, urb[anitatis] et Gaz[es].
259
Marcus Fabius QUINTILIANUS: Szónoklattan. Ford. és a jegyz. összeállította ADAMIK Tamás, CSEHY
Zoltán, GONDA Attila, KOPECZKY Rita, KRUPP József, POLGÁR Anikó, SIMON L. Zoltán, TORDAI Éva. Szerk.
ADAMIK Tamás. Pozsony, Kalligram, 2008, 553. (A továbbiakban: ADAMIK, 2008); KEIL II 61, 26–27,
TRAPEZUNTIUS, 2.29
260
QUINTILIANUS VIII 6, 31
261
PERCIVAL 1971, 241.
262
A kiadás következı helyeken utal Erasmusra: TRAPEZUNTIUS, 1.18; 2.2; 2.29; 3.10; 3.23; 6.20; 6.41; 8.11;
8.51; 8.75
263
Cf. KEIL, II 65, 12-17; TRAPEZUNTIUS, 2.39
76

A megjegyzés Theodórosz Gazész (kb. 1400–1475/76) görög nyelvtanára vonatkozik,
amely Erasmus fordításában kétnyelvő (görög-latin) kiadásban is elterjedt volt:
Est et aliud patronymici genus improprie, masculinum quidem in διος desinens, ut
‛Υάδιος, id est Hyrradius. 264
A Priscianus által említett példát (‛Hyrradius’) Trapezuntius kihagyta a kivonatból. Gazész
görög nyelvtanában és annak latin fordításában szerepel, ezért az augsburgi kommentár is
fontosnak tartja megemlíteni. A ‛Κρονίων’ viszont nem szerepel Priscianusnál az adott
helyen. A kétnyelvő nyelvtanban (Gazész-Erasmus) ‛Κρονίδης’ található. Gazész egynyelvő
görög nyelvtanában sem szerepel a ‛Κρονίων’, 265 úgy tőnik tehát, hogy ez a példa az
augsburgi kiadás sajátja.
Trapezuntius a genitivusok képzésének ismertetésekor a ‛delphin’ (delfin) görög
eredető latin szó segítségével hívja fel a figyelmet azokra a nomenekre, amelyeknek a
latinban kétféle genitivusa is lehet (pl. ‛delphinos’ és ‛delphinis’), illetve arra, hogy az
‛elephas’ (elefánt) szóból ‛elephantus’ nominativus is képezhetı:
‛Delphin’ genitivo ‛huius delphinos’ vel ‛delphinis’. Quare sic? Quia in an vel in in
vel in yn desinentia nomina Graeca sunt, et tam Graece assumpta os, quam Latine
assumpta is declinantur: ‛Titan Titanos’ vel ‛Titanis’, ‛Eleusin Eleusinos’ vel
‛Eleusinis’... Notandum, quod a genitivo Graeco os in us mutata et ab acccusativo
nominativos fecit Latinitas, ut ‛abacus’, ‛Arabus’, ‛elephantus’, ‛Aethiopus’,
‛Titanus’, ‛Panthera’, ‛cratera’... 266
Az említett sorokhoz főzött megjegyzés (Vide de his Eras. de heterωsi declinationis.)
Erasmus De copia verborum ac rerum libri duo címő mővére hivatkozik. A Ratio variandi
per enallagen, sive τέρωσιν címő fejezet numerus – persona – genus – casus – species –
figura – tempus – modus – declinatio – coniugatio szerinti csoportokban (tehát a névszók
264
GAZÉS, Theodóros: Grammaticae institutionis libri duo per Erasmum Roterodamum translati. Bázel,
Frobenius, 1516/1518. fol. K1 r-v
265
GAZÉS, Theodóros: Γραµµατικ εσαγωγή. Velence, Aldus Manutius, 1495. Országos Széchényi
Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára, Inc. 146, 146b, fol. [bβvii r ]. (=Gesamtkatalog der Wiegendrucke, Band
IX. Stuttgart–Berlin, 1991, No. 10562; SAJÓ Géza–SOLTÉSZ Erzsébet: Catalogus incunabulorum, quae in
bibliothecis Hungariae asservantur. Tom. 1-2. Budapest, 1970, No. 1379.)
266
KEIL, II 216-220; TRAPEZUNTIUS, 6.18-6.19
77

és igék Priscianus által is használt akcidenciái szerint, de „vegyesen”) – vizsgálja a
szavakra jellemzı változtatásokat/felcserélıdéseket. A declinatio alfejezet így hangzik:
In nonnullis licebit et declinationem variare, ut ‛hilarus’ et ‛hilaris’, ‛violens’ et
‛violentus’, ‛imbecillus’ et ‛imbecillis’, ‛contagium’ et ‛contagio’, ‛iuger’ et
‛iugerum’, ‛capo’ et ‛capus’, ‛pavo’ et ‛pavus’, ‛scorpio’ et ‛scorpius’, ‛senectus’ et
‛senecta’, ‛iuventus’ et ‛iuventa’. 267
Érdemes az igékkel kapcsolatos heterosis-okra 268 is felhívni a figyelmet. Trapezuntius
(Priscianus) az ige akcidenciái közül elıször a genus (activum, passivum, neutrum,
commune, deponens) vizsgálatára tér rá, és felsorolja az igékre jellemzı nembeli
változtatásokat/felcserélıdéseket, pl.
- aktív és passzív formában ugyanazt jelentik (pl. ‛mereo’ – ‛mereor’),
- az elsı igeragozáshoz tartozó aktív igébıl neutrum absolutummá változnak (pl.
‛duro’, ‛duror’, ‛dureo’, ‛duresco’),
- nemükkel együtt igeragozást (coniugatio) is váltanak, miközben jelentésük nem
változik (pl. ‛labo labas’ – ‛labor laberis’),
- igeragozást cserélve jelentést is változtatnak (pl. ‛mando mandas’ – ‛mando
mandis’).
A kommentár szerint a kérdésrıl sokan írtak: Gellius, P. Consentius, Pasius Curius
Lancilotus, Nonius Marcellus, Quintilianus és Erasmus. 269 Nézzük meg közelebbrıl az
utóbbi két szerzı vonatkozó sorait!
Quintilianus az Institutio IX. könyvében foglalkozik a kérdéssel. Elıfordul, hogy
amit teszünk, szenvedı igével fejezzük ki (‛arbitror’), amit pedig elszenvedünk, aktív
igével (‛vapulo’). Gyakori jelenség ez a keveredés, és több ige mindkét nemben
használatos (pl. ‛luxuriatur’ – ‛luxuriat’; ‛fluctuatur’ – ‛fluctuat’, ‛adsentior’ – ‛adsentio’).
Quintilianus a jelenséget a grammatikai alakzatok közé sorolja. A szóalakzatokon belül a
grammatikai és rétorikai alakzatok között Quintilianus tett elıször különbséget. 270 A
névszók nemével (pl. ‛timidi damnae’) és számával kapcsolatban (‛a kardforgatásban
legharciasabb nép, a rómaiak’) is lehet alakzatokról beszélni, amelyek azért fontosak a
szónok számára, mert enyhítik a beszéd egyhangúságát és fenntartják hallgatóság
267 ERASMUS: De duplici verborum copia commentarii duo. Párizs(?), 1538(?), p. 36.
268 A heteroiószisz (τεροίωσις) grammatikai alakzat, lásd QUINTILIANUS IX 3, 12.
269 TRAPEZUNTIUS, 8.11
270 ADAMIK, 2008, 595.
78

figyelmét. A nyelvtani hibákhoz való hasonlóságuk pedig ízt kölcsönöz a beszédnek. 271 A
nembeli változásokról Erasmus is ír említett mővében (Genus alfejezet):
Est nonnihil varietatis et in generis commutatione, ut ‛lachrymat’ pro
‛lachrymatur’, ‛luxuriat’ pro ‛luxuriatur’, ‛fluctuatur’ pro ‛fluctuat’, ‛praevertere’
pro ‛praeverti’, ‛praecipitat’ pro ‛praecipitatur’… Consimiliter in nominibus:
‛pileum’ et ‛pileus’, ‛haec ficus’ et ‛hic ficus’, ‛haec barbitus’, ‛hic barbitus’, ‛hoc
barbiton’... 272
A példából látszik, hogy Erasmus az igék után névszókat is említ. A genus az igék
esetében aktív, passzív stb. mivoltukat, névszók esetében nyelvtani nemüket jelenti.
Erasmus elrendezésében ezek a szóosztályok (szófajok) jelen esetben egymás mellé
kerültek, így olyan összefüggések is nyilvánvalóvá váltak, amelyek egy átlagos
nyelvtankönyvben, ahol egymás után következnének, nem derülnek ki. A megegyezı
jelentéső, de különbözı igeragozásokba tartozó igék (pl. ‛denseo denses’ et ‛denso
densas’) felsorolása után a kommentár (Vide heterωsin coniugationis apud Eras.) 273 a
Coniugatio alfejezetre utal:
In aliquot coniugationem [sc. licebit variare], ut ‛lavere’ pro ‛lavare’, ‛fervere’ et
‛fervere’, ‛accersere’ et ‛accersire’. … 274
Priscianus szóosztályok (nomen, verbum stb.) szerint és kategóriák (akcidenciák, pl. genus,
species, declinatio, coniugatio) mentén haladt a latin nyelv alaktanának ismertetésében.
Quintilianus a jó szónok számára szükséges ismeretek között írta le a (grammatikai)
alakzatokat. Erasmus stilisztikai kézikönyve a szókincs bıvítésére törekedett és a
fogalmazásbeli bıség (copia) elérése érdekében győjtötte össze (olykor szóosztályoktól
függetlenül) a névszókra, igékre stb. jellemzı változtásokat/felcserélıdéseket. 275
271 QUINTILIANUS IX 3, 3; IX 3, 7; IX 3, 27.
272 ERASMUS, p. 33.
273 TRAPEZUNTIUS, 8.75
274 ERASMUS, p. 36.
275 Erasmus Johannes Coletusnak szóló ajánlásában ez olvasható: „Nos formulas quasdam copiae, ceu fontes
ostendere conati sumus, sic, ut a generalibus per gradus ad particulares deverenimus(!).” ERASMUS, fol. aiii r .
79

Lorenzo Valla
Lorenzo Valla (1407-1457) a latin grammatika és stilisztika területén a Quattrocento egyik
legkiemelkedıbb egyénisége volt. Tekintélye sikeres és nagyhatású fımővén
(Elegantiarum linguae Latinae libri sex, a továbbiakban Elegantiae) nyugodott. Bár az
Elegantiae nagy mértékben támaszkodik Priscianus rendszerére, és Valla többször is
elismeréssel adózik a nagy grammatikus teljesítménye elıtt, számos alkalommal mégis
éles kritikák fogalmazódnak meg az Institutiones egyes tételeivel kapcsolatban (pl. a
comparativus és a superlativus, illetve a ‛mei’, ‛tui’ és ‛sui’ névmások használata
ügyében). 276 Nem véletlen, hogy az augsburgi kiadásban Valla az egyik legtöbbet idézett
szerzı. 277
A hivatkozások közel fele a denominativumok terén hívja segítségül – további
példák felsorolása és árnyaltabb elemzésük érdekében – az Elegantiae megfelelı
fejezeteit. 278 Egy példával szeretnénk érzékeltetni Valla módszerét. Trapezuntius az ius
végőek denominativumokról a következıket írja:
In ius desinentia c antecedente, si a prima fiunt declinatione, nominativo, sin a
secunda vel tertia, genitivo vel dativo assumpta cius tam correpta paenultima, quam
antepaenultima. Alia terminationem genitivi in ius vertunt, ut ‛membranacius’,
‛gallinacius’, ‛advecticius’, ‛commendaticius’, ‛patricius’, ‛aedilicius’, ‛Servius’,
‛Silvius’, ‛Martius’; a verbis sunt ‛nuncius’, ‛saucius’, ‛scius’, ‛nescius’. 279
A kommentár szerint kimaradt a rius végőek ismertetése (Huius loci atque ordinis erant
nomina in rius, tu, quia hic neglecta sunt, potes quaerere apud Vallam, lib. I. cap. 8. ...). A
Compendium alapjául szolgáló Institutiones az us végő szavakon belül a következı
alcsoportokat sorolja fel: ius (‛nuncius’), uus (‛arduus’), bus (‛probus’), cus (‛lucus’), quus
(‛aequus’), dus (‛providus’), lus (‛patulus’), rus (‛sonorus’), sus (‛saxosus’), tus
(‛palliatus’), stus (‛venustus’). Tehát Priscianus sem és Trapezuntius sem írt külön az rius-
276
Az Elegantiae felépítésére és a Priscianusszal szemben támasztott kritikákra vonatkozóan lásd AX,
Wolfram: Lorenzo Valla (1407-1457), „Elegantiarum linguae Latinae libri sex” (1449). In: AX, Wolfram
ed.: Von Eleganz und Barbarei: Lateinische Grammatik und Stilistik in Renaissance und Barock.
(Wolfenbütteler Forschungen, 95). Wiesbaden, Otto Harrassowitz, 2001, 29-57.
277
A következı helyeken utal rá az 1537. évi kiadás: TRAPEZUNTIUS, 2.3; 3.27; 4.19; 4.21; 4.30; 4.37; 4.44;
4.45; 4.48; 7.14; 8.26; 8.51; 11.33; 14.57; 14.60; 15.1; 15.29
278
-mentum-végőek (4.19), -men-végőek (4.21), -ilis-végőek (4.30), -ius-végőek (4.37), -dus-végőek (4.44), -
lus-végőek (4.45), -osus-végőek (4.48)
279
KEIL, II 135, 10–136, 3; TRAPEZUNTIUS, 4.37
80

végőekrıl. 280 A kommentár által ajánlott Valla-fejezet tehát hiánypótlónak minısül (De
nominibus exeuntibus in rius vel rium): 281
‛Tabularium’, locus, ubi tabulae, id est instrumenta et literae reponuntur.
‛Sacrarium’ repositorium sacrorum. ‛Aerarium’ repositorium aeris, id est
nummorum similiumque rerum pretiosarum atque opum. ‛Armarium’, ubi
reponuntur libri caeteraque huiusmodi. … ‛Pomarium’ igitur aut locus frequens
arboribus pomi, sive fructuum pomi repositorium, aut copia ipsa arborum
pomiferarum. Nam horum nominum natura est, significare vel locum, ubi illa sunt,
vel ipsarum rerum, quae in loco sunt, copiam: ut ‛alvearium’, tametsi potest dici
locus, ubi sunt alvei apium, tamen potius accipitur pro copia alveorum eodem in
loco collocatorum, vel apium mellificantium. …
Valla elıször tehát azokat az rium-végő szavakat sorolta fel, amelyek bizonyos dolgok
tárolóhelyét, raktárát (repositorium) jelentik, illetve azt a helyet, ahol bizonyos dolgokból
nagy mennyiség (copia) található. A kövekezı csoportban a foglalkozást jelentı rius-
végőek találhatók:
Et haec de neutris, nam masculina, foeminina et communia officia hominum
qualitatemque significant, ‛caprarius’, ‛saltuarius’, ‛camparius’, ‛horrearius’,
‛classiarius’: custos exercitor’ue caprarum, saltus, campi, horrei, classis. ‛Sagarius’,
‛lintearius’, ‛vestiarius’: venditor sagorum, linteorum, vestium. ‛Proprietarius’,
‛fructuarius’, ‛usuarius’: cuius est proprietas praedii, cuius fructus, cuius usus, quae
omnia significant actionem possessionemque, numero quidem incomprehensibilia.
Pauca autem, quae passive accipiuntur: ‛legatarius’, ‛commendatarius’,
‛depositarius’, ‛beneficiarius’, ‛fideicommissarius’, qui legatum, commodatum,
depositum, beneficium, fideicommissum accepit, et si qua sunt alia.
Végül pedig azokat említi, amelyek azt fejezik ki, ahol egyes folyamatok végbemennek,
megtörténnek:
280 KEIL, II 134, 17–140, 6
281 TRAPEZUNTIUS, 4.37 = KEIL, II 135, 10–136, 3; VALLA: Elegantiarum linguae Latinae libri sex. Lyon,
Sebastianus Gryphius, 1544. p. 19-22.
81

Ex huiusmodi nominibus fiunt etiam nomina quaedam rerum, ‛calcaria’,
‛sulphuraria’, ubi calx coquitur et sulphur fit. … Neutra autem in orium locum
plerumque significant, ubi aliquid fit, ut ‛deambulatorium’, locus, ubi
deambulamus, ‛dormitorium’, locus, ubi dormimus. … 282
Plinius
Priscianus az Institutionesben többször hivatkozik Caius Plinius Secundusra (Kr. u. 23/24
k.-79), Trapezuntius viszont a kivonatban egyik helyet sem veszi át. 283 Az augsburgi
kommentár által említett Plinius-helyek pedig még Institutioneshez képest is többletet
jelentenek, mivel ott nem idézett Plinius-sorokat ajánlanak a diákok figyelmébe. 284 Az o
végő denominativumok között Trapezuntius a ‛Cicero’, ‛Cato’, ‛Capito’ nevek mellett a
‛Labeo’ családnevet is felsorolja:
In o quidem masculina et communia pauca inveniuntur derivativa, ut a ‘cicere’
‘Cicero’, ab eo, quod est ‘catus’, ‘Cato‘, a ‘capite’ ‘Capito’, a ‘labe’ ‘Labeo’, a
‘latendo latro’, a ‘leniendo leno’, a ‘palpando palpo’, ab ‘epulando epulo‘, a
‘comedendo comedo’. 285
Az augsburgi kiadás ehhez kapcsolódva a Naturalis Historia következı soraira hívja fel a
figyelmet:
Labra, a quibus Brocchi, Labeones dicti, et os probum duriusve animal
generantibus. Pro his cornea et acuta volucribus rostra, eadem rapto viventibus
adunca, collecto recta, herbas eruentibus limumque lata, ut et suum generi; iumentis
vice manus ad colligenda pabula. Ora apertiora laniatu viventibus. 286
282 VALLA: Elegantiarum linguae Latinae libri sex. Velence, 1493. fol. aiii v
283
KEIL, II 26, 16; 29, 9; 29, 18; 31, 2; 98, 16; 233, 13; 248, 5; 248, 6; 248, 7; 248, 7; 248, 8; 248, 9; 248, 9;
248, 10; 248, 10; 262, 18; 393, 9; 594, 23.
284
Pliniusra a következı helyeken utal az augsburgi kiadás: TRAPEZUNTIUS, 2.51; 2.52; 4.8; 4.8; 4.8; 6.36
285 KEIL, II 121, 15–18; TRAPEZUNTIUS, 4.8
286 PLINIUS: Nat. Hist. XI 159
82

Thomas Linacre
Thomas Linacre (1460 k.-1524) nyelvtanát (De emendata structura Latini sermonis libri
sex) az oktatás magasabb szintjén használták. A mő népszerő volt. Német nyelvterületen is
megjelent, elsı német kiadásához Philipp Melanchthon főzött ajánló sorokat. Az angol
humanistát az augsburgi kiadás magyarázó jegyzetei is gyakran említik. 287 Linacre a
nyelvtani jelenségek rendszerezése és tisztázása érdekében a korabeli (humanista)
grammatikákhoz képest árnyaltabb fogalmi felosztást, kategorizálást használt. 288
Alábbiakban a névszók specieseire vonatkozó észrevételeit közöljük. A gentile és patrium
Trapezuntius kivonatában a következıképpen hangzik:
Gentile est, quod gentem significat, ut ‛Graecus’, ’Latinus’.
Patrium est, quod sumitur a patria, ut ’Romanus’. 289
Az augsburgi kiadás megjegyzései (Ex gente, vel natione. Lynacer.) Linacre
meghatározásaira hívják fel a figyelmet:
Patrium. Patrium nomen est, quod aliquid ex patria significat, ut ‛Eboracensis’,
‛Romanus’. Est enim patria, ut Nonius Marcel. censet, urbs vel civitas parentum.
Itaque Vergilium nove illud protulisse ait, Qui sanguine nobis // Hanc patriam
peperere suo, 290 cum de Latio id dicat.
Gentile. Gentile est, quod aliquid ut ex gente vel natione significat, ut ‛Graecus’,
‛Latinus’, ‛Britannus’, ‛Cyprius’. Illa enim, ‛Hispaniensis’, ‛Siciliensis’,
‛Romanensis’, ‛Corinthiensis’ οκειωµατικά potius, quam gentilia dixeris, cum non
tam aliquid his gentibus ortum, quam in iis versatum significent, ut ‛Hispaniensis
negotiator’ et ‛exercitus’, licet genere sint Romani. 291
287
Linacre-t említik: TRAPEZUNTIUS, 2.23; 2.25; 14.1; 15.50; 15.70
288
JENSEN, Kristian: Rhetorical Philosophy and Philosophical Grammar: Julius Caesar Scaliger's Theory of
Language. München, Wilhelm Fink Verlag, 1990, 80, 88-90.
289
KEIL, II 61, 3-4; TRAPEZUNTIUS, 2.23-2.24
290
VERG. Aen. XI 24-25.
291
LINACRE, Thomas: De emendata structura Latini sermonis libri sex. Párizs, Robertus Stephanus,
1532/1533. (A továbbiakban LINACRE) p. 7-8.
83

Linacre mindkét esetben bıvebben értekezik, még Priscianusnál is. A patrium esetében – a
Priscianus által egyébként idézett – Nonius Marcellusra (a Kr. u. II. sz. után és az V.
század elıtt élt) is támaszkodik, aki grammatikai mővével (De compendiosa doctrina)
hatalmas antik idézetanyagot menekített át az utókorra. A gentile esetében pedig
pontosítást is eszközöl az οκειωµατικν kategória használatával.
Hasonló esetet látunk a kérdı névmás (interrogativum) esetében is. Trapezuntius –
szorosan követve Priscianust – a következıket írja:
Interrogativum est, quod cum interrogatione profertur, ut ‘quis’, ‘qualis’, ‘quantus’,
‘quot’, cum suos servant accentus. 292
Priscianus sem ír többet. Az augsburgi kiadás megjegyzése (De substantia interrogat,
reliqua de accidentibus. Lynacer subtiliter.) sejteti, hogy Linacre az interrogativum
esetében is pontosítani fog:
Interrogativum est, per quod de re quapiam quaerimus. Est autem duplex, aliud
substantiae, per quod de proprio, appellativo vel demonstrativo pronomine
quaeritur, ut ‛quis’, ‛uter’, ‛nunquis’, ‛ecquis’ pro ‛num aliquis’. Aliud accidentis,
per quod de adiectivo quaeritur. Hoc autem multiplex est. Nam aliud de qualitate
quaerit, ut ‛qualis’, aliud de magnitudine, ut ‛quantus’, aliud de numero, ut ‛quot’,
aliud de ordine, ut ‛quotus’… 293
Linacre „finoman szıtt” (subtilis) érvelése tehát különbséget tesz a substantiára (pl. ‛quis’)
és az accidentiára (pl. ‛quantus’) irányuló kérdınévmások között.
Érdemes idézni a dividuum esetében megfogalmazott észrevételeket is. A
meghatározás Trapezuntiusnál (és Priscianusnál is) így hangzik:
Dividuum est, quod a duobus vel a pluribus ad singulos habet relationem vel ad
plures in numeros pares distributos, ut ‘uterque’, ‘alter’, ‘quisque’, ‘singuli’, ‘bini’,
‘trini’, ‘terni’, ‘centeni’.
Az augsburgi kiadás megjegyzése:
292 KEIL, II 61, 5-6; TRAPEZUNTIUS, 2.25
293 LINACRE, p. 6.
84

Confundit [sc. Trapezuntius, Priscianus] partitiva distributivis: illa numeralium
generi subdita, διαιρετικά Graecis, recentioribus Latinis divisiva et distributiva
dicuntur. Partitiva autem πιµεριζµενα ipsi vocant. Formae partitivi sunt: unum ex
duobus, ut ‛alterum’, duo ad unum, ut ‛alterutrum’, unum ex multis, ut ‛aliud’,
multa ad unum, ut ‛unumquodque’.
Az osztószámnevek és névmások közötti különbségnek megfelelıen tehát pontosításra van
szükség a διαιρετικν (divisivum, distributivum) és az πιµεριζµενον (partitivum) terminus
technikusok segítségével. 294 A kommentár nem nevezi meg forrását, de elképzelhetı, hogy
Linacre mővére támaszkodott, ezért idézzük Linacre divisivumra vonatkozó sorait: 295
Numerale varias habet species. Est enim et cardinale, quod numerum absolute
significat, ut ‛unus’, ‛duo’, ‛tres’. Et ordinale, quod numerum in ordine, vel ut apte
Laurentius praecipit, quod ultimum eius numeri significat, ut ‛primus’, ‛secundus’,
‛tertius’. Et divisivum sive distributivum, Graeci διαιρετικά vocant, quod singulis
multorum eundem numerum distribuit, ut ‛singuli’, ‛bini’, ‛terni’, ‛quaterni’, ut non
inmerito oratoribus in multitudinis numero eorum fere sit usus. …
Partitivum est, quod vel multa singillatim, vel unum ut ex multis significat. Multa
singillatim, ut ‛unusquisque’, ‛quisque’, ‛uterque’, ‛neuter’. Unum, ut ex multis, ut
‛alter’, ‛alius’…
Az interiectio (indulatszó) a lélek érzelmeit: félelmet, örömet, fájdalmat, csodálkozást
fejez ki. 296 Az augsburgi kiadás megjegyzése (Lancil. videndus est li. 8. ca. 45. et
conferendus. Lyna.) ismét Linacre rendszerezı módszerét ajánlja. Linacre kritikája
általában szól a grammatikusoknak:
Habet enim [sc. interiectio] varias species, sed maxime a grammaticis confusas.
294
KEIL, II 61, 23-25; TRAPEZUNTIUS, fol. 2.28
295
LINACRE, p. 8.
296
TRAPEZUNTIUS, 15.70
85

A Linacre által felállított speciesek a következık: exultantis vel laetitiae – dolentis vel
lugentis – timentis – admirantis – vitantis – laudantis – vocantis sub incondita voce –
silentium iniungentis – deridentis vel ironiae – ex improviso aliquid depraehendentis –
ridentis – exclamantis. 297 Linacre árnyaltabb felosztást alkalmaz (közel kétszer annyi
csoportba osztja az indulatszavakat), mint Priscianus és az ıt követı Trapezuntius. Linacre
felosztási rendszere illusztrálására Priscianus által kevéssé idézett auktorokat (pl. Martialis,
Seneca) is idéz, összesen 24(!) klasszikus helyet. Priscianus „csupán” 10 klasszikus szerzıt
(Vergilius, Terentius, Lucanus), Trapezuntius 8 auktort idéz. 298
Összefoglaló megjegyzések
Az augsburgi kiadás (Trapezuntius szövegétıl jól elkülönülı) magyarázatai és
megjegyzései fontos adatokat szolgáltatnak nekünk a XVI. század elsı harmadának
gimnáziumi latintanítási módszereirıl.
A kommentárban szereplı görög szavak arról tanúskodnak, hogy az iskolában
görögül is tanultak, ezért a latin tankönyvben is közölni kívánták a görög nyelvórákon
elhangzott és a latin nyelvtani szabályokhoz illeszkedı, azokat megvilágosító görög
regulákat. Ezzel mindkét nyelv mélyebb elsajátítását segítették elı. A görög nyelv oktatása
Európában ekkor már nem meglepı jelenség. Vizsgált korszakunkban Erdélyben is
jelentek meg görög nyelvtankönyvek. 299 A görög nyelv elfogadható ismerete Trapezuntius
és honfitársainak, a bizánci emigránsoknak Itáliában való megjelenésekor (a XIV. század
végén, a XV. század elsı felében) még ritka volt. 300 Trapezuntius egyrészt ezért mellızte a
Priscianus által egyébként bıségesen alkalmazott görög idézeteket, görög szavak
felsorolását és a görög terminusokat. Másrészt pedig azért, mert a gyermekeknek egyszerre
csak egy idegen nyelvet óhajtott tanítani.
297 LINACRE, p. 51-52.
298 KEIL, III 90-91; TRAPEZUNTIUS, 15.70-15.79
299 Johann Honter (Brassó, 1539), Philipp Melanchthon (Brassó, 1548) és Valentin Wagner (Brassó, 1549)
görög tankönyvei (=Régi Magyarországi Nyomtatványok 1473-1600. Írták BORSA Gedeon, HERVAY Ferenc,
HOLL Béla, KÄFER István, KELECSÉNYI Ákos. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1971, no. 36, 73, 76.)
300 A bizánci humanisták itáliai tevékenységére vonatkozóan lásd GEANAKOPLOS, Deno John: Greek
Scholars in Venice. Studies in the Dissemination of Greek Learning from Byzantium to Western Europe.
Cambridge, 1962; GEANAKOPLOS, Deno John: Italian Humanism and the Byzantine Émigré Scholars. In:
Renaissance Humanism. Foundations, Forms, and Legacy. Ed. RABIL, Albert, Jr., University of
Pennsylvania Press, Philadelphia, 1988. Vol. 1. 350-381; GEANAKOPLOS, Deno John: Constantinople and the
West: essays on the late Byzantine (Palaeologan) and Italian Renaissances and the Byzantine and Roman
churches. Madison (Wis.), University of Wisconsin Press, 1989.
86

Quintilianus kiemelt helye a kommentárban összefügg egyértelmő elismertségével.
Cicero stílusának kizárólagos követését Valla és Erasmus (Ciceronianus, 1528) is
megkérdıjelezték, Quintilianust pedig mindketten magasra értékelték, érthetı tehát, hogy
az augsburgi kiadás, amely nagy mértékben támaszkodik utóbbi két humanista esztétikai
ítéleteire, „bevette” Quintilianust a priscianusi mőbe. Az Institutio oratoria jól szerkesztett
szakkönyv, pedagógiai értékei miatt pedig hasznos és kellemes olvasmány volt. 301
Valla nyelvtudása, hatalmas szókincse, olvasottsága révén megkérdıjelezhetetlen
stilisztája lett a Quattrocentónak. Érthetetlen viszont, hogy Niccolò Perotti opusa, a
Cornucopiae miért nem került be az olvasásra ajánlott mővek közé. 302
Plinius „enciklopédiája”, a Naturalis historia szintén népszerő volt a curiositasok
iránt érdeklıdı humanisták körében. Plinius számtalan auktort idét, hatalmas tárgyi
ismereteket közöl, és iskolai tankönyvvé válva nagy népszerőségre tett szert a XV-XVI.
században.
Pasius Curius Lancilotus (XV-XVI. sz.) és Philipp Melanchthon (1497-1560)
mővei szintén nagy befolyással voltak az augsburgi kiadásra. Hatásuk elemzése
szétfeszítené jelen tanulmány kereteit, vizsgálatuk azonban értékes adatokkal gazdagíthatja
majd az antik (grammatikai) irodalom XV-XVI. századi befogadásának kutatását. 303
A Compendium augsburgi kiadásában tehát több stilisztikai szándék ötvözetét
figyelhetjük meg:
a) az elsısorban Vergilius és Cicero nyelvhasználatát követendınek állító
Priscianusét (Kr. u. VI. sz.),
b) a Priscianus normáival egyezı Trapezuntiusét, aki a nagy opusból gyermekek
számára is érthetı nyelvtant készített az 1430-as években,
c) a Quattrocento késıbbi eredményeit és az Alpokon túli humanizmus (Erasmus,
Lincare stb.) stilisztikai szemléletét tükrözı augsburgi kiadásét.
A Compendium – Priscianustól eltérıen – kérdés-felelet formában ismerteti a
nyelvtani ismereteket. Az oktatásnak ezt a formáját sokan választották, így tesz például
301 A XV. századi Quintilianus-polémiára vonatkozóan lásd MONFASANI, John: Episodes of Anti-
Quintilianism in the Italian Renaissance: Quarrels on the Orator as a „Vir Bonus” and Rhetoric as the
Scientia Bene Dicendi. = Rhetorica. 1992, 119–138.
302 Lorenzo Valla fımővére vonatkozóan figyelmet érdemel MARSH, David: Grammar, Method, and Polemic
in Lorenzo Valla’s „Elegantiae”. = Rinascimento. XIX (1979), 91-116. Perottira lásd: WORSTBROCK, Franz
Josef: Niccolò Perottis ‛Rudimenta grammatices’. Über Konzeption und Methode einer humanistischen
Grammatik. In: AX, Wolfram ed.: Von Eleganz und Barbarei: Lateinische Grammatik und Stilistik in
Renaissance und Barock. (Wolfenbütteler Forschungen, 95). Wiesbaden, Otto Harrassowitz, 2001, 59-78.
303 Lancilotusra hivatkoznak: TRAPEZUNTIUS, 1.10; 2.4; 4.19; 4.37; 5.45-46; 8.11; 8.26; 11.33; 13.2; 14.1;
15.0; Melanchthonra hivatkoznak: TRAPEZUNTIUS, 5.44; 5.59; 8.26. 8.58.
87

Cicero is a Partitiones oratoriae-ben. A Quattrocento kedvelt latin nyelvtanaihoz (pl.
Guarino Veronese, Niccolò Perotti grammatikái) képest a Compendium a közepesen
népszerőek közé tartozik. Száz évvel a létrejötte utáni kiadása mégis a mő
használhatóságát igazolja. Ebben az a formai megoldás is közrejátszott, hogy Trapezuntius
a terjedelmes Institutionest a „kérdezgetés sójával kívánta ízessé tenni”. 304
304 Részlet Sixt Birck ajánló soraiból, TRAPEZUNTIUS, fol. [A7 v ]: … Grammaticam Latinam phrasi continua
scriptam interrogandi sale condire voluit…
88

GEORGII TRAPEZUNTII
DE PARTIBUS ORATIONIS EX PRISCIANO COMPENDIUM
Szövegközlés
89

Elıszó a szövegközléshez
I
Trapezuntius a Compendiumot az 1430-as években írta. Ajánlása fiának, Andreasnak szól, aki
1431 körül születhetett. A mő Trapezuntius tanári tapasztalatai alapján, módszertani
elképzelései megvalósítása érdekében készült. Az Andreasnak szóló elıszó (105. oldal) bár
konkrétumokat nem említ, de sejtetni engedi, hogy Trapezuntius más nyelvtankönyvek iránti
ellenszenve miatt írta a Compendiumot („Nam cum viderem Latinam linguam his iunioribus
grammaticae magistris corruere, nihil earum nugarum, quas illi docent, tenello ingenio tuo
proponendum putavi.”). A Compendium az Institutionest gyermekek számára kívánja
használhatóvá tenni. Priscianus a klasszikus szerzık nyelvhasználata által „szentesített” latin
nyelvet írta le. Trapezuntius szintén Vergilius, Cicero, Terentius „latin nyelvét” óhajtja a
gyermekeknek megtanítani. Valószínő tehát, hogy Trapezuntius kritikája a középkori,
klasszikus latin nyelvtıl eltávolodott, olykor mesterséges példákkal illusztrált grammatikák,
tankönyvek (pl. Doctrinale, Cato-versek) ellen irányul. Az úgynevezett humanista
grammatikák ekkor még csak „születıfélben” voltak, nem valószínő tehát, hogy Trapezuntius
valamelyik kortárs grammatikust kritizálta volna.
Trapezuntius élete végén korábbi tanítványa, Cola Montano kérésére kibıvítette a
Compendiumot, amely eddig csak a négy ragozható szóosztályt tartalmazta. A partes
indeclinabilesszel bıvített editio princeps tartalmazza a Montanónak szóló epilógust is (212.
oldal). Az elsı nyomtatott kiadás megjelenésekor (Milánó, 1471) Trapezuntius még élt, de
nem Milánóban, hanem Rómában tartózkodott. 305
A kompendium 32 kéziratban és számos nyomtatványban maradt fenn. (Arra
vonatkozóan, hogy Trapezuntius tanított-e a Compendiumból, nincsenek megfogható
dokumentumaink, pl. iskolai jegyzetek). Arra vonatkozóan sem rendelkezünk konkrét adattal,
hogy Trapezuntius melyik Priscianus-kéziratból dolgozott. 306 A Compendium jelentıségét,
használhatóságát mutatja, hogy az editio princeps (1471) majdnem egyszerre jelent meg az
305 Monfasani, 1976. p. 27–28, 231, illetve szóbeli közlése, 2008. november 5.
306 Trapezuntius életrajzi adataiban nem találtunk erre határozott támpontot. A Compendiumban és az
Institutionesben a klasszikus szerzıktıl idézett sorokban észlelhetı különbségek sem szőkitik az alapul szolgáló
kéziratok körét, mivel ezeket Trapezuntius maga is módosíthatta. Marina Passalacqua szóbeli közlése, 2008.
június 23.
90

elsı Priscianus-kiadással (Velence, Vindelinus de Spira, 1470). (A Priscianus-editio princeps
esetében sem tudjuk, hogy melyik Priscianus-kézirat alapján készült.) 307
A Compendium a kéziratok kétharmadában nem egyedül, hanem más grammatikai,
stilisztikai mővekkel együtt található. Egyes kódexekben Priscianus egyéb mőveivel (pl.
Institutio de nomine, pronomine et verbo 308 ), vagy más római grammatikusok munkáival
együtt szerepel (Probus: Ars grammatica 309 , Donatus: Ars maior, Barbarismus 310 ). A londoni
kódexben középkori verses nyelvtan mellett lelhetı fel (Alexander de Villa Dei:
Doctrinale 311 ). Egyes kéziratokban a XV. századi Francesco Patrizi Priscianus-kivonatának a
partes indeclinabilest ismertetı fejezeteivel együtt található meg. 312 Továbbá kódexekbe pedig
Guarino Veronese De diphthongis címő mővecskéjével együtt másolták be. 313
Tudomásunk szerint a Compendiumnak nem maradt fenn autográf kézirata. A mő keletkezése
(1430-as évek) után négy évtizeden keresztül kéziratos formában volt használatban, a szerzı
szándékát tükrözı szöveg jelentıs mértékben módosulhatott.
91
II
A Compendium általunk közölt szövege nem kritikai kiadás. A szövegközléshez
szükséges kéziratok és nyomtatványok kiválasztásában – a munkálatok megkezdésekor – az a
feltételezés vezetett, hogy olyan dokumentumokat kell választani, amelyek a teljes mővet,
vagyis mind a nyolc szóosztályt tartalmazzák. Döntésünket akkor azzal indokoltuk, hogy a
bıvített kiadás Trapezuntius életében készült, ezért egy mő két változatából a késıbbi
(nyomtatott megjelenés miatt is tekintélyesebb) „állapot” vizsgálatára kell szorítkozni.
A kéziratok száma ezzel háromra szőkült (Berlin, Staatsbibliothek Preussischer
Kulturbesitz, Lat. quadr. 460; London, British Library, Harley 2577; Torino, Biblioteca
Nazionale-Universitaria, H. IV. 25). A Londonban ırzött kézirat 1475-re van datálva, a torinói
307
GIBSON, Margaret: The Collected Works of Priscian: The Printed Editions 1470-1859. = Studi Medievali.
Serie terza. XVIII/1 (1977), 249.
308
Città del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, Vat. Lat. 2755
309
Città del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, Chisianus L VIII 290
310
Città del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, Vat. Lat. 2755; Città del Vaticano, Biblioteca Apostolica
Vaticana, Chisianus L VIII 290; London, British Library, Harley 2577
311
London, British Library, Harley 2577
312
Milano, Biblioteca Trivulziana, 2150; Berlin, Staatsbibliothek Preussischer Kulturbesitz, Lat. quadr. 460; Città
del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, Ottob. Lat. 1509
313
Paris, Bibliotèque Nationale, Lat. 7565; Città del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, Vat. Lat. 2755

datálatlan, a berlini kézirat pedig legkésıbb 1478-ban keletkezett. Mivel a torinói kézirat
elıszavát nyomtatott példányról másolták (a Hésiodos-sorok az editio princepsben jelentek
meg elıször), ezt a kódexet kihagytuk a vizsgálandó kéziratok körébıl. 314
A kettı másik közül – közelebbi nyom nem lévén – a berlini kéziratot választottuk. Ez
egyúttal azt is jelentette, hogy a késıbbiekben a londoni kódex olvasatát is figyelembe kell
majd venni. Másrészt kiderült, hogy a berlini kézirat partes indeclinabiles fejezetei nyomtatott
kiadásból, késıbb kerültek a kódexbe. (Valószínőleg ez vonatkozik a londoni kódexre is.)
Mindent összefoglalva nyilvánvalóvá vált, hogy a Compendium-stemma csak a partes
declinabiles-fejezetekre vonatkozóan rajzolható meg, és hogy ehhez a Compendium bármelyik
kódexe számításba jöhet.
Az alábbi, szúrópróbaszerően megvizsgált kéziratok csak a ragozható szóosztályokat
tartalmazzák. Számos alkalommal elhagynak példamondatokat, példákat, fejezeteket,
komolyabb fogalmazásbeli eltérések találhatók bennük:
Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Cod. Lat. 428
San Daniele del Friuli, Biblioteca Comunale Guarneriana, 98
Città del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, Vat. Lat. 4502
Az Országos Széchényi Könyvtárban ırzött (Cod. Lat. 428) korvina szövege a 10.28
fejezetnél megszakad, és a 13.9 fejezettel folytatódik. Ezért és gyakori rossz olvasatai miatt
nem tudtunk rá támaszkodni.
Vizsgálatunkat tehát korántsem tekinthetjük lezártnak. Mindazonáltal a berlini kódex,
az elsı és utolsó kiadás szövegeinek összevetése eredményeképpen létrejött „working edition”
közreadásával hozzáférhetıvé kívánjuk tenni a Compendiumot. A szövegközlés az alábbi két
nyomtatvány és egy kézirat alapján készült.
R
Az editio princeps (1471) szövegváltozatának figyelembevétele azért tőnt indokoltnak, mert
még Trapezuntius életében készült, és tartalmazza tanítványához, Cola Montanóhoz intézett
314 MONFASANI 1984, 479-480, 862.
92

epilógusát. Az R nyomtatványt az Universität Regensburg, Fürst Thurn und Taxis
Hofbibliothek Inc. 241 jelzető példánya alapján vizsgáltuk. 315
A nyomtatványban a partes indeclinabilest tartalmazó fejezetekben több helyen
kézírásos javítások, kiegészítések olvashatók. Ezeken a helyeken az R elhagy szavakat,
szakaszokat, amelyeket az A nyomtatvány, illetve a B kézirat nyomtatványról másolt, kisebbik
része tartalmaz.
- fol. 64 v (=Compendium 14.68)
- fol. 65 r (14.71)
- fol. 66 r (15.11)
- fol. 66 v (15.11) több sort elhagy
- fol. 68 r (15.30)
- fol. 68 r (15.30)
- fol. 68 r (15.34)
- fol. 68 v (15.47) szakaszt elhagy
- fol. 72 v (16.34) szakaszt elhagy
A regensburgi példányban az említett hiányokat kézzel pótolták.
B
A berlini kódexben (Staatsbibliothek, Preussischer Kulturbesitz, Lat. quadr. 460) eredetileg
csak a partes declinabiles volt olvasható, az utána következı partes indeclinabiles más kéztıl
származik. A ragozható szóosztályokat tartalmazó szöveg keletkezésére vonatkozóan nem
találunk datálást a kódexben, ahogy az utánuk következı, ragozhatatlan szóosztályokéra
vonatkozóan sem. Utánuk Francesco Patrizi Priscianus-kivonatának egy része következik. A
kódex végén olvasható 1478-as évmegjelölés valószínőleg a legutolsó elem bemásolása
idején, vagy utána keletkezhetett.
Mint említettük, a B kézirat elsı kéz által bemásolt (nagyobbik) szövege a
Compendium korábban létrejött rétegét (partes declinabiles) tartalmazza. Amint az
315 Gesamtkatalog der Wiegendrucke. Band IX. Stuttgart–Berlin, 1991. No. 10.659
93

apparátusban található számos eltérés jelzi, a B ebben a részben független az AR
nyomtatványok szövegétıl.
A B kézirat a 2 v (=Compendium 1.11), 4 r (1.21), 7 v (2.38), 8 r (2.40) és 35 r (6.12)
leveleken legalább két másik kéztıl származó bejegyzéseket (kiegészítések, javítások)
tartalmaz. Ezeken a pontokon a B eredeti szövege minden alkalommal eltér az AR
nyomtatványokétól. A B kódex eredeti szövegét ezért – ezeken a pontokon – összevetettük a
fent említett CFV kéziratokéval.
Egyezést találtunk, vagyis a B kézirat az említett helyeken (és elképzelhetı, hogy más,
idegen kezektıl nem jelölt helyeken is) közeli rokonságban áll a CFV kéziratokkal.
Megállapíthatjuk tehát, hogy a partes declinabiles esetében, vagyis a Compendium nagyobbik
és régebbi részét tekintve van egy, az említett helyekre és az általunk vizsgált kéziratokra
nézve egységes kézirati hagyomány, amely különbözik az apparátus tanúsága szerint
egymással sem egységes nyomtatott AR kiadásoktól (1471, 1537). A másik kezektıl származó
javítások, kiegészítések a berlini kódex szövegét a Compendium valamelyik nyomtatott
kiadásával összeolvasó késıbbi használóktól származhatnak.
A
Az utolsó nyomtatott változat (1537) vizsgálata mellett a következı érv szólt: önmagában
érdekes tény, hogy egy nyelvtankönyvet félszáz év elteltével újra kiadnak. Döntésünket az a
tény is támogatta, hogy az augsburgi kiadás kb. 150 kommentárt főzött Trapezuntius
szövegéhez. Hasznosnak gondoltuk ezért, hogyha az utolsó kiadás kommentár-anyagát is
beépítjük az apparátusba. Az A nyomtatványt a Bayerische Staatsbibliothek (München) L. lat.
873 jelzető példánya alapján közöljük (Augsburg, Philipp Ulhart, 1537). 316
Ismereteinket a következıképpen összegezhetjük:
1. Autográf kézirat nem áll rendelkezésre.
2. Az elsı és második réteg keletkezése között négy évtized telt el.
316 Verzeichnis der im deutschen Sprachbereich erschienenen Drucke des XVI. Jahrhunderts. Band 7. Stuttgart,
1986. No. G 1373
94

3. Az editio princeps Trapezuntius életében jelent meg.
4. A berlini kézirat nagyobbik részét (partes declinabiles) nem nyomtatványról másolták.
5. Az elsı és utolsó nyomtatvány (1471, 1537) szövege egymással nem egységes.
6. A berlini kézirat a megvizsgált helyeken rokonságban áll a CFV kéziratokkal.
Bár a három szöveg között nem mutatható ki szoros kapcsolat, mindazonáltal, reméljük, hogy
„használható” szöveget sikerült összevetésükkel rekonstruálni. A kézirati hagyomány – amely
nyelvtankönyvek esetében rendkívül változatossá válhat - további vizsgálata nyilvánvalóan
számos „meglepetést” tartogat még. A további kutatásokat nehezíti azonban, hogy –
„közelebbi ismeretek” hiánya miatt – csak „véletlenszerően” választhatunk ki újabb
kéziratokat közelebbi elemzés céljából, és azokat is csak a partes declinabiles esetében
vehetjük figyelembe. Más részrıl pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni az 1472. és 1474.
évi kiadásokat sem, mert az elsı kiadáshoz képest javított, módosított szövegeket
tartalmazhatnak.
95

Melléklet: a Compendium kéziratai
A Collectanea Trapezuntiana 32 kéziratot említ, amelyek a Compendiumot tartalmazzák.
További kódexekrıl nincs tudomásunk. 317
Kéziratok
1. Berlin, Staatsbibliothek Preussischer Kulturbesitz, Lat. quadr. 460, 1 r -106 v
2. Berlin, Deutsche Staatsbibliothek, Lat. oct. 490, 1 r -55 v
3. Belluno, Biblioteca Lolliana (Seminario Gregoriano), Loll. 18, 1 r -56 r
4. Bologna, Biblioteca Universitaria, 794, 1 r -76 v
5. Bologna, Biblioteca Universitaria, 795, 9 r -83 v
6. Budapest, Cod. Lat. 428, 1 r -42 r
7. Firenze, Biblioteca Medicea Laurenziana, Red. 75, 1 r -55 v
8. Firenze, Biblioteca Riccardiana, 3592, 1 r -87 r
9. London, British Library, Harley 2577, 1 r -91 r
10. Milano, Biblioteca Ambrosiana, E 48 sup.,1 r -79 r
11. Milano, Biblioteca Trivulziana, 2150, 1 r -75 v
12. Novara, Biblioteca Capitolare del Duomo, 134.
13. Oxford, Bodleian Library, Canon. Class. Lat. 152, 16 r -67 r
14. Palermo, Biblioteca Nazionale, I C 16, fol. 1 r -106 v
15. Paris, Bibliotèque Nationale, Lat. 7549, 1 r -78 r
16. Paris, Bibliotèque Nationale, Lat. 7565, 1 r -91 r
17. Pisa, Seminario Arcivescovile, Biblioteca Cateriniana, 156, 72 r -118 v
18. Roma, Biblioteca Casanatense, 285, 62 r -92 v
19. San Daniele del Friuli, Biblioteca Comunale Guarneriana, 98., 7 r -62 r
20. Città del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, Chisianus L V 163, pp. 1-207.
21. Città del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, Chisianus L VIII 290, 139 r -195 v
22. Città del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, Ottob. Lat. 1509, 1 r -80 r
23. Città del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, Ottob. Lat. 2854, 55 r -159 v
317 MONFASANI 1984, 478-480; 826.
96

24. Città del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, Regin. Lat. 1537, 1 r -69 r
25. Città del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, Regin. Lat. 1558, 2 r -63 r
26. Città del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, Vat. Lat. 2755, 13 r -69 r
27. Città del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, Vat. Lat. 4502, 1 r -75 v
28. Città del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, Vat. Lat. 4503, 1 r -80 v
29. Napoli, Biblioteca Nazionale, V. C. 17, 1 r -52 v
30. Ravenna, Biblioteca Comunale Classense, 193, 1 r -74 v
31. Torino, Biblioteca Nazionale-Universitaria, H. IV. 25, 1 r -60 v
32. Città del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, Ottob. Lat. 1642, 1 r -43 v
97

Melléklet: a Compendium nyomtatványai
1471. Georgii Trapezuntii de partibus orationis ex Prisciano Compendium
[Milánó, Philippus de Lavagna, 1471. X. 29. után]. Negyedrét. 318 Lavagna számos klasszikus
szerzıt (pl. Horatius) és tankönyvet (pl. Aesopus) jelentetett meg. Ismereteink szerint
mőhelyének elsı terméke a Compendium volt. 319
1472. Georgii Trapezuntii de partibus orationis ex Priciano(!) Compendium
Milánó [Antonius Zarotus] 1472. Negyedrét. 320 Antonio Zarotto a biztosan neki tulajdonítható
222 kiadással kora egyik legjelentısebb nyomdásza volt. 321 „Könyvtermése” jelentıs részét
klasszikus szerzık (pl. Cicero, Ovidius) teszik ki. A Compendium mellett más grammatikusok
mőveit is kiadta, pl. Donatus, 322 Niccolò Perotti, 323 Alexander de Villa Dei. 324
1474. Georgii Trapezuntii de partibus orationis ex Prisciano Compendium
Milánó [Philippus de Lavagna], 1474. II. 11. Negyedrét. 325
1478. Georgii Trapezuentii(!) de partibus orationis ex Prisciano Compendium
Milánó, 1478. Negyedrét. 326
1480. Georgii Trapezuntii de partibus orationis ex Prisciano Compendium
Bologna, Dominicus de Lapis. 1480. I. 10. Negyedrét. 327
1537. Georgii Trapezuntii de partibus orationis ex Prisciani grammatica Compendium.
Eiusdem Prisciani epitome. [=Institutio de nomine et pronomine et verbo]
318
Gesamtkatalog der Wiegendrucke. Band IX. Stuttgart–Berlin, 1991. No. 10.659; MANNI, Teresa Regledi: La
tipografia a Milano nel XV secolo. Firenze, 1980, 467.
319
MANNI 1980, 229-231.
320
GW 10.660; MANNI 468; GANDA p. 127, no. 9.
321
GANDA, Arnaldo: I primordi della tipografia Milanese. Antonio Zarotto da Parma (1471-1507). Presentazione
di Luigi BALSAMO. Firenze, Leo S. Olschki – Editore, 1984, 73.
322
GANDA 1984, p. 129, no. 16.
323
GANDA 1984, pl. 147, no. 71; p. 153, no. 89; p. 159, no. 108.
324
GANDA 1984, pl. p. 136, no. 39; p. 148, no. 74; p. 153, no. 90.
325 GW 10.661; MANNI 469
326 GW 10.662; MANNI 470
327 GW 10.663
98

Augsburg, Philipp Ulhart, 1537. január 27. Nyolcadrét. 328 Az augsburgi nyomdász, id. Philipp
Ulhart (1522 és 1567 között mőködött) tevékenysége elsı évtizedében fıleg evangélikus
kiadványokat, késıbb latin nyelvő drámákat és egykorú történetírói munkákat jelentetett meg,
könyvtermésében a Compendium egyedi jelenség. 329
328
Verzeichnis der im deutschen Sprachbereich erschienenen Drucke des XVI. Jahrhunderts. Band 7. Stuttgart,
1986. No. G 1373
329
BENZING, Josef: Die Buchdrucker des 16. und 17. Jahrhunderts im deutschen Sprachgebiet. 2., verbesserte
und ergänzte Auflage. Otto Harrasowitz, Wiesbaden, 1982, 17. (=Beiträge zum Buch- und Bibliothekswesen.
Herausgegeben von Max PAUER. Band 12); lásd továbbá SCHOTTENLOHRER, Karl: Philipp Ulhart, ein
Augsburger Winkeldrucker und Helfershelfer der "Schwärmer" und "Wiedertäufer" 1523-1529. München,
Freising 1921. Nachdruck Nieuwkoop 1967. (=Historische Forschungen und Quellen 4.)
99

Jelmagyarázat
A Compendium szövegét az alapul vett B kódex és AR nyomtatványok fejezetbeosztásának
figyelembevételével tagoltuk. A fejezetek élén álló szám (5.35) elsı része megegyezik az
Institutiones vonatkozó könyvének számával: 5. könyv. A szám második része pedig a
Compendium általunk adott, fejezetenként újrakezdıdı számozása: 35. Hosszabb fejezetek
esetében alfejezetek segítik a tagolást: (1), (2), (3).
A fejezetek végén álló II vagy III arra utal, hogy az adott helyen olvasott tudnivalókat
Trapezuntius az Institutiones mely részeibıl kivonatolta (Grammatici Latini II. vagy III.,
utána lapszám és sorszám következik: 161, 26–163, 18; 171, 7–8.). „Lehetıség szerint”
megadjuk az auktoroktól idézett sorok helyeit (pl. TER. Eun. II 3, 19; HOR. Epp. I 16, 72),
olykor azonban (elsısorban grammatikusok, töredékek esetében) az Institutiones vonatkozó
soraira utalunk vissza (pl. Priscianus az egyetlen forrás az adott szerzıre/adott szerzı adott
sorára vonatkozóan; Priscianus tévesen idézi a szerzıt stb.). A 9.2-9.32 szakaszokban Donatus
Holtz-féle kiadására hivatkozunk (lásd IV. fejezet 7. pont).
5.35 (1) ‛Ventus’ cuius generis? Masculini. Quare? Quia in us correptam desinentia
secundae et quartae declinationis masculina sunt, ut ‛ventus’, ‛annus’, ‛somnus’,
‛sexus’. Excipiuntur ‛haec crystallus’, ‛costus’, ‛phaselus’, ‛Arctus’. Nam sunt duae
Arcti. (2) Item haec ‛vanus’, ‛acus’, ‛humus’, ‛alvus’, praeterea ‛haec domus’, ‛colus’,
quae tam secundae, quam quartae declinationis inveniuntur. Item ‛anus’, ‛nurus’,
‛socrus’, quae ipsa natura feminina esse ostendit. Et ‛manus’, ‛tribus’, ‛porticus’. ‛Idus’
tantum plurale; ‛hoc pelagus’, et ‛hoc acus aceris’ purgamentum frumenti. (3) ‛Vulgus’
tam masculini, quam neutri. Invenitur hoc etiam ‛virus’ et ‛pus’ indeclinabile. ‛Specus’
vero et ‛penus’ tam masculini, quam feminini et neutri. TERENTIUS in Eunucho: Ad te
patris penum omnem * congerebam. HORATIUS in primo Epistolarum: Annonnae
prosit, portet frumenta, penusque. II 161, 26–163, 18; 171, 7–8. – TER. Eun. II 3, 19;
HOR. Epp. I 16, 72
100

Az 1537. évi Compendium-kiadás kb. másfélszáz kommentárt főzött a szöveghez. A
megjegyzéseket (A comm.) lábjegyzetben közöljük, * jelzi, hogy a szakasz melyik pontjára
vonatkoznak. (Általában az egészre.)
A lábjegyzetben az AR nyomtatványok és a B kézirat olvasatait közöljük. Hosszabb fejezet
(lábjegyzetek) esetében (1), (2), (3) segítik a tagolást.
Az apparátus nem tükrözi a ‛Horatius’–‛Oratius’; ‛Cesar’–‛Caesar’; ‛diphthongus’–
‛diphtongus’–‛diphtungus’ jellegő írásbeli különbségeket. Paradigmaszerő említések esetében
igyekeztünk az ‛amo as’–‛amo amas’, ‛habeo ui tum’–‛habeo habui habitum’ jellegő eltérések
esetén az utóbbi formára egységesíteni az alakokat.
Az idézeteket kurziváltuk, hogy egyértelmően elválasszuk Priscianus (Trapezuntius)
példamondataitól. A kevés számú, Priscianus (Trapezuntius) által kitalált példamondat ‛’ jelek
között áll.
A szövegben ‛’ jelekkel jelöltük a példaként szereplı szavakat. Betők, hangok
jelölésénél kurzíválást használtunk: us.
101

A Compendium szerkezete
Georgius Trapezuntius Andreae filio salutem [Praefatio]
DE LITERIS 1.1
DE SYLLABIS 2.1
DE ETYMOLOGIA 2.8
1. NOMEN 2.10
a. Species 2.16
i. Patronymicum 2.38
ii. Possessivum 2.43
iii. Materiale 2.47
iv. Comparativum 3.1
v. Superlativum 3.13
vi. Diminutivum 3.22
vii. Denominativum 4.1
b. Genus 5.1
i. Regulae generales 5.9
ii. Regulae speciales 5.19
iii. Dubia 5.45
c. Numerus 5.46
d. Figura 5.53
e. Casus 6.1
i. Declinationes nominis 7.1
ii. Prima 7.2
iii. Secunda 7.16
iv. Tertia 7.26
v. Quarta 7.48
vi. Quinta 7.59
2. VERBUM 8.1
a. Genus 8.4
b. Tempus 8.15
c. Modi 8.32
d. Species 8.40
e. Figurae 8.53
f. Coniugatio 8.69
g. Personae 8.76
h. Numeri 8.85
i. De formatione temporum 9.1
j. De praeteritis verborum 9.36
k. Prima coniugatio 9.40
l. Secunda coniugatio 9.44
m. Tertia coniugatio 10.1
n. Quarta coniugatio 10.23
102

o. De supinis 10.25
3. PARTICIPIUM 11.1
a. Genus 11.6
b. Tempus 11.8
c. Derivatio 11.11
d. Gemina participia 11.22
e. Participiis carentia 11.24
f. Paenultimam corripientia 11.30
g. Duplicata ex supinis 11.32
h. Thematibus carentia 11.33
i. Nomina participii faciem habentia 11.34
j. Casus et numerus 11.35
k. Figura 11.38
4. PRONOMEN 12.1
a. Species 12.3
b. Numeri et personae intrinsecus et extrinsecus 12.8
c. Personae 12.12
d. Genus 12.13
e. Figura 12.15
f. Numerus 12.28
g. Declinationes 13.2
i. Prima 13.3
ii. Secunda 13.6
iii. Tertia 13.12
iv. Quarta 13.13
5. PRAEPOSITIO 14.1
a. De compositione et appositione 14.4
b. Significatio 14.7
i. Cum accusativo 14.18
1. Unisyllabae 14.21
2. Bisyllabae 14.28
3. Trisyllabae 14.50
ii. Cum ablativo 14.52
1. Monosyllabae 14.54
2. Bisyllabae 14.64
iii. Utrique casui iuncta 14.69
iv. Inseparabiles 14.75
v. Separatae 14.81
6. ADVERBIUM 15.1
a) Species 15.9
b) Figura 15.42
c) Significatio 15.44
103

7. INTERIECTIO 15.70
a. Significatio 15.71
8. CONIUNCTIO 16.1
a. Figura 16.3
b. Species 16.4
c. Ordo 16.31
Georgius Trapezuntius Colae Montano suo s. d. p. [Epilogus]
104

GEORGIUS TRAPEZUNTIUS ANDREAE FILIO SALUTEM. 1
De partibus orationis brevi compendio, Andrea fili, ad te scribere constitui. Nam cum viderem
Latinam linguam his iunioribus grammaticae magistris corruere, nihil earum nugarum, quas
illi docent, tenello ingenio tuo proponendum putavi. Et enim si quae a pueris nobis discuntur,
ea facile ad senectutem perveniunt, non est negligenda haec aetas, nec oblivione digna sunt
tradenda, sed quae non paeniteat aetate grandiores a pueritia percepisse. 2
Quae cum ita sint, neque Prisciani exquisita volumina pueris danda videantur,
compendium ex eo non parvo labore confecimus, quod si memoriae tradideris, optimos
profecto fructus uberioresque concipies. Nam, ut agricolae, nisi semina curiose delegerint
agrumque probe coluerint, tempore messis lugeant, necesse est; sic, nisi quis rudem animum
bonis regulis auctoribusque imbuerit, maior aetate metet ignorantiam. 3
Qua in re, si mihi cum primum docere impulsus sum, fuisset obtemperatum Virgilium
Ciceronemque pueris offerenti, non ut intelligerent, quod ab ea aetate alienissimum est, sed ut
crebra lectione memoriter tenerent, quae pueritiae propria studia sunt. Multi profecto in
praesentiarum iuvenes praeceptione nostra laetarentur, et nos melius sibi, quam parentes
prospexisse profiterentur. 4
Verum quoniam communem paene omnium pravam consuetudinem, quam
dediscendam discunt, magna ex parte vel inviti secuti sumus, tu, quem non alieno ductu, sed
nostro docere possumus. Virgilium nunc et has regulas, paulo post Ciceronis nonnulla
memoriae commenda, quae sola virtus animi his teneris annis summo opere pollet. Deinde,
cum per aetatem attendere poteris, facilius intelliges, quae molliori animo infixa fuerant. Quod
si facies, ostendes profecto et me recte multis consuluisse, et te a tertio apud Hesiodum ordine
hominum longe abesse: 5
Optimus ille quidem, qui per sese omnia noscens
Praeceptor suus ipse sibi meliora peregit
Ille bonus rursum monitus, qui recta sequetur.
Qui nec ipse videt, neque credit recta monenti,
Hic nulla in parte est utilis. 6
Οτος µο πανάρισος, ς ατ πάντα νοήσει,
φρασσάµενος, τά τπειτα καί ς τέλος σιν µέινω,
σθλòς δ α κκενος, ς ε επντι πίθηται,
ς δέ κε µήτ ατς νοέ, µήτλλου κοων
ν θυµ βάλληται, δ ατ χρήϊος νήρ. 7
1
Tit. Georgius Trapezuntius Andreae filio salutem. A
2
brevi compendio et de his potissimum, que flectuntur B ║ quom viderem B
3
Que quom B ║
4
memoriter AR memorie B
5
summopere B ║ fuerint A fuerunt B fuerant R
6
versus Latini ABR
7
versus Graeci ins. A [HESIODOS: Erga 1, 293-297.]
105

GEORGII TRAPEZUNTII DE PARTIBUS ORATIONIS EX PRISCIANO COMPENDIUM 1
DE LITERIS 2
1.1 Quid est grammatica? Grammatica est pars, qua Latini sermonis ratio et scribendo et
loquendo recte percipitur.
1.2 Quot sunt partes grammaticae? Quatuor: litera, syllaba, dictio et oratio. Litera est minima
pars vocis compositae, vel vox, quae scribi potest individua, vel nota elementi et velut imago
quaedam vocis literatae.* 3
1.3 Unde dicitur litera? A lituris, vel quasi legitera eo, quod legenti iter praebeat. II 6, 11–14.
1.4 Quot sunt figurae literarum? Viginti duae. II 7, 6
1.5 Quot accidunt litterae? Tria: nomen, figura et potestas. In quot dividuntur viginti duae
literae? In duo: in vocales et consonantes. II 7, 26
1.6 Quot sunt vocales? Quinque: a, e, i, o, u. Utimurque y in Graecis solum nominibus, quae
ypsilo apud eos scribuntur. In quot dividuntur sexdecim consonantes? In duo: in semivocales
et mutas. 4 II 9, 5–10.
1.7 Quot sunt semivocales? Septem: l, m, n, r, s, x, z. II 9, 11–13.
1.8 Quot sunt mutae? Novem: b, c, d, f, g, k, p, q, t. Vocales ipsa pronunciatione nomen suum
ostendunt. Semivocales ab e incipiunt, et in se desinunt, praeter x, quod ab i incipit, nam z non
utimur, nisi in Graecis nominibus. Mutae incipiunt a se, et in e desinunt praeter f, k, q. In quot
distinguuntur septem semivocales? In tria: in liquidas, in duplas et in s. II 9, 22–23; 8, 10–12.;
9, 13; 8, 20–23.
1.9 Quot sunt liquidae? Quatuor: l, m, n, r.
1.10 Quare dicuntur liquidae? Quia post mutas positae in eadem syllaba faciunt praecedentem
brevem syllabam communem, sive in eadem dictione sint, sive non. OVIDIUS in X
Metamorphoseon: Piscosamque Gnidon gravidamque Amathunta metallis.* 5 OVID. Met. 10,
531
1.11 (1) Quot sunt duplae? Duae: x, z, quarum x ex c, s vel g, s, pro quibus ponitur, composita
est, z ex s, d composita modo cum d, modo cum duplici ss commutatur. (2) I etiam vocalis in
principio dictionis posita sequente vocali simplex consonans est, ut ‛Iuno’. Ita in medio
dictionis non compositae, cum ab ea incipit syllaba praecedente ac subsequente vocali, dupla
est, ut ‛maius’. (3) Similiter u in principio dictionis sequente vocali consonans est simplex, ut
venio. In praeteritis, quae in ui desinunt, dupla est, ut audivi. 6 (1) II 10, 3–4; 23, 20–24, 13; 33,
14–34, 7; (2) 13, 27–14, 8; (3) 16, 2–3.
1.12 Quot sunt leves mutae? Tres: c, p, t, quae assumpta h in graves transeunt. * Quot sunt
mediae? Tres: b, d, g. 7 Cf. II 9, 22
1
Tit. Georgii Trapezuntii de partibus orationis ex Prisciano compendium AR
2
Tit. De litteris A
3
velut AB vult R ║ * Non quidem partes, sed partium subiectae materiae sunt, litera videlicet orthographiae,
syllaba prosodiae, dictio etymologiae, oratio syntaxeωs. A comm.
4
ypsilo R y B υ ψίλ A
5
* Curius Lancilotus li. 3. cap. 13. hanc Prisciani sententiam confutat, postremam alicuius dictionis syllabam
natura longam propter sequentem liquidam mutae sub nexam minime liquescere, sed curiosius forte, quam par
erat. A comm.
6
inter lin. pro quibus ponitur, composita est ins. B ║ inter lin. cum d, modo cum duplici ll commutatur ins. B
7
inter lin. que assumpta h in graves transeunt ins. B ║ * Latinis, aspir., quae Graeci, χ, φ, θ ch, ph, th. A comm.
106

