nyirsegi_gondolat2018-0102

orító 

2018. január-február 

| 1

Hegyesi Károlynénak (Rozali), lapunk 

külföldi tudósítójának Ausztráliában 

készült fotóiból válogattunk… (2. rész) 

„Sohasem az a fontos, hogy milyen messze, milyen 

magasra ment az ember, s az sem, hogy milyen nehezen 

- csakis az, milyen élményeket hozott magával.” 

(Karl Lukan) 

A világ túlsó végébe, ahol a kenguruk és a koalák 

élnek, 2012 után, 5 év elteltével, kedves barátnőmmel 

- nagy örömömre - visszatértem. 

KULTURÁLIS SZALON 

Sydney Hyde park 

Viktória királynő szobra a Hyde parkban 

Toronyházak a Csendes-óceán partján 

Sydney Harbour-öböl partján az Operaházzal 

Sydney hajókikötőjében Incikével, az ausztrál barátnőmmel 

2 | 2018. január-február



A Főszerkesztő 

postájából 

Idézet 

Amíg keresed az igazit, 

jól érezheted magad az esélyesekkel is. 

Ismeretlen szerzőtől 

„Földi életünk rövidre szabott. 

Élvezzük rendületlen hittel 

és ki nem fogyó hálával.” 

Hemingway 

HUMOR 

Orvos a részeg pácienséhez: 

- Tudja maga, hogy évente 30 ezer svéd 

hal meg az alkohol miatt? 

- Nekem aztán mindegy, én magyar 

vagyok! 

*** 

Míg nem volt Facebook, csak a rokonság 

tudta, ha hülye volt egy családtag. 

Kőhalminé Anikó 

Apeva 

Dal 

rejtély 

érzelme, 

lelkesítő 

az üzenete! 

Szól 

egy dal 

szívben él, 

egy álommal 

átölel a fény! 

Új 

csoda 

vár reád, 

boldogságról 

szárnyaló e dal! 

Szív 

szeret, 

ritmusa 

arról dalol, 

rám talált a dal! 

Míg 

érzem 

ékesít, 

gyémántjának 

magasztaló lét! 

2017. 

©Minden jog 

fenntartva! 

Molnár Erzsébet 

Higgy a szépben, jóban 

Kis Ferencné Elő Mária (Kiskunhalas) 

Köszöntő 

Bort, búzát, békességet, 

Gazdagságot, egészséget, 

Szeretet és jókedvet, 

Kívánok ez új esztendőben néktek. 

Kerülje el házatokat egész évben a bú! 

Legyetek mindig vidámak, 

Sosem szomorúk. 

Látogassa hajlékotokat Isten egész évben, 

Borítsa reátok Mária, 

Az ő óvó, védő balástját, csendben. 

Mert, akinek van egészsége, 

Annak lesz igazán, szép ez az év, 

S ha hisz a szépben, a jóban, 

Az igaz tiszta szóban, 

Attól még szebb lehet az egész. 

2017. december 31. 

Elköszönt az óesztendő, nyakunkon az új év. 

Kinek szép volt, kinek szép lesz, tudja azt a jó ég. 

A remény hal meg utoljára, hát csak reménykedjünk. 

Szeressünk hát minden embert, hogy mi is szerettessünk. 

Boldog újévet kívántunk újév első napján. 

Vajon szívből mondtuk ki, vagy ez is csak megszokás? 

Mert biz akkor semmit nem ér, csak szalma a fűben. 

Életképes gondolatok ebből nem épülnek. 

Díszítjük a karácsonyfát, no de vajon kinek? 

Lelkesítő kis örömünk kell-e valakinek? 

Kis unokám lelkesítném: te is tudod, mi ez? 

Tudom, persze, mondja flegmán , már láttam a neten. 

Ilyen ez a mai világ: modern és korszerű, 

Már-már ezt is rámondhatjuk: csúnya, de élethű. 

Az én gyermekkoromban még ha az égre néztünk, 

Csillagok közt látni véltük, mire vágyott szívünk. 

Az utókornak mutassuk meg, mennyi szépet láttunk, 

Hátha ők is rálelnek, hogy szép volt a világunk. 

Hátha ők is tesznek egy kis romantikát bele, 

S ettől talán mássá válhat életük egy része. 

Modern világ, vidám élet – tegyük széppé azzal, 

Tiszteljük a másik embert csendes alázattal. 

Segítsük a gyengébbeket, becsüljük az EMBERT, 

A kérő, a segítő kezet fogjuk szeretettel. 

NYÍRSÉGI GONDOLAT 

Lant és Toll díjas (MÚK) 

független nonprofit közösségi magazin. 

Megjelenik: kéthónap összevontan. 

Lapalapító, főszerkesztő: 

Kulimár János 

A Szerkesztőbizottság vezetője: 

Szűcs Veronika 

A Szerkesztőbizottság: 

Kozma László Sándor (Polgárőrség) 

Sándor József (Pápa), Hit-rovat 

Dr. Hargitai János (Sport rovat) 

Sári Katalin (Régióvezető-dél) 

Herman Piroska (Régióvezető-nyugat) 

Munkatársak: 

Kulimár Edit (Nyíregyháza) 

Gulyás Terézia (Vácrátót) 

Fekete Zsuzsanna (Kiskunhalas) 

E. Nagy István (Fehérgyarmat) 

Sepsi Sándor (Tiszavasvári) 

Kiadó: 


Szerkesztőség: 

4400 Nyíregyháza, Ószőlő u. 116. 

Telefon: 

0620/961-2510 

E-mail: 

fuggetlengondolat@gmail.com 

Tördelőszerkesztő: 

Palicz Tamás 

Szedés: 

Kulimár Attila, 

Fekete Sándor, Herman Piroska 

Nyomda: 

Fodor irodagép 

4400 Nyíregyháza, Derkovits u 132. 

ISSN 2060-5463 

A megjelent írások tartalmáért 

illetve a plágiumért a szerzők 

felelősek. A közölt írások 

tartalmával a szerkesztőség nem 

minden esetben ért egyet. 

Honoráriumot nem tudunk fizetni. 

| 3

Herédi Károlyné (Kiskunhalas) 

Majd akkor tudod meg… 

Majd akkor tudod meg, 

ha te is anya leszel, 

mit jelent a gyermeked iránti szeretet: 

egy csöppnyi babának életet adni, 

egy egész életen át érte aggódni. 

Majd akkor tudod meg, 

ha te is anya leszel, 

szerelmednek gyümölcséért 

mennyit megteszel. 

Éjszakákon át virrasztani, 

ha sírdogál, karjaidban ringatni. 

Csorba Tibor (Békéscsaba) 

Anyámhoz készülök 

Bocsáss meg, hogy oly soká kerültem sírodat! 

Vágott virágot nem tettem föléd hajolva 

csontőrző, rezzenetlen márványtakaródra. 

Vérző szívem se vittem oda, hogy dalolna 

nem szűnő hiányodról tépdesett kínokat. 

Négy hosszú éve, hogy magamra hagytál, Anyám 

e világtalan világban farkasok között. 

Azóta szép lelked az angyalokhoz szökött, 

s hárfa húrjait pengeted hófelhők fölött – 

ó, csak hallanám a lágy rezgések dallamán, 

miként ítélsz meg engem – megriadt fiad? 

Készültem hozzád halottak feketebársony 

napján – köd nyelte el utamat. A szent karácsony 

súgott: lépjek túl az elmém alkotta rácson, 

magam börtönén – de csak hízott a vádirat…. 

Most ismét készülök: átélni örök békéd 

a temetői csendben. Leülök majd szembe 

kőbe rótt neveddel és percekig merengve 

idézem meg arcod: tört tükröt, s verembe 

süllyedt tested, mely engem érlelt és sötétség 

melegéből lökött zúzmarás fényözönbe. 

Úgy érzem magam, mint gyökerét vesztett hársfa, 

mint kéménytelen, befűthetetlen kályha, 

vagy a virágtalan, útszélre tévedt mályva, 

ki nem tudta: egyszer árva lesz mindörökre. 

Ott nálad reménnyé nemesül árvaságom. 

A fák között rebbenő madaraknak vetem 

a lelkem: emeljék túl a felhőhegyeken 

angyal-tehozzád. S enyém lesz erő, kegyelem. 

Fehér, fürtös virágok nyílnak hársfaágon, 

hússzínű mályvaszirmok pörögnek az útra. 

Testem melegét fűtik szívekre a kályhák, 

tarka lepkék terelnek haza minden árvát… 

Fejed alatt puha lesz megkövesült párnád – 

hófelhős eget fest tekintetem azúrra. 

2016.04.14. 


Bíró Tamás (Nyíregyháza) 

Szerelem No. 3 

(6. rész) 

Véget ért a vihar. 

A kunyhó mélyén egy vaskos 

fatörzsekből összeeszkábált ágyon 

pihent R. Cruso (Crusoe). A falakat, 

a döngölt padlót és az ágyat borító 

kecske és majombőrökből átható szag 

áradt, amit a vihar utáni párásság csak 

fokozott. 

A szoba előtere lényegében a 

konyha volt. A nyitott sziklakövekből 

épített tűzhelyet pálmalevél sátor fedte 

az esőtől. 

Cruso lassan feltápászkodott, 

lefordult az ágyról elgémberedett 

öreg tajgait nyújtogatta és a frissülő 

levegőben mintha megfiatalodott 

volna. Maga köré kötötte fehér kecskeszőr 

ruháját, felhúzta könnyű, 

durván varrott majombőr szandálját 

s a magasan - domboldalra - épített 

kunyhójából kivágyódott; elindult a 

tengerpart felé. 

A tenger hódításától a szigetet 

magas partfal védte, amit hullámaival 

maga a hódító épített. A homokos 

- fövenyes tengerpartot és partfalat - 

mint várat a bástyák - sziklatömbök 

csipkézték. A sziklák tetején albatrosz 

pár fészkelt, egyikük éppen méltósággal 

lebegett a magasban. A sziklaüregben 

szulák és sirályok fészkeltek, 

rikoltozásuk betöltötte a levegőt. 

A vihar kikergette a zárt sziklaöblökből 

a hínárt, mely vastagon ellepte 

a partot. Kormoránok vadásztak a 

hínár karjaiba szorított apró halakra, 

és csemegéztek a mindenütt nyüzsgő 

rákfalkából. 

Cruso leballagott a part falába 

vájt ferde lépcsősoron, hogy szemügyre 

vegye birodalma limes-ét, 

mekkora kárt tett a vihar a parti halcsapdáiban. 

A felhessenő madarak 

takarásából egyszerre mint egy vízió, 

elnyúlt emberi test bukkant elő. 

Ahogyan közelebb ért a férfi, egy 

szépséges női test - mint Vénusz 

a habokból - rajzolódott ki. Testét 

épphogy valami ruhafoszlányféle 

borította. 

Cruso szólongatni próbálta, de 

Vénusz néma maradt, karjaiba vette 

hát és nem kis fáradtsággal kunyhójába 

vitte. Az ágyra fektette, bebugyolálta 

fehér kecskebőrökkel, úgy 

melengette. 

Vénusz úgy hevert ott, mint egy 

hófehér látomás. 

Ki tudja mennyi idő telt el, lehet, 

hogy egy perc, talán egy óra is, végre 

megszólalt a nő. 

- Élek? - kérdezte, és Cruso barázdált 

szakállas arcát bámulta. - De 

hol van a húgom. Vele voltam a vitorlásban 

és Ő kormányzott, mikor 

a vihar elkapott bennünket. 

Cruso bánatosan nézett a beszélőre, 

bár örült, hogy életjelet 

adott, de szomorú is volt, mert semmit 

sem tudott a társáról. 

- Köszönöm, hogy gondjaiba 

vett - folytatta a szépség - de nagyon 

kérem, hogy kutassa fel húgom sorsát. 

Hátha Ő is a partra tudott menekülni. 

Nem élhetek a bizonyosság 

nélkül: „él-e, hal-e?” 

Cruso alig kivehetően bólintott, 

gyengéden megsimogatta a lányt, és 

szó nélkül visszaindult a partra. A 

hínárt közben már szétzilálta a hullámverés 

és a kutakodó madarak. 

A másik lánynak nyoma sem volt a 

parton. 

Cruso hirtelen ötlettől vezérelve 

a parti sziklák felé vette az útját. Sorra 

járta a rejtett üregeket, botjával 

megszurkálta a barlangi tócsákat, 

míg egyiknél ruhafoszlányra lelt, 

amit egy halcsont csat fogott össze. 

A sötétlő vízből - hátul a barlang 

mélyén - a beszüremlő vibráló fényben 

egy kicsiny női test bukkant elő. 

A lányka élt, pihegett, hangja mintha 

kacarászásféle lett volna. 

Cruso ölbe kapta és könnyedén 

vitte társához. 

A Széptestű Vénusz kitörő boldogsággal 

fogadta húgát és nedves 

haját száraz szalmával törölve, 

mintha mélyvízi örvény volna, úgy 

húzta be a maga mellé a meleget 

adó takarók alá. 

A száradó lányok hófehér szőrbe 

burkolt testéből kiáramló női illat 

bájital gyanánt bódította a közéjük 

férkőző Cruso-t és Ők örömmel engedték, 

sőt karjaikkal, mint a medúza 

az áldozatát - körbefonták. 

Márk fuldokolva ébredt. Véget 

ért az álom. Kezeivel előbb a teste 

köré csavarodott nedves lepelt 

markolászta, majd jobbra-balra 

kaparászva kereste fürdőző társait. 

Helyettük azonban csak nedves 

lepedőcsomókat talált. 

A tenger zúgása elhalt, csak a 

Barlang Fürdő vízesésének csobogása 

hallatszott csengő, apró 

visszhangokkal megtöltve a levegőt. 

A madárrikoltozások fulladozó 

kacagásokba váltottak, majd 

távolodva halkultak és eltűntek. 

Véget ért a varázslat. 

Hárman - így többször - soha 

nem találkoztak. 

 

-vége 


Asperján György 

(József Attila-díjas költó) 

Kihűlt szívünkben… 

Mikor már úgyis mindegy, hirtelen 

ráébredünk, hogy szeretünk, 

és bámulunk kimeredt, hittelen 

szemmel: mi lesz így s most velünk? 

Kihűlt szívünkben gerjed indulat: 

kit ölelnénk, mért nem ölel? 

Rémülten nézzük, az ég mit mutat, 

közöny minket miként tör el. 

Korábbi, hideg arcunk ránk köszön, 

éles késpengék a szavak; 

mire vágyunk: elszitál az öröm, 

mi voltunk, múltunk ránk szakad. 

Sírunk, hogy ily kietlen a világ, 

egyformán szűkös és kicsi, 

morózusan leinti a vitát, 

fénnyel választottját viszi. 

S ráébredünk: eladhatók vagyunk, 

és itt minden megvehető, 

pénzzel magunkra fess törvényt szabunk, 

s kinek nincs, elhagyja erő. 

Hová futnánk: körbezárt a határ: 

alant semmi, fent csillagok; 

átírnánk, s érvényes ránk a szabály, 

mit éltünk, mint szabad rabok. 


Szép versek, okos tanácsok 

Aranyosi Ervin 

Szerelem... 

Valami vonz a két karodba, 

mágneses a lelked? 

Mikor elmész, újra várlak, 

újra kell ölelned! 

Kell, hogy szívünk összeérjen, 

karod elringasson! 

Kell, hogy ez a szép varázslat, 

újra, s újra hasson… 

Fodor András 

(1929–1997) Kossuth-díjas költő 

Úszott velem 

Bár túl volt rég a negyvenen 

Nem restelt olykor eljönni velem 

sok dolga közben is 

a nyári Balatonra. 

Cingár fiát, hogy biztonságosan 

a víz ölére vonja, 

keze ügyében ott volt 

a párna, sűrű fajta 

anginvászon huzat, 

négy oldalt körbevarrva. 

Egy-sarkán cérnaorsó, 

a jobbhíján szelep, 

anyám ajkáról húzta-szívta 

a föltámasztó lélegzéseket. 

S már duzzadt, emelődött 

a hártyák rétege, 

nőtt folyvást dalmahodva, 

majd szétpattant bele, 

míg végre odaröppent 

arcom elébe s én 

rákapva billeghettem 

anyám körül a tarajok ívén. 

Úszott velem. Bőrén, haján 

hamvas ezüstök, szőke aranyak. 

Ki tudná megmondani már, 

melyőnk volt boldogabb. 

Az oldalon szereplők fotói 

Pásztor Béla 

(1907–1943) 

Rőzsehordók 

Mint rőzsehordó asszonyok, 

Mennek az őszi fák, 

(Szoknyájuk rongyos szélű dér) 

A holt vidéken át. 

Vállukon száraz gally csörög. 

Mennek a hegyre fel. 

Nyomukban róka-alkony lép 

Vörös kölykeivel. 

Mint kemence a hegytetőn, 

Zubog az őszi nap, 

Belevetik az asszonyok 

Koldus batyuikat. 

S azóta nézik: ég a nyár, 

Hogy hamvad, sistereg! 

Sovány varjakat forgatnak 

Az őszi tűz felett. 

Ujjukról álmos varjúháj 

Csöpörög szerteszét... 

S tüzük fölé tartja az éj 

Didergő tenyerét. 

Baranyi Ferenc 

(Kossuth díjas költő) 

Szicíliai közmondások 

Lány az ablaknál: 

borág az út porában. 

Macska a nő: ha 

simogat is, karmol. 

Adás-vevéskor 

atyafiság nincsen. 

Nyájas uzsorásnak 

egy szavát se hidd el. 

Ne vicsoríts, ha 

nem tudsz harapni. 

Füle pöcegödör 

annak, aki gyóntat. 

Kit nem nyom terhe: 

fütyörészve hordja. 

Aranyosi Ervin Asperján György Baranyi Ferenc Fodor András Pásztor Béla 


| 5

SZABÓ TÜNDE ÉS BARCS JÁNOS OLDALA 

Barcs János 

Ujjaim között 

Ujjaim között vékony írótollat szorítok. 

Soványka golyóstoll, sziklakemény a hegye! 

Egyszer megszólítok valakit vele , - 

még akkor is, ha magamban fölordítok! 

Ujjaim között író-tollat szorítok, 

soványka golyóstoll, sziklakemény a hegye, 

Sakálokat is szúrt egyszer: - S ordított 

a sakál, s közben lehullt a feje! 

Szabó Tünde 

Hamis csillogás 

(Szigethalom, 2012. január 11.) 

Boldogságot vásárolni nem lehet, 

akkor sem, ha vulkánt hánynak pénzhegyek. 

Bűvös érzést csak másoktól nyerheted, 

ennek fogytán búskomor az életed. 

Gyűjtsél erőt, viseld el a terheket, 

tűzzel-vassal hajtsd végre a tetteket. 

Nem adhatod könnyedén a sorsodat, 

kapzsi kezek markolják az aranyad. 

Kik rabolnak, azok talán elhiszik, 

kincseddel a kies élményt elnyerik. 

Gyémánt, arany nem boldogít perceket, 

benned ragyog e gyönyörű szeretet. 

Barcs János 

Új csodára 

Fölolvastam okos igéket, 

igaz életek tanúságát, 

hitet adván a kétkedésnek, 

süketek hallják, vakok lássák: 

Az oltár fénylő békessége – 

hófehérje, a ma imája: - 

S hirdesse, semminek nincs vége! 