1.13 Notandum, quod h non est littera, sed aspirationis nota, et vocalibus praeponi solet, et non
postponi, consonantibus vero c, p, t, r, e contrario, ex quo patet in ’vah’, ’ah’, ’oh’, ’eh’
interiectionibus apocopam factam esse. II 18, 15–16; 19, 26–20, 2
1.14 Quot sunt immutabiles in casibus nominum? Quinque. Quae? L, n, r, t, c, ut ’salis’,
’fluminis’, ’Caesaris’, ‛capitis’, ‛lactis’, in quo interponitur t, quoniam * ‛lacte’ quoque
invenitur. Quot sunt immutabiles in praeteritis verborum? Quatuor: l, p, s, x, ut ‛dolui’,
‛stupui’, ‛quassavi’, ‛nexui’. 8 II 21, 3–24.
1.15 (1) Hoc quoque observandum est in supradicto tempore, quod nunquam nec in principio,
nec in fine syllaba geminari potest, nisi, quae a muta incipit, ut ‛tondeo’, ‛totondi’, ‛pendeo’
vel ‛pendo’, ‛pependi’, ‛disco didici’, ‛posco poposci’, ‛tundo tutudi’, ‛pedo pepedi’, ‛tango
tetigi’, ‛caedo caecidi’, ‛cado cecidi’, ‛pello pepuli’, ‛fallo fefelli’, ‛prodo prodidi’, ‛vendo
vendidi’. (2) Ex quo apparet f obtinere vim mutae, a qua incipiens geminata est syllaba. S ante
mutam posita duo verba inveniuntur, quae geminant syllabam, ‛sto steti’, ‛spondeo spopondi’.
Antiquissimi etiam ‛scindo scicidi’ dicebant, iuniores ‛scidi’ dixere, ut in praeterito verbi
ostendemus. (3) Nec sine ratione ante mutam posita invenitur, quod geminatur s, nam amittit
vim suam plerumque sic posita ante mutam, unde nec in secunda syllaba reperitur. Item in
metro apud vetustissimos vim suam frequenter amittit. VIRGILIUS: Ponite spes sibi quisque
suas: et Inter se coiisse viros et decernere ferro. 9 II 22, 19–23, 6; 32, 1–5. – VERG. Aen. 11,
309; VERG. Aen. 12, 709
1.16 M quoque geminatur, ut ‛momordi’, quae loco mutae in multis fungitur, nam et ante n
ponitur, et communem facit syllabam, ut ’Ramnes Ramnetis’. Iambica enim sunt, quae sic
declinantur. Praeterea haec sola semivocalis post s ponitur, quod mutarum est, ut ’Smyrna’,
’smaragdus’ et ante liquidam, ut ’Samnis Samnitis’. II 23, 7–17.
1.17 Notandum, quod i positum in iunctura compositionis breviatur, ut ‛magnificus’, ‛artifex’.
Excipiuntur ‛fastidium’, ‛tibicen’, quod cum ex tibia ‛tibiicen’ facere deberet, duae ii breves in
unam longam transiverunt, quod in aliis vocalibus fit, ut ‛biiugae’ ‛bigae’ ’quadriiugae
quadrigae’. E contrario etiam una in duas breves dividi solet, ut ‛admittier’ pro ‛admitti’,
‛fieri’ pro ‛firi’ vel ‛fire’. Unde VIRGILIUS IV Georgicorum: At suffire thymo. 10 II 26, 1–4;
126, 20–127, 4. – VERG. Georg. 4, 241
1.18 Etiam notandum, quod si post u sequitur vocalis, antecedente g vel q,* plerumque amittit
u vim litterae, quod etiam patitur post s, a vel e sequente, ut ‛aqua’, ‛lingua’, ‛suavis’,
‛suesco’. 11 II 28, 9–14.
1.19 ‛Anquiro’ unde componitur? Ab ‛am’ praepositione et ‛quaero’. M scribis vel n? N.
Quare? Quia c, d, f, q, t sequentibus m transit in n, ut ‛ancisus’, ‛nuncubi’, ‛tantundem’,
‛anfractus’, ‛anquiro’, ‛nunquis’, ‛identidem’. II 29, 15–22.
1.20 ‛Ambesus’ unde componitur? Ab ‛am’ praepositione et ‛esus’. Quare scribis b? Quia post
‛am’ praepositionem, si vocalis sequitur, interponitur b, ut ‛ambitus’, ‛ambesus’, ‛ambustus’,
‛ambages’, nec non in ‛combustus’, ‛comburo’ idem fit. II 29, 19–22.
1.21 ‛Immitto’ unde componitur? Ab ‛in’ praepositione et ‛mitto’. N scribis vel m? M. Quare?
Quia l, m, r sequentibus in compositis n transit in ipsas, ut ‛immitto’, ‛collido’, ‛corrigo’. 12 II
30, 21–31, 7; 49, 14–27.
8
L, n, r, t, e R ║ * Hoc lacte in neutro videlicet genere apud Plautum. A comm.
9
(3) viros et cernere A viros et decernere BR
10
vocalibus sit A
11
* Vel etiam c, ut cui, vide ad haec Eras. in Dialogo de pronunciatione. A comm.
12
M scribis vel n? B ║ inter lin. collido ins. B
107

1.22 ‛Impello’ unde componitur? Ab ‛in’ praepositione et ‛pello’. N scribis vel m? M. Quare?
Quia b, m, p sequentibus in compositis n transit in m, ut ‛imbibo’, ‛immitto’, ‛compello’. 13 II
31, 1–5.
1.23 (1) ‛Exequor’ unde componitur? Ab ‛ex’ et ‛sequor’. Quare non scribis s? Quia x
antecedente in compositis eiicitur s. Quare? Quia nulla consonans geminatur antecedente vel
subsequente consonante, nisi sit muta ante liquidam. Quare non geminatur s? (2) Quia x ex c, s
composita est. Quare non abiicitur x potius, quam s? Quia, cum ‛ex’ praepositio cum his, quae
a vocali vel c, p, q, t, s incipiunt, componitur, integra manet, ut ‛exaro’, ‛exeo’, ‛exigo’,
‛exoleo’, ‛exuro’, ‛excutio’, ‛expeto’, ‛exquiro’, ‛extraho’ ‛exequor’, ’expes’. 14 II 33, 18–34, 4
1.24 (1) F sequente x mutatur in f, ut ‛efficio’, ‛effero’. Ceteris consonantibus ‛e’, non ‛ex’
praeponi solet, ut ‛educo’, ‛egero’, ‛eludo’, ‛emineo’, excipitur ‛exlex’. Sciendum est, quod
ante mutam finales non inveniuntur vocales longae, nisi ante c, ut ‛hoc’, ‛hac’, ‛sic’, ‛hic’
adverbium. (2) Nam si ante t longa vocalis inveniatur, id per concisionem evenit, ut ‛audit’ pro
‛audivit’, ‛munit’ pro ‛munivit’, ‛fumat’ pro ‛fumavit’. 15 II 33, 18; 34, 23–25; 51, 1–9.
1.25 (1) ‛Accidit’ unde componitur? Ex ‛ad’ et ‛cadit’. Quare scribis c? Quia c, f, g, q, l, n, p,
r, t sequentibus in compositis d transit in ipsas, ut ‛accidit’, ‛affectus’, ‛quicquam’, ‛aggero’,
‛allido’, ‛annuo’, ‛appono’, ‛arrideo’, ‛attinet’.* (2) Transit etiam in s , ut ‛assideo’.
Interponitur d hiatus causa, ut ‛redigo’, ‛redarguo’, ‛prodest’. S vero sequente cum alia
consonante subtrahitur d, ut ‛ascendo’, ‛aspicio’, ‛aspiro’, ‛asto’; ‛adquiro’ tamen d servat. 16 II
35, 1–2; 35, 7–12; 47, 20–28.
1.26 (1) ‛Occido’ unde componitur? Ab ‛ob’ praepositione et ‛caedo’. Quare scribis c et non
b? Quia c, f, g, m, p, r sequentibus in compositis b transit in ipsas, ut ‛occido’, ‛officio’,
‛oggannio’, ‛summitto’, ‛suppono’, ‛arripio’, exceptis ‛abscondo’, ‛abscedo’, ‛abscido’, quae
cum ‛abs’ componuntur, et ‛obscurus’ et ‛obscoenus’, in quibus interponitur s. (2) Et ‛aufero’,
‛aufugio’, ‛asporto’, ‛abrado’, ‛abrogo’ et ‛omitto’ eiecta b, quod HORATIUS in secundo
ostendit Sermonum: aut spem deponas, aut haec illusus omittas. 17 II 34, 8–11; 46, 6–27. –
HOR. Serm. 2, 5, 26
1.27 Quot sunt praepositivae vocales? Tres. Quae? A, e, o. Quot sunt subiunctivae? Duae: e, u.
Quare dicuntur subiunctivae? Quia post praepositivas positae diphthongos solent efficere. 18 II
37, 8–9.
1.28 Quot sunt diphthongi? Quatuor: ae, oe, au, eu. Ae diphthongus cum a poetis per
diaeresim profertur, secundum Graecos per ai scribitur, Virgilius in III Aeneidos: Aulai in
medio libabant pocula Bacchi.* 19 II 37, 13–18. – VERG. Aen. 3, 354
1.29 Omnis diphthongus longa est, quamvis, cum in fine dictionis est, sequente vocali, sicut
ceterae vocales, corripi possit, ut VIRGILIUS in VII: stipitibus duris agitur sudibusve praeustis,
13
M scribis vel N? BR
14
(2) ex c, s AB ex es R ║ exurro R ║ expes BR expers A
15
(2) munivit et fumat B
16
(1) aggero, quicquam, allido B affectus, quicquam, aggero AR ║ * Docti etiam legunt adnuo, adpono, adrideo.
A comm.
17
(1) cado R caedo AB ║ c non b B ║ absedo R abscedo AB ║ abscido A absido R abscindo B ║ obsoenus R
18
positae diphthongos AB positivae diphthongos R
19
Virgilius in III Aeneidos B om. ║ * Lege ad haec, quae scribit Fab. Quintil. li. I. cap. de orthographia, item
Scaur. de orthogr. A comm.
108

idem in V: infindunt pariter sulcos totumque dehiscit, hic ’de’ longa breviatur, ibi ’prae’.* 20 II
38, 7–15. – VERG. Aen. 7, 524; VERG. Aen. 5, 142
1.30 Au diphthongus pro ‛ab’ in his verbis ‛aufero’, ‛aufugio’ ponitur. Item transit in o
productum more antiquo, ut ‛lotum’, ‛plostrum’, ‛cotes’ pro ‛lautum’, ‛plaustrum’, ‛cautes’, et
e contrario, ut ‛austrum’, ‛ausculum’ pro ‛ostrum’, ‛osculum’, quod frequentissime antiqui
oratores faciebant, in u quoque longam, ut ‛fraudo defrudo’, ‛claudo includo’. 21 II 39, 3–4; 39,
8–12.
1.31 Item transit eu in e longam, ut ‛Achilles’ pro ‛Achilleus’, ‛Ulixes’ pro ‛Ulixeus’, quod
ostenditur in genetivo ‛Ulixei’.* 22 II 39, 13–14.
1.32 Nunquam diphthongus in praeteritis mutatur, ut ‛haesi’, ‛audivi’, ‛moenivi’, excepto
‛caedo cecidi’. 23 II 40, 7–9.
20
dictionis AB syllabe B ║ infidunt AR inscidunt B ║ * Haec quia ad praepositionis quantitatem pertinent, non
in loco hic traduntur. A comm.
21
productum AR productam B ║ oratores AR auctores B ║ longam AR longum B
22
Item B om. ║ Eu transit B ║ Ullixes B ║ Ullixeus B ║ * Idque Graecorum imitatione. Quibus est ’Οδυσσέυς,
’Αχιλλέυς. Sed genetivus Ulysseï est ad analogiam aliorum, quae Latini ex quarta contractorum ad suam
secundam flectunt, Theseus e. g. Theseï. Exemplum genetivi Prisc. ex. ode. 6. li. 1. Carm. Hora. producit: Nec
cursus duplices per mare Ulysseï. Ei diphthongum suo tempore Priscianus in usu non fuisse testatur, sed quoties
in Graecis occurrat apud Latinos aut in ē transire, ut Καλλιοπεα Calliopea, aut in ī, ut Αλεξανδρέια Alexandria.
Latini tamen utuntur in accusativis plur., ut omneis, parteis. A comm.
23
moenivi AR memini B
109

DE SYLLABIS 1
2.1 Syllaba est comprehensio literarum consequens sub uno accentu, et uno spiritu prolata,
abusive tamen etiam singularum vocalium sonos syllabas nominamus. Vel syllaba est vox
literalis, quae sub uno spiritu et uno accentu indistanter profertur. II 44, 2–5.
2.2 Notandum, quod si antecedens syllaba desinit in consonantem, necesse est etiam
consequentem a consonante incipere, nisi sit compositum, ut ‛ille’, ‛arduus’, ‛ablatus’,
‛obruo’, ‛abrado’, in quibus si b in secundam transiret syllabam, primam corripere liceret,
quod nunquam invenitur, nec ‛circumeo’ et ‛circumago’ paterentur elisionem m.* Nec in
‛anhelo’, ‛adhuc’ et similibus aspiratio servaretur, quomodo in ‛istic’, ‛istec’, ‛istoc’. 2 II 45, 4–
17.
2.3 Notandum, quod in nominibus numerorum n antecedente c in g convertitur, ut
‛quadringenti’, ‛octingenti’, n vero non antecedente servatur c, ut ‛ducenti’, ‛trecenti’,
‛sescenti’, id est ‛sexcenti’.* 3 48, 15–21.
2.4 Quot accidunt syllabae? Quatuor. Quae? Tenor, spriritus, tempus * et numerus literarum. 4
II 51, 21
2.5 Quot sunt tenores? Tres: acutus, gravis et circumflexus. II 51, 22
2.6 Quot sunt spiritus? Duo: asper et lenis. 5 51, 24
2.7 Quot sunt tempora? Tria: breve, longum et medium, quibus syllaba omnis vel brevis, vel
longa, vel communis efficitur. Cf. II 51, 25–53, 3
DE ETYMOLOGIA 6
2.8 Dictio est minima pars orationis constructae. Oratio est ordinatio dictionum congruam
sententiam perfectamque demonstrans. II 53, 8–9; 53, 28–29.
2.9 Quot sunt partes orationis? Octo. Que? Nomen, verbum, participium, pronomen,
praepositio, adverbium, interiectio et coniunctio. 7
DE NOMINE 8
2.10 (1) Nomen est pars orationis, quae unicuique subiectorum corporum seu rerum
communem vel propriam qualitatem distribuit. Dictum ab ‛onoma’ Graeco, abiecta o, vel, ut
alii, quasi notamen, quod hoc nomine notemus uniuscuiusque substantiae qualitatem. (2) Et
communem quidem corporum qualitatem demonstrat, ut ‛homo’, propriam, ut ‛Virgilius’.
Rerum autem communem, ut ‛ars’, ‛disciplina’, propriam, ut ‛grammatica Aristarchi’,
‛rhetorica Ciceronis’. 9 II 56, 29–57, 7
1
Tit. De syllabis A
2
* Sunt enim enclyses verius, quam compositiones, id, quod tonus quoque arguit. Quamuis enimvero m, apud
comicos elidit, teste Eras. A comm.
3
nurmeorum R ║ secenti B ║ * Vide Laurentium Vallam, lib. 3. cap. 5. A comm.
4
* Hoc postremum Graecis non admodum necessario adiecisse videtur. Sed vide Lancilotum, lib. 3. cap. 22. A
comm.
5
levis BR lenis A
6
Tit. De etymologia, adeoque orationis partibus A
7
participium et pronomen B
8
Tit. De nomine A
9
νοµα A onoma B spat. vac. rel. R ║ ο A
110

2.11 Quot accidunt nomini? Quinque. Quae? Species, genus, numerus, figura, casus. 10 II 57, 8
2.12 Quot sunt species nominum? Duae. Quae? Primitiva, ut ‛mons’, derivativa ut ‛montanus’.
II 57, 9–11.
2.13 In quot dividitur nomen? In duo. In quae? In substantivum et adiectivum. Substantivum
est, quod substantiam significat propriam vel communem, vel cui praeponitur unum articulare
tantum vel duo ad plus, ut ‛hic’ et ‛haec homo’. 11 Cf. II 58, 19–24.
2.14 In quot dividitur nomen substantivum? In duo. In quae? In proprium et appellativum.
Proprium nomen est illud, quod uni soli convenit, ut ‛Andreas’. Appellativum est, quod est
commune multorum, ut ‛homo’, ‛leo’. 12 II 58, 14–18; 58, 25–26.
2.15 Adiectivum est, quod propriis vel appellativis adiicitur, et significat laudem vel
vituperium vel medium vel accidens uniuscuiusque. 13 II 60, 6–7.
DE NOMINIS SPECIE 14
2.16 Quot sunt species tam primitivorum quam derivativorum nominum communes? Viginti
quinque. Corporale, incorporale, homonymum, synonymum, proprium, appellativum,
substantivum, adiectivum, ad aliquid dictum, quasi ad aliquid dictum, gentile, patrium,
interrogativum, infinitum, relativum vel demonstrativum vel similitudinis, collectivum,
dividuum, factitium, generale, speciale, ordinale, absolutum, temporale, locale, numerale.
Harum omnium quatuor primae communes cum propriis inveniuntur. 15 II 59, 9–60, 5.
2.17 Corporale est, quod significat corpus, ut ‛homo’, corporale proprium, ut ‛Terentius’. II
59, 9–12.
2.18 Incorporale dicitur, quod non significat corpus, ut ‛virtus’. II 59, 12–13.
2.19 Homonyma sunt, quae voce, non significatione conveniunt, ut ‛nepos’ filius filii et nepos
luxuriosus. II 59, 13–16.
2.20 Synonyma sunt, quae non voce, sed significatione conveniunt, ut ‛ensis’, ‛gladius’,
‛mucro’, ‛spatha’, in propriis, ut ‛P.’, ‛Cornelius’, ‛Scipio’, ‛Africanus’. 16 II 59, 17–19.
2.21 Ad aliquid dictum est, quod sine intellectu illius, ad quod dicitur, proferri non potest, ut
‛filius’, ‛pater’.* 17 II 60, 19–20.
2.22 Quasi ad aliquid dictum est, quod quamvis habeat aliquod contrarium et quasi semper
adherens, tamen neque ipso nomine significat etiam illud, nec secum interimit, ut ‛nox’, ‛dies’,
‛mors’, ‛vita’.* 18 II 60, 23–26.
2.23 Gentile est, quod gentem significat, ut ’Graecus’, ’Latinus’.* 19 II 61, 3
2.24 Patrium est, quod sumitur a patria, ut ’Romanus’. II 61, 4
2.25 Interrogativum est, quod cum interrogatione profertur, ut ‛quis’,* ‛qualis’, ‛quantus’,
‛quot’, cum suos servant accentus. 20 II 61, 5–6.
10
figura et casus B
11
In quae? B om.
12
In quae? B om. ║ In proprium AR Proprium B ║ convenit uni soli B
13
vituperium A vituperationem BR
14
Tit. De nominis specie A
15
tam derivativorum quam primitivorum B ║ ad aliquod dictum R ║ fictitium B facticium AR ║ ordinale,
absolutum, temporale AR ordinale, numerale, absolutum B
16
coveniunt R ║ gladius AR cladius B
17
* πρς τ χοντα, relative opposita dialecticis. A comm.
18
* ς πρς τ χοντα apud Theodorum. Prisci. igitur Graece magis, quam Latine dixit. A comm.
19 * Ex gente vel natione. Lynacer A comm.
111

2.26 Infinitum est interrogativo contrarium, ut ‛qui’, ‛qualis’, ‛quantus’, cum in lectione*
gravantur. Possunt tamen haec eadem et relativa esse et similitudinis, sicut est ’talis’, ’tantus’,
’tot’, quae et relativa et demonstrativa dicuntur. 21 II 61, 7–10.
2.27 Collectivum est, quod in singulari numero multitudinem significat, ut ‛populus’, ‛contio’.
II 61, 21–22
2.28 Dividuum est, quod a duobus vel a pluribus ad singulos habet relationem, vel ad plures in
numeros pares distributos, ut ‛uterque’, ‛alter’, ‛quisque’,* ‛singuli’, ‛bini’, ‛trini’, ‛terni’,
‛centeni’. 22 II 61, 23–25
2.29 Facticium est, quod a proprietate sonorum per imitationem factum est, ut ‛tintinnabulum’,
‛turtur’.* 23 II 61, 26–27
2.30 Generale est, quod in diversas species potest dividi, ut ‛animal’, ‛arbor’. II 61, 28
2.31 Speciale est, quod a genere dividitur, ut ‛homo’, ‛equus’, ‛vitis’, ‛laurus’. II 62, 1–2
2.32 Ordinale est, quod ordinem significat, ut ‛primus’, ‛secundus’, ‛tertius’. II 62, 3
2.33 Absolutum est, quod per se intelligitur,* ut ‛ens’, ‛deus’, ‛ratio’, ‛res’. 24 II 62, 5–6.
2.34 Temporale est, quod tempus significat, ut ‛mensis’, ‛annus’. II 62, 7
2.35 Locale est, quod locum significat, ut ‛propinquus’, ‛longuinquus’, ‛proximus’. II 62, 8–9.
2.36 Numerale est, quod numerum significat, ut ‛unus’, ‛duo’, ‛tres’. II 62, 4
DE SPECIEBUS PROPRIIS 25
2.37 Quot sunt derivatiuorum nominum species propriae? Novem: patronymicum,
possessivum, comparativum, superlativum, diminutivum, denominativum, verbale,
participiale, adverbiale. 26 60, 1–5.
PATRONYMICA 27
2.38 Patronomicum est, quod a propriis nominibus patrum derivatur secundum formam
Graecam, quae nos, ut potuimus, ad Latinam aptare conati, in hoc solo paulum a Prisciano
discessimus, significat cum genitivo primitivi filium vel nepotem, ut ‛Aeacides’ filius vel
nepos Aeaci. Abusive tamen et a matribus, ab avis maternis, a fratribus, a regibus sive
conditoribus derivatur.* 28 II 62, 15–18; 63, 11–13.
20 quis, qualis, quantus, quotus, totus R quis, qualis, quantus, quot AB ║ * De substantia interrogat, reliqua de
accidentibus. Lynacer subtiliter. A comm.
21 sicut etiam talis B ║ reditiva R redditiva B relativa A ║ * Interrogativum enim acuto tono proferuntur. Aliud
enim sonat, quid fecisti, quam scio, quid feceris. Haec ρισα Graeci vocant, illa ρωτηµατικά. A comm.
22 * Confundit partitiva distributivis: illa numeralium generi subdita, διαιρετικά Graecis, recentioribus Latinis
divisiva et distributiva dicuntur. Partitiva autem πιµεριζµενα ipsi vocant. Formae partitivi sunt, unum ex duobus,
ut alterum, duo ad unum, ut alterutrum, unum ex multis, ut aliud, multa ad unum, ut unumquodque. A comm.
23 fictitium B facticium AR ║ * ποιητικά vocant Graece. De Onomatopoeia lege Quintil. li. 9. ca. I. Eras. ca. 20.
De copia verborum. A comm.
24 * Addit Prisc. et non eget alterius coniunctione nominis. Sed quomodo in specibus grammtices(!) locum
habeat, non video. A comm.
25 Tit. De speciebus propriis A
26 participiale AB participale R
27 Tit. Patronymica A
28 propriis tantummodo nominibus B ║ quam nos R quae nos A in marg. quam nos, ut potuimus, ad Latinam
aptare conati, in hoc solo paulum a Prisciano discessimus ins. B ║ derivantur AB derivatur R ║ * Graeca enim
sunt omnia et poetis tantum usitata. Romani pro his utuntur nominibus familiarum, ut Fabii. Quod licet apud
Hom. non inveniatnr(!), fieri tamen posse docet Diom. A comm.
112

2.39 Quot sunt patronymicorum masculinorum formae? Tres. Quae? In des, in on, in adios,
quarum prima, qua sola poetae utuntur Latini, communis, altera Ionica, * tertia Aeolica
appellatur. 29 Cf. II 65, 12–17.
2.40 (1) Patronymicum a prima, secunda, tertia declinatione solummodo formatur. Et cum a
prima descendit, vel a secunda, si eius genitivus in geminam vocalem exeat, ultima vocali in a
brevem conversa et addita des. (2) In ceteris omnibus a genitivo secundae vel a dativo tertiae
declinationis, i correpta, et addita des conficitur, ut ‛Aeneas Aeneades’, ‛Menetius
Menetiades’. Quod vero VIRGILIUS dixit in IX Aeneidos: Sit satis, Aenide, telis impune
Numanum // Oppetiisse tuis ab ‛Aeneus’ deduxit,* unde et ‛Aeneis’ usus est inscriptione libri,
‛Priamides’, ‛Peleides’, ‛Atlantides’. (3) Notandum tamen, quod cum ante des ei invenitur, si
nominativus primitivi in eus diphthongum desinit, ei in i longam convertimus, et ‛Pelides’,
non ‛Peleides’ dicimus. Item terminata in es,** quorum genitivus Graecus in ου desinit, tam in
ades, quam in ides faciunt, sed rationabilius in ades, ut ‛Butes Butades’, ‛Cronites Cronitides’.
‛Anchises Anchisades’ debuit facere, fecit autem ‛Anchisiades’, quasi ab ‛Anchisios’
nominativo. 30 II 65, 18–66, 10. – VERG. Aen. 9, 653 sq.
2.41 Inveniuntur tamen poetae in quibusdam addentes quasdam litteras, * ut ’Peliades’,
’Atlantiades’ ‛Laomedontiades’, et e converso quoque adimentes, ut ’Deucalides’, ’Scipiades’.
Excipiuntur haec, quae penultimam producunt, ‛Elides’, ‛Demades’ pro ‛Demeades’ per
synaeresim, ‛Codrides’, ‛Ligurgides’, ‛Lagides’, ‛Belides’ ‛Lycomedides’, quae apud Graecos
diphthongum habent contra regulam, pro qua i longam scribunt. 31 II 67, 2–13.
2.42 Quot sunt formae patronymicorum feminini generis? Tres. In as, in is, in ne, quae forma
Ionica est. In as et in is formantur a patronymicis masculinis remota de, ut ’Pelias’,
’Dardanis’, ’Priamis’. Et formantur semper a perfecto, non a contracto per synaeresim, ut
’Peleis’, ’Theseis’. In ne desinentia, si principale i vocalem habet ante ne, o productam
possident.* Sin autem non habet, i longam asciscunt, ut ‛Adrastus Adrastine’, ’Acrisius
Acrisione’, ex quo possessivum posuit VIRGILIUS: acrisioneis Danae fundasse colonis. 32 II 67,
14–17; 68, 1–10. – VERG. Aen. 7, 410
POSSESSIVA 33
2.43 (1) Possessivum est, quod cum genitivo primitivi significat aliquid eorum, quae
possidentur, ut ‛ensis Euandrius’, id est ‛ensis Euandri’. (2) Multa etiam sunt, que formam
possessivorum tantum habent, et non significationem, de quibus hic tractabitur, ut a materia,
29 patronomicorum BR ║ Quae? B om. ║ * Ion., ut Κρονίων, aeol., ut άδιος, urb. et Gaz. A comm.
30 (1) patronomicum BR ║ eius genitivos A ║ brevem AR brevi B ║ (2) vel dativo B vel a dativo AR ║ i
correpto B ║ et addita AR addita B ║ Aeneas Aeneades AR Anchises Anchisiades B ║ in XI B in IX AR ║
tellis B ║ * Ut Theseus Thesides. A comm. ║ in marg. altera manu Item terminata in es, quorum genitivus
Graecus in ou desinit, tam in ades, quam in ides faciunt, sed rationabilius in ades, ut Butes Butades, Cronites
Cronitides, Anchises Anchisades debuit facere, fecit autem Anchisiades, quasi ab Anchisios nominativo. ins. B ║
** id est, quae primae declinationis apud Graecos sunt, et ex tertia decli., quae es in genitivo habent, reliqua ides
faciunt. A comm. ║ (3) in ου desinit A
31 Laomedontiades A Laumedontiades B Laumeduntiades R ║ habent diphtongum B ║ * Imo Πηλες regulariter
Πηλεης, et per synaeresin habet Πηλείδης. ∆ευκαλίδης autem π το ∆ευκαλιωνίδης duarum syllabarum
contractionem facit. Sunt rursus, quae extensionem duarum syllabarum patiuntur, Iapetionides pro Iapetides.
Haec Urb. Alii tamen formant a patronymico Ionico Iapetίων, idque per systolen. A comm.
32 patronomicorum RB patronymicorum A ║ asciscunt AB assiscunt R ║ Acrisius B om. ║ * Quia ω µέγα, ut
Ικαριώνη. A comm.
33 Tit. Possessiva A
113

‛ferreus’, ‛aureus’, a disciplina ‛Aristotelicus’, a morbo ‛cardiacus’, a dignitate ‛praetorius’, ab
officiis ‛cetarius’, a rebus, in quibus sunt ‛collarium’, vel de quibus fiunt, ut ‛agraria lex’, vel
quae habent, ut ‛cella vinaria’, a tempore ‛hesternus’, a generibus ‛masculinus’. (3) Gentilia
quoque et patria possessivae formae inveniuntur, ut ‛Romanus’, quamvis diversarum
significationum multa inveniantur, et non a nominibus solum, sed a verbis et adverbiis
derivantur. 34 II 68, 15–17; 69, 5–7; 69, 14-17; 75, 1-11; 76, 19; 76, 21–22.
2.44 (1) Formae possessivorum sunt generaliter tres: cus, us, nus. In cus desinentia possessiva
una syllaba vincunt ea, a quibus derivantur, quae si in paenultima i habuerint, tenent a ante
cus, si non habent i ante cus, ut ‛grammatos grammaticus’, ‛rhetoros rhetoricus’, ‛Italus
Italicus’ ‛Italia Italiacus’ facere debuit, ‛Cypria Cypriacus’, nam ‛Cyprus Cypricus’ facit. (2)
‛Ilium iliacus’, ‛cardia cardiacus’, ‛mulio mulionis mulionicus’. Excipiuntur, quae a primitivis
habent c, quae pares illis syllabas possident, ut ’Ithace Ithacus’, excipitur etiam ’Libycus’,
quod solum y ante cus habet. 35 II 69, 20–70, 8.
2.45 In us desinentia possessiva, si aut a Graecis nominibus veniunt, quae in e longam vel in a
desinunt, aut a verbis circumflexis, ae diphthongum habent ante us, ut ’Crete Cretaeus’,
’Musaeus’, ’Timaeus’, ’Ptolemaeus’. 36 II 70, 20–71, 1
2.46 (1) ‛Spondaeus’, e quanta est? Longa. Quare? Quia, quae apud Graecos ei diphthongum
habent ante os, vel a, vel on, vertunt diphthongum in e longam apud Latinos, ut ‛Deiopea’,
‛gynaeceum’, ‛Pythagoreus’, ‛Alpheus’, quod possessivum simile habet primitivo, ut
VIRGILIUS: Alphea ab origine Pisae. (2) ‛Chius’ tamen a primitivo differt quantitate, quod in
primitivo brevis in possessivo longa est i, quod apud Latinos non invenitur, i enim paenultima
ante vocalem semper corripitur, praeter in ‛fio’ verbo et similibus Graecis, ut ‛Chius’, ‛dius
dia’ et in paucis aliis, quae pro ei i longam habuerunt. (3) ‛Lycius’, ‛Langia’, ‛Argia’, ‛Largia’,
‛Hectoreus’, ‛Agenoreus’, et cetera omnia, quae habent e ante us, corripiunt paenultimam, ut
‛Romuleus’. 37 II 70, 21; II. 71, 1-16; II. 72, 5–7; 72, 15; 73, 10–11; VERG. Aen. 10, 179
MATERIALE 38
2.47 ‛Ferreus’, ‛vitreus’, ‛ligneus’ et similia, ut ‛iliceus’ et fere omnia ad materiam pertinentia
e brevem habent ante us praeter ‛quernus’, ‛colurnus’, ‛abiegnus’, ‛faginus’, ‛ficulnus’,
‛populnus’. 39 II 70, 9-20.
2.48 (1) ‛Romanus’ quae pars est? Nomen est. Quod nomen est? Possessivum. A quanta est?
Longa. Quare? Quia in a desinentia nomina, nisi sint mutorum animalium, vel in ae
diphthongum, vel in ius vel in cus, vel in culus ultra duas syllabas, in um quoque neutra,
consonante antecedente, et masculina vel feminina tertiae declinationis, quorum genitivus una
syllaba vincit nominativum. (2) Similiter adverbia in e longam terminata, cum faciunt
possessivum in us, a productam habent in paenultima, ut ‛Sulla Sullanus’, ‛silva Silvanus’,
‛Adria Adrianus’, ‛Cumae Cumanus’, ‛Thebae Thebanus’, ‛Formiae Formianus’, ‛Tullius
Tullianus’, ‛rusticus rusticanus’, ‛Tusculum Tusculanus’, ‛Spoletum Spoletanus’, ‛oppidum
oppidanus’, ‛membrum membrana’, ‛fons fontis fontanus’, ‛mons montis montanus’, ‛sol solis
solanus’, unde ‛subsolanus’ dicitur, et ‛solinus’ proprium. ‛Lux lucis Lucanus’, unde
34 (2) collarium AR ut colarium B ║ vinaria cella B ║ (3) derivantur B om.
35 (1) possessiva B om. ║ i habent B habent i AR ║ Italiacus AB Italicus R
36 aut a Graecis AR a Graecis B ║ nominibus B om. ║ Ptholomeus B Ptholomęus R
37 (1) ei BR ει A ║ (2) pro ει A pro ei BR ║ longam BR om. ║ (3) e habent e R ║ Romuleus AB Romulus R
38 Tit. Materiale A
39 illiceus B
114

‛antelucanus’ dicitur et ‛Lucina’. (3) ‛Gadis Gaditis Gaditanus’, ‛Milo Milonis Milonianus’,
‛meridie meridianus’ et similia. Excipiuntur ‛Iugurtinus’, ‛Messalinus’, ‛masculinus’,
‛Ligurinus’, ‛Censorinus’. ‛Vespere vespertinus’, ‛Constantinus’, ‛Clementinus’, ‛matutinus’,
quae i productam habent. Item ‛terrenus’ et ‛hodiernus’. 40 II. 77, 9–78, 19; 76, 20; 80, 12; 82,
12–13.
2.49 (1) ‛Herculinus’ quae pars est? Nomen est. I quanta est? Longa. Quare? Quia nomina
neutra in e et aliorum generum tertiae declinationis, quorum genitivus non vincit
nominativum, et in er secundae declinationis et in us, consonante antecedente eiusdem
declinationis exceptis in cus supra duas syllabas, vel in culus, de quibus diximus supra, et in
ium propria, et in ia antecedente r, et mutorum animalium, cuiuscumque declinationis sint, in
nus, i producta antecedente, faciunt possessiva, ut ‛mare marinus’. (2) ‛Hercules Herculinus’,
‛Verres Verrinus’, ‛macer Macrinus’, ‛cervus cervinus’, ‛mustela mustelinus’, ‛aquila
aquilinus’, ‛lepus leporinus’, ‛Regium Reginus’, ‛Perusium Perusinus’, ‛Nuceria Nucerinus’,
‛humus’ tamen ‛humanus’, ‛mundus mundanus’ facit. 41 II 78, 19–24; 79, 4–17; 80, 3; 81, 22
2.50 (1) ‛Priscianus’ vero magis a ‛priscio’, quam a ‛prisco’ derivari videtur, cum quibus
excipitur ‛lacus lacuna’, quod magis denominativum est. (2) Excipiuntur etiam, quae per se
non a primitivo habent t, quae i corripiunt, ut ‛diutinus’, ‛crastinus’, ‛hornotinus’, ‛pristinus’ a
‛prisco’, ‛mediestinus’ autem a medio et stando vel tenendo componi videtur. Item ‛ficulnus’,
‛colurnus’, nam ‛fiscina’, ‛fuscina’, ‛pagina’, ‛Mutina’, ‛Ariminum’ primitiva sunt. 42 II 79, 8;
75, 23–76, 2; 80, 9–19.
2.51 (1) ‛Maternus’ cuius speciei? Derivativae. Unde derivatur? A nominativo ‛mater’. Quare?
Quia nomina desinentia in er vel in ius facientia genitivum, nisi sint declinationis secundae,
accepta nus faciunt possessivum, ut ‛frater fraternus’, ‛acer acernus’, ‛alternus’. (2) Similiter r
habent ante nus, quae vel a nominibus in ria, vel adverbiis in ra terminatis veniunt. ‛Frabateria
Frabaternus’, * ‛infra infernus’, ‛noctu’ vero ‛nocturnus’, ‛diuturnus’, ‛heri hesternus’,
‛semper sempiternus’, ‛aetas’ quoque ‛aeternus’, ‛aevitas’ apud antiquos ‛aeviternus’ faciunt.
(3) Sic ab eo, quod est ‛vetus’, ‛veternus’ et ‛veteranus’ dicimus, quamvis diversas habeat
significationes. Praeterea ‛corylus colurnus’, ‛tacitus taciturnus’, ‛mensis mensurnus’, id est
‛menstruus’, ‛quercus quernus’, ab ‛imbre’ vel ‛hieme’ ‛hibernus’ dicimus. 43 II, 80, 19–81, 15.
2.52 (1) ‛Hyrcanus’ quae pars est? Nomen possessivum. A quanta? Longa. Quare? Quia in ia
desinentia nomina n antecedente ia in us conversa et producta paenultima faciunt possessiva,
‛Hispania Hispanus’, ‛Mauritania Mauritanus’, ‛Campania Campanus’. (2) Si vero aliam
consonantem ante ia habuerint, i longam habent ante nus, ut ‛Nuceria Nucerinus’, ‛Placentia
Placentinus’, ‛Alexandria Alexandrinus’, ‛Numantia Numantinus’, ‛Anagnia Anagninus’ non
est contra regulam, quoniam praecedit g.* 44 II 81, 15–82, 1
2.53 ‛Abiegnus’, e quanta? Longa. Quare? Quia in gnus vel in gna vel in gnum desinentia
habent praecedentem vocalem natura longam, ut ‛regno regnum’, ‛stagnum’, ‛benignus’,
‛malignus’, ‛privignus’, ‛Pelignus’. II 82, 7–9.
40
(1) Quod nomen? B ║ (2) Tusculus BR Tusculum A ║ dicitur etiam Lucina B
41
(1) I quanta? B
42
(2) habent t AB habent r R ║ hornotinus A ornatinus BR ║ mediestinus, quod a BR mediestinus autem a A ║
componitur R componi videtur AB ║ in marg. fiscina ins. B
43
(2) aeviternus R om. ║ (3) diversas habeant BR diversas habeat A ║ * Plinius lib. 3. cap. 5. A comm.
44
(1) Nomen posessivum est. B Nomen possessivum. AR ║ ia in ur R ia in us AB ║ conversa producta B ║ (2)
habuerunt B ║ in. marg. Alexandria Alexandrinus, Numantia Numantinus ins. B ║ anagnia A anagnina R ║ *
Plin. loco supra citato. A comm.
115

2.54 Notandum, quod multa in is vel in er possessivae significationis inveniuntur, ut ‛civilis’,
‛equester’, de quibus in denominativis tractabitur. Inveniuntur tamen quaedam auctoritate
veterum vel euphoniae causa non servantia praedictas regulas, velut ‛Ligurinus’, ‛Censorinus’.
II 82, 17–22; 82, 10–13
116

DE COMPARATIVO 1
3.1 Comparativum est, quod cum intellectu positivi vel aliquo participe sensu positivi ‛magis’
adverbium significat, ut ‛fortior’, magis fortis, ‛ulterior’, magis ultra, quam ille, qui est ultra. 2
II 83, 1–5.
3.2 Unde formantur comparativa? A nomine, verbo, participio, quando transit in nominis
significationem, ab adverbio sive praepositione. A quibus nominibus derivantur comparativa?
A nominibus adiectivis secundae vel tertiae declinationis, ut ‛clarus clari clarior’. 3 II 84, 12–
13; 86, 14–19.
3.3 (1) ‛Clarior’ quae pars est? Nomen. Quod nomen est? Comparativum. Unde formatur? A
genitivo ‛clari’. Quare a genitivo? Quia omnia comparativa, quae sunt a secunda declinatione,
formantur a genitivo, quae vero a tertia, a dativo correpta i semper et addita or, ut ‛tenerior’,
‛facilior’. (2) ‛Memor memorior’ solum in or desinens habuit comparativum, excipiuntur
‛sinister sinisterior’, quasi a genitivo ‛sinisteri’, cum ubique in usu ‛sinistri’ inveniatur. 4 II 86,
14–20.
3.4 (1) ‛Bonus melior’, ‛malus peior’, ‛magnus maior’, ‛parvus minor’, ‛iuvenis iunior’,
‛dextri’ vel ‛dexteri dexterior’. Praeterea, quae a ‛facio’* componuntur, ut ‛munificentior’,
‛beneficentior’. Et ‛multus plus’, cuius nominativus singularis neutri est generis. (2) Solum
pluralis omnis generis invenitur ‛hi’ et ‛hae plures’ et ‛haec plura’ vel ‛pluria’, a quo
superlativum omnium generum descendit ‛plurimus plurima plurimum’, quae omnia
inaequalia et anomala dicuntur. (3) Excipiuntur etiam nomina tam secundae quam tertiae
declinationis, quae ultimam puram habent, non enim per se ullam comparationem faciunt, sed
supplent per positivum et ‛magis’, ut ‛magis pius’, ‛magis strenuus’, ‛magis tenuis’, quae
tamen apud vetustissimos et comparativa et superlativa habere inveniuntur. (4) ‛Nequam’
etiam, quod est omnis generis, ‛nequior’ comparativum, ‛nequissimus’ superlativum facit. 5 II
88, 15–89, 8; 91, 21–22; 87, 14–16; 90, 5–6.
3.5 A praepositionibus venientia in erior desinunt, ut ‛ultra ulterior’, ‛supra superior’, ‛extra
exterior’, ‛infra inferior’, ‛ante anterior’, ‛post posterior’ praeter ‛prope propior’. 6 II 90, 7–11.
3.6 A ‛saepe’ adverbio positivum vel comparativum nomen non legi, superlativum posuit
CATO: saepissimam discordiam, ‛penitus penitior’, APULEIUS in I Hermagorae: Visus est ei
adolescens honesta forma, quasi ad nuptias ornatus trahere se in penitiorem partem domus,
quod tamen nomen potest esse. A ‛pridem’ adverbio videtur prior. 7 II 90, 11–16; 85, 11–15;
91, 14–17. – CATO, cf. II 90, 15–16; APULEIUS, cf. II 85, 13–15.
3.7 A comparativis neutralibus fiunt diminutiva addita culus, ut ‛plus plusculus’, ‛maiusculus’
et similia. II 93, 10–14.
3.8 (1) Comparativum construitur cum ablativo casu vel cum alio casu cum ‛quam’. Et potest
habere unum alium ablativum significantem excessum et casum sui positivi, ut ‛ego sum
Francisco vicinior, quam tu tribus digitis’. (2) Comparativum potest ad unum vel multos sui
1 Tit. De comparativo ex libro. 3. Priscia. A
2 cum aliquo B aliquo AR
3 in vim nominis B ║ adverbio B ab adverbio AR
4 (2) quod solum B solum AR
5 (1) dexstri R ║ desteri B ║ desterior B ║ benificentior B beneficentior AR ║ (3) compositionem R
comparationem AB ║ * Non a facio tantum, sed etiam a dico, volo et loquor, maledicus maledicentior, benevolus
benevolentior, doctiloquus, doctiloquentior. A comm.
6 ultra ulterior, citra citerior, supra superior B ultra ulterior, supra superior AR
7 a nomine potest BR nomen potest A
117

vel alieni generis fieri. Superlativum autem ad multos sui generis comparatur, vel per se
prolatum habet intellectum cum ‛valde’ adverbio positivi, et genitivo plurali vel singulari
nominis collectivi iungitur.* 8
3.9 ‛Altior’ cuius generis? Communis. Quare? Quia omnia comparativa in or communis sunt
generis, et or in us mutata faciunt neutrum. Excipitur ‛senior’ masculini generis, quoniam et
suum positivum, quamvis apud vetustissimos inveniuntur communis generis. VARRO de lingua
Latina: Tua amica senex est. 9 II 89, 21–90, 4. – VARRO, cf. II 90, 3-4.
3.10 (1) Quatuor modis fit abusio in comparativis: constructione, significatione, comparatione,
formatione. Constructione, cum genitivum habet, ut ‛maior iuvenum’. (2) Significatione, cum
vel pro positivo ponitur, vel minus, quam positivum significat, etiam cum nulli comparatur, ut
Tristior et lacrimis oculos suffusa nitentes.* 10 VERG. Aen. 1, 228
3.11 Vel contrarium, ut mare Ponticum dulcius est, quam cetera. Comparatione, cum ad
diversas qualitates comparatur, ut ‛nix est albior corvo’. Formatione, cum substantiva vel
pronomina comparantur apud comicos.* 11 II 92, 14–93, 1. – SALL. Hist. Fr. III 51 p. 232 Kr.
3.12 Ad bonam comparationem quatuor requiruntur. Res comparata, res, cui comparatur,
qualitas, et quod qualitas utrique communis sit. 12
DE SUPERLATIVO 13
3.13 Superlativum est, quod ad plures sui generis comparatum super omnibus, vel per se
prolatum habet intellectum cum ‛valde’ adverbio positivi, ut ‛fortissimus Graecorum’, id est
‛fortis super omnes Graecos’. CICERO pro M. Marcello: sed simillimum deo iudico, id est
valde similem. 14 II 94, 15–20. – CIC. Pro Marcello 3, 8
3.14 Quot sunt formae superlativorum? Octo: rimus, simus, limus, ximus, timus, remus, fimus,
nimus. Et omnia sunt mobilia, et ab eisdem partibus descendunt, a quibus comparativa. II 94,
22–26.
3.15 ‛Pulcherrimus’ quae pars est? Nomen est. Cuius speciei? Derivativae. Cuius speciei
derivativorum? Superlativae. Unde derivatur? A nominativo ‛pulcher’. Quare? Quia omnia
adiectiva nomina in er desinentia accipiunt rimus in nominativo, et faciunt superlativa, ut
‛nigerrimus’, ‛pauperrimus’, ‛saluberrimus’, excipitur ‛dextimus’ et ‛sinistimus’. 15 II 95, 1–4.
3.16 (1) ‛Clarissimus’ unde derivatur? A genitivo ‛clari’. Quare? Quia omnia adiectiva
nomina, quae in er non terminant nominativum, si secundae sint declinationis, s et simus, si
tertiae, solum simus assumunt in genitivo, et faciunt superlativum, ut ‛doctissimus doctissima
doctissimum’, ‛fortissimus fortissima fortissimum’. (2) Exceptis anomalis, quae sunt ‛bonus
optimus’, ‛malus pessimus’, ‛magnus maximus’, ‛parvus minimus’, ‛multus plurimus’,
‛maturus maturrimus’, quasi a nominativo ‛matur’, ‛munificus munificentissimus’, et cetera,
8
(2) adverbio positivi B om. ║ De his satis docte Donatus. A comm.
9
et or in us AB et in us R
10
(2) quom vel pro B cum vel pro AR ║ etiam cum nulli AR est etiam cum nulli B ║ * Locus est apud
Maronem, Aen. I. Non tamen catachresis, sed enallage est. Vide Copiam Eras. de heterωsi speciei. A comm.
11
* Punior apud Plaut. In pronomine autem superlativus ipsissimus apud eundem Plautum. Prisc. A comm.
12
* Quantitas quoque. Comparantur enim nomina appellativa qualitatem et quantitatem significantia teste
Donato. Quod et mathematici et dialectici agnoscunt. A comm.
13
Tit. De superlativo A
14
vel ad plures B ad plures AR ║ habet intellectum AR intellectum habet B ║ fortissimus Grecorum Achilles B
fortissimus Graecorum AR
15
Pulcherrimus quae pars est? AR Pulcherrimus quae pars? B ║ in marg. Cuius speciei derivativorum?
Superlative. ins. B ║ destimus B
118

quae a ‛facio’ componuntur. (3) Excipiuntur etiam in bris, ris enim in er mutant, et accepta
rimus faciunt superlativum, ‛salubris saluberrimus’, ‛celebris celeberrimus’. OVIDIUS tamen
saluber dixit et celeber. Ergo magis secundum analogiam in er desinentium faciunt
superlativum. (4) Etiam excipiuntur, quae in limus exeunt, ut ‛facillimus’, ‛agillimus’,
‛gracillimus’, ‛humillimus’, ‛simillimus’ et sua composita.* 16 II 95, 7–15; 96, 13–97, 4. –
OVID. Rem. am. 704; OVID. Fast. 4, 391
3.17 ‛Simillimus’ quomodo scribitur? Gemino ll. Quare? Quia formatur a nominitivo abiecta
is et addita limus.* 17 II 96, 13–15.
3.18 ‛Veterrimus’ non a ‛vetus’, sed a ‛veter’ nominativo derivatur, ENNIUS: Cum veter
occubuit Priamus sub Marte Pelasgo. Cuius comparativum protulit PLAUTUS in Bacchidibus:
Senem tibi dedo veteriorem, lepide ut linitum reddas. 18 II 97, 5–12. – PLAUT. Bacch. 5, 2, 30
(v. 1150); ENNIUS, cf. II 97, 9
3.19 A verbo ‛detero’ comparativum ‛deterior’ et superlativum ‛deterrimus’ invenitur et a
‛potior’ ‛potissimus’ pro ‛optimus’, quamvis a nomine ‛pote’ derivari potest. 19 II 99, 12–13;
84, 15–20.
3.20 A praepositionibus in ra desinentibus in timus fiunt superlativa, ut ‛intra intimus’, ‛citra
citimus’. Etiam in fimus unum solum, ut ‛infra infimus’. In remus, quae sola forma e longam
habuit in paenultima, ut ‛supra supremus’, ‛extra extremus’ et ‛extimus’ apud antiquiores. Et
‛post postremus’ faciunt paenultima producta, ‛prope’ vero ‛proximus’ facit, quod pro
‛cognato’ positum comparatur absque superlativo. II 98, 3–5; 98, 8–9; 99, 1–8; 97, 15
3.21 Ab adverbiis etiam ducuntur superlativa, ut ‛nuper nuperrimus’, ‛saepe saepissimus’,
‛penitus penitissimus’, quod tamen a nomine ‛penitus peniti’ potius venire videtur. PLAUTUS
in Asinaria: Etiamne? Age, quaeso, Hercule, usque ex penitis faucibus, ‛paene’ quoque
‛paenissime’ facit, idem in Mostellaria: mea consilia pervertit paenissime. 20 II 95, 18; 99, 16–
24; 90, 11–16. – PLAUT. Asin. 1, 1, 28 (v. 42); PLAUT. Most. 3, 1, 127 (v. 656)
DE DIMINUTIVO 21
3.22 Diminutivum est illud, quod diminutionem sui primitivi absolute demonstrat, ut
‛regulus’, ‛parvus rex’. Absolute diximus, quoniam, quae a comparativis descendunt,
comparationis vim non amittunt. TERENTIUS in Eunucho: Thais, quam ego sum, maiuscula est,
id est ‛parvo maior, quam ego’. Inveniuntur etiam diminutivorum diminutiva, ut ‛homullus’,
‛homullulus’. 22 II 101, 3–6; 12–14; 102, 2–4. – TER. Eun. 3, 3, 21
16
(1) omnia adiectiva nomina AR omnia adiectiva B ║ si secundae sunt RB si secundae sint A ║ simus solum
assumunt B solum simus assumunt AR ║ fortissima fortissimum B om. ║ (2) bonus AB bous R ║ maturrimus
AB maturimus R ║ (3) Excipiuntur etiam in bris, ris enim AR Et in bris excipiuntur desinentia, ris enim B ║
acepta rimus R ║ (4) Etiam excipiuntur, quae in limus exeunt, quae in hac dictione fagus continentur, ut
facillimus, agillimus, gracillimus, humillimus, simillimus et sua composita. B ║ * Quae dictione, fagus,
comprehenduntur. A comm.
17
* Nostri formant a dativo singularis addita mus, poetice quidem positivus gradus alterum l per epenthesin
interferentes. Iuven. sat. 6. Rara avis in terris nigroque simillima cygno. A comm.
18
lapide B ║ redas B
19
Invenitur et AR invenitur etiam B
20
Plautus AR Unde Plautus B
21
Tit. De diminutivo A
22
diminutionem AB diminutione R ║ regulus parvus rex AR regulus, id est parvus rex B ║ homullulus AR
homululus B
119

3.23 Quot causis proferuntur diminutiva? Tribus: necessariae significationis, urbanitatis et
adulationis gratia.* 23 II 101, 17–102, 1.
3.24 Unde derivantur? A nominibus appellativis, a propriis nonnunquam et ab aliis
diminutivis.* 24 II 102, 1–4.
3.25 Quot sunt diminutivorum masculini generis formae? Undecim: culus, ulus absque c, olus,
ellus, xillus, illus absque x, ullus geminata ll, cio, aster, leus, tulus. Feminini autem generis
hae: cula, ula absque c, ola, ella, xilla, illa absque x, ulla. Neutri vero generis sunt hae: culum,
ulum sine c, olum, ellum, illum, xillum cum x et sine eo, ullum. 25 II 102, 5–19.
3.26 (1) ‛Flosculus’ quae pars est? Nomen est. Cuius speciei? Derivativae. Cuius speciei
derivativorum? Diminutivae. Unde derivatur? A nominativo ‛flos’ addita culus. Quare? Quia
omnia monosyllaba in s desinentia vocali antecedente, cuiuscumque sunt generis, et in r omnia
tertiae declinationis et in us neutra, cum faciunt diminutiva, assumunt in nominativo,
masculina quidem culus, feminina cula, neutra culum, ut ‛masculus’, ‛musculus’, ‛osculum’,
quod, quia in usu habet aliam significationem, facit ex se aliud diminutivum ‛oscillum’. (2)
Similiter ‛pauperculus, paupercula, pauperculum’, ‛amatorculus’, ‛sororcula’, ‛munusculum’,
‛corpusculum’, ‛lepusculus’, quod solum dissyllabum in us tertiae declinationis, masculinum
sive epicoenum Latinum invenitur. (3) Et neutra omnia comparativa mobilia diminutiva
faciunt, ut ‛plus plusculus pluscula plusculum’, quamvis masculino et feminino singulari
careat. TERENTIUS in Phormione pluscula supellectile opus est. (4) Excipiuntur ‛sus sucula’,
‛venter ventriculus’, ‛vetus vetulus vetula vetulum’, ‛rumor rumusculus’ or in us mutat. 26 II
103, 4–9; 103, 10–20; 104, 12–18; 105, 4–7; 107, 16–108, 1. – TER. Phorm. 4, 3, 60
3.27 (1) ‛Avicula’ unde derivatur? A dativo ‛avi’. Quare? Quia in is vel in e desinentia vel in
ns monosyllaba vel in rs, si faciunt diminutiva, correpta i dativi accipiunt culus vel cula vel
culum, ut ‛igniculus’, ‛fidicula’, ‛dulciculus dulcicula dulciculum’. CICERO IV Tusculanarum:
dulciculae potionis aliquid bibamus, ‛securis securicula’, ‛reticulum’, ‛fonticulus’, ‛lenticula’,
‛particula’. (2) Excipiuntur ‛lapillus’, ‛cuticula’, quod solum ante paenultimam produxit apud
IUVENALEM: Nostra bibat vernum contracta cuticula solem. Praeterea ‛unguis ungula’, ‛anguis
anguilla’, quae tamen significatione non sunt diminutiva.* 27 II 105, 12–106, 12. – CIC. Tusc.
3, 19, 46; IUV. Sat. 4, 11, 203
3.28 (1) ‛Oratiuncula’ unde derivatur? A nominativo ‛oratio’. Quare? Quia nomina in o
desinentia, si faciunt diminutiva, o in un mutata accipiunt culus vel cula, ‛latrunculus’,
‛virguncula’, ‛homunculus’. (2) Dicitur tamen et ‛homuncio’ et ‛homullus’ et ‛homullulus’,
‛leno lenunculus’ et ‛lenullus’. PLAUTUS in Poenulo: ita, ut occepi dicere, lenulle, de illa
pugna, ‛fur’ etiam ‛furunculus’ facit, CICERO in Pisone: olim furunculus, nunc vero etiam
rapax. 28 II 108, 9; 108, 14; 109, 1–11; PLAUT. Poen. 2, v. 24 sq.; CIC. in Pisonem 27, 66
3.29 ‛Vulpecula’ unde derivatur? A nominativo ‛vulpes’. Quare? Quia in es productam
desinentia feminina tertiae vel quintae declinationis abiecta s accipiunt cula, e longa ut in
23
* Necess.: Salust. Postquam reguli in unum convenere. Urb.: fraterculus apud Iuven. sat. 4. Adulat.: ut
corculum, Syrisce apud Teren., τεκνία apud Ioan. in Cano. Hinc ποκορισικά Graecis dicuntur
π το ποκορίζεσθαι, quod est blande alloqui. Adde his contemptum et µείωσιν, ut nasutulus, homuncio. Vide
Eras. de enallage speciei. A comm.
24
nonnunquam et ab AR nonnunquam ab B ║ * A prop.: Sergiolus, dim.: pauxillum a paulum. A comm.
25
ulla R om.
26
(1) antecedente AB antē te R ║ et in r A et in er BR ║ (3) plus B om. ║ singulari AR in singulari B
27
(1) IV Tusculanarum BR om. ║ * De his omnino lege Laur. Vallam. li. I. ca. 5. A comm.
28
(1) orationcula B ║ (2) occepi AR accepi B ║ vero etiam rapax AR vero rapax B
120

primitivo servata, ut ‛nubecula’, ‛veprecula’, ‛diecula’, ‛res recula’. Excipiuntur ‛merces
mercedula’, ‛apes apicula’, cuius tamen nominativum etiam in is finimus. 29 II 107, 4–14.
3.30 ‛Versiculus’ unde derivatur? A nominativo ‛versus’. Quare? Quia nomina quartae
declinationis us vel u nominativi in i correptam convertunt, et accepta culus vel cula vel culum
faciunt diminutiva, ut ‛currus curriculus’, dicitur tamen et ‛hoc curriculum’, ‛fluctus
flucticulus’, ‛anus anicula’, ‛corniculum’, ‛geniculum’. Excipiuntur ‛domuncula’ et ‛acus
aculeus’. 30 II 106, 3–18.
3.31 ‛Regulus’ unde derivatur? A genitivo ‛regis’. Quare? Quia nomina in x vel in ns supra
syllabam vel in te desinentia, si faciunt diminutiva, is genitivi in u convertunt, et accipiunt lus
la lum, ut ‛codex codicis codiculus’, ‛fornax fornacis fornacula’, ‛adolescens adolescentis
adolescentulus’, ‛caput capitis capitulum’. 31 II 106, 19–107, 3.
3.32 (1) ‛Asellus’ unde derivatur? A nominativo ‛asinus’. Quare? Quia in nus desinentia sive
habeant aliam consonantem ante n, sive non, et in lus, si non habent geminatam l, vel in er
secundae declinationis, duplicant l ante us in diminutivis, ut ‛geminus gemellus’, ‛bonus
bellus’, ‛pugillus’, ‛agnellus’, quod differentiae causa servavit n, ne ab ‛agro’ putetur
diminutivum. (2) ‛Ocellus’, ‛popellus’, ‛catellus’, ‛libellus’ et omnia habent e paenultimam,
absque ‛pugillo’, nisi primitiva paenultimam habeant natura productam in omni genere, tunc
enim servant primitivi vocalem, ut ‛unus una unum’, ‛ullus, ulla, ullum’, ‛vinum villum’. (3)
Excipitur ‛paulus’, quod non geminat l, et facit ‛paululus’, ex hoc ‛pauxillus’ et ‛pauxillulus’.
Quas formas servant et femininum et neutrum eius, ut ‛paula paulula pauxilla pauxillula’,
‛paulum paululum pauxillum pauxillulum’. Similiter ‛velum vexillum’, ‛mala’ etiam
‛maxilla’, ‛talus taxillus’. Quae vero geminant l ante us vel a vel um, faciunt iterum
diminutiva, ut ‛homullus homullulus’, ‛pauxillus pauxillulus, pauxilla pauxillula, pauxillum
pauxillulum’. 32 II 109, 13–110, 11.
3.33 Feminina, quae in na desinunt, sive habeant ante n aliam consonantem, sive non,
geminant in diminutivis l, ut ‛catena catella’, ‛asella’, ‛gemella’, ‛columella’. Excipitur ‛rana
ranunculus’. 33 II 110, 12–15
3.34 (1) Eandem formam servant in la vel in ra desinentia, ut ‛fabula fabella’, ‛tabula tabella’,
‛libra libella’, ‛capra, capella’, ‛umbra umbella’, ‛sacer sacra sacrum, sacellus sacella
sacellum’. ‛Puella’ a ‛puera’ antique, ‛tener tenera tenerum, tenellus tenella tenellum’, ‛miser
misera miserum, misellus misella misellum’. (2) Excipiuntur in ra desinentia, quae nec a
masculinis in er fiunt, nec habent ante r aliam in eadem syllaba consonantem, ut ‛ara arula’,
‛terra terrula’, ‛litera literula’. 34 II 110, 15–22.
3.35 Neutra in um geminant in diminutione l ante um, et si g habent ante n, in paenultima
diminutivi i, non e accipiunt, ut ‛tignum tigillum’, ‛signum sigillum’. 35 II 110, 23–25.
3.36 (1) Alia vero e habent in paenultima, nisi sit, quod superius docuimus, paenultima
primitivi naturaliter longa, ut ‛bonum bellum’, ‛geminum gemellum’, ‛scamnum *
scamnellum’, quod APULEIUS scamnulum dixit. (2) Quae vero in um desinunt i paenultima
antecedente, mutata i genitivi in o et accepta lum faciunt diminutivum, ut ‛negotium
negotiolum’. In rum vel in lum faciunt similiter in illum vel in ellum diminutiva, ut ‛tantulum,
29 res B om.
30 Quia nomina AB Quia omnia R
31 in te A in t BR
32 (1) desinentia B om. ║ (3) facit B om.
33 in na AB in a R
34 (1) tabula B om. ║ 2 capra B om.
35 diminutivi non e A diminutivi i non e BR
121

tantillum’, ‛lucrum lucellum’, ‛cerebrum cerebellum’, ‛flabrum flabellum’, ‛flagrum
flagellum’, ‛castrum castellum’, ‛sacrum sacellum’. 36 II 110, 25–111, 12. – APULEIUS, cf. II
111, 2–3.
3.37 (1) ‛Villum’ unde derivatur? A nominativo ‛vinum’. Quare? Quia pares habet syllabas
primitivo. Nam in ellus vel in illus, similiter in ella vel in illa, sic et in ellum vel in illum
desinentia diminutiva, si a disyllabis derivantur, unam assumunt syllabam, ut ‛agnellus’,
‛libellus’, ‛cultellus’, ‛pauxillus’, ‛capella’, ‛libella’, ‛umbella’, ‛pauxilla’, ‛tigillum’,
‛sigillum’, ‛lucellum’, ‛pauxillum’. (2) Excipiuntur venientia a desinentibus in nus na num,
quae nullam habent in eadem syllaba consonantem ante n, quae pares habent syllabas
primitivis, ut ‛bonus bona bonum, bellus bella bellum’, ‛unus una unum, ullus ulla ullum’,
‛vinum villum’. 37 II 111, 12–112, 1.
3.38 Alia vero omnia in us a um, cum faciunt diminutiva, terminatione in u mutata accipiunt
lus la lum, ‛servulus’, ‛Graeculus’, ‛pauculus’, ‛primulus’, ‛summula’, ‛servula’, ‛serrula’,
‛aqua aquula’, ‛animula’, ‛primulum’, ‛verbulum’. II 113, 10–114, 13.
3.39 (1) ‛Alveolus’ unde derivatur? A nominativo ‛alveus’. Per quam regulam? Omnia nomina
secundae declinationis in us vel in um vel in a primae e vel i antecedentibus, cum faciunt
diminutiva, ultima syllaba mutata in o accipiunt lus la lum, ut ‛luteolus’, ‛aureolus’,
‛patriciolus’, ‛malleolus’, ‛gladiolus’, ‛Tulliolus’, ‛laureola’, ‛unciola’, ‛palliolum’,
‛laureolum’. (2) Excipitur ‛Antonius Antoniaster’. In aster, cio, leus fere sola haec in usu
inveniuntur: ‛Antoniaster’, ‛surdaster’, ‛parasitaster’, ‛catulaster’, ‛homo homuncio’, ‛senex
senecio’, ‛equus equuleus’. CICERO in Verrem: Equuleos argenteos nobiles, quique maximi
fuerant, aufert. ‛Haec acus hic aculeus’, ‛oculus oculeus’. Usi sunt etiam Graecis diminutivis
auctores, TERENTIUS: Edepol, Syrisce, te curasti molliter. 38 II 112, 11–113, 9; 114, 14–115, 2.
– CIC. in Verrem de signis 2, 4, 20, 42; TER. Ad. 5, 1, 1
3.40 (1) ‛Puella’ cuius generis? Feminini. Quare? Quia diminutiva nomina servant
primitivorum genera praeter ‛rana ranunculus’, ‛canis canicula’, ‛scutum’ vel ‛scuta scutella’.
‛Hic qualus hoc quasillum’, ‛pistrinum pistrilla’, ‛pannus pannicula’. (2) ‛Hoc glandium haec
glandula’ pars intestinorum, ‛ensis ensiculus’ et ‛ensicula’, ‛beta’, ‛malva’, ‛betaceus’,
‛malvaceus’, praeter ‛haec acus hic aculeus’, ‛hic anguis haec anguilla’, ‛hic unguis haec
ungula’, ‛haec nubes hoc nubilum’. Quae cum non servent diminutivorum significationem,
magis denominativa sunt existimanda. 39 II 115, 6–116, 2.
36
(2) vel in ellum AR et in ellum B ║ * Nos scabellum, apud Prisc. ex Apul. leg. scammillum. A comm.
37
(1) pares habet AR pares habent B ║ sic et in ellum AR sic etiam in ellum B
38
(2) autores AB auctores R
39
(2) haec nubes hoc nubilum AR nubes nubilum BV ║ existimanda B extimanda AR
122

DE DENOMINATIVIS, VERBALIBUS,
PARTICIPIALIBUS ET ADVERBIALIBUS 1
4.1 Denominativum dicitur, quod a nomine, verbale, quod a verbo, participiale, quod a
participio, adverbiale, quod ab adverbio derivatur. De quibus omnibus una tractabitur. 2 cf. II
117, 2–13.
4.2 (1) ‛Duritia’ quae pars est? Nomen est. Cuius speciei? Derivativae. Cuius speciei
derivativorum? Denominativae. Unde derivatur? A genitivo ‛duri’. Quare? Quia omnia
nomina secundae declinationis in us desinentia c antecedente, et tantum disyllaba, et in is
tertiae declinationis, quae similem habent nominativo genitivum, si faciunt in tia
denominativa, assumunt in genitivo vel dativo tia. (2) Regionum vero nomina et duarum
excedentia numerum syllabarum, et tertiae declinationis, quorum genitivus vincit una syllaba
nominativum, a in supradictis casibus accipiunt i paenultima ubique correpta, ut ‛amicitia’,
‛inimicitia’, ‛pudicitia’, ‛laetitia’, ‛segnitia’, ‛controversia’, ‛ignavia’; ‛miser’ quoque
‛miseria’ facit, quamvis in er desinat. ‛Italia’, ‛Gallia’, ‛Teucria’, ‛colonia’, ‛negligentia’,
‛prudentia’, ‛inopia’, ‛ius iuris iniuria’, ‛nomen nomini ignominia’, ‛Caesar Caesari Caesaria’.
Excipitur ‛castimonia’, ‛acrimonia’, quam formam etiam ‛querimonia’ et ‛parsimonia’, quae a
verbis veniunt, habuerunt. 3 II 119, 5–120, 3.
4.3 ‛Clientela’ unde derivatur? A genitivo ‛clientis’. Quare? Quia in la desinentia, si
denominativa sunt, terminatione genitivi in e longam mutata, si verbalia sunt, a secunda
coniugatione s secundae personae abiecta et assumpta ubique la fiunt, ut ‛tutela’, ‛custodela’,
‛suadela’ a ‛suadeo suades’, sicut a ‛candeo candes candela’. II 120, 7–13.
4.4 ‛Medicina’, i quanta? Longa. Quare? Quia in na desinentia denominativa vel verbalia
semper habent paenultimam longam vel natura vel positione, ut ‛officium officina’, ‛rex
regina’, ‛leo leaena’, ‛tonstrix tonstrina’, ‛coquus coquina’ vel ‛culina’, ‛cantus cantilena’,
‛luceo lucerna’. Nam ‛Mutina’, ‛pagina’, * ‛sagina’ non sunt derivativa. 4 II 120, 15–22
4.5 (1) ‛Scriptura’ quae pars est? Nomen est. Cuius speciei? Derivativae. Cuius speciei
derivativorum? Participialis. Quare? Quia in ra desinentia feminina derivata a participiis
femininis futuri temporis similem habent formam, ac ideo paenultimam etiam producunt, ut
‛creatura’, ‛censura’, ‛natura’, ‛usura’, ‛armatura’. (2) Inveniuntur verbalia masculina sive
communia consonantes verborum servantia, ut ‛scribo scriba’, ‛lego legas hic collega’, ‛fugio
hic et haec perfuga’, ‛assequor assecla’, ‛advenio advena’, ‛convenio convena‛, ‛vivo
conviva’. 5 II 120, 23–121, 6
4.6 In e derivativa neutra sunt, ut ‛sedile’, ‛cubile’, ‛monile’. 6 II 121, 7–9
4.7 In i duo sunt denominativa indeclinabilia, ‛frugi’ a ‛fruge’, ‛nihili’ a ‛nihilo’. II 121, 10–11
4.8 In o quidem masculina et communia pauca inveniuntur derivativa, ut a ‛cicere’ * ‛Cicero’,
ab eo, quod est ‛catus’, ** ‛Cato‛, a ‛capite’ *** ‛Capito’, a ‛labe’ **** ‛Labeo’, a latendo
1
Tit. De denominativis, verbalibus, participialibus et adverbialibus A
2
participiale AR participale B
3
(2) vincit una syllaba AR una syllaba vincit B ║ segnitia, controversia, ignavia, miser quoque miseria facit,
quamvis in er desinat. Italia, Gallia, Teucria colonia AR segnitia, Italia, Gallia, Teucria, colonia controversia,
ignavia, miser quoque miseria facit, quamvis in er desinat B ║ ius iuri AB ius iuris R ║ Caesar Caesari Caesaria
AR Caesari Caesaria B
4
penultimam longam AR longam penultimam B ║ leaena AR lena B ║ * Sagana apud Prisc. legitur et saga a
sagio, id est vaticinor, quod vates, ut interpres interpretatur. A comm.
5
(1) penultimam etiam AR etiam penultimam B ║ (2) scribo scriba AR scribo hic scriba B ║ asserla R
6
In e derivativa AR In e nomina derivativa B
123