Csak várunk új és új csodára! 

Szabó Tünde 

Szabó Tünde 

Tüskék virága 

Delet üt a harang: 

S Nap-korong fény kitár, 

meg sem nyíltál szépség, 

de emléked, őrző-nyár. 

Illatod bennem él, 

s kiterült palástod. 

Bíborban sárgállik 

selyemfényű álmod. 

Hervadó bimbó-lány, 

új utadra indulsz, 

benned az öröklét: - 

S bennem reményt vidulsz! 

Ember és virága, 

közös fényben fürdik: 

létünk tüskék között, 

kitartás a sírig. 

Debrecen, 2017. 08. 28. 

Tik-tak lét 

(Barcs János költő kedvesemnek) 

Szerelmes álmaimban, 

Reád vártam régen, 

S szeretetem csillagával 

Ragyogom be életed. 

Szeretetem holdfényével, 

Vigyázom sok lépted, 

Szeretetem sugarával 

Átjártam hű élted. 

Közös sorsunk; csillagóra 

Zengő muzsikája: - 

S eggyé forrott tik-tak létünk… 

Évek táncát járja. 

Debrecen, 2015. szeptember 01. 

Barcs János 

Utamon maradok 

- Örök hű múzsámnak – 

Tegnap vidám volt barna szemed, 

s láttam friss hajnalt ablakodban: 

holnap templomunkba vezetlek, 

minden gondunkat szélbe szórtam. 

Mindig vártál s én jöttem Hozzád, 

fény táncolt Tündér-kertünk alatt. 

Érted mindig is imádkoznék, 

sohase sírjon hű madarad… 

(Szigethalom, 2014. augusztus 23.) 

Szabó Tünde 

A Koldus 

Koldulnád a szeretetet, 

S koldulnád a szerelmet is 

E Földünk nagy egén, 

De az élet könyörtelen, 

Mily szörnyű alamizsnát vet eléd. 

Alamizsna neked nem kell. 

Szeretet alanyi jogon jár. 

Szegény vagy bár aggaszt, 

Szerelmet soha ne lopjál, 

Így magadban szép diadalt aratsz, 

De örökre koldus maradsz! 

Szabó Tünde 

Erőd Pirkadata 

Tragédiák bűvkörében élni, 

többé már nem bűvölet. 

Ily csalárd hazugságok mezeje, 

nem nyugtat fájó ölet. 

Hol nincs megértés, kínoznak a szavak, 

és gondokkal tépelődsz. 

Megoldások nem kápráztatnak. 

Álmokkal ne kergetőzz. 

Nézz szembe a kemény valósággal. 

Gyáván ne add meg magad! 

Hatványozódik benned sok erő, 

de másokban lobban a harag. 

Állj ki mindig igazadért, s győzz! 

Ne hagyd, hogy eltiporjanak! 

Küzdj bátran az álnok léttel, 

és rád talál a pirkadat! 



Bossányi Kálmán Miklós 

Duna - delta 

Debrei Éva alkotása: 

Ábrándozás 

Debrei Éva festménye: 

Vándor 

Delta egyik ágában a Nap 

lenyugvóban van. 

Deltát a Nap sárga fénye 

egy sávban válassza ketté. 

Duna színe vörösre változott. 

Balra egy kis Vadkacsa, 

szülőkkel tart tempót. 

Előttük csónakban álló 

Ember a nádasban keres valamit. 

Mögöttük három bot látszódik. 

Valószínűleg Valaki pecázik. 

Középen egy Sirály 

leszálló ágban van. 

Ő is pecázik. 

Lent három Ember csónakban, 

két pecabotot lógatnak. 

Fent madár csoport szeli át a Deltát. 

Deltát fák és nádas veszi körül. 

Egy résben a Nap betekint, mosolyog, 

majd kacsint egy kicsit. 

Bossányi Kálmán Miklós 

Debrei Éva festménye: 

Hejcei híd 

Illusztráció. 

Duna delta: Ruth Schmidt festőművésznő alkotása. 

Badacsony 

Császár Mihály festményei 

Présház a Balaton parton 


| 7

Dinók Zoltán (Kecskemét) 

József 

Attilánál is 

szegényebb 


Baltazár Endre író nagy nyomorúságban 

élt. Harminchat éves volt 

és szociális segélyből tartotta fenn 

magát. S elképzelhető, hogy milyen 

szegényesen élt meg abból, - már, 

ha meg lehet egyáltalán élni belőle. 

Endre, még talán József Attilánál is 

szegényebb volt. Pedig József Attila 

igencsak nagy szükösségben tengette 

életét, noha felnőtt korában barátai 

próbáltak neki segíteni, hogy 

szerkesztőségben is dolgozhasson s 

legyen némi keresete. Ez azonban 

nem igazán sikerült, és rá zaklatott 

élete végéig igaz lett az a verssora, 

hogy: „De szeretnék libasültet enni”. 

Endre hasonlatos körülmények 

közt élt. Igaz, olyan híres ember, 

vagyis író nem volt, mint Attila, bár 

sokan ismerték már őt novelláiról. 

Nyomorúságosan tengette napjait, 

mint szabadúszó szellemi foglalkozású. 

Csak egyetlen barátja volt, Roland. 

Vele vitatta meg az élet dolgait. 

Egy alkalommal Endre írogat, mikor 

kopogtatnak az ajtón. Endre ajtót 

nyit. Roland van ott. 

– Gyere be! 

Az író a konyhába invitálja barátját. 

– Látom, dolgozol! – mondja Roland 

– Igen, de azért rád is tudok időt 

szakítani. 

– Mit írsz mostanság? – kérdezte 

a vendég. 

– Semmi érdekeset! Csak ami 

eszembe jut, – jött a válasz. 

Majd egy pillanatra sóhajtott s 

maga elé nézett bambán, mintha nem 

is ezen a Földön élne. 

– Mi a baj? – kérdezte Roland 

– Különösebb baj nincs, csak tegnap 

elgondolkodtam egyen s máson. 

– Min? – kérdezte kíváncsian Roland. 

- Hát tudod, én jócskán mellőzött 

író vagyok. Szociális segélyen élek. 

Korábban a magyar írók közül sokan 

megtalálták helyüket a társadalomban 

s úgy alkottak a kenyérkereset 

mellett. Nekem ez nem akar összejönni. 

Roland igazat adott barátjának, 

hiszen tudta, milyen mélyről jött ő 

az irodalomba. Ám azt is tudta, hogy 

mellőzött ugyan, de mégis megvan a 

maga tábora és sikeres is. 

Endre folytatta: 

– Vannak írók, akiktől tanul az 

emberiség, s vannak akikből okul. 

Az előbbiből sok van, utóbbiak közül 

sajnos kevés. Ilyen volt szerintem talán 

Dosztojevszkij. 

S közben elővett két doboz sört és 

felnyitotta. 

– Igyunk az egészségünkre! 

– Igyunk! – helyeselt Roland 

– Tudod nekem mi a bajom? – 

kérdezte az író. 

– Ahogy látom, elég sok van! De 

mondd el mi bánt legjobban? – kérdezett 

vissza Roland. 

– Az a bajom, hogy nem találtam 

egy olyan írót, akit azért tarthatnék 

példaképemnek, mert radikális 

ugyan, de nemzetben gondolkodik. 

Nem azt mondom, hogy nincs ilyen, 

csak azt, hogy ennek a kutatása köt le 

mostanában. 

És ezen Endre kissé gúnyosan nevetett. 

– Mi olyan vicces? - szólalt meg 

Roland, aki rögtön folytatta is egy 

kérdéssel: 

– Csak te nem olyannak hiszed 

magad? 

– Nem… – mondta még mindig 

nevetve Endre. 

– Dehogynem! - szólt a barát. 

– Á… ugyan… nem is ez a lényeg. 

Hanem az hogy bármit is hiszek, József 

Attilánál is szegényebb vagyok! 

Roland meg se szólalt. 

– De azt vedd figyelembe, hogy te 

azért nem vagy olyan nagy író vagy 

költő, mint József Attila, – felelte végül 

is. 

– Ez igaz! Nem vagyok bolond, 

hogy olyan nagynak képzeljem magam! 

De én is író vagyok, mint ő, s 

tudod, hogy díjam is van.. 

– Majd az utókor eldönti, milyen 

nagy vagy… – fejezte be a vitát Roland. 

– Igazad van, ez nem az én asztalom 

már… De díjam van, – ismételte. 

Valamit csak elértem már. 

S iszogattak jókedvűen, miközben 

Endre írt is, hiszen csak kis rész hiányzott 

már a novellából… 

Demeter Sándor 

Szerelmi emlék... 

Bennem él egy legénynek 

régi szerelmi emléke, 

néha még arca lebeg fel 

enyhe szél leheletével, 

a derű honolt egén, 

egyetlen szemsugarától 

annak a szép legénynek. 

Ma mintha jönne felém 

Ó, legény, Te álom-alak, 

régi szerelmi emlék... 

jöjj és hozd csodás alakod 

hogy ajkunk összeérjen 

és édes csókba forrjon, 

mint régi szerelmi emlék. 

2009.07.28. 

Bodnár Balázs (Ajka) 

Hagyd el a játékot! 

Kicsi vagy te még drágám 

ugrándozva éled vidám napjaid, 

mint a kis boldog veréb a fán, 

mely büszkén szórja szét a hangjait. 

Ez nem mehet így tovább… 

ember kell légy, - nem madár, 

igyekezz egy kicsit hamarább, 

mert el vagy csöppnyit késve már. 

Ha váratlanul letörik a fáról az ág, 

ilyenkor a veréb nem, de az ember leesik, 

te akkor tudod meg, mily rossz ez a világ, 

ha az ág majd alattad is letörik. 