‛latro’, a leniendo ‛leno’, a palpando ‛palpo’, ab epulando ‛epulo’, a comedendo ‛comedo’. 7 II
121, 15–18.
4.9 ‛Oratio’ unde derivatur? A genitivo ‛orati’. Quare? Quia in io desinentia feminina
derivativa a genitivis praeteriti temporis participiorum plerumque fiunt correpta i et assumpta
o, ut ‛accusatio’, ‛lectio’, ‛doctio’, ‛nexio’, ‛internecio’ tamen sonoritatis causa abiecta c
dicitur.* 8 II 121, 22–122, 3
4.10 ‛Caligo’, li quanta est? Longa. Quare? Quia in go desinentia feminina, sive primitiva sint,
sive derivativa, sive composita, paenultimam producunt vel natura, vel positione, ut ‛virago’,
‛Carthago’, ‛farrago’, ‛rubigo’, ‛aerugo’, ‛uligo’, ‛compago’, ‛margo, ‛virgo’; ‛ligo’ corripitur,
quoniam masculinum est. 9 II 122, 4–9.
4.11 ‛Dulcedo’ unde derivatur? A genitivo ‛dulcis’. Quare? Quia in do desinentia derivativa e
vel i antecedente, si denominativa sunt, genitivi sui, si verbalia, secundae personae verbi
terminatione in e vel in i longam mutata et assumpta do fiunt, ut ‛accedo’, ‛intercapedo’,
‛torpedo’, ‛cupido’. Excipitur ‛formido’, quod primitivo facit simile nomen verbale. 10 II 122,
10–24.
4.12 ‛Magnitudo’ unde derivatur? A genitivo ‛magni’. Quare? Quia in do desinentia tu longa
antecedente, si denominativa sunt, in genitivo vel dativo assumpta tudo; sin participalia,
abiecta s assumunt do, antepaenultima ubique correpta, ut ‛amplitudo’, ‛longitudo’,
‛magnitudo’, ‛solitudo’, ‛suavitudo’, ‛habitudo’; a ‛testa’ quoque vel a ‛testu testudo’. II 122,
10–123, 7.
4.13 ‛Tribunal’, bu quanta est? Longa. Quare? Quia in al desinentia tantam habent
paenultimam, quanta est paenultima primitivorum, ut ‛cervical’, ‛lupercal’, ‛animal’, ‛torus
toral’.* 11 II 123, 12–16.
4.14 ‛Pugil’ unde derivatur? A nominativo ‛pugillus’. Quare? Quia in ul vel in il desinentia
abiectione terminationis nominum vel verborum fiunt, ut ‛consul’, ‛exul’, ‛vigil’; ‛pugil’
tamen extremae syllabae abiectione factum est. 12 II 123, 17–20.
4.15 In am unum invenitur, ‛nequam’ a ‛nequeo’ vel a ‛nequis’. II 123, 21–22.
4.16 ‛Cunabulum’, na quanta est? Longa. Et bu? Brevis. Quare? Quia in bulum desinentia
paenultimam semper corripiunt, antepaenultimam vero, si habent a, producunt, si autem i,
corripiunt, ut ‛vestibulum’, ‛turibulum’, ‛prostibulum’, ‛conciliabulum’. Excipitur ‛stabulum’,
nam ‛stabulo’ quoque corripit a ante b. Nam omnia, quae a ‛sto stas’ sunt, corripiunt a praeter
‛stamen’ et ‛staturus statura staturum’. II 124, 9–125, 2.
4.17 ‛Diverticulum’ unde derivatur? A ‛diverto divertis’. Quare? Quia in culum desinentia
verbalia ultima litera secundae personae abiecta et assumpta culum fiunt, ut ‛verris
verriculum’, ‛pereo periculum’, ‛fero fers ferculum’, ‛specio specis’, quod non est in usu,
‛speculum’ per ‛syncopam’ facit pro ‛speciculum’. 13 II 125, 5–11.
7
latro AB lateo R ║ * Plin. lib. 18. ca. 3. a serendo cicere. Plut. a familiae autore, quod leguminis aliquid in
extremitate nasi habuerit, quod Latinis cicer, Graecis ρέβινθος dicitur. ** Meminit Pli. lib. 7. ca. 31. Plut. in
Catone ‛Ρωµαοι γρ τν µπειρον κάτωνα νοµάζουσιν. Argumento est Enn.: Egregie cordatus homo catus Aelius
Sextus. *** Commentator Prisc. de pisce quodam intelligit: Sed Capitones classicos scriptores legentibus satis
cogniti sunt. **** Plin. li. 11. ca. 37. a labris Labeones dictos asserit. A comm.
8
* Grammaticorum consensus ab ultimo supino format u in io mutato. A comm.
9
quanta est? A quanta? BR
10
cupido AR cupido libedo B
11
* Pannus, qui super lectum ponitur, vel cortina, ut exponit Commentator Prisciani. A comm.
12
vel in il desinentia AR et in il desinentia B
13 perio periculum B ║ specilium R
124

4.18 ‛Vinetum’, e quanta est? Longa. Quare? Quia in etum desinentia omnia producunt
paenultimam, ut ‛olivetum’, ‛coryletum’, ‛salicetum’, ‛dumetum’, ‛querquetum’, ‛rosetum’,
‛myrtetum’, quamvis PLAUTUS feminino genere protulit: Nescio, qui servus e myrteta
prosiluit.* 14 II 123, 23–124, 1. – PLAUT. cf. II 124, 1
4.19 ‛Incrementum’ unde derivatur? A ‛cretus’. Quare? Quia in mentum desinentia a
participiis praeteriti temporis ultima syllaba eiecta, assumpta mentum fiunt, ut ‛vestimentum’,
‛hortamentum’, ‛alimentum’, ‛ornamentum’, ‛incrementum’ ab ‛incretus’, ‛monimentum’.* 15
II 125, 12–20.
4.20 In ‛monium’ desinentia unde derivantur? A dativo tertiae declinationis i correpta et addita
monium, ut ‛testimonium’. Et multa sunt in um participiis similia, ut ‛factum’, ‛dictum’,
‛visum’, multa fiunt etiam a verbis o in um mutata, ut ‛stagnum’, ‛velum’, ‛regnum’,
‛vadum’. 16 II 125, 20–25.
4.21 (1) ‛Ligamen’ unde derivatur? A ‛ligo ligas’ verbo. Quare? Quia in men desinentia
derivativa paene verbalia sunt omnia et neutra, et fiunt a secunda persona, sublata s et addita
men, ita tamen, ut, quae a prima sunt coniugatione, a longam, et quae a quarta, i similiter
productam, quae a secunda vel tertia, i correptam habent in paenultima, nisi a verbis in uo
desinentibus fiunt, haec enim u productam habent, ut ‛irritamen’, ‛purgamen’, ‛munimen’,
‛lenimen’, ‛molimen’, ‛monimen’, ‛regimen’, ‛tegimen’ vel ‛tegmen’ per syncopam,
‛acumen’. (2) Paene neutra diximus propter ‛pecten’ a ‛pectendo’, et a ‛filo filamen’, quod
‛flamen’ dicitur, et a ‛cano’ composita, quae masculina sunt, et corripiunt paenultimam praeter
‛tibicen’ pro ‛tibiicen’ per synaeresim.* 17 II 125, 26–126, 21.
4.22 In ar desinentia consonante antecedente producunt paenultimam, vocali autem
antecedente corripiunt, ‛lacus lacunar’, ‛lupa lupanar’, ‛laqueus laquear’. II 127, 5–7.
4.23 In er desinentia, si verbalia sunt, ante er consonantem verbi servant. Sin a nominibus in
puram syllabam desinentibus, in aster, aliter in ester exeunt, nisi diminutiva sint, ut ‛ruber’,
‛piger’, ‛macer’, ‛apium apiaster’, ‛oleaster’, ‛silvester’, excipitur ‛paluster’. 18 II 127, 8–19
4.24 In or et in ur desinentia, si primitiva verba in ro finiunt, abiectione o fiunt, aliter
adiectione r, quae a nominibus vel a participiis descendunt, us in or mutant, ut ‛labor’,
‛honor’, ‛murmur’, ‛augur’, ‛satur’, quod ‛saturi’ et ‛satura’ in feminino, ‛saturum’ in neutro
facit, ‛amo amor’, ‛furo furor’, ‛senatus senator’, ‛census censor’, ‛dictatus dictator’, ‛tonsus
tonsor’. 19 II 127, 20–26.
4.25 (1) In as desinentia, si primitiva eorum b vel p absque s habent, a nominativo assumpta
tas; si in or desinunt, mutant or in es. Aliter si a secunda veniunt, a genitivo, si a tertia, a
dativo, correpta i et assumpta ubique tas faciunt derivativa. Et si in duas ii genitivus finiret,
ultima in e sonoritatis causa vertitur, ut ‛libertas’, ‛pubertas’, ‛paupertas’, ‛honestas’,
‛maiestas’, ‛bonitas’, ‛rapacitas’, ‛tenecitas’, ‛pietas’, ‛asperitas’, ‛prosperitas’, ‛salubritas’,
14
* Comprehensiva ea vocant, vel continentia, Graeci περιεκτικά, Priscian. A comm.
15
eiecta et assumpta R ║ vestimentum, hortamentum, alimentum, ornamentum AR vestimentum, ornamentum,
hortamentum, alimentum B ║ * Quid, si verbum sit neutrum, unde quaeso participium praeteriti temporis?
Fingendum forte docendi causa est. Atqui ne sic quidem omnia sequentur, malo igitur cum Prisc. a praeteritis
verborum activae vocis formare. Caeterum magnam grammaticorum litem audire est, quam Gell. Iureconsulis
propter testamenti vocem intendit, li. 6. ca. 12. Arbitratores intercedunt aeque contentiosi. Valla li. 6. ca. 56. et
Curiosus Curius li. 10. ca. 23. Causam Iustiniani sui diserte dicit Alciat. li. 4. de Verb. sig. et in 1. inde tab. ff.
eod. A comm.
16
A dativo tertiae declinationis AR A dativo tertiae B
17
* Lege Vallam loco supra citato. A comm.
18
ante er AR ante r B
19
manu altera fiunt ins. B ║ a participiis AR participiis B ║ censor B om.
125

‛celebritas’. (2) Non enim in er magis, quam in is primitiva faciunt ‛primas’, ‛optimas’, et
omnia patria in as in tis antiquitus desinebant. Unde et neutra eorum in te finiunt et ablativus
singularis in i, quae ideo circumflectuntur, quod omnia, quae syncopam vel apocopam passa
sunt, accentum perfecti servant. (3) ‛Menas’ vero et ‛Lenas’ propria ideo circumflectuntur, ne
accusativi plurales ‛menae’ et ‛lenae’ putentur. ‛Vetustas’ a nominativo tas solum assumit, et
‛vetus’ solum in us trium generum est. 20 II 127, 27–130, 8
4.26 In es correptam pauca inveniuntur denominativa: ‛eques’, ‛pedes’ et verbalia: ‛teges’,
‛merges mergitis’. 21 II 130, 9–10.
4.27 In es productam verbalia repperi a praesenti et a praeterito, a praesenti, ut ‛saepio saepes’,
‛luo lues’, ‛struo strues’, ‛macero macies’, ‛luxurio luxuries’, ‛illuo illuvies’, a praeterito: ‛rupi
rupes’. 22 II 130, 11–13.
4.28 (1) In alis vel in ale denominativa, si a prima declinatione veniunt, producta a, sin a
secunda, ultima genitivi litera, sin a tertia, is terminatione in a longam conversa et assumpta lis
vel le, sin a quarta, abiecta s littera, sin a quinta, es terminatione et addita alis fiunt, ut
‛curialis’, ‛mensale’, ‛fluvialis’, ‛fatalis’, ‛Martialis’, ‛virginalis’, ‛iuvenalis’, dicitur et
‛iuvenilis’; ‛caelebs caelibis caelibalis’, ‛censualis’, ‛manualis’, ‛specialis’. (2) Excipitur
‛cerealis’ et ‛realis’. Verbalia etiam a prima coniugatione inveniuntur in alis, ut ‛penetro
penetras penetralis’ et ‛hoc penetrale’. 23 II 130, 20–131, 11; cf. 132, 4–9.
4.29 In elis, quae pauca sunt, extremam genitivi literam in e longam convertunt, et assumunt
lis, ut ‛fidelis’, ‛crudelis’, ‛patruelis’. Excipitur ‛fratruelis’, quod is in u mutat. 24 II 131, 12–15.
4.30 (1) In ilis vel in ile desinentia, si neutra sunt, vel si de nominibus fiunt, producunt i, sin de
verbis vel participiis, corripiunt, et quae a prima coniugatione sunt, a productam habent in
antepaenultima; quae vero sunt a praesenti, sive a praeterito, vel a futuro, si i habent, eam
quoque corripiunt, ut ‛aedilis’, ‛senilis’, ‛Quintilis’, ‛anus anilis’, ‛puerilis’, ‛virilis’, ‛subtel
subtilis’, ‛ovile’, ‛sedile’, ‛cubile’, ‛exilis’ quoque, quod a Graeco ξίτηλος producitur,
‛penetrabilis’, ‛mutabilis’, ‛fertilis’, ‛docilis’, ‛utilis’ vel ‛utibilis’, ‛sensilis’ vel ‛sensibilis’,
‛altus altilis’, ‛flebilis’. (2) Excipitur ‛par parilis’, ‛humilis’, ‛stabilis’, quod antepaenultimam
a solum corripit.* 25 II 131, 16–132, 23.
4.31 In aris vel in are desinentia terminatione genitivi in a longam conversa et addita ris fiunt,
ut ‛popularis’, ‛Apollinaris’, ‛militaris’, ‛scholaris’, ‛familiaris’, ‛Latium Latii Latiaris’,
‛velum veli velare’. 26 II 132, 24–133, 7.
4.32 In ensis desinentia, si a prima vel secunda declinatione sunt, terminationem nominativi
singularis vel pluralis in en mutant, et assumunt sis, sin a tertia, abiciunt s genitivi et asciscunt
20
(1) desinenita R ║ eorum manu altera ins. B ║ assumpta tas manu altera ins. B ║ si a secunda veniunt,
genitivo B ║ si a tertia, dativo B ║ rapacitas, tenecitas, pietas, asperitas, prosperitas AR asperitas, rapacitas,
tenecitas, pietas B ║ prosperitas manu altera ins. B ║ (2) in is primitiva faciunt AR in is primitiva finiunt B ║
optimas, primas A primas, optimas BR ║ (3) putentur AR putarentur B ║ solum tas R
21
mergitis B om.
22
In es producta A
23
(1) sin a secunda, ultima genitivi litera AR sin a secunda genitivi littera B ║ in a longas conversa R ║ dicitur et
iuvenilis AR dicitur etiam iuvenilis B ║ (2) a prima coniugatione inveniuntur AR inveniuntur a prima
coniugatione B
24
mutat AR mutat assumens elis B
25
(1) In ilis vel AR In ilis et B ║ ξίτηλος A spat. vac. rel. BR ║ altillis R ║ (2) antepenultimam solum AR
antepenultimam a solum B ║ * De in lis in universum videndus est Valla li. I. ca. 10. A comm.
26
Latium B om.
126

ensis, ut ‛Sardiniensis’, ‛Catinensis’, ‛Iliensis’, ‛Athenae Atheniensis’ euphoniae causa habet i;
praeterea ‛Pistoriensis’, ‛Carthaginensis’.* 27 II 133, 9–19.
4.33 In bris desinentia a nominativo fiunt ultima litera inde remota et addita bris, ut
‛muliebris’, ‛salubris’. II 133, 19–20.
4.34 In stis vero stris, ut ‛agrestis’, ‛terrestris’ a genitivo extrema parte mutata in e et assumpta
stis vel stris fiunt. 28 II 133, 21–23.
4.35 In tis denominativa, quae nunc per syncopam eiecta ti dicuntur, apud vetustissimos
paenultimam natura vel positione producunt. ‛Tiburtis’, ‛Quiritis’, ‛Caeritis’ tamen etiam
correpta paenultima invenitur. 29 II 133, 24–134, 13.
4.36 In os pauca, tam denominativa, quam verbalia inveniuntur, ‛lepus lepos’, ‛competo
compos’, ‛custodia custos’. 30 II 134, 14–16.
4.37 In ius desinentia c antecedente, si a prima fiunt declinatione, nominativo, sin a secunda
vel tertia, genitivo vel dativo assumpta cius, tam correpta paenultima, quam antepaenultima.
Alia terminationem genitivi in ius vertunt, ut ‛membranacius’, ‛gallinacius’, ‛advecticius’,
‛commendaticius’, ‛patricius’, ‛aedilicius’, ‛Servius’, ‛Silvius’, ‛Martius’; a verbis sunt
‛nuntius’, ‛saucius’, ‛scius’, ‛nescius’.* 31 II 135, 10–136, 3.
4.38 In bus vel in cus desinentia, b vel c ultimas consonantes habentibus postrema vocali vel
vocalibus, si ultima pura est, in us conversa fiunt, ut ‛orbo orbus’, ‛superbio superbus’, ‛luceo
lucus’, ‛arceo arcus’. 32 II 136, 14–16.
4.39 In uus divisas syllabas desinentia, si a nominibus fiunt, terminatione genitivi, sin a verbis,
postrema vocali vel vocalibus in uus conversa, ut ‛annus annuus’, ‛patruus’, ‛rigo riguus’,
‛perspicio perspicuus’, ‛menstruus’ vero euphoniae causa tr assumpsit. 33 II 136, 4–9.
4.40 In quus similiter fiunt, ut ‛aequus’ ‛obliquus’, sed magis a nominibus verba sunt, quam e
contra, ‛longus longinquus’ per sonoritatem assumpsit n. 34 II 136, 10–13.
4.41 In ulcus fere haec inveniuntur: ‛subulcus’, ‛bubulcus’, ‛petulcus’. II 136, 18–19.
4.42 In dus desinentium quot sunt formae? Tres. Prima, quae ultimam primitivi consonantem
servat, et demonstrat ea in se habere, a quibus derivatur, secunda, quae in bundus exit et
significat similitudinem, tertia, quae participiorum in dus terminationem habet, et significat
dignum esse aliquem eo, quod demonstratur, ut ‛loquendus’, id est dignus, de quo homines
loquantur, ‛laudandus’, id est dignus laudari. 35 II 136, 20; 137, 12–15; 137, 16; 137, 25–138,
4.
27 assiscunt R ║ Sardinensis A ║ Catinensis B om. ║ * Quae licet proprie ad θνικά pertineant, sed respicis ad
formationem. Quo loco observabis a prima declinatione, quae consonantem ante a habebant, deflexa tam in anus,
quam in ensis secundum analogiam formant, ‛Augustanus’ enim non minus recte, quam ‛Augustensis’ dixeris.
Quamvis ‛Romanus’ a ‛Roma’, ‛Cretensis’ vero a ‛Creta’ usus magis approbavit. A comm.
28 vero vel R
29 penultimam i B ║ correpta penultima AR penultima correpta B
30 custodio custos B
31 vel a tertia R ║ Aliam terminationem A ║ commendacius R ║ patricius AB primicius R ║ nescius a scio et a
nescio B ║ * Huius loci atque ordinis erant nomina in rius, tu, quia hic neglecta sunt, potes quaerere apud Vallam
lib. I. cap. 8. et apud Curium lib. 10. ca. 2. A comm.
32 ut orbo B orbo AR
33 In uns divisas R
34 per sonoritatem AR propter sonoritatem B
35 desinentium AR desinentia B ║ aliquem eo, quod AR aliquem eoque B ║ ut loquendus, id est dignus, de quo
homines loquantur A ut loquendus, id est dignus, de quo homines loquentur R ut loquendus, de quo homines
loquantur B
127

4.43 Prima forma fit terminatione vel postrema vocali vel vocalibus, si ultima pura est, in i
correptam conversa et addita dus, ut ‛rabies rabidus’, ‛timeo timidus’, ‛valeo validus’, ‛candeo
candidus’, ‛sordeo sordidus’, ‛pando pandus’ vitavit alternitatem duorum d, et ‛invideo
invidus’. 36 II 136, 21–137, 15.
4.44 Secunda terminatione secundae personae verbi activae vocis in a productam in prima
coniugatione, in aliis in i correptam conversa et addita bundus, ut ‛vitabundus’, ‛moribundus’,
‛furibundus’, ‛rubicundus’ c pro b habuit, ut vitaret alternitatem duorum b.* 37 II 137, 16–24.
4.45 In lus desinentia * diminutivis similia sunt, et fiunt extrema vocali vel vocalibus conversa
in u et addita lus, ut ‛bibulus’, ‛pendulus’, ‛patulus’. Excipitur ‛annus anniculus’, nam
‛annulus’ diminutivum est, ‛novo novas’ quoque ‛novacula’ facit. 38 II 138, 5–10.
4.46 In rus desinentia us in nominibus, rus in verbis assumpta fiunt: ‛odor odorus’, ‛sonorus’,
‛canorus’. II 138, 11–14.
4.47 In sus, quae quartae declinationis sunt, res incorporales significant praeter ‛versus’, quae
vero mobilia sunt, corporales res denotant, et sunt omnia participiis praeteriti temporis similia,
ut ‛usus’, ‛versus’, ‛cursus’, ‛lusus’, praeterea ‛lassus’, ‛fessus’, ‛cassus’. II 138, 15–19.
4.48 (1) In osus a genitivis primitivorum formantur terminatione in o longum conversa et
addita sus, ut ‛saxosus’, ‛herbosus’, ‛scelerosus’, ‛perfidiosus’, ‛curiosus’. Excipitur ‛metus
meticulosus’. (2) PLAUTUS in Mostellaria: Nescis, quam meticulosa res sit ire ad iudicem.
Significantque plenum esse eius rei, quae significatur, ut ‛saxosus’ plenus saxis.* 39 II 138, 19–
28. – PLAUT. Most. 5, 1, 52 (v. 1101)
4.49 (1) In tus, quae quartae sunt declinationis, praeteriti temporis participiorum nominativos
sequuntur, quae vero mobilia sunt, si a prima declinatione descendunt, a, sin a quarta, u, sin a
secunda vel a tertia, in quibusdam a, in aliis i habent in paenultima, quam ubique producunt, ut
‛motus’, ‛tumultus’. (2) Praeterea ‛barbatus’, ‛trabeatus’, ‛verutus’, ‛astutus’, ‛versutus’,
‛pallium palliatus’, ‛anulus anulatus’. PLAUTUS in Poenulo: incedunt cum anulatis auribus.
‛Grates’ vel ‛gratiae gratus’, ‛avitus’, ‛maritus’, ‛ceritus’, ab ‛avo’, ‛mare’, ‛Cerere’.
Excipiuntur * ‛vetustus’ et ‛libertus’, quae nominativo tus assumpserunt. (3) ‛Manuleatus’ a
‛manu’ etiam excipitur, id est ‛manicatus’, quod quamvis habeat a paenultimam productam,
tamen a quarta fit. PLAUTUS: ** Manuleatam tunicam hominem habere addecet, id est
manicatam. 40 II 139, 1–18. – PLAUT. Poen. 5, 2, 21; PLAUT. Pseud. 2, 4, 48 (v. 738)
4.50 In ctus vel ptus vel xus participalia, sive verbalia inveniuntur, ‛sanctus’, ‛captus’, ‛nexus’.
Omnia enim huiuscemodi, cum non significant tempus, nomina sunt et fixa quartae, mobilia
secundae inveniuntur declinationis. 41 II 139, 19–22.
4.51 In stus, si a nominibus in us desinentibus fiunt, assumunt tus, sin ab aliis nominibus vel
verbis, terminatione in e vel in u mutata assumunt stus, unde omnia una syllaba vincunt
36 aut vocalibus R
37 ut vitabundus A vitabundus BR ║ ut vitaret AR aut vitaret B ║ * A. Gellius lib. 11. ca. 15. Laur. Valla li. I. ca.
11. A comm.
38 abdita R ║ anniculus AR anniculus differentiae causa B ║ * Vide Lau. Vall. li. I. ca. 5. A comm.
39 (2) quae meticulosa AB quam meticulosa R ║ iudicium B ║ saxis AR saxis et similia B ║ * Gellius li. 4. ca.
9. Valla li. I. cap. 23. A comm.
40 (1) secuntur R ║ vel tertia R ║ prroducunt R ║ (2) mare BR mari A ║ cerere AR cere B ║ (3) addecet A decet
B adderet R ║ * Delirat Commentator, qui Priscianum temere taxat. ** In Pseu. consulito Lazarum ca. 12., qui
Politianum notat, quod χειριδοτάς cum Plauto maluit mauleatas(!), quam cum Cicerone manicatas dicere. A
comm.
41 participialia R ║ huiusemodi R
128

primitiva, praeter ‛maestus’, ut ‛vetustus’, ‛iustus’, ‛modestus’, ‛honestus’, ‛robustus’,
‛augustus’, ‛angustus’. 42 II 140, 1–6.
4.52 In ax vel in ex verbalia sunt ab omni coniugatione, et fiunt terminatione secundae
personae verbi in ax vel in ex conversa, ut ‛voro vorax’, ‛teneo tenax’, ‛emax’, ‛pellicio
pellicis pellax’, ‛fugax’, ‛latex’, ‛vertex’, et omnia pares habent syllabas primitivis, praeter
‛rex’ et ‛lex’, quae producuntur, et ‛pellax’, nam vincitur a primitivo ‛pellicio’ duabus syllabis,
‛rex’ et ‛lex’ una tantum. 43 II 140, 7–13.
4.53 In ix feminina verbalia a masculinis in or desinentibus fiunt mutata or in rix, ‛victrix’,
‛senatrix’. Excipiuntur ‛nutrix’, ‛tonstrix’, ‛expultrix’ euphoniae causa. 44 II 140, 14–18.
4.54 In alias formas etiam, quam in superiores, exire nonnulla inveniuntur, ut ‛vox’, ‛lux’,
‛arx’, ‛princeps’, ‛municeps’. 45 II 140, 19–24.
42 vetustus, iustus, modestus AR vetustus, modestus et iustus B ║ angustus A augustus, angustus BR
43 verbi in ax AR verbi vel ax B ║ pelliceo pellicis AR pellicio pellicis B ║ praeter rex et lex AR praeter lex et
rex B ║ a primitivo pelliceo AR a primitivo pellicio B ║ rex et lex una tantum AR lex et rex una tantum B
44 In x feminina R ║ in or AR in tor B ║ mutata or AR mutata tor B║ in rix AR in trix B ║ tonstrix B om.
45 In alias A In alias quoque BR ║ arx AB ars R
129

DE GENERIBUS NOMINUM 1
5.1 Quot sunt genera nominum? Septem. Masculinum, femininum, neutrum, commune, omne,
promiscuum incertum. 2
5.2 Masculinum est, cui praeponitur unum articulare pronomen ‛hic’, ut ‛hic poeta’. 3
5.3 Femininum, cui ‛haec’, ut ‛haec musa’.
5.4 Neutrum, cui ‛hoc’, ut ‛hoc animal’. 4
5.5 Commune, cui ‛hic’ et ‛haec’, ut ‛homo’. 5
5.6 Omne, cui tria articularia pronomina, ‛hic’ et ‛haec’ et ‛hoc’, ut ‛felix’. 6
5.7 Promiscuum vel epicoenum dictum est, quod sub una voce et uno articulo significat animal
utriusque sexus, ut ‛hic passer’, ‛haec aquila’, ‛haec mustela’, ‛hic mus’, ‛hic lepus’. 7
5.8 Incertum est, quod nulla ratione cogente sola auctoritas veterum sub diverso genere
protulit, ut ‛hic’ vel ‛haec silex’, ‛finis’, ‛talpa’, ‛cortex’, ‛grus’, ‛dama’, ‛dies’, ‛margo’,
‛bubo’, ‛panthera’, ‛clunis’, ‛serpens’, ‛lynx’, ‛alvus’, ‛adeps’ vel ‛adipes’. 8
REGULAE GENERALES 9
5.9 ‛Andreas’ cuius generis? Masculini. Quare? Quia omnia nomina propria virorum,
cuiuscumque sint terminationis, masculini sunt generis.* 10
5.10 ‛Maria’ cuius generis? Feminini. Quare? Quia omnia nomina propria mulierum,
cuiuscumque sint terminationis, feminina sunt. ‛Glycerium’, ‛Dorcium’, ‛Philortium’,
‛Sophronium’ et similia, quamvis formam neutrorum et declinationem apud comicos servant,
figurate tamen femininum habent articulum.* 11 cf. II 144, 10–11; 148, 13–18.
5.11 ‛Pirus’ cuius generis? Feminini. Quare? Quia omnia nomina arborum feminini sunt
generis.* 12 cf. II 142, 9–12.
5.12 Fructuum vero, ut plurimum et lignorum neutri, ut ‛haec buxus’ et ‛hox buxum’. 142, 12–
14.
5.13 Excipitur ‛hic oleaster’ et ‛haec ficus’ pro ‛fructu’. Nam ‛hoc siler’ et ‛hic rubus’,
‛dumus’ non numerantur inter arbores.
5.14 ‛Aprilis’ cuius generis? Masculini. Quare? Quia omnia nomina mensium sunt generis
masculini.
1 Tit. De generibus nominum ex quinto Prisciani. A
2 et omne B ║ et incertum B
3 pronomen hic, ut hic AR pronomen, ut hic B
4 ut animal R
5 Commune, cui hic et haec, ut homo. AR Commune, ut hic et haec, ut homo. B
6 hic AR ut hic B
7 dictum est AR dictum B ║ animal AR animalia B
8 damma R ║ adepes vel adipes R
9 Tit. Regulae generales A
10 masculini sunt generis AR masculina sunt B ║ * Officiorum quoque virilium: consul, lictor, ventorum item,
quos antiquitas pro diis masculis habuit: Eurus. A comm.
11 et Sophronium B ║ apud comicos servant AR servant apud comicos B ║ habent AB babent R ║ * Officiorum
etiam muliebrium, ut obstetrix. Urbium item, regionum atque insularum: Augusta, Rhetia, Creta. Exceptiones
fere specialibus regulis parent. A comm.
12 * Exceptiones plerumque specialibus regulis obtemperant. A comm.
130

5.15 ‛Decem’ cuius generis? Omnis. Quare? Quia omnia nomina numeralia a ‛quatuor’ usque
ad ‛centum’ omnis sunt generis et indeclinabilia. Cetera vero et declinantur et discreta sunt
praeter ‛mille’, quod trium generum et indeclinabile est.
5.16 ‛Nilus’ cuius generis? Masculini. Quare? Quia omnia nomina fluviorum masculini sunt
generis. Cf. 13.21
5.17 (1) ‛Conviva’ cuius generis? Communis. Quare? Quia omnia nomina, cuiuscumque sunt
terminationis, si ex ipsa significatione rerum ad mares vel feminas solum pertinent, masculini
vel feminini sunt generis, sin utriusque sexus esse possunt, nisi diversas habeant voces,
communia sunt. (2) Sin in significatione neutris etiam coniungi possunt, omnis sunt generis, ut
‛hic vir’, ‛haec mulier’, ‛hic’ et ‛haec parricida’, ‛miles’, ‛hostis’, ‛canis’, ‛heres’, ‛antistes’,
‛hospes’, ‛sospes’, quamvis ‛antistita’, ‛hospita’ et ‛sospita’ inveniantur. CICERO De signis:
atque illius fani antistita. (3) ‛Sospes sospitis’ tamen etiam cum neutro invenitur, sicut et
‛hospes’, ‛hebes’, ‛comes’, ‛teres’, ‛inquies’. IUVENALIS in quinto: Nec unquam depositum tibi
sospes erit. SALLUSTIUS in I Historiarum: humanum ingenium inquies atque indomitum, cuius
etiam simplex omnis generis invenitur. Diximus, nisi diversas habeant voces propter mobilia
omnia, et praeterea ‛leno lena’, ‛strabo straba’, ‛caupo caupona’, quae tam taberna, quam
mulier dicitur, et ad imitationem Graecorum, ‛leo leaena’ vel ‛lea’, ‛draco dracaena’,
‛sequester sequestra’. 13 II 144, 2–6; 156, 13–157, 19; 146, 5–14. – CIC. In Verr. 2, 4, 45. 99;
IUV. Sat. 5, 13, 177; SALL. Hist. 1, 8 p. 6 sq. Kr.
5.18 (1) ‛Bona’ cuius generis? Feminini. Quare? Quia diversarum vocum adiectiva, si
masculinum in us vel in er terminant secundae declinationis, femininum in a, neutrum in um
faciunt; si vero in is non antecedente er masculinum faciunt, femininum quoque in is et
neutrum in e terminant; sic et cum er ante is est, quamvis tam in er, quam in is, communis
generis inveniantur. NAEVIUS in carmine belli Punici: fames acer augescit hostibus. (2) Usus
tamen in er frequentius masculina, in is feminina, neutra semper in e terminant, ‛alacer’,
‛acer’, ‛volucer’, ‛celeber’, ‛celer’, ‛campester’, ‛pedester’, ‛silvester’, ‛hic equester haec
equestris hoc equestre’. ‛Tricuspis’ per obliquos neutrum tenet. OVIDIUS: tricuspide telo. 14 II
152, 18–153, 18; 161, 1–5; cf. 151, 22–17. – NAEVIUS, cf. II 153, 7-8; OVID. Met. 1, 330 sq.
REGULAE SPECIALES 15
5.19 (1) ‛Musa’ cuius generis? Feminini. Quare? Quia omnia nomina Latina, quae in
nominativo singulari desinunt in a, feminina sunt, ut ‛aqua’, ‛terra’. Latina diximus, quoniam
quae a Graecis in as vel in es longam desinentibus fiunt, et similiter in a apud eos desinentia
neutra, et quaecumque terminationem suam servant, genus suum servant, ut ‛hic Boreas’,
‛crater’, ‛Titan’, ‛Sosia’, ‛poeta’, ‛sophista’, ‛citharista’ et ‛hoc baptisma’, ‛poema’, ‛schema’,
‛peripetasma’. (2) Excipiuntur haec: ‛charta’, ‛linter’, ‛margarita’, ‛cataracta’, ‛catapulta’,
quae apud Graecos masculini sunt. In singulari diximus, quoniam in plurali neutra sunt, ut
‛arma’. 16 II 143, 7–16; 144, 10–11; 145, 1–3.
13 (2) quamvis antista B ║ fani antista B
14 (1) in er et terminant B ║ feminini in a B ║ non antecedente er AR non antecedente r B ║ et cum er AR et cum
r B ║ inveniatur B ║ (2) hic equester haec equestris hoc equestre AR hic sequester haec sequestris et hoc
sequestre B ║ Tricuspis per obliquos neutrum tenet. Ovidius: tricuspide telo. AR Tricuspis per obliquos neutrum
tenet, ut tricuspide telo. B
15 Tit. Regulae speciales A
16 (1) titan B tiran R ║ batisma R ║ scema R ║ (2) masculini sunt A masculina sunt BR
131

5.20 ‛Sedile’ cuius generis? Neutri. Quare? Quia omnia nomina, quae in nominativo singulari
in e correptam vel in i desinunt, neutra sunt, ut ‛monile’, ‛gummi’.* Excipiuntur a genitivis
composita omnis generis, ut ‛eiusmodi’. Nam ‛nihili’, ‛frugi’, ‛mancipi’ obliqui sunt casus
cum omnibus casibus adiuncti figurate. 17 II 145, 11–15.
5.21 ‛Sermo’ cuius generis? Masculini. Quare? Quia omnia nomina, quae in nominativo
singulari in o desinunt, nisi sint verbalia, i antecedente, et nisi cum in do vel in go exeunt, o in
i mutantia in genitivo, quae feminina sunt, praeter ‛hic ordo’, ‛cardo’ et ‛Cupido’ pro deo,
masculini sunt generis, ut ‛praedo’, ‛quaternio’, ‛stelio’, ‛curculio’, ‛auctio’, ‛actio’, ‛oratio’,
‛dulcedo’, ‛cupido’, ‛virgo’, ‛uligo’, quibus adiungitur haec ‛caro carnis’, ‛margo’ tam
masculini, quam feminini invenitur. 18 II 145, 16–146, 5.
5.22 (1) ‛Cornu’ cuius generis? Neutri. Quare? Quia omnia nomina in u vel c vel d vel l vel m
vel t in nominativo singulari desinentia neutra sunt, ut ‛genu’, ‛lac’, ‛hoc alec alecis’, ‛aliquid’,
‛cervical’, ‛mel’, ‛nihil’, quod ab eo, quod est ‛nihilum’, per abscisionem factum est, ‛caput’,
‛templum’, ‛regnum’, ‛tectum’, ‛sinum’ genus vasis, quod tamen et hic ‛sinus’ dicitur. (2)
Excipiuntur ‛hic sal’, quod tamen apud vetustissimos neutri invenitur, ‛hic pugil’, ‛hic sol’,
‛hic’ et ‛haec praesul’, ‛exul’, ‛vigil’, ‛hic’ et ‛haec’ et ‛hoc nequam’, ‛Glycerium’, ‛Dorcium’
et similia, quae quamvis femininum articulum figurate habeant, neutrorum tamen servant
declinationem. 19 II 146, 15–148, 18.
5.23 ‛Numen’ cuius generis? Neutri. Quare? Quia in en correptam desinentia (nisi sint a
canendo composita, quae masculina sunt, ut ‛hic cornicen’, a quibus si fiunt feminina,
terminationem genitivi in a vertimus, ut ‛tibicina’) neutra sunt, ut ‛nomen’, ‛stamen’,
‛solamen’, ‛semen’. Excipitur ‛flamen’ pro ‛sacerdote’, et ‛pecten’, quia masculina sunt. II
148, 19–149, 4.
5.24 In en productam Latina masculini sunt generis, ‛lien’, ‛ren’ et ‛splen’. Graeca in n
desinentia eadem servant genera, quae apud Graecos habent, ut ‛hic Titan’, ‛haec Siren’.* 20 II
149, 7–9.
5.25 ‛Laquear’ cuius generis? Neutri. Quare? Quia omnia nomina in ar desinentia neutra sunt,
ut ‛instar’, ‛lacunar’. Excipitur ‛hic Bostar’, ‛hic Lar’, ‛hic’ et ‛haec’ et ‛hoc par’ et ab eo
composita. II 149, 10–150, 9.
5.26 (1) ‛Cancer’ cuius generis? Masculini. Quare? Quia omnia nomina in er desinentia
masculina sunt praeter nomina tertiae declinationis b vel u loco consonantis ante er habentia,
vel terrae fetus significantia, ut ‛hic puer’, ‛ager’, ‛Auster’, ‛hoc suber’, ‛uber’, ‛cadaver’,
‛ver’, ‛hoc siler’, ‛papaver’, ‛cicer’, excipitur ‛haec acer’ arbor, ‛hic imber’ et ab eo composita,
‛September’, ‛October’, ‛Mulciber’, ‛hoc iter’, ‛spinter’ et ‛cancer’ pro morbo; ‛degener’,
‛pauper’, ‛uber’ communis vel potius omnis sunt generis. (2) LUCRETIUS in VI: sequitur gravis
imber et uber. CATO in Originibus: itaque res uber fuit. Vetustissimi tamen femininum ‛haec
paupera’ dicebant et ‛hic’ et ‛haec puer’ et ‛hic puerus’ et ‛haec puera’, unde diminutivum
‛puellus puella’. 21 II 150, 12–152, 17. – LUCR. 6, 290; CATO, cf. II 152, 16–17.
17 a genitivo B ║ * Adde his nomina in υ: moly, dory. A comm.
18 nisi sint AR nisi sunt B ║ actio B om.
19 (1) in u vel c vel d vel l vel m vel t AR in u vel in c vel d vel t vel l vel m B ║ aliquid, cervical AR aliquid,
caput, cervical B ║ abscissionem R ║ caput om. B ║ (2) excipitur R
20 In n productam AR In en productam B ║ lien AR ut lien B ║ in n desinentia AR in en desinentia B ║ * γων
hic agon, τ κλον hoc colon, σνδων haec syndon. A comm.
21 (1) ante er habentia AR ante r habentia B ║ terrae fetus AR tertiae fetus B ║ significantia B significativa R ║
papaver B pauper R ║ september AR ut september B ║ cancer AR hoc cancer B ║ (2) puer et hic puerus AR
puer puerus B ║ puellus puella A puellus et puella BR
132

5.27 ‛Vir’ cuius generis? Masculini. Quare? Quia in ir desinentia nomina masculina sunt, ut
‛vir’, ‛levir’, ‛Trevir’, ‛abadir’. Excipitur ‛hoc Gadir’ et ‛hoc ir’. 22 II 153, 19–154, 6.
28 (1) ‛Honor’ cuius generis? Masculini. Quare? Quia omnia nomina in or desinentia
masculina sunt, ut ‛labor’, ‛lector’, praeter comparativa, quae communis generis sunt; ‛senior’
tamen masculinum est. Excipiuntur etiam ‛haec arbor’, ‛hoc marmor’, ‛aequor’, ‛ador’, ‛cor’
et ‛hic’ et ‛haec memor’ et a ‛decore’ vel ‛corpore’ vel ‛colore’ composita, quae communia
sunt, ut ‛dedecor’, ‛bicorpor’, ‛discolor’. (2) ‛Auctor’ etiam communis est generis, nisi cum
eum significat, qui auget, tunc enim ‛auctrix’ facit femininum. In or tamen verbalia neutris
etiam per obliquos iunguntur. VIRGILIUS in X Aeneidos: Italiam petiit fatis auctoribus esto. 23
II 154, 7–23. – VERG. Aen. 10, 66
5.29 ‛Robur’ cuius generis? Neutri. Quare? Quia in ur desinentia nomina neutra sunt, ut
‛iecur’, ‛Tibur’, ‛guttur’, praeter nomina deorum vel gentilia vel appellativa avium x vel t vel f
ante ur habentia, quae masculina sunt, ut ‛Astur’, ‛Anxur’, ‛turtur’, ‛furfur’, verbalia vero,
quae hominibus imponuntur, si sunt tertiae declinationis, communia sunt, ut ‛augur’, ‛fur’,
quibus additur ‛Ligur’, sin secundae, masculina, ut ‛satur’, cuius femininum est ‛satura’. 24 II
154, 24–155, 11.
5.30 ‛Civitas’ cuius generis? Feminini. Quare? Quia in as desinentia nomina feminina sunt, ut
‛pietas’, ‛probitas’, praeter patria et gentilia, quae communia sunt, ut ’Arpinas’, ’Capenas’,
‛Arcas’. Excipiuntur ‛hic mas maris’, ‛vas vadis, ‛as assis’, ‛hoc vas vasis’, ‛fas’, ’nefas’ et
‛nugas’ omnis generis indeclinabilia. ’Hic Maecaenas’ et ’Laenas’ non sunt contra regulam,
quoniam propria sunt. 25 II 155, 12–156, 1
5.31 ‛Gurges’ cuius generis? Masculini. Quare? Quia in es correptam desinentia, quae nullam
habent naturalem significationem communem cum femininis, masculina sunt, ut ‛trames’,
‛stipes’, ‛limes’, ‛poples’, ‛fomes’, ’caespes’, ‛aries’, ‛paries’. Excipiuntur duo in ges, ’haec
seges’, ’haec teges’, ’compes compedis’. Item ‛inquies’, quod omnis generis invenitur. 26 II
158, 4–10. Cf. 241, 8
5.32 ‛Clades’ cuius generis? Feminini. Quare? Quia in es productam desinentia feminina sunt,
ut ‛labes’, ‛caedes’, ‛aedes’, ‛nubes’, ‛strages’, ‛strues’, ‛vulpes’, ‛apes’, ‛lues’. Excipitur ‛hic
verres’, quod porcum significat et ‛dies’, quod in singulari incerti generis est, in plurali
masculini, sicut ab eo compositum ‛meridies’ et ‛hic pes pedis’. II 158, 11–16; 159, 5; 159,
13–15.
5.33 (1) ‛Classis’ cuius generis? Feminini. Quare? Quia in is desinentia nomina feminina sunt,
ut ‛haec avis’, ‛puppis’, ‛cutis’. Excipiuntur enim et vel duas consonantes in eadem syllaba vel
duplicem consonantem ante is habentia, et quae paenultimam syllabam una ex liquidis
terminent, vel una syllaba crescant in genitivo, quae masculina sunt, ‛hic panis’, ‛amnis’,
‛fustis’, ‛postis’, ‛piscis’, ‛fascis’, ‛vectis’, ‛axis’, ‛mensis’, ‛anguis’, ‛collis’, ‛follis’, ‛corbis’,
‛torquis’, ‛sanguis’, ‛lapis’, ‛pulvis’, ‛vomis’, ‛cinis’. (2) Excipitur ‛hic caulis’, ‛haec
bipennis’, quod tamen adiectivum VIRGILIUS esse ostendit XI: ferro sonat alta bipenni //
fraxinus. Et ‛haec febris’, ‛pestis’, ‛neptis’, ‛vestis’, ‛vallis’, ‛turris’, ‛pelvis’, ‛pellis’, ‛cuspis
cuspidis’, ‛cassis cassidis’, ‛lis litis’. (3) ‛Molaris’, cum adiectivum est, ut cetera in is
22
nomina B om.
23
(1) communis generis sunt AR communis sunt generis B ║ hic et haec memor AR hic et haec et hoc memor B
║ vel corpore B om. ║ (2) petit B
24
iecur AR iebur B ║ ante ur AR ante r ur B ║ astur, anxur A ansur, astur BR
25
feminina sunt AR sunt feminina B║ probitas AR probitas, civitas B
26
naturalem significationem AR significationem naturalem B ║ feminis R ║ trames AR gurges, trames B ║ duo
in ges A duo BR
133

adiectiva, communis est generis, cum ad dentem vel ad lapidem refertur, masculina est.
‛Rudis’ cum recentem significat, communis est, et ‛rude’ neutrum facit, cum vero virgam
significat, qua gladiatores donati cessant a gladiatura, feminini solum. 27 II 161, 13–15; 159,
27–160, 3; 160, 19; 161, 7–11; 160, 4–9; 161, 6–8; 161, 11–13; 161, 18–20. – VERG. Aen. 11,
135 sq.
5.34 ‛Flos’ cuius generis? Masculini. Quare? Quia in os desinentia masculina sunt, praeter
‛cos’, ‛glos’, ‛dos’ feminina, et ‛custos’, ‛sacerdos’, ‛bos’, ‛compos’, ‛impos’ communia, et
‛os oris’ et ‛os ossis’ neutra.* 28 II 161, 22–25.
5.35 (1) ‛Ventus’ cuius generis? Masculini. Quare? Quia in us correptam desinentia secundae
et quartae declinationis masculina sunt, ut ‛ventus’, ‛annus’, ‛somnus’, ‛sexus’. Excipiuntur
‛haec crystallus’, ‛costus’, ‛phaselus’, ‛Arctus’. Nam sunt duae Arcti. (2) Item haec ‛vanus’,
‛acus’, ‛humus’, ‛alvus’, praeterea ‛haec domus’, ‛colus’, quae tam secundae, quam quartae
declinationis inveniuntur. Item ‛anus’, ‛nurus’, ‛socrus’, quae ipsa natura feminina esse
ostendit. Et ‛manus’, ‛tribus’, ‛porticus’. ‛Idus’ tantum plurale; ‛hoc pelagus’, et ‛hoc acus
aceris’ purgamentum frumenti. (3) ‛Vulgus’ tam masculini, quam neutri. Invenitur hoc etiam
‛virus’ et ‛pus’ indeclinabile. ‛Specus’ vero et ‛penus’ tam masculini, quam feminini et neutri.
TERENTIUS in Eunucho: Ad te patris penum omnem * congerebam. HORATIUS in primo
Epistolarum: Annonnae prosit, portet frumenta, penusque. 29 II 161, 26–163, 18; 171, 7–8. –
TER. Eun. 2, 3, 19; HOR. Epp. 1, 16, 72
5.36 ‛Munus’ cuius generis? Neutri. Quare? Quia in us correptam desinentia tertiae
declinationis neutra sunt, ut ‛opus’, ‛onus’. Excipitur ‛hic lepus’, ‛haec Venus’, ‛hic’ et ‛haec
Ligus’, quod et ‛Ligur’ dicitur, ‛hic’ et ‛haec’ et ‛hoc vetus’, ‛haec pecus pecudis’, nam ‛hoc
pecus pecoris’ facit. 30 II 163, 19–22.
5.37 ‛Rus’ cuius generis? Neutri. Quare? Quia in us productam desinentia monosyllaba neutra
sunt, supra syllabam vero feminina, ut ‛plus’, ‛crus’, ‛tus’, ‛rus’, ‛ius’, ‛pus’; ‛iuventus’,
‛senectus’, ‛virtus’, ‛salus’, ‛palus’, ‛servitus’, ‛tellus’, ‛incus’. Excipitur ‛hic mus’, ‛hic’ et
‛haec sus’, ‛grus’. II 163, 23–164, 2.
5.38 In aus desinentia feminina sunt, ut ‛laus’, ‛fraus’. II 169, 3
5.39 In aes diphthongum unum masculinum ‛praes praedis’, et unum neutrum invenitur ‛aes
aeris’. II 169, 4–5.
5.40 In t desinentia neutra sunt, ut ‛caput’, ‛Nepet’, ‛git’. II 167, 8–9.
5.41 (1) ‛Pax’ cuius generis? Feminini. Quare? Quia in x desinentia nomina feminina sunt, ut
‛fornax’, ‛nix’, ‛nox’, ‛nux’, ‛crux’, ‛lux’, ‛calx’. Excipiuntur e ante x habentia supra syllabam,
tunc enim masculina sunt, nisi sint terrae fetus, ut ‛vervex’, ‛pollex’, ‛vertex’, ‛exlex’, ‛pulex’,
‛obex’, ‛culex’, ‛cimex’, ‛apex’, ‛codex’, ‛murex’, ‛haec ilex’, ‛carex’, ‛cortex’, quod et
masculinum invenitur. (2) Excipiuntur ‛haec suppellex’, ‛vibex’, praeterea ‛hic rex’, ‛grex’,
27
(1) ut haec avis, puppis, cutis R om. ║ hic panis A ut hic panis B ut haec avis, puppis, cutis, hic panis R ║ (2)
hic caulis AR haec caulis B ║ cuspidis B om. ║ (3) ad lapidem BR ║ masculinum est R ║ qua gladiatores donati
cessant a gladiatura, feminini solum AR qua gladiatores utuntur in gladiatura, feminina solum B
28
praeter AR ut flos, praeter B ║ glos, dos AR dos, glos B ║ neutra B om. ║ * Item chaos, melos, et alia Graeca
contracta. A comm.
29
(1) arctus AR artus B ║ duae artus B duae arctus AR ║ (2) hoc acus AR acus B ║ (3) quam feminini et neutri
A quam feminini et neutri inveniuntur generis BR ║ Ad te patris penum omnem congerebam A prius ad te
penum omnem congregabam clanculum BR ║ Annonnae prosit, portet frumenta, penusque A portet frumenta
penusque BR ║ * Hodie apud Teren. legitur omne penum. A comm.
30
Excipiuntur R ║ quod et Ligur dicitur AR quod ex Ligur dicitur B
134

‛calix’, ‛varix’, ‛fornix’, ‛natrix’ anguis genus. 31 II 164, 5–6; 164, 8–11; 164, 23–165, 5; 167,
4–7, 165, 11–12.
5.42 (1) Adiectiva vero ipsa significationis natura cogente omnis sunt generis, quae ad
utrumque sexum pertinent, communis; quae ad solos mares, masculini; quae ad feminas
solum, feminini sunt, de quibus in omni terminatione non fecimus curam, quod ipsa
significatio, cuiusnam sint generis, exclamat, (2) ut ‛hic’ et ‛haec’ et ‛hoc audax’, ‛mancipi’,
‛frugi’, ‛expers’, ‛prudens’, ‛inops’, ‛hic’ et ‛haec dux’, ‛coniunx’, ‛advena’, ‛caelicola’,
‛Numida’, ‛nemo’, ‛homo’, ‛rex’, ‛pellex’, ‛princeps’, ‛municeps’, ‛parens’, quae tria quamvis
in singulari neutris iungi possint, figurate tamen in plurali deficit usus, fortassis, quia aliud
significant ‛principia’, ‛municipia’, ‛parentia’. 32 II 166, 19–24; 164, 4–5; 166, 13–15; 164, 8;
167, 12–14; 168, 1–4; 167, 17
5.43 Sciendum est, quod verbalia in trix, quamvis sint feminina, in obliquis tamen casibus et
in plurali neutris etiam iunguntur, ut victricia tollite signa, et ‛victrici signo’. 33 II 166, 4–9. –
LUC. Phars. 1, 347
S PRAECEDENTE CONSONA 34
5.44 ‛Ars’ cuius generis? Feminini. Quare? Quia in duas desinentia consonantes monosyllaba
feminina, supra syllabam vero masculina sunt, ut ‛gens’, ‛fors’, ‛scrobs’, ‛sors’, ‛frons’,
‛stips’, ‛stirps’, quod in arboribus masculinum invenitur, et ‛hic manceps’, ‛auceps’, ‛dodrans’,
‛triens’, ‛quadrans’, ‛adeps’, ‛forceps’, quod a NAEVIO et PERSIO feminino ponitur genere.
Excipiuntur ‛hic mons’, ‛fons’, ‛Mars’, ‛pons’, ‛dens’, ‛cohors’, ‛hiems’. 35 II 168, 5–169, 2. –
NOVIUS, cf. II 168, 18–169, 1.
DUBIA 36
5.45 (1) Sciendum tamen est veteres in multis nulla ratione coactos, sed sola auctoritate genera
confudisse, ut ‛hic’ et ‛haec cardo’, ‛aspergo’, ‛agnus’, ‛alvus’, ‛avis’, ‛aquila’, ‛arcus’,
‛adeps’ vel ‛adipes’, ‛charta’, ‛cinis’ vel ‛ciner’, ‛cervix’, ‛calx’, ‛crux’, ‛collis’, ‛cupressus’,
‛platanus’, ‛populus’, ‛laurus’, ‛crinis’, ‛carbasus’, ‛colus’, ‛cassis’, ‛finis’, ‛clunis’, ‛calix’,
‛fornax’, ‛frutex’, ‛grex’, ‛frons’, ‛hic’ et ‛haec humus’, ‛imbrex’, ‛limus’, ‛latex’, ‛linter’,
‛lupus’, ‛leo’, (2) ‛pampinus’, ‛perdix’, ‛hunc’ et ‛hanc palumbem’, ‛hic’ vel ‛hec faex’,
‛rudens’, ‛senex’, ‛stirps’, ‛torris’, ‛Tiberis’, ‛tiaras’, ‛amnis’, ‛funis’, ‛anguis’, ‛torquis’,
‛trames’, ‛vesper’, ‛supparus’ et ‛hoc supparum’, ‛hic’ et ‛haec vepres’, a quo dictum est
‛veprecula’; (3) similiter ‛hic’ vel ‛hoc guttur’, ‛murmur’, ‛globus’, quod etiam ‛hoc glomus
glomeris’ dicitur, ‛hic fretus’ et ‛hic dorsus’, secundum quartam pro ‛fretum freti’ et ‛dorsum
dorsi’, ‛hic gelus’ vel ‛gelum’ pro ‛gelu’, ‛Histrum’ pro ‛Hister’ et ‛Rhenum’, ‛Tanagrum’,
31
(1) nix A nex, nix BR ║ Excipiuntur AR nisi B ║ habentia AR habuerint B ║ in marg. hex ilex, carex ins. B ║
(2) rex grex AR grex rex B ║ fornix AR fornix frutex B
32
(1) cuiusnam sint AR cuiusnam sunt B ║ inter lin. mancipi, frugi, expers, prudens, inops, hic et haec dux ins. B
║ (2) iungi AR coniungi B ║ significant AR significat B ║ parentia AR et parentia B
33
Sciendum est AR Sciendum B ║ quod AB duod R
34
Tit. S praecedente consona A
35
fors, scrobs, sors, frons, stips, stirps AR fors, frons, stirps, stips B ║ manu altera scrobs, sors ins. B ║ auceps
AR anceps B ║ mons fons Mars pons AR mons pons fons Mars pons B ║ cohors AR et haec cohors B ║ * Huc
pertinent etiam partes assis, de quibus abunde Philippus. A comm.
36
Tit. Dubia A
135

‛Metaurum’, ‛Hyberum’, ‛Vulturnum’, ‛Oceanum’, hoc tamen, quando flumen sequebatur,
solebant facere, ‛hic’ vel ‛hoc iubar’, ‛liquor’, ‛papaver’, ‛sexus’, ‛sal’. (4) CATO: Ex sale, qui
apud Carthaginenses fit. AFRANIUS in Compitalibus: quicquid loquitur, sal merum est, etiam
‛hoc sale’. ENNIUS in IIII Annalium: caeruleum spumat sale conferta rate pulsum per mare.
Praeterea ‛hic’ vel ‛haec’ vel ‛hoc pecus’ et ‛hoc pecu’, ‛hic’ vel ‛haec’ vel ‛hoc penus’.
ENNIUS in Nemea: pecudi dare vivam marito. (5) Potest tamen figurate hoc esse prolatum, ut
si dicam ‛aquila maritus’ vel ‛rex avium’. ‛Hic’ et ‛haec retis’ et ‛hoc rete’, ‛hic’ vel ‛haec’ vel
‛hoc specus’. In his tamen et similibus frequentiori auctorum usui adhaerendum est.* 37 II 169,
6–171, 13. – CATO, cf. II 171, 8–9; AFRANIUS, cf. II 171, 10; ENNIUS, cf. II 171, 12-13;
ENNIUS, cf. II 171, 5
DE NUMERO 38
5.46 Numerus est declinationis forma, quae discretionem quantitatis facere potest. 39 II 172, 2–
3.
5.47 Quot sunt numeri nominum? Duo: singularis, ut ‛homo’, pluralis, ut ‛homines’. II 172, 3–
4.
5.48 Quae dictiones numerum suscipiunt? Omnes, quae personas quoque habent. Et
notandum, quod sunt quaedam natura singularia, quaedam usu, ut ‛sanguis’, ‛pulvis’, ‛pax’;
natura, ut propria, in quibus tamen quinque modis plurali utimur numero. Eventu, ut ‛duo
Catones’, participatione regionum, ut ‛Galliae citerior et ulterior’, opinione, ut ‛multi soles’. II
173, 5–6; 174, 23–176, 1.
5.49 (1) ‛Terra’ quoque, ‛virtus’, ‛pietas’, ‛iustitia’, ‛probitas’ et similia, quando deas
significant, propria sunt, ideo non habent pluralem numerum; quando vero partes vel res in
hominibus sitas, appellativa sunt, et habent pluralem numerum, vel denique auctoritate
veterum, ut ‛mella’, ‛frumenta’, ‛fabae’, ‛ordea’, ‛farra’, ‛vina’. (2) Nam metallorum vel
seminum humidorum ad mensuram vel ad pensum pertinentia nomina in usu singulariter
inveniuntur, ut ‛aurum’, ‛electrum’, ‛argentum’, ‛aes’, ‛aurichalcum’, ‛vitrum’, ‛plumbum’,
‛stannum’, ‛triticum’, ‛oriza’, ‛faba’, ‛lens’, ‛pisa’, ‛frumentum’, ‛ordeum’, ‛far’, ‛conchis’;
‛acetum’, ‛liquamen’, ‛mulsum’, ‛oleum’, ‛vinum’, quorum multa in plurali quoque numero
quidam auctoritate confisi protulerunt. 40 II 175, 13–176, 8.
5.50 Sunt alia semper pluralia vel natura, ut ’Gemini’ proprium in signo caelesti, et ’Pisces’
pro signo, vel usu, ut ‛manes’, ‛arma’, ‛moenia’, ‛Floralia’, ‛Compitalia’, ‛Palilia’, ‛nundinae’,
‛Kalendae’, ‛Nonae’, ‛Idus’, et omnia paene dierum festorum nomina. 41 II 176, 9–12.
5.51 Sunt alia quaedam voce singularia, et intellectu pluralia, ut ‛populus’, ‛legio’. II 176, 12–
14.
5.52 Alia contra intellectu singularia, voce pluralia, ut ‛Athenae’, ‛Mycenae’, ‛Maenala’,
‛Gargara’, ‛Tartara’, ’Dindyma’. Inveniuntur etiam ex his quaedam in singulari idem
37
(1) crux, collis, cupressus AR collis, crux, cupressus B ║ carbasis B ║ (2) hunc et hanc palumbem A hunc vel
hanc palumbem BR ║ (3) vel gelum AR et gelum B ║ papaver AR pauper B ║ (4) Aframius B ║ sal merum est
AR sal merum B ║ (5) auctorum AR autorum B ║ * Ambigua satis curiose rimatur Curius li. 3. ca. 44. A comm.
38
Tit. De numero A
39
discretionem quantitatis facere potest A discictionem facere potest quantitatis B discretionem facere potest
quantitatis R
40
(2) vel seminum A seminum BR ║ stannum A stamnium B stagnum R ║ orira R ║ vinum AR vel vinum B
41
pluraria R ║ in marg. manu altera Pallilia, Nundinae, Kalendae, Nonae, Idus ins. B
136

significantia, ut ‛Mycena’, ‛Theba’, ‛Maenalus’ quoque dicitur, et ‛Tartarus’ et ‛Gargarus’. 42 II
176, 14–177, 2.
FIGURAE 43
5.53 Quot sunt figurae? Tres. Simplex, ut ‛animus’, composita, ut ‛magnanimus’,
decomposita, ut ‛magnanimitas’. Simplex est, quae unica dictione constat. 44 II 177, 10–13.
5.54 Composita est, quae ex diversis dictionibus constans separatim intelligendis sub uno
accentu unam rem significandam accipit. II 177, 13–18.
5.55 Decomposita est, quae a composita dictione derivata, quod suum est* compositorum, non
habet. 45 II 177, 13–18.
5.56 Sciendum, quod omnes partes orationis habent composita absque interiectione et
participio. II 178, 19–20.
5.57 (1) ‛Res publica’ genitivo ‛rei publicae’ quare declinatur intrinsecus? Quia quae ex
duobus nominativis componuntur, ex utraque parte declinantur, quae tamen, ne in iunctura
compositionis labefactari videatur, possunt dici per singulos casus componi sub uno accentu
prolata. (2) ‛Alteruter’ tamen ‛alterutrius’ facit, omnis enim genitivus in ius trium generum
debet esse, quamvis vetustissimi etiam integra componebant ‛alter uter’, ‛altera utra’, ‛alterum
utrum’ dicentes, et in genitivo ‛alterius utrius’. CICERO in Protagora: quae igitur potest esse
indignitas voluptatis ad molestiam, nisi in magnitudine alterius utrius posita? 46 II 180, 12–14;
177, 13–18; 180, 21–182, 5. – CIC. Protag. Cf. II 182, 3–5.
5.58 Quae vero ex utroque casu obliquo nomina composita sunt, manent indeclinabilia, ut
‛huiusmodi’, ‛illiusmodi’*. 47 183, 1–3
5.59 (1) Quae ex nominativo et obliquo, vel e contrario componuntur, ex parte nominativi
tantum declinantur, ut ‛tribunusplebis’, ‛iurisperitus’. (2) Singularia etiam cum pluralibus, ut
‛orbisterrae orbisterrarum’, ‛paterfamilias’ et ‛paterfamiliarum’, ‛siquis’, ‛nequis’, ‛aliquis’,
‛numquis’ composita ostenduntur, tam a feminino singulari, quam a neutro plurali in a
desinentibus. Compositio enim, non enclisis corrumpere dictiones solet, dicimus enim ‛siqua’,
‛nequa’, ut ‛aliqua’.* 48 II 183, 3–18.
42
pluraria R ║ Gargara, Tartara AR Tartara, Gargara B║ Gargasus R
43
Tit. Figurae A
44
figurae AR figurae nominum B
45
* Magnanimitatem ego, ut compositae figurae, sic derivativae speciei esse assero. Simplicia enim ex
simplicibus, composita ex compositis procreantur. Igitur παρασνθετα, ut sunt composita a compositis prognata,
sic ad speciem potius compositorum, quam ad tertiam aliquam figuram referenda sunt, atque id non (ut puto)
Prisc. repugnante. A comm.
46
quare declinantur B ║ Quia A Quia quae BR ║ videatur A videantur BR ║ alterum utrum dicentes AR
alterutrum dicentes B
47
* quae quoniam per obliquos solum componuntur, ostendunt non esse nominativorum proprium per se
componi, nisi in participiis, quae non possunt, nisi per nominativum casum componi, doctificus doctos faciens in
vim nominis transtulit participium. B
48
(2) Singulari etiam A Singularia etiam BR ║ paterfamiliarum A et paterfamiliarum BR ║ composita
ostenduntur AR composita sunt B ║ quam neutro AR quam a neutro B ║ enclesis BR ║ et reliqua A ut aliqua
BR ║ * Quomodo autem dictiones in compositione vel corrumpantur, vel maneant integrae, satis docte docet
Donatus. Literarum autem in corrumpendo mutationes diligenter observandas fideliter monet Philippus. A comm.
137

DE CASU 1
6.1 Casus est motus casualium dictionum, qui in fine fit.
6.2 Quot sunt casus? Sex. Nominativus, genitivus, dativus, accusativus, vocativus, ablativus. 2
6.3 Quot sunt literae terminales nominum, quibus Latinus utitur sermo? Quatuordecim.
Vocales quinque: a, e, i, o, u; semivocales sex: l, m, n, r, s, x; mutae tres: c, d, t. II 183, 20–14,
1; 190, 12–14; 195, 11–17.
6.4 (1) ‛Musa’ cuius casus? Nominativi, eius genitivus ‛musae’. Quare sic? Quia in a
desinentia nomina masculina vel feminina vel communia addita e in ae diphthongum faciunt
genitivum. Similiter in as Graeca dum in ου apud eos faciunt genitivum, quae nostri absque s
plerumque a corripientes proferunt, ut ‛Marsias’ vel ‛Marsia’ ‛huius Marsiae’, ‛doctrinae’,
‛agricolae’, ‛advenae’, quod etiam cum neutro figurate invenitur, ut ‛advena’, ‛mancipium’;
similiter ‛Troiugenae’, ‛alienigenae’, haec tamen, quae a genere componuntur, et in nus na
num usus profert. (2) CICERO in Prognosticis: caprigeni pecoris custos de gurgite vasto.
Nullum enim primae vel quintae declinationis neutrum inveniri potest. (3) Excipiuntur ‛unus’,
‛ullus’, ‛nullus’, ‛solus’, ‛totus’, ‛alius’, ‛uter’, ‛alter’ et illorum composita, quae plerumque in
ius trium generum communiter paenultima* producta praeter ‛alterius’ efferunt genitivum, et
dativum in i secundum quorundam pronominum declinationem. (4) Plerumque diximus,
quoniam etiam in i masculina et neutra inveniuntur. Feminina in ae diphthongum, non solum
‛una unius uni’, sed ‛huius’ et ‛huic unae’, similiter ‛ullae’, ‛nullae’, ‛solae’, ‛totae’, ‛alterae’,
‛aliae’, CICERO ad Herennium: at non tota res ** totae rei necesse est similis sit. ‛Neuter’
tamen ‛neutra neutrum’ e converso frequentius in i masculino et neutro, et in ae in feminino. 3
II 195, 19–23; 202, 11–13; 196, 1–10; 196, 18–197, 17. – CIC. cf. II 196, 10; Rhet. ad
Herennium 4, 48, 61
6.5 Notandum, quod antiquissimi etiam in as more Graeco feminina in genitivo terminabant,
unde adhuc ‛paterfamilias’ solemus dicere pro ‛familiae’. II 198, 6–8.
6.6 ‛Poema’ genitivo ‛huius poematis’ dic regulam. In a desinentia Graeca, si sunt neutra,
addita tis faciunt genitivum, ut ‛emblematis’, ‛schematis’, ‛toreumatis’, quamvis apud
vetustissimos secundum primam et quidem feminino genere prolata sunt, et a nonnullis more
secundae, ut ‛hoc emblematum’ et ‛peripetasmatum’, unde frequens usus dativos et ablativos
plurales terminat in is, ut ‛toreumatis’, ‛emblematis’. 4 II 199, 14–18; 201, 1–5.
6.7 ‛Monile’ genitivo ‛monilis’ dic regulam. Quae in e correptam desinunt, e in is conversa
faciunt genitivum. II 203, 3–5
6.8 In e productam Graeca sunt, et declinantur Graece, ut ‛Libye Libyes’, ‛Helene Helenes’,
vel mutata e in a et accepta e faciunt genitivum in ae diphthongum, ut ‛Helena Helenae’.
Excipitur ‛hoc cepe’ indeclinabile et pluraliter ‛cepe’, apud veteres tamen et ‛cepa’ et
‛cepicius’ et ‛cepicium’ CAPRO teste dicebatur. 5 II 203, 13–204, 10. – CAPER, cf. II 204, 6
1 Tit. De casu e sexto Prisciani. A
2 vocativus, ablativus AR vocativus et ablativus B
3 (1) a corripientes AR corripientes a B ║ alienigenae B om. ║ et in nus na num A et in us na num R etiam in nus
na num B ║ Pronosticis B ║ (2) Nullum enim AR Nullum enim nomen B ║ (3) nullus BR om. ║ et illorum
composita AR et sua composita B ║ (4) etiam in i masculina AR et in i masculina B ║ (4) et in ae in feminino
AR et in ae feminino B ║ * Alius productum est, reliqua indifferentia. ** In dativo apud Cice. hodie toti legitur,
a sciolo, ut videre est, mutatum. Locus est li. 4. de similibus. A comm.
4 terminat A terminant B terminatur R
5 et accepta e AR et accepta B ║ Excipitur AR Excipiuntur B
138