Fejed van, hát használd s gondolkodj, 

úgy, mint más igazi, érett felnőtt, 

ne pedig csak könnyelműen fontoskodj. 

Hagyd másnak a játékot, hagyd el őt… 

Nézd a jó és rendes embereket, 

tanulj tőlük sok mindent és szépet, 

tiszteld és szeresd mindig őket, 

mert ők ragyogtatják az égi kéket. 

Ne nézd a rossz és gonosz embereket, 

persze más kárából is tanulhatsz jót, 

de inkább messziről kerüld őket, 

ahol ők vannak, ott ne vesztegesd a szót. 

Kis igazi felnőtt lettél ma már, 

nem vagy többé gyermek, 

rád a gond a tanulás és az élet vár, 

nem a játék, már elmúltak azok az évek. 

Hagyd el a gyermekes játékot, 

hagyd el a szerelmes játszadozásokat, 

keresd a jót s a tiszta igazságot, 

másképp nem találod boldogságodat. 


Több hangon, 

egy szívvel 

(Emlékek felidézése az egykori 

Nyíregyházi Általános Munkásdalkörről) 

A kórusnak az 1950-es évek elejétől 

tagja voltam, a várost több megmérettetésen, 

tudásunk javát adva képviseltük. 

Olyanok voltunk összejöveteleinken, 

próbáinkon, mint egy nagycsalád, 

egymást segítettük és munkánk mellett 

mindig szakítottunk időt a heti négy óra 

éneklésre, ami élmény volt számunkra. 

Részvettünk örömben, névnapok, születésnapok 

ünneplésében és olykor búcsúztattuk 

a közülünk távozókat. 

Édesapám után az 50 éves fennállásunk 

ünnepén a Móricz Zsigmond Színházban 

örökös zászlósnak választottak. 

Karnagyaink voltak: Jakab József, Krecsák 

László, Fekete Ferenc. Vezetésükkel 

sikereket értünk el, pontos, fegyelmezett 

próbák után. 

Mint kamarakórus, bekapcsolódtunk 

a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola 

énekkarába, melynek akkori vezetői voltak: 

Tarcai Zoltán és Fehér Ottó. 

Ma már csak emlékezni lehet arra a 

kórusra, amely egykor 64 tagú volt, de 

közölük mostanra csak 3-4 fő él. 

Jó lenne tudni, hogy örökünkbe lépnek-e 

a dalt, együtt éneklést kedvelők!? 

Tisztelettel: Demeter Sándor 

egykori kórustag 


Honvári Erzsébet (Nívó-díjas költő) 

versei 

Egykori 

iskolámhoz 

Egykori iskolám,-„Budai”! 

De jó volt ott nekem tanulni! 

Táro1ni a sok ismeretet. 

Megalapozni az életet. 

Kedves jó tanáraim, - Ti Mind! 

Szívem melege most visszaint. 

Boldogan emlékezem Rátok. 

Szavakat is alig találok. 

Oly jó volt ott ülni a padban! 

Erre gondolok most magamban. 

Hallgattuk a szép útravalót. 

Szívta az agyunk a tudást, - a szót. 

Egy-egy óra közt szüneteltünk. 

A régi tölgy alatt pihentünk. 

De a négy év oly hamar eltelt- 

Az öreg diák mind, útra kelt. 

Ha o1ykor-olvkor arra járok – 

Az ajtóná1 kicsit megállok. 

Visszatekintek, - s emlékezem: 

Itt telt el fiatal életem. 

Azóta úton vagyok, megyek. 

Sokszor szívem és lelkem beteg. 

Egykori iskolám! Isten veled. 

Köszönt még egyszer - a gyermeked. 

Ágyneműcsere 

Ágyneműt cseréltem ma. 

De már csak egy rendbelit. 

Téged a súlyos sírköved 

Kegyetlenül beterít. 

A heverőd üres már. 

De őrzöm emléked még. 

Ha esténként lefekszem - 

Azt érzem, szakad az ég. 

Így megy ez hóról hóra. 

Bár kevesebb a munkám,- 

Ágyneműt cserélnék én Neked. 

Csak érezhetném a kezed. 

Olyan nagy itt az esteli csend, 

Mint Neked messze a síri. 

Hiányod leírhatatlan. 

Könny nélkül nem lehet bírni. 

Andinak 

- egy kedves nővérnek - 

2008. 

Andikám! Tudd, hogy megkedveltelek. 

Hálásan köszönöm jó tettedet. 

A második fogást másként kértem 

És Te azonnal mozdultál értem. 

A konyhában gyorsan elintézted. 

Hiszem, hogy Isten számon tart Téged. 

Én is felnézek Rád e gesztusért. 

Kívánságaidat Te is elérd! 

Örülj az életnek - sikeres légy! 

Áldjon meg az Isten, - áldjon az Ég! 

Légy boldog, amíg csak élsz e földön! 

Kísérjen sok szeretet - Fényözön! 

2010. 

Tóth-Hekkel Arany 

Ezüstgalléros galambom... 

Vártam rátok villásfarkú fecskéim... 

Vándorúton veszett tán életetek? 

Fakó nyaram oly csendes nélkületek 

Kicsiny fészketeket szövik pókjaim 

Házunk előtt árván áll a hársfánk még 

Szél röptette róla a gerlefészket 

Régen nem raknak ide újra fészket 

Érző szívem-lelkem szomorkodik rég 

Ezüstgalléros galambom ébresztget 

Víg hangon szerenádot énekelget 

Gyönyör ül szemre zöldeskék színétől 

Demeter Sándor, az egykori kórustag – ma költő és gyökérszobrász 


Kékmadaram szólóját hallgatom 

Napsugárnyaláb cikázik hajamon 

Szívem békésen lüktet énekétől 

(2012. május) 

| 9

Boór János versei 

Otthoni emlék 

Üllő csendült, 

dala pendült 

szóródott az szerteszéjjel. 

A mi kedves kis házunkban, 

télen, nyáron 

nem volt hiány a zenében. 

Kohó lobbant, 

patkó koppant, 

lázas munka folyt a télen. 

A mi kedves kis házunkban 

karácsonykor 

megszólalt a hálaének. 

Hóesésben, 

fergetegben, 

repült a szán kint a réten. 


ablak mögött, 

kályha mellett élt az éden. 

Bezzeg nyáron, 

hő csatában 

nehéz volt a kovácsélet. 


kohó mellett 

duruzsolt a forró ének. 

Baracs, 2001. december 28. 

Szivárványdal 

Szívem szívja a virágok illatát. 

Lelkem óvja a pacsirta víg dalát. 

Szívem lett az illatozó rózsaszál. 

Lelkem dala szivárványon messze száll. 

Neked adom ezt a kedves kis rózsát, 

lelkem dala az áldásom adja ránk. 

Dunaújváros, 2000. szeptember 2. 

Tudod-e?... 

a lakosság létszáma (fő) 

1. Kijev (Ukrajna) 2.800 000 

2. Lisszabon (Portugália) 2.100 000 

3. Bukarest (Románia) 2.000 000 

4. Minszk (Belarusszia) 1.900 000 

5. Bécs (Ausztria) 1.700 000 

6. Budapest (Magyarország)1.700 000 

7. Prága (Csehország) 1.300 000 


Sárkány Jenőné Zsuzsanna (Dabas) 

Mosolyogj 

- egy lány portré alá - 

Ha csak rossz kedvű vagy, de a bajod 

Csak te érzed, - igazán nem komoly, 

Simuljon ki a ránc az arcodon, 

Ragyogjon rajta derű és mosoly! 

Nézd ezen a kis rajzon ezt a lányt, 

Érezd lelkedben kedves mosolyát! 

Dr. Ferencz Krisztián (Kecskemét) 

Kacskaringós szőke hajfürt 

Simul végig homlokán 

Szőlőfürtszem, édes mámor 

Csüng az arca hajnalán 

Mélykék szeme édes, bájos 

Sima tükrén csillog a nap 

Mélykék vize nem homályos 

Egy tiszta azúrkék lap. 

Hangja a szirén 

Mint gleccserfolyó csordogál 

Vízesés és forráspatak 

Keblén, ágyékán folydogál. 

Megszólítom, drága Frijja 

Mért varázsolsz ennyi szépet? 

Te vagy minden sebek írja 

A Földön mért nem látunk téged? 

Felém néz bájosan 

Szemeivel elvarázsol 

Pillantása égbe emel 

S gyengéden körbetáncol 

A Földön Mmm. Mosolyog a lány 

Soha nincs nyugalom 

Minden olyan silány, 

Veszekedés és unalom. 

Félek, ha a Földre jutok 

Elfajulok nagyon 

S nem várhatom a kedvesem 

Nektárral az asztalon. 

Nem gyógyíthatok minden embert 

Nem mérgezhetem a háborúkat 

Nem engesztelhetek minden elvert, 

Szerencsétlen károsultat. 

Félek, ha a Földre jutok 

Nem öntözhetek minden virágot 

Nem éleszthetek fel minden fát 

S nem díszíthetem a világot! 

Nem labdázhatok a réten 

Nem fürödhetek a tiszta tóban 

S a csendes, pelyhes télen 

Nem szökkenhetek a hóban. 

S félek, ha a Földre jutok 

Csak szomorkodni látlak 

Könny csordul a szememből 

S egy liliomvirágnak 

Odaadnám életem 

Hogy lássalak végre 

Nem kell az már énnekem 

S az érvelésnek vége 

Elbúsultam, lehajlott fejjel 

Ültem Frijja oldalán 

S kacskaringós szőke hajfürt 

Ott csüngött a homlokán. 

Elővett egy ezüstollót 

S levágott egy fürtöt nekem 

Mutatott az égen egy hollót 

S a fürtöt markomba nyomta kedvesen. 

Eltűnődtem, s elgondoltam 

Te édes, naiv, bájos Frijja 

Itt élsz az édenben, 

Hol nem zuhan rád minden ember kínja. 