6.9 ‛Gumi’ cuius casus? Omnis. Quare? Quia peregrina sunt neutra et aptota, ‛sinapi’, ‛piperi’,
‛nauci’, quod est putamen nucis, et pro nihilo accipitur. Dicimus tamen et ‛haec sinapis’.
‛Piperi’ quoque, licet peregrinum sit, ‛hoc piper piperis’ a nostris declinatum est. II 204, 11–
13; 204, 21–205, 15.
6.10 (1) ‛Cicero huius Ciceronis’, quare sic? In o Latina producta o et assumpta nis faciunt
genitivum, nisi sint feminina in do vel in go desinentia, quae, nisi sint propria, i correptam
habent ante nis praeter hic ‛Cupido Cupidinis’ pro deo. ‛Cardo cardinis’, ‛ordo ordinis’, ‛homo
hominis’, ‛Apollo Apollinis’. ‛Anio Anienis’ a veteri nominativo ‛Anien’, ‛turbinis’
appellativum, nam proprium ‛Turbonis’ facit. (2) Item ‛margo’, quod tamen etiam femininum
invenitur, ‛marginis’. IUVENALIS in primo: Iam plena margine libri. ‛Caro carnis’ facit,
quoniam nominativus etiam ‛carnis’ dicebatur. T. LIVIUS: Latinaeque instauratae, quod
Laurentibus carnis, quae dari debet, data non fuerit. 6 206, 7–15; 207, 17–208, 2; 208, 10–209,
2. – IUV. Sat. 1, 1, 5; LIV. 37, 3, 4
6.11 In o productam Graeca sunt et feminina, et vel Graece declinantur, ut ‛Mantho Manthos’,
vel addita nis faciunt genitivum, ut ‛Dido Didonis’, ‛Io Ionis’, ‛Calypso Calypsonis’.* 7 II 209,
14–210, 6.
6.12 ‛Cornu’ genitivo ‛huius cornu’, quare sic? Quia in u desinentia nomina neutri sunt
generis, et indeclinabilia in singulari numero, quae etiam in um eodem genere plerumque
proferebant, ut ‛hoc cornum’, ‛tonitrum’, ‛gelum’, et in us genere masculino quartae
declinationis, ut ‛hic cornus’, ‛tonitrus’, ‛gelus’. CICERO tamen in Arato ‛hoc gelus’ pro ‛gelu’,
et ‛genus’ pro ‛genu’ saepius dixit. 8 II 210, 14–211, 7. – CIC. Aratos, cf. II 211, 1; CIC. Aratos,
cf. II 211, 3; CIC. Aratos, cf. II 211, 6–7.
6.13 In c duo, quae neutri sunt generis, inveniuntur, ut ‛allec allecis’, ‛lac lactis’, quod tamen
etiam in e apud vetustissimos desinebat. 9 II 212, 4–5; 212, 9
6.14 In d et in t omnia aliena sunt, et assumpta is faciunt genitivum praeter ‛aliud’, ‛quid’ et
‛caput’ cum suis compositis, quod u in i mutavit in genitivo, ‛git’ et ‛Nepet’ indeclinabilia
sunt. II 213, 7–11; 214, 5–7.
6.15 ‛Consul’ genitivo ‛huius consulis’ dic regulam. In l desinentia omnia assumpta is faciunt
genitivum, neutra vero in al et in el productam, quae barbara sunt, etiam paenultimam
producunt. ‛Mellis’, ‛fellis’ duplicant l. Excipitur ‛nihil’, quod ab eo, quod est ‛nihilum’, per
apocopen factum, indeclinabile est.* 10 II 214, 8–18.
6.16 ‛Nequam’ cuius casus? Omnis, et ‛Cim’ nomen vici, indeclinabilia sunt.* 11 II 215, 11–14.
6.17 ‛Templum huius templi’ dic regulam. In on Graeca neutra et in um omnia, ultima syllaba
in i mutata faciunt genitivum, ut ‛Pelion Pelii’, ‛Glycerion Glycerii’, sic ‛Ilion Ilii’. 12 II 215,
15–216, 2
6 Cicero huius Ciceronis A Cicero genitivo huius Ciceronis BR ║ In o Latina AR Quia in o Latina desinentia B ║
ordo ordinis BR om. ║ (2) in primo BR om. ║ T. Livius A Titus Livius in quarto decimo Ab urbe condita BR
7 et vel Graece AR vel Graece B ║ Io Ionis A Io Ionis, Ino Inonis BR ║ * Graece Didûs, Iûs, Calypsûs. A comm.
8 que etiam secundum quartam in us et in um plerumque proferebant, ut hoc cornum, tonitrum, gelum, et hic
tonitrus, gelus. Cicero tamen in Arato hoc gelus sepius dixit. B
9 ac AR et lac B ║ quod tamen etiam AR quam tamen et B ║ desinebat AR desinebat lacte lactis B
10 * Sal salis penult. brevi, Persius: Vare, regustatum digito terebrare salinum. Barbara item, Punica videlicet.
Silius li. 2. Armatum Hanibalem poenae perit impia tellus. Item l. 1. Interea rerum Hasdrubali traduntur habenae.
A comm.
11 * Omnis, πτωτον. Cim: Prisc. Celsum autorem adducit. A comm.
12 Latinis in um A et in um BR ║ Glycerion Glicerii A Glicerii BR
139

6.18 (1) ‛Delphin’ genitivo ‛huius delphinos’ vel ‛delphinis’. Quare sic? Quia in an vel in in
vel in yn desinentia nomina Graeca sunt, et tam Graece assumpta os, quam Latine assumpta is
declinantur, ‛Titan Titanos’ vel ‛Titanis’, ‛Eleusin Eleusinos’ vel ‛Eleusinis’, ‛Phorcyn
Phorcynos’ vel ‛Phorcynis’. Nam ‛Phorcys’ per s ‛Phorcyis’ facit, non ‛Phorcynis’. (2)
‛Adramyn’ nomen herois ‛Adramynis’, ‛Pan Panos’ solum dicitur, ‛Euan’ autem accepit t
‛Euantis’. VIRGILIUS in sexto: Illa chorum simulans Euantis orgia circum. Quidam * tamen
pro accusativo plurali accipiunt, ne sit communis extrema syllaba, ut ‛euantis Phrygias’ pro
‛bacchantis’. 13 II 216, 3–9; 219, 7–220, 9. – VERG. Aen. 6, 517
6.19 Notandum, quod a genitivo Graeco os in us mutata et ab acccusativo nominativos fecit
Latinitas, ut ‛abacus’, ‛Arabus’, ‛elephantus’, ‛Aethiopus’, ‛Titanus’, ‛panthera’, ‛cratera’,
‛decempeda’, ‛cassida’. VIRGILIUS: aurea vati // cassida, pro ‛cassis’. 14 II 216, 9–217, 10; 218,
13–18. – VERG. Aen. 11, 774 sq.
6.20 Etiam notandum, quod in in desinentia apud Graecos et in is productam apud Latinos
exeunt, sed tamen in in frequentius, ut ‛Arin’ proprium nomen et ‛Aris’, ‛delphin’ et ‛delphis’,
‛Eleusin’ et ‛Eleusis’ urbis nomen.* 15 II 219, 7–9.
6.21 ‛Xenophon’ genitivo ‛huius Xenophontis’ dic regulam. In on desinentia Graeca sunt, et
os genitivi Graeci in is mutata paenultima, secundum eos manente producta vel correpta
declinantur, ‛Memnonis’, ‛Sinonis’, ‛Lachoontis’, et tamen etiam ablata n proferunt in
nominativo secundum Latinorum regulam declinantes, ut ‛draconis’, ‛leonis’, ‛Antiphonis’. 16
II 220, 10–16.
6.22 ‛Flumen’ genitivo ‛huius fluminis’ quare sic? Quia in en desinentia si corripiuntur,
mutata e in i et assumpta is, sin producuntur, is tantum assumpta faciunt genitivum, ut
’numinis’, ’tubicinis’, ’renis’, ’Sirenis’, ’lienis’, ’splenis’. 17 II 221, 10–19.
6.23 ‛Nectar huius nectaris’ quare sic? Quia in ar desinentia corripiunt ar, et assumpta is
faciunt genitivum, et si derivativa neutra sunt, producitur a in obliquis: ‛Caesaris’, ‛Bostaris’,
‛lupanaris’, ‛far’ assumpsit ris, ‛par’ et ‛Lar’ in nominativo producuntur, ‛Var’ vero etiam in
obliquis. II 222, 1–5; 222, 22–223, 4.
6.24 (1) ‛Oleaster huius oleastri’ dic regulam. In er desinentia ster antecedentibus, nisi sint
possessiva, ut ‛campester campestris’, ‛paluster palustris’, quorum in is fiunt feminina, er in ri
mutant, et faciunt genitivum, ut ‛Auster Austri’, ‛magistri’, ‛apiastri’. (2) Excipitur ‛sequester
sequestris’, quod st ante er habet, nec est possessivum, et habet femininum in a, VIRGILIUS:
pace sequestra; et tamen tertiae declinationis invenitur apud plerosque, CICERO secundo
Verrinarum: aut sequestres aut interpretes corrumpendi iudicii. PLAUTUS tamen secundum
analogiam protulit: haut fugio sequestrum. 18 II 223, 17–224, 7. – VERG. Aen. 11, 133; CIC.
Verr. 1, 12, 36; PLAUT. cf. II 224, 7
6.25 (1) ‛Alexander huius Alexandri’. Quare sic? Quia in er desinentia Graeca masculina
supradictam servant regulam, quae apud Graecos in ros desinunt, alia in eadem syllaba
13
(1) vel in in AR vel in im B ║ vel yn R ║ ος A os BR ║ Titanos vel Titanis A Titanis vel Titanos B Titanos vel
Titans R ║ (2) Adramyn, nomen herois, Adramynis AR Adramin, nomen herois B ║ in septimo B ║ Euenteis
orgia A Euantis orgia BR ║ * Servius ipse, ‛Euanteis’ inquit, id est ‛Bacchantes’, a ‛Libero’, qui ‛Euan’ dicitur,
aliter enim versum non stare. A comm.
14
ος A os BR
15
eleusim R ║ * Vide de his Eras. de heterωsi declinationis. A comm.
16
ος A os BR lat.
17
numis R ║ splenis B om.
18
(1) ster antecedentibus AR st antecedentibus B ║ in marg. manu altera ut campester stris, paluster palustris ins.
B ║ (2) habet femininum in a AR habet ina B ║ secundo AB undecimo R
140

consonante antecedente, mutant ros in er apud Latinos, ut Μελέαγρος ‛Meleager Meleagri’,
Αλεξανδρος ‛Alexander Alexandri’, Μένανδρος ‛Menander Menandri’. (2) Excipiuntur
‛gongrus’, quamvis ‛gonger’ dixit PLAUTUS, ‛Codrus’, ‛hydrus’, ‛Petrus’, ‛scombrus’, ‛Ebrus’,
‛amphimacrus’, ‛Locrus’, quae o in u mutant, non ros in er, quamvis antiqui etiam in aliis
eiusdem terminationis sic protulere nominativos. VIRGILIUS tam ‛Teucrus’ et ‛Euandrus’
protulit, quam ‛Teucer’ et ‛Euander’. 19 II 224, 8–225, 4. – PLAT. Pers. 1, 3, 30 (v. 110); VERG.
Aen. 3, 108; VERG. Aen. 8, 185; VERG. 8, 558; VERG. Aen. 10, 515
6.26 (1) ‛Ater huius atri’ dic regulam. Omnia Latina nomina in er, quae in a faciunt feminina,
mutant er in ri, ut ‛niger nigri’, facit enim ‛nigra’. Excipiuntur, quae s vel sp vel n ante er
habent, et a ferendo vel gerendo composita, quae accepta i faciunt genitivum una syllaba
vincentem suum nominativum, ut ‛miser miseri’, ‛prosper prosperi’. CICERO tamen
‛prosperus’ dixit in VI de Re publica: Hominum generi prosperus et salutaris, ‛asper asperi’,
nam ‛aspri’ per syncopam dicitur, ‛lucifer luciferi’, ‛corniger cornigeri’, ‛tener teneri’. (2)
‛Liber’ quoque pro ingenuo excipitur ‛liberi’ faciens, ‛dexter’ similiter ‛dextri’ et ‛dexteri’,
etiam ‛adulter adulteri’. Et nota, quod tot syllabarum est genitivus masculini, quot nominativus
feminini. Excipiuntur ‛alter’ et ‛uter’, et ex his composita, quae pronominum declinationem
sequuntur, ‛alterius’ enim et ‛utrius’ faciunt genitivum. 20 II 225, 5–21. – CIC. De re publ. 6,
17, 17 (Somn. Scip. 4, 2)
6.27 In er propria eiusdem terminationis, si sint appellativis similia, supradictorum sequuntur
regulam, ut ‛Asper’ proprium et appellativum ‛asperi’, ‛Liber’ proprium et appellativum
‛liberi’. Item ‛Caper’ nomen proprium er appellativum ‛capri’. II 228, 13–16.
6.28 (1) ‛Mulier’ genitivo ‛huius mulieris’ dic regulam. In er desinentia praeter supra dicta
omnia cuiuscumque sint generis, in is correptam exeunt in genitivo, et nisi c vel t vel st
antecedat, una syllaba superat nominativum, ut ‛alacris’, ‛volucris’, ‛patris’, ‛matris’,
‛campestris’, ‛uberis’, ‛celeris’, excipiuntur ‛carceris’, ‛ciceris’, ‛later lateris’, ‛Iupiter Iovis’ a
nominativo ‛Iovis’ veteri, quamvis ‛Iupitris’ dicta sit. (2) ‛Iter itineris’ apud vetustissimos ‛iter
iteris’ et ‛itiner itineris’ dicebatur, ‛culter cultri’, ‛cancer cancri’ et ‛canceris’ pro morbo,
‛socer soceri’, cuius femininum est ‛socrus’, quamvis ‛hic’ et ‛haec socrus’ protulisse
inveniantur antiquiores, ‛gener generi’, ‛acer’ arbor ‛aceris’, ‛Hiber’ populus, qui habitat ultra
Armeniam, ‛Hiberis’, pro fluvio Hispaniae ‛Hiberi’ facit, qui tamen etiam ‛Hiberus Hiberi’
dicitur. (3) Item ‛imber imbris’ et illius composita, ‛September Septembris’, ‛October
Octobris’, ‛November Novembris’, ‛December Decembris’, in quibus tamen vetustissimi
nominativum genitivo similem proferebant. CATO de sacrificiis: mense Octobri fecimus,
Novembris reliquus erat. ‛Mulciber’ si est a ‛mulcendo’ et ‛imbri’ compositum, ut plerisque
videtur, melius terminatione simplicis terminat, dicitur tamen etiam ‛Mulciberis’. (4) Praeterea
excipiuntur haec, quae sunt ancipitis genitivi, ‛accipiter accipiteris’ vel ‛accipitris’, ‛Opiter
Opiteris’ vel ‛Opitris’. Similiter ‛Maspiteris’ vel ‛Maspitris’, ‛Diespiter Diespiteris’ vel
‛Diespitris’. (5) Item excipitur ‛puer pueri’, ‛liber libri’, ‛fiber fibri’, ‛aper apri’, ‛coluber
colubri’, quoniam ‛puera’, ‛libra’, ‛fibra’, ‛apra’ et ‛colubra’ inveniuntur feminina, et sic sunt
secundae rationabiliter. 21 (1) II 228, 17–20; 229, 9–11; 229, 18–20; 230, 9–15; 230, 20–22. (2)
19 in ρος A in ros B in pos R ║ ρος in A ros in B pos in R ║ Μελέαγρος A spat. vac. rel. B spat. vac. rel. pos R ║
Αλεξανδρος A spat. vac. rel. BR ║ Μένανδρος A spat. vac. rel. B spat. vac. rel. pos R ║ (2) o in ου A o in u BR ║
ρος A ros B pos R
20 (1) Cicero tamen tamen prosperus in sexto de Re publica protulit B ║ in marg. manu altera hominum generi
ins. B ║ (2) pro ingenio B ║ faciens AB facies R
21 (1) cuiuscumque sint A cuiuscumque sunt BR ║ antecedat AR antecedant B ║ superat AR superant B ║ (2) et
itiner itineris dicebatur AR et iter itineris dicebatur B ║ inveniantur antiquiores AR inveniatur antiquiores B ║
141

228, 21–229, 2; 232, 14–234, 7; (3) 230, 9–20. (4) II 229, 6–9. (5) 230, 27–232, 14; 233, 12–
13. – CATO, cf. II 230, 19–20.
6.29 Notandum nullum femininum in er secundae declinationis inveniri, licet SERVIUS ‛acer
acri’ dicat in commento Vergilii. 22 II 233, 13–15. – SERVIUS, cf. II 233, 13–14.
6.30 ‛Vir huius viri’. Quare sic? Quia in ir desinentia assumpta i faciunt genitivum: ‛levir
leviri’, ‛triumvir triumviri’; excipiuntur hoc ‛Gaddir’, ‛martir’, quae assumunt is; ‛ir’ et
‛abaddir’ indeclinabilia sunt, CHARISIUS in iris declinat. 23 II 234, 8–17. – CHARISIUS, cf. 234,
15-16.
6.31 (1) ‛Orator huius oratoris’ dic regulam. Omnia in or producta o, nisi sint neutra vel
Graeca, cuiuscumque sunt generis, assumta is faciunt genitivum, ut ‛salvatoris’, ‛uxoris’,
‛auctoris’, ‛algor algoris’, quod ‛hic algus’ genitivo ‛huius algus’ apud PLAUTUM dictum est,
‛hoc marmor marmoris’, ‛aequor aequoris’, ‛hic Hector Hectoris’, ‛Actor Actoris’ proprium.
(2) Excipitur ‛memor memoris’, ‛immemor immemoris’, quod apud vetustissimos
nominativum habuit similem genitivo. CAECILIUS: Ita ne est immemoris. ‛Indecor indecoris’,
simplex quoque ‛decor decoris’ correpta paenultima pro ‛decorus decora decorum’ apud
veteres invenitur. SALLUSTIUS: equis et armis decoribus. Item ‛arboris’, quoniam est a robore.
(3) Praeterea excipiuntur a ‛puero’ vel ‛corpore’ composita, ut ‛Publipor’, ‛Marcipor’,
‛tricorpor’, quae o corripiunt. ‛Hoc ador’ duabus repugnantibus regulis remansit indeclinabile,
nam quoniam ab ‛adoro’ est, deberet producere o, quod prohibet regula neutrorum,
derivativum tamen eius productam habet, VIRGILIUS in VII: et adorea liba per herbam.
Excipitur etiam ‛cor cordis’, quod intercipit d. 24 II 234, 18–237, 15. – PLAUT. Vidul., cf. II
235, 5-6; PLAUT. Rud. 2, 7, 24 (v. 582); CAECILIUS, cf. II 235, 14; SALL. Hist. 3, 11 p. 208 Kr.;
VERG. Aen. 7, 109 sq.
6.32 ‛Vultur’ genitivo ‛huius vulturis’ dic regulam. In ur desinentia omnia, nisi habeant
feminina in ra, assumpta is faciunt genitivum, ut ‛turturis’, ‛sulphuris’; ‛satur saturi’, quoniam
habet ‛satura’. Excipiuntur neutra, quae u in o vertunt in genitivo, ‛robur roboris’, ‛ebur
eboris’, ‛femur femoris’, quod et ‛femen feminis’ dicitur, quamvis nominativus in usu raro sit,
‛iecur iecoris’ vel ‛iecinoris’, cuius nominativus ‛iecinus’ non est in usu. 25 II 237, 20–238, 17.
6.33 (1) ‛Maecenas Maecenatis’ dic regulam. In as desinentia Latina ablata s et assumpta tis
faciunt genitivum: ‛civitatis’, ‛honestatis’, ‛Arpinatis’. Excipiuntur monosyllaba: ‛hic as’
genitivo ‛huius assis’, ‛hoc vas vasis’, quod in singulari tertiae, in plurali secundae est. (2)
Praeterea ‛hic vas vadis’, ‛mas maris’ et ‛hoc fas’, ‛nefas’ et ‛hic’ et ‛haec’ et ‛hoc nugas’
indeclinabilia. Latina diximus, quoniam Graeca in as apud eos, si in ou exeunt in genitivo,*
primae sunt, sin in os, in is faciunt genitivum Latinum, ut ‛Lysiae’, ‛Anthae’, ‛Calchantis’,
‛Pallantis’, ‛Palladis’, quamvis vetustissimi etiam secundum primam protulisse inveniantur.
PLAUTUS in Menaechmis: novi cum Calcha simul. 26 II 238, 20–239, 14. – PLAUT. Men. 5, 1,
48 (v. 748)
(3) imber imbris et illius AR imber bris et sua B ║ mulcibris dicitur tamen etiam mulciberis B ║ (4) opiter
opiteris vel opitris AR opiter ris B ║ Maspiteris vel Maspitris A Maspiter Maspiteris vel Maspitris BR
22
aceri B
23
abdir B
24
(1) huius oratoris AR genitivo huius oratoris B ║ cuiuscumque A cuiuscumque sunt BR ║ (2) Excipitur A
Excipiuntur BR ║ habuit A habet BR ║ arboris A arbor arboris BR ║ (3) mancipor B ║ ab odoro AR ab adoro
BF ║ cor cordis BF concordis R
25
omnia B om. ║ ebur eboris B om.
26
(1) ut civitatis B ║ vasis AR genitivo huius vasis B ║ (2) vas dis B ║ si in ου exeunt A ║ sin ος in is A ║ *
Quia apud Graecos quoque primae, quae sibi invicem respondent: in ος autem genitivum Graecis facientia, id est,
142

6.34 (1) ‛Seges’ genitivo ‛segetis’, dic regulam. In es correptum ablata s et addita tis faciunt
genitivum, et si sunt feminina, vel si ae diphthongum habent in paenultima, vel si a verbis e
brevem habentibus in paenultima derivantur, vel si i tenent ante es, servant e brevem in
genitivo; sin vero masculina vel communia, mutant e in i, ut ‛tegetis’, ‛praepetis’, ‛teretis’,
‛parietis’, ‛tramitis’, ‛sospitis’. (2) Excipiuntur a ‛pede’ composita, quae servant e, et a
‛sedendo’, quae mutant e in i, et in dis terminant genitivum, ut ‛quadrupedis’, ‛bipedis’,
‛obsidis’, ‛desidis’. Excipitur etiam ‛hic’ et ‛haec’ et ‛hoc inquies’, quod e producit in
genitivo. (3) ‛Apes huius apis’ nos est contra regulam, quoniam producit e, quamvis recte
etiam nominativo ‛apis’ dicatur, dicimus enim ‛apicula’, et OVIDIUS confirmat: Non apis inde
tulit collectos sedula flores; et alia tamen a ‛pede’ composita producunt auctores, VIRGILIUS in
IIII Aeneidos: stat sonipes, et frena ferox spumantia mandit. 27 II 240, 5–242, 3. – OVID. Met.
13, 928; VERG. Aen. 4, 135
6.35 (1) ‛Caedes’ genitivo ‛caedis’ dic regulam. In es productam desinentia Latina, nisi
antecedat i, mutata e in i, et si antecedat i, ablata s et addita i faciunt genitivum, ut ‛verres
verris’, ‛dies diei’. Excipiuntur ’mercedis’, ’heredis’, ’locupletis’, ’pedis’, ’Cereris’, praeterea
’fides fidei’, quae e corripiunt tam in genitivo, quam in dativo. (2) Similiter ’plebes plebei’ et
’famei’ apud veteres; ’quies’ vero apud vetustissimos quidem ‛quiei’ facit, apud iuniores
‛quietis’, unde ‛haec requies’ in eodem genere, tam quintae, quam tertiae invenitur. VIRGILIUS
in IIII Aeneidos: Tempus inane peto requiem. CICERO in dialogo de senectute: ut meae
senectutis requietem oblectamentumque noscatis. 28 II 243, 5–13; 242, 7–20. – VERG. Aen. 4,
433; CIC. De senectute 15, 52
6.36 (1) ‛Chremes’ genitivo ‛huius Chremetis’ vel ‛Chremis’ dic regulam. In es Graeca,
siquidem in os faciunt genitivum, consonante antecedente tam os genitivi Graeci, quam es
nominativi in is mutata faciunt genitivum Latinum, ut ‛Laches Lachetis’ vel ‛Lachis’. Si vero
in ou faciunt genitivum Graecum, es in ae diphthongum mutata declinantur, ut ‛Achatae’,
‛Priamidae’, quae etiam secundum regulam auctores proferebant, ut ‛Orontes Orontae’ et
‛Orontis’.* (2) CICERO in primo Tusculanarum: non sine causa cum Orestis fabulam diceret
Euripides, quod si in eos vel ous terminant genitivum Graecum, es in is mutata faciunt
genitivum, ut ** ‛Palamedis’. 29 II 244, 1–14; 245, 11–246, 3. – CIC. Tusc. 4, 29, 63
6.37 Sciendum, quod in huiusmodi nominibus, quae tertiae sunt, frequentissime veteres
dativum proferebant pro genitivo. CICERO in III Verrinarum: In Timarchidi potestate sociorum
populi Romani antiquissimorum ac amicissimorum liberos matresfamilias.* 30 II 246, 16–17;
247, 12–15. – CIC. in Verr. 2, 2, 54, 136
6.38 (1) ‛Collis’ genitivo ‛huius collis’ dic regulam. In is desinentia Latina, si corripiuntur,
similem habent nominativo genitivum, si vero producuntur, ablata s et addita tis faciunt
genitivum, ut ‛suavis’, ‛litis’, ‛hic’ et ‛haec Samnis Samnitis’, ‛hic’ et ‛haec dis ditis’, cuius
neutrum ‛dite’ in usu non invenitur in nominativo singulari. (2) Excipiuntur ‛lapis lapidis’, et
quintae declinationis nomina respondent nostrae tertiae ος in is in genitivo mutantia. Ανείας, ου Aeneas Aeneae,
Θας Θαντος Thoas Thoantis, Calcha pro Calchante. A comm.
27 (1) teretis B om. ║ a sedendo AR a scendo B ║ iniquies A inquies BR
28 fides fidei rei, quae corripiuntur, tam in genitivo, quam in dativo B
29 (1) in ος A ║ tam ος A ║ Si vero in ος A ║ in marg. manu altera ut Laches etis vel Lachis. Si vero in ou faciunt
genitivum Grecum ins. B ║ (2) quod si in εος vel in ους A ║ * Syriae Fl. apud Melam et Pli. **
Παλαµήδης Παλαµήδεος contracte Παλαµήδους, ∆ιοµήδης -εος, -ους Diomedes –is, ∆ηµοσθένης -εος, -ους
Demosthenes -is. Quinta enim cum suis contractionibus nostrae, ut dixi, tertiae ναλογικς respondet. A comm.
30 in tertio A in quarto BV ║ ac amicissimorum B om. ║ * Timarchidis hodie vulgata lectione apud Cice. legitur.
A comm.
143

‛lapis’ apud vetustissimos dictum est. ‛Sanguis sanguinis’, quoniam veteres ‛hoc sanguen’
dixerunt, ‛haec pollis pollinis’, quod PROBUS et CAESAR ‛hoc pollen’ dicunt, ‛cuspis cuspidis’,
‛semis semissis’, ‛cassis cassidis’, ‛haec capis capidis’, quod magis Graecum est, cuius
diminutivum ‛capidula’ est.* (3) Praeterea ‛hic glis gliris’ et ‛haec vis huius vis’, cuius plurale
similiter ‛vis’ tam LUCRETIUS, quam SALLUSTIUS protulerunt. SALLUSTIUS: male iam assuetum
ad omnes vis controversiarum. LUCRETIUS: Sed quam multarum rerum vis possidet in se, //
atque potestates. Illa vero, quae tam in is, quam in er exeunt, regulam servant in er
terminatorum, ut ‛pulveris’, ‛cucumeris’, ‛cineris’, ‛vomeris’. Praeterea declinat CAESAR
‛pubis’, PROBUS ‛pubes’, quidam ‛puber puberis’ facit, quod tamen compositum invenitur
similem habens nominativo genitivum. VIRGILIUS in quinto: impubis Iuli, cuius neutrum
HORATIUS protulit: Impube corpus. CICERO vero in secundo de oratore ‛puberem’ dixit, et in
quarta Verrinarum: filiumque eius impuberem, legatum a patre missum. 31 (1) II 250, 5–8; 248,
15–249, 8. (2) 250, 8–251, 12. (3) 249, 8–250, 5. – (2) PROBUS, CAESAR, cf. II 250, 17; (3)
LUCR. 2, 568 sq.; SALL. Hist. 3, 84 p. 293 Kr.; CAESAR, PROBUS, cf. II 249, 17-18; VERG. Aen.
5, 546; HOR. Epod. 5, 11 sq.; CIC. De orat. 2, 55, 224; CIC. In Catil. or. 4, 6, 13
6.39 ‛Simois’ genitivo ‛huius Simoentis’ dic regulam. In is desinentia Graeca, si in os puram
faciunt genitivum Graecum, similem habent nominativo genitivum. Si antecedat consonans, o
in i mutant, ut ‛Neapolis’, ‛Thetidis’, quamvis ablativo eius ab ‛hac Theti’ protulit
PLAUTUS.* 32 II 252, 3–16. – PLAUT. Epid. 1, 1, 33 sq.
6.40 ‛Sacerdos’ genitivo ‛huius sacerdotis’ dic regulam. In os desinentia Latina ablata s et
addita in masculinis ris, in ceteris tis faciunt genitivum, ut ‛floris’, ‛cotis’, ‛dotis’. Excipiuntur
‛nepos nepotis’, et ‛compotis’, in quo solo o corripitur. ‛Bos bovis’, ‛glos gloris’, ‛os’
correptum ‛ossis’, quod quidam veterum et ‛hoc ossum’ et ‛ossu’ proferebant, ‛os’ productum
‛oris’, ‛custos custodis’, quod ideo in dis desinit, quia a ‛custodio’ verbo est. II 253, 1–17; 254,
3–15.
6.41 ‛Heros’ genitivo ‛huius herois’. Quare sic? Quia in os Graeca os genitivi Graeci in is
mutata faciunt genitivum, ut * ‛Chryseroos Chryserois’, ‛Minoos Minois’, quod SALLUSTIUS
‛Minonis’ protulit II Historiarum: Daedalum ex Sicilia profectum, quod Minonis iram fugerat,
nam s in n mutata et Syracusii hoc proferunt. Unde et CICERO in IV de Re publica ‛Athos
Athonis’ protulit, pro ‛Athon’ vel ‛Atho’. In on vero desinentia ablata n plerumque dicuntur a
Latinis, ut ‛Argo’, ‛leo’, ‛draco’, sic ‛Mino’, ‛gobio’ pro ‛gobios’ abiecta s. 33 II 254, 16–255,
13. – SALL. Hist. 2, 5 p. 125 Kr.; CIC. De rep. 3, 36, 49
6.42 (1) ‛Haec manus huius manus’ dic regulam. In us correptam desinentia feminina, nisi sint
arborum nomina, similiter masculina s vel x vel t antecedentibus, si sunt rerum incorporalium
vocabula, vel eis homonyma; et quae alia in eadem syllaba ante tus habent consonantem, nisi
sint propria vel mobilia; et omnino cuncta, quae a participiis per syncopam fiunt, vel eis
31 in secundo de oratore A in undecimo de oratore R ║ in quarta Verrinarum A in quarto Verrinarum R in quinto
Verrinarum B ║ * Vasis genus in pontificalibus, Prisc. A comm.
32 ος puram A ║ * Graece est Σιµεις per diphthongum, εντος, ut χαρίεις, -εντος. Propterea intellige Graeca Latinis
in is desinentia, solent enim (ut dictum est) ει diphthongum in i convertere. Caetera(!) in ις ίδος faciunt, ut
Πάρις Πάριδος, Νεάπλις Νεαπλεως. Latine genitivus recto similis. Thetis autem sicut Πάρις more quintae
declinationis in obliquis crescit, Θέτιδος Thetidis. A comm.
33 Heros genitivo AR Heros B ║ in ως Graeca A ║ ος genitivi A ║ Chrysoroos Chrysorois A Chriseroos
Chriserois BR ║ * Apud Priscia. ipsum declinatur instar participiorum praeteriti temporis, ut τετυφώς -τος,
χρυσορώς -τος, videtur Pactoli auriferi Lydiae fluminis epitheton, qui Hygino et Boccatio ‛Chrysorrhoas’ dicitur,
π το χρσου κα έω, id est ‛fluo’. Aliis poetis vocatur Χρυσοθας teste Erasmo in proverb., ‛Pactoli opes’. Puto
autem apud Priscianum quoque χρυσοώς, non χρυσερώς legendum esse. A comm.
144

similia, si fixa sint; et omnia masculina, quae neutra quoque in u desinentia inveniuntur
producta, us faciunt genitivum, et omnia sunt quartae declinationis, ut ‛haec nurus’, ‛haec
anus’, quod et ‛anuis’ veteres dixere. TERENTIUS in Heautontimorumeno: eius anuis causa,
opinor, quae erat mortua. (2) ‛Hic visus’, ‛luxus’, ‛casus’, ‛fluxus’, ‛partus’, quod et ‛partio’
dicebatur, ‛hic magistratus’, ‛saltus’, ‛versus’, ‛exercitus’, ‛hic fluctus’, ‛quaestus’ et ‛fastus’ a
‛fastidio’ verbo, pro annali vero a fastis et nefastis diebus sic dictum frequentius secundae est.
(3) ‛Hic potus’, ‛exercitus’, ‛saltus’ pro ‛potatus’, ‛exercitatus’, ‛saltatus’. (4) Item ‛haec acus’,
‛hic portus’, ‛lacus’, ‛sinus’, ‛currus’, ‛gradus’ primitivorum servant declinationem. (5) A
‛portu’ compositum ‛hic angiportus’, quod et ‛hoc angiportum’ dicitur, ‛angiporti’ facit. (6)
‛Sinus’ vero pro vase, quod et ‛sinum’ dicitur, i producta secundae est, et ‛hic tonitrus’,
‛cornus’, ‛artus’ dicta sunt. (7) Excipiuntur ‛haec alvus’ et ‛haec humus’ secundae, quoniam
veteres ‛hic alvus’ et ‛hoc humum’ etiam dicebant. LIVIUS in Adone: Humum humidum
pedibus fodit. Et ‛haec domus’ et ‛haec colus’ tam secundae, quam quartae. (8) ‛Haec Venus’,
‛haec pecus pecudis’, ‛hoc pecus pecoris’, ‛hoc pecu pecu’, praeterea ‛hic lectus lecti’, quod et
quartae apud veteres invenitur. PLAUTUS in Amphitrione: Quam lectus, ubi cubuisti, concaluit
locus. ‛Mustus musti’, quod et mobile invenitur pro ‛novus nova novum’. ‛Ornatus’ tamen,
‛tumultus’, ‛fructus’, ‛quaestus’, ‛adventus’, ‛senatus’, ‛versus’, ‛victus’, ‛gemitus’ apud
veteres etiam secundae inveniuntur. (9) Alia vero in us correptam masculina secundae sunt
declinationis, ut ‛Virgilius’, ‛ventus’, ‛somnus’, ‛lacertus’, ‛cibus’, quod etiam secundum
quartam antiqui protulerunt. Excipiuntur ‛lacus’, ‛arcus arcus’ et ‛arci’ pro Iride. CICERO De
natura deorum: Cur autem arci species non in deorum numero reponatur? ‛Hic specus specus’
ponit TITUS LIVIUS in I Ab urbe condita: lucus erat, quem ex opaco specu, quod tamen et ‛hoc
specum’ et ‛haec speca’ et ‛hoc specus specoris’ invenitur. ‛Penus’ etiam in tribus generibus,
sed et ‛hoc penum’ AFRANIUS protulit. ‛Hic ficus’ pro vitio corporis, ‛haec ficus’ pro fructu et
arbore quartae sunt. (10) Item excipiuntur ‛hic lepus leporis’, ‛Ligus Liguris’, quod et ‛Ligur’
dicitur, ‛vetus veteris’, quod et ‛veter’ dicitur. ENNIUS: Cum veter occubuit Priamus sub Marte
Pelasgo. ‛Sibilus’ tamen et ‛vadus’, ‛vulgus’, ‛fretus’, cum sint secundae declinationis, etiam
secundum quartam veteres protulerunt. 34 (1) II 255, 14–256, 3; 268, 4–15; (2) II 255, 14–256,
11; (3) II 262, 10–13. (4) 262, 13–263, 19 (5) 262, 16–18. (6) 262, 23–24; 262, 1–262, 23. (7)
268, 16–269, 16. (8) 269, 21–271, 7; 257, 4–258, 19. (9) 258, 20–261, 16. (10) 264, 1–8; –
TER. Heaut. 2, 3, 46; LAEVIUS, cf. II 269, 7; PLAUT. Amph. 1, 3, 15 (v. 513); CIC. De natura
deorum 3, 20, 51; LIV. 1, 21, 3; AFRANIUS, cf. II 261, 8; ENNIUS, cf. II 97, 9
6.43 ‛Haec ornus’ genitivo ‛huius orni’ dic regulam. Omnia in us correptam arborum nomina
secundae sunt declinationis praeter ‛quercus’, ‛laurus’, ‛pinus’, ‛cornus’, ‛ficus’, quae tam
secundae, quam quartae inveniuntur. II 267, 1–4
6.44 ‛Haec servitus’ genitivo ‛huius servitutis’ dic regulam. In us productam desinentia
feminina ablata s et addita tis faciunt genitivum: ‛salus salutis’, ‛virtus virtutis’. Excipiuntur
34 (1) veteres dixerunt B ║ Terentius in Eunucho B ║ annis causa, ut opinor B ║ casus, luxus B ║ partio
partionis B ║ (3) in marg. manu altera pro potatus, exercitatus, saltatus ins. B ║ (4) primitivorum servarunt R
primitivorum servant AB ║ (5) quidem, et hoc angiportum dicitur B ║ (6) et hic tonitrus, cornus, artus AR et
tonitrus, cornus, artus, quoniam et hic tonitru, cornu, artu B ║ (7) alvus frequenter AR ║ (8) hoc pecus pecoris
AR haec pecus pecoris B ║ Multus multi A Mustus sti B Mustus musti R ║ (9) numerum A numero B nostrorum
R ║ (10) Ennius B om.
145

‛tellus telluris’, ‛palus paludis’, ‛incus uncudis’, ‛sus’ et ‛grus’ communia ‛suis’ et ‛gruis’, ‛hic
mus’ epicoenum ‛muris’.* 35 II 267, 19–24; 265, 3–16.
6.45 (1) ‛Genus’ genitivo ‛huius generis’ dic regulam. Omnia neutra in us, si sunt
monosyllaba, producuntur, et ablata s et addita ris faciunt genitivum, ut ‛ius iuris’, ‛crus
cruris’, ‛rus ruris’, ‛tus turis’. Supra syllabam vero d vel l vel n antecedente, vel si habuerint
verba in ero exeuntia, mutant us in e correptam, et accepta ris faciunt genitivum, ut ‛ponderis’,
‛sceleris’, ‛muneris’, ‛oneris’, ‛ulceris’, ‛operis’, ‛lateris’, ‛visceris’. (1) Alia vero nomina
omnia us in o correptam, nisi sint comparativa, et accepta ris faciunt genitivum, ut ‛decoris’,
‛pecoris’, ‛frigoris’, ‛tergoris’, ‛stercoris’, ‛melioris’, ‛felicioris’; ‛pignoris’ tamen et ‛fenoris’
frequentius in oris, quam in eris exeunt. (3) Excipiuntur ‛facinus facinoris’ et ‛acus aceris’,
‛hoc vulgus vulgi’, quoniam et ‛hic vulgus vulgi’ dicitur, ‛hoc pus’ et ‛virus’, quae non habent
in usu genitivum, quamvis quidam viri dixerint. 36 II 273, 10–274, 10; 275, 2–12.
6.46 ‛Cyrus’ genitivo ‛huius Cyri’ dic regulam. In us Graeca, siquidem apud eos in os
desinunt, * secundae sunt, ut ‛Pylos’, ‛pelagus’, ‛Chaus Chai’. Si vero apud eos in us desinunt,
et in os exeunt in genitivo, os in is conversa faciunt genitivum, ut ** ‛Melampodis’,
‛Oedipodis’, quamvis PLAUTUS in ablativo ab Oedipo dixerit. *** ‛Panthus’, ‛Eunus’,
‛Alcinus’ et similia, quae per synaeresim dicuntur apud eos, secundae sunt declinationis.
HORATIUS tamen ‛Alcinous Alcinoi’ declinavit. 37 II 271, 15–17; 272, 6–273, 4. – PLAUT.
Poen. 1, 3, 34 sq.; HOR. Epp. 1, 2, 27 sq.
6.47 In ys Graeca sunt tantummodo et mutata os genitivi Graeci in is faciunt, ut
‛amphibrachyis’, ‛chlamydis’, quamvis omnia Graeca Graece prolata inveniantur. 38 275, 13–
16
DIPHTHONGI 39
6.48 In aes diphthongum desinentia duo inveniuntur: ‛praes praedis’ et ‛aes aeris’. 40 II 275,
17–18.
6.49 In aus similiter ablata s assumunt dis: ‛fraudis’, ‛laudis’. II 275, 19–20
6.50 In eus diphthongum desinentia Graeca sunt, et us in i mutata faciunt genitivum, ut
‛Tydeus Tydei’, in quibus mutatione Dorica mutamus nonnunquam diphthongum in e
productam et proferimus secundum tertiam declinationem, ut ‛Achilles’, ‛Perses’, ‛Ulixes’,
‛Orphes’, ‛Peles, ‛Tydes’. Et quia Graeci, quando eus in es vertunt, vocativum in e longam
terminant, in eo quoque casu Latini illos sequuntur: ‛Achille’, ‛Perse’, et contra in quibusdam
in es productam terminantibus fecerunt Graeci poetae eus pro es, ut ‛Antiphateus’,
‛Geryoneus’, ‛Areus’ pro ‛Antiphates’, ‛Geryones’, ‛Ares’ dicentes. 41 II 276, 1–6; 277, 1–3;
277, 18–20.
35 genitivo B om. ║ * Praeterea invenitur apud uetustissimos intercus intercutis, quo Cato quasi adectiuo usus est,
ut sit secundum eum hic et haec et hoc intercus, id est, qui uel quae uel quod intra cutem est. A
36 (3) viri B om. ║ dixerint AR dixerunt B
37 in ος desinunt A ║ Si vero apud eos in ους A ║ Eunus B om. ║ * Neutra videlicet, ex pri. contractorum
genitivum apud ipsos in εος, et contracte in ους facientia, ut χάος -εος, -ους. ** Μελάµπους Μελάµποδος ος in is
Melampodis. *** Sunt λοπαθ, πανθος -ος, -ου -ο, - - etc. Eunus compositum ab ε et νος, sicut ’Αλκινος
ab λκω, id est ‛vivo’, et νος, Alcinoi, declinatur sicut simplex νος, νος, το νου, νο, τ νϊ ν etc. Αλκινος -ος,
το Αλκινου -ο, sic Alcinous us, Alcinoi Alcini. A comm.
38 mutata ος A ║ Amphibrachyis A Amphibrachis BR ║ chalamidis B
39 Tit. Diphthongi A
40 pes pedis B
41 mutatione AR imitatione B
146

6.51 (1) ‛Audax’ genitivo ‛huius audacis’ dic regulam. In x desinentia ablata x et, si sint a
verbis in go, addita gis, si non, assumpta cis et producta paenultima, nisi e habeant correptam
ante x, quae in i vertitur in genitivo, praeterquam in monosyllabis, et nisi barbara sint vel
masculina, in is faciunt genitivum, ut ‛gregis’, ‛legis’, ‛fallacis’, ‛vocis’, ‛nex necis’, ‛apicis’,
‛remigis’, ‛Volucis’, ‛Pharnacis’, ‛fornicis’, ‛calicis’, ‛varicis’. (2) Excipiuntur ‛nix nivis’,
‛supellex supellectilis’, ‛senex senis’, ‛nox noctis’. Vetustissimi tamen ‛supellectilis’ in
nominativo et ‛senecis’ et ‛ninguis’ in genitivo. Item, quae corripiuntur, ‛gregis’, ‛trucis’,
‛facis’, ‛nucis’, ‛picis’, ‛crucis’, ‛salicis’, ‛filix filicis’, ‛coniunx coniugis’, quod n amisit in
genetivo. 42 II 278, 2–280, 3
6.52 In x Graeca os genitivi Graeci mutant in is, ut ‛Styx Stygis’, ‛Sphinx Sphingis’,
‛bombycis’, ‛Phoenicis’, ‛onyx onychis’ genus lapidis.* 43 II 280, 3–8.
S CUM CONSONANTE 44
6.53 ‛Urbs’ genitivo ‛huius urbis’ dic regulam. In bs vel in ms vel ps desinentia interposita i et,
si e ante ps vel bs sit, mutata e in i, praeterquam in monosyllabis, faciunt genitivum, ut
‛trabis’, ‛hiemis’, ‛inopis’, ‛caelibis’, ‛municipis’, ‛plebis’. Excipitur ‛auceps aucupis’. 45 II
280, 10–13.
6.54 ‛Ars’ genitivo ‛huius artis’ dic regulam. In ns vel ls vel rs, ablata s et addita tis faciunt
genitivum, ut ‛montis’, ‛amantis’, ‛partis’, ‛pultis’, excipiuntur ‛frondis’, ‛lendis’, ‛glandis’. 46
II 281, 10–15.
6.55 ‛Concors’ genitivo ‛huius concordis’ dic regulam. Omnia composita simplicium
declinationem sequuntur, etiamsi genus mutent, ut ‛discors discordis’, ‛centimanus
centimanus’, ‛exlex exlegis’, ‛tricorpor tricorporis’, a ‛pendendo’ compositum ‛libripens
libripendis’, ‛triceps tricipitis’, ‛praeceps praecipitis’. Antiquissimi tamen ‛concordis’,
‛discordis’ in nominativo et ‛ancipes’, ‛bicipes’, ‛praecipes’ et similia proferebant, ac ita
declinabant, ut ‛militis’ genitivum etiam ‛ancipis’, ‛bicipis’, ‛praecipis’ dixerunt, ut ‛inopis’,
excipiuntur ‛angiportus angiporti’, ‛exanguis huius exanguis’. 47 II 268, 5–6; 280, 13–281, 2;
282, 7–18; cf. 271, 7–14.
42
(1) si sunt a verbis in genitivo B ║ nix B om. ║ ninguis et suppellectilis in nominativo et senecis in genitivo B
║ crucis B om. ║ filix B om. ║ quod enim amisit R
43
ος genitivi A ║ styx B om. ║ sphynx, sphyngis A spinx, spingis BR ║ * νυχος Graeci et Latini ‛onychos’
Graecos imitati. A comm.
44
Tit. S cum consonante A
45
huius R om. ║ in ps BR ║ fit A sit BR ║ mutatur R mutata B
46 In ns vel is vel ls B
47 centimanus centimanus AR centimanus B
147

DECLINATIONES NOMINIS 1
7.1 Quot sunt declinationes nominum? Quinque.
PRIMA DECLINATIO 2
7.2 ‛Musa’ cuius declinationis? Primae. Quare? Quia eius genitivus singularis in ae
diphthongum desinit. II 284, 17
7.3 ‛Dominus’ cuius declinationis? Secundae. Quare? Quia eius genitivus singularis in i
productum desinit. II 295, 22
7.4 ‛Pater’ cuius declinationis? Tertiae. Quare? Quia eius genitivus singularis in is correptam
desinit. Excipitur vis. II 324, 7–10.
7.5 ‛Visus’ cuius declinationis? Quartae. Quare? Quia eius genitivus singularis in us vel in u
productum desinit. II 362, 23–24.
7.6 ‛Dies’ cuius declinationis? Quintae. Quare? Quia eius genitivus singularis in ei divisas
syllabas desinit. II 366, 3–5.
7.7 Nominativus primae declinationis quot terminationes habet? Tres: a, as, es, ut ‛Musa’,
‛Aeneas’, ‛Anchises’, quarum as et es Graecorum tantum et masculinorum sunt, quas in a
plerumque vertunt * Latini, ut ‛Sosia’, ‛Byrria’, ‛poeta’, ‛sophista’, ‛Scytha’.** 3 II 284, 12–
16; 286, 1–5.
7.8 Genitivus et dativus singularis et nominativus et vocativus pluralis primae declinationis in
ae diphthongum desinunt, et pares habent syllabas nominativo singulari, sed in genitivo solum
divisione usi sunt poetae, ut ‛Aeneai’, ‛Anchisai’, ‛aulai’, ‛militiai’, ‛pictai’ pro ‛Aeneae’,
‛Anchisae’, ‛aulae’, ‛militiae’, ‛pictae’ dicentes et similia. 4 II 284, 17–22.
7.9 Accusativus primae declinationis ae diphthongum genitivi mutat in am, ut ‛Musam’,
‛Aeneam’, ‛Anchisam’. In Graecis tamen frequentius Graeco utuntur accusativo, qui fit s
nominativi in n mutata. In a Graeca, si producunt a, accentum quoque Graecum servant, et
addita n faciunt accusativum Graecum, quae tamen rarius proferuntur, ut ‛Aenean’,
‛Anchisen’, ‛Aeginan’. STATIUS: Aeginan ab undis. 5 II 285, 13–16; 285, 23–24; 287, 15–16. –
STAT. Theb. 7, 319
7.10 Vocativus singularis primae declinationis in a correptam desinit, ut ‛poeta’, ‛Musa’, nisi
sit Graecus et producens a apud eos, ut ‛Aenea’.* Latina vero proportio in a correptam vult
vocativum primae declinationis, sicut supradictum est, terminare etiam in Graecis. HORATIUS
in secundo Sermonum: Ne quis humasse velit Aiacem, Atrida, vetas cur? STATIUS tamen
‛Nemea’ produxit more Graeco. 6 II 287, 19–21; 290, 1–9. – HOR. Serm. 2, 3, 187 – STAT.
Theb. 5, 44
1
Tit. Declinationes nominis ex VII. Priscinani. A
2
Tit. Prima A
3
* Idque more Aeolico, Boeotico, Thessalico, Lasc. Caeterum tu quartam terminationem adde nominum in ē,
quae ex secunda Graecorum fluit τν ες η foemininorum tantum, Πηνελπη Penelope. ** Graeci
Σωσίας, Βιίας, ποιητής, σοφισής[!], Σκυθής. A comm.
4
Adde Hellinismum, ut ‛Maia Maias’. A comm.
5
Anchisen AR Anchisem B
6
producit B ║ * De quibus abunde Constan. Lasc. A comm.
148

7.11 ‛Anchises’ vocativo ‛o Anchisa’ vel ‛Anchise’ dic regulam. Omnia in es Graeca ablata s
in e productam faciunt vocativum, ut ‛Achate’, ‛Achille’.* 7 II 287, 24–288, 2; 288, 14–16.
7.12 Ablativus singularis primae declinationis in a productam desinit, ut ‛Musa’, ‛Achata’, nisi
in Graecis in es tam primae, quam tertiae declinationis, vel in e desinentibus, in quibus dativo
Graeco, qui semper producitur, pro ablativo utuntur Latini Latinam servantes scripturam, ut
‛ab Achate’, ‛ab Aristotele’, ‛a Penelope’, ‛ab Arachne’. IUVENALIS tamen ‛Calpe’ corripit,
quasi a nominativo ‛Calpes huius Calpis’: Sed longe Calpe relicta.* 8 II 290, 11–291, 15. –
IUV. Sat. 5, 14, 279
7.13 Genitivus pluralis primae declinationis fit ab ablativo singulari addita rum, ut ‛poetarum’,
‛Musarum’. In compositis tamen et patronymicis plerumque per concisionem profertur, ut
‛Troiugenum’, ‛amphorum’, ‛Dardanidum’ pro ‛Troiugenarum’, ‛amphorarum’,
‛Dardanidarum’. II 291, 21–292, 2; 292, 5–7; 292, 17–20.
7.14 Dativus et ablativus primae declinationis ab ablativo singulari fit a mutata in is, ut
‛poetis’, ‛Musis’. Feminina tamen quaedam pauca ex masculinis transfigurata non habentibus
neutra eorum animalium demonstrantia, quae naturaliter divisum genus habent, ablativo
singulari assumpta bus faciunt dativum et ablativum plurales, ‛natabus’, ‛filiabus’, ‛deabus’,
‛equabus’, ‛asinabus’, ‛mulabus’, ‛libertabus’. ‛Filiis’ etiam et ‛natis libertis’ vetustissimi
protulerunt, his adduntur ‛ambabus’ et ‛duabus’.* 9 II 293, 2–13; 294, 8–12.
7.15 Accusativus pluralis primae declinationis fit addita s ablativo singulari, ut ‛poetas’,
‛Musas’. II 294, 14–15.
SECUNDA DECLINATIO 10
7.16 Nominativus secundae declinationis quot terminationes habet? Sex: in er, in ir, in ur, in
us, in um, in eus, ut ‛caper’, ‛Alexander’, ‛Hiber’ Hispanus fluvius, qui etiam ‛Hiberus’
dicitur, quod solum produxit er in hac declinatione, et ab eo compositum ‛Celtiber’, nam pro
gente, quae iuxta Armenios est, ‛Hiber Hiberis’ facit. Et in ir et in ur Latinorum tantum et
masculinorum, ut ‛vir’ et ‛satur’. In us, ut ‛platanus’, ‛clarus’, ‛vulgus’. In um neutrorum et
figurate femininorum, ut ‛regnum’, ‛Glycerium’. In eus Graeca tantum et masculina, ut
‛Peleus’, ‛Panthus’ tamen per synaeresim pro ‛Panthous’, sicut ‛Alcinus’ pro ‛Alcinous’
prolatum est. 11 II 294, 17–295, 16.
7.17 Genitivus singularis secundae declinationis in i productam desinit, et in ir vel in ur vel in
eus desinentia una semper syllaba vincunt in genitivo, et paenultimam brevem habent, nisi
poetica productio fiat in Graecis. In us vero et in um pares habent syllabas, quamvis in his,
quae geminant i in genitivo, poetae solent subtrahere alteram. VIRGILIUS in primo Aeneidos:
hic tamen ille urbem Patavi sedesque locavit. Quod non fit, nisi causa metri. Nunquam enim
genitivus minores vult habere syllabas nominativo. In er variatur, ut supradictum est,
VIRGILIUS genitivum posuit Atticum: In foribus letum Androgeo; tum pendere poenas. Licet
7
* Neque enim primae declinationis tantum nomina, sed et tertiae, si Graeca sint, e finale vocativi extendunt,
Priscianus. A comm.
8
Iuvenalis tamen Calpe correptam quasi a nominativo Calpes huius Calpis protulit B ║ * Saty. 14. A comm.
9
* Praeter Priscianum lege Laur. Vallam, li. I. cap. I. Quando iis utendum sit, docet Alciat. in l. quisquis mihi. ff.
de verb. sig. A comm.
10 Tit. Secunda declinatio A
11 Pantheus B Panthous AR
149

enim in Graecis Graecorum casibus uti.* 12 II 295, 22–296, 11; 296, 20–297, 6. – VERG. Aen.
1, 247 – VERG. Aen. 6, 20
7.18 Dativus et ablativus secundae declinationis fiunt a genitivo extremae i mutatione in o
productam, ut ‛huius luciferi’, ‛huic’ et ‛ab hoc lucifero’, ‛Typhoei huic’ et ‛ab hoc Typhoeo’.
Est tamen, quando etiam Graeco dativo in huiuscemodi nominibus, id est in eus finientibus
nominativum solent uti antiqui. VIRGILIUS: Orphi Calliopea, Lino formosus Apollo. 13 II 297,
8–20. – VERG. Ecl. 4, 56
7.19 Accusativus singularis secundae declinationis fit a genitivo singulari mutata terminatione
in um, ut ‛Priamum’, ‛Theseum’, Graeca vero in eus etiam in a,* cetera etiam in on Graece
terminantur. 14 299, 4–7.
7.20 Vocativus singularis secundae declinationis, quando in er vel in m desinit, nominativus
est similis ei. In eus vero desinentibus Graecum solummodo vocativum in usu invenio, qui a
nominativo fit ablata s, ut ‛o Theseu’, similiter apocopata, ut ‛o Panthu’. In us desinentia
mutata us in e faciunt vocativum. Si tamen ante us i sit in propriis, abiecta us vel a genitivo
abscisione extremae literae protulerunt, ut ‛o Virgili’.* Quare servavit accentum, cum
paenultima brevis sit? Quia in abscisionibus, si vocalis, in qua est accentus, integra manet,
servat accentum, ut ‛illaec’, ‛illic’. 15 II 301, 8–9; 301, 7–302, 18.
7.21 ‛Pompei’ quot syllabarum? Duarum, quia cum huiusmodi vocativi una syllaba minores
sint nominativo, extrema i pro consonante est accipienda, excipitur ‛fili’ vel ‛filie’; ‛populus’,
‛fluvius’ nominativi sunt pro vocativis. Hanc dignitatem nos observamus, cum dicimus, ‛o
agnus’, ‛o deus’.* 16 cf. II 301, 17–305, 17.
7.22 Pluralis nominativus et vocativus tam masculini, quam feminini generis secundae
declinationis similis est genitivo singulari. Neutri vero generis nominativus, accusativus et
vocativus plurales fiunt extrema i genitivi singularis mutata in a. In omnibus neutris tres casus
sunt similes: nominativus, accusativus, vocativus, et in plurali numero semper desinunt in a,
nisi sint Graeca, ut ‛Tempe’, ‛Cete’.* 17 II 305, 23–306, 5
7.23 (1) Genitivus pluralis secundae declinationis fit in omni genere addita rum ab ablativo
singulari. Concisio tamen et maxime masculinorum apud poetas frequentius, si neutra non
habent, rarius, si habent, solet fieri. Apud oratores quoque, quae numeros et mensuras
significant, frequentius per syncopam dicuntur, ut ‛denum’, ‛septenum’, ‛senum’, ‛tricenum’,
CICERO ad Herennium: pedum tricenum. Item ‛nummum’, ‛sestertium’, ‛modium’,
‛medumnum’, praeterea ‛liberum’, ‛fabrum’, ‛iugerum’. (2) CICERO in Frumentaria: Minus te
iugerum professum esse dico. Cuius nominativum ‛hoc iugerum’ esse in eadem ostendit: in
iugerum Leonticii agri medumnum fere tritici seritur. Dicitur tamen et ‛hoc iugus iugeris’.
IUVENALIS in IV: iugeribus paucis lumbos donare clientis. Antiquissimi vero in pronominibus
‛meum’, ‛tuum’, ‛suum’, ‛nostrum’, ‛vestrum’ dixerunt. 18 II 306, 8–23; 307, 9–14; 307, 19–
308, 1; 308, 23–25. – Rhet. ad Herennium 3, 19, 32; CIC. In Verrem 2, 3, 29, 70; CIC. In
Verrem 2, 3, 47, 112; IUV. Sat. 4, 9, 59
12
soleant R fat ║ * Observa interim ad regulam tertiae pronominis formatos ‛alter alterius’ etc. A comm.
13
fiunt AR fit B
14
* Ex quarta videlicet contractorum ‛Ilionea’, ‛Thydea’, ex parasyllabis autem ‛Pergamon’ pro ‛Pergamum’. A
comm.
15
o Theseus R ║ similiter apocopata, ut o Panthu B om. ║ * Antiquissimi etiam Virgilie dixerunt, Prisc. Accent.,
ut Mercúri, non Mércuri, q. Mercúrie. A comm.
16
* Idque per ντίπτωσιν. A comm.
17
* Τέµπεα contracte Τέµπη, Κήτεα Κήτη. A comm.
18
(1) addita rum ablativo B ║ solent fieri B ║ medumnum B om. ║ (2) Leontii R
150

7.24 Dativus et ablativus plurales secundae declinationis fiunt ab ablativo singulari mutata o in
is longam. Inveniuntur pauca inaequalem habentia declinationem, ut ‛vas’ in singulari tertiae
et in plurali secundae. Festorum etiam dierum nomina in a desinentia semper pluralia
genitivum quidem tam secundum formam secundae, quam tertiae proferunt, dativum et
ablativum secundum tertiam, ut ‛haec Vulcanalia’, ‛horum Vulcanaliorum’ vel ‛Vulcanalium’,
‛his’ et ‛ab his Vulcanalibus’. Similiter ‛Floralia’, ‛Quinquatria’.* 19 II 309, 7–18.
7.25 Accusativus pluralis secundae declinationis fit addita s ab ablativo singulari. 20 311, 7–10.
TERTIA DECLINATIO 21
7.26 (1) Quot terminationes habet nominativus tertiae declinationis? Septuaginta octo vel
paulo plures. Quae sunt hae? In a correptam, ut ‛poema’. In e correptam, ut ‛monile’. In o
correptam, ut ‛leo’, quam terminationem frequenter producunt poetae, ut ‛Sappho’, ‛Dido’. (2)
In al correptam, ut ‛Hannibal’, ‛sal’. In el correptam, ut ‛mel’. In el productam barbara, ut
‛Daniel’. In il correptam et in ol productam, ut ‛pugil’, ‛sol’. In ul brevem, ut ‛consul’. In an
productam Graeca, ut ‛Paean’. In en correptam, ut ‛flumen’. In en productam: ‛lien’, ‛Siren’.
In in et in on productam Graeca, ut ‛Trachin’, ‛Sidon’. (3) In ar correptam, ut ‛Caesar’. In ar
productam, ut ‛par’ et cetera monosyllaba vel ex monosyllabis. In er correptam, ut ‛pater’. In
er productam Graeca, ut ‛aer’ et unum Latinum: ‛ver’. In ir unum: ‛Gaddir’. In or et in ur
correptam, ut ‛orator’, ‛turtur’, excipitur ‛fur’. (4) In as productam Latina et Graeca, ut
‛civitas’, ‛Atlas’. In as correptam Graeca, ut ‛Arcas’. In es correptam Latina, ut ‛seges’. In es
productam Latina et Graeca, ut ‛caedes’, ‛Chremes’. In is correptam Latina et Graeca, ut
‛collis’, ‛Thetis’. In is productam Latina et Graeca: ‛Dis’ proprium et appellativum ‛Aris’. In
os productam, ut ‛dos’, praeter ‛os ossis’. In us correptam, ut ‛lepus’, productam, ut ‛virtus’. In
ys, ut ‛Capys’. In aes, ut ‛praes’. In aus, ut ‛laus’. In ans, ut ‛dodrans’. (5) In ens, ut ‛mens’. In
ons, ut ‛mons’, ‛insons’, quod solum corripit o ante ns. In uns, ut ‛Arruns’. In yns unum
Graecum femininum ‛Tiryns’. In ars, ut ‛Mars’, ‛ars artis’. In ers, ut ‛hic’ et ‛haec’ et ‛hoc
iners’. In ors, ut ‛sors’, quod etiam ‛haec sortis’ a PLAUTO dictum est. In urs, ut ‛Tiburs’. In
uls, ut ‛puls’. In ems unum femininum: ‛hiems’. (6) In abs, ut ‛trabs’. In ebs correptam, ut
‛caelebs’, productam, ut ‛plebs’, quod et ‛plebes’ dicitur. In obs productam, ut ‛scobs’,
‛scrobs’. PROBUS tamen ‛haec scrobis’ dixit, PLAUTUS masculinum protulit. In ybs unum
masculinum: ‛chalybs’. In urbs unum femininum: ‛haec urbs’. In aps unum femininum:
‛daps’, cuius nominativus raro est in usu. (7) In eps, ut ‛manceps’. In ops unum Latinum
femininum: ‛haec Ops’, nomen matris deorum et copiae, cuius nominativus raro est in usu,
quamvis vetustissimi ‛hic’ et ‛haec’ et ‛hoc ops’, ‛cops’, pro ‛opulentus’ et ‛copiosus’
protulerunt, etiam Graeca, ut ‛hic Pelops’. In yps Graeca, ut ‛Cinyps’. In irps Latinum unum:
‛stirps’. (8) In ax correptam Latina et Graeca, ut ‛fax’, hic ‛abax’, quod et ‛abacus’ dicitur. In
ax productam Graeca et Latina, ut ‛Phaeax’, ‛pax’. In ex correptam, ut ‛ilex’, productam, ut
‛rex’. In ix correptam, ut ‛pix’, productam: ‛haec Phoenix’. In ox correptam, ut ‛nox’,
productam, ut ‛vox’. In ux correptam, ut ‛nux’, productam, ut ‛Volux’. In yx Graeca, ut ‛Styx’.
(9) In aex, ut ‛faex’. In aux unum femininum: ‛faux’. In alx unum femininum: ‛falx’. In anx
unum femininum: ‛lanx’. In unx, ut ‛coniunx’. In arx unum femininum, ut ‛arx’. In ac unum
19 * Rimatur acute Macrobius, Saturnali. li. I. cap. 4. A comm.
20 addita s ablativo B
21 Tit. Declinatio tertia A
151

neutrum: ‛lac’. In ec unum neutrum: ‛allec’. In t, ut ‛caput’. 22 II 311, 12–324, 5. – PLAUT. Cas.
2, 6, 28; PROBUS, cf. 321, 1-2; PLAUT. Amphitr., cf. II 321, 2-3.
7.27 Genitivus singularis tertiae declinationis in is correptam desinit excepto uno ‛haec vis
huius vis’, omnes vero aliae declinationes producunt terminationem eiusdem casus.
Paenultima genitivi tertiae declinationis, si nominativus in i longam desinit, producitur.
Exceptis in on Graecis et in or Latinis et in o, quae tam producere, quam corripere licet in
nominativo. Sin vero nominativi terminationem corripiunt, genitivi quoque paenultimam
corripiunt. Excipiuntur in al et in el neutra et in ar similiter neutra derivativa. Item ‛inquies
inquietis’, ‛os ossis’, ‛lac lactis’, quod per apocopen dictum est, quae terminationem
nominativi corripiunt, et genitivi paenultimam producunt. Praeterea ‛par’, ‛Lar’, ‛pes’, ‛Ceres’,
‛vas vadis’, ‛compos’, ‛bos’, ‛sus’, ‛grus’ producunt terminationem nominativi, et corripiunt
paenultimam genitivi. II 324, 7–10; 325, 13–22; 326, 6–25.
7.28 Dativus singularis fit a genitivo abiecta s et producta i, quae tamen in Graecis correptis
corripitur. STATIUS in Achilleide: palladi litoreae celebrabat Scyros honorum. 23 II 326, 27–
327, 4. – STAT. Achill. 1, 285
7.29 (1) Accusativus singularis tertiae declinationis fit a genitivo singulari is mutata in em. In
is tamen terminata propria vel Graeca similem habentia nominativum genitivo in im terminant
accusativum, ut ‛Tiberim’, ‛Sybarim’, ‛Ararim’, ‛Neapolim’, ‛Charybdim’, ‛Leucaspim’ et
‛Tybris Tybrim’, ‛Memphitim’, ‛Tigrim’, ‛Opim’; ‛Alpis’ et ‛Syrtis’, cum semper pluralia sint,
tamen ‛Alpem’ et ‛Syrtim’ accusativi singulares inveniuntur; * praeterea Latina inveniuntur:
‛hanc turrim’, ‛burim’, ‛securim’, ‛puppim’, ‛sitim’, ‛restim’, ‛vim’, ‛pelvim’, ‛tussim’,
‛maguderim’; ‛puppem’ et ‛securem’, ‛restem’, ‛turrem’ invenies. (2) In Graecis vero tam in
hac, quam in aliis declinationibus Graeca terminatio frequenter invenitur, quae est in a, ut
‛Titana’, ‛lampada’. PLAUTUS tamen ‛lampadam’ protulit. 24 II 327, 7–328, 15; 329, 3–5; 330,
10–15. – PLAUT. Casin. 4, 4, 16
7.30 Vocativus singularis tertiae declinationis similis est nominativo singulari, nisi sit
vocativus Graecus, * qui autem fit a nominativo ablata s, aut est similis ei, ut ‛Thebais
Thebai’, ‛Tybri’, ‛Calcha’, ‛Palla’, ‛Xenophon’. 25 330, 17–20
7.31 ‛Monile’ ablativo ‛ab hoc monili’ dic regulam. In e correptam neutra, nisi sint propria,
similem habent ablativum singularem dativo, ut ‛a mari’, ‛a natali’, quae tamen veteres etiam
in e correptam terminabant, ut ‛rete’ pro ‛reti’, quod et masculino ‛hunc retem’ et feminino
‛hanc retiam’ invenitur; excipitur ‛ab hoc gausape’, quod vetustissimi et ‛hic gausapes’ et
‛haec gausapa’ et ‛hoc gausape’ et ‛hoc gausapum’ dixerunt. Similiter in al neutra et in ar
paenultimam in obliquis producentia, et in er vel in is adiectiva, si faciunt in e neutra, et quae
in im tantum terminant accusativum, et in is, vel in er nomina mensium, in i productam faciunt
ablativum singularem, ut ‛tribunali’, ‛lupanari’, ‛celeri’, ‛utili’, ‛Tybri’, ‛Aprili’, ‛Septembri’,
excipitur ‛a farre’. II 331, 12–17; 332, 10–22; 333, 5–16; 334, 2–335, 24; 338, 14–17.
7.32 (1) ‛Puppis’ ablativo ‛ab hac puppi’ vel ‛puppe’ dic regulam. Omnia, quae in im vel in em
faciunt accusativum, et quae omnis generis sunt, etiam si ab his sint composita, quae in e
solam exeunt in ablativo, et quae in vis vel in ctis vel in ptis vel in mnis vel in gnis vel in guis
22 (1) Quae sunt haec? B ║ (2) In il et in ol productam BR
23 Dativus singularis tertiae declinationis B
24 (2) quae est in a vel in in en, ut Titana, lampada, Achillen. B ║ lampadam R ║ * Poetae in Graecis, ne cogantur
m elidere, n more Graecorum usurpant: ‛Alexin’, ‛Daphnin’, ‛Thetin’. Huius classis sunt etiam composita a πλις
pentapolis, -in. A comm.
25 aut est similis ei AR aut a genitivo ablata tis B ║ Thebais B om. ║ * Communiter, Attici enim omnino
vocativum nominativo similem habent. A comm.
152

exeunt, et omnia fere, quae duas ante is consonantes in eadem habent syllaba, et comparativa,
et similiter omnia in x feminina verbalia, et circumflexa, quae apud veteres in tis desinebant,
(2) tam in e, quam in i faciunt ablativum, ut ‛secure’ vel ‛securi’, ‛vigile’ vel ‛vigili’, ‛vetere’
vel ‛veteri’, ‛pare’ vel ‛pari’, ‛inope’ vel ‛inopi’, ‛ancipite’ vel ‛ancipiti’, ‛nave’ vel ‛navi’,
‛ave’ vel ‛avi’, ‛cive’ vel ‛civi’, ‛vecte’ vel ‛vecti’, ‛nepte’ vel ‛nepti’, ‛amne’ vel ‛amni’,
‛igne’ vel ‛igni’, ‛angue’ vel ‛angui’, ‛poste’ vel ‛posti’, ‛minore’ vel ‛minori’, ‛victrice’ vel
‛victrici’, ‛Ardeate’ vel ‛Ardeati’, ‛Arpinate’ vel ‛Arpinati’; ‛hospes’ vel ‛sospes’, cum sint
omnis generis, ‛hospite’ et ‛sospite’ faciunt, nec sunt contra regulam, quoniam habent
feminina in a. Excipiuntur ‛vestis’, ‛testis’, ‛pestis’ et ‛pauper’, ‛degener’, ‛uber’, quae per e
solam faciunt ablativum. ‛Memore’ vel ‛memori’ magis in i, quoniam nominativus ‛hic’ et
‛haec memoris’ et ‛hoc memore’ dictum est, ut ‛concorde’ vel ‛concordi’. Invenitur enim
‛concordis’ et ‛concorde’, sicut et ‛amentis amente’, cuius simplex ENNIUS ‛haec mentis’ dixit.
Similiter ‛lentis’ pro ‛lens’ vetustissimi dixerunt. 26 II 336, 6–7; 337, 9–19; 339, 11–13; 340,
20–341, 23; 342, 2–3; 342, 16; 342, 25–26; 343, 23–344, 7; 344, 18; 345, 6–8; 345, 16; 346,
2–12; 347, 23–348, 10. – ENNIUS, cf. II 341, 21
7.33 In es vero Graeca in e longam faciunt ablativum, et apud vetustissimos in es productam
desinentia Latina pares cum genitivo habentia syllabas, ut ‛mole’, ‛tabe’, ‛fame’, quod adhuc
producte profertur. II 349, 3–13
7.34 ‛Iuvenalis’ ablativo ‛ab hoc Iuvenale’ dic regulam. Omnia praeter supradicta et propria in
e correptam faciunt ablativum singularem, ut ‛patre’, ‛classe’, ‛Praeneste’. Auctoritas tamen et
i quandoque profert. VIRGILIUS in nono: advectum Aeneam classi victosque penates. 27 II 348,
26–349, 2; cf. 335, 15–18; 347, 10–16. – VERG. Aen. 8, 11
7.35 Nominativus pluralis tertiae declinationis in masculinis, femininis et communibus fit a
genitivo singulari mutata is in es productam, ut ‛patres’, ‛matres’, ‛felices’, excipiuntur
‛Sardis’, ‛Trallis’, ‛Alpis’, ‛Syrtis’, quae is productam pro εις Graeca habuerunt diphthongo. 28
II 349, 25–350, 1; 358, 3–7.
7.36 ‛Maria’ dic regulam. Omnia neutra tertiae declinationis, siquidem ablativus in i solam vel
in e ac i desinit praeter comparativa, correpta i et addita a, si vero in e solam, similiter
comparativa mutata e in a faciunt nominativum pluralem, ut ‛monilia’, ‛paria’, ‛sedilia’,
‛tempora’, ‛maiora’, ‛minora’, excipiuntur ‛vetera’, ‛ludicra’, ‛pluria’ vel ‛plura’, ‛aplustria’
vel ‛aplustra’. CICERO in Arato: Navibus absumptis fluitantia quaerere aplustra. CAESAR
GERMANICUS in Arato: Fulgent Argoae stellis aplustria puppis.* 29 II 350, 1–351, 8. – CIC. cf.
II 351, 3; CAES. GERM. Cf. II 351, 5
7.37 ‛Sedilium’ cuius casus? Genitivi. Cuius numeri? Pluralis. Dic regulam. Genitivus pluralis
tertiae declinationis fit ab ablativo singulari hoc modo: cum in i solum vel in e et in i desinit
ablativus, correpta i et addita um, ut ‛a sedili horum sedilium’, ‛ab utili horum utilium’, ‛a
felice’ vel ‛felici horum felicium’. 351, 10–16.
7.38 Comparativa quoque, quae tam in i, quam in e faciunt ablativum, carent i in genitivo
plurali, ut ‛a maiore’ vel ‛maiori horum maiorum’, ‛a minore’ vel ‛minori horum minorum’.
352, 7–10.
26
(2) nave vel navi, ave vel avi, cive vel civi, vecte vel vecti B om.
27
ablativo B om.
28
εις BR om.
29
assumptis fluctantia B ║ Germanicus BR om. ║ * Nec apud Ciceronem, nec apud Germanicum hi versus de
Argo leguntur. A comm.
153