S mi minden dolog, 

Mit még nem is sejtesz 

Itt minden fűszál mozog 

S rosszat nem felejtesz. 

S megszólaltam újra 

De eltűnt, elment 

Jobb, ha ő most ott van 

Ott a Mennybe fent. 

Talán soha nem látom 

Soha nem érinthetem 

Az én szerelmes angyalom 

A Vénuszom, a végzetem 

De a markomat simogatja 

Melegíti szépen 

Egy kacskaringós szőke hajfürt 

Bájos, örök emlékképem. 

Sárkány Jenőné 

Zsuzsanna 


Kulcsár Attila (Nyíregyháza) 

Ráolvasó 

Naiv költő vagyok 

tanultak doktoráltak 

tudós konzíliumok 

szerint a versnek 

nem sok lehet már hátra 

Mégis kimondhatatlan 

fájdalmaimra, bajra 

sámándoboknak 

szívritmusában 

szólok kuruzslást. 

Lehetőségeim 

Amíg fiatal költő voltam 

lehettem volna Artúr Rimbaud 

vagy magyarként Petőfi is 

de nem tudtam úgy abbahagyni 

s bár szerkesztők sokszor l e s z ú r t a k 

de sohasem kozák pikával. 

Aztán még mindig fiatalon 

ígéretes József Attila 

s potenciális Radnóti Miklós 

telhetett volna ki tőlem - 

de nem g á z o l t a k el vonattal 

s előmenetelemet 

nem e r ő l t e t t ék eléggé. 

Ma is még Dutka Ákos-i 

lehetőség lakozik bennem, - 

így maradt még jó néhány évem, 

- 2032-ig - 

hogy utolsó kudarcom 

beismerjem. 

Gutenberg esete 

A halhatatlan együtt él velünk is 

az agg Gutenberg mit se változott 

csak háttal ül a könyvespolcnak immár 

s képernyő vont szemére hályogot. 

A gondolat szárnyalni elfelejthet 

a tudatból az anyanyelv kihull 

sutává lesz a legszebb kézművesség 

ujj-gyakorlatlanul K ön y v t á r o s Ú r. 

Panaszkodik a híres B i b l i á r a - 

„miféle furcsa sorjázó jelek - 

bár néhányat reklámból ismerek”… - 

S a T e s t á m e n t u m szóban megrekedve 

egy unt adásszünetben konstatálja - 

a ny o m t a t o t t betűket - elfeledte. 



Dolinay Tamás (Nyíregyháza) 

Zárszámadás 

Haiku 

Ne „legyek fa melyen 

villám fut keresztül” 

Legyek csak légzsák 

Aki életet ment meg 

Ha felfúvódik (201) 

Amilyen az adjonisten 

Trombita szóra 

ébredtem, nagybőgőmmel 

szóváltást kezdtem (202) 

Segítség! 

Gondolkodóba 

estem, de nem gondolkodtam 

komolyan ~ hülyíts. (203) 

Természetgyógyászként 

Gyógyszavakat ír 

fel a költő a versben 

ha lélekorvos (204) 

Dicsekvés 

A lélekbúvár 

mélységi mámorában 

belém veszett rég (205) 

Hogy is volt? 

Szilveszteri józanodás után, tiszta józanság. 

Telefon a fiúnak. 

Telefon a leánynak. 

Sok-sok telefon. 

Kurta válasszal. 

Vagy kurta válasz nélkül. 

Álmodozás, hogy jobb lesz. 

Jó lesz majd, dübörög a gazdaság. 

Lesz műszer, lift, vakolat a plafonon. 

Választottunk, ez majd biztonságot ad. 

Már kezdtek fújni a böjti szelek. 

Ölelésből szorítás lett. 

Meg hosszú a lábunk, vagy rövid a takarónk? 

Ha sok gáz kell, abból nagy gáz lesz. 

Sok a kevés, és a kevés is sok. 

Benépesültek az utcák. 

Csak egy sávon lehetett menni. 

Olykor Árpád sávon. 

Mekkora egy jó kórház? 

Mekkora egy jó beteg? 

Vagy egy jó orvos? 

Ilyen tavasz még nem volt télen. 

Vagy benn van a hóember is 

a stratégiai pszichiátrián? 

BUÉK 

2010. 

Molnár Erzsébet 

Örvendezzünk! 

Itt a farsang, megérkezett, 

Ezért ház most boldogok 

S vidámak legyetek! 

Felejtsétek el a bút, s a gondokat, 

S az egyhangú, szürke világból 

Úgy szállhattok fel egy 

Misztikus csodába, 

Mint egy pillanat. 

Én is elindultam, messzire menni, 

Örömöt, vidámságot keresni. 

Ám pár pillanat múlva 

Egy báli terembe toppanék, 

Hol színes világ fogad, 

Boldogan repülnek felém 

Bohócok, hercegek, 

És frakkos urak. 

Hiszen farsang van, 

Siklik át fejemben a gondolat, 

Itt a farsang, 

Tényleg megérkezett. 

Öltsd hát fel te is 

A jelmezes ruhát, 

A képzelet szárnyán 

Lehetsz minden, 

Mit megálmodtál. 

Néhány órára eltűnhet 

Életedből minden gond és bánat, 

S így lehetsz egyre vidámabb, 

Önfeledten falatozhatod 

A farsangi fánkot. 

Mráz Erzsébet Irma 

2016. január 12. 

Tarkába öltöztek 

a falombok... 

Szonett: 5. 

Tarkába öltöztek a falombok: 

Sárga, vörös, barna a ruhájuk, 

Még nem tudják, pusztulás vár rájuk, 

Jönnek az őszi, zúzmarás napok. 

Ágak között kószál a hideg szél, 

Szikrázó jégkristályt fúj a fákra, 

Majd siet tova, nem is néz hátra, 

Zörögve hull a tépett, holt levél. 

Porrá zúzza őket a bakancsom, 

Füttyent a szél, fázósan hallgatom, 

Hajam megcibálja, játékosan. 

Melegre vágyom, egy ölelésre, 

Nem fagyos és fákat tépő szélre, 

Én didergek, neki jó kedve van. 

| 11


Juhász Pál versei 

Nem tetszenek verseim 

Nekem nem tetszenek a verseim, 

Rabosított, önvádas emlékeim. 

A bilincs kulcsa szavaimtól csörög, 

A szótöredék torkodban hörög. 

Megfulladsz, ámulatba ejtve magad, 

Neked e vers nagy értékű smaragd, 

Mit ünnepélyes lelkeden viselhetsz, 

S ha megkopik fénye, elveszthetsz. 

Én emlékszilánkjaim köpdösöm rímekbe, 

Belerakom bezárhatatlan széfembe, 

Ellophatod legcsodálatosabb érzéseim, 

Nekem akkor sem tetszenek verseim. 

Parádsasvár, 2017. február 6. 

Lelkem tükrében 

Tengermoraj borzolja barna bőröd bársonyát, 

A szél neked csiszolja fényesre a nap sugarát. 

Lépted kecsességét tarka, mezei virágok ölelik, 

Az Istennőt, a madarak, énekükkel köszöntik. 

Karomba zárlak, szerelmem kalickája rabul ejt, 

Nem én leszek az a férfi, aki holnapra elfelejt. 

Érzelmeim magocskáival etetlek gyengéden, 

Csókom friss harmatával itatlak félénken. 

A világ görbe tükrében máshogy látnak téged, 

Nincs gyönyörű alakod, aranyozott trónszéked. 

Szerető lelkem tükrében, egy tavasz tündért látok, 

Ha összebújunk, a tenger morajlik s lehull az átok. 


Az évszakok raktárában 

A Tél fel kell s beágyaz maga után, 

A Tavasz nyúlik végig a puha subán. 

De az a káprázatos fehérség hová tűnhet? 

Lehet, hogy a langyos szellő bűnt tett? 

Az évszakok raktárában nagy a lárma, 

A Tél dühösen pakol, - fagyos dráma. 

A Tavasz kelti a rügyeket, a százszorszépet, 

Visszahívja fészkükbe a csivitelő fecskéket. 


Szeretni egymást 

A pusztítás gyökerét kellene kiirtani, 

Soha sem az agresszorra hallgatni. 

Szeretni egymást eszme-józanul, 

Az igaz ember ad, fáradhatatlanul. 


Szöveg: E. Nagy István (Fehérgyarmat) Kapcsolódó fotók: a 64. oldalon 

Az Ő öröksége… 

Felbecsülhetetlen még az a hagyaték, amivel Kormány Margit ny. tanítónő 

és író, számos helytörténeti dolgozat készítője, a használati tárgyak 

gyűjtője és rendezője, a penyigei ballada felélesztője; - „a kilenc kislány” 

éneklője rendelkezik! Nemrég kapta meg a Gyémántdiplomáját, mint pedagógus, 

aki 60 évet töltött a pályán, és azonkívül is, tovább tanítja az 

állampolgártársainkat, gyerekeinket, öregbítve Szabolcs-Szatmár-Bereg, 

valamint az országunk hírnevét is! Mint sok idős, tevékeny értelmiségi, 

sokat gondolkodik azon, hogy értékes gyűjteményét kire hagyatékozza? 

Mert azt tudjuk, hogy ide bizonyos megszállottság is szükséges, és ha nem 

jó a választott személy, avagy közösség, az eddig összegyűjtött, felbecsülhetetlenül 

értékes hagyaték, „ebek harmincadjára is kerülhet”, mint annyi 

sok minden más, a történelmünk folyamán. Javasoltam neki, hogy adja 

hozzá a nevét, és még életében, - bár ehhez ő nagyon szerény - hozzon 

létre egy Kormány Margit emlékszobát, és a relikviáit, kidolgozott és kidolgozatlan 

írásait, hagyja vagy a penyigei Iskolára, vagy az egyházára, az 

önkormányzatra, egy olyan intézményre, aki vállalja a továbbgondozását, 

állandó emlékszobát tart fent, állandó magas műveltségű tárlatvezetés 

mellett. Ez legyen az Ő öröksége, befogadó községe számára! 