7.39 In e vero solam facientia ablativum, si nominativus in duas terminatur, consonantes
mutant e in i brevem, et assumunt um, ut ‛fonte fontium’, ‛fronte frontium’. Exceptis in ms vel
ps desinentibus, si non sint a ‛capite’ composita, quae e ablativi mutata in um faciunt
genitivum pluralem, ut ‛hiems ab hieme hiemum’, ‛municipe municipum’, ‛forcipe forcipum’,
‛a mancipe mancipum’. A ‛capite’ composita in ium terminant genitivum, ut ‛triceps a
tricipite’ vel ‛tricipiti tricipitium’. 30 II 352, 11–25.
7.40 Quae vero genitivum habent parem nominativo, mutant e in i, et assumunt um, ‛collis
huius collis ab hoc colle collium’, ‛caede caedium’, ‛aede aedium’. Excipiuntur ‛iuvenum’,
‛canum’, ‛panum’. In as Latina mutant e ablativi in i, et assumunt um,* ut ‛civitatum’,
‛probitatum’. In his tamen frequenter fit concisio i in genitivo, ut ‛civitatum’. 31 II 352, 25–353,
2; 353, 10–13.
7.41 ‛Vetus’, ‛vigil’, ‛memor’, ‛supplex’, ‛artifex’, quamvis in e et in i terminent ablativum,
non tamen in ium, sed in um faciunt genitivum pluralem, ‛hic’ et ‛haec parens parentum’ facit,
quod etiam ‛parentium’ dicitur. CICERO: De complexu parentium. 353, 14–355, 17. – CIC. In
Verr. 2, v 52, 138
7.42 Notandum, quod semper pluralia, quae in es desinunt, id est, quae ex se non habent
singularia, genitivum in ium faciunt, ut ‛hae vires harum virium’, ‛penates horum penatium’.
Invenitur tamen ‛hic penatis huius penatis’, ‛hi quinquatres horum quinquatrium’, ‛hi’ et ‛hae
tres horum et harum trium’. Similiter ‛plures’ et ‛plura vel pluria plurium’. In is quoque
longam desinentia: ‛lis a lite litium’, ‛Samnis a Samnite Samnitium’, ‛dis a dite ditium’, ‛nox’
etiam ‛a nocte noctium’. Cetera vero omnia ablativum in e solam terminantia mutant eam in
um, ut ‛a poemate poematum’, ‛a consule consulum’, ‛a duce ducum’, ‛a patre patrum’, ‛a
virtute virtutum’, ‛ab alite alitum’. Nam ‛alituum’ interposita u protulit VIRGILIUS. Excipitur
‛boum’, quod ‛bovum’ esse deberet. 32 II 355, 11–356, 1. – VERG. 8, 27
7.43 ‛Sapientium’ quare sic? Quia genitivus pluralis in ium, siquidem in i solam desinit
ablativus, vel in duas consonantes nominativus in e solam faciens ablativum, vel in x rarius per
syncopam dicitur. In es vero terminata pares habentia syllabas cum genitivo, et in as
frequentius per syncopam i dici inveniuntur, ut ‛vatum’, ‛sedum’, ‛probitatum’, nam
‛supplicum’, ‛artificum’, ‛iudicum’ differentiae causa dicta sunt, quia ‛supplicium’ et
‛artificium’ et ‛iudicium’ neutra inveniuntur.* 33 II 353, 10–13; 354, 17–19; 360, 25–361, 5
7.44 Dativus et ablativus pluralis tertiae declinationis nascitur a genitivo singulari interiecta
bu, ut ‛felicibus’, ‛hominibus’, ‛poematibus’. Excipitur ‛bobus’, quod pro ‛bovibus’
syncopatum est. Frequenter tamen Graeca neutra in a, in is longam terminant dativos et
ablativos plurales, ut ‛peripatasmatis’, ‛problematis’, ‛emblematis’. II 356, 21–357, 14
7.45 Accusativus et vocativus plurales tertiae declinationis similes sunt nominativo plurali, ut
‛latrones’, ‛matres’, ‛Syrtis’, ‛Trallis’, ‛Sardis’, ‛Alpis’. 357, 22–358, 7
7.46 ‛Tris’ cuius casus? Accusativi. Dic regulam. Omnia, quae habent similem nominativo
genitivum, et in er, quae in i solam terminant ablativum, et quae semper pluralia sunt, et in ns
30 tricipitum R
31 civitatum, probitatum AB civitatium, probitatium R ║ * Tam hic, quam apud Prisc. ipsum mendosus hic
apparet locus, in gentilib. verum esse potest, ut ‛Urbinas Urbinatium’. Item ‛as assium’. Ita exempla manifeste
pugnant, nisi legas ‛civitatium’, ‛probitatium’, inferius enim syncopen in ii fieri docet. A comm.
32 Samnis a Samnite Samnitium A Samnitium BR
33 dicitur AR dicuntur B ║ supplicum, artificum, iudicum AR supplicium et artificium et iudicium B ║ *
Aliquando Graeca genuinum genitivum retinent, ne m, quo ipsi in fine dictionis carent, elidatur, ut
‛Epigrammátωn’, ‛Genéseων’. A comm.
154

et in rs desinentia plerumque per is, raro per es faciunt, ut ‛omnis’, ‛alacris’, ‛penatis’, ‛fontis’,
‛partis’. 34 II 358, 13–360, 24
7.47 In x vero desinentia communia raro per is, ‛plures’ et ‛lites’ tam per es, quam per is.* 35 II
360, 25–362, 2
QUARTA DECLINATIO 36
7.48 Quot terminationes habet nominativus quartae declinationis? Duas. In us correptam
masculinorum et femininorum et in u productam neutrorum, quae etiam indeclinabilia sunt in
singulari numero. Quare producitur in neutris u? Quia omnis in quacumque parte terminatio in
u producitur, ut ‛fluctu’, ‛Panthu’. II 362, 4–13.
7.49 Genitivus quartae declinationis fit a nominativo producta us, * vetustissimi tamen tam
nominativum, quam genitivum in uis divisas protulisse inveniuntur. TERENTIUS in
Heautontimorumeno: Veste lugubri // Eius anuis causa, opinor, quae erat mortua.** 37 II 362,
22–363, 1. – TER. Heaut. 2, 3, 44 sq.
7.50 Dativus singularis fit a genitivo abiecta s et addita i et correpta paenultima. Est tamen,
quando poetae metri causa ablativo pro dativo utuntur, VIRGILIUS in IV. Georgicorum:
concubitu indulgent. II 363, 7–9; 363, 14–16. – VERG. Georg. 4, 198
7.51 Accusativus singularis quartae declinationis fit a nominativo mutata s in m, ut ‛senatum’,
‛manum’. 38 363, 18–19
7.52 Vocativus singularis quartae declinationis similis est nominativo, ut ‛senatus o senatus’.
363, 21–22
7.53 Ablativus singularis quartae declinationis fit a genitivo abiecta s et producta u, ut ‛manu’,
‛senatu’. 39 363, 24–25
7.54 Nominativus, accusativus et vocativus plurales quartae declinationis similes sunt genitivo
singulari, ut ‛senatus’, ‛manus’. ‛Idus’ semper plurale, sicut omnium festorum dierum
nomina. 40 363, 27–364, 3
7.55 Genitivus pluralis quartae declinationis fit a nominativo singulari abiecta s et assumpta
um. Fit tamen syncopa rarissime apud poetas, VIRGILIUS in sexto: Quae gratia currum //
Armorumque fuit vivis, quamvis geminata u possit metrum per synaloepham stare, si
consequens versus a vocali incipiet, necnon et duabus vocalibus iunctis prior potest in metro
excludi, ut ferreique Eumenidum thalami. 41 II 364, 5–6; 364, 11–19. – VERG. Aen. 6, 653 sq.;
VERG. 6, 280
7.56 Dativus et ablativus pluralis quartae declinationis fit a nominativo singulari mutata u in i
et interposita bu, ut ‛manibus’, ‛senatibus’, ‛visibus’. Excipiuntur differentiae causa ‛artubus’,
‛arcubus’, ‛partubus’, praeterea ‛tribubus’, ‛lacubus’ et ‛ficubus’, ‛acubus’, ‛quercubus’,
‛specubus’, quamvis nulla cogente causa differentiae. II 364, 21–365, 4
34
semper BR om.
35
* Vel per antiquam diphthongum εις, quae Latinis hac parte in ïs convertitur. Quin et Graeca ad ingenium
redeunt: ‛daemonas’, ‛crateras’, ‛lampadas’. A comm.
36
Tit. Declioatio(!) quarta A
37
* Religiosi, ne parum orthographi sint, circumflectunt. ** Per archaismum teste Donato. Item ‛ornati’,
‛tumulti’. A comm.
38
visum, auditum B ins.
39
singularis quartae declinationis B om. ║ ut manu, senatu AR ab hoc senatu, ab hac manu B
40 omnia R
41 vivis AR unus B
155

7.57 Neutra quartae declinationis correpta u nominativi singularis et assumpta a faciunt
nominativum, accusativum et vocativum plurales, ut ‛cornu cornua’. II 365, 6–8.
7.58 Genitivus, dativus, ablativus neutrorum quartae declinationis fiunt ad similitudinem
masculinorum, ut ‛cornuum’, ‛genuum’, ‛cornibus’, ‛genibus’. 42 II. 365, 8–10
QUINTA DECLINATIO 43
7.59 Quinta declinatio unam habet terminationem in es productam, et omnia sunt feminina et
Latina. Excipitur ‛dies’, quod in singulari tam masculini, quam feminini est, et in plurali
masculini semper invenitur. Sicut etiam ab eo compositum ‛meridies’ utroque numero
masculini est. 44 II 365, 12–14; 365, 24–25.
7.60 Genitivus et dativus quintae declinationis fit a nominativo singulari abiecta s et assumpta
i, et si paenultima nominativi habet i, servatur e producta, sin autem consonans est ante es,
corripitur, ut ‛aciei’, ‛fidei’, ‛plebei’. Veteres tamen frequentissime ablativo tam pro genitivo,
quam pro dativo in hac declinatione usi sunt. SALLUSTIUS: Dubitavit acie pars, pro ‛aciei’. Et
VIRGILIUS: Libra die somnique pares ubi fecerit horas.* 45 II 366, 3–13. – SALL. Hist. I fr. 107
p. 118 Kr. – VERG. Georg. 1, 208
7.61 Accusativus singularis quintae declinationis fit a nominativo singulari mutata s in m et
correpta e, nunquam enim ante m terminalem longa invenitur vocalis, ut ‛hunc meridiem’,
‛hanc rem’. II 366, 20–22.
7.62 Vocativus singularis et nominativus, accusativus plurales quintae declinationis similes
sunt nominativo singulari. 46 366, 24
7.63 Ablativus singularis quintae declinationis fit a nominativo singulari abiecta s, ut ‛acies ab
hac acie’. 47 II 367, 2–3
7.64 Genitivus pluralis quintae declinationis fit addita rum ablativo singulari. 48 II 367, 14–15
7.65 Dativus et ablativus plurales quintae fiunt addita bus ablativo singulari. 49 II 368, 5–6.
42
fiunt R fit B
43
Tit. Quinta declinatio A
44
excipiuntur R ║ in singulari B om. ║ Item ab eo compositum meridies A sicut etiam ab eo compositum
meridies B Sicut ubique ab eo compositum meridies R
45
* Georgicorum I. Vide Gell. lib. 9. cap. 14. A comm.
46
et accusativus et vocativus B accusativus, vocativus R
47
abiecta AR ablata B
48
ablativo singulari AR ab ablativo singulari, ut re rerum B
49
ablativo singulari AR ab ablativo singulari, ut die diebus B
156

DE VERBO 1
8.1 Verbum est pars orationis cum modis et temporibus, sine casu, agendi vel patiendi
significativum. II 369, 2–3
8.2 Quot accidunt verbo? Octo. Quae? Significatio sive genus, tempus, modus, species, figura,
coniugatio, persona cum numero, quando affectus animi diffinit. 369, 16–17.
8.3 (1) Quot modis tam verba, quam aliae partes deficiunt? Quinque. Quibus? natura rei, id est
significatione, consonantia, usu, differentiae causa, repugnantia regularum. Significatione, ut
‛puerpera’, non enim possumus dicere ‛puerperus’, quoniam ad solas feminas pertinet.
Consonantia, ut ab eo, quod est ‛tonsor’, ‛tonstrix’. Additur enim t, quia sine eo absonum
esset. Usu, ut ‛precis’, ‛dicionis’, ‛faucis’, quorum nominativus non est in usu. (2) Differentiae
causa, ut ‛fas’ genitivum non habet, nam si ‛fatis’ vel ‛fassis’ vel ‛farris’ dicas, aliud potest
significare. Repugnantia regularum, ut ‛ador’ indeclinabile, quod cum sit neutrum, deberet
corripere o in genitivo, et quia venit a verbo ‛adoro’, quod producit paenultimam, eandem
producere deberet. 2 II 369, 18–373, 8
DE GENERIBUS VERBORUM 3
8.4 Quot sunt genera verborum? Quinque. Activum, passivum, neutrum, commune, deponens.
Activum est, quod in o desinens assumpta r facit ex se passivum. Passivum est, quod in or
desinens descendit ab activo. Neutrum est, quod in o desinens non facit ex se passivum.
Commune est, quod in or desinens non descendit ab activo, et retinet utramque
significationem. Deponens est, quod in or desinens non descendit ab activo, et retinet vel
activam vel passivam significationem, activam, ut ‛sequor’, passivam, ut ‛nascor’. 4
8.5 (1) Ex deponentibus multa veteres tam activa, quam passiva protulisse significatione
inveniuntur, quorum non est improbanda auctoritas, et maxime cum natura ipsius sensus
communia esse defendit, et apud Graecos in utramque significationem inveniuntur, videlicet
‛auxilior’, ‛abominor’, ‛adulor’, ‛adminiculor’, ‛amplector’, ‛auguror’, cuius activum
VIRGILIUS protulit in VIII: si quid veri mens augurat, opto. (2) ‛Adipiscor’ et ‛miror’ et
‛testor’, ‛antestor’ et ‛contestor’, ‛adorior’, ‛machinor’, ‛polliceor’, ‛aggredior’, ‛aspernor’,
‛architector’, ‛sector’ et ‛assector’ et ‛consector’, ‛argumentor’, ‛obliviscor’. VIRGILIUS in
Bucolicis: nunc oblita mihi tot carmina. ‛Arbitror’, ‛blandior’, ‛solor’ et ‛consolor’, ‛metor’,
‛conspicor’ et ‛despicor’, ‛consequor’. VARRO: petuntur incognita, consecuta negliguntur,
‛consecuta’ pro ‛impetrata’ passive ait. (3) ‛Meditor’, ‛utor’, ‛calumnior’, ‛carnificor’,
‛dignor’. CICERO in Oeconomico: ex eo numero hominum, qui apud nos hoc nomine
dignantur. ‛Demolior’, ‛dominor’, ‛depeculor’, ‛delargior’, ‛ementior’, ‛exordior’, ‛frustror’,
‛adhortor’, ‛faris’ vel ‛fare’, SUETONIUS in VIII praetorum: fasti dies sunt, quibus ius fatur, id
est dicitur, ut nefasti, quibus non dicitur. (4) ‛Velificor’, ‛stipulor’, quod ablativo iungitur tam
in activa, quam in passiva significatione, ut ‛stipulor a te’ pro ‛interrogo te’ et ‛interrogor a te’,
quomodo ‛quaero a te’ pro ‛interrogo te’. ‛Reor’, ‛queror’, ‛vador’, ‛venor’, ‛vociferor’,
‛confiteor’, ‛tueor’. (5) Haec etiam apud iuniores communia sunt: ‛largior’, ‛hortor’,
1 Tit. De verbo ex VIII. Prisciani A
2 (2) deberet producere eandem B
3 Tit. De generibus verborum A
4 Neutrum est, quod in or A
157

‛experior’, ‛veneror’, ‛moror’, ‛osculor’, ‛amplector’, ‛criminor’, ‛hospitor’. 5 II 379, 2–387,
19. – VERG. Aen. 7, 273 – VERG. Ecl. 9, 53 sq. – VARRO, cf. II 384 6–7. – CIC. cf. II 385, 5–6.
– SUET. fr. III 67 ed. Wolf
8.6 Haec verba ‛lavo’, ‛tondeo’, ‛duco’, ‛calceo’, cum sint activa, pro ‛lavor’ tamen et
‛tondeor’, ‛ducor’, ‛calceor’ passivis ponuntur, sed magis per eclypsim hoc fit, quod poetae in
aliis quoque verbis solent facere. VIRGILIUS II Aeneidos: accingunt omnes operi pedibusque
rotarum, pro ‛accinguntur’ vel ‛accingunt se’, sic ‛praecipitat’ pro ‛praecipitatur’ vel
‛praecipitat se’. Et aeque passiva pro activis. VIRGILIUS in XI: bellantur Amazones armis pro
‛bellant’. Multa autem apud vetustissimos sic prolata sunt, teste CAPRO, ut ‛adiutor’ pro
‛adiuto’, ‛anhelor’ pro ‛anhelo’, ‛proficior’ pro ‛proficio’, ‛dispoliantur’ pro ‛dispoliant’,
‛deproperantur’ pro ‛deproperant’, ‛dispensor’ pro ‛dispenso’, ‛dilapidor’ pro ‛dilapido’. Item
‛timeo’ et ‛metuo’ passionem significant: ‛timeor’ et ‛metuor’ actionem. II 390, 7–391, 6 –
VERG. Aen. 2, 235; VERG. Aen. 11, 660
8.7 (1) Praeterea plurima inveniuntur apud antiquissimos, quae contra consuetudinem vel
activam pro passiva, vel e contra terminationem habent, ut ‛auguro’ pro ‛auguror’, ‛luxurio’
pro ‛luxurior’, ‛misereo’ pro ‛misereor’, unde ‛miseret’ et ‛miseretur’ impersonalia. ‛Horto’
pro ‛hortor’, ‛alterco’ pro ‛altercor’, TERENTIUS in Andria: Scio, cum patre altercasti dudum.
‛Amplexo’ pro ‛amplexor’, CICERO pro Cluentio: auctoritate praetorum amplexato. (2)
Similiter ‛amplecto’, ‛complecto’, ‛testo’, ‛opino’, ‛cuncto’, ‛convivo’, ‛contemplo’, ‛auxilio’,
‛auspico’, ‛commento’, ‛crimino’, ‛mollio’, ‛digno’, ‛execro’, ‛epulo’, ‛eiulo’, ‛lucto’,
‛luctifico’, ‛laeto’, ‛ludifico’, ‛largio’, ‛aucupo’, ‛medico’ quoque pro ‛medicor’. VIRGILIUS in
I Georgicon: semina vidi equidem multos medicare serentes. (3) Item ‛mino’, ‛minito’,
‛modulo’, ‛meto’, ‛modero’, ‛mutuo’, ‛mentio’, ‛obverso’, ‛scruto’, ‛progredio’, ‛perconto’,
‛proelio’, ‛iurgo’, ‛potio’, ‛praedo’, ‛praevarico’, ‛preco’, ‛quirito’, ‛quadruplo’, ‛quieto’,
‛rimo’, ‛recordo’, ‛reminisco’, ‛revereo’, ‛secto’, ‛seco’, ‛sortio’, ‛tueo’, ‛tumultuo’, ‛vago’,
‛ulcisco’, ‛uto’, ‛potesto’. 6 II 392, 6–393, 10; 395, 25–397, 3 – TER. Andr. 4, 1, 29; CIC. Pro
Cluentio or. 44, 124; VERG. Georg. 1, 193
8.8 Contra passivas voces pro activis et neutralibus proferebant, ut ‛obsonor’ pro ‛obsono’,
‛copulor’ pro ‛copulo’, ‛careor’, ‛caleor’, ‛vitior’, ‛bellor’, ‛comperior’ pro ‛comperio’.
SALLUSTIUS in Iugurthino: sed ego comperior Bocchum magis Punica fide. II 393, 10–16. –
SALL. Iug. 108, 3
8.9 (1) Multa etiam cum sint activa, tamen absolute prolata reciprocam passionem significant,
ut ‛ruo’ pro ‛cado’. VIRGILIUS: Urbs antiqua ruit. ‛Assuesco’ absolutum est, et pro
‛assuefacio’ invenitur, ‛coeo’ similiter, nam ‛coitur’ pro ‛colligitur’ invenitur et ‛convenitur’
pro ‛exigitur’. Item ‛propinquo’, VIRGILIUS in secundo Aeneidos: Fuge, nate, propinquant
absolute posuit. IDEM in X: Tu rite propinques // Augurium active posuit. (2) Praeterea
‛assimulo’ et ‛dissimulo’ absolute: nam quid dissimulo, aut quae me ad maiora reservo?
active, IDEM: iubasque deorum assimulat capiti. 7 II 393, 22–394, 8; 394, 22; 395, 8–22. –
VERG. Aen. 2, 363; VERG. Aen. 2, 733; VERG. Aen. 10, 254 sq.; VERG. Aen. 4, 368; VERG.
Aen. 10, 638
5 (3) depeculor R depetulor B ║ ementior R emetior B ║ (5) largior, hortor, expior, veneror, moror, osculor,
amplector, criminor, hospitor R largior, experior, veneror, moror, osculor, hortor, criminor, amplector, hospitor B
6 (1) apud vetustissimos B ║ (2) contemplo AR contemno B ║ (3) iurgo AB virgo R
7 (1) Multa etiam tam activa, quam passiva absoluta inveniuntur, ut ruo pro cado. B ║ propinques AB propinquas
R ║ (2) deorum R divini B
158

8.10 Sunt alia, quae tam activa, quam passiva voce unum atque idem significant, ut ‛mereo’ et
‛mereor’, ‛partio’ et ‛partior’, ‛munero’ et ‛muneror’, ‛mino’ et ‛minor’, ‛minito’ et ‛minitor’,
‛meto’ et ‛metor’, ‛praevarico’ et ‛praevaricor’, ‛manduco’ et ‛manducor’, ‛mando’ et
‛mandor’, ‛murmuro’ et ‛murmuror’, ‛oscito’ et ‛oscitor’, ‛palpo’ et ‛palpor’, ‛rumino’ et
‛ruminor’, ‛tolero’ et ‛toleror’, ‛praesagio’ et ‛praesagior’, ‛meridio’ et ‛meridior’, ‛praeverto’
et ‛praevertor’, ‛pignero’ et ‛pigneror’, ‛pacisco’ et ‛paciscor’, ‛quirito’ et ‛quiritor’,
‛quadruplo’ et ‛quadruplor’, ‛nequito’ et ‛nequitor’, ‛stabulo’ et ‛stabulor’, ‛scisco’ et
‛sciscor’, ‛velifico’ et ‛velificor’, ‛existimo’ et ‛existimor’, ‛solero’ et ‛soleror’, ‛adorio’ et
‛adorior’ et alia similia. II 395, 22–397, 3.
8.11 (1) Sunt alia, quae cum sint activa primae coniugationis, transeunt in neutra absoluta.
‛Sordido sordidas’ activum facit enim ‛sordidor’, unde ‛sordidus’, hinc nascitur ‛sordeo’.
Similiter ‛albo’ et ‛albor’, ‛albeo’, dicitur tamen ‛albico’ pro ‛albesco’. HORATIUS: Iam prata
canis albicant pruinis. ‛Duro’, ‛duror’ et ‛dureo’ et ‛duresco’. ‛Lento’, ‛lentor’ et ‛lenteo’, a
quo ‛lentesco’. ‛Humesco’, ‛humector’ et ‛humeo’, unde ‛humesco’. (2) ‛Noto’, ‛notor’ et
‛noteo’, unde ‛notesco’. ‛Liquo liquas’, unde ‛eliquo eliquas’, ex eo ‛liqueo’ et ‛liquesco’,
dicitur tamen et ‛liquor is’ prima syllaba producta, quae in superioribus corripitur, a ‛nigro’
quoque et ‛nigror’, ‛nigreo’ et ‛nigresco’. A ‛lacto’ ‛lactor’, ‛lacteo’ et ‛lactesco’.* 8 II 397, 4–
398, 15; HOR. Carm. 1, 4, 4
8.12 Sunt alia, quae et coniugationem mutant cum genere non mutata significatione, ut ‛labo
labas’, ‛labor laberis’, ‛lavo lavas’, ‛lavo lavis’, sed ‛lavis’ magis pro ‛humectas’ dicitur. II
402, 26–28; 403, 3–4.
8.13 Alia cum coniugatione mutant significationem, ut ‛mando mandas’, ‛mando mandis’,
‛fundo fundas’, ‛fundo fundis’, ‛obsero as’, ‛obsero is’, ‛appello as’, ‛appello is’, ‛volo as’,
‛volo vis’, ‛consternor aris’, ‛consternor neris’. Nam ‛lego as’ et ‛lego is’, ‛dico as’ et ‛dico is’
etiam in prima persona habent differentiam temporum. II 403, 7–15.
8.14 Sunt alia, quae una voce et una coniugatione diversas habent significationes, ut ‛torreo’
tam ‛uro’, quam ‛verto’ vel ‛volvo’; ‛colo’ pro ‛diligo’ et ‛habito’ et ‛aro’. ‛Committo’ etiam
pro ‛credo’ et ‛pecco’, et ‛admitto’ pro ‛assumo’ et ‛pecco’. IUVENALIS in secunda: Quid
Psecas admisit. ‛Sapio’ pro prudentia et sapore. ‛Deficio’ pro ‛desisto’ et ‛vincor’. ‛Condo’,
‛aedifico’ et ‛celo’. ‛Gratulor’, ‛gaudeo pariter cum alio’, ‛gratias ago’. AFRANIUS in
Cinerario: Gratulor diis, et multa alia. 9 II 403, 16–404, 20 – IUV. Sat. 2, 6, 494; AFRANIUS, cf.
II 404, 17–18.
DE TEMPORIBUS VERBORUM 10
8.15 Quot sunt tempora verborum? Quinque. Praesens, praeteritum imperfectum, praeteritum
perfectum, praeteritum plusquamperfectum et futurum. II 405, 8–10.
8.16 Unde dignoscuntur tempora verborum? Ex principalibus vel ex mediis syllabis. II 405, 3–
4.
8 (1) humeto humetor B humecto humector AR ║ (2) unde eliquo eliquas, ex eo liqueo et liquesco A unde
eliqueo eliqueas ex eliqueo et eliquesco R ║ * Quintil. li. 9. ca. 3. in natura verborum esse ait, quae facimus,
saepe paciendi modo dicamus, et e contra. Et Gell. li. 18. ca. 12. in oratione facienda id elegantiae genus esse
habitum asserit. Lege ad haec P. Consentium, Eras. de enallaege(!) generis et coniugationis. Curium Lancil. lib.
4. cap. 6. et seq. Item li. 5. cap. 14. et seq. Non. Marcellus contrariis generibus. A comm.
9 Pheras B Psecas AR ║ in Cineraria A in Caesario B in Cinerario R
10 Tit. De temporibus verborum A
159

8.17 Nam cum nominis declinatio in fine solo moveatur, verbi et in principio et in fine et in
medio plerumque invenitur moveri.* 11 II 405, 4–6.
8.18 ‛Amo’ cuius temporis? Praesentis. Quare? Quia imperfectam habet significationem.* 12
8.19 ‛Amabam’? Praeteriti imperfecti. Quare? Quia, quod coepit geri, nondum est perfectum. 13
II 406, 2–4.
8.20 Praeteritum perfectum tempus est, in quo res perfecta ostenditur. 14 II 406, 4–5.
8.21 Praeteritum plusquamperfectum tempus est, in quo res perfecta iam pridem ostenditur. 15
II 406, 5–6.
8.22 ‛Amabo’ cuius temporis? Futuri. Quare? Quia in eo res futura ostenditur. 16
8.23 Indicativus modus quinque habet tempora, sicut et subiunctivus. Cf. II 406, 12–14.
8.24 Imperativus duo: praesens et futurum. II 406, 15–17.
8.25 Optativus et infinitivus modus coniuncta habent tempora praeter futurum: praesens et
praeteritum imperfectum, praeteritum perfectum et plusquamperfectum. Notandum, quod vis
nominis ipsius habet verbum infinitum, unde et nomen verbi dictum. 17 II 407, 22–24.
GERUNDIA 18
8.26 Gerundia vero infiniti vice funguntur, quod solet apud Graecos articulis coniungi,(*) et in
activis et communibus verbis utramque habent significationem, in neutris et deponentibus
alteram. 19 II 409, 5–8.
SUPINA 20
8.27 Supinorum autem alterum in um, alterum in u finitur, et videtur ipsius rei verbale, alterum
accusativus, quod significat sine praepositione ad locum, alterum ablativus, quo similiter sine
praepositione ipsa res significatur. Quid est enim ‛mirabile visu’, nisi ‛visione’? 21 II 412, 2–7.
ANOMALA 22
8.28 Sunt quaedam verba, quibus desunt diversa tempora, deficiente usu, non ratione
significationis, pro quibus aliorum verborum eiusdem significationis temporibus utimur, ut
‛ferio’, ‛sisto’, ‛tollo’, ‛fero’, ‛furo’, pro praeteritis, quorum utimur istorum, quae perfecta
sunt, praeteritis: ‛percutio’, ‛statuo’ vel ‛sto’, ‛sustulo’, antique ‛tulo’, ‛insanio’, quae sunt
11 moveatur AR mancatur B ║ et in principio AR et participii B ║ * In prin.: ‛ago egi’, et primam syllabam more
augmentorum Graecorum geminantia ‛cado cecidi’. In med.: ‛nanciscor nactus’ et composita pleraque. A comm.
12 * Quia augustissima praesentium et futurorum significatio est, et plerunque ambigua Prisciano. A comm.
13 nundum B
14 iam pridem ostenditur B
15 om. B
16 om. B
17 modus B om.
18 Tit. Gerundia A
19 * το ποιεν causa faciendi, ρχοµαι πρς τ παρακαλεν venio oratum, praeter Prisc. inde Varenii syntaxim.
Caeterum de gerundiis et supinis Valla li. I. cap. 29. cum seq., Curius li. 6. cap. 19. et 20. Haec, quia nullum ante
se casum habent, illa, quia gerere aliquid significant, dicuntur, Philippus. A comm.
20 Tit. Supina A
21 verbale A verbalis BR ║ nisi B om.
22 Tit. Anomala A
160

‛percussi’, ‛statui’ vel ‛steti’, ‛sustuli’, ‛tuli’, ‛insanivi’; ‛meto’ etiam ‛messui’, ‛cerno crevi’
tamquam a ‛cresco’, ‛maereo’, unde ‛maereor merui’, sed in usu non est ‛maerui’, pro quo
‛maestus sum’ vel ‛fui’ dicimus, ‛merui’ vero tamquam ab eo, quod est ‛mereor’, ponitur;
‛mando dis’, alii ‛mandi’, alii ‛mandui’, alii ‛mandidi’. 23 II 418, 27–419, 13
8.29 ‛Amatus sum’ cuius temporis? Praeteriti perfecti. Quare? Quia in omnibus, quae in or
desinunt, deest proprium praeteritum perfectum, et omnia, quae ex eo nascuntur, participia
tamen iuncta verbo substantivo vice eorum funguntur. Quod in quinque in o desinentibus,
quae neutropassiva vocant, solet fieri: ‛gaudeo’, ‛audeo’, ‛soleo’, ‛fido’, ‛fio’, non enim, ut
antiquissimi ‛gavisi’, ‛ausi’, ‛solui’, ‛fisi’, ‛fii’, sed ‛gavisus sum’, ‛ausus sum’, ‛solitus sum’,
‛fisus sum’, ‛factus sum’ dicimus. 24 II 419, 19–22; 420, 7–13.
8.30 Sunt alia verba, quibus desunt tempora et personae, ut ‛forem fores foret forent’ et ‛fore’,
‛cedo’, ‛sodes’, ‛salve’, ‛ave’, ‛infit’, cuius primam personam ‛infio’ ponit VARRO. ‛Aio’
quoque praeterito perfecto deficit. ‛Inquio’ etiam in multis deficit. Item impersonalia, quae ex
se nascuntur, deficiunt infinito futuri, ut ‛paenitere paenituisse’, ‛pudere puduisse’, quamvis
antiqui ‛puditum ire’ dicebant et ‛puditus’ participium, necnon ‛timere timuisse’ et ‛metuere
metuisse’ deficit futuro, et cetera, quae carent praeterito vel supinis. 25 II 420, 14–421, 5. –
VARRO, cf. II 420, 15-16.
MODI 26
8.31 Modus est inclinatio animi varios eius affectus significans. 27 II 421, 17–18.
8.32 Modi verborum sunt quinque: indicativus, imperativus, optativus, subiunctivus,
infinitivus. II 421, 18–19.
8.33 Indicativus est, quo indicamus, quid agitur. 28 II 421, 20
8.34 Imperativus, quo, ut fiat aliquid, imperamus. 29 II 423, 26
8.35 Optativus est, qui eget adverbio optandi, ut perfectum significet sensum. II 424, 8–11.
8.36 Subiunctivus est, qui non solum eget adverbio vel coniunctione, verum etiam altero
verbo, ut perfectum significet sensum.* 30 II 424, 12–14.
8.37 Differtne impersonale verbum ab infinito? Differt, quoniam infinitus altero verbo finito
omnino eget, impersonale vero perfectum actum significat per omnes modos, sed persona sola
deficit, quae si addatur, perfecti vice fungitur verbi, ut ‛curritur a me’ pro ‛curro’. II 413, 21–
25.
IMPERSONALE 31
23
tullo B ║ percusi B ║ sulstuli tulli B ║ meto et messui B ║ cerno et crevi B ║ merui vero tamquam ab eo,
quod est mereor, ponitur A om. ║ mando is B ║ alii mandui, alii mandavi, alii mandidi A alii mandi, alii mandui,
alii mandidi BR
24
proprium B om. ║ fissi B ║ fissus B
25
infinitivo futuri B ║ puditus participium BR ║ vel supinis AR et supinis B
26
Tit. Modi A
27
Modus est indeclinatio animi varios eius affectus significans. A Modus est inclinatio animi declinationem verbi
significans BR
28 quo indicamus A in quo indicas B quo indicas R
29 est AR om.
30 signi eget R ║ coniunctione AB coniugatione R ║ * Quia conditionalis locutio sententiam periodo imperfecta
suspendit. Ter.: si id facies, hodie me postremum vides. A comm.
31 Tit. Impersonale A
161

8.38 Impersonale autem nascitur a verbis activis vel neutris, activam vel absolutam vim
habentibus. In ceteris vero nunquam, et est simile tertiae personae singulari per omnia tempora
vel activae vocis vel passivae, et quando praeteritum verbi, cuius similem habet
declinationem, supplet, praeteritum per participium et verbum substantivum, participium
generis neutri semper impersonaliter ponitur. 32 II 425, 13–19.
8.39 Sed sciendum, quod ‛piget’, ‛pudet’, ‛taedet’, ‛paenitet’, ‛liquet’, ‛licet’, ‛libet’, ‛oportet’,
quamvis apud iuniores impersonalia inveniantur, solum tamen apud vetustissimos teste CAPRO
perfectorum declinationem habebant, quomodo ‛placeo’, ‛contingo’, ‛evenio’, ‛vaco’,
‛attineo’, ‛accido’, ‛iuvo’, ‛delecto’, quorum tertiae personae impersonalium vice
funguntur.* 33
SPECIES SEU FORMAE 34
8.40 Quot sunt species verborum? Duae: primitiva et derivativa. Primitiva est, quae primam
impositionem ab ipsa natura accepit, ut ‛ferveo’, derivativa est, quae a positivis derivatur, ut
‛fervesco’. II 427, 11–15.
8.41 Quot sunt derivativorum verborum species? Quinque: incohativa, meditativa,
frequentativa, desiderativa, diminutiva, quae omnes a verbis derivantur. Sunt et aliae tam a
nominibus, quam a verbis et adverbiis et praepositionibus diversae derivationes. 35 II 427, 16;
8.42 Incohativum est, quod initium actus vel passionis primitivi significat, et formatur semper
a secunda persona primitivi, addita co, praeter ‛hio hias’, quod ‛hisco’ facit, unde compositum
‛fatisco’ et ‛dehisco’, vetustissimi tamen ‛fatiscor’ et ‛fessus’ dicebant, ex quo ‛defetiscor’,
quod tamen a ‛fateor’ quibusdam videtur. II 427, 16–17; 428, 12–429, 9
8.43 (1) Incohativa plerumque a neutris absolutis vel intrinsecus natam significantibus
passionem, quae ut plurimum secundae coniugationis sunt, nascuntur, ut ‛rubesco’, ‛calesco’,
‛patesco’. Plerumque diximus, quia inveniuntur etiam ex aliis, sed raro, ut ‛cupisco’,
‛dormisco’, ‛sentisco’, ‛integrasco’, ‛labasco’, TERENTIUS in Andria: hoc malum integrascit,
quod in passiva significatione positum est, cum integro activum sit. (2) ‛Hisco’, ‛amasco’,
‛vivisco’, ‛vesperasco’, ‛miseresco’, quod non est a ‛misereor’, sed a ‛misereo’, quo
vetustissimi usi sunt, unde et ‛miseret’ et ‛miseretur’ impersonalia. Omnia incohativa tertiae
sunt coniugationis et neutra et carent * praeteritis et supinis. 36 II 427, 16–428, 16; 429, 15–16;
TER. Andr. 4, 2, 5
8.44 Meditativa sunt, quae desinunt in rio, et significant meditationem cum primitivo. II 429,
14–15.
8.45 Meditativa formantur ab ultimo supino addita rio, ut ‛esurio’, ‛micturio’, ‛parturio’,
‛nupturio’, ‛dicturio’.* 37 II 429, 10–14.
8.46 Omnia meditativa quartae sunt coniugationis, et sunt neutra, et carent praeteritis et
supinis praeter ‛esurio’.* 38 cf. II 429, 15
32
activam et absolutam B ║ singulari AR singularis B ║ suplet R ║ Ut lectum est. A comm.
33
Est sciendum B ║ libet et oportet B ║ habebant A habeant B ║ vacco B ║ * De impersonalib. lege
Consentium. A comm.
34
Tit. Species seu formae A
35
species A species nominate B speties nominativae R ║ et alia B
36
(1) diximus, quia diximus B ║ labasco B om. ║ * Non carent omnino, sed mutuantur a perfectis thematibus,
‛tumesco tumui’. A comm.
37
* Praeter scaturio, quod caret supinis. A comm.
38
* Parturio parturini et parturii. A comm.
162

8.47 Frequentativa sunt, quae frequentiam actus primitivi significant. Unde formantur
frequentativa? Si praeteritum primitivi desinit in gi, formantur a secunda persona praesentis
indicativi modi abiecta s et addita to, ut ‛agito’, ‛cogito’, ‛legito’, quod et ‛lectito’ dicitur; si
non desinit in gi, formantur ab ultimo supino u mutata in o, a quoque in i brevem, si sint a
prima coniugatione, ut ‛merso’, ‛curso’, ‛dicto’, ‛nexo’, ‛imperito’, ‛volito’; ‛fundo’ tamen
‛fundito’ et ‛quaero’ ‛quaerito’, non ‛quaesito’ differentiae causa, quia ‛quaeso quaesito’ facit.
‛Scitor’ et ‛sciscitor’ deponentia ab activo facta sunt. (2) ‛Nosco’ quoque ‛noscito’ facit.
LIVIUS: Raroque usquam noscitare. Dicitur et ‛noto notas’, quod cum a ‛noto’ factum sit,
corripit tamen paenultimam, ut etiam ab eo composita: ‛cognitus’, ‛agnitus’. ‛Aegreo’ quamvis
careat supino, tamen ‛aegroto’ facit, ut ‛sequor sector’ per syncopam facit. Raro tamen
derivationes huiusmodi specierum fiunt a verbis in ‛or’ desinentibus. 39 II 429, 19–431, 9; LIV.
3, 38, 9
8.48 Omnia frequentativa sunt primae coniugationis, et servant significationem primitivorum,
‛tracto’ tamen, ‛cogito’ et ‛dicto’, et si in alia transisse videantur, non tamen penitus
absistunt. 40 II 431, 2–5.
8.49 Desiderativa sunt, quae significant infinitum cum ‛cupio’, ut ‛viso’, ‛facesso’, ‛arcesso’.
Omnia desiderativa tertiae sunt coniugationis. 41 II 431, 10–18
8.50 Diminutiva sunt, quae in lo desinunt, et diminutionem significant, ut ‛sorbeo sorbillo’,
‛garrio garrulo’, ‛calvo cavillo’ pro ‛calvillo’. II 431, 19–21
8.51 Sunt aliae quoque terminationes a nominibus, ut a patre ‛patro’, ‛patrisso’, a Graeco
‛graecisso’ et ‛graecor’, a poeta ‛poetor’, a verbis, ut ab albo ‛albico albicas’, ‛fodio fodico’,
‛vello vellico’, ‛nutrio nutrico’ et ‛nutricor’. CICERO in II De natura deorum: omniaque sunt
membra, et partes suas nutricantur et continent.* 42 II 431, 23–432. 5; CIC. De natura deorum
2, 34, 86
8.52 Ab adverbiis et praepositionibus verba derivantur, ut a ‛perendie perendino’. ‛Cras’, ex
quo ‛crastinus’ pro ‛crastino’. ‛Intra intro as’, ‛supra’ vel ‛super supero as’. 43 II 434, 16–19.
FIGURAE 44
8.53 Figurae verborum sunt tres: simplex, ut ‛cupio’, composita, ut ‛concupio’, decomposita,
id est, a compositis derivata, ut ‛concupisco’. 45 II 434, 21–24
8.54 Haec verba in compositione mutant coniugationem, ut ‛do das’, ‛reddo reddis’, ‛prodo
prodis’, ‛pello pellis’, ‛compello las’, etiam ‛pello las’ dictum est, sed nunc non est in usu. II
434, 26–435, 4.
8.55 Haec in compositione mutant genus, ut a ‛sentio’ neutro ‛assentior’, ‛dissentior’, dicitur
tamen et ‛assentio’ et ‛dissentio’ in eadem significatione. 46 II 435, 8–13; 399, 12–13.
39
(1) indicativi modi B om. ║ abiecta s R ablata s B ║ Scitor et sciscitor deponentia ab activo facta sunt. B om. ║
(2) Raroque usquam A Utroque usquam BR ║ noto as B ║ a noto A a noto nomine B a notu R
40
suorum primitivorum B
41
visso B
42
patro B om. ║ nutricatur et continet B ║ * Imitativa vocant. Graecis in ζω desinunt. Latini or terminatione
magis delectant. Eras. in Cop. Valla de verborum formis disputat li. 1. ca. 24. et seq. A comm.
43
perendino A perendio BR ║ et percrastino R percrastino B ║ supero superas R
44 Tit. Figura A
45 derivativa B
46 dissentior B om.
163

8.56 (1) A ‛verto’ activo passivum ‛pervertor’, ‛revertor’, dicitur tamen ‛reverto’ et ‛perverto’.
Ab ‛orior’ et ‛partior’ deponentibus ‛adorio’ et ‛impartio’, dicitur tamen et ‛adorior’ et
‛impartior’. A ‛verso’ activo ‛conversor’, ‛controversor aris’ deponens; praeterea ‛obsideo’,
‛assideo’, ‛adeo’, ‛transeo’, ‛ineo’, ‛subeo’, ‛praetereo’, ‛circumeo’, ‛convenio’, ‛invenio’,
‛perficio’, ‛reficio’, ‛conficio’ activa ex neutris facta sunt. (2) ‛Suffio’ vero activum ex
neutropassivo. Notandum, quod ‛facio’ cum praepositione compositum plerumque mutat
genus, si vero tam ‛facio’, quam ‛fio’ integris manentibus aliud verbum infinitum ante ipsa
componatur, non solum significationes, sed etiam accentus integros servamus, ut ‛calefacio’,
‛calefio’. OVIDIUS tamen ‛calefacit’ dixit. 47 II 399, 21–400, 1; 402, 10–13; 435, 8–21; 436, 9–
11.
8.57 Hec verba non coniugationem solum, sed etiam genus mutant, ‛sperno is’, ‛aspernor aris’,
‛sedeo’ ‛insidior insidiaris’. Praeterea ‛versificor’, ‛gratificor’, ‛velificor’, ‛carnificor’,
‛excarnifico’ vero activum, TERENTIUS in Heautontimorumeno: ubi excarnufices. ‛Amplifico’,
‛aedifico’, ‛laetifico’ et ‛assentor assentaris’, ‛conspicor’, ‛suspicor’, ‛vociferor’. 48 II 401, 19–
402, 5; 435, 8–436,11; TER. Heaut. 4, 6, 9
8.58 Haec verba simplicia non inveniuntur in usu: ‛defendo’, ‛percutio’, ‛allicio’, ‛compleo’,
‛aspicio’, ‛respicio’, * ‛suffragor’, ‛defensor’.* 49 II 435, 4–7.
8.59 A nonnullis simplicibus tamen etiam derivata inveniuntur, ut ‛plenus’, ‛letum’, ‛specto’,
‛quasso’ a ‛pleo’, ‛leo’, ‛spicio’, ‛quatio’. 50 II 178, 11–15.
8.60 Sciendum, quod principalem litteram, quamcumque habuerit positio verbi, in suo loco
servamus per omnem declinationem praeter ‛ago egi’ et ‛eo ivi’ vel ‛ii’. 51 II 437, 1–3; 437, 7–
8;
8.61 Cum in nominibus tota declinatio per omnes casus nominativi figuras soleat servare,
quibuscumque modis facta sit compositio, praeter ‛alteruter alterutrius’, ‛tantundem tantidem’,
‛quicquam cuiusquam’, ‛idem eiusdem’, quae fiunt euphoniae causa, quomodo et ‛quendam’
et ‛quandam’, in quibus m accusativi in n vertitur. 52 II 437, 12–24.
8.62 Quaeritur, cur compositum verbum in praesenti aliquando sit corruptum, et in praeterito
integrum, ut ‛possideo possedi’, ‛perficio perfeci’, sed apparet huiusmodi compositiones
verborum per singula tempora separatim solere componi. Ergo cum compositio plerumque
soleat et in tertia et in quarta, rarius in prima et secunda a correptam in e vel in i correptam per
omnia tempora convertere. 53 437, 9–12; 437, 25–28.
8.63 Convertit in his: ‛recino’, ‛exigo’, ‛inficio’, ‛iniicio’, ‛respergo’, ‛depereo’, ‛confringo’,
‛contingo’, ‛condemno’, ‛immineo’, ‛consecro’, ‛coerceo’, ‛inhibeo’, ‛conscendo’, ‛confiteor’,
‛depeciscor’, ‛defetiscor’, ‛insilio’, ‛perpetio’, ‛refello’, ‛ingredior’, ‛impertior’, ‛impartio’. 54
II 438, 16–24.
47
(1) perverto AR preverto B ║ aborior R fat ║ adorio AB aborio R ║ patior B ║ impatior B ║ circumeo R
circumeo, abio, ambio B
48
carnifices B excarnifices AR ║ suspicor, vociferor AR suspicor, remedior aris, vociferor et amplector B
49
* Natum a Graeco φράζοµαι ‛delibero’, sicut ‛impleo’ a πλ, et ‛percello’ a κέλλω ‛moveo’. Melanch. et
Susenbrot. A comm.
50
laeo A leo R litio B
51
Sciendum, quod principalem litteram B om.
52
Cum in omnibus AR Cum in nominibus B
53
fit corruptum AB sit corruptum R
54
recino R retineo B ║ consecro R consero B ║ coherceo B ║ inhibico B ║ defetiscor, insilio R defetiscor,
insido, insideo B ║ impertior B om. ║ impartio, impartior B
164

8.64 Conservatur in his a: ‛comparo’, ‛permaneo’, ‛enarro’, ‛exaro’, ‛decanto’, ‛invado’,
‛perlabor’, ‛excandeo’, ‛expalleo’, ‛exardeo’, ‛exareo’, ‛remaneo’, ‛incanto’, ‛repateo’,
‛renascor’, ‛depasco’, ‛delabor’, ‛coarguo’, ‛dilargior’. 55 II 438, 3–16.
8.65 In praeterito ergo perfecto, cum simplex verbum e longam habeat, non potest eam
compositio commutare, ut ‛exegi’, ‛infeci’, ‛inieci’. Nec enim dicere possumus i brevem in e
longam converti, quod in nullo fieri invenitur, quod ostendit ‛effractus’ ab ‛effringens’
temporis praesentis, etiam ‛exactus’ ab ‛exigens’, ‛subactus’ a ‛subigens’ et similia. 56 II 438,
27–439, 16
8.66 Anomala quoque ostendunt, quae non solum per tempora, sed per singulas etiam personas
per se componuntur, ut ‛prosum prodes prodest prosumus’. 57 II 439, 17–19.
8.67 Nam cum hoc verbum a vocali incipit, d interponitur. Similiter ‛aufero abstuli’ in
praesenti au pro ab, in praeterito abs habuerit. II 439, 19–22.
8.68 Verba cum quatuor partibus componi possunt: nomine, verbo, adverbio, praepositione, et
similiter participia, ut ‛amplifico’, ‛calefacio’, ‛maledico’, ‛produco’. 58 II 440, 18–22.
DE CONIUGATIONE 59
8.69 Coniugatio est consequens verborum declinatio, quae vocalibus secundae personae
comprehenditur. Cf. II 442, 18–19.
8.70 Coniugationes verborum sunt quatuor. II 442, 23
8.71 ‛Amo amas amor aris’ cuius coniugationis? Primae. Quare? Quia in secunda persona
praesentis indicativi modi habet a productum ante s vel ante ris. II 442, 22–23; cf. II 442, 28–
443, 10.
8.72 ‛Doceo doces doceor doceris’ cuius coniugationis? Secundae. Quare? Quia in secunda
persona praesentis indicativi modi habet e productum ante s vel ante ris. 60 cf. II 442, 28–443,
10.
8.73 ‛Lego legis legor legeris’ cuius coniugationis? Tertiae. Quare? Quia in secunda persona
praesentis indicatativi modi habet i correptum ante s in activis et in neutris. In passivis vero et
communibus et deponentibus habet e correptum ante ris. 61 cf. II 442, 28–443, 10.
8.74 Quartae coniugationis verba omnia in io desinunt praeter ‛eo’, ‛queo’ et ‛veneo’ cum suis
compositis, et in secunda persona praesentis indicativi modi is longatur. cf. II 442, 28–443, 10.
8.75 Haec sunt verba, quae, quamvis eandem significationem habeant, diversae tamen
coniugationis in usu sunt: ‛denseo denses’ et ‛denso densas’, ‛nexo sas’ et ‛nexo is’, ‛strideo
strides’ et ‛strido dis’, ‛ferveo ves’ et ‛fervo fervis’, ‛sorbeo es’ et ‛sorbo sorbis’. ‛Cieo cies’ et
‛cio cis’, ‛dureo es’, unde ‛duresco’ et ‛duro as’, ‛tueor tueris’ et ‛tuor eris’, ‛oleo oles’ ‛olo
olis’, ‛excelleo excelles’ et ‛excello is’, ‛claudeo es’, ‛claudo dis’ pro ‛claudico as’, ‛fulgeo
ges’ et ‛fulgo gis’, ‛sono as’ et ‛sono is’ apud vetustissimos, ‛tergeo terges’ et ‛tergo gis’,
‛orior’, ‛morior’ et ‛potior’ tam secundum tertiam, quam secundum quartam declinationem
protulere auctores. A ‛potior’ tamen infinitum secundum quartam semper invenitur. ‛Cupio’ et
55
excandeo AR excando B
56
ab effringens temporis praesentis B om. ║ ab exigens B om. ║ a subigens B om.
57
componantur B
58
potest A possunt BR ║ partibus BR artibus A ║ et praepositione B ║ participia, ut B om.
59
Tit. De coniugatione A
60
a productum B
61
i correptam B ║ in activis et in neutris B om.
165

‛pario’ tertiae, sed quartae quoque apud vetustissimos.* 62 II 443, 20–445, 11; 501, 10; 502,
16–24; 499, 5–8; 500, 19–20.
PERSONAE 63
8.76 Personae verborum sunt tres, quae in omnibus partibus, quae declinantur, semper cum
numero sociantur, et nomen quidem, pronomen, participium tertiae sunt personae, praeter
‛ego’, quod est primae, et ‛tu’ secundae, et vocativos casus omnium, qui sunt personae
secundae. 64 II 448, 11
8.77 Prima persona est, quae de se sola vel cum aliis loquitur, ut ‛dico’, ‛dicimus’. II 448, 11–
12.
8.78 Secunda est, ad quam vel de qua vel sola vel cum aliis prima loquitur, ut ‛dicis’, ‛dicitis’.
II 448, 12–13.
8.79 Tertia est, de qua extra se et illam, et posita, ad quam dirigit sermonem, loquitur prima, ut
‛dicit’, ‛dicunt’. Et prima quidem ac secunda persona verborum finitae sunt, et pronominibus
possunt iungi solis. 65 448, 13–15.
8.80 Tertia vero etiam nominibus, exceptis verbis substantiae vel vocandi, ut ‛Priscianus sum’,
‛Priscianus vocor’. 66 448, 17–24.
8.81 Quare imperativus modus caret prima persona? Quia naturaliter nullus sibi imperat.
Tertiae quoque personae internuntia utimur secunda persona, ut ‛grammatice, legat filius tuus’.
67 II 449, 7–13.
8.82 Infinita omnia, impersonalia, gerundia et supina carent personis et numeris. II 450, 1–2.
8.83 In novis conformationibus seu nominum seu verborum non omnes declinationis motus
sunt quaerendi, ut ‛tinnit’, ‛taratantara’. 68 II 450, 2–6.
8.84 Item ‛pluit’, ‛tonat’, ‛fulminat’ et similia, quae ad homines non pertinent, tertiae sunt
personae, nisi figurate per apostropham ‛Iuppiter’ introducatur. II 450, 9–14.
8.85 Quot sunt numeri verborum? Duo. Qui? Singularis et pluralis, ut ‛lego’, ‛legimus’, qui
nunquam in verbo voces communes habere inveniuntur. 69 II 451, 2–13.
DE FORMATIONE TEMPORUM 70
9.1 ‛Docebam’ cuius temporis? Praeteriti imperfecti. Quare? Quia, quod coepit geri, nondum
est perfectum.
9.2 ‛Docebam’ unde formatur? A secunda persona praesentis indicativi modi. Quare? Quia
prima et secunda coniugatio abiecta s secundae personae praesentis indicativi, tertia et quarta o
(*) positione in e productam mutata et addita bam faciunt praeteritum imperfectum, ut
‛amabam’, ‛docebam’, ‛legebam’, ‛audiebam’. Antiqui tamen in quarta transponentes vocales
62
*Vide heterωsin coniugationis apud Eras. A comm.
63
Tit. Personae A
64
vocativus R
65
positam AB et posita R ║ infinitae sunt B ║ iungi possunt B
66
Priscianus loquor B
67
internuntiata B ║ grammaticam legit B
68
In conformitatis etiam verbis non omnes declinationis motus sunt querendi, ut grandinat. B ║ omnes AB omnis
R ║ tinmat R
69 * Sicut in aliis partibus. A comm.
70 Tit. De formatione temporum A
166

per ei diphthongum proferebant, quam postea in i longam verterunt, ut ‛polibam’, ‛munibam’,
quod in eo desinentibus eiusdem coniugationis semper servatur, ut ‛ibam’, ‛venibam’,
‛quibam’. 71 cf. II 452, 18–453, 5; 457, 25–458, 13; cf. Holtz 593, 16–17.
9.3 Omne praeteritum perfectum in i desinit, et mutata i in e correptam et assumpta ram facit
praeteritum plusquamperfectum. cf. HOLTZ 593, 17–20.
9.4 Futurum indicativi modi in prima et secunda coniugatione fit a secunda persona praesentis
indicativi modi abiecta s et addita bo. In tertia et in quarta o positione mutata in am.
Excipiuntur in eo desinentia, quae modo primae et secundae formant futurum. 72 cf. HOLTZ
593, 20–21.
9.5 Secunda persona singularis praesentis imperativi modi fit a secunda persona praesentis
indicativi abiecta s. cf. HOLTZ 593, 22
9.6 In tertia tamen coniugatione abiecta s et i in e mutata.
9.7 Tertia persona singularis praesentis imperativi modi fit o positione verbi mutata in prima
coniugatione in et, et in aliis in at. 73 cf. HOLTZ 593, 22
9.8 Prima persona pluralis tam praesentis, quam futuri imperativi fit a sua tertia singulari
abiecta t et addita mus et producta paenultima. cf. HOLTZ 593, 23
9.9 Secunda persona pluralis fit a sua secunda singulari addita te, sed in tertia etiam e in i
revertitur. 74 cf. HOLTZ 593, 23
9.10 Tertia fit a sua tertia singulari n litera ante t interposita. cf. HOLTZ 593, 23
9.11 Secunda vel tertia persona singularis futuri imperativi fit a tertia singularis praesentis
indicativi addita o et producta paenultima praeterquam in tertia coniugatione. 75 cf. HOLTZ 593,
23
9.12 Secunda pluralis futuri imperativi fit a sua secunda vel tertia singulari addita te syllaba. 76
cf. HOLTZ 593, 24
9.13 Tertia pluralis futuri imperativi fit a tertia praesentis pluralis indicativi modi addita o. 77
cf. HOLTZ 593, 24
9.14 Prima persona praesentis et praeteriti imperfecti optativi modi, et praeteriti imperfecti
subiunctivi fiunt a secunda singulari praesentis imperativi addita rem. 78 cf. HOLTZ 593, 25
9.15 Praeteritum perfectum et plusquamperfectum optativi et praeteritum plusquamperfectum
subiunctivi formantur a prima persona praeteriti indicativi addita s et sem. cf. HOLTZ 593, 27
9.16 Futurum optativi et praesens subiunctivi formantur ab ipsa positione verbi o in prima
coniugatione mutata in em, in ceteris o in am. 79 cf. HOLTZ 593, 28
9.17 Praeteritum perfectum subiunctivi formatur a praeterito perfecto indicativi mutata i in e
correptam et addita rim. cf. HOLTZ 594, 3
9.18 Futurum subiunctivi formatur a praeterito perfecto eiusmodi mutata im in o. 80 cf. HOLTZ
594, 5
71
A secunda AR A prima B ║ indicativi modi AR indicativi B ║ abiecta es B ║ * Positione, id est themate more
Graecorum. A comm.
72
et in secunda B ║ fit B om. ║ et quarta B
73
singularis B om. ║ imperativi AR indicativi B ║ in prima coniugatione in et, et in aliis in at B in prima
coniugatione in et, in aliis in at R
74
sed AR si B
75
persona B om.
76
imperativi B om. ║ singularis B
77
modi B om.
78
singulari B om.
79
verbi B om.
80
B om.
167

9.19 Infiniti praesens et praeteritum imperfectum fit ab imperativo addita re. 81 cf. HOLTZ 594,
7
9.20 Praeteritum perfectum et plusquamperfectum a praeterito perfecto indicativi addita s et
se. 82 cf. HOLTZ 594, 7
9.21 Futurum infiniti cum supino in um et ‛ire’ profertur, vel addito ‛esse’ neutrali participio
futuri, ut ‛amatum ire’ vel ‛amaturum esse’, quod per eclypsim plerumque profertur. CATO in
V Originum: illi polliciti sese facturum omnia, per eclypsim esse pro ‛factum ire’. 83 Cf. HOLTZ
594, 8
9.22 Impersonalia in tur formantur a tertiis personis activis addita ur. Cf. HOLTZ 594, 9
9.23 ‛Amabar’ unde formatur? A prima persona activi praeteriti imperfecti indicativi modi.
Quare? Quia omnia activa, quae in o desinunt, addita r, quae vero in m, mutata m in r faciunt
passiva. cf. HOLTZ 594, 19
9.24 Praeteritum perfectum, et quae ab eo sunt, fiunt per participium et ‛sum es est’. Cf.
HOLTZ 594, 20–21.
9.25 Imperativi secunda persona singularis numeri praesentis fit a singulari activa addita re
syllaba, et est similis activo infinito praesentis et praeteriti imperfecti. 84 Cf. HOLTZ 594, 26
9.26 Tertia a tertia addita ur. Cf. HOLTZ 594, 26
9.27 Prima pluralis a sua activa mutata s in r. Cf. HOLTZ 594, 27
9.28 Secunda pluralis imperativi fit a secunda praesentis activi indicativi abiecta s et addita
mini, et est similis secundae pluralis praesentis indicativi passivi. Cf. HOLTZ 594, 27
9.29 Tertia a tertia activi addita ur, omnis enim tertia persona activa, cum facit passivum,
assumit ur. cf. HOLTZ 594, 27
9.30 Prima pluralis imperativi temporis futuri fit a sua activa mutata s in r. Cf. HOLTZ 594, 28
9.31 Secunda futuri passivi imperativi fit a secunda sui praesentis mutata i in or. Cf. HOLTZ
594, 28
9.32 Infinitum passivum ab activo fit mutata e in i, quae mutatio in tertia coniugatione fit,
prius abiecta re brevi, quam sic dicere possumus. 85 Cf. HOLTZ 595, 19
9.33 Activa enimvero, siquidem in o desinunt, addita r, si vero in t, addita ur, si in m vel s, in
plurali numero ultima littera mutata in r, in singulari autem interposita ri. Et si ante s i brevis
esset, mutata in e faciunt consimiles passivorum personas, quamvis etiam ris in re conversa,
solet eadem secunda persona proferri. 86
9.34 Anomala verba, id est, inaequaliter declinata sunt: ‛fero’, ‛edo’, ‛volo’, ‛sum’, sed ‛fero’
per syncopen secundam et tertiam personam habet, ut ‛fers fert’. In ceteris sequitur regulam
tertiae coniugationis ita tamen, ut quae nascuntur a concisis, secundum formationis regulam
concisa proferantur. 87 Cf. II 454, 1–457, 17.
9.35 (1) ‛Peto’ praeteritum ‛petivi’ vel ‛petii’, infinitum eius ‛petivisse’ vel ‛petiisse’ vel
‛petisse’. Quare? Quia praeteritum infiniti fit a prima praeteriti indicativi modi addita s et se.
Quare ‛petiisse’ vel ‛petisse’? Quoniam quandoquidem praeteritum indicativi verbi in vi
syllabam desinit, siquidem i habet ante vi, tam praeteritum, quam omnia, quae ab eo
derivantur, per omnes numeros et personas, abiectione v, patiuntur syncopam, s vero sequente
81
Infinitum fit ab imperativo addita re. B
82
perfecto A om. ║ plusquamperfectum infinitivi fit B
83
infinitivi B ║ addita B ║ proferuntur B ║ orriginum R ║ sese factum B
84
singulari activo B
85
passivi B ║ possumus AR possimus B
86
vel in s B ║ interposita ri vel re B
87
Anormala B ║ et sum B ║ syncopam B
168

vi quoque syllabam abiicere licet, ut ‛cupivi’ vel ‛cupii’, ‛cupivisti’ vel ‛cupiisti’ vel ‛cupisti’.
(2) Item ‛audiveram’ vel ‛audieram’, ‛audiveras’ vel ‛audieras’. Si vero non antecedit i, nec u
in positione verbi fit, sed adiecta praeterito, per secundas personas et tertias praeteriti, et in
aliis temporibus, quae ab eo derivantur, per omnes personas et numeros elisione vi syllabae
fieri solet, ut ‛amavisti’ vel ‛amasti’, ‛amavistis’ vel ‛amastis’, ‛amaverunt’ vel ‛amarunt’.
Nam terminatio in re, nisi praecedat i, raro patitur syncopam. Item ‛cognoveram’ vel
‛cognoram’, ‛cognoveras’ vel ‛cognoras’. HORATIUS tamen a ‛moveo’ ‛summosse’ et
‛commorit’ dixit. 88 HOR. Serm. 1, 9, 47 sq.; HOR. Serm. 2, 1, 45
88 (1) antecedat AR antecedit B ║ fit B sit AR ║ (2) adiecta AB abiecta R ║ submosse B
169