Mindenesetre gratulálunk neki, mint kedves barátunknak, és még további 

egészségben töltött - tevékeny - hosszú életet kívánunk! 

Lovag a családban! 

„A lovagrend nagy tanácsának döntése alapján, 2017. szeptember 

30-án, a 14. Szatmár-Beregi Szilvanapon, ifjú Simon Lászlót, a Panyolai 

Szilvórium Kft. üzemvezető főzőmesterét ütötte lovaggá a rend 

„nagymestere”. Ezzel a szatmári táj ikonikus pálinkafőző települése is 

képviselve lett a Szatmár- Bereget fölvállaló egyesületben.” 

Ilyen magasztos pillanat nem sokszor van az ember életében, hogy egy 

ilyen rangos - a munkáját elismerő - eseményen lovaggá üssenek valakit. 

Ifj. Simon László ezt is megérte, elérte, örömet szerezve ezzel népes 

családjának, a térségének, az egész Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének! 

Milyen különös ez az élet, mindig tud meglepetésekkel szolgálni, hiszen 

Laci unokaöcsém sem gondolta volna évekkel ezelőtt, hogy egyszer még 

hasznát veszi ebbéli tudományának, - képességének. Ez a mi nagy családunk 

ilyen, szinte minden valamirevaló tisztséget viseltek már a tagjai az 

évtizedek folyamán, de lovag bizony egy sem volt eddig köztük, - nos ez a 

tendencia is megtört most! 

Milyen előélet vezetett ide, - kérdeztem az újdonsült lovagtól,mert 

azért valljuk be, a kíváncsiság is hajt olykor bennünket. 

„Érdekes történet az enyém, de még érdekesebb, - szinte legenda 

számba megy, - hogy milyen inspiráló tényezők indították útjára, ezt a 

szépnek mondható karrieremet. Mint a mesében is lenni szokott: volt 

három „vándorlegény” különféle helységekből összeverődve, - egymásra 

utalva - ,akik elmentek szerencsét próbálni idegen országba. Irtó hideg 

köszöntött rájuk a határnál, amikor felsóhajtott az egyikük, a Béla: hej ha 

most bekaphatnék egy jó kis panyolai szilvóriumot, a fél életemet is odaadnám 

érte, mert nyernék általa egy harmadikat. A sóhajt tett követte, és 

a három jó ember egyből a tettek mezejére lépett. Tudakozódni kezdtek 

mindenfelé, hogy hol eladó valami pálinkakészítő szeszfőzde. A Béla, aki 

panyolai elszármazott volt, megemlítette előttük, hogy odahaza a falujában 

van egy romos főzde - reméli, hogy megvan még, - talán jó lenne 

megvenni és felújítani. Meg is vették, felújították, - ekkor kerültem én 

oda gyümölcsfeldolgozónak - és lépésről, lépésre haladtam előre a szakmában. 

Szinte minden lépcsőfokot végigjárva, értem most fel a csúcsra! 

Üzemünkben kb. 45 fajta pálinka is készülhet. (Eredeti szakmám: gépészeti 

szakközép iskolát végeztem Mátészalkán.)” 

A három barát-munkatárs neve, akik az óta is együtt dolgoznak: 

Muhari Zoltán Panyola polgármestere, Borbás Béla és Marjai Miklós.” 

Gratulálunk nektek, további sok sikereket munkátokhoz, ezzel is öregbítve 

Panyola, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hírnevét! 

Fehérgyarmat, 2017. december 3. 


Mráz Erzsébet Irma (Hajdúnánás) versei 


Molnár Erzsébet (Kiskunhalas) 

Pásztor Gergely versei 


A KÜLÖNDÍJAS szonett: 

III. Szonett 

Anyám 

Vigasz jő annak, kinek a léte fáj, 

Egy pillanat, s másképp szól az ének, 

Mióta elment, gyötrelem az élet, 

Szenvedek nagyon, remélni muszáj. 

Visszajön holnap vagy néhány nap után, 

Igazítja párnám és paplanom, 

Jönni fog, mert tudja, nagyon akarom, 

Átölel majd egy csendes éjszakán. 

Minden más nélküle, másképp fúj a szél, 

Másképp hull alá a sápadt levél, 

Néma az este, harangok sem szólnak. 

Vigasztal majd, megsimítja arcom, 

Olyan jó lesz, ha a hangját hallhatom, 

Hit virága, reménye a jónak! 

Az ég kék bársonyán... 

Az ég kék bársonyán teli Hold andalog, 

Nyomában bóklásznak ragyogó csillagok. 

Szétfolyik a fénye, ebből szőtt uszálya, 

Lubickolhat benne csodás csillag-nyája. 

Csend van. Nyugalom, csend, az éjszaka csendje, 

Egy tücsök, egy kutya hangja hallik benne. 

Sokféle nesz: szárnysuhogás, szú a fában, 

Nem alszanak, dolguk van az éjszakában. 

A szél is pihen, elnyújtózott egy ágon, 

Levél se moccan, elringatta az álom. 

Árnyék oson a falakon, a Hold játszik vele, 

Fényét adja a játékhoz, tőle függ élete. 

Csendesek a madárfészkek, csak a bagoly éber, 

Éjszaka éli életét, pihen, ha a Nap kel. 

Széjjelnézett a Hold, lassan tovább ballag, 

Csillagjait nézi, kevesebben vannak. 

Halványul a bársony, amin a Hold halad, 

Egy felhő mögött már készülődik a Nap. 

Sok dolga lesz megint, erőt gyűjt, meleget, 

Jól végezze dolgát, pihent épp eleget. 

Rojtos az ég széle, fogyni kezd a kékje, 

A Hold siet kicsit, nem szomorú mégse. 

Elszakad a bársony, szétfoszlik egészen, 

Széttépte a hajnal, megfürdöm a fényben. 

Nyomot hagyni magunk után 

Mindig úgy élj, hogy 

Ne legyen az életed puhány, 

Tégy meg olyan dolgokat, melyekkel 

Fényt tudsz hagyni magad után. 

Hogy ne romokban heverjen az életed, 

Legyen nyoma az utókor számára 

Mindannak, amit megteszel. 

Mert nyomot hagyni magunk után 

Oly szép és jó, 

Nincs olyan érzés, amely 

Hozzá fogható. 

Ha van családod, unokád és gyermeked, 

Nekik is büszkén mesélheted, 

Mi az, amit megalkottál, 

Ami kitölti életed, 

Amit örömmel eddig megtettél, 

S ezután is megteszel. 

Számomra a versírás, melyre 

Tehetséget Isten adott, 

Ezért vagyok én egy-egy versem után 

Nagyon hálás és boldog. 

Az írás is olyan, amellyel 

Nyomot tudunk hagyni magunk után, 

Hiszen a szó elszáll, ám az írás megmarad. 

Mit leírunk, az utókor számára is fennmarad. 

Ám megmaradhat egy-egy 

képzőművészeti alkotás, 

Ez is oly csodás! 

Maradandót tud még maga után hagyni, 

Az építész s a tanár. 

Hisz egy-egy megtervezett épület is 

Állhat még évezredek múltán is. 

A diák, mit a tanárától megtanult, 

nem feledi soha. 

Ez is egy maradandó csoda. 

Utóirat: 

Mint ahogyan ez a 25 év is, 

Melyet alkotóként a Klárissal megéltünk! 

Köszönet érte az alapító főszerkesztőnek, 

S a többi szerkesztőknek, 

Kik együtt szintén maradandót alkottak. 

Isten ezért őket majd gazdagon megjutalmazza. 

2017. február 13. 

Szeretni akarok 

Szeretnem kell, 

Mert odafent a Teremtő 

így rendelte el, 

S akarom ezt gyakorolni, 

Hogy még érettebbé 

tudjak válni, 

És csak akkor 

tudok teljes lenni, 

Ha szeretet tudok adni! 

Jóság 

Jóságod álomba 

ringatja szívemet, 

Bársonyos lepellel 

takarja lelkemet, 

Jóságoddal 

felérek Istenhez, 

Kérlek, mindig szeress, 

Hogy felfedd mindazt, 

Ami az én lelkem! 

Lelkem mélyéből 

Lelkem mélyéből 

sejtelmes érzések 

szűrődnek a 

napvilág felé, 

Szívem oltárából 

vágytól fűtött vér 

ömlik szerelmem elé, 

S meglátja Ő, 

A Csoda Teremtése, 

Akiben ott dobog 

a Teremtő szíve, 

Állj hát meg, 

Véremet szárítsd fel, 

Hogy a Szerelem burkában 

együtt szálljunk fel! 

| 13

Hajdók Zsóka 

(Kiskunhalas) 

ISTEN SZÍVE 

képekben 

(4. rész) 


8. kép 

Egyik délután felfedeztem a közeli TÜZÉP-en, hogy rengeteg 

tüzelőnek való fát hoztak. Az óriás törzseken megláttam 

a SZIV alakot. Rögtön oda is mentem, és megtudtam, 

hogy kiszáradt tölgyfa a Dunántúlról. Megkérdeztem a kedves 

dolgozókat, hogy ha fűrészelik fel, vágnának-e nekem 

belőle néhány karikát. Szívesen, - felelték, s a vékony tűzifával 

el is hozták a Bátyám udvarára. 

Ez még nem működik asztalként, de a másik kettő igen 

jó szolgálatot tesz a kertben. Ha leülök mellé a Példabeszédek 

3:1 jut az eszembe:- „FIAM, a törvényemről el ne feledkezzél, 

és parancsolataimat őrizze meg SZIVED.” Pld .3:2 

„Mert napoknak hosszú voltát és sok esztendős ÉLETET, és 

békességet hoznak neked bőven.” 