DE PRAETERITIS VERBORUM 1
9.36 Generales praeteriti formae sunt octo: vi, si, xi, i, quando antecedit consonans, quae in
praesenti ante o vel eo vel io invenitur, in quibus quatuor formis paenultima producitur, ut
‛amavi’, ‛risi’, ‛cessi’, ‛duxi’, ‛iuvi’, ‛vidi’, ‛fugi’. Excipiuntur paenultimam corripientia:
‛bibi’, ‛fidi’, ‛scidi’, quod per aphaeresim factum est a ‛scicidi’, praeterea ui divisae syllabae,
similiter ii, quae paenultimam corripiunt, ut ‛docui’, ‛abii’. Inveniuntur tamen vetustissimi
eandem paenultimam produxisse, in his maxime, quae a praesenti in uo divisas syllabas
desinente proficiscuntur, ut ‛erui’, ‛annui’, ‛argui’. 2 II 463, 6–9; 459, 18–19; 467, 1–5; 465, 5–
9; 504, 22–26.
9.37 Quae in principio geminant consonantes, tempora principalis syllabae servant in
paenultima, ut ‛spopondi’, ‛caedo cecidi’, ‛cecini’. Excipiuntur ‛didici’, ‛pepuli’, ‛pupugi’,
‛tutudi’, ‛tetigi’, ‛pepigi’. 3 II 467, 11–468, 6
9.38 Octava est, quae geminat consonantes in fine paenultima correpta, ut ‛reddidi’, ‛credidi’.
Forma in ui divisas syllabas paenultimae ac antepaenultimae praesentis tempora servat in
praeterito excepto uno ‛pono posui’, quod in praesenti producit, in praeterito corripit, quod
antiquissimi ‛posivi’ dicebant. II 468, 7–9; 464, 22–26; 465, 20–22.
9.39 Quae geminantur in praeterito, composita non geminantur praeter ‛do’, ‛sto’, ‛disco’,
‛posco’ et ‛pungo’ cum reliquis. A ‛curro’ vero utroque modo inveniuntur. OVIDIUS tamen
‛abstit’ dixit pro ‛abstitit’ XI Metamorphoseon: Alcinoe lacrimas et quae pars admovet, abstit.
Cum ‛de’ apud vetustissimos duplicatur: ‛tondeo’, ‛detotondi’. 4 II 472, 4–7; 482, 3; OVID.
Met. 11, 473
PRIMA CONIUGATIO 5
9.40 (1) ‛Amo’ praeteritum ‛amavi’ per quam regulam? Primae coniugationis verba a secunda
persona praesentis indicativi abiecta s et addita vi faciunt praeteritum perfectum praeter
sexdecim, quorum duodecim abiecta as et additis ui divisis syllabis formantur: ‛domui’,
‛crepui’, ‛fricui’, ‛micui’, ‛secui’, ‛sonui’, ‛tonui’, ‛vetui’, ‛plicui’, ‛cubui’, ‛nexui’, ‛necui’.
‛Mico’ tamen cum di compositum ‛dimicavi’ facit, ‛plico’ cum nomine compositum in avi
facit, ut ‛duplicavi’, ‛multiplicavi’, cum praepositione plerumque in vi, raro in avi. (2)
PACUVIUS: Quo te applicavisti. CICERO Rhetoricorum libro II: Quod in itinere tam familiariter
se applicaverit. VARRO: Ad Siculos se applicavit. A ‛cubo’ composita tam primae, quam
tertiae coniugationis inveniuntur, et in ui divisas syllabas semper terminant praeteritum, et
quae tertiae coniugationis sunt, intercipiunt m, ut ‛incumbo incumbis bui’. 6 II 468, 9–469, 12;
PACUVIUS, cf. II 469, 7; CIC. De inv. 2, 13, 43; VARRO, cf II 469, 9–10.
9.41 ‛Nexo as’ frequentativum est a ‛necto is’, quod ‛nexui’ vel ‛nexi nexum’ facit, et ideo
rationabilius est primae, quamvis et ‛nexo is’ inveniatur. II 469, 12–470, 23
1 Tit. De praeteritis verborum ex IX. Prisciani, generatim A
2 vi, si, xi et i B vi, si, xi, i R ║ risi AR rasi B
3 cado B ║ didici pepuli pupugi tutudi tetigi pepigi AR didici, pepugi, pupugi, tutudi, tetegi, pepigi B
4 cum reliquis AR cum re. R ║ Alcinoe A Alcione BR ║ dupplicabatur B ║ ut B om.
5 Tit. De praeteritis speciatim primae coniugationis A
6 (1) a secunda persona R a secunda B ║ cubui B om. ║ (2) applicavisti AR applicuisti B
170

9.42 ‛Neco as’, cum peremptum ferro significat, ‛necavi necatum’, cum alia vi, ‛necui nectum’
facit. CICERO in Tusculanis libro II: enectus siti Tantalus. 7 II 469, 12–470, 23; CIC. cf. II 470,
19–20.
9.43 Excipiuntur praeterea haec quatuor: ‛sto steti’, ‛do dedi’, ‛iuvo iuvi’, ‛lavo lavi’, quod
etiam ‛lavo is’ dicitur. VIRGILIUS: Lavit improba taeter // Ora cruor, et fluidum lavit inde
cruorem. ‛Do das’ solum primae coniugationis verbum da ubique ante finem corripit. Item
cum monosyllabis compositum transit in tertiam, et semper duplicat praeteritum, ut ‛vendidi’,
‛credidi’, ‛abscondidi’. ‛Circumdo das circumdedi’ dissyllabis componitur, est ideo primae. 8 II
471, 1–17; cf. 516, 5–11; VERG. Aen. 10, 727 sq.; VERG. Aen. 3, 663
SECUNDA CONIUGATIO 9
9.44 Secunda coniugatio in eo desinit semper, et i antecedente unum invenio ‛cieo’, quod et
‛cio cis’ secundum quartam dicitur, quorum praeteritum ‛civi’ facit, et ‛cii’ per syncopam. In
eo tamen pauca primae inveniuntur, ut ‛creo creas’, ‛calceo calceas’, alii ‛calcio as’ dicunt, et
‛meo meas’.* 10 II 476, 8–477, 4
9.45 ‛Ferveo’, quod et ‛fervo’ dicitur, quomodo facit praeteritum? ‛Fervi’. Quare sic? Quia in
veo verba secundae coniugationis eo in i mutata et producta paenultima faciunt praeteritum, ut
‛movi’, ‛favi’, ‛fovi’. ‛Coniveo’ tamen, quod et ‛conivo is’ dicitur, tam ‛conivi’, quam ‛conixi’
facit, ‛ferbeo’, cum per b scribitur, ‛ferbui’ facit. 11 II 477, 24–478, 19; 479, 19
9.46 (1) ‛Ardeo’ praeteritum ‛arsi’ dic regulam. In deo desinentia secundae coniugationis, si
longa vocalis vel ar antecedit, deo in si conversa, sin e vel i breves praecedunt, deo productis
eisdem, et eo mutata in i faciunt praeteritum, ut ‛risi’, ‛arsi’, ‛sedi’, ‛resedi’, ‛vidi’. Excipitur
‛strideo’, quod, quamvis producat i, tamen ‛stridi’ facit. (2) Si vero prima syllaba in deo
terminatorum post mutam aliquam vel m semivocalem e vel o natura correptas habuerit, et in
aliquam liquidam desinentes, quam deo sequatur, duplicata prima syllaba, et eo in i conversa
et prioris geminatarum syllabarum extrema subtracta consonante faciunt praeteritum
perfectum, ut ‛pependi’, ‛totondi’, ‛momordi’, ‛spopondi’, quod s a secunda syllaba euphoniae
causa detraxit. 12 II 481, 5–29.
9.47 Sin autem au diphthongus ante deo fuerit, per participium declinatur, quamvis
vetustissimi et ‛ausi’ et ‛gavisi’ pro ‛ausus sum’ et ‛gavisus sum’ dixerunt. Ex hoc verbo
animadverte, quod ‛ausim ausis ausit’ pro subiunctivo ‛audeam audeas audeat’ invenimus. II
482, 8–17.
9.48 Alia vero omnia in deo mutata eo in ui divisas syllabas faciunt praeteritum, ut ‛candui’,
‛studui’, ‛frondui’, ‛splendui’, excipitur ‛prandeo di’ et ‛pransus sum’. II 483, 6–8; 483, 18
9.49 ‛Turgeo’ praeteritum ‛tursi’ dic regulam. In geo verba l vel r antecedente geo in si,
naturaliter vero longa vocali geo in xi, alia eo in ui divisas syllabas conversa faciunt
praeteritum perfectum, ut ‛indulsi’, ‛mulsi’. Quidam tamen differentiae causa ‛mulxi’
dixerunt, ‛ursi’, ‛tersi’, praeterea ‛luxi’, ‛frixi’, ‛egui’, ‛vigui’, ‛rigui’. 13 II 485, 17–486, 25
7
necatum facit B ║ necui et nectum B
8
lavis is R ║ Virgilius A Virgilius in VI B Virgilius in sexto R ║ circundo as B ║ prime coniugationis B
9
Tit. Secunda coniugatio A
10
* Item ‛beo’, ‛laqueo’, ‛streo’, ‛nauseo’, ‛enucleo’ et ‛eo’ cum compositis quartae. A comm.
11 ferveo B
12 (1) de productis B
13 rigui B om.
171

9.50 ‛Fleo’ praeteritum ‛flevi’ dic regulam. In leo verba, quae ante l aliam consonantem
habent in eadem syllaba, et ab ‛oleo’ vel ‛leo’, quod non est in usu, composita o in vi
syllabam, alia omnia in leo, eo in ui divisas syllabas conversa faciunt praeteritum, ut ‛implevi’,
‛supplevi’, cuius simplex non legi, ‛exolevi’, ‛delevi’. ‛Obsolevi’ non est enim a ‛soleo’, quod
‛solitus sum’, vel ‛solui’ secundum SALLUSTIUM facit in I Historiarum: neque subsidiis, uti
soluerat, compositis. ‛Oleo’ cum ‛redoleo’, ‛adoleo’ et ‛aboleo’ tam in evi, quam in ui divisas
syllabas faciunt, praeterea ‛dolui’, ‛calui’, ‛excellui’. 14 II 488, 15–489, 8; 490, 21–491, 2;
SALL. Hist. II 64 p. 180 Kr.
9.51 ‛Habeo’ praeteritum ‛habui’. Quare? Quia omnia alia verba secundae coniugationis
praeter supradicta, quacumque consonante antecedente, eo in ui divisas syllabas convertentia
faciunt praeteritum, ut ‛eminui’, ‛rubui’, ‛docui’, ‛timui’, ‛iacui’, ‛liqueo liquui’, ex quo
‛liquesco’ incohativum. OVIDIUS in IV Metamorphoseon: Protinus imbutum caelesti nectare
corpus // Delicuit. ‛Liceo’ quoque ‛licui’ facit. Excipiuntur ‛iussi’, ‛sorpsi’ vel ‛sorbui’,
‛mulsi’, ‛mansi’, ‛nevi’, ‛haesi’, ‛luxi’, ‛pelluxi’, ‛torsi’, quod solum in queo secundae
coniugationis invenitur, sic sua composita ‛contorqueo contorsi’, ‛extorqueo extorsi’.* 15 II
491, 3–20; OVID. Met. 4, 252 sq.
TERTIA CONIUGATIO 16
10.1 ‛Iacio’ praeteritum ‛ieci’ dic regulam. In cio desinentia tertiae coniugationis verba a vel i
antecedente mutant eam in e productam, et si a praecedit, io in i longam. Sin vero i, cio in xi
conversa faciunt praeteritum, ut ‛feci’, ‛abieci’, ‛aspexi’, ‛illexi’, ‛pellexi’, ‛allexi’, quae et
‛allicui’ et ‛pellicui’ veteres protulerunt, excipitur ‛elicui’. 17 II 496, 10–497, 9
10.2 In dio et in gio desinentia tertiae coniugationis verba io in i longam conversa et producta
paenultima faciunt praeteritum perfectum, ut ‛fodi’, ‛fugi’, ‛confugi’. 18 II 498, 5; 498, 20–22.
10.3 ‛Capio’ facit ‛cepi’, ‛cupio cupivi’ vel ‛cupii’, quod vetustissimi secundum quartam
etiam proferebant, sicut et ‛pario’, ‛rapio rapui’, ‛sapio sapui’ vel ‛sapivi’ dicitur et ‛sapii’. II
498, 24–25; 499, 5–17.
10.4 ‛Coepio’, quod non est in usu, ‛coepi’ facit praeteritum, TERENTIUS tamen in Adelphis
praeteritum imperfectum subiunctivi, quod nascitur ex praesenti, protulit: sinerem ego illum?
ac non sex totis mensibus // Prius olfecissem, quam ille quicquam coeperet? 19 II 500, 12–16;
TER. Adelph. 3, 3, 42 sq.
10.5 ‛Pario peperi’, ‛percutio’ et omnia a ‛quatio’, quod CHARISIO teste in usu non est, in si
faciunt: ‛percussi’, ‛incussi’. 20 II 500, 19–20; 502, 6–8. – CHARISIUS cf. II 502, 6–8.
10.6 (1) ‛Suo’ praeteritum ‛sui’ dic regulam. In uo divisas syllabas desinentia tertiae
coniugationis o in i conversa faciunt praeteritum perfectum, ut ‛spui’, ‛dilui’, ‛metui’,
excipiuntur ‛struxi’, ‛fluxi’, ‛pluvi’. LIVIUS: pluvisse lapidibus. IDEM: sanguine pluvit.
‛Unguo’, ‛tinguo’ vel ‛tingo’, ‛linguo’, ‛ninguo’, ‛extinguo’, cuius simplex in raro usu est,
CICERO in Arato participium protulit, quod a ‛stinguo’ nascitur: Stinguens praeclara insignia
14
suplevi B
15
liqui AR liquui vel licui B ║ Ovidius in III AR Ovidius in IIII B ║ deliquit A delicuit B deliquuit R ║ sorbsi B
║ hesi B ║ poluxi B ║ * Alii in plura membra diducunt satis diligenter. A comm.
16
Tit. Tertia coniugatio ax X. Prisciani A
17
alexi B ║ alicui B
18
fudi A
19
olfecissem AR abfecissem B ║ quicquid B ║ * Coeperit vulgo legitur. A comm.
20
in si A nisi B in xi R ║ fatiunt R ║ percusi R ║ incusi R
172

coeli. (2) IDEM in Prognosticis passivum protulit: Ut cum luna manens Hyperionis officit orbi,
// Stinguuntur radii caeca caligine tecti. In xi faciunt et ‛coco’ vel ‛cuoquo coxi’, ‛linquo
liqui’. Sed haec, quando u amittit vim literae, regulam eorum sequuntur, quae in go vel in co
desinunt.* 21 II 503, 5–504, 21. – LIV. 1, 31, 1; LIV. 21, 62, 5; LIV. 22, 36, 7; LIV. 24, 10, 7;
CIC. cf. 504, 18-21.
10.7 ‛Solvo’ praeteritum ‛solui’ dic regulam. In vo desinentia tertiae coniugationis verba u
loco consonantis posita, si paenultima in l desinit, o in i, sin in vocalem natura longam, vo in xi
conversa faciunt praeteritum, ut ‛volvi’, ‛calvi’, ‛vixi’. II 506, 7–11.
10.8 (1) ‛Scribo’ praeteritum ‛scripsi’ per quam regulam? In bo desinentia verba tertiae
coniugationis, si non antecedit longa vocalis, o in i, si antecedit, bo in psi conversa faciunt
praeteritum, ut ‛bibi’, ‛nupsi’. Excipiuntur ‛incumbo incubui’, quod ‛incubo bas’ dicitur, et
omnia a ‛cubo’ composita sive primae, sive tertiae coniugationis, quae in ui divisas faciunt
praeteritum perfectum. (2) Vetustissimi tamen omnia primae coniugationis verba, quae in ui
divisas faciunt praeteritum, etiam secundum tertiam solebant declinare. ‛Nupsi’, b scribis vel
p? P. Quare? Quia nunquam b ante s in principio syllabae potest inveniri. 22 II 506, 16–507, 10
10.9 (1) ‛Vinco’ praeteritum ‛vici’ dic regulam. In co desinentia verba tertiae coniugationis, si
n praecedit, abiecta n et o in i, s vero praecedente sco mutata in vi syllabam, sin autem vocalis
natura longa, co in xi faciunt praeteritum, ut ‛vici’, ‛convici’, ‛liqui’, ‛quievi’, ‛ascivi’, ‛crevi’,
‛pavi’, ‛consuevi’ vel ‛consuetus sum’. CHARISIUS tamen etiam ‛consuesci’ posuit. (2) Item
‛duxi’, ‛dixi’, excipiuntur ‛conquinisco conquexi’,* ‛compesco compescui’ et ‛depesco
depescui’ et geminantia ‛didici’, ‛poposci’, ‛parco peperci’ et ‛parsi’. ‛Ico’ paenultima brevi in
praesenti praeteritum ‛ici’ facit paenultima producta, quam tamen LUCRETIUS in praesenti
producit: corpus propellit et icit. ‛Glisco’ vero praeterito caret. 23 II 507, 26–510, 3;
CHARISIUS, cf. 508, 5-6; LUCR. 3, 161
10.10 (1) ‛Ludo’ praeteritum ‛lusi’ dic regulam. In do desinentia verba tertiae coniugationis
paenultima naturaliter longa do in si, in ceteris vero o in i conversa, et si ante n u vel i
habuerint, ea abiecta faciunt praeteritum perfectum, ut ‛laesi’, ‛rasi’, ‛rosi’, ‛vasi’, ‛claudo
clausi’ vel ‛clusi’, ‛fudi’, ‛scidi’ et ‛scicidi’ apud vetustissimos rationabilius, ne minorum
temporum praeteritum sit, quod rarissime invenitur. ‛Findo’ quoque ‛fidi’, licet quidam ‛fisi’
putaverunt. VIRGILIUS: et media adversi liquefacto tempora plumbo // Diffidit ac multa
porrectum extendit harena. (2) Excipiuntur ‛cedo cessi’, ‛divido divisi’, ‛strido stridi’; ab eo,
quod est ‛sido’, praeteritum non inveni, eius passivo usus est STATIUS in II Thebaidos:
summisque insiditur astris, VIRGILIUS composito: subsidunt undae. ‛Cudo’ alii ‛cusi’, alii
‛cudi’ dicunt, quod VIRGILIUS probat in I. Aeneidos: scintillam excudit Achates. Et haec, quae
duplicant principalem syllabam: ‛caedo cecidi’, ‛tendo tetendi’, ‛pendo pependi’, ‛pedo
pepedi’, ‛tundo tutudi’, cuius paenultima tam produci, quam corripi solet a vetustissimis. 24 II
514, 2–519, 3; 521, 17–528, 7. – VERG. Aen. 9, 588 sq.; STAT. Theb. 2, 36; VERG. Aen. 5,
820; VERG. Aen. 1, 174
21 (1) fulxi B ║ pluvi AR pluvi, unxi, tinxi B ║ lapidibus B om. ║ exiguo B ║ (2) cuoquo A quoquo BR ║ *
Apud Priscia. hic versus legitur: Ut cum Luna means Hiperionis effugit orbem. A comm.
22 (1) per quam regulam AR dic regulam B ║ a cumbo composita B
23 (1) in xi conversa B ║ liqui R loqui B ║ ponit AB posuit R ║ (2) conquexi R conquesci B ║ depesco depescui
AR dispesco dispescui B ║ Ico paenultima AR In co et paenultima B ║ * id est ‛caput inclino’ A comm.
24 (1) quo rarissime B ║ adversi A om. BR ║ liquefacto A liquefacta BR ║ ac multa B et media AR ║ sido AB
scido R ║ summis BR ║ insiditur A insinditur B insciditur R ║ (2) Virgilius compositum B ║ subsidunt AB
subscidunt R
173

10.11 (1) ‛Rego’ praeteritum ‛rexi’ dic regulam. In go desinentia verba tertiae coniugationis, si
go antecedit r, go in si, aliter in xi conversa faciunt praeteritum, ut ‛mersi’, ‛sparsi’, ‛cinxi’,
‛iunxi’, ‛anxi’. Nec obstat regula horum ‛porrigo porrexi’, ‛pergo perrexi’, ‛surgo surrexi’,
quoniam a ‛rego’ composita sunt, et composita primitivorum declinationem sequuntur. Sic
etiam ‛corrigo’, ‛porrigo’, ‛arrigo’ in exi faciunt. Excipiuntur ‛fregi’, ‛egi’, ‛legi’, ‛tetigi’,
‛cogo’ et ‛dego’ ab ‛ago’ per syncopam, ‛coegi’ et ‛degi’. ‛Intelligo’ tamen, quod antiqui
‛interlego’ proferebant, ‛negligo’ et ‛diligo’ a ‛lego’ composita in xi faciunt, ut ‛intellexi’ vel
‛interlexi’, ‛neglexi’, ‛dilexi’. (2) AEMILIUS tamen MACER ‛neglexerint’ dixit. ‛Pango’ quoque,
quod ‛pago’ dicitur pro ‛paciscor’, ‛panxi’, ‛pepigi’ et ‛pegi’ facit, unde ‛impingo impegi’;
‛tango tetigi’, ‛pungo pupugi’ vel ‛punxi’, ‛expungo expunxi’ dicimus. A ‛repungo’, quando
de ratione vel kalendario loquimur, ‛repunxi’, quando vicem redditam ostendimus, ‛repupugi’
dicimus. 25 II 523, 3–525, 5 – AEMILIUS MACER, cf. 525, 3–5.
10.12 ‛Veho’ praeteritum ‛vexi’ dic regulam. In ho desinentia verba ho in xi conversa faciunt
praeteritum perfectum, ut ‛traho traxi’. 26 II 526, 3–6.
10.13 ‛Alo’ praeteritum ‛alui’ dic regulam. In lo desinentia verba tertiae coniugationis o in ui
divisas; si duplicant l, et a muta incipiant, geminata principali, nec ubique eadem vocali
servata; aliter o in i conversa faciunt praeteritum perfectum, ut ‛colui’, ‛malui’, ‛consului’,
‛pepuli’, ‛fefelli’, ‛tollo tetuli’, pro quo nunc frequentius utimur ‛sustuli’. A ‛tulo’ etiam, quo
veteres utebantur, ‛tetuli’ dicebatur, praeterea ‛psallo psalli’, ‛vello velli’ vel ‛vulsi’, ‛percello’
et ‛excello’, quorum simplex in usu non est, ‛perculi’ et ‛exculi’ vel, ut alii ‛excellui’ ab
‛excelleo’. 27 II 526, 7–20; 527, 8–14.
10.14 ‛Como’ praeteritum ‛compsi’. Quare? Quia in mo desinentia verba tertiae coniugationis
longa vocali antecedente o in psi, aliter in ui divisas conversa faciunt praeteritum perfectum, ut
‛prompsi’, ‛dempsi’, ‛vomui’, ‛gemui’, excipiuntur ‛emo emi’, et ‛premo pressi’. 28 II 528, 5–
11.
10.15 In no desinentia, nisi g vel o vel m antecedat, in vi syllabam, g uel o antecedente in ui
divisas, m vero antecedente no in psi conversa faciunt praeteritum perfectum, ut ‛sino sivi’,
‛sterno stravi’, ‛cerno crevi’, ‛sperno sprevi’, ‛lino livi’, vel differentiae causa ad ‛Livi’
nomen, ‛levi’ et apud vetustissimos ‛lini’. TERENTIUS in Heautontimorumeno: relevi dolia
omnia. Praeterea ‛pono posui’, quod antiquissimi ‛posivi’ etiam protulerunt. ‛Gigno’, quod et
‛geno’ vetustissimi protulerunt, ‛genui’, ‛temno tempsi’, excipitur ‛cano cecini’. 29 II 528, 19–
28; 529, 8–530, 1. – TER. Heaut. 3, 1, 51
10.16 ‛Succino’ praeteritum ‛succinui’ dic regulam. A ‛canendo’ composita in ui divisas
faciunt praeteritum perfectum, ‛concinui’, ‛occinui’, quod etiam ‛occano occanui’ dicitur,
Sallustius in I Historiarum: iussu Metelli cornicines occanuere. 30 II 529, 3–8; SALL. Hist. 1, 69
p. 99 Kr.
25 (1) porrigo AB porgo R ║ perexi B ║ surexi B ║ in xi AB in si R ║ ut intellexi AR intellexi B ║ (2)
neglexerint A negligerint B neglegerint R ║ et pago B ║ panxi AB pansi R ║ pepegi A pepigi BR ║ impingo
impegi AR compungo compegi B ║ repungo AB repugno R
26 traho traxi R traho trahi, vectum, tractum B
27 sin dupplicat B ║ tollo tetuli A tollo totolli BR ║ utimur AR utuntur B ║ sustuli AR subtuli B ║ tullo B ║
praeterea B praeterita R ║ psalo psali R ║ precello B
28 vocali longa B
29 In o desinentia R ║ In no desinentia i o vel g vel a vel m antecedat in ui vel ui sillabam faciunt praeteritum
perfectum… B ║ lino livi vel lini vel differentie causa ad livi nomen levi B ║ dolia omnia A omnia dolia BR ║
etiam posivi B ║ gino R
30 iussi B ║ concines B
174

10.17 In po desinentia verba tertiae coniugationis l vel r vel e productam ante po habentia o in
si, e vero brevem habentia paenultimam o in ui divisas conversa faciunt praeteritum
perfectum, ut ‛sculpsi’, ‛carpsi’, ‛repsi’, ‛strepui’, ‛crepui’. ‛Rumpo’, quod solum invenio
habere m ante p, eiecta m et conversa o in i facit praeteritum perfectum, ut ‛rupi’, ‛corrupi’,
‛abrumpo abrupi’. 31 II 531, 15–22.
10.18 In ro desinentia verba tertiae coniugationis per vi syllabam faciunt praeteritum
perfectum, ut ‛tero trivi’, ‛quaero quaesivi’, ‛sero sevi’, a quo composita si mutant
significationem, in ui divisas exeunt, ut pro ‛relinquo’ ‛deserui’, pro ‛immitto’ ‛inserui’, si
enim de arbore dicam, ‛insevi’ facit, et participium ‛insitus’, non ‛insertus’, vetustissimi tamen
etiam simplex ‛serui’ dixisse inveniuntur. ‛Gero’ et ‛uro’ duplicant s, ‛gessi’, ‛ussi’, nam
‛verro’, quod SERVIUS ‛versi’ dixit, ut usus comprobat, ‛verri’ facit, ‛curro cucurri’ et in
compositis utroque modo, ut ‛decurri’ et ‛decucurri’. 32 II 532, 5–533, 15 – SERVIUS, cf. II 532,
22-23.
10.19 In so desinentia verba tertiae coniugationis, nisi sint desiderativa, o in i conversa et
assumpta vi syllaba faciunt praeteritum, ‛lacessivi’, ‛arcessivi’. Nam quod CAPER dicit
‛lacessisse’ apud LUCILIUM inveniri, potest per syncopam esse prolatum vi syllabae, ut est
‛petisse’, ‛cupisse’ pro ‛petivisse’ et ‛cupivisse’. 33 II 534, 20–535, 6 – CAPER, cf. II 535, 1
10.20 Desiderativa o in i mutata faciunt praeteritum, ut ‛facessi’, ‛capessi’, ‛visi’, ‛quaeso’
tamen ‛quaesivi’ a primitivo assumpsit, quamvis et ‛quaesi’ habeat. ‛Pinso pinsui’ facit
praeteritum. PLAUTUS: neque molis molui, neque pinsui pilis.* 34 II 535, 11–22. – PROBUS, cf.
II 535, 20–22.
10.21 (1) ‛Pecto’ plerique ‛pexui’, ASPER tamen ‛pectivi’, CHARISIUS ‛pexi’ protulerunt,
‛necto’ tam ‛nexui’, quam ‛nexi’, ‛flecto flexi’ facit et ‛plecto plexi’, quod nunc ‛plector’ et
‛amplector’ dicimus. Sed ‛plector’ passivum esse TERENTIUS ostendit in Phormione: ego
plectar pendens. ‛Peto petivi’ facit, ‛meto messui’, ‛verto verti’, ‛stertui’, ‛mitto’ geminata t
‛misi’. (2) ‛Sisto’ vero quando activum est, caret praeterito, quando absolutum, cum ‛sto’
habet commune, ut ‛resisto’ vel ‛resto restiti’, ‛consisto’ vel ‛consto constiti’, ‛persisto’ vel
‛persto perstiti’. 35 II 536, 5–537, 18 – ASPER, cf. II 536, 6. – CHARISIUS, cf. II 536, 6 – TER.
Phorm. 1, 4, 42
10.22 In xo tertiae coniugationis duo inveniuntur, et o in ui divisas mutata faciunt praeteritum
perfectum: ‛texo texui’, ‛nexo is’ vel ‛nexo as nexui’. 36 II 538, 1–2.
QUARTA CONIUGATIO 37
10.23 (1) ‛Audio’ praeteritum ‛audivi’ dic regulam. Quartae coniugationis verba abiecta s
secundae personae praesentis et addita vi syllaba faciunt praeteritum perfectum, praeter in cio
desinentia duarum excedentia numerum syllabarum simplicia enim, n antecedente, cio in xi, si
vero n non habuerint, cio in si vertunt, ut ‛scivi’, ‛conscivi’, ‛munivi’, ‛vincio vinxi’, ‛sancio
31
m ante po B ║ o in i faciunt B ║ ut rupi R rupi B
32
terro B ║ pro immitto R immitto B ║ ║ ut decurri R decurri B
33
dixit B ║ petiisse B ║ cupiisse B
34
facesi R ║ capesi R ║ molis molui AB mollis mollui R ║ pinsui pilis A pinsis pinsui BR ║ * Prisc. Probum ex
Pomponio citasse testatur. A comm.
35
(1) Pecco plerique pessui. B ║ esse AB ex se R ║ ego plectar A ego plector BR ║ sterto stertui B ║ (2) vel
resto AR et resto B
36
mutata AR i mutata B ║ nexo nexis vel nexo nexas R
37
Tit. Quarta coniugatio A
175

sanxi’, quod vetustissimi tamen et ‛sancivi’ dixerunt. ‛Raucio rausi’, ‛farcio farsi’, ‛fulsi’,
quamvis nonnulli differentiae causa ‛fulxi’ posuerunt. (2) Excipiuntur ‛venio veni’, ‛haurio
hausi’, quod tamen apud VARRONEM ‛haurivi’ etiam dictum est; ‛saepsi’, ‛sensi’, ‛aperui’,
quod videtur a ‛pario’ compositum, a quo composita si principalem syllabam puram nec ex
integra praepositione habuerint, io in ui divisas convertunt: ‛aperui’, ‛cooperui’; ‛reperio’
duplicavit p diminuta una syllaba, ‛repperi’. Simile est praeteritum a ‛comperio’ ‛comperi’. 38
II 538, 24–540, 13. – VARRO, cf. II 540, 4
10.24 Deponentia vero a ‛pario’, ‛experior’ et ‛opperior’ ‛expertus’ et ‛oppertus’ faciunt
participia, praeterea ‛salio salivi’ vel ‛salui’ vel ‛salii’, ‛cambio campsi’. 39 II 540, 13–16; 541,
13–14;
DE SUPINIS* 40
10.25 (1) ‛Munio’, praeteritum ‛munivi’, supinum ‛munitum’ dic regulam. In vi syllabam
facientia praeteritum cuiuscumque coniugationis vi mutata in tum faciunt supinum, ut
‛amatum’, ‛sopitum’, ‛aboletum’, ‛potatum’ et ‛potum’ per syncopam, ‛cupitum’, ‛ignotum’,
unde ‛ignoturus’, quamvis quidam contra regulam etiam ‛ignosciturus’ dixerunt. ‛Scitum’,
‛auditum’. (2) Excipiuntur differentiae causa ‛lautum’ vel ‛lotum’, quod tamen etiam
‛lavatum’ invenitur, ‛cautum’, ‛fautum’, ‛solutum’, ‛volutum’, ‛pastum’, ‛amictum’, et quae
corripiunt paenultimam in supino, ‛satum’ a ‛sero sevi’, nam a ‛serui sertum’ facit, ‛situm’,
‛itum’, ‛litum’, ‛quitum’, ‛citum’, quando est a secunda coniugatione. (3) Nam a quarta
producit composita tam producta, quam correpta inveniuntur. ‛Veneo’ quoque secundum
analogiam ‛venitum’ debet facere, pro quo magis ‛venum’ in usu est. ‛Venio’ autem ‛ventum’
facit, et ‛agnitum’, ‛cognitum’, quae duo vetustissimi tamen secundum analogiam protulerunt.
Unde SALLUSTIUS in II Historiarum: neque ei inermes ex praelio viros agnoturum quenquam.
Nam ‛spiritus’ et ‛halitus’ vocabula anteriora verbis putanda sunt, ac ideo non servant
derivativorum regulam, quomodo ‛iudicatus’, ‛dominatus’. A ‛calvo calvi’, a quo puto
‛calumniam’ derivari, supinum non inveniri puto. 41 Cf. II 472, 475, 480, 481, 490, 500, 506,
510, 511, 530, 534, 543, 544. – SALL. Hist. 2, 73 p. 183 Kr.
10.26 (1) ‛Habeo’, praeteritum ‛habui’, supinum ‛habitum’ dic regulam. In ui divisas facientia
praeteritum cuiuscumque coniugationis, c vel l vel r antecedente ui in tum; si vero sunt a
verbis in uo separatis, i in tum et producta paenultima; in ceteris, nisi x antecedat, ui in i
brevem mutata et addita tum faciunt supinum, (2) ut ‛frictum’, ‛nectum’, ‛doctum’, ‛cultum’,
‛consultum’, ‛altum’, quod et ‛alitum’ facit, ‛desertum’, ‛apertum’, ‛indutum’, ‛annutum’,
‛abolui’ tamen ‛abolitum’, sicut ‛abolevi aboletum’, ‛tonitum’. HORATIUS tamen ‛intonata’
quoque secundum analogiam protulit. (3) Excipiuntur ‛mixtum’, ‛tostum’, ‛tentum’, ‛censum’,
‛elicitum’, ‛raptum’, ‛pistum’, ‛messum’, ‛excelsum’, ‛explicitum’, nam ‛explicatum’ ab
‛explicavi’ venit, ‛ruitum’ vel ‛rutum’, similiter, quod u corripuit, vel quod i servavit, nam
secundum futuri participium, id est ‛ruiturus’, deberet esse ‛ruitum’, secundum praeteritum
vero ‛rutum’ debet dici, et videtur hoc per syncopam i vocalis in praeterito prolatum. Unde
participium ‛ruiturus’, quamvis etiam ab hoc compositum ‛dirutus’ apud antiquiores
38 (1) excedentia numerum duarum syllabarum B ║ sin vero non habuerint B ║ vinci vinxi B ║ fulci A fulxi BR
║ (2) hausi AB hauxi R ║ harivi R ║ habubuerint R ║ aperui AR operui B ║ repperio B ║ duplicavit R
dupplicat B
39 opertus B ║ vel salui B om.
40 Tit. De supinis ║ * Quae Priscianus, ut recentiores quoque, una cum praeteritis tractavit. A comm.
41 (2) differentiae causa A om. ║ volutum BR om. ║ (3) Venio autem ventum facit, et B om.
176

producatur. A ‛mico micui’ supinum non est in usu. 42 Cf. II 470, 472, 473, 487, 490, 492, 497,
499, 504, 505, 520, 527, 534, 536, 537, 543
10.27 A ‛cano’ composita simplicis servant supinum, a, quam in praesenti mutant in i brevem,
conversa in e, ut ‛cantum’, ‛succentum’, ‛occentum’. ‛Nexum’, ‛pexum’ a xi terminatione
potius sunt.* A ‛volo’ nomen participiale ‛vultus’. E antecedente x tria inveniuntur: ‛pexui’,
‛nexui’, ‛texui’, quae faciunt supina ‛pexum’, ‛nexum’, ‛textum’. 43 II 530, 4-7; 537, 20; 538,
17
10.28 (1) ‛Video’, supinum ‛visum’ dic regulam. Omnia in deo vel in dio vel in do verba et in
dior deponentia, secundae vel tertiae coniugationis non facientia praeteritum in ui divisas, nec
a ‛do das’ composita, deo vel dio vel dior vel do in sum mutata faciunt supinum. Et notandum,
quod habentia n ante do, quae n in praeterito amittunt, eandem amittunt in supino, et geminant
s, si paenultima praeteriti corripitur. Si vero producitur, unam s habent, ut ‛morsum’, ‛ausum’,
‛risum’, ‛exorsum’, ‛ingressum’, ‛lusum’, ‛rasum’, ‛tonsum’, ‛fissum’, ‛scissum’, ‛fusum’,
‛tussum’. (2) Excipiuntur ‛gavisum’, quod assumpsit i causa euphoniae, ‛cedo cessum’,
‛sessum’ et ‛cussum’ geminant s, ‛do das datum’ facit, et ab eo composita, quae in tertiam
transeunt coniugationem, vertunt a in i, quae vero primam servant, a servant, ut ‛conditum’,
‛creditum’, ‛venditum’, ‛circumdatum’. (3) Praeterea ‛passum’, quod non a ‛pando’ solum, sed
etiam a ‛pateo’ et a ‛patior’ dicitur. ‛Comestum’ et ‛comesum’, ‛tentum’ et ‛tensum’ et
‛ostendo’ ab eo compositum similiter facit ‛ostensum’ et ‛ostentum’. 44 Cf. II 471, 474, 482,
483, 485, 487, 492, 498, 512, 519, 520, 521, 534
10.29 ‛Laedo’, praeteritum ‛laesi’, supinum ‛laesum’ dic regulam. Omnia verba, quae in si
faciunt praeteritum secundae ac tertiae coniugationis si in sum, quartae vero si in tum conversa
faciunt supinum, ut ‛alsum’, ‛arsum’, ‛quassum’, ‛lusum’, ‛fultum’, ‛sartum’. Excipiuntur
‛indultum’ vel ‛indulsum’, ‛multum’ vel ‛mulsum’ a ‛mulceo’. SALLUSTIUS in VI Historiarum:
Postero die liberalibus verbis permulti sunt. Nam a ‛mulgeo’ ‛mulsum’ facit solum. Item
‛tortum’ vel ‛torsum’, ‛haustum’, ‛ustum’, ‛gestum’, ‛missum’ duplicata s, praeterea ‛sensum’
et ‛hausum’, ‛capessitum’. 45 Cf. II 483, 487, 488, 502, 519, 534, 536, 537, 542, 543. – SALL.
Hist 3, 95 p. 299. Kritz
10.30 ‛Lugeo’, praeteritum ‛luxi’, supinum ‛luctum’ dic regulam. In xi facientia praeteritum
cuiuscumque sint coniugationis, xi in ctum convertentia faciunt supinum, ut ‛auctum’,
‛sanctum’, ‛intellectum’, ‛tinctum’, ‛unctum’. Excipiuntur ‛fictum’,‛pactum’, ‛strictum’,
‛mictum’, quae causa euphoniae abiiciunt n. Praeterea ‛flexum’ et ‛fluxum’, quamvis
vetustissimi et ‛fluctus’ pro ‛fluxus’ et ‛flucturus’ pro ‛fluxurus’ soliti sunt dicere. Unde et
‛fluctus’ ipse motus aquarum. 46 Cf. II 472, 487, 488, 492, 495, 501, 505, 512, 513, 525, 537,
542
10.31 ‛Iacio’, praeteritum ‛ieci’, supinum ‛iactum’, dic regulam. In ci facientia praeteritum
tertiae coniugationis verba ci in ctum conversa faciunt supinum, ut ‛factum’, ‛iactum’, ‛ictum’,
‛victum’, ‛liqui lictum’. 47 . II 497, 14; 510, 4-6.
10.32 Sed in omni verbo, sive paenultima, sive antepaenultima sit, a in simplicibus servatur
etiam in supino, quamvis mutetur in praeterito. In compositis vero, si mutatur in praesenti a in
42
(1) ui in tum AR ui in ctum B ║ (2) annutum AR annutum, compescitum B ║ (3) tostum AR toxtum B
43
a, quam AR quam B ║ pexui, texui, nexui B ║ pexum, nexum, textum AR nexum, pexum, texum B ║ * Ab alo
tam alitum, quam altum dicitur. B ins.
44
(3) et ostendo ab eo compositum AR et quando ab eo compositum B
45
ustum A om. ║ gestum AB gessum R ║ capescitum B
46
convertentia AR conversa B ║ unctum AR vinctum B
47
Iaceo A Iacio B Iatio R ║ victum, liqui lictum AR rictum, liqui lictum B
177

i, hoc vertitur in supino in e, nisi in do vel in go desinat positio verbi, tunc enim in supino
semper servatur a, ut ‛captum’, ‛raptum’, ‛casum’, ‛infectum’, ‛inceptum’, ‛ereptum’,
‛occasum’, ‛infractum’, ‛impactum’, ‛exactum’. Excipiuntur ‛posco poscitum’, ‛disco
discitum’, quae a praesenti faciunt supinum mutatione o in i correptam, additione tum, sicut et
‛compesco scitum’, ‛deposco scitum’. APULEIUS in Phormione de anima: sic auditum, sic
discitum. ‛Parco’ ‛parsum’ facit a ‛parsi’. 48 Cf. II 497, 498, 511, 512, 519, 525. – APULEIUS,
cf. 511, 18-21.
10.33 ‛Rego’, praeteritum ‛rexi’, supinum ‛rectum’ dic regulam. In go desinentia omnia tertiae
coniugationis verba, nisi in si terminent praeteritum, go in ctum mutata, et si a vel i ante n
habeant in paenultima, abiecta n faciunt supinum, ut ‛iunctum’, ‛punctum’, ‛fractum’,
‛pactum’, ‛strictum’, ‛mictum’, ‛ringo rictum’. Excipiuntur, quae servant n, ‛cinctum’,
‛tinctum’, ‛stinctum’, ‛anctum’, cuius participium etiam ‛anxus’ quidam protulerunt. Item
‛figo fixum’. Et notandum, quod huiusmodi verba omnia integras simplicis supini servant
literas in compositione, quamvis in aliis modis mutentur, ut ‛rectum’, ‛porrectum’ et
‛perrectum’ a ‛porrigo’ et ‛pergo’. Similiter ‛contactum’, ‛coactum’, ‛defractum’, ‛impactum’,
‛abactum’. 49 Cf. II 472, 488, 495, 497, 501, 513, 525
10.34 In gio o in tum mutata faciunt supinum: ‛fugitum’, ‛confugitum’, ‛refugitum’. II 498,
22–23.
10.35 In bi terminantia praeteritum correpta i et assumpto tum faciunt supinum: ‛bibitum’,
‛lambitum’. 50 II 507, 12
10.36 ‛Nubo’, praeteritum ‛nupsi’, supinum ‛nuptum’ dic regulam. Omnia in mi vel in pi vel
in psi terminantia praeteritum tertiae coniugationis verba in ptum faciunt supinum, ut
‛emptum’, ‛ademptum’, ‛coeptum’, ‛ruptum’, ‛scalptum’, ‛comptum’, ‛demptum’,
‛promptum’, ‛scriptum’. 51 II 499, 1–3; 502, 14–15.
10.37 In lo desinentia verba tertiae coniugationis duplicantia l in sum faciunt supinum, ut
‛falsum’, ‛pulsum’, ‛vulsum’, ‛excelsum’, ‛perculsum’. A ‛psallo’ non inveni supinum, nec a
‛tollo’, sed pro eo utimur ‛sublatum’. II 527, 20–21; 528, 1–2.
10.38 In ro desinentia tertiae coniugationis duplicantia r ante o in praesenti ro in sum conversa
faciunt supinum, ut ‛curro cursum’, ‛verro versum’. Quae vero duplicant s ante i, mutant si in
tum, ut ‛gessi gestum’, ‛ussi ustum’. In rio unum invenitur: ‛pario paritum’, et ‛partum partus’,
participio futuri tamen STATIUS in X addidit i: atque hosti veniat paritura marito. 52 II 534, 17–
19; STAT. Theb. 12, 539
10.39 A ‛verto’, sicut a ‛verro’, ‛versum’ dicitur. II 534, 19
10.40 In xo duo inveniuntur: ‛texo’ et ‛nexo’, quorum supina sunt ‛textum’, ‛nexum’. A ‛sto
statum’, a quo composita varie veteres protulerunt: ‛astitum’ vel ‛astatum’, ‛praestitum’ vel
‛praestatum’. BRUTUS in epistolis. Occiso C. Caesare postquam mare transiverat, praestatum
est. Cf. 474, 22-23.
10.41 Communia vel deponentia tertiae coniugationis in bor mutata ea in psum faciunt
supinum, ut ‛lapsum’. In gor vero mutant gor in ctum, ut ‛functum’. In tor mutant eam in sum,
48
erreptum B ║ aditione R ║ deposco deposcitum A depesco depescitum R ║ sicut et compesco scitum, deposco
scitum B om. ║ discitum AB disitum R
49
habeant ante n B ║ abiiecta B ║ strictum R structum B ║ rinctum B ║ Item figo fixum. B om. ║ supremi R
supini AB ║ et pergo R vel pergo B ║ cohactum B
50
bibitum, lambitum AR bibitum, incubitum, accubitum B
51
coemptum A coeptum R ceptum B
52
desinentia AB desinentia verba R ║ pario paritum AR pario, quod facit supinum paritum B
178

ut ‛usum’, ‛nisum’, invenitur etiam ‛nixum’. In quor mutant quor in cu, et assumpta tum
faciunt supinum, ut ‛locutum’, ‛secutum’. 53 II 506, 1; 513, 11; 537, 27
10.42 Deponentia in scor desinentia habentia in antepaenultima a vel i correptas in ctum
faciunt supinum: ‛paciscor pactum’, ‛proficiscor profectum’, ‛expergiscor’ a ‛pergo’
compositum ‛experrectum’, apud vetustissimos ‛expergitum’ prolatum est, ‛nanciscor’
‛nactum’ a ‛nancio’, quod in usu fuit apud vetustissimos. 54 II 512, 22-25; 513, 7.
10.43 Alia vero absque c in tum faciunt supina: ‛iratum’, ‛ultum’, ‛natum’, ‛obliviscor
oblitum’. Excipiuntur ‛defetiscor defessum’, nam ab eo, quod est ‛deficio’, ‛defectus’ est
participium. II 513, 19; 514, 1; 514, 6
10.44 Praeterea ‛comminiscor’ et ‛adipiscor’, quamvis i brevem habeant in antepaenultima,
‛commentum’ faciunt et ‛adeptum’. A ‛reminiscor’ nullum inveni, quamvis ratio ‛rementum’
exigat. 55 II 514, 9; 514, 9; 514, 11
10.45 Ab ‛orior’ ‛ortum’ est et ‛ortus’ in praeterito, in futuro vero ‛oriturus’. A ‛fruor’ in
praeterito ‛fructus’, in futuro ‛fructurus’. II 501, 24; 506, 4; 506, 1
10.46 A ‛morior moritum’, et in futuro ‛moriturus’, in praeterito autem ‛mortuus’ geminata
u. 56 II 501, 24; 502, 2; 506, 5
10.47 A ‛potior’ ‛potitum’ paenultima producta, praeterea ‛reor ratus’, ‛misereor misertus’,
‛confiteor confessum’, ‛queror questum’, ‛metior mensum’. Quae a ‛pario’ videntur, r habent
ante tum: ‛compertum’, ‛repertum’, ‛expertum’, ‛opertum’. 57 II 543, 5; 503, 4; 534, 2-6.
53 mutata bor B ║ In tor mutata eam B ║ nisum AR visum B
54 a vel i correptas AR e vel i breves B ║ experrectum AR expertum B ║ naciscor R ║ narcio B
55 habeat R habeant AB
56 autem mortuus AR mortuus B
57 mentior A metior BR
179

DE PARTICIPIO 1
11.1 Participium est pars orationis, quae pro verbo ponitur, ex quo et derivatur genus et casum
habens ad similitudinem nominis, et accidentia verborum absque discretione personarum et
modorum. II 552, 18–20.
USUS PARTICIPIORUM 2
11.2 Cur repertum est participium? Ut, cum intransitiva verba non, nisi nominativo, iungantur,
in obliquis loco verbi subeat participium, ut ‛bonus homo loquebatur’, ‛boni hominis loquentis
orationem audivi’.* Ubique enim participium loco verbi intransitivi accipitur. 3 Cf. 552, 21–23;
553, 4–5.
11.3 Vocativus quoque, quomodo nominativus intransitivis adiungitur, ut ‛doctus loquens
proficis’, et ‛docte loquens proficis’ vel ‛profice’. Item inventum est, ut per nominativum sine
copulativa coniunctione cum alio verbo proferatur, ut ‛legens disco’ pro ‛lego et disco’,
‛docens disco’ pro ‛doceo et disco’ et ‛docente me discis’ pro ‛doceo et discis’. 4 II 553, 5–7;
cf. 553, 7–21.
11.4 Notandum, quod quemadmodum adverbium iungitur verbo, ita et participio, ut ‛bene
legens delectat’ pro ‛bene legit et delectat’. Item sciendum participium et infinitum modum,
quamvis ab indicativo derivatur, potestate tamen significationis omnes modos continere, ut
‛exponens doce’ pro ‛expone et doce’, ‛docere te impero’ pro ‛doce’. 5 II 554, 11–27.
ACCIDENTIA 6
11.5 Quot accidunt participio? Sex: genus, tempus, casus, significatio, numerus et figura. II
555, 21–22.
GENERA 7
11.6 Quot sunt participiorum genera? Quatuor. Masculinum, ut ‛amatus’, femininum, ut
‛amata’, neutrum, ut ‛amatum’, commune trium generum, ut ‛hic’ et ‛haec’ et ‛hoc amans’. II
555, 23–26.
11.7 ‛Dicens’ cuius generis? Omnis. Quare? Quia omne participium in ns desinens omnis est
generis, in us masculini, in a feminini, in um neutri, nisi verba ad solos mares vel ad solas
feminas pertineant, quamvis tunc, quoniam natura participii trium generum communis est, sive
vituperationis causa, sive figurate aliis quoque generibus adiungere liceat participium, ut
‛bonus animus mulieris nuptus est mihi’ et ‛formosum mulieris corpus nuptum est mihi’ et
IUVENALIS: nubit amicus, et ‛nuptus est vir’. 8 II 556, 1–27; IUV. Sat. 1, 2, 134
1
Tit. De participio ex XI. Prisciani A
2
Tit. Usus participiorum A
3
audivi AR audi B ║ * bono homini dedi B ins.
4
intransitivis AR intransitive B
5
coniungitur AR iungitur B
6
Tit. Accidentia A
7
Tit. Genera A
8
sive quoque figurate aliis quoque generibus adiungerunt liceat B
180

TEMPORA 9
11.8 Tempora habent coniuncta praesentis et praeteriti imperfecti, praeteriti perfecti et
plusquamperfecti tam participia, quam infinita verba ad similitudinem optativorum. 10 II 557,
2–4.
11.9 ‛Legens’ cuius temporis? Praesentis et praeteriti imperfecti. Quare? Quia omne
participium in ans vel in ens praesentis et praeteriti imperfecti temporis est. Cf. 556, 1–6.
11.10 ‛Amatus’ cuius temporis? Praeteriti perfecti et plusquamperfecti. Quare? Quia omne
participium in us vel in a vel in um d vel r non antecedente praeteriti perfecti et
plusquamperfecti temporis est. Cf. 556, 1–6.
DERIVATIO 11
11.11 Omne participium in ns desinens a prima persona praeteriti imperfecti indicativi modi
extrema syllaba mutata in ns, ut ‛amans’ et ‛docens’, ‛inveniens’, praeter in eo desinentia
quartae coniugationis, a quibus ad perfectorum regulam nascuntur participia, ut ‛iens’,
‛quiens’, ‛audiens’, quae etiam anomale declinantur, ‛euntis’, ‛queuntis’. 12 II 557, 13–25.
11.12 Omne participium in rus formatur ab extremo supino addita rus. II 557, 25–558, 2
11.13 Omne participium in dus formatur a genitivo sui praesentis participii tis syllaba mutata
in dus. II 558, 2–6.
11.14 Participium vero praeteriti temporis formatur ab extremo supino correpta u et addita s. II
558, 7–8.
11.15 Verba duplicantia supinum participia etiam, quae ab eo formantur, solent duplicare. II
569, 27
11.16 A verbo activo duo descendunt participia: in ns et in rus, nisi careant supino. 13 II 564,
27–28.
11.17 A verbo passivo duo descendunt participia: unum praeteriti et aliud futuri temporis in
dus. II 565, 4
11.18 A verbo communi quatuor descendunt participia. In activa significatione duo, in ns et in
rus, ut ‛criminans’ et ‛criminaturus’. In passiva unum in dus, ut ‛criminandus’. In communi
unum praeteriti perfecti et plusquamperfecti temporis, ut ‛criminatus’. 14 II 566, 28–567, 9
11.19 A verbo deponenti tria descendunt participia: unum in ns, alterum in rus terminatum, et
unum in us praeteriti perfecti et plusquamperfecti temporis. II 567, 10–12.
11.20 A verbo neutro, sicut ab activo, duo descendunt participia, nisi sit transitivum. Nam a
transitivo duo in activa, et duo in passiva descendunt participia, ut ‛arans’, ‛araturus’, ‛aratus’
et ‛arandus’. Sunt tamen aliqua neutra, quae in usu tria habent participia, et sunt haec:
‛caenans’, ‛caenatus’ et ‛caenaturus’, ‛prandens’, ‛pransus’ et ‛pransurus’, ‛placens’, ‛placitus’
et ‛placiturus’, ‛nubens’, ‛nupta’ et ‛nuptura’, ‛assuescens’, ‛assuetus’ et ‛assueturus’,
9
Tit. Tempora A
10
coniucta R
11
Tit. Derivatio A
12
in ens desinens B ║ a prima persona AR formatur a prima persona B ║ extrema syllaba, id est bam, mutata in
ns B
13
in ens A in ns BR
14
A verbo comuni R ║ Et in comuni B In communi A In comuni R
181

‛quiescens’, ‛quietus’ et ‛quieturus’, ‛carens’, ‛cassus’ et ‛cariturus’, ‛titubans titubatus’ et
‛titubaturus’. 15 II 565, 25–566, 18
11.21 Et neutropassiva quinque: ‛gaudens’, ‛gavisus’ et ‛gavisurus’, ‛audens’, ‛ausus’ et
‛ausurus’, ‛solens’, ‛solitus’ et ‛soliturus’, ‛fidens’, ‛fisus’ et ‛fisurus’, ‛fiens’, ‛factus’ et
‛futurus’ differentiae causa, ne si ‛facturus’ dicamus, videatur esse a ‛facio’, quod vim activam
possidet ‛fio’ verbi, unde a supino eius nascitur passivum praeteriti participium et futuri
activum: ‛factus’ et ‛facturus’. ‛Assuetus’ tamen, ‛quietus’ et ‛cassus’ nomina multis videntur,
sicut ‛lassus’, a ‛seneo’ quoque ‛senectus’. (2) SALLUSTIUS in IV Historiarum: Omnes, quibus
senecto corpore animus militaris erat. Multa quoque alia apud vetustissimos, ut ‛discessus’,
qui discedit. ‛Interitus’, ‛obitus’, ‛occasus’, quae nunc in usu non sunt, ‛patiens passus
passurus’, ‛maerens maestus maesturus’, ‛licens licitus liciturus’, ‛tacens tacitus taciturus’,
‛potans potatus potaturus’, ‛iurans iuratus iuraturus’, tamen ‛potus’ per syncopam dicitur, et in
passiva significatione inveniuntur. (3) LUCANUS in VIII: Mihi per Latium iurata Tonantem.
Sed et verbum eius in quinto protulit: Et laetae iurantur aves bubone sinistro. IUVENALIS in V:
Epotaque flumina Medo // Prandente. 16 II 566, 21–27; 566, 19–20; cf. 565, 25–566, 4; 484,
21–23; 485, 3–4; 512, 11–13. – SALL. Hist. 4, 64 p. 354 Kr.; LUC. Phars. 8, 219; LUC. Phars.
5, 396; IUV. 4, 10, 177 sq.
GEMINA PARTICIPIA 17
11.22 Haec sunt, quae in formandis participiis duplicare videntur supinum, quoniam in ipsis
obtinuit usus non consequenter inter se proferri participia: ‛ortus oriturus’, ‛mortuus
moriturus’, ‛partus pariturus’, ‛natus nasciturus’, ‛rutus ruiturus’, ‛cassus cariturus’, ‛fructus
fruiturus’, ‛ignotus ignosciturus’, dicitur tamen ‛ignoturus’ secundum analogiam. 18 II 558, 16–
21; 559, 8–23.
11.23 A ‛lavo’ non solum ‛lauturus’ vel ‛loturus’, sed secundum analogiam etiam ‛lavaturus’
dicitur. OVIDIUS in III Fastorum: Silvia Vestalis (quid enim vetat inde moveri) // Sacra
lavaturas mane petebat aquas. Et TERENTIUS supinum protulit: abeunt lavatum. 19 II 558, 28–
559, 7. – OVID. Fast. 3, 11 sq.; TER. Eun. 3, 5, 51 sq.
PARTICIPIIS CARENTIA 20
11.24 ‛Caleo’, praeteritum ‛calui’, participium praeteriti temporis non invenitur. Quare? Quia,
quae carent supinis, carent etiam participiis, quae nascuntur ex ipsis. 21 II 559, 25–29.
11.25 (1) Quae sunt verba, quae carent supinis? Omnia meditativa, incohativa, impersonalia,
et pleraque neutra secundae coniugationis et tertiae in uo desinentia, quae faciunt praeteritum
perfectum in ui divisas, ut ‛parturio’, ‛ingemisco’, ‛piget’, ‛paenitet’, ‛liquet’, ‛pudet’, ‛taedet’.
15 habent tria B
16 ne sic facturus B ║ a facio esse videatur B ║ posidet R ║ unde a supino eius nascitur passivum praeteriti
participium et futuri activum: factus et facturus AR sed a facio etiam factus et facturus est B ║ a senesco vel
senio senectus B ║ (2) militans B ║ patiens A patens BR ║ et liciturus R ║ (3) sed et verbum eius AR sed et
verbum suum B ║ Epota, quod B
17 Tit. Gemina participia A
18 dupplicare videntur participium B ║ anologiam R
19 anologiam R ║ sed etiam lavaturus secundum analogiam dicitur B ║ quid enim vetat inde moveri? B om.
20 Tit. Participiis carentia A
21 ex ipsis AR ab eis B
182

PLAUTUS tamen ‛puditum’ dixit et compositum etiam ‛pertaesum’. Invenitur et ‛paenitens’,
unde ‛paenitentia’, et ‛libens’ et ‛licens’, unde ‛licentia’ et ‛licitus’. TERENTIUS in Phormione:
Misertum est, a ‛miseret’ dixit. (2) Sciendum tamen, quod omnia inveniuntur apud veteres
habentia perfectorum declinationem teste CAPRO, ‛pigeo’, ‛taedeo’, ‛pudeo’, ‛paeniteo’,
‛liceo’, ‛liqueo’, ‛libeo’, ‛oporteo’, quomodo ‛placeo’, ‛contingo’, ‛evenio’, ‛vaco’, ‛accido’,
‛iuvo’, ‛delecto’, quorum tertiae personae impersonalium vice funguntur. Item ‛candeo’,
‛niteo’, ‛spuo’, ‛luo’. 22 II 559, 29–560, 6; 560, 26–561, 9-14.; PLAUT. Bacch. 3, 1, 12 (v. 379);
CAPER, cf 561, 10
11.26 Et praeterea quaecumque carent praeterito, ut ‛ambigo’, ‛scando’, ‛nideo’, ‛vergo’,
‛arceo’, ‛mando dis’, ‛strideo’, quamvis apud vetustissimos eorum quoque praeteritum
inveniatur. Similiter ‛glisco’, ‛sisto’, ‛ferio’, ‛furo’, ‛fero’, ‛vescor’, ‛reminiscor’, ‛medeor’. 23
Cf. II 560, 5–14.
11.27 Simiter haec carent supino: ‛calvo’, ‛mico’, ‛luceo’, ‛polluceo’, ‛sorbeo’, ‛fulgeo’,
‛sterto’, ‛psallo’, ‛volo’, a quo tamen ‛vultus’ participiale. ‛Conquinisco’, ‛urgeo’, ‛timeo’,
‛compesco’, ‛disco’, ‛posco’, ‛tremo’, ‛lambo’, ‛lingo’, ‛fugo’, ‛fugio’, ‛cresco’, ‛tollo’, pro
quo utimur ‛sublatum’. 24 Cf. II 560, 5–14.
11.28 Haec sunt verba neutra, quae quamvis secundae coniugationis sint, et praeteritum in ui
divisas faciunt, tamen habent supina: ‛noceo’, ‛valeo’, ‛placeo’, ‛careo’, ‛pateo’, ‛liceo’,
‛oleo’, ‛taceo’, ‛pareo’, ‛torreo’, ‛doleo’, quae habent i brevem ante tum, praeter ‛pateo
passum’ et ‛torreo tostum’. 25 II 560, 5–7; 561, 9–13.
11.29 ‛Coepi’, ‛odi’, ‛memini’, ‛novi’, quae pro praesenti etiam capiuntur, quoniam praesens
tempus non habent, praeter ‛nosco’ participiis praesentis carent, a ‛memini’ tamen ‛meminens’
apud vetustissimos invenitur, quod et pro praeterito licet accipere, ut ‛exosus’ pro praesenti,
‛novi’ praesens habet ‛nosco noscis’. II 560, 14–26.
PAENULTIMAM CORRIPIENTIA 26
11.30 Haec sunt, quae corripiunt paenultimam, cum cetera a ante tum, et i, si in ui syllabam
desinit, praeteritum semper producant: ‛datus’, ‛status’, ‛ratus’, ‛situs’ a ‛sino’ vel ‛sinor’.
CICERO pro Cornelio: coeptum igitur per eos, qui nolebant, desitum est per hunc. ‛Litus’,
‛citus’, quod etiam producere licet, ‛aditus’, ‛praeteritus’, ‛obitus’ et omnia, quae ab ‛eo’ sunt
praeter ‛ambitus’, quod nomen corripit paenultimam, participium producit. OVIDIUS: Iussit et
ambitae circumdare litora terrae. A ‛sto’ nomina derivata a paenultimam corripiunt vel
antepaenultimam, ut ‛status stata statum’, ‛stabilis’. Nec obstat ‛stamen’ et ‛staturus’, de
quibus in denominativis dictum est. 27 II 530, 19–21; 569, 19–570, 4; 570, 8–11; OVID. Met. 1,
37; CICERO, cf. II 530, 19–21.
11.31 Similiter ab hoc verbo ‛ruo’ derivata corripiunt paenultimam: ‛erutus’, ‛dirutus’,
quamvis omnia eiusdem formae producant paenultimam, ut ‛tribuo tributus’, ‛suo sutus’, ‛acuo
22
(1) et pleraque in uo divisas syllabas, et neutra secunde coniugationis, que faciunt preteritum in ui divisas B ║
(2) apud veteres inveniuntur B ║ Item candeo, niteo, spuo, luo. B om.
23
nideo B om. ║ vergeo AR vergo B ║ mando is B
24
micho R ║ pelluceo A polluceo BR ║ fulgeo R fulgeo, pendeo B ║ tamen vultus R tamen est vultus B ║
sublatum vel ablatum B
25
quae habent i brevem ante tum, praeter pateo passum, et torreo tostum B om.
26 Tit. Penultimam corripientia A
27 caeptum A ceptum B coeptum R
183

acutus’. Et apud antiquiores tamen a ‛ruo’ compositum producit paenultimam, ‛dirutus’.* 28 II
571, 22–27.
DUPLICATA EX SUPINIS 29
11.32 Haec sunt participia, quae duplicato supino dupliciter efferuntur: ‛sepultus’ et ‛sepelitus’
secundum vetustissimos, ‛sallitus’ et ‛salsus’ in eodem sensu, quamvis a diversis verbis
veniant, ‛soniturus’ et ‛sonaturus’ apud HORATIUM, ‛altus’ et ‛alitus’, ‛astitum’ et ‛astatum’,
‛praestitum’ et ‛praestatum’, nam ab hoc verbo composita varie vetustissimi protulerunt. 30 II
570, 3–8; 571, 3–5; 571, 19–20; HOR. Serm. 1, 4, 43
THEMATIBUS CARENTIA 31
11.33 Haec sunt participia, quorum quamvis deficiant verba, ratio tamen analogiae, quod dici
possint, ostendit: ‛triumphatus’, ‛erratus’, ‛laboratus’, ‛decursus’. Nihil te prohibet eorum
verbis uti, nisi auctoritas deficeret.* 32 II 561, 15–18.
NOMINA PARTICIPII FACIEM HABENTIA 33
11.34 Haec sunt, quae cum formam habeant participiorum, tamen, quia carent tempore,
semper nomina esse ostenduntur: ‛galeatus’, ‛scutatus’, ‛pileatus’, ‛tunicatus’, ‛manicatus’,
‛manuleatus’, ‛caligatus’, ‛baccatus’, ‛paenulatus’, ‛paludatus’, ‛praetextatus’, ‛trabeatus’,
‛comatus’, ‛braccatus’, ‛barbatus’, ‛soleatus’, ‛ocreatus’, ‛cristatus’, ‛hastatus’, ‛lunatus’,
‛stellatus’, ‛literatus’, ‛turritus’, ‛cerritus’, ‛pellitus’, ‛cornutus’, ‛astutus’, ‛hirsutus’. 34 II 562,
13–18.
CASUS ET NUMERUS 35
11.35 Casus et numerus, ut nominibus, accidit participiis, in quibus sicut et adiectiva nunquam
deficiunt, quae enim deficiunt, fixa sunt, ut ‛Iuppiter Iovis’, ‛preci prece’, ‛tabi tabo’. Nam
‛frugi’, ‛mancipi’, ‛cordi’, ‛nihili’ et ‛huiusmodi’ eadem terminatione in omni casu funguntur,
ergo non deficiunt, ut ‛frugi homo’, id est, ‛qui frugi est homo’, hoc est ‛utilitati’. 36 II 563, 18–
564, 11; 568, 12–14.
11.36 Participia ad regulam nominum declinantur, exceptis, quae nascuntur a verbis quartae
coniugationis in eo, quorum genitivus i et e vocales in eu mutant, ut ‛iens euntis’, ‛quiens
28 errutus, dirrutus B erutus, dirrutus R ║ producant AR producunt B ║ ut tribuo R tribuo B ║ Et apud
antiquiores tamen a ruo compositum producit paenultimam, dirutus. B om. ║ * Et notandum, quod a brevis in
compositione participiorum mutatur in i, nisi sint a do das, ut circundatus. B ins.
29 Tit. Duplicata ex supinis A
30 salitus B ║ salsus ABR ║ a soniturus B ║ allitus R
31 Tit. Thematibus carentia A
32 anologiae R ║ possit B ║ * Multa docte circa hanc rem, diserteque Laur. Vallen. li. I. ca. 23. et seq., Cur.
Lancil. li. 8. ca. 28. seq. A comm.
33 Tit. Nomina participii faciem habentia A
34 calligatus B ║ bacchatus B ║praetestatus B praetexatus A ║ brachatus A barchatus B bracatus R ║ barbatus B
om. ║ occregatus B ║ cornutus AR commitus B ║ irsutus B
35 Tit. Casus et numerus A
36 nunquam deficiuntur B ║ Iupiter R ║ tabi et tabo B ║ eadem AR ea B ║ qui frugi est, horum est utilitati B
184

queuntis’. PLAUTUS tamen ‛abiendi’ gerundium dixit pro ‛abeundi’ in Amphitryone: Abiendi
nunc tibi occasio est. 37 II 564, 12–18.; PLAUT. Amph., cf. II 564, 17-18.
11.37 Notandum, quod loco participii, quod deficit, verbo utimur et nomine infinito, ut ‛qui
amavit’ et ‛qui amatur’, quamvis saepe auctores praesenti pro praeterito et praeterito pro
praesenti necessitatis causa usi sunt. VIRGILIUS in decimo: Caeculus, et veniens Marsorum
montibus Umbro, pro ‛qui venit’. TERENTIUS in Phormione: offendi adveniens // ita, qui nunc
cum volebam locatam filiam. STATIUS in I Thebaidos: Et caligantes abrupto sole Mycenas, pro
‛caligatas’. 38 II 574, 4–19; VERG. Aen. 10, 544; TER. Phorm. 5, 1, 31 sq.; STAT. Theb. 1, 325
FIGURA 39
11.38 Figuras habent participia, quas a verbis accipiunt. Ergo vel simplicia sunt plerumque vel
decomposita. Plerumque diximus, quoniam, quae non servant compositionis verborum
compaginem, ex se composita sunt, ut ‛effringo effractus’, ‛contingor contactus’. 40 II 568, 16–
26.
11.39 Quatuor modis transeunt in vim nominis participia: compositione, constructione,
comparatione, temporis amissione. Compositione, si dictioni adiungantur, quae cum verbo suo
non componitur, ut ‛innocens’. Constructione, si non habent casum, qui a verbo requiritur, ut
‛amans iustitiae’. Comparatione, quoniam si comparantur, nomina sunt, ut ‛indulgens’,
‛acceptus’, ‛amatus’, ‛indulgentior’, ‛acceptior’, ‛amantior’. Temporis amissione, ut
‛amandus’, id est ‛dignus amari’. 41 Cf. II 568, 16–569, 2; 567, 6–7.
37
exceptis illis B
38
Virgilius in XI BR ║ calligantes B ║ sola B ║ calligatas B
39
Tit. Figura A
40
vel decompostita AR vel composita B
41
Nominis naturam induunt A ║ comparatione et temporis amisione B ║ adiungantur AR adiungatur B
║constuctione, si non R ║ indulgens A ut indulgens BR ║ amantior B amatior R ║ Temporis amisione B
185