Pld.3:3 Az irgalmasság ne hagyjon el Téged: kösd azokat 

a te nyakadra, írd be azokat a te SZIVEDNEK táblájára. 

8a. 

8b. 

8. 8c. 

Volt egyszer egy nyár... 

Váci Mihály 

Nyári képeslap 

Nosztalgia… Egy régi Balogunyom-i nyár 

emléke Herman Piroska fotóján 

Váci Mihály 

Herman Piroska 

A nap pucér vállunk harapja, 

mint szőke nő, csókol vadul, 

poklát ajkunkra rátapasztja 

s arany haja arcunkra hull. 

Minden fűszál egy tört sikoltás, 

a lombok közt a szél hörög, 

száraz mezőkön a por-csodák 

tolongó nyája hömpölyög. 

A nyár izzó pengéje reszket, 

a ledöfött Földből kiáll: 

gyújtózsinór - kúsznak a percek , 

a világ robbanásra vár. 


A külföldi 

klasszikusok 

sorozatból... 

(1. rész) 

Erich Kästner 

Monda Margit 

Alföld 

Legszebb vagy te nékem 

Alföld a világon 

Megnyugszik a lelkem 

Ha lankáidat járom. 

Suttogó fenyvesek, 

Illatos akácok 

Szőke árvalányhaj, 

Csodás vadvirágok. 

Mit nekem a hívó 

Nagyvárosi fények 

Itt minden hely ismerős 

Ahová csak lépek. 

Itt épít palotát 

Legszebbet a gólya 

Itt a legédesebb 

A szerelmesek csókja. 

Itt mondják legszebben 

Azt, hogy Édesanya 

Itt a legízesebb 

Az a szó, hogy Haza. 

Itt még jó az ember 

Van hitele szónak 

Ajkakról a nóták 

Itt őszintébben szólnak. 

Itt hoz víg madárdalt 

A lágy tavaszi szellő 

Itt a legkékebb 

A virgonc bárányfelhő. 

Csábíthatnak innen 

Nagyvárosi fények 

Drága magyar Alföld 

Nem hagylak itt téged. 

Visszavágyna lelkem 

Idegen országból 

Gyökértelen lennék 

Távol a hazámtól. 


Dombrádi István versei 

Kancsó bor után 


Szeplőtlen szép estékben, 

poharamban értékesen: - 

Sosincsen úgy, hogy bor nincsen, 

áldalak is jó Istenem! 

Magam kadarkát választok, 

lelkemet így gyámolítom: - 

S nem mélázok, csak lehajtom: 

torkom mélyébe bedobom! 

Iszom a bort nyakra-főre -, 

nem gondolván a jövőre. 

Könnyen elér mámor szele, 

s beszáll a bor a fejembe. 

Uram! Kancsó bor a mérték: - 

S lelkem rizling borért ég még. 

Igazában úgy szép a lét: 

száraz ajkamnak kísértés… 

Amíg biztos lábon állok, 

vízre soha át nem váltok! 

Kancsó bor után mondom: csitt! 

Mert innék újra egy kicsit! 

2014. július 16. 

Az első pohár bor után 

Ha az orrom jó bort szimatol, 

borozott lelkem zsongva dalol. 

Mi másból állhatna víg napom? 

Míg a borokat kortyolgatom -, 

mondom „ ácsi”! Kell még a borból, 

testem vérkörébe, - épp jókor! 

Az első néhány pohár után 

a borok fajtája még nem árt, 

mert oly röndös a bor mindahány! 

De az utolsó borral telt pohár, 

százszor megforgat, mind valahány! 

Nem is marad szárazon a szám! 

Múltkor leült mellém két „főzsivány”, 

és többet ivott nálam mindahány! 

S mert tanulok, követtem az irányt, 

és annyi bort ittam, mint két zsivány. 

Ellepett hárfazenéjű homály: 

S mondták: -„Máskor olvass, és ne igyál”! 

2016. január 11. 

Bubrik Zseraldina Renáta (Bükkábrány) 

A hatvanhatodik 

Mint ahogy a mesék 

szoktak kezdődni: Egyszer 

volt, hol nem volt... 

Igen volt és nem volt, de 

a mai napon elkezdődött 

egy igaz nagy szerelem. 

Anke és Aaron között elindult 

egy olyan folyamat, melyben a sok vakrandi 

miatt már nem is hittek. 

Délután négykor Anke belépett az Étterembe, 

amit telefonon beszéltek meg Aaronnal. Az ajtó 

bezárása után megjelent a pincér, megkérdezte a 

nevét, majd az asztalhoz kísérte. Eközben átfutott 

rajta az a gondolat, mi lenne, ha ez a gyönyörű 

nő, vele randizna. Hosszú, barna haja, ami a derekáig 

ért, teljesen elvarázsolta. Nem is foglalkozott 

azzal, hogy éppen az alkata milyen. A haja és a 

hangja elbűvölte őt. 

Lassan gondolatai szerte foszlottak, amikor 

megérkeztek az asztalhoz. Aaron felállt, kezet 

csókolt, ő meg kihúzta a széket, majd leültette 

Ankét. Felvette a rendelést, majd otthagyta őket. 

Megállt a pultnál, még mindig őket nézte, amikor 

egy beszélgetésre lett figyelmes. 

- Nézd meg! Na ki jött meg? - kérdezte egy 

mélyhangú nő. 

- Nehogy azt mond, hogy Anke, a főnök titkárnője? 

- válaszolt rá egy férfi hang. 

- Igen! Ez mindig mindenkivel randizik. Nem 

hiszem el! Hogy tud tetszeni egy ilyen ronda nő? 

A mai világban ilyen elengedett hosszú hajjal, és 

múlt századbeli ruhában megjelenni? Én ha meglátnám, 

máris hátat fordítanék, és otthagynám. 

És a parfüm? Szerintem abban fürdik. Ha elmegy 

mellettem, egy hétig a szaga az orromban van - 

fejezte be mondanivalóját a nő, akinek az egész 

arca a méregtől piros lett. 

A pincér nem bírta hallgatni, ezért megfordult 

és elindult a konyha felé. 

*** 

Aaron, amikor meglátta, hogy a pincér egy gyönyörű 

nőt kísér felé, teljesen megnyugodott. Anke 

a hatvanhatodik, akivel ebben a hónapban találkozik. 

A legtöbb randi csak pár percig tartott, mert 

aki eljött, az épp nem az volt, akivel az interneten, 

vagy telefonon beszélgetett. 

Nem mert pislogni. Attól félt, ha lecsukja a szemeit, 

majd kinyitja, már Anke nem lesz ott. Nézte, 

nézte és minél közelebb jött, annál inkább kezdett 

gyorsabban verni a szíve. Félt, nehogy véletlenül 

kiessen. Megérkezett, minden rendben, itt van és 

gyönyörű. Kezet csókolt, ami nála nem volt szokás, 

de most úgy gondolta, Anke megérdemli. 

Amikor leültek, leadták a rendelést már is 

hozzákezdtek beszélgetni. Aaron boldog volt. Úgy 

érezte, megtalálta élete nagy szerelmét. Csinos, 

szép hosszú haja van, divatosan, de nem kirívóan 

öltözik. Pár perc gondolkodás után kimondta, ami 

a szívéből jött: 

- Hozzám jössz feleségül? 

| 15


Bodnár Balázs (Ajka) 

Mindent elfelejtek... 

Dombrádi István 

Ősi honban 

Az én életem eddig vacogott, 

mert nem voltam boldog. 

Sokszor a szürke szomorúság, 

volt felettem a nagy úriság... 

Meg kellett volna őt ölni, 

de nem bírtam eddig legyőzni. 

De én ezek ellenére sem 

sírtam sose kedvesem... 

Mert éreztem, hogy létezel, 

s a szívemet remények lepték el... 

Mindent feledni próbáltam, 

mikor én már rád találtam. 

Veled mindent legyőztem, 

s nagyon boldog lettem... 

Mikor veled vagyok..., 

szívem égő lángja lobog. 

Mindent könnyen elfelejtek, 

mert nagyon szeretlek. 

Elfelejtem hogy kicsoda voltam, 

s ki vagyok én pontosan... 

Elfelejtem, mit gondoltam, 

mit neked mondani akartam, 

Ha veled vagyok, a tegnapi 

nap sem jut eszembe, 

egyszerűen még jól 

számolni sem tudok fejben. 

Én már semmiről sem tudok, 

ha az öledben vagyok. 

De egy valamit nagyon tisztán, 

hogy: szívből, szeretlek igazán. 

Barcs János versei 

Találkozásunk 

Boldogság -: - örömök közt kell élnem: - 

s azt, hogy megélhettem nyolc testvérem... 

Boldogságtól áldott a szerelmem, 

Érzem: Megadta Jó Istenünk nekem. 

Tündérrel élek, ez örök győzelem. 

Kedvesemnek, - Örök Tündér a neve. 

Bölcs élet, - sorsunknak van jó Istene. 

Szigethalom, 2017. január 01. 

Büszkén kimondhattad 

Könyveidben büszkén kimondhattad, 

bölcsen gazdag önéletrajzodat: - 

S egykor, gyászlobogót lobogtatva 

suhan veled megőrző gyászvonat. 

Tököl, 2016. december 05. 

Hó-szárnyú dermedő tél, 

deres est, mely feketéll, 

nyári cinke-röpülés 

egy ezredév, tűzben születés: 

Hazám érted bármi lennék, 

Gonddal telt Magyar vendég, 

s rozs-héjú mező lennék, 

vésett kő, ölelő tér, 

ágazó fa-terebély, 

kezek szelte csöndes éj. 