DE PRONOMINE 1
12.1 Pronomen est pars orationis, quae pro nomine proprio uniuscuiusque accipitur,
personasque finitas recipit. II 577, 2–3.
ACCIDENTIA 2
12.2 Pronomini accidunt sex: species, persona, genus, numerus, casus, figura. 3 II 577, 4–5.
SPECIES 4
12.3 Primitiva pronomina sunt octo: ‛ego’, ‛tu’, ‛sui’, ‛ille’, ‛ipse’, ‛iste’, ‛hic’, ‛is’. 5 II 577, 6–
11.
12.4 Quot sunt demonstrativa pronomina? Quatuor: ‛ego’, ‛tu’, ‛hic’, ‛iste’. 6 II 577, 16–20.
12.5 Relativa duo: ‛sui’ et ‛is’. II 578, 23
12.6 Modo demonstrativa, modo relativa: ‛ille’ et ‛ipse’. VIRGILIUS in VII: sic Iuppiter ille
monebat. TERENTIUS in Eunucho: Vides tu illum, Thais? ‛Ipse’ vero per se prolatum relativum
est. VIRGILIUS in tertio Aeneidos: ipse arduus altaque pulsat // Sidera. Si cum aliis compositis,
vel etiam per eclipsim subauditis iungitur, eorum accipit significationem. VIRGILIUS Aeneidos
libro quinto: Ipse ego paulisper pro te tua munera inibo. IDEM in secundo: quaeque ipse
miserrima vidi. Figurate tamen, vel discretionis et significantiae causa primae et secundae
adiunguntur. 7 II 578, 18–579, 14. – VERG. Aen. 7, 110; TER. Eun. 4, 6, 16; VERG. Aen. 3, 619
sq.; VERG. Aen. 5, 846; VERG. Aen. 2, 5
12.7 Quot sunt derivativa pronomina? Septem: ‛meus’, ‛tuus’, ‛suus’, ‛noster’ et ‛vester’,
‛nostras’ et ‛vestras’, quorum tria derivantur a prima persona, et tria a secunda, et unum a
genitivo singulari, et duo a plurali. 8 II 577, 11–12; 580, 16–20.
NUMERI ET PERSONAE INTRINSECUS ET EXTRINSECUS 9
12.8 ‛Suus’, quod solum a tertia persona derivatur, et quia primitivum tam singularis, quam
pluralis est commune, derivativum quoque intrinsecus, ex qua parte possessoris significatur
persona per genitivum primitivi, ex quo nascitur, utriusque numeri est commune, ut ‛suus’,
‛illius’ et ‛suus’, ‛illorum’. II 580, 20–24.
12.9 In omnibus derivativis pronominibus duae intelliguntur personae, extrinsecus
possessionis, intrinsecus possessoris. Unde intrinsecus personae, in quibus genitivi
primitivorum, sicut dictum est, intelliguntur, ex quibus derivantur, confundunt genera,
quomodo et primitiva eorum, extrinsecus vero distinguunt ea pro generibus nominum, quibus
1
Tit. De pronomine ex XII. Prisci. A
2
Tit. Accidentia A
3
et figura B
4
Tit. Species A
5
et is B
6
et iste B
7
Modo relativa, modo demonstrativa B ║ Sic ille Iuppiter A Sic Iuppiter ille BR ║ Vides tu ABR ║ in quinto
Aeneidos B ║ adiungatur B
8
plurali A a plurali BR
9
Tit. Numeri et personae intrinsecus et extrinsecus A
186

adiunguntur: ‛meus servus’, ‛mea ancilla’, ‛meum mancipium’. Numerus vero intrinsecus hic
intelligitur, quem habent genitivi primitivorum, ex quibus derivantur. 10 II 580, 24–581, 4
12.10 Genera enim possessivorum demonstratio ostendit, quemadmodum in primitivis.
Extrinsecus terminatio distinguit numerum, quomodo et genera et casus possessionum, in
quibus regula eorum consequentiam servat mobilium nominum. II 581, 4–8.
12.11 Quot pronomina habent vocativum casum? Quatuor: ‛tu’, ‛meus’, ‛noster’, ‛nostras’, ut
‛o tu’, ‛mi’, ‛mea’, ‛meum’, ‛noster’, ‛nostra’, ‛nostrum’, ‛o vestras’. 11 Cf. II 582, 13–22.
PERSONAE 12
12.12 Quot sunt personae pronominum? Tres: prima, secunda, tertia, quarum prima tam
secundam, quam tertiam concipit, secunda vero solum tertiam, ut ‛ego et vos et illi facimus’ et
‛tu et ille facitis’. 13 II 584, 11; 584, 23–585, 6.
GENERA 14
12.13 Genera pronominum sunt quinque: masculinum, femininum, neutrum, commune, omne.
Masculinum, ut ‛hic’, femininum, ut ‛haec’, neutrum, ut ‛hoc’, commune duum generum, ut
‛nostras’ et ‛vestras’, quorum perfecta ‛nostratis’ erant et ‛vestratis’. Unde et neutrum
‛nostrate’ et ‛vestrate’, omne, ut ‛ego’, ‛tu’, ‛sui’. 15 II 586, 4–6; 26–28; 587, 3
12.14 Notandum, quod possessiva nomina ascendentibus non adiunguntur, non enim dicimus
‛Hectoreus pater’, ‛frater’ vero vel ‛servus’ dicimus, pronomina vero adiunguntur, ut ‛meus
pater’. 16 II 589, 5–8.
FIGURAE 17
12.15 Quot sunt figurae pronominum? Duae: simplex et composita. II 589, 10–11.
12.16 Quot pronomina componuntur per nominativos? Tria: ‛iste’, ‛hic’ et ‛is’. ‛Iste’ et ‛hic’
secum componuntur, ut ‛istic istaec istoc’. 18 II 589, 13–15.
12.17 (1) ‛Is’ vero cum adverbio ‛demum’ componitur, et facit ‛idem’, quod significat ‛is
demum’, id est ‛iterum is’, et masculinum quidem i productam habet, neutrum vero correptam.
VIRGILIUS in IV Aeneidos: Idem ambas ferro dolor atque eadem hora tulisset. IUVENALIS in I:
et tamen alter // Si fecisset idem, caderet sub iudice morum. (2) Et nominativus quidem tam
masculini, quam neutri ex duobus corruptis est, nec non accusativus tam masculini, quam
feminini, mutatur enim m in n ante d euphoniae causa, ut ‛eundem’, ‛eandem’. Ceteri vero
casus ex integro et corrupto inveniuntur, ut ‛eadem’, ‛eiusdem’, ‛eidem’, ‛eodem’, ‛iidem’,
‛eaedem’ et ‛eisdem’, ‛eosdem’. Itaque per duo i vel per e et i regula exigit scribi tam
nominativum pluralem masculinum, quam dativum et ablativum plurales. Solent tamen
10
derivantur AR derivatur B ║ ancila B
11
et nostras B ║ o vestras B om.
12
Tit. Personae A
13
et tertia B ║ ego, vos B
14
Tit. Genera A
15
comune, omne R ║ et omne B ║ erat B
16
posessiva B ║ Hectoreus AR hec torens B
17 Tit. Figurae A
18 isthaec, isthoc A
187

auctores per synaeresim unam i ponere pro duabus. 19 II 589, 14–590, 6 – VERG. Aen. 4, 679;
IUV. Sat. 1, 4, 11 sq.
12.18 Et sciendum, quod in neutro geminatur compositio, et dicimus ‛identidem’, id est ‛idem
et idem’, cuius obliqui deficiunt. 20 II 589, 22
12.19 ‛Iste’ et ‛hic’ secum componuntur per eos casus solum, qui in c desinunt absque dativo,
ut ‛istic istaec istoc’, quae tamen per metaplasmum videntur proferri, unde nec aspirationem
servant, quomodo nec ‛illic’, ‛illac’; quod autem composita servant, ostendunt adverbia
‛adhuc’, ‛abhinc’.* 21 II 590, 14–25.
12.20 Notandum, quod me et te breves syllabae discretionis causa plerumque vel
significationis per epektasin assumuntur in pronominibus. 22 II 591, 24–25.
12.21 Similiter pte, sed te cum nominativo solum secundae personae, ut ‛tute’ invenitur et
‛tutemet’, LUCRETIUS in primo: Tutemet a nobis iam quovis tempore natum, met vero cum
omnibus primae ac secundae personae casibus absque nominativo singulari secundae et
genitivo plurali utriusque. In tertia quoque persona triptota ‛suimet’, ‛sibimet’, ‛semet’.
‛Meme’, ‛tete’, ‛sese’ accusativus vel ablativus est geminatione sui compositus, utraque
producta et acuto accentu paenultima prolata, quod in aliis casibus fieri non solet. 23 II 590, 26–
21; 592, 4–7. – LUCR. 1, 102
12.22 Ce quoque per omnes casus articularibus addebant vetustissimi, unde ‛hoc’ quasi duabus
sequentibus consonantibus producitur. VIRGILIUS: Hoc erat, alma parens, quod me per tela,
per hostes // Eripis. Nam in antiquissimis codicibus invenitur c bis scriptum, TERENTIUS:
Hoccine est credibile aut memorabile? Nunc vero his casibus eorundem pronominum
frequenter causa euphoniae additur ce, qui in s desinunt, ut ‛huiusce’, ‛hosce’, ‛hisce’, quod et
pro nominativo plurali protulerunt antiqui interposita s. TERENTIUS in Eunucho: Hisce hoc
munere arbitrantur // Suam Thaidem. Similiter etiam ‛illicce’, unde ‛illic’ in fine servat
accentum, ‛illiusce’, ‛istiusce’, ‛illucce’, ‛istucce’ veteres dicebant. 24 II 592, 16–593, 17. –
VERG. Aen. 2, 664 sq.; TER. Andr., cf. II 592, 24; TER. Eun. 2, 2, 38 sq.
12.23 Pte vero syllaba quinque solum ablativis assumitur: ‛meapte’, ‛tuapte’, ‛suapte’,
‛nostrapte’, ‛vestrapte’. 25 591, 22–23; 595, 17–18; cf. II 593, 18–24.
12.24 ‛Eccum’, ‛eccam’, ‛eccos’, ‛eccas’, ‛ellum’ pronomina ab ‛ecce’ composita sunt, et per
eclipsim, ut plurimum proferuntur. Subintelligo enim ‛aspice’ vel ‛cerne’.* 26 II 593, 25–27;
594, 5; 594, 11–14.
19
(1) Virgilius in VI B ║ Aeneidos BR om. ║ (2) nec non accusativus A nec non acusativus AR nec vero
accusativus B ║ mutant enim an B ║ ex integro et corrupto AR ex corrupto et integro B ║ inveniuntur AR
muniuntur B
20
defficiunt R
21
methaplasmum B ║ videtur B ║ adhuc, adhinc B adhuc, abhinc BR ║ * Quamvis antiquis aspirationis usus
rarissimus fuerit, ut Fabius docet, licet enim Graeci in compositione eam explodere soleant, tenuis tamen apud
eos in aspiratam transit, et docti ‛isthic’ frequentius, quam ‛istic’ scribunt. A comm.
22
significatione B ║ πέκτασιν A epenthesim B epecthesim R ║ Non quod ‛me’, ‛te’, ‛se’ brevia sint, sed quod
longae per epectasim in compositione extensa brevia fiant, ut Quae corcora tute necesset. Item: Tutemet a nob.
etc. Item: O, Tite, tute, Tati etc. Significationis, µφάσεως. Pte: corriptur in ‛tuapte’. ‛Tute’, ‛tete’ accusativus et
ablativus producuntur, ut infra. A comm.
23
natum ABR ║ triptωta A triptote B triptota R ║ memet B ║ compositum B ║ eti acuto B
24
Ce quoque A Hec quoque B ║ Virgilius: Hocce erat A Virgilius in II: Hoc erat B Virgilius: Hoc erat R ║ tella
B ║ erripis B ║ illucce B om.
25
vestrapte B om.
26
* Quasi ‛ecce eum, ecce eam, eos, eas, ellum ecce illum’. A comm.
188

12.25 ‛Nobiscum’ cum praepositione euphoniae causa compositum est. Et propter hoc
reliquarum quoque personarum ablativos praepostere (per anastrophen) proferre coeperunt:
‛mecum’, ‛tecum’, ‛secum’, ‛nobiscum’, ‛vobiscum’. In quibus antiquissimi etiam
praepositionem anteponebant, sicut et ‛cum quibus’ et ‛quibuscum’. 27 II 594, 15–22.
12.26 (1) ‛Totidem’ et ‛tantundem’, cuius genitivus solus ex obliquis in usu invenitur,
‛tantidem’. TERENTIUS in Adelphis: Tantidem emptam. Non sunt pronomina, sed nomina.
Similiter ‛cuia’ infiniti possessivum, sicut et ‛suum’ primitivum nomen, quamvis cum
‛interest’ et ‛refert’ verbis pro genitivo primativi in ablativo ponatur, sicut ‛mea’, ‛tua’, ‛sua’,
‛nostra’, ‛vestra’. (2) CICERO pro Varrone: Ea caedes, si potissimum crimini datur, detur ei,
cuia interfuit, non ei, cuia nihil interfuit, cuius gentile non solum ‛cuias’, sed etiam ‛cuiatis’
communi genere proferebant. PLAUTUS: Qui sit, cuiatus, unde sit, ne parseris // Quidem,
cuiatis estis, unde, aut ex quo oppido? 28 II 595, 5–596, 4 – TER. Adelph. 2, 1, 46; CIC. cf. 595,
11-13; PLAUT. Poen. 5, 2, 33 sq.
12.27 Componuntur pronomina cum nominibus, et sunt tunc nomina, ut ‛huiuscemodi’,
‛huiusmodi’, ‛istiusmodi’. Cum pronominibus, ut ‛istic’, cum adverbiis, ut ‛eccum’, cum
praepositione secundum DONATUM, ut ‛mecum’.* 29 II 596, 5–15; 589, 14 – DONATUS, cf. II
596, 10
NUMERUS 30
12.28 (1) Numerus et casus accidunt pronominibus, quemadmodum et nominibus, et prima
quidem et tertia persona vocativum habere non potest, praeter personae primae possessivum,
quod cum secundae quoque possit adiungi personae, habet vocativum, non possessoris, qui
intrinsecus in prima persona est, quae secundum genitivum primitivi intelligitur, sed
possessionis, quae cum extrinsecus declinatur, vocativum quoque propter secundam assumit
personam. (2) TERENTIUS in Andria: Pater mi. IDEM in Eunucho: o mea tu, o mea Thais, et o
noster Demea. ‛Nostras’ quoque gentile eundem habet nominativum et vocativum. 31 II 596,
18–19; III 1, 2–6; 1, 15–2, 3 – TER. Andr. 5, 3, 18; TER. Eun. 4, 3, 22; TER. Eun. 3, 2, 2 sq.;
TER. Adelph. 5, 9, 4
27
cum praepositione euphoniae causa AR euphonie causa cum prepositione B ║ et propter hec relliquarum B ║
(per anastrophen) A, om. BR ║ proferri B ║ nobiscum R om. ║ vobiscum B om. ║ sicut et qui cum quibuscum A
sicut et cum quibus et quibuscumque B
28
(1) tantumdem B ║ solus AR totus B ║ invenitur, tantidem AR invenitur B ║ cum interest et refert AR
interesset et referret B ║ et vestra B ║ (2) pro Varrone B pro Murena AR ║ Qui sit, cuiatis, unde sit, ne parseris
quidem, cuiatis estis, unde aut ex quo oppido A Qui fit, cuiatis, unde fit, ne parseris quidem, cuiates estis, unde
aut ex quo oppido B Qui sit, cuiatis, unde sit, ne parseris, quidem cuiatis estis, unde aut ex quo oppido R
29
* Et cum syllabicis adiectionib. ‛cine’ ‛hiccine’, ‛met’ ‛tuimet’. A comm.
30
Tit. Numerus A
31
(1) accidit R ║ quemadmodum et pronominibus B ║ quae cum extrinsecus declinatur AR quae extrinsecus
declinantur B ║ propter A proter R preter B ║ assumit AR assumunt B ║ (2) quoque habet B
189

DECLINATIONES 1
13.1 Pronominum alia sunt monoptota, ut ‛istoc’, ‛eccum’, ‛eccam’, ‛ellum’, ‛mecum’,
‛tecum’, ‛secum’, ‛nobiscum’, ‛vobiscum’, ‛suapte’. Alia triptota, ut ‛sui’, ‛sibi’, ‛se’, ‛meum’,
‛tuum’, ‛suum’, ‛nostrum’, ‛vestrum’. Alia tetraptota, ut ‛tuus’, ‛suus’, ‛illud’, ‛istud’. Alia
pentaptota, ut ‛ille’, ‛iste’, ‛ipse’. Nam exaptota non inveniuntur. 2 III 2, 6–10.
13.2 Quot sunt declinationum modi in pronominibus? Quatuor. 3 III 2, 25
I
13.3 Primus est, cuius genitivus in i vel in is desinit et dativus in i.* 4
13.4 Quot pronomina declinantur hoc modo? Tria: ‛ego’, ‛tu’, ‛sui’, quod caret nominativo,
‛mei’ vel ‛mis’, ‛mihi’, ‛tui’ vel ‛tis’, ‛tibi’, ‛sui’, ‛sibi’, ‛sis’ autem non dicitur differentiae
causa. Accusativus: ‛me’, ‛te’, ‛se’. Vocativus: ‛o tu’. Ablativus: ‛a me’, ‛a te’, ‛a se’. Et
pluraliter nominativo: ‛nos’, ‛vos’, genitivo: ‛nostrum’ vel ‛nostri’, ‛vestrum’ vel ‛vestri’,
‛sui’, dativo: ‛nobis’, ‛vobis’, ‛sibi’, accusativo: ‛nos’, ‛vos’, ‛se’, vocativo: ‛o vos’, ablativo:
‛a nobis’, ‛a vobis’, ‛a se’. 5 III 2, 25–5, 16
13.5 Notandum, quod in pronominibus ex primis syllabis personae intelliguntur, ab extremis
casus et genera et numeri in possessivis. III 3, 20–23.
II
13.6 Secundus modus pronominis est, qui genitivum singularem in ius terminat, et declinantur
hoc modo pronomina quinque: ‛iste’, ‛ille’, ‛is’, ‛hic’, ‛ipse’, quod ‛ipsus’ dicitur, quorum
feminina ‛ista’, ‛illa’, ‛ea’, ‛haec’, ‛ipsa’ faciunt, neutra ‛istud’, ‛illud’, ‛id’, ‛hoc’, ‛ipsum’. 6
III 5, 17–7, 4
13.7 Genitivus in ius omnium generum communis est, et producit i, quam poetae etiam
corripiunt. III 6, 8–15.
13.8 Dativus similiter trium generum est, et fit a genitivo abiecta us, huic solum assumit c.
Reliqui vero casus tam in singulari, quam in plurali secundum mobilium nominum regulam
declinantur, ut ‛illius’, ‛illi’, ‛illum’, ‛illam’, ‛illud’, ‛ab illo’, ‛ab illa’, ‛ab illo’. Et in plurali
‛illi’, ‛illae’, ‛illa’, ‛illorum’, ‛illarum’, ‛illorum’, ‛illis’, ‛illos’, ‛illas’, ‛illa’, ‛ab illis’, sic
cetera eiusdem formae tam pronomina, quam nomina. 7 III 6, 8–15.
13.9 (1) Quot nomina secundo modo pronominis declinantur? Octo: ‛unus’, ‛totus’, ‛solus’,
‛alius’, ‛ullus’, ‛uter’ et ‛alter’ et ‛quis’ vel ‛qui’ cum suis compositis, quae etiam secundum
mobilium nominum regulam vetustissimi declinabant praeter ‛quis’. ‛Neuter’ tamen ‛neutra,
neutrum’ cum utroque modo, ut simplex diceretur apud iuniores, secundum mobilia nomina
declinantur tantum. Horum feminina sunt: ‛una’, ‛tota’, ‛sola’, ‛alia’, ‛ulla’, ‛altera’, ‛utra’,
‛quae’. Neutra: ‛unum’, ‛totum’, ‛solum’, ‛aliud’, ‛ullum’, ‛utrum’, ‛alterum’, ‛quod’ vel
1 Tit. Declinationes ex XIII. Prisciani A
2 µονπτωτα A monoptota BR ║ τρίπτωτα A triptota BR ║ τετράπτωτα A tetraptota BR ║ πεντάπτωτα A
pentaptota BR ║ iste, ipse AR ipse, iste B ║ ξάπτωτα A exaptota BR
3 sunt AR om. ║ declinationuum R
4 * Non prorsus curiosa sunt, quae hoc loco annotavit Lancilotus li. 8. ca. 36. A comm.
5 Quoot R ║ si autem B ║ pluraliter AR in plurali numero B
6 declinatur R ║ ipsus R
7 regulam B om.
190

‛quid’, quorum genitivi ‛unius’, ‛solius’, ‛totius’, ‛alius’, ‛ullius’, ‛utrius’, et producunt, et
corripiunt paenultimam, ‛alterius’ semper corripit. (2) Cum igitur iuniores frequentius
supradicta nomina secundum in ius terminantium pronominum formam declinaverint, in uno
ex ipsis magis sequuntur nominum declinationem, ‛neuter, neutri, neutro’ apud vetustissimos.
‛Quis’ communis generis invenitur. PLAUTUS in Aulularia: Dic mihi, si audes, quis ea est,
quam vis ducere uxorem? (3) TERENTIUS in Eunucho: hunc oculis // Nostrarum quisquam non
vidit, Phaedria. Et obliquos casus non solum secundum secundam, sed etiam secundum
tertiam declinationem declinabant, unde nunc accusativus masculini in em desinit, dicimus
enim ‛quem’, ‛quam’, ‛quod’ vel ‛quid’. Similiter ablativus in i trium generum secundum
tertiam est, dicimus enim ‛a quo’ vel ‛a qui’, ‛a qua’ vel ‛a qui’, ‛a quo’ vel ‛a qui’. (4) Et
nominativus et accusativus plurales in es communis duum generum, ut ‛qui’, ‛quae’ vel ‛ques’,
‛quos’, ‛quas’ vel ‛ques’, ‛quae’. Dativus vero vel ablativus tam per is, quam per bus, ‛quis’
vel ‛quibus’. (5) Ad hoc sciendum, quod ‛qui’, quando pro interrogativo ponitur vel infinito, id
est, pro ‛quis’, circumflectitur, quando vero pro relativo, per se acuitur, in lectione gravatur, et
id per omnes casus. Antiqui quoque ‛alis’ per ‛alius’ nominativo protulerunt. Genitivus
producit ‛alius’ semper, et est in raro usu, ‛alii’ vero genitivus, quod est mirum, etiam in
feminino a quibusdam prolatum est. CAECILIUS: Antequam barbara perierat, alii rei causa in
Aphricam missus est. 8 III 7, 5–8, 4; 8, 17–9, 25 – PLAUT. Aulul. 2, 1, 48; TER. Eun. 4, 4, 10
sq.; L. CAELII ANTIPATRI ann. lib., cf. III 8, 19–20.
13.10 Dativus tam singularis, quam pluralis in hoc modo una syllaba exceditur a genitivo
singulari, unde ‛huic’, ‛cui’, ‛ei’ monosyllaba sunt accipienda. ‛Ei’ tamen differentiae causa,
ne interiectio putetur, plerumque bisyllabum invenitur. Similiter in nominativo et dativo
pluralibus, ut ‛ei’ vel ‛ii’, ‛eis’ vel ‛iis’, ‛huic’ et ‛cui’ rarissime inveniuntur. STATIUS in
primo: Laetus huic dono videas dare iura nepotes. TERENTIANUS de literis: Verum ut cuique
est proximitas locis oriri. Est enim Sotaticum ex duobus Ionicis a maiore et tribus trochaeis. 9
III 9, 26–11, 1 – STAT. Silv. 1, 1, 107; TERENTIANUS MAURUS = KEIL VI, 330 v. 183
13.11 ‛Hibus’ etiam pro ‛his’ antiqui protulerunt. PLAUTUS in Curculione: Eodem Hercule vos
paro et pono, pares parissimi estis hibus. 10 III 10, 15–17. – PLAUT. Curc. 4, 2, 20
III
13.12 Tertius modus pronominis vel tertius modus declinationis pronominum est, qui per
omnia sequitur mobilium declinationem, et declinantur hoc modo pronomina quinque: ‛meus
mea meum’, ‛tuus tua um’, ‛suus sua suum’, ‛noster nostra nostrum’, ‛vester vestra vestrum’,
et habent vocativum, quae possunt transire in secundam personam, ‛noster et meus’, quod cum
deberet facere ‛o mee’, duas e breves in i longam convertit. 11 III 11, 2–6.
IV
8
(1) altera, utra BR utra, altera, quae A ║ ullum, utrum, alterum A ullum, alterum, utrum B alterum, ullum,
utrum R ║ totius, solius A solius, totius BR ║ (2) nomina supradicta R ║ declinaverint A declinaverunt BR ║
(3) hunc AR nunc B ║ in em AR in m B ║ (5) qui pro interrogativo B ║ Celius B ║ in Aphricam missus est B
om.
9
excederunt B ║ ii AR hii B ║ vel iis AR ve iis B ║ date tuta B dare iura AR ║ cuique AB cumque R ║ oriri
ABR ║ Sotaticum ABR
10
Hibus AR In bus B ║ Gurgulione B ║ hibus AR ibus B
11
declinationem mobilium B ║ habent B om. ║ in longam B
191

13.13 Quartus modus pronominis est, qui per omnia sequitur tertiam declinationem nominum,
ut ‛nostras’, ‛nostratis’, cuius nominativus ideo circumflectitur in extrema, quoniam per
syncopam profertur. III 11, 15–18.
13.14 Vetustissimi enim similem genitivo nominativum proferebant. Notandum, quod
interrogativa, infinita, abnegativa, distributiva, relativa, quando carent demonstratione, carent
etiam vocativo casu, ut ‛quis’, ‛qualis’, ‛talis’, ‛alius’, ‛nullus’, ‛alter’, ‛uter’, ‛bini’, ‛terni’ et
similia. 12 III 13, 28–14, 3.
12 symilem R ║ Explic. Finis huius compendii Georgii Trapezonzii ad laudem Dei. B DEO GRATIAS. AMEN. R
192

DE PRAEPOSITIONE* 1
14.1 Praepositio est pars orationis indeclinabilis, quae aliis partibus orationis vel appositione
vel compositione praeponitur, et si supra syllabam in oratione soluta rarissime, in poetis
plerumque per appositionem praeposterae inveniuntur, cum vero apud omnes postponitur
quibusdam pronominibus, quasi encliticum, et ablativis nominis ‛quis’ vel ‛qui’, ceterae
monosyllabae etiam apud poetas difficile mutant ordinem, quae et mediae reperiuntur, ut
‛quamobrem’. 2 III 24, 13–14.
14.2 Sunt autem praepositiones vel unius syllabae vel duarum vel trium, et omnes primitivae,
si Graecos sequimur, quare ‛adversus’, ‛extra’ et cetera derivativa vel composita magis
adverbia praepositiva videntur. Cf. III 25, 26–27, 3
14.3 (1) Sciendum omnia adverbia, quae casibus adiunguntur, quae sunt fere temporalia vel
localia, inter praepositiones a Latinis numerari, sicut ‛ante’, quando significat in conspectu,
praepositio est, ut ante ora patrum, quando ‛prius’, adverbium, ut Ante leves ergo pascentur in
aethere cervi. (2) Item ‛supra’, ‛extra’ et huiusmodi omnia, quae Graeci adverbia dicunt, quia
certam quandam habent significationem etiam per se posita, quod praepositiones habere vix
possunt. Praeterea adverbia loco praepositionum, sicut praepositiones loco adverbiorum solent
poni. Nomina quoque in praepositiones transferuntur, ut ‛pridie Kalen.’, ‛adversus’ vel
‛adversum hostes’. 3 III 26, 4–14; 36, 5–7. – VERG. Aen. 1, 95; VERG. Ecl. 1, 60
DE COMPOSITIONE ET APPOSITIONE 4
14.4 (1) Praepositiones adduntur nomini appositione vel compositione, pronomini tantum
appositione, participio appositione et compositione, secundum verborum figuram, ex quibus
nascuntur. Ceteris partibus et sibi ipsis compositione tantum. (2) Transeunt autem in
potestatem earum partium, cum quibus componuntur, ut ‛incurvus’, nam in ‛absque’ magis
adiectio est ‛que’ syllabae, quam coniunctio composita.* 5
14.5 Desunt interdum verbis praepositiones, ut Una Eurusque Notusque ruunt, pro ‛eruunt’.
Interdum praepositionibus verba, ut O mihi sola mei super Astianactis imago, pro ‛super es’.* 6
III 31, 11–15. – VERG. Aen. 1, 85; VERG. Aen. 3, 489
14.6 ‛Pro’ sequente vocali in compositione assumit d, ut ‛prodes’. Quaedam patiuntur
elisionem, ut ‛coeo’, quaedam etiam in simplicitate, sine respectu vocalis sequentis, ut ‛supra’
pro ‛supera’, similia tamen usus magis disyllaba profert. 7 III 29, 30–30, 3
SIGNIFICATIO 8
14.7 Significationem habent aliquando eandem tam in appositione, quam in compositione, ut
‛invado hostem’ et ‛in hostem vado’, in utroque enim ‛contra’ significat. III 35, 7–9.
1
Tit. De praepositione ex XIIII. Prisciani. A ║ * Lege Curium li. 8. ca. 43. et Lynacrum lib. 2. A comm.
2
enclyticum A encliticum B encleticum R
3
(1) quae sunt quae sunt fere B ║ (2) sicut propositiones R ║ Kalen. A Kal. BR
4
Tit. De compositione et appositione A
5
(2) adiectio AR adietio B ║ coniuntio B coiunctio R
6
* Hoc fit per heterωsin figurae. A comm.
7 Pro sequnete B
8 Tit. Significatio A
193

14.8 Aliquando diversam, ut ‛de te loquor’, id est, ‛tui causa’, ‛deprimo’, ‛infra premo’. III 35,
9–10.
14.9 Aliquando abundant nulla significationis additione, ut ‛emori’ pro ‛mori’. III 35, 11–12.
14.10 Aliquando ponuntur significantiae causa, ut nunquam imprudentibus imber obfuit. III
35, 19–22. – VERG. Georg. 1, 373 sq.
14.11 Aliquando loco adverbiorum, ut ‛perpulchra munera’, pro ‛tristia fata’. 9 III 33, 27–34, 5.
– TER. Eun. 3, 2, 15; LUC. Phars. 2, 98
14.12 Aliquando pro coniunctionibus causalibus, ut ‛per desidiam malitiae nascuntur’, id est
‛causa desidiae’, et ‛ex insidiis patior’, ‛causa insidiarum’. 10 III 28, 17–18.
14.13 Nonnunquam localem vim possident quadripartitam, ut ‛ambulo per forum’, ‛proficiscor
ad Graeciam’, ‛sum in Italia’, ‛venio e Sicilia’. 11 III 35, 12–14.
14.14 Saepe privationem et abnegationem significant, ut ‛impius’, ‛expes’. 12 III 35, 23-24.
14.15 Interdum pro se invicem ponuntur, ut ‛per urbem sum’ pro ‛in urbe’. 13 III 36, 9-11.
14.16 Inveniuntur, quae formant adverbia localia ex se, ut ‛ex’, ‛extra’, ‛extrinsecus’. 14 III 36,
11-13.
14.17 In compositione tam nominativo, quam ceteris casibus, quae ex nominativo composito
nascuntur, solent iungi, in appositione accusativo solum et ablativo. Item rarissime genitivo
exemplo Graecorum, ut crurum tenus. 15 cf. III 32, 10–15. – VERG. Georg. 3, 53
CUM ACCUSATIVO 16
14.18 Unisyllabae praepositiones, quae accusativo praeponuntur, sunt sex: ‛ad’, ‛ob’, ‛per’,
‛post’, ‛cis’, ‛trans’. 17 III 36, 20-21.
14.19 Bisyllabae viginti et una: ‛apud’, ‛ante’, ‛citra’, ‛circum’, ‛circa’, ‛contra’, ‛erga’,
‛extra’, ‛inter’, ‛intra’, ‛infra’, ‛iuxta’, ‛prope’, ‛pone’, ‛ultra’, ‛praeter’, ‛propter’, ‛supra’,
‛usque’, ‛secus’, ‛penes’. 18 III 36, 21-23.
14.20 Trisyllabae tres: ‛circiter’, ‛adversum’, ‛secundum’. III 36, 23
14.21 (1) ‛Ad’ in appositione et compositione proximitatem significat, vel cum motu, vel cum
permansione, et iungitur personae, ut ad te confugio; loco, ut Prima quod ad Troiam pro caris
gesserat Argis. Tempori, ut ‛ad Kalendas Aprilis’. Numero, ut ‛ad quinque milia’. (2) In
compositione sola intentivum est, ut ‛approbat’, ‛affirmat’, ad personam aliquam vel rem
dirigitur, ut ‛alloquitur’, ‛arridet’. Praeterea est causalis, ut ‛ad quid’, idest, ‛cuius causa’. Et
similitudinis, ut ‛accomodatus’, ‛adaequatus’, ‛ad unguem’, significat contrarietatem, ut ‛ad
illum mihi pugna est’, hoc est ‛contra illum’. Et additionem, ut ‛ad haec mala’. 19 III 30, 13–24;
37, 7–15. – VERG. Aen. 1, 666; VERG. Aen. 1, 24
9
perpulchra B hipp
10
descidiam B ║ descidiae B
11
ad R om.
12
expers A
13
per se B
14
extrinsicus B
15
qui ex R
16
Tit. Cum accusativo A
17
cis AB tis R
18
viginti et duae AB viginti et una R ║ propter, proter AB propter R
19
(1) troiani R ║ Aprilis A Apriles BR ║ millia B ║ (2) vel aloquitur B ║ accommodatus R
194

14.22 ‛Ob’ in appositione causalis coniunctionis vim tenet, ut cuius ob augurium infaustum, id
est ‛causa augurii’. Significat ‛pro’, ut haud quaquam ob meritum, hoc est ‛pro merito’. In
compositione significat ‛contra’, ut ‛obvius’, ‛occurro’, et ‛circum’, ut ‛obumbro’,
‛obambulo’. 20 III 37, 16–25. – VERG. Aen. 11, 347; VERG. Georg. 4, 455
14.23 ‛Per’ compositum et appositum significat tractum aliquid dividentem, ut Circum perque
duas in morem fluminis artos, et ‛perrumpo’. Temporalem vim habet, ut ‛per medium diem’,
quam habere possunt omnia localia. Est iurandi, ut per te, per qui te talem genuere parentes. 21
III 37, 26–38, 9. – VERG. Georg. 1, 245; VERG. Aen. 10, 597
14.24 Praeterea in compositione est expletivum, ut ‛perficio’, ‛percurro’. Et abnegativum, ut
‛periurus’, ‛perfidus’. Ponitur pro ‛valde’, TERENTIUS in Andria: per ecastor scitus puer natus
est Pamphilo. 22 III 38, 10-14. – TER. Andr. 3, 2, 6
14.25 ‛Post’ compositum et appositum significat ordinem, ut ‛post montem oppositum’, ‛post
multum tempus’. Loco adverbii ponitur, TERENTIUS in Adelphis: post faciet. Item longo post
tempore visum. Nam quando praepositio est, ablativo iungi non potest. Ex eo derivatur
‛posterus’ et ‛postica’. III 38, 15–27. – TER. Adelph. 1, 2, 30; VERG. Aen. 6, 409
14.26 ‛Cis’ compositum et appositum magis localem habet significationem, ut ‛cisalpina
Gallia’, ‛cis Rhenum’. Potest tamen per translationem et in tempore et in aliis rebus usurpari,
ut ‛cis naturae legem’, ‛cis definitum tempus’. Ex hoc derivatur ‛citra’. 23 III 38, 28-39, 2
14.27 ‛Trans’ compositum et separatum reperitur, ut ‛transfero’, ‛trans Tiberim’. In
compositione aliquando amittit n et s, ut ‛traduco’ et significat possessionis mutationem, ut
‛trado’, exuperationem simplicem, ut SALLUSTIUS: Communem habitum transgressus pro
‛supergressus’. Praeterea tam composita, quam apposita in locum deductionem cum alicuius
medii exuperatione, ut ‛transveho’ et ‛trans mare’. III 39, 3-10. – SALL. Hist. fr. inc. 46 p. 382
Kr.
14.28 ‛Apud’ in loco significat, ut ‛apud Numantiam’. Iungitur tamen etiam personis, ut ‛apud
amicum’. In compositione non invenitur. III 40, 12-15.
14.29 ‛Ante’ compositum et separatum reperitur, et significat ‛in conspectu’ et ‛prius’ in loco,
ut ‛ante domum’, ‛anteeo’. In tempore ‛prius’ tantum, ut ‛ante annum’. Ponitur sine casu, et
significat item ‛prius’, ut Ante, pererratis amborum finibus, exul. Ex eo fit ‛antiquus’, unde
‛antiquarius’. 24 III 40, 16–24. – VERG. Ecl. 1, 62
14.30 ‛Citra’ nunquam componitur. Et paene idem significat, quod ‛cis’, nisi quod ‛cis’
propriis nominibus fluminum vel montium plerumque iungitur, ut ‛cis Rhenum’, ‛cis Alpes’.
‛Citra’ vero potius reliquis, ut ‛citra saniem’, ‛citra cruorem’. A ‛cis’ ‛citra’ derivatur, a ‛citra’
‛citer, citerior’, ‛citimus’. III 40, 25–30.
14.31 ‛Circum’ tam in appositione, quam in compositione revolutionem simpliciter significat,
ut ‛circum montem’, ‛circumfero’. Quando est adverbium, significat multiplicem
revolutionem, ut Anna, vides toto properari litore circum. Ex hoc nascitur ‛circiter’. 25 III 41,
3–8. – VERG. Aen. 4, 416
14.32 ‛Circa’ significat ‛iuxta’, ut ‛circa templum’, ‛circa viginti annos’. Et praeposita
nunquam, postposita vero ‛quo’ ablativo componitur, et pro causali coniunctione profertur, ut
20 quaquam AR quamquam B
21 artos ABR ║ quem habere AB quam habere R ║ per te, qui te A ║ tallem R
22 Aecastor R ║ scitus A situs BR ║
23 galia B ║ renum B ║ derrivatur B
24 unde antiquarius AR inde antiquarius B
25 ciciter R
195

Quocirca capere ante dolis, et cingere flamma // Reginam meditor. Subiungitur etiam
praepositioni ‛circum’, ut ‛circumcirca’. 26 III 41, 8-14. – VERG. Aen. 1, 673 sq.
14.33 ‛Circiter’ significat ‛iuxta’, et ad tempus solum spectat, ut ‛circiter Kal. Ianuarias’. 27 III
41, 22–23.
14.34 ‛Erga’ nunquam componitur, et significat affectum, ut ‛bonus erga parentes’. III 41, 24–
25.
14.35 ‛Contra’ compositum et appositum significat ‛adversus’, ut ‛contra adulterum’,
‛contradico’; simplex, sine casu significat ‛ex opposito’, IUVENALIS: Stat contra starique
iubet. Ex eo nascitur ‛contrarius’. 28 III 26, 14–19; 41, 26–42, 6. – IUV. Sat. 1, 3, 290
14.36 ‛Extra’ nunquam componitur et significat ‛praeter’, TERENTIUS in Phormione: Extra
unam ancillam, et ‛foris’, PERSIUS: sacer est locus, extra // Meite. Ab eo derivatur ‛exter’,
‛extraneus’, ‛externus’, ‛extrinsecus’. III 42, 7–20. – TER. Phorm. 1, 2, 48; PERS. Sat. 1, 113
sq.
14.37 ‛Inter’ composita et apposita significat ‛in medio’, ut ‛interrumpit’, ‛inter amicos’, et
vicissitudinem, ut Conversique oculos inter se atque ora tenebant. III 42, 21-43, 4. – VERG.
Aen. 11, 121
14.38 ‛Intra’ nunquam componitur, et accipitur pro ‛in’, ut LUCANUS: Intra castrorum timuit
tentoria ductor. III 43, 15–19. – LUC. Phars. 5, 241
14.39 ‛Infra’ significat ‛sub’. TERENTIUS in Eunucho: ego te esse infra omnes infimos puto. 29
III 44, 3-8. – TER. Eunuch. 3, 2, 36
14.40 ‛Iuxta’ fungitur loco ‛prope’ vel ‛propter’, id est significat adiunctionem societatemque,
ut SALLUSTIUS: Horum ego vitam mortemque iuxta existimo. 30 III 44, 17–22. – SALL. Catil. 2,
8
14.41 ‛Prope’ significat vicinitatem, ut Est ingens gelidum lucus prope Ceritis amnem.
TERENTIUS: prope adest, cum alieno more vivendum est tibi. Inde fit ‛propter’. 31 VERG. Aen.
8, 597; TER. Andr. 1, 1, 125
14.42 ‛Pone’ localis tantum significat ‛post’, ut ‛pone tribunal’, Pone subit coniunx. III 28, 27;
III 29, 7. – VERG. Aen. 2, 725
14.43 ‛Ultra’ significat exuperantiam, ut ‛ultra definitum tempus’, ‛ultra naturae leges’.
14.44 ‛Praeter’ compositum et appositum reperitur, et significat exceptionem, ut ‛quis hoc
existimaret praeter me’, et ‛ultra’, ut ‛praetereo praeter ordinem’.
14.45 ‛Propter’ a ‛pro’ derivatur, et significat causam, ut Te propter Libycae gentes, id est,
‛causa tui’. 32 III 31, 21-26. – VERG. Aen. 4, 320 sq.
14.46 ‛Supra’ significat imminentiam, ut Supra caput astitit imber, id est ‛capiti imminuit’. III
46, 16-17. – VERG. Aen. 5, 10
14.47 ‛Usque’ praeponitur et postponitur, et significat finem, ut ‛usque Neapolim’, ‛Romam
usque’, significat etiam ‛semper’.
14.48 ‛Secus’ significat ‛prope’, ut ‛secus amnem’. III 57, 15-16.
14.49 ‛Penes’ significat vicinitatem et potestatem, ut decus imperiumque Latini // Te penes. III
33, 12-14. – VERG. Aen. 12, 58–59.
26 circha templum B ║ quo ablativo AR ablativo B ║ flama BR
27 specat B
28 oposito R
29 imfimos B ║
30 existimo ABR
31 id est fit propter B
32 proter BR ║ proter BR
196

14.50 ‛Adversum’ significat idem, quod ‛erga’, TERENTIUS: Idque adversum te gratum fuisse
habeo gratiam. Et ‛ex opposito’, TERENTIUS: adversum // Tonstrina erat, id est, ‛ex opposito’.
III 26, 20–26. – TER. Andr. 1, 1, 15; TER. Phorm. 1, 2, 38 sq.
14.51 ‛Secundum’ significat ‛post’, ut secundum // Emathiam lis tanta datur, et ‛sequelam’, ut
‛secundum Platonem’. 33 III 26, 27-27, 3. – LUC. Phars. 8, 332 sq.
CUM ABLATIVO 34
14.52 Monosyllabae praepositiones, quae ablativo serviunt, sunt decem: ‛a’, ‛ab’, ‛abs’, ‛cum’,
‛de’, ‛e’, ‛ex’, ‛pro’, ‛prae’, ‛clam’. 35 III 44, 27-45, 2
14.53 Bisyllabae quinque: ‛coram’, ‛palam’, ‛sine’, ‛absque’, ‛tenus’. III 45, 2–3.
14.54 ‛A’, ‛ab’, ‛abs’, ‛e’, ‛ex’ eandem paene significationem habent. Nam locales,
temporales, ordinales similiter inveniuntur, et separationem ac discessum demonstrant. III 47,
11-12.
14.55 ‛A’ et ‛e’ in compositione consonantibus tantum praeponuntur, in appositione vocalibus
rarissime, consonantibus frequenter. III 47, 13-19.
14.56 ‛Ab’ et ‛ex’ in compositione indifferenter vocalibus et consonantibus praeponuntur, ut
‛abigo’ et ‛abduco’, ‛exigo’, ‛excurro’. In appositione melius vocalibus, ut ‛ab initio’, ‛ex
urbe’, sed tamen etiam consonantibus, ut ‛ab natura’, ‛ex narratione’. Notandum ‛ab’ in
compositione nunquam praeponi tribus consonantibus c, q, t. 36 III 47, 14-17; 47, 22-24.
14.57 ‛Abs’ tam in appositione, quam in compositione praeponitur consonantibus c, q, t,
tamen in appositione melius q, ut ‛abs quovis’, in compositione melius c, ut ‛abscondo’, t, ut
‛abstraho’.* 37 III 47, 22–24; 47, 30–48, 2
14.58 ‛E’ praeterea in compositione vel privativum est, ut ‛enervis’, ‛enodis’, vel intentivum,
ut ‛enarro’. III 48, 19-21
14.59 ‛Ex’ item accipitur pro suo derivativo ‛extra’, ut ‛excludo’. Est privativum, ut ‛explico’,
intentivum vel perfectivum, ut ‛exoro’, ‛efficio’. III 48, 21–24.
14.60 ‛De’ in appositione separativum est, ut ‛de patre audivi’, id est ‛a patre’.
Commemorativum, ut ‛de pace loquitur’. In compositione significat ‛infra’, ut ‛deduco’. Est
intentivum, ut ‛deprehendi’. Privativum, ut ‛demens’.* 38 48, 28-49, 4
14.61 ‛Pro’ tam in appositione, quam in compositione significat ‛ante’, ut SALLUSTIUS: pro
curia signum sociis dare, id est ‛ante curiam’. ‛Procurro’, ‛antecurro’, et ‛in’, ut ‛pro
tribunali’, et longe, ut ‛prospicio’; accipitur loco ‛e’ vel ‛supra’, ut ‛prominet’, id est ‛eminet’
vel ‛supereminet’, et loco ‛ad’ vel ‛secundum’, ut ‛pro viribus’, id est, ‛ad vires’, vel
‛secundum vires’. Separata significat causam, ut ‛pro Milone’, ‛causa Milonis’, circumflexa
invenitur interiectio, ut SALLUSTIUS: Pro deum atque hominum fidem. 39 III 49, 5-25. – SALL.
Cat. 18, 8; SALL. Cat. 20, 10
14.62 ‛Prae’ apposita et composita significat ‛ad’, TERENTIUS: Contempsi illum prae me, id
est, ‛ad comparationem mei’; et ‛ab’, ut IDEM: Prae amore hunc exclusisti foras, id est, ‛ab
33 Emathiam B Aemathiam AR
34 Tit. Cum ablativo A
35 prepositione B
36 ex exigo R ║ excurro A excuro B curro R ║ a natura R ║ nonquam R
37 tam in apositione R ║ * Valla. lib. 2. ca. 29. A comm.
38 comemorativum B ║ Intentivum A Est intentivum BR ║ * Valla. li. 3. ca. 69. A comm.
39 Milone AR milione B ║ Milonis AR milionis B
197

amore’; ‛super’, ut ‛praesideo’; ‛valde’, ut ‛praeco’ a valde canendo dictus; ‛ante’, ut
‛praecurro’. Ex eo derivatur ‛praeter’. 40 49, 26-50, 21. – TER. Eun. 2, 2, 8; TER. Eun. 1, 2, 18
14.63 ‛Cum’ est copulativa, ut ‛cum ducibus pugno’. 50, 22-51,10
14.64 ‛Coram’ significat praesens et manifestum, ut coram, quem quaeritis, adsum.* 41 III 52,
1-15. – VERG. Aen. 1, 595
14.65 ‛Palam’ conterminam huic significationem habet, TERENTIUS: Si falsum aut fictum,
continuo palam est, ‛coram’ tamen magis ad personas, ‛palam’ ad omnia accipitur.* 42 III 52,
1-15. – TER. Eun. 1, 2, 24
14.66 ‛Sine’ et ‛absque’ habent significationem negativam, ut Te sine nil altum mens inchoat.
III 52, 16-25; 52, 26-53, 3. – VERG. Georg. 3, 42
14.67 ‛Tenus’ significat ‛usque’, ut ‛hactenus’, ‛calcaneo tenus’. 43 53, 4-11.
14.68 ‛Clam’, a quo derivatur ‛clandestinus’, significat occultationem, et est adverbium, unde
facit diminutivum ‛clanculum’ praeter naturam praepositionum, nonnunquam tamen
praepositionum more casibus praeponitur, raro accusativo, ut ‛clam patres’, saepius ablativo,
ut ‛clam sociis’. 44 51, 11-24.
UTRIQUE CASUI IUNCTA 45
14.69 Praepositiones, quae item modo accusativo, modo ablativo iunguntur, sunt quatuor: ‛in’,
‛sub’, ‛super’, ‛subter’. 46 53, 12-13.
14.70 (1) ‛In’, quando significat ‛ad locum’ vel ‛contra’, accusativo iungitur, ut ‛in urbem
vado’, ‛in adulterum dico’, et quando ponitur pro ‛ad’ simpliciter, ut impulit in latus pro ‛ad
latus’. Quando significat loco circumscribi et permanere, ablativo praeponitur, ut ‛in Italia’. In
compositione est intentivum, ut ‛incuso’, privativum, ut ‛indoctus’. Ab eo derivatur ‛inter’, a
quo ‛interea’. (2) Item ‛intra’, a quo ‛intrinsecus’ et ‛internus’ et verbum ‛intro intras’. Item
semper adverbia ‛intus’, ‛intro’. Item ‛infra’, a quo ‛infernus’ et ‛inferus’ vel ‛infer’, ‛inferior’,
‛infimus’. 47 53, 14-26. – VERG. Aen. 1, 82
14.71 ‛Sub’ iungitur accusativo, quando significat ‛ad locum’, ut Postesque sub ipsos //
Nituntur gradibus, vel ’ante’, ut Sub lucem exportant calathis, vel ‛per’, ut sub noctem cura
recursat. 48 III 53, 27–54, 6. – VERG. Aen. 2, 442 sq., VERG. Georg. 3, 402; VERG. Aen. 1, 662
14.72 Ablativo, quando significat ‛in loco’, ut Arma sua adversa posuit radiantia quercu.
Habet etiam in temporibus et rebus similem constructionem, sicut ceterae omnes
praepositiones locales, ut Ibant obscuri sola sub nocte per umbram. Et Quale per inceptam
lunam sub luce maligna. In compositione est localis, ut ‛subeo’, et diminutiva, ut ‛subrideo’,
‛subtristis’, ab ea derivatur ‛subter’. 49 III 54, 7-21. – VERG. Aen. 8, 616; VERG. Aen. 6, 268;
VERG. Aen. 6, 270
40
exclusisti AB excluxisti R ║ canedi R
41
* Hic adverbium est, Dona.: Coram testibus. A comm.
42
conterminam AB contrariam R ║ * Et ibi adverbialiter, Donat.: Palam omnibus. A comm.
43
calcaneo ABR
44
clamdestinus R ║ ocultationem B ║ diminitivum B ║ praeter naturam praepositionum R om. ║ acusativo B ║
sotiis R
45
Tit. Utrique casui iuncta A
46
et subter A subter BR
47
(1) adulterium R ║ sympliciter B ║ (2) intrinsicus B ║ semper A om.
48 lucem R om.
49 inceptam lunam ABR
198

14.73 ‛Super’ idem significat, quod ‛supra’, contrariam significationem habet ‛subter’, ut
gemina super arbore sidunt. Et Ferre iuvat subter densa testudine casus. 50 54, 25–55, 10. –
VERG. Aen. 6, 203; VERG. Aen. 9, 514
14.74 (1) ‛Super’ praeterea ponitur loco ‛de’, et soli ablativo iungitur, ut Multa super Priamo
rogitans super Hectore multa. Invenitur etiam in compositione, ut ‛supersedeo’. (2) ‛Super’ et
‛supra’ a ‛supera’, quo utebantur antiqui, illud per abscisionem, hoc per concisionem facta
sunt, a ‛super’ derivatur ‛superbus’, ‛superus’, ‛supremus’. 51 55, 14-56, 3. – VERG. Aen. 1, 750
INSEPARABILES 52
14.75 Quaedam praepositiones tantum apponuntur, quaedam apponuntur et componuntur, de
quibus supra sex ‛di’, ‛dis’, ‛re’, ‛se’, ‛an’, ‛con’ solum in compositione inveniuntur, quae
quamvis vere partes orationis non sunt, neque enim separatae in oratione poni possunt, tamen
quia in compositione semper praeponuntur, et habent vim ac significationem praepositionum,
inter praepositiones numerantur. 56, 4-15
14.76 (1) ‛Di’ et ‛dis’ eandem significationem habent, id est separativam, et ‛dis’ quidem
componitur incipientibus a c, p, s, t, i loco consonantis et f, sed tunc s in f convertitur, ut
‛discumbo’, ‛displiceo’, ‛differo’.* (2) Aliis omnibus consonantibus praeponitur ‛di’, ut
‛dimitto’, ‛diruo’, quae praepositiones ambae producuntur exceptis ‛dirimo’ et ‛disertus’, ut
Cede deo, dixitque et proelia voce diremit. Et LUCANUS: Qui medius castris tutam dirimebat
Ilerdam. IUVENALIS: Didicit iam dives avarus // Tantum admirari, tantum laudare disertos. 53
56, 16-57, 8. – VERG. Aen. 5, 467; LUC. Phars. 4, 33; IUV. Sat. 3, 7, 30 sq.
14.77 ‛Re’ significat ‛retro’, ut ‛revertor’, ‛retrovertor’. 57, 9-11.
14.78 ‛Se’ est separativa, ut ‛seduco’, abnegativa, ut ‛securus’. A ‛se’ fit ‛seorsum’, ut a ‛de’
‛deorsum’. 57, 12-16
14.79 ‛Am’ significat circum, ut ‛amplector’, ‛ambio’, in quo interponitur b proter m. 54 57, 17-
18.
14.80 ‛Cum’, de quo ante dictum est, in eo differt a ‛con’, quod illud in appositione solum, hoc
tantum in compositione reperitur, nec mirum haec ita fieri, quandoquidem o et u vicissim
cadentia sibi saepissime reperiuntur. 55 57, 19-20.
SEPARATAE 56
14.81 (1) Separatae praepositiones acuuntur in fine, coniunctae casibus atque loquelis graves
fiunt, nisi praepostere locentur, tunc enim monosyllabae acuto, disyllabae paenultimo acuto
proferuntur, nisi aliqua differentia impediat, ut Maria omnia circum, ubi finalem acuimus
syllabam, ne si penultimam acuamus, nomen vel adverbium putetur esse. (2) Similiter mutant
accentum loco adverbiorum vel interiectionum, acceptae postpositae, tamen gravantur, quando
50
signifieat R ║ signifieationem R ║ fere A ferre BR
51
(1) ponirur R ║ supersidio A supersedeo B supersideo R ║ (2) abcissionem BR ║ hoc AB haec R ║
concissionem B
52
Tit. Inseparabiles A
53
(1) m loco consonantis, et s, sed tunc s in f B ║ displicio B ║ * disturbo, disiungo, differo R ins. ║ (2) dimito
B ║ dirruo B ║ vitant A vitam B tutam R ║ iam B om. ║ avaros A avarus BR
54
circhum B ║ proter ABR
55 com A con R ║ caedentia R
56 Tit. Separatae A
199

genitivus sequitur, et redit ad praepositum accusativum vel ablativum, ut ‛virtutem proter
imperatoris’. (3) Praepositiones quando verbis carent. Item in fine pleni sensus positae
generalem servant accentuum legem. Ab acuto enim incipiunt, praeterea cum ‛inde’ adverbio
compositae acuuntur, ut ‛deinde’, ‛exinde’, ‛proinde’, ‛perinde’, ‛subinde’, ne gravatae per
appositionem crederentur esse ante adverbium, quod fieri non potest. 57 III 27, 7-13; 33, 19-27.
– VERG. Aen. 1, 32
14.82 Notandum cum in sex partibus alia habeant aspirationem, alia non, praepositio et
coniunctio nunquam aspirantur. 58 III 29, 12-13.
57 (2) virtutem proter ABR
58 cum sex B ║ nonquam R
200

DE ADVERBIO* 1
15.1 Adverbium est pars orationis indeclinabilis, cuius significatio verbis adicitur, id enim
significat adverbium verbo adiunctum, quod adiectivum nomen aliis nominibus, ut ‛homo
prudens’, ‛agit prudenter’. III 60, 2-5.
15.2 Quaedam adverbia bene aptantur omnibus modis, ut ea, quae sunt qualitatis.
15.3 Quaedam non omnibus iungi possunt, ut ‛ne’ dehortativum indicativo non aptatur, sed
imperativo, ut Tu ne cede malis, optativo, ut TERENTIUS: utinam ne Phormioni id suadere in
mentem incidisset, subiunctivo, ut IDEM: ne dicam dolo, infinitivo, ut CICERO: Ne dici quidem
opus est. 2 III 60, 14–61, 2. – VERG. Aen. 6, 95; TER. Phor. 1, 3, 5; TER. Adelph. 3, 3, 21; CIC.
In Catil. or. 3, 10, 24
15.4 ‛Utinam’ soli optativo, ut O utinam caelique deis Erebique liceret. III 61, 3. – LUC.
Phars. 2, 306
15.5 ‛Ni’ subiunctivo, TERENTIUS: Ni metuam patrem, quod ponitur aliquando pro ‛ne’, ut ni
teneant, pro ‛ne teneant’, et haec ambo pro ‛neque’. 3 III 61, 5. – TER. Andr. 5, 4, 15; VERG.
Aen. 3, 686
15.6 ‛Non’ imperativo proprie iungi nequit, nisi in compositione, ut ‛noli’. Indicativo autem,
optativo, subiunctivo aptissime iungitur. 4 61, 21-62, 10
15.7 ‛Numquid’ indicativo soli adnectitur, ad quod proprie pertinet interrogatio. TERENTIUS:
Numquid meministi? 62, 11-15. – TER. Andr. 5, 4, 40.
ACCIDENTIA 5
15.8 Accidunt adverbio species, figura, significatio. 6 III 63, 6
SPECIES 7
15.9 Species primitiva: ‛non’, ‛clam’, ‛saepe’. III 63, 7
15.10 Derivativa: ‛clanculum’, ‛saepius’, ‛saepissime’. III 63, 8-10.
15.11 (1) Derivantur autem adverbia ab aliis adverbiis, ut ‛prope propius’. A nominibus, ut
‛Latinus Latine’. A verbis vel participiis vel participialibus nominibus, ut ‛detero deterius’,
‛indulgens indulgenter’, ‛sentio sensus sensim’. A nomine et verbo simul, ut a ‛pede’ et
‛tempto’ ‛pedetemptim’. (2) A pronomine, ut ‛illic’, ‛hic’, ab ‛ille’ et ‛hic’. A praepositione, ut
‛ex extra’, *‛in inter’. Et omnia derivativa servant primitivorum significationem vel qualitatem
specialem a propriis, ut ‛Tullius Tulliane’, generalem ab appellativis, ut ‛genus generaliter’.
(3) A Graecis quoque descendunt adverbia Latina, ut ‛ocyus ocyssime’, quibus coniuncta sunt
1 Tit. De adverbio ex XV. Prisciani A ║ * Curius li. 8. ca. 44. Vall. li. 2. 49. et aliquot ordine c. A comm.
2
aptantur B aptatur AR
3
Nisi subiunctivo A Ni subiunctivo BR
4
autem R om.
5
Tit. Accidentia A
6
speties R
7
Tit. Species A
201

nomina ‛ocyor ocyssimus’, praeterea quaedam inaequaliter proferuntur, ut ab ‛uno’ ‛semel’, a
‛duobus’ ‛bis’ pro Graeco ‛dis’.* 8 III 63, 10-20.
15.12 Nomina nonnunquam adverbialem constructionem suscipiunt. Et tunc sunt
indeclinabilia in quacunque voce, ut ‛nimium’ pro ‛nimis’, ‛sublime’ pro ‛sublimiter’. III 63,
21–26; 65, 10–13.
15.13 (1) Pronomina quoque, ut Hoc tunc ignipotens, pro ‛huc’. Accidit autem hoc per omnes
casus, nominativum, ut Fors et vota facit, (2) genitivum, ut CICERO: Romae ne sit,
SALLUSTIUS: Militiae et domi gestas , dativum: Sunt, quibus ad portas cecidit custodia sorti,
accusativum, TERENTIUS: Quid tu Athenas insolens, (3) ablativum, ut Forte sub arguta
consederat illice Daphnis, item alternis dicetis. 9 III 64, 5-65, 9. – VERG. Aen. 8, 423; VERG.
Aen. 11, 50; CIC. Pro Ligario 4, 11; SALL. Hist. I 1 p. 2 (p. 248 ed. min.) Kr.; VERG. Georg. 4,
165; TER. Andr. 5, 4, 4; VERG. Ecl. 7, 1; VERG. Ecl. 3, 59
15.14 Adverbia primitiva nullam proportionem regulae accipere possunt, derivativa sub aliqua
certa forma plerumque proferuntur, de quibus per singulas terminationes inspiciamus. 10 III 65,
14-20.
15.15 A terminantia vel primitiva sunt, ut ‛ita’, quod corripit a, quidam etiam ‛puta’ adverbium
esse dicunt, et ideo PERSIUM corripuisse: Hoc puta non iustum, vel composita, quae a finalem
producunt, ut ‛praeterea’, ‛antea’, ‛postea’, vel ablativi nominum pro adverbiis accepti, ut Una
Eurusque Notusque ruunt. 11 III 65, 21-28. – PERS. Sat. 4, 9; VERG. Aen. 1, 85
15.16 Sciendum propria civitatum nomina, si primae vel secundae sunt declinationis, in
genitivo pro adverbio in loco usurpari, ut ‛sum Romae, Tarenti’, in accusativo, cuiuscumque
sint declinationis, ad locum, ut ‛Romam, Tarentum, Carthaginem ivi’. In ablativo, si primae
vel secundae, de loco et per locum, ut ‛Roma, Tarento exeo, transeo’. Sin tertiae, vel semper
pluralia, in ablativo in loco, de loco, per locum, ut ‛Carthagine, Athenis fui, venio, transeo’. 12
III 66, 4-11.
15.17 Saepe tamen et maxime apud historicos inveniuntur cum praepositione. LIVIUS in
octavo: Venerunt et ab Lavino Antioque auxilia, SALLUSTIUS in Catilinario: Nam tum Brutus
ab Roma aberat. 13 III 66, 12-15. – LIV. 8, 12, 7; SALL. Cat. 40, 5
15.18 Quaedam appellativa supradictam regulam servant, ‛militiae militiam militia’, ‛domi
domum domo’, ‛humi humum humo’. III 67, 4–6.
15.19 (1) In e correptam vel primitiva sunt, ut ‛paene’, ex quo ‛paenitissime’ dixit PLAUTUS,
‛ne’, ‛prope’, ‛nempe’, ‛quippe’, ‛saepe’, ‛inde’ et ex eo composita, ut ‛perinde’, ‛subinde’,
‛exinde’, ‛deinde’, quae duo videntur quibusdam a dein et exin per adiectionem de syllabae;
vel derivativa, ut ‛peragro peregre’, ‛punio impune’ vel composita, ut item ‛impune’,
‛quipote’, quod significat ‛quo modo possibile est’, ut ‛pote’, quod componitur ab adverbio et
nomine ‛hic’ et ‛haec potis’ et ‛hoc pote’. (2) Unde comparativum nomen ‛hic’ et ‛haec potior’
et ‛hoc potius’ et superlativum ‛potissimus’, ex quibus adverbia ‛potius’ et ‛potissimum’. 14 III
67, 7-68, 18. – PLAUT. Mostell. 3, 1, 127 (v. 656)
8 (1) detero deterius, indulgens indulgentior R om. ║ tento A tempto BR ║ pedetentim AB pedetemptim R ║ *
‛in inter’. Et omnia derivativa … bis’ pro Graeco ‛dis’* R om. ║ (2) Tulliane A trithane B ║ (3) κυς ocyus
ocyssime A
9 (1) vota A nota R ║ facis A facit BR ║ (3) conscederat B
10 proportionem AR praepositionem B ║ inspitiamus R
11 ut ita, quod corripit AR ita, quod corripit B ║ puto R ║ acepti B decepti R ║ Eurusque AR currusque B
12 Tarantum B ║ Carthahinem A Cartaginem BR ║ transceo B ║ ut semper pluralia B
13 istoricos B ║ Catelinario B
14 (1) coreptam B ║ deinde deinde B
202

15.20 (1) In e productam omnia sunt derivativa a dativis secundae declinationis o in e
conversa, ut ‛claro clare’, ‛certo certe’, ‛affabro affabre’. Excipiuntur e corripientia ‛bene’,
‛male’ a ‛bono’ et ‛malo’. Utuntur etiam huiusmodi dativis adverbialiter sine literae mutatione
o saepe correpta. (2) IUVENALIS: Et cito rapturus de nobilitate comesa. LIVIUS: privato nos
tenuissemus, dicitur tamen et ‛privatim’. SALLUSTIUS: privatim et publice rapere, ‛necessario’
praeterea ‛necesse’ et ‛necessarium’, et ‛abundo’ verbum facit ‛abunde’, ‛rito rite’. (3) Huius
formae quaedam etiam in er desinunt, ut ‛duro dure duriter’, ‛laro large largiter’. A quintae
quoque declinationis nominibus composita e producunt, ‛pridie’, ‛hodie’, ‛perendie’,
‛postridie’. 15 III 68, 19-71, 17. – IUV. Sat. 1, 1, 34; SALL. Cat. 11, 6
15.21 In i pauca inveniuntur primitiva, ut ‛ubi’, ‛ibi’, ‛heri’, quod dicitur etiam ‛here’.
IUVENALIS: Res hodie minor est, here quam fuit,* alia nomina sunt loco adverbiorum posita,
‛Ephesi’, ‛belli’. LIVIUS: nefanda facinora decemviri belli domique adiiciunt, ‛ruri’, ‛qui’ pro
‛quomodo’ vel ‛unde’, TERENTIUS: qui tibi istaec incidit suspicio? Qui? Quia te noram.* 16 III
71, 18-72, 17. – IUV. Sat. 1, 3, 23; LIV. 3, 43, 1; TER. Andr. 3, 2, 21 sq.
15.22 In o vel primitiva sunt, ut ‛quando’, a quo composita ‛siquando’, ‛nequando’ in
antepaenultima acuuntur, ne putentur duae partes. ‛Aliquando’ autem ad differentiam
‛aliquanto’. Vel derivativa, ut a ‛cis citro’, ab ‛in intro’. Composita ut ‛praesto’, ‛profecto’.
Alia sunt nomina vel pronomina adverbialiter posita, ut ‛falso’, ‛merito’, ‛illo’, ‛eo’. III 72, 18
15.23 In u pauca inveniuntur denominativa, ut ‛noctu’, ‛diu’, et eius composita, ut ‛interdiu’.
III 73, 3-8
15.24 In ae diphthongum solum genitivi casus adverbialiter positi reperiuntur, ut ‛Romae’. 17
III 73, 9-13.
15.25 In c primitiva inveniuntur, ut ‛nunc’, ‛sic’, ‛donec’, quod ‛donicum’ dicebant antiqui.
Derivativa a pronominibus, ut ‛hic’, ‛istic’, ‛illic’, ‛huc’, ‛istuc’, ‛illuc’, ‛hinc’, ‛istinc’, ‛illinc’,
‛hac’, ‛istac’, ‛illac’, quae omnia in c ultimam producunt, excepto ‛donec’, et in fine
circumflectuntur, si vocalem habuerint natura longam. Inveniuntur etiam composita, ut
‛adhuc’, ‛abhinc’, ‛dehinc’. 18 III 74, 11-19.
15.26 In l pauca, ut ‛semel’, ‛pol’, ‛edepol’ etiam ‛vel’ coniunctio, quando pro ‛valde’ ponitur,
adverbium fit. CICERO pro Murena: Vel maximum bellum populo Romano cum rege Antiocho
gessisse.* 19 In III 74, 20-22. – CIC. Pro Murena or. 14, 31
15.27 In am primitiva ‛clam’, ‛coram’, ‛quam’, quod est similitudinis, comparationis,
electionis. Derivativa vel composita ‛nequaquam’, ‛neutiquam’, ‛bifariam’, ‛trifariam’,
‛multifariam’ et similia a ‛fando’ vel ‛ferendo’ et praepositionis dictionibus. 20 III 74, 23-30
15.28 In em primitiva: ‛item’, ‛tandem’, composita: ‛idem’, ‛ibidem’, ‛indidem’, ‛identidem’.
III 75, 1-2.
15.29 In im denominativa et verbalia sive participialia, ut a ‛parte’ ‛partim’, ab ‛hostio’
‛hostiatim’, a ‛statu’ ‛statim’, a ‛saltu’ ‛saltim’ et ‛saltuatim’, a ‛sensu’ ‛sensim’, a ‛singulis’
15
(1) In eo profuctam R ║ affabro affabre A afabro afabre BR ║ sepe corepta B ║ (2) ut Iuvenalis R ║
tenuissimus B ║ (3) etiam A om.
16
suspitio R ║ * Quintil. li. I. ca. 12. A comm.
17
posita B ║ romae BR ║
18
a a pronominibus B ║ istinc BR
19
fit R om. ║ Antiochio A Anthioco B Antiocho R ║ * Had. Card. et Bud. in Commen. A comm.
20 triffariam BR ║ multiffariam B
203