Szikla-dacos emberként, 

mindhalálig csillag-fény, 

érett alkony lengetés: 

Hazám érted bármi lennék! 

Tenyereden déli szél, 

magyar dallal repülnék, 

gyertyafényben fürödnék. 

Gyöngy földedben nyugvókért 

sírokon csönddé nyílnék, 

s mint késett eső sírnék. 

Véremben ősi-tűz zenél, 

számban édes a kenyér. 

Jövőnkért útra kelnék, 

érces haranghang lennék; 

innen soha el nem mennék! 

Hazám, érted bármi lennék! 

Drága Nemzetem, csak élj 

és adj ezer évre célt, 

ünnepet, vigaszt és reményt! 

Komlóssy Tímea (Nyíregyháza) 

Nem hagyom 

Nem hagyom, 

hogy tönkre tegyenek, 

önző módon tőlem 

elvegyenek. 

Itt az ideje, 

hogy éld a saját életed, 

az idődet nem szabad, 

hogy elvesztegesd. 

Hogy melléd sodródtam, 

úgy hiszem, az nem véletlen: 

küldetésem van veled 

az életben. 

Meg kell, hogy mentselek, 

a süllyedő mocsárból 

kiemeljelek. Méltó helyre: 

a szívembe rejtselek, 

érted mindent megtegyek. 

Közösek az álmok, 

közösek a vágyak, 

utunkba senki nem állhat. 

Szívből remélem, 

nem kell félnem, 

veled együtt lehet 

boldogságban élnem. 

Dombrádi István 

Csorba Tibor (Békéscsaba) 

Tavaszelő 

Csorba Tibor 

A tél csapatai vízben állnak – 

elázott, rongyos, vánszorgó sereg. 

Február van – még valamire várnak, 

bár harci kedvük mélán szendereg. 

Nem volt kitartó, inkább erőtlen – 

évek óta csökken az apanázs. 

Az úszó égi bombázó erődben 

lágyult a fagy, s gyér lett a havazás. 

Alig tellett dérre, zúzmarára, 

csontig harapó jeges szélre. 

Lyukas hóleplet ejtett a tájra, 

s vizek jégbőrét is majd’ feledte. 

A tavasz lágy taktikával kúszik – 

fölénnyel űzi a csapzott telet, 

hisz krisztusi megértést tanúsít: 

ő megbocsát, vigasztal és szeret. 

Hóvirágot küld az elmenőnek 

és hunyor-aknák lobbannak szerte. 

Barkák bundás bandába verődnek: 

télkergető partizán seregbe. 

Szárnyakon jönnek éneklő hadak: 

az új szél színes tollakat fésül. 

Faág hívogat kecses madarat – 

az erdő szíve dobbanni készül. 

Csörgedezne már az élet nedve 

gyökértől ágig a kéreg alatt. 

Rügybolynak pattanni támad kedve – 

lombbá lobbanni isteni kaland. 

A béke frontja lassan átoson, 

s ébred az ember – természet különce. 

Arany fény fröccsen szét a városon, 

hogy a szürkeségtől megfürössze. 

A kémények unják már a pernyét – 

ablakot szúr a fénysugár özön. 

Áldást oszt egy földöntúli fenség, 

s szétárad a szabaddá vált öröm. 

2016.02.19. 


TÁRSASÁGI KULTURÁLIS SZALON 

Hajdúböszörmény, a festők városa (59. rész) 

BUJDOSÓ MÁRIA 

Hajdúböszörményben született 1980. április 10-én. Művésztanár. 

A Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola alkalmazott 

grafika szakán érettségizett, diplomáját pedig 2003-ban a Nyíregyházi 

Főiskola alkalmazott grafikai specializációján, rajz és 

vizuális kommunikáció tanári szakon szerezte meg. 2009-ben 

a Magyar Képzőművészeti Egyetemen vizuális nevelőtanár, 

művészeti rajz, művészettörténet és ábrázoló geometria szakos 

középiskolai tanárként végzett. 2003 és 2012 között Budapesten 

élt, ahol grafikát, festészetet és vizuális kultúrát tanított művészeti 

iskolákban és gimnáziumban, valamint vizuális tréning 

tehetséggondozó foglalkozásokat vezetett. A budapesti évek 

alatt betekinthetett a Fővárosi Képépítő Stúdió működésébe, és 

résztvevője volt a Fonyódhoz tartozó Alsóbélatelepen rendezett 

nyári művésztábornak, az egyetem Tihanyi Művésztelepének, 

majd 2015 nyarán az Ajaki Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábornak. 

Szülővárosába való visszaköltözése óta egy művészeti 

iskolában dolgozik művésztanárként. „Leginkább a mikro-makro, 

rész-egész viszonya és kölcsönhatásuk foglalkoztat” - mondja 

alko-tói hitvallásáról. 

Kiállításai: Vizuális Tanszékek Országos Kiállítása, Budapest 

(2001); Caran d’ Ache pályázati kiállítás, Nyíregyháza (2002); 

Művésztanárok kiállítása, Budapest, Óbudai Művelődési és Kulturális 

Központ, San Marco Galéria (2004-2009); Budapest, Békásmegyeri 

Közösségi Ház (2008); 26 éves a Festő és Képépítő 

Stúdió, Budapest, Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és 

Gimnázium (2009); A Tihanyi Művésztelep kiállítása, Tihany 

(2009); Hajdú-Bihar megyei Őszi Tárlat, Debrecen (2009-től 

rendszeresen); Corvin Művész Klub pályázati kiállítás, Budapest, 

Corvin Művelődési Ház-Erzsébetligeti Színház, Corvin Galéria 

(2011); Cím nélkül, Hajdúbö-szörmény, Sillye Gábor Művelődési 

Központ és Közösségi Ház (2015). 

Sántha Antal Hajdúböszörmény 

szülötte. Mint 

gyüjtő és lokálpatrióta kutató 

munkája során katalógusban 

rögzítette városának 

több mint százéves festészet 

történetét az alkotók 

fotójával és rövid szakmai 

életrajzával. A 71 fő festő és 

grafikus munkáiból álló alkotásokat 

2016-ban gyűjteményes kiállításon 

mutatta be Hajdúböszörményben. Lapunkmivel 

Sántha Antal vállakozását országosan is példaértékűnek és követendőnek 

tartja, - ezért a következő számaiban folyamatosan bemutatja a gyűjteményt és 

az alkotókat. 

Bujdosó Mária 

Epitomé (64x39) 

Gyenes István versei a Rónákon át c. kötetből 

Agancsok Vándormadár 

Az esték oly fényesek voltak 

bőgött a fenyves, 

suttogó fák, 

karcsú ünő az égre nézett 

szökellt, s megállt, 

termett a nász. 

Röpdöső kismadár, 

kit vándorútja elvitt, 

elvitte még az én 

éltető kedvem is. 

Ott volt ő, odarepült, 

Bárányfelhők lebegni kezdtek, 

rigó-hangot sodort 

a szél, 

összefont agancsok tragédiája 

taszított társat, 

s inalt odébb. 

oda, hol volt 

s van immár 

sok menekült. 

A tél didergő szomja 

- áldozata voltam - 

Gyenes István 

Muray Róbert - Viadal (Dámvad) 

Az esték oly borúsak lettek, 

pörölt a fenyves, 

sírt a táj, 

izomszakító agancs nyomából 

sercegő élet 

múlása fáj. 

könnyeztem, féltem, 

mindketten meghalunk. 

De átélve telem, 

s könnyelmű életed, 

- hazarepült madaram - 

most újra együtt vagyunk. 

Muray Róbert 

Muray Róbert - Nyulak 


| 17

TÁRSASÁGI SZALON 

Barna József 

Az életmentő 

vörösbor 

Töltöttünk a finom, saját termésű, 

tőkén nemesedett vörösborból, koccintottunk 

és „Egészségünkre” felkiáltással 

kortyoltunk egy jót belőle. 

- Nem tudom, meséltem-e…,- kezdtem 

bele legújabb történetembe, - de, 

mint tudjátok, van egy baráti „old boys” 

társaságom, - folytattam, miután mindenki 

érdeklődéssel figyelt rám, - amolyan 

ötven fölötti focista öregfiúk. Évek 

óta minden szombat kora délelőttjén 

kergetjük a „bőrt” az egyik közeli iskola 

tornatermében. Jól leizzadunk, röhögünk 

nagyokat a csetlő-botló focistamozgásunkon. 

A társaság tagjai a focin kívül 

nincsenek egymással szorosabb baráti 

kapcsolatban. Az utcán, ha találkozunk, 

köszönünk egymásnak, esetleg váltunk 

pár szót és mindenki megy a dolgára. De 

a szombat, - az más. Az a focié, az ökörködésé, 

az örökös „zrikálásé”. Röviden, a 

felszabadult mozgásé. Mert hiába vannak 

közöttünk Munkácsy-díjas képzőművészek, 

különböző szerelőszakmák mesterei, 

iskolaigazgatók, tanárok, mérnökök, 

újságírók, ez egy nyugdíjas banda, néhány 

középkorú „csikóval” kiegészülve, 

akiket futóembernek használunk, - mert 

a tengerészmondás után szabadon, a futballban 

„futni kell, a sör csak utána rendel”. 

Itt csak egy Isten van és egy a szerelem 

– a foci. 

- Nem mondom, a korsó hideg sörök 

sem esnek rosszul a következő egy-két 

óra alatt a közeli krimóban, ahova a 

meccsek után beülünk megbeszélni a 

világ dolgait, egymás vitézkedését a parketten, 

vagy csak életünk mindennapjait. 

Nemrégiben, valamelyik hétvégén is, 

már túl minden mozgáson és az első sörkörön, 

nyílik a csehó ajtaja és belép rajta 

egy régen látott csapattárs. Mi, persze