‛singulatim’, ab ‛affatu’ ‛affatim’ vel a Graeco φατς, id est, ‛abunde’, unde fa corripitur,
‛confestim’, ‛praesertim’.* 21 III 75, 3-13.
15.30 In um pauca primitiva, ut ‛iterum’, ‛sussum’ vel ‛sursum’, ‛rursum’, ‛prorsum’, quae
dicimus etiam ‛rursus’, ‛prorsus’. Composita et derivativa, ut ‛sinistrorsum’, ‛dextrorsum’,
quod veteres ‛dextro versum’ proferebant, ’utroqueversum’. ‛Versus’ autem et ‛versum’ ideo
videntur composita, quod sub uno accentu cum antecedentibus proferuntur. Licet melius dici
possint inclinare sibi nomina anteposita, ‛actutum’ ab ‛actu’, id est celeritate, ut actutum pius
Aeneas. Item nomina loco adverbiorum, ut ‛multum’, ‛primum’. 22 III 75, 14-76, 16. – VERG.
Aen. 9, 254
15.31 In n pauca, ut ‛en’, ‛forsan’, ‛forsitan’, ‛non’. 23 III 76, 17
15.32 (1) In r primitiva: ‛cur’ et ‛per’ pro ‛valde’, derivativa a nominibus seu participiis tertiae
declinationis, quae si faciunt nominativum in ens, convertunt is genitivi in er, ut ‛sapiens
sapientis sapienter’, ‛diligens diligentis diligenter’. Alia dativo addunt ter, ut ‛fortis forti
fortiter’, ‛alis huius alis huic ali’, quo veteres utebantur pro ‛alius alius alii’, ‛aliter’, ‛audax
audaci audaciter’, sed in usu est ‛audacter’ per syncopam, (2) ‛facilis’ tamen pro ‛faciliter’
habet ‛facile’, ‛difficilis difficulter’ pro ‛difficiliter’, ‛omnis omnino’ pro ‛omniter’, praeterea
a ‛tribus’ et ‛quattuor’ ‛ter’ et ‛quater’, item ‛humane’ pro ‛humaniter’, composita, ut ‛obiter’
ab ‛ob’ et ‛iter’, ‛paulisper’, ‛tantisper’, ‛parumper’. 24 III 76, 18-77, 13
15.33 In as denominativa extrema syllaba circumflexa, ut ‛alias’. III 77, 14
15.34 In es longam, ut ‛sodes’, ‛hercules’, et omnia numeralia a ‛quinque’ usque ad ‛mille’, ut
‛quinquies’, ‛decies’, ‛centies’, ‛millies’. 25 III 77, 15-17.
15.35 In is correptam: ‛nimis’, ‛satis’, quod etiam nominis vim tenet, unde facit comparativum
‛satius’, quod ponitur pro ‛melius’. 26 III 77, 18-27.
15.36 In us brevem, ut ‛penitus’, ‛secus’, ‛caelitus’ a ‛caelo’, ‛stirpitus’ a ‛stirpe’, ‛funditus’ a
‛fundo’, ‛radicitus’ a ‛radicibus’, ‛mordicus’ a ‛morsu’, ‛divinitus’ a ‛divis’, ‛humanitus’ ab
‛hominibus’, ‛eminus’ et ‛cominus’ localia, ‛adversus’, ‛nullus’ pro ‛minime’. Comparativa
quoque neutri generis transeunt in adverbia, ut ‛clarius’, ‛prudentius’, ‛satius’, ‛ocius’. 27 III 78,
1-21.
15.37 In ens: ‛totiens’ a ‛tot’, ‛quotiens’ a ‛quot’, ‛aliquotiens’ ab ‛aliquot’. III 78, 22-24.
15.38 In t: ‛sat’ pro ‛satis’ et ‛dumtaxat’, quod ab adverbio componitur et verbo, et ‛forsit’ pro
‛fortasse’, HORATIUS: Forsit honorem iure mihi invideat. III 78, 25. – HOR. Serm. 1, 6, 49
15.39 In ps, ut ‛deinceps’. III 79, 4
15.40 In rs, ut ‛fors’. III 79, 5-23; 78, 17-19
15.41 In x: ‛vix’, ‛mox’, ‛pax’, quod Graecum est, et significat ‛tantummodo’. III 79, 1-2.
FIGURAE 28
21
et verbalia AR et adverbia B ║ participalia B ║ φατς A om. B spac. vac. rel. R ║ coripitur B ║ * Valla. lib.
6. cap. 20. A comm.
22
rurssum, porssum B ║ rurrsus, porsus B ║ destrorsum B ║ Versus autem et versum R om. ║ cum
antecedentibus R om. ║ actum ab actu, id est celeritate, ut acutum pius Eneas B
23
In en R ║ forsitan B om.
24
(1) In er R ║ (2) facilis autem B ║ dificulter B
25
et omnia numeralia a ‛quinque’ usque ad ‛mille’ R om. ║ milies R
26 coreptam BR ║ mellius B
27 comminus AR quominus B ║ transceunt B
28 Tit. Figurae A
204

15.42 Figurae adverbiorum sunt tres: simplex, ut ‛diu’, ‛huc’, composita, ut ‛interdiu’,
‛adhuc’. III 80, 22-23.
15.43 Decomposita, quae a compositis derivantur, ut ab ‛indocto’ ‛indocte’, ab ‛imprudente’
‛imprudenter’. III 80, 23-27.
SIGNIFICATIO 29
15.44 Significatio adverbiorum diversas habet species. Sunt enim temporalia, praeteritum
solum significantia, ut ‛pridem’, ‛nuper’, ‛antea’, ‛nudiustertius’. 30 III 80, 30-81, 2
15.45 Praesens et non multo ante praeteritum imperfectum, ut ‛modo’. TERENTIUS: Quando?
Hodie. Quamdudum? Modo. Quod etiam pro ‛dumtaxat’ invenitur, ut Si modo, quod memoras,
factum fortuna sequatur. Est infinitum, sicuti ‛nunc’, ut modo ait, modo negat. Futurum, ut
‛cras’, ‛postridie’, ‛perendie’. 31 III 81, 2-20. – TER. Eun. 4, 4, 29 sq.; VERG. Aen. 4, 109; TER.
Eun. 4, 4, 46
15.46 Communia diversorum temporum, ut ‛olim’, ‛dudum’, ‛quondam’, ‛quando’, et ab eo
composita, quod invenitur etiam pro ‛aliquando’, ut Aspera quis natura loci dimittere quando
// Suasit equos, et pro causali coniunctione, ut quando haec te cura remordet. III 81, 20-83, 8.
– VERG. Aen. 10, 366 sq.; VERG. Aen. 1, 261
15.47 Item significatio saepe est una in diversis vocibus, ut ‛propere’, ‛celeriter’, ‛actutum’, et
e contrario diversa in una voce, ut ‛ubi’, ‛quo’, ‛qua’, ‛quando’, et cetera in una voce
interrogativa, relativa, infinita, quae tamen differunt, accentu gravantur enim, cum relativa
sunt, aliter acuuntur, et si quidem fuerint supra syllabam in paenultima. 32 Cf. III 88, 23-27; 89,
10-13.
15.48 Localia discretas significationes habent, ut ‛huc’, ‛istuc’, ‛illuc’, ‛quo’ ad locum, ‛hic’,
‛istic’, ‛illic’, ‛ubi’ in loco, ‛hinc’, ‛istinc’, ‛illinc’, ‛inde’ de loco, ‛hac’, ‛istac’, ‛illac’, ‛qua’,
‛ea’ per locum. Communes, ut ‛peregre eo, sum, venio, transeo’. Quaedam significant
inclinationem ad locum, ut ‛horsum’, ‛istorsum’, ‛illorsum’, ‛deorsum’, ‛sursum’,
‛dextrorsum’, ‛sinistrorsum’. 33 III 83, 9-23; 84, 11-13.
15.49 Localia pro temporalibus accipiuntur, et non e converso, ut ‛hic’ pro ‛tunc’, ‛ubi’ pro
‛postquam’. 34 III 85, 13-21.
15.50 ‛Ne’ dehortativum est, ut Tu ne cede malis, accipitur pro ‛neque’, ut ne dici quidem opus
est, pro ‛ut non’, ut ne dicam dolo, pro ‛valde’: Ne illa illum haud novit.* 35 III 84, 16-22. –
VERG. Aen. 6, 95; CIC. In Catil. or. 3, 10, 24; TER. Adelph. 3, 3, 21; TER. Andr. 4, 4, 33
15.51 Abnegativa sunt: ‛non’, ‛haud’, ‛nunquam’, ‛minime’. III 84, 23-85, 5
15.52 Confirmativa: ‛profecto’, ‛scilicet’, ‛quippe’, ‛videlicet’, ‛nempe’, duae quoque partes in
hac significatione reperiuntur, ut ‛quidni’, id est ‛curnon’. 36 III 85, 6-21.
15.53 Iurativa: ‛edepol’, ‛castor’, ‛hercule’, ‛mediusfidius’, ‛sic’, quando gravi accentu
profertur, ut Sic tua Cyrneas fugiant examina taxos. III 85, 22-30. – VERG. Ecl. 9, 30
29 Tit. Significatio A
30 species AB spec es R
31 negat BR nigat A
32 Item significatio saepe … supra syllabam in paenultima. R om.
33 istuc R om. ║ istic R om. ║ istinc R om. ║ istac R om. ║ istorsum R estorsum B ║ dextorsum B
34 e converso AR converso B ║ posquam R
35 tu BR om. ║ Nae illa A Ne illa BR ║ * Tum enim per diphthongum scribitur, praeter caeteros vide Lynacrum.
A comm.
36 vedelicet B
205

15.54 Optativa: ‛utinam’, ‛o ut’, ‛adsis o tantum’, ‛si’, ut Si nunc se nobis ille aureus arbore
ramus // Ostendat, quod est etiam coniunctio causalis, quomodo ‛ut’, sed ‛ut’ potest esse
similitudinis, cum idem significat, quod ‛uti’, et temporis, VIRGILIUS: Ut vidi, ut perii. Ex eo
componitur ‛utinam’, pro quo etiam usurpatur, HORATIUS: o pater et rex // Iuppiter, ut pereat
positum rubigine ferrum. 37 III 86, 1-16. – VERG. Aen. 6, 187 sq.; VERG. Ecl. 8, 41; HOR. Sat.
2, 1, 43 sq.
15.55 Hortativa: ‛eia’, ‛age’, cuius plurale videtur ‛agite’, his contraria sunt. III 86, 17-19.
15.56 Remissiva, ut ‛paulatim’, ‛pedetemptim’, ‛sensim’. 38 III 86, 20-21.
15.57 Qualitatis, ut ‛bene’, ‛male’, ‛optime’. III 86, 22
15.58 Quantitatis, ut ‛nimium’, ‛parum’. III 86, 23
15.59 Dubitativa, ut ‛fors’, ‛forsan’, ‛forsitan’, ‛forsit’, ‛fortassis’, ‛fortasse’, quae duo
ponuntur pro ‛temere’. III 86, 27-87, 8
15.60 Eventus, ut ‛forte’, ‛fortuitu’, quod fit a derivativo nomine ‛fortuitus’. III 79, 18-20.
15.61 Congregativa sunt loci et temporis communia, ut ‛simul’, ‛una’, ‛pariter’, id est in
eodem loco et in eodem tempore. 39 III 87, 9-14.
15.62 Discretiva, ut ‛seorsum’, ‛secus’, ‛separatim’, ‛divisim’, ‛secreto’, ‛utrimque’, ‛divise’,
‛singulatim’, ‛bifariam’, ‛omnifariam’. 40 III 87, 14-15.
15.63 Similitudinis, ut ‛ceu’, ‛quasi’, ‛velut’, ‛veluti’, ‛sic’, ‛sicut’, ‛sicuti’, ‛ita’, ‛uti’, ‛ut’,
quae duo coniunctionum causalium vim habere videntur. VIRGILIUS: Capias ut digna Camillae
// Praemia. III 87, 16-20. – VERG. Aen. 11, 856 sq.
15.64 Ordinativa, ut ‛deinde’, ‛continuo’, ‛protinus’, ‛praeterea’. III 87, 26
15.65 Intentiva, ut ‛valde’, ‛nimium’, ‛prorsus’, ‛penitus’, ‛omnino’. III 87, 27
15.66 Comparativa: ‛magis’, ‛minus’. III 88, 1-3.
15.67 Superlativa, ut ‛maxime’, ‛minime’, ‛ocissime’. III 88, 4
15.68 Diminutiva: ‛clanculum’, ‛belle’. III 88, 21-22.
15.69 Diversarum significationum, ut ‛o’, quod est vocandi, ut O regina, optandi, ut Adsis o
tandem. Est etiam nomen ipsius literae, et admirandi, ut O qualis facies, indignandi, ut O
tempora, o mores, sed in duabus ultimis significationibus est interiectio. 41 III 89, 2-13. –
VERG. Aen. 1, 522; VERG. Aen. 8, 78; IUV. Sat. 4, 10, 157; CIC. In Catil. or. 1, 1, 2
37 ferum B
38 pedetentim AB
39 comunia B
40 biffariam, omniffariam B
41 tandem ABR ║ faties R
206

DE INTERIECTIONE* 1
15.70 Interiectio est pars orationis indeclinabilis, quae vel adiungitur verbis, vel sibi verba
adiungit, et habet in se ipsius verbi significationem demonstransque illud, etiamsi non addatur,
cum plena significatione motus animi, ut ‛papae’, intelligitur enim ‛miror’. 2 III 90, 6-9.
SIGNIFICATIO 3
15.71 Accidit interiectioni significatio tantum. Significat autem omnem impulsum et
passionem animi. Cf. III 90, 6-15.
15.72 Gaudium, ut ‛eia’, ‛euax’. III 90, 15
15.73 Dolorem, ut Hei mihi, qualis erat, item O dolor atque decus magnum rediture parenti,
item Ah tibi, ne teneras glacies secet aspera plantas, item Heu, fuge, nate dea. III 90, 15-25. –
VERG. Aen. 2, 274 sq.; VERG. Aen. 10, 507; VERG. Ecl. 10, 49; VERG. Aen. 2, 289
15.74 Timorem, ut TERENTIUS: atat, mi homo, formidolosus erat. 4 III 90, 25-26. – TER. Eun. 4,
6, 18
15.75 Exclamationem, ut SALLUSTIUS: pro deum atque hominum fidem. III 90, 14. – SALL.
Cat. 20, 10
15.76 Admirationem, ut TERENTIUS: Papae, haec superat ipsam Thaidem. III 91, 1-2; TER.
Eun. 2, 1, 23
15.77 Inter has ponuntur etiam sonituum illiteratorum imitationes, ut ‛ahaheh’, ‛phi’, ‛heuhoe’,
‛vah’, ‛oh’, quae sunt ridentis. III 91, 3-4.
15.78 Aliae quoque partes orationis ponuntur pro interiectionibus, ut Navibus, infandum,
amissis, ‛infandum’ interiective, propriae tamen voces interiectionum primitivae sunt, ut
‛papae’, ‛euax’, ‛heu’ et similia. 5 III 91, 23-27. – VERG. Aen. 1, 251
15.79 Interiectiones nullos accentus certos habent, praeterea quod voce abscondita, id est non
plane expressa proferuntur, et pro commoti affectus qualitate confundunt accentus. 6 III 91, 20-
22.
1 Tit. De interiectione A ║ * Lancil. videndus est li. 8. ca. 45. et conferendus. Lyna. A comm.
2 demonstransque illud, etiamsi non addatur AR quae illud etiam si non addatur B ║ inteligitur B
3 Tit. Significatio A
4 mi AB mihi R ║ erat AR
5 infundum A infandum BR
6 nullus A ║ confundunt acentus B
207

DE CONIUNCTIONE 1
16.1 Coniunctio est pars orationis indeclinabilis, coniunctiva aliarum partium orationis, quibus
cum significat, demonstrans aut vim, quando simul esse res aliquas significat, ut ‛pius et fortis
fuit Aeneas’; aut ordinem, quando consequentiam aliquarum rerum designat, ut ‛si ambulat,
movetur’, sequitur enim motus ambulationem. III 93, 2-8.
ACCIDENTIA 2
16.2 Accidunt coniunctioni tria: figura, potestas, quae etiam species dicitur, et est in
significatione coniunctionum, praeterea ordo. 3 III 93, 9-10.
FIGURA 4
16.3 Figura simplex, ut ‛at’, ‛et’, ‛sed’, ‛ac’. Composita, ut ‛atque’, ‛sedenim’. III 93, 11-12.
SPECIES 5
16.4 Species sunt decem et septem. III 93, 13-16.
16.5 Copulativa, quae tam verba, quam sensum copulat, ut ‛et’, ‛que’, ‛ac’, ‛atque’, ‛quidem’,
‛quoque’, quando pro ‛que’ ponitur,* ‛at’, ‛ast’, ‛sed’, ‛autem’, ‛vero’, quando pro ‛autem’
accipitur, haec enim copulant cum confirmatione intellectum. 6 III 93, 17-94, 11
16.6 Causalium quinque sunt species: causalis proprie, adiunctiva, effectiva, continuativa,
subcontinuativa. III 95, 13-15.
16.7 Causalis proprie est, quae adiuncta verbo indicativo significat causam antecedentem
effectum, ut ‛quia legi, doctus sum’. Cf. III 95, 10
16.8 Adiunctiva est, quae adiungitur verbis subiunctivis proprie cum dubitatione, ut ‛si venias,
faciam’, ‛ut prosit tibi, facio’. Hoc autem interest inter proprie causales et adiunctivas, quod
illae cum affirmatione, adiunctivae cum dubitatione proferuntur. 7 III 95, 15-18; 24-25. Cf. III
95, 4-5.
16.9 Effectiva est, quae significat effectum antecedentem causam, ut ‛doctus sum, nam legi’.
Cf. III 95, 5
16.10 Continuativa est, quae demonstrat ordinem praecedentis rei consequentem cum
dubitatione, ut ‛si stertit, dormit’, et ‛si ambulat, movetur’. III 94, 12-22.
16.11 Subcontinuativa est, quae causam continuationis ostendit consequentem cum rerum
essentia, ut ‛quoniam sol est super terram, dies est’, et ‛quia ambulat, movetur’. 8 III 94, 22-25.
16.12 Approbativa est, quae adiuncta indicativo approbat rem, id est affirmat, ut equidem
merui, nec deprecor. 9 III 97, 4-16. – VERG. Aen. 12, 931
1
Tit. De coniunctione ex XVI. Prisciani A
2
Tit. Accidentia A
3
coniuctioni R ║ coniuctionum R
4
Tit. Figura A
5
Tit. Species A
6
haec enim AB hae enim R ║ intellctum R ║ * Discretivae aliis, aliis adversativae dicuntur. A comm.
7
adiuctivę R
8
quoniam AB quando R ║ quia AB quando R
9 iuncta B
208

16.13 Disiunctiva est, quae quamvis voces coniungat, sensum tamen disiungit, et alteram
quidem rem esse, alteram non esse significat, ut ‛aut est dies, aut est nox’, ‛vel est sanus, vel
est aeger’. Item Sive errore viae, seu tempestatibus acti. 10 III 97, 17-21. – VERG. Aen. 7, 199
16.14 (1) Subdisiunctiva est, quae quamvis voces disiunctivarum habeat, utrumque tamen esse
significat, vel simul more copulativae, TERENTIUS: vel rex semper maximas // Mihi gratias
agebat, pro ‛etiam rex’ et ‛Alexander sive Paris’, id est, ‛Alexander, qui et Paris dicitur’, (2)
vel discrete, ut ‛tota die legit vel scribit’, significat enim utrumque facere, sed diversis horis. 11
III 98, 3-14. – TER. Eun. 3, 1, 7 sq.
16.15 Discretiva vel electiva est, quae de duobus propositis unum eligere, aliud refutare
ostendit, ut ‛dives volo esse, quam pauper’. TERENTIUS: Quae inhoneste hic voluit divitias
parare, quam honeste pauper in patria vivere. 12 III 98, 25-99, 2. – TER. Andr. 4, 5, 2 sq.
16.16 Adversativa, est quae adversum convenienti significat, ut ‛tamen’, ‛quamquam’,
‛quamvis’, ‛si’, ‛etsi’, ut Et magis atque magis, quamquam secreta parentis // Anchisae domus
arboribusque obtecta recessit // Clarescunt sonitus. 13 III 99, 12-20. – VERG. Aen. 2, 299 sqq.
16.17 Abnegativa est, quae adiuncta verbo subiunctivo aliquid posse fieri ostendit, nisi aliquod
impedimentum incurrat, ut ‛Gaudeat Priamus, si audeat’. Item Tu quoque nunc stares immanis
truncus in armis // Esset par aetas et idem si robur ab annis. 14 III 100, 5-14. – VERG. Aen. 11,
173 sq.
16.18 Collectiva vel rationalis vel illativa, ut ‛ergo’, ‛igitur’, ‛itaque’, ‛quin’, ‛alioquin’,
‛immo’, ‛utique’, ‛atqui’, est, quae vel colligit supradicta cum ratione, id est confirmat,
LUCANUS: Ergo pari voto gessisti bella iuventus, vel infertur aliis praepositis, ut, ‛Cicero
Catilinam sua sapientia domuit, solus igitur Cicero patriam servavit’. III 100, 15-101, 8. –
LUCAN. Phars. 9, 256
16.19 Distributiva est, quae diversis personis diversas res distribuit, ut ‛ego lego, tu vero
dormis’. 15 III 102, 19-20.
16.20 Completiva est, quae causa metri vel ornatus nulla necessitate significationis ponitur, ut
‛Aeneas vero fuit pius’. 16 III 102, 12-19.
16.21 Notandum nullam esse propriam coniunctionem huius speciei, sed omnes de aliqua alia
sumptas.
16.22 Dubitativa est, quae dubitationem notat, ‛an’, ‛ne’, ut eloquar, an sileam, item: An
Phoebi soror an nympharum sanguinis una, item: Iustitiaene prius mirer belline laborum? 17
III 101, 9-15. – VERG. Aen. 3, 39; VERG. Aen. 1, 329; VERG. Aen. 11, 126
16.23 Notandum solam hanc particulam ‛ne’ apud Latinos accipere apostropham, ut Hectoris
Andromache Pyrrhin’ connubia servas? Item: Omnipotens genitor, tanton’ me crimine
dignum // Putasti? 18 Cf. III 101, 14-20. – VERG. Aen. 3, 319; VERG. Aen. 10, 668
16.24 Diminutiva est, quae diminutionem notat, ut Saltem si qua mihi de te suscepta fuisset, //
Ante fugam soboles.* 19 III 99, 13-16. – VERG. Aen. 4, 327 sq.
10
dies est A est dies BR ║ nox est A est nox BR
11
(1) voces B om. ║ (2) enim B eum AR
12
duobus AR dubus B ║ malo A volo BR ║ hic AR ║ parare ABR ║ pauper in patria ABR
13
tamen, quamquam AB tamen, quisquis R
14
aliquod AR aliquot B ║ incurat B ║ esse AB esset R
15
vere A vero BR
16
completiva A complectiva BR ║ vero AB non R
17
aloquar B ║ iustitiaene ABR
18 conubia B
19 fuisse B ║ * 4. Aen. A comm.
209

16.25 (1) Inveniuntur aliae partes coniunctionum loco positae, pronomina, ‛ideo’, ‛eo’,
nomina, ‛qua causa’, ‛quam’ accusativus a nominativo ‛quae’, et adverbium similitudinis,
quod duplicatum pro coniunctione adversativa capitur. VIRGILIUS: Quamquam o, sed superent
quibus haec, Neptune, dedisti. (2) Praepositiones per desidiam adverbia, ut ‛quando’, cum
accipitur pro ‛quoniam’, ‛ne’, quando significat ‛ut non’. VIRGILIUS: Ne recipi portis aut duci
in moenia possit, quae omnes sunt causales, excepta ‛quam’, quae est electiva, sed ‛ne’
adversativa quoque reperitur, SALLUSTIUS: quippe secundae res sapientum animos fatigant, ne
illi corruptis moribus victoriae obtemperarent, (3) eodem modo ‛nec’ et ‛neque’, ut ‛nec una
hora avarus negligit lucrum, neque pius iustitiam’. Praeterea verba, VIRGILIUS: Dicam
equidem, licet arma mihi mortemque minetur, ‛licet’ pro ‛quamquam’ adversativa, et
LUCANUS: Omnia maiorum vertamus busta licebit. 20 III 95, 26-28; 99, 8-9; 96, 1-4; 99, 28-
100, 1; 96, 14-19. – VERG. Aen. 5, 195; VERG. Aen. 2, 187; SALL. Cat. 11, 8; VERG. Aen. 11,
348; LUC. Phars. 7, 855
16.26 Invenitur etiam verbum cum adverbio compositum pro adversativa coniunctione, ut
‛quamvis’ pro ‛quamquam’. III 96, 14-16.
16.27 E contrario ponuntur coniunctiones pro aliis partibus, ut ‛ac’, ‛atque’ pro adverbiis
similitudinis vel comparandi. VIRGILIUS: Non secus ac iussi faciunt. TERENTIUS: nunquam
aeque, inquit, ac modo // Paupertas onus visa est mihi. SALLUSTIUS: Transversis itineribus
quotidie castra movere, iuxta ac si hostes adessent. TERENTIUS: Ne simili utamur fortuna,
atque usi sumus. 21 III 94, 2-11. – VERG. Aen. 3, 236; TER. Phorm. 1, 2, 43 sq.; SALL. Iugurt.
45, 2; TER. Phorm. prol. v. 31.
16.28 (1) Sunt etiam coniunctiones diversarum potestatum vel significationum in eadem voce,
ut copulativa, quae invenitur et completiva. VIRGILIUS: Alcandrumque Haliumque Nemonaque
Pritaneumque. (2) Item ‛sive’, ‛seu’ continuativae et causales. ‛Si’, ‛ac’, ‛sin’, ‛etiam’
adiunctivae, ut causalis et adiunctiva, ut ‛eris doctus, si legas’, ‛exerceo te, ut sis sanus’,
quamvis continuativa et adiunctiva sub causali comprehendi possunt, quomodo ante diximus,
(3) ‛ne’ quoque dubitativa, quando significat ‛ut non’, causalis est, ut Neu recipi portis aut
duci in moenia possit, invenitur et pro ‛neque’ vel ‛nec’, quae copulativae sunt et negativae
simul. TERENTIUS: non eam? ne nunc quidem, // Cum accersor, pro ‛neque nunc’; et pro
confirmativa, HORATIUS: Clarus erit, fortis, iustus, sapiens, ne etiam rex pro ‛etiam’,
VIRGILIUS: Tantane me tenuit vivendi, nate, voluptas, ‛ne’ pro ‛etiam’, inde fit ‛necne’, quod
accipitur pro ‛an non’; (4) praeterea causales pro approbativis, VIRGILIUS: Dii, si qua est caelo
pietas, quae talia curet, item: Si concessa peto, si dant ea numina Parcae. 22 III 93, 22-94, 1;
94, 14; 95, 23-24; 96, 1-3; 96, 5-12; 101, 21-23; 102, 6-9; 97, 8-16. – VERG. Aen. 9, 767;
VERG. Aen. 2, 187; TER. Eun. 1, 1, 1 sq.; HOR. Serm. 2, 3, 97; VERG. Aen. 10, 846; VERG.
Aen. 2, 536; VERG. Aen. 5, 798
16.29 ‛Vel’, quae est disiunctiva, invenitur etiam diminutiva, LUCANUS: O felix, si te vel sic
tua Roma videret. III 98, 21-24. – LUC. Phars. 7, 29
16.30 ‛Saltem’, quae invenitur adversativa, magis est diminutiva. Reperiuntur item
diminutivae ‛at’ vel ‛aut’, VIRGILIUS: Si te nulla movet tantae, pietatis imago, // At ramum
20 (1) acusativus B ║ capitur AR ponitur B ║ (2) sunt casuales B ║ ellectiva B ║ sapientum ABR ║ coruptis B ║
obtemperarent ABR ║ (3) una hora avarus negligit ABR
21 Non secus ABR ║ hostes adessent ABR
22 (1) inveniuntur B invenitur AR ║ completiva AR complectiva B ║ Pritaneumque A Pritaniumque B
Pritanumque R ║ comprendi B ║ (3) neu quoque A ne quoque BR ║ neu recipi ABR ║ acersor B ║ et rex B
etiam rex AR ║ (4) curet ABR ║ numina ABR
210

hunc, aperit ramum, qui veste latebat, // Agnoscas, et ‛si non vis ediscere, vel lege’, ‛si non
factis debitum reddis, aut verbis age gratias’. ‛Ergo’ praeterea et ‛vero’ et aliae multae
coniunctiones, quando sic ponuntur in oratione, ut vim significationis nullam habere videantur,
completivae sunt, poterunt autem melius crebra doctorum lectione deprehendi, quam nostra
diligentia monstrari. 23 III 99, 12-14; 99, 21-27. – VERG. Aen. 6, 405 sqq.
ORDO 24
16.31 Ordines coniunctionum sunt tres. Cf. 104, 14-20.
16.32 Praepositivus earum, quae semper praeponuntur, quae sunt XV: ‛at’, ‛ast’, ‛aut’, ‛ac’,
‛vel’, ‛nec’, ‛neque’, ‛si’, ‛quin’, ‛quatenus’, ‛sin’, ‛seu’, ‛sive’, ‛nisi’, ‛ni’. III 104, 20-22.
16.33 Subiunctivus earum, quae semper postponuntur, quae sunt sex: ‛quidem’, ‛quoque’,
‛autem’, ‛que’, ‛ve’, ‛ne’, quarum tres ultimae dicuntur encliticae, quia inclinant accentum
praecedentis syllabae ad se, ut Arma virumque.* 25 III 104, 22-24. – VERG. Aen. 1, 1
16.34 Notandum, quod coniunctiones compositae acuuntur in prima, ut ex accentu compositae
ostendantur, quomodo ‛atque’, ‛etenim’, ‛sedenim’, ‛itaque’. 26
16.35 Communis earum, quae possunt praeponi et supponi in ordine orationis, quae sunt
omnes aliae, poetae tamen saepe inveniuntur hos ordines confudisse, et antiquissimi scriptores
praeter poetas. 27
16.36 Coniunctiones tam eiusdem potestatis, quam diversae sibi invicem praepositae
inveniuntur. CICERO in Pronosticis: Ast autem tenui quae candet lumine Phoebe. VIRGILIUS:
Atque equidem Teucrum memini Sidona venire. 28 III 105, 7-11. – CIC. Prognost. cf. III 105, 8-
9; VERG. Aen. 1, 619
23
at A aut BR fat ║ complectivae B completivae AR
24
Tit. Ordo A
25
posponuntur R ║ encleticae BR ║ * Idque more Graecorum. A comm.
26
Notandum, quod coniunctiones … quomodo atque, etenim, sedenim, itaque. R om.
27
praeter AR propter B
28
Coniuctiones R ║ Pronosticis ABR ║ Phoebe ABR ║ Explic. FINIS. AB DEO GRATIAS. R
211

GEORGIUS TRAPEZUNTIUS COLAE MONTANO SUO S. D. P. 1
Peregi, quod tam multis precibus a me postularas, fili mi optime, ut de quatuor partibus
orationis indeclinabilibus compendium ex Prisciano conficerem, quod etsi laboriosum mihi
arduumque nimis ob senectutem meam videbatur, iam enim, ut nosti, neque litteras
formare vacillanti manu, neque volumina evolvere sine ingenti labore valeo, tamen non
existimavi posse me effugere nomen impietatis, si tibi omnium, quos aut vidi umquam, aut
audivi, aut legi, maxime pio quidquam denegarem, praesertim tam honesta petenti. 2
Profueris enim hac compendii exactione non solum iuventuti Mediolanensi, de
cuius virtutibus et disciplina solicitus hoc mihi onus imposuisti, sed ceteris quoque Latinae
linguae studiosis, neque tantum in hoc compendio, verum in aliis etiam operibus, quae
olim a me suscepta, deinde taedio senectutis et ingratorum odio intermissa, nunc toto
animo meo tua pietate recreato ad communem utilitatem perficientur.
Me vero destituti operis infamia liberaris, quod ego cur imperfectum deserverim,
nihil aliud video, nisi Deo ita volente, ut cum quatuor partes ad Andream filium meum
scripsissem, reliquae superessent quatuor, quas ad te scriberem, quem nec minus amo,
quam ipsum Andream, nec minus filium existimo. Illius enim corpus mortale et
corruptibile ex meo corpore genui, tuum vero animum ex meo animo, quod multo plus est,
impressi ac formavi, ut quod de Iove atque Minerva poetae fabulantur, tu de meo capite
quodam modo natus et videri possis et credi cupias. Vale. Data Romae IIII Kal.
Novembres MCCCCLXXI. 3
1 Tit. Georgius Trapezuntius Colae Montano suo s. d. p. A Georgius Trapezunicius Cole Montano suo
salutem dicit plur. B Georgius Trapezuncius Colae Montano suo s. d. p. R ║
2 quitquam B
3 partes orationis B ║ Kal. B Kl. R ║ Novembris AB Novembres R ║ Finis B
212

Bibliográfia *
XV-XVI. századi nyomtatványok
Lelıhely/forrás: www.gallica.bnf.fr, kivéve: GAZÉSZ 1495 (Országos Széchényi Könyvtár,
Régi Nyomtatványok Tára, Inc. 146, 146b), GARLANDIA 1500 (www.hab.de).
A Compendium nyomtatványait lásd a 98. oldalon (Melléklet: A Compendium
nyomtatványai).
ERASMUS 1538 ERASMUS Roterodamus: De duplici verborum copia commentarii
duo. Párizs(?), 1538(?)
GARLANDIA 1500 GARLANDIA, Johannes de: Synonyma. Aequivoca. Köln, Heinrich
Quentel, 1500.
GAZÉSZ 1495 GAZÉSZ, Theodórosz: Γραµµατικ εσαγωγή. Velence, Aldus
Manutius, 1495.
GAZÉSZ 1516/1518 GAZÉSZ, Theodórosz: Grammaticae institutionis libri duo per
Erasmum Roterodamum translati. Bázel, Frobenius, 1516/1518.
GRAECISMUS 1487- EBERHARDUS de Bethunia: Graecismus. Párizs, Pierre Levet,
1488.
1487-1488.
GUARINO 1490 GUARINO Veronese: Regulae. Velence, Guilelmus Tridinensis,
1490.
LINACRE 1532/1533 LINACRE, Thomas: De emendata structura Latini sermonis libri
sex. Párizs, Robertus Stephanus, 1532/1533.
MANCINELLI 1498 MANCINELLI, Antonio: Carmen de floribus. Velence, Johannes
Tacuinus, 1498.
PAPIAS 1496 PAPIAS: Vocabularium. (=Elementarium doctrinae rudimentum).
Velence, Philippus Pincius, 1496.
PEROTTI 1479 PEROTTI, Niccolò: Rudimenta grammatices. Párizs, Ulrich
PEROTTI 1494
Gering, 1479.
PEROTTI, Niccolò: Cornucopiae. Velence, Bertocchi Dionigi,
1494.
PEROTTI 1496 PEROTTI, Niccolò: Cornucopiae. Velence, Johannes Tacuinus,
1496.
SULPIZIO SULPIZIO, Giovanni: De nominum declinatione opusculum
SULPIZIO
compendiosum. [sine loco, sine anno]
SULPIZIO, Giovanni: De generibus opusculum. [sine loco, sine
anno]
VALLA 1493 VALLA, Lorenzo: Elegantiarum linguae Latinae libri sex.
[Velence, 1493.]
VALLA 1544 VALLA, Lorenzo: Elegantiarum linguae Latinae libri sex. Lyon,
Sebastianus Gryphius, 1544.
VILLA DEI 1494 VILLA DEI, Alexander de: Doctrinale. Velence, Manfredus de
Bonellis, 1494.
* Az irodalomjegyzék nem tartalmazza az I. fejezetben (említés szintjén) felsorolt mőveket.
213

Szakirodalom
ÁBEL 1880a ÁBEL Jenı: Adalékok a humanismus történetéhez Magyarországon.
Budapest, 1880.
ÁBEL 1880b ÁBEL Jenı: Corvin-codexek. (Olvastatott a Magyar Tudományos
Akadémia 1878. március 4-i ülésén.) In: Értekezések a Magyar
Tudományos Akadémia nyelv- és széptudományi osztálya körébıl.
Budapest, 1880.
ÁBEL–HEGEDŐS 1903 ÁBEL Jenı–HEGEDŐS István: Analecta nova ad historiam
renascentium in Hungaria litterarum spectantia. Budapest, 1903.
ADAMIK 1998 ADAMIK Tamás: Antik stíluselméletek Gorgiastól Augustinusig.
Budapest, Seneca Kiadó, 1998.
ADAMIK 2008 Marcus Fabius QUINTILIANUS: Szónoklattan. Ford. és a jegyz.
összeállította ADAMIK Tamás, CSEHY Zoltán, GONDA Attila,
KOPECZKY Rita, KRUPP József, POLGÁR Anikó, SIMON L. Zoltán,
TORDAI Éva. Szerk. ADAMIK Tamás. Pozsony, Kalligram, 2008.
AX 2001 AX, Wolfram: Lorenzo Valla (1407-1457), „Elegantiarum linguae
Latinae libri sex” (1449). In: AX, Wolfram (ed.): Von Eleganz und
Barbarei: Lateinische Grammatik und Stilistik in Renaissance und
Barock. (Wolfenbütteler Forschungen, 95). Wiesbaden, Otto
Harrassowitz, 2001, 29-57.
BARTONIEK 1937 BARTONIEK Emma: A Magyar Nemzeti Múzeum Orsz. Széchényi
Könyvtárának Bessarion-corvinájáról. = Magyar Könyvszemle.
1937, 120–125.
BARTONIEK 1940 BARTONIEK Emma: Codices manu scripti Latini. Vol. 1. Codices
Latini medii aevi. Budapest, 1940. (Catalogus Bibliothecae Musei
Nationalis Hungarici – A Magyar Nemzeti Múzeum Országos
Széchényi Könyvtárának címjegyzéke 12.)
BECK 1959 BECK, Hans-Georg: Kirche und theologische Literatur im
byzantinischen Reich. München, 1959. (Handbuch der
Altertumswissenschft. Byzantinisches Handbuch im Rahmen des
Handbuchs der Altertumswissenschaft. Zweiter Teil, erster Band.)
BENZING 1982 BENZING, Josef: Die Buchdrucker des 16. und 17. Jahrhunderts im
deutschen Sprachgebiet. 2., verbesserte und ergänzte Auflage. Otto
Harrasowitz, Wiesbaden, 1982, 17. (=Beiträge zum Buch- und
Bibliothekswesen. Herausgegeben von Max PAUER. Band 12)
BERKOVITS 1965 BERKOVITS Ilona: Magyar kódexek a XI–XVI. században.
Budapest, 1965.
BLACK 2001 BLACK, Robert: Humanism and Education in Medieval and
Renaissance Italy. Tradition and Innovation in Latin Schools from
the Twelfth to the Fifteenth Century, Cambridge, University Press,
2001.
BMC VI Catalogue of books printed in the XV th century now in the British
Museum. Part VI. Lithographic reprint. London, 1963.
BRÉHIER 1999 BRÉHIER, Louis: Bizánc tündöklése és hanyatlása. 2., jav. kiad.
Ford. BAÁN István. Budapest, 1999.
214

BROWN WICHER 1984 BROWN WICHER, Helen: Gregorius Nyssenus. In: Catalogus
Translationum et Commentariorum: Medieval and Renaissance
Latin Translations and Commentaries. Vol. V. Ed. CRANZ, F.
Edward-KRISTELLER, Paul Oskar. Washington D. C. 1984
BURCKHARDT 1978 BURCKHARDT, Jacob: A reneszánsz Itáliában. 2. kiad. Ford. ELEK
Artúr. Budapest, 1978.
CERVANI 1998 CERVANI, Roberta (ed.): Papiae Ars grammatica. Bologna, Pàtron
editore, 1998.
CHARLIER 1950 CHARLIER, Noël: Le Thesaurus de trinitate de Saint Cyrille
d’Alexandrie. = Revue d’histoire ecclésiastique. 1950, 25-81.
CIH 1970 SAJÓ Géza–SOLTÉSZ Erzsébet: Catalogus incunabulorum, quae in
bibliothecis Hungariae asservantur. Tom. 1-2. Budapest, 1970.
CTC 1971 Catalogus Translationum et Commentariorum: Medieval and
Renaissance Latin Translations and Commentaries. Vol. II. Editor
in chief KRISTELLER, Paul Oskar, associate editor CRANZ, F.
Edward. Washington D. C. 1971.
CSAPODI 1973 CSAPODI, Csaba: The Corvinian Library. History and stock.
Budapest, Akadémiai Kiadó, 1973.
CSAPODI 1975 CSAPODI Csaba: Janus Pannonius könyvei és pécsi könyvtára. In:
Janus Pannonius. Szerk. KARDOS Tibor-V. KOVÁCS Sándor.
CSAPODI–CSAPODINÉ
1988-1993.
CSAPODI–CSAPODINÉ
1990
CSAPODI–CSAPODINÉ
1994
Budapest, 1975, 189-208.
CSAPODI Csaba-CSAPODINÉ GÁRDONYI Klára: Bibliotheca
Hungarica. Kódexek és nyomtatott könyvek Magyarországon 1526
elıtt. Vol. I-II. Fönnmaradt kötetek. Lappangó kötetek. vol. I-II.,
Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, 1988-1993.
CSAPODI Csaba-CSAPODINÉ GÁRDONYI Klára: Bibliotheca
Corviniana. 4. bıvített és átdolgozott kiadás. Budapest, 1990.
CSAPODI Csaba-CSAPODINÉ GÁRDONYI Klára: Bibliotheca
Hungarica. Kódexek és nyomtatott könyvek Magyarországon 1526
elıtt. Vol. III. Adatok elveszett kötetekrıl. Budapest, Magyar
Tudományos Akadémia Könyvtára, 1994.
CSAPODINÉ CSAPODINÉ GÁRDONYI Klára: Die Bibliothek des Johannes Vitéz.
Budapest, Akadémiai Kiadó, 1984.
CSAPODINÉ 1984 Csapodiné Gárdonyi Klára: Die Bibliothek des Johannes Vitéz.
Budapest, 1984.
DARKÓ 1907 DARKÓ Jenı: Adalékok Laonikos Chalkondyles történetírói
egyéniségének jellemzéséhez. Különnyomat a Budapesti VII. Ker.
Külsı M. Kir. Állami Fıgymnasium 1906–1907. iskolai évi
értesítıjébıl. Budapest, 1907.
DARKÓ 1910 DARKÓ Jenı: A magyarokra vonatkozó népnevek a bizánczi
íróknál. (Felolvastatott a Magyar Tudományos Akadémia 1907.
július 3-i ülésén.) In: Értekezések a Magyar Tudományos Akadémia
nyelv- és széptudományi osztálya körébıl. Budapest, 1910.
DARKÓ 1912 DARKÓ Jenı: Laonikos Chalkondyles nyelvérıl. = Egyetemes
Philológiai Közlöny. 1912, 785–792; 833–855.
DARKÓ 1922–1927. DARKÓ Jenı (ed.): Laonici Chalcocandylae Historiarum
Demonstrationes. Vol. I–II. Budapest, 1922–1927.
DENIS 1793–1802. DENIS, Michael: Codices manuscripti theologici Bibliothecae
Palatinae Vindobonensis Latini aliarumque Occidentis linguarum.
Vol. I-II. Bécs, 1793–1802.
215

DIMITRIOSZ–
KAPITÁNFFY 1974
DIMITRIOSZ Hadzisz–KAPITÁNFFY István: A bizánci irodalom
kistükre. Budapest, 1974.
DBI 2000 Dizionario biografico degli Italiani. Vol. 55. Roma, Istituto della
Enciclopedia Italiana fondata da Giovanni Treccani, 2000, 373–
382.
EINARSON 1976 EINARSON, Benedict: The Manuscripts of Theophrastus’ Historia
plantarum. = Classical Philology. 1976, 67–76.
EKLER 2006 EKLER Péter: Georgius Trapezuntius nyelvtani kompendiuma
Priscianus Institutiones-e alapján. = Antik tanulmányok. 2006,
315–322.
EKLER 2007 EKLER Péter: Adalékok a korvinák történetéhez. Trapezuntiuskódexek,
Trapezuntius-korvinák. = Magyar Könyvszemle. 2007 (3),
265–277.
EKLER 2008a EKLER Péter: „Propugnacula Christianitatis – studia humanitatis”.
Bizánc és az Itáliában tevékenykedı bizánci humanisták kapcsolata
Magyarországgal a XV. század középsı harmadában. In: Csillag a
holló árnyékában. Vitéz János és a magyarországi humanizmus
kezdetei. Kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban 2008.
március 14.–június 15. Szerk. FÖLDESI Ferenc. Budapest, Országos
Széchényi Könyvtár, 2008, 101–112. Angolul: EKLER, Péter:
”Propugnacula Christianitatis – studia humanitatis”. Relations
between Byzantium, Byzantine humanists active in Italy, and
Hungary in the middle third of the 15 th century. In: A Star in the
Raven’s Shade. János Vitéz and the Beginnings of Humanism in
Hungary. An exhibition at the National Széchényi Library. 14
March – 15 June, 2008. Ed. FÖLDESI, Ferenc. Budapest, National
Széchényi Library, 2008, 105-116.
EKLER 2008b VADÁSZ Géza (ed.): Guarino Veronese latin nyelvtana (Regulae).
Szerkesztı KOVÁCS Eleonóra. Alba Civitas Történeti Alapítvány,
Székesfehérvár, 2007. 171 p. Könyvismertetés. = Magyar
Könyvszemle. 2008 (2), 216-217.
EKLER 2008c EKLER Péter: Adalékok a korvinák történetéhez II. Görög szerzık
latin fordításai a Corvinában. = Magyar Könyvszemle. 2008 (3),
233-245.
EKLER 2008d EKLER, Péter: Methodological Problems in 15 th Century Latin
Grammar Books Used in Hungary: saepes – faex – pecus. =
Camoenae Hungaricae. 2007 [2008], 65-78.
EKLER 2009* EKLER Péter: „Grammaticam Latinam phrasi continua scriptam
interrogandi sale condire voluit.” Quintilianus, Valla, Erasmus és
Linacre egy Priscianus-kompendiumban (1537). In: Publicationes
Universitatis Miskolcinensis. A Szerkesztıbizottság elnöke:
Horváth Zita. 2009 (1) *[Megjelenés alatt.]
FIELD 1987 FIELD, Arthur: John Argyropoulos and the ’secret teachings’ of
Plato. In: Supplementum Festivum. Studies in Honor of Paul Oskar
Kristeller. Edited by HANKINS, James-MONFASANI, John-PURNELL,
Frederick, Jr. Binghamton, New York, 1987, (Medieval and
Renaissance Texts and Studies. Vol. 49), 299–326.
FRAKNÓI 1901 FRAKNÓI Vilmos: A Korvina-könyvtárban másolt kéziratok Emich
Gusztáv győjteményében. = Magyar Könyvszemle. 1901, 337–348.
216

GANDA 1984 GANDA, Arnaldo: I primordi della tipografia Milanese. Antonio
Zarotto da Parma (1471-1507). Presentazione di BALSAMO, Luigi.
Firenze, Leo S. Olschki – Editore, 1984.
GEANAKOPLOS 1962 GEANAKOPLOS, Deno John: Greek Scholars in Venice. Studies in
the Dissemination of Greek Learning from Byzantium to Western
Europe. Cambridge, 1962.
GEANAKOPLOS 1988 GEANAKOPLOS, Deno John: Italian Humanism and the Byzantine
Émigré Scholars. In: Renaissance Humanism. Foundations, Forms,
and Legacy. Ed. RABIL, Albert, Jr., University of Pennsylvania
Press, Philadelphia, 1988, vol. 1, 350-381.
GEANAKOPLOS 1989 GEANAKOPLOS, Deno John: Constantinople and the West: essays
on the late Byzantine (Palaeologan) and Italian Renaissances and
the Byzantine and Roman churches. Madison (Wis.), University of
Wisconsin Press, 1989.
GEBHARDT 1884 GEBHARDT, O.: Corvin-codex a göttingeni egyetemi könyvtárban. =
Magyar Könyvszemle. 1884, 5–26.
GRECU 1958 GRECU, Vasile (ed.): Ducae Historia Turcobyzantina (1341–1462)
ex recensione Basilii Grecu / Ducas: Istoria Turco-bizantină
(1341–1462). Bukarest, 1958. (Scriptores Byzantini I)
GRECU 1963 GRECU, Vasile (ed.): Critobuli Imbriotae De rebus per annos
1451–1467 a Mechemete II gestis. / Critobul din Imbros: Din
domnia lui Mahomed al II-lea anii 1451–1467. Bukarest, 1963.
(Scriptores Bytantini IV)
GRECU 1966 GRECU, Vasile (ed.): Memorii 1401–1477 în anexă Pseudo-
Phrantzes: Macarie Melissenos Chronica 1258–1481. Bukarest,
1966. (Scriptores Byzantini V)
GW Gesamtkatalog der Wiegendrucke. Herausgegeben von der
Komission für den Gesamtkatalog der Wiegendrucke. Vol. I–VII.
Leipzig, 1925–1938. Vol. VIII–IX. Stuttgart–Berlin, 1978–1991.
Vol. X. Stuttgart, 2000.
GYÓNI 1940 GYÓNI, Mátyás: Hunyadi, „empereur de Byzance”. = Nouvelle
revue de Hongrie. 1940 (6), 499–504.
HOLTZ 1981 HOLTZ, Louis: Donat et la tradition de l’enseignement
grammatical, Paris, Centre National de la Recherche Scientifique,
1981.
HORATIUS 1969 HORATIUS: Epistulae. Kiadta BORZSÁK István. (Auctores Latini X.)
Budapest, Tankönyvkiadó, 1969.
HORATIUS 1972 HORATIUS: Szatírák/Horatii saturae. Kiadta BORZSÁK István.
(Auctores Latini XVI.) Budapest, Tankönyvkiadó, 1972.
HORATIUS 1975 HORATIUS: Ódák és epódoszok. Kiadta BORZSÁK István. (Auctores
Latini XVIII.) Budapest, Tankönyvkiadó, 1975.
HORVÁTH 1935 HORVÁTH János: Az irodalmi mőveltség megoszlása. Magyar
humanizmus. Budapest, 1935.
HUNGER 1978 HUNGER, Herbert: Die hochsprachliche profane Literatur der
Byzantiner. Bd. 1–2. München, 1978. (Handbuch der
Altertumswissenschft. Zwölfte Abteilung. Fünfter Teil:
Byzantinisches Handbuch)
HUSZTI 1925 HUSZTI József: Platonista törekvések Mátyás király udvarában. A
Magyar Tudományos Akadémiában 1923. március 5-én bemutatott
székfoglaló értekezés. Budapest, 1925.
217

IRMSCHER 1975 IRMSCHER, Johannes: Janus Pannonius és Theodórosz Gazész. In:
Janus Pannonius. Tanulmányok. Szerk. KARDOS Tibor–V. KOVÁCS
Sándor. Budapest, 1975. 313–316.
JANKOVITS 2002 JANKOVITS László: Accessus ad Janum. A mőértelmezés
hagyományai Janus Pannonius költészetében. Budapest, 2002.
JENSEN 1990 JENSEN, Kristian: Rhetorical Philosophy and Philosophical
Grammar: Julius Caesar Scaliger's Theory of Language. München,
Wilhelm Fink Verlag, 1990.
JENSEN 1999 JENSEN, Kristian: Text-books in the Universities: the Evidence from
the Books. In: The Cambridge History of the Book in Britain. Vol.
III. 1400–1557. Ed. HELLINGA, L.-TRAPP, J. B. Cambridge, 1999.
KAPITÁNFFY 2003 KAPITÁNFFY István: Hungaro-Byzantina. Bizánc és a görögség a
középkori magyar forrásokban. Szerk. MAYER Gyula–FARKAS
KARAYANNOPULOS–
WEISS 1982
Zoltán. Budapest, 2003.
KARAYANNOPULOS, Johannes–WEISS, Günter: Quellenkunde zur
Geschichte von Byzanz (324–1453). Vol. I–II. Wiesbaden, 1982.
KARSAY 2002 KARSAY Orsolya: Uralkodók és corvinák. In: Uralkodók és
corvinák. Az Országos Széchényi Könyvtár jubileumi kiállítása
alapításának 200. évfordulóján. 2002. május 16–augusztus 20.
Potentates and corvinas. Anniversary exhibition of the National
Széchényi Library. May 16–August 20, 2002. Szerk. KARSAY
Orsolya, munkatárs FÖLDESI Ferenc. Budapest, 2002.
KEIL 1855-1859. Prisciani Grammatici Caesariensis Institutionum Grammaticarum
libri XVIII ex recensione Martini Hertzii (=Grammatici Latini ex
recensione Henrici Keilii, vol. II-III.), Hildesheim, Georg Olms
Verlagsbuchhandlung, 1961. (=Unveränderter reprografischer
Nachdruck der Ausgabe Leipzig 1855-1859.)
KLANICZAY 1990 KLANICZAY Tibor: Egyetem Magyarországon Mátyás korában. =
Irodalomtörténeti Közlemények. 1990, 584–585
KLANICZAY 1982 KLANICZAY Tibor (vál., szöveget gond., jegyz.): Janus Pannonius.
Magyarországi humanisták. Budapest, 1982.
KLANICZAY 1985 KLANICZAY Tibor: Az akadémiai mozgalom és Magyarország a
reneszánsz korban. In: KLANICZAY Tibor: Pallas magyar ivadékai.
Budapest, 1985. 9–31.
KLANICZAY 1993 KLANICZAY Tibor: A magyarországi akadémiai mozgalom
elıtörténete. Budapest, 1993.
KLANICZAY 2001a KLANICZAY Tibor: Egyetem Magyarországon Mátyás korában. In:
KLANICZAY Tibor: Stílus, nemzet és civilizáció. [Vál. és szerk.
KLANICZAY Gábor, Kıszeghy Péter.] Budapest, 2001. 105–156.
KLANICZAY 2001b KLANICZAY Tibor: Humanizmus és reneszánsz a magyar
irodalomban. In: KLANICZAY Tibor: Stílus, nemzet és civilizáció.
[Vál. és szerk. KLANICZAY Gábor, Kıszeghy Péter.] Budapest,
2001. 22–32.
KLANICZAY 2001c KLANICZAY Tibor: Természettudomány és filológia a középeurópai
humanizmusban. In: KLANICZAY Tibor: Stílus, nemzet és
civilizáció. [Vál. és szerk. KLANICZAY Gábor, Kıszeghy Péter.]
Budapest, 2001. 163–175.
KRISTELLER 1979a KRISTELLER, Paul Oskar: Italian Humanism and Byzantinum. In:
KRISTELLER, Paul Oskar: Renaissance Thought and its Sources. Ed.
MOONEY, M. New York, 1979. 137–150.
218

KRISTELLER 1979B KRISTELLER, Paul Oskar: Szellemi áramlatok a reneszánszban.
(Ford. TAKÁCS Ferenc) Budapest, 1979.
LDM 1980-1998 Lexikon des Mittelalters. Vol. I-IX. Artemis Verlag, München und
Zürich 1980–LexMA Verlag, München, 1998.
MACK 1996 MACK, Peter: Humanist Rhetoric and Dialectic. In: The Cambridge
Companion to Renaissance Humanism. Ed. KRAYE, Jill.
Cambridge, 1996. 82–99.
MADAS 2004 MADAS Edit: A Corvina újkori története Magyarországon. In: A
holló jegyében. Fejezetek a corvinák történetébıl. Szerk. MONOK
István. Budapest, Corvina Kiadó – Országos Széchényi Könyvtár,
2004, 65-81.
MAMŐL 2005 JANKOVITS László–KİSZEGHY Péter–KULCSÁR Péter–SAJÓ Tamás:
Humanizmus. In: Magyar mővelıdéstörténeti lexikon. IV. kötet.
Fıszerkesztı KİSZEGHY Péter. Budapest, Balassi Kiadó, 2005,
191-220.
MANNI 1980 MANNI, Teresa Regledi: La tipografia a Milano nel XV secolo.
Firenze, 1980.
MARSH 1979 MARSH, David: Grammar, Method, and Polemic in Lorenzo
Valla’s „Elegantiae”. = Rinascimento. XIX (1979), 91-116.
MAYER–TÖRÖK 2006 Iani Pannonii opera quae manserunt omnia. Volumen I.
Epigrammata. Fasciculus I. Textus. Edidit, praefatus est et apparatu
critico instruxit MAYER, Iulius. Similia addidit TÖRÖK, Ladislaus.
Budapest, Balassi, 2006.
MAZAL 2003 MAZAL, Otto: Die Überlieferung der antiken Literatur im
Buchdruck des 15. Jahrhunderts. Bd. 1–4. Stuttgart, 2003.
MIKÓ 2004 MIKÓ Árpád: Mátyás király könyvtára az uralkodó
reprezentációjában. In: A holló jegyében. Fejezetek a corvinák
történetébıl. Szerk. MONOK István. Budapest, Corvina Kiadó–
Országos Széchényi Könyvtár, 2004, 19-43.
MONFASANI 1976 MONFASANI, John: George of Trebizond. A Biography and a Study
of his Rhetoric and Logic. Leiden, E. J. Brill, 1976.
MONFASANI 1981 MONFASANI, John: Bessarion Latinus. = Rinascimento. Ser. 2. 21.
Florence, 1981. 165–209.
MONFASANI 1983 MONFASANI, John: The Byzantine Rhetorical Tradition and the
Renaissance. In: Renaissance Eloquence: Studies in the Theory and
Practice of Renaissnce Rhetoric. Ed. MURPHY, James J. Berkeley,
California, 1983. 174–187.
MONFASANI 1984 MONFASANI, John: Collectanea Trapezuntiana. Texts, Documents,
and Bibliographies of George of Trebizond. Binghamton, New
York, 1984.
MONFASANI 1990 MONFASANI, John: L’insegnamento universitario e la cultura
bizantina in Italia nel Quattrocento. In: Sapere e/è potere.
Discipline, dispute e professioni nell’ università medievale e
moderna: Il caso bolognese a confronto. Atti del 4° convegno
(Bologna, 13–15 aprile 1989). Ed. AVELLINI, Luisa–DE
BENEDICTIS, Angela–CRISTIANI, Andrea. Bologna, Istituto per la
Storia di Bologna, 1990. 43–65.
219

MONFASANI 1992a MONFASANI, John: Episodes of Anti-Quintilianism in the Italian
Renaissance: Quarrels on the Orator as a „Vir Bonus” and
Rhetoric as the Scientia Bene Dicendi. = Rhetorica. 1992, 119–
138.
MONFASANI 1992b MONFASANI, John: Testi inediti di Bessarione e Teodoro Gaza. In:
Dotti bizantini e libri greci nell’ Italia del secolo XV: Atti del
convegno internazionale (Trento, 22–23 ottobre 1990). Ed.
CORTESI, Mariarosa – MALTESE, Enrico V. Naples, M. d’ Auria
Editore, 1992. 231–256.
MONOK 1991a Erdélyi könyvesházak I. JAKÓ Klára: Az elsı kolozsvári egyetemi
könyvtár története és állományának rekonstrukciója (1579–1604).
Szerk. MONOK István. Szeged, 1991.
MONOK 1991b Erdélyi könyvesházak II. Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyenyed,
Szászváros, Székelyudvarhely. Szerk. MONOK István. Szeged, 1991.
MONOK 1992 A Zsámboky-könyvtár katalógusa (1587) Gulyás Pál olvasatában.
Szerk. MONOK István. Szeged, 1992.
MONOK 1994 Erdélyi könyvesházak III. 1563–1757. A Bethlen-család és
környezete. Az Apafi-család és környezete. A Teleki-család és
környezete. Vegyes források. Szerk. MONOK István. Szeged, 1994.
MORAVCSIK 1953 MORAVCSIK, Gyula: Ungarisch-byzantinische Beziehungen zur Zeit
des Falles von Byzanz. = Acta Antiqua Academiae Scientiarum
Hungaricae. Budapest, 1953 (2), 349–359.
MORAVCSIK 1967 MORAVCSIK Gyula: Studia Byzantina. Budapest, 1967.
MORAVCSIK 1984 MORAVCSIK Gyula (összegyőjtötte, fordította, bevezetéssel és
jegyzetekkel ellátta): Az Árpád-kori magyar történet bizánci
forrásai. Sajtó alá rendezte KAPITÁNFFY István és RITOÓK
Zsigmond. Budapest, 1984.
MRAS 1954-1956. MRAS, Karl (ed.): De praeparatione evangelica. Berlin, 1954-1956.
(Die griechischen christlichen Schriftsteller der ersten
Jahrhunderte, XLIII/ 1-2.)
OLAJOS 1995 OLAJOS Terézia: A magyarországi bizantinológia a XX. században.
In: Kelet és Nyugat között. Történeti tanulmányok Kristó Gyula
tiszteletére. Szerk. KOSZTA László. Szeged, 1995. 381–399.
OSTROGORSKY 1963 OSTROGORSKY, Georg: Geschichte des byzantinischen Staates.
Dritte, durchgearbeitete Auflage. München, 1963. (Byzantinisches
Handbuch im Rahmen des Handbuchs der Altertumswissenschaft.
Erster Teil, zweiter Band.)
PAJORIN 2004 PAJORIN Klára: Az eszményi humanista könyvtár. = Magyar
Könyvszemle. 2004, 1-13.
PAJORIN 2005 PAJORIN Klára: La cultura di János Vitéz. = Camoenae
Hungaricae. 2 (2005), 13–22.
PAPADOPOULOS 1935 PAPADOPOULOS, I. B.: Georgii Phrantzae Chronicon I. Leipzig,
1935.
PERCIVAL 1983 PERCIVAL, W. Keith: Grammar and Rhetoric in the Renaissance.
In: Renaissance Eloquence. Studies in the Theory and Practice of
Renaissance Rhetorica. Ed. MURPHY, James J. Berkeley-Los
Angeles-London, 1983, 303-330.
220

PLP 1976 Prosopographisches Lexikon der Palaiologenzeit. 1. Faszikel.
Erstellt von TRAPP, Erich unter Mitarbeit von WALTHER, Rainer
und BEYER, Hans-Veit mit einem Vorwort von HUNGER, Hunger.
Wien, 1976.
PLP 1977 Prosopographisches Lexikon der Palaiologenzeit. 2. Faszikel.
Erstellt von TRAPP, Erich unter Mitarbeit von WALTHER, Rainer
und BEYER, Hans-Veit. Wien, 1977. (Veröffentlichungen der
Kommission für Byzantinistik. Bd. I/2.)
PLP 1994 Prosopographisches Lexikon der Palaiologenzeit. 12. Faszikel.
Erstellt von TRAPP, Erich unter Mitarbeit von BEYER, Hans-Veit,
LEONTIADES, Ioannes G. und KAPLANERES, Sokrates. Wien, 1994.
(Veröffentlichungen der Kommission für Byzantinistik. Bd. I/12.)
RICE HENDERSON 1987 RICE HENDERSON, Judith: George of Trebizond. In:
Contemporaries of Erasmus. A Biographical Register of the
Renaissance and Reformation. Toronto-Buffalo-London, 1987.
Vol. 3, 340-343.
RITOÓKNÉ 2002a RITOÓKNÉ SZALAY Ágnes: A magyar humanizmus-kutatásról
Schallaburg után. In: RITOÓKNÉ SZALAY Ágnes: Nympha super
ripam Danubii. Tanulmányok a XV–XVI. századi magyarországi
mővelıdés körébıl. Szerk. JANKOVITS László. Budapest, 2002, 9–
21.
RITOÓKNÉ 2002b RITOÓKNÉ SZALAY Ágnes: Vetési László vershagyatéka. In:
RITOÓKNÉ SZALAY Ágnes: Nympha super ripam Danubii.
Tanulmányok a XV–XVI. századi magyarországi mővelıdés
körébıl. Szerk. JANKOVITS László. Budapest, 2002, 109–120.
RITOÓKNÉ 2004 RITOÓK-SZALAY, Ágnes: Das gemeinsame Europa der
Humanisten. = Camoenae Hungaricae. 1 (2004), 51–58.
RMNY 1473-1600 Régi Magyarországi Nyomtatványok 1473-1600. Írták BORSA
Gedeon, HERVAY Ferenc, HOLL Béla, KÄFER István, KELECSÉNYI
ROMÁN–GALINDO
2001
Ákos. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1971.
Prisciani Institutionum grammaticalium librorum I-XVI Indices et
Concordantiae, Curantibus Cirilo García ROMÁN, Marco A.
GUTIÉRREZ GALINDO, vol. 1-4. (Alpha-Omega. Reihe A. Lexika,
Indizes, Konkordanzen zur klassischen Philologie, CCXIV. 1-4.),
Olms-Weidmann, Hildesheim-Zürich-New York, 2001.
SABBADINI 1896 SABBADINI, Remigio: La scuola e gli studi di Guarino Veronese.
Catania, Francesco Calati, 1896.
SANDYS 1958 SANDYS, John Edwin: A History of Classical Scholarship. Vol. II.
SCHOTTENLOHRER
1967
New York, 1958.
SCHOTTENLOHRER, Karl: Philipp Ulhart, ein Augsburger
Winkeldrucker und Helfershelfer der "Schwärmer" und
"Wiedertäufer" 1523-1529. München, Freising, 1921. [Nachdruck
Nieuwkoop 1967. (=Historische Forschungen und Quellen 4.)]
SETTON 1956 SETTON, K.: The Byzantine Background to the Italian Renaissance.
In: Proceedings of the American Philosophical Society. C, 1956. 1–
76.
THOMSON 1988 THOMSON, Ian: Humanist Pietas: The Panegyric of Ianus
Pannonius on Guarinus Veronensis. Bloomington, 1988.
V. KOVÁCS 1971 V. KOVÁCS Sándor (válogatta, bevezette és jegyzetekkel ellátta):
Magyar humanisták levelei XV–XVI. század. Budapest, 1971.
221

V. KOVÁCS 1972 V. KOVÁCS Sándor (szerk., utószó, jegyzetek): Janus Pannonius
munkái latinul és magyarul. Janus Pannonius élı emlékezetének
halálának ötszázadik évfordulója alkalmából. Budapest, 1972.
VARGA 1986 Magyarországi magánkönyvtárak I. (1533–1657). Sajtó alá rend.
VARGA András. Budapest–Szeged, 1986.
VASOLI 1983 VASOLI, Cesare: A humanizmus és a reneszánsz esztétikája. Ford.
BERNÁT György. Budapest, 1983.
WORSTBROCK 2001 WORSTBROCK, Franz Josef: Niccolò Perottis ‛Rudimenta
grammatices’. Über Konzeption und Methode einer humanistischen
Grammatik. In: AX, Wolfram (ed.): Von Eleganz und Barbarei:
Lateinische Grammatik und Stilistik in Renaissance und Barock..
Wiesbaden, Otto Harrassowitz, 2001, 59-78. (Wolfenbütteler
Forschungen, 95)
222

Képek jegyzéke
1. kép
TRAPEZUNTIUS: Compendium. Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Cod. Lat. 428.
fol. 1 r
2. kép
TRAPEZUNTIUS: Compendium. [Milánó, Philippus de Lavagna, 1471. X. 29. után].
Universität Regensburg, Fürst Thurn und Taxis Hofbibliothek, Inc. 241, fol. 11 r
3. kép
TRAPEZUNTIUS: Compendium. [Milánó, Philippus de Lavagna, 1471. X. 29. után].
Forrás: MANNI, Teresa Regledi: La tipografia a Milano nel XV secolo. Firenze, 1980, fig.
2.
4. kép
TRAPEZUNTIUS: Compendium. Milánó, [Antonius Zarotus], 1472.
Forrás: GANDA, Arnaldo: I primordi della tipografia Milanese. Antonio Zarotto da Parma
(1471-1507). Presentazione di BALSAMO, Luigi. Firenze, Leo S. Olschki – Editore, 1984,
p. 212.
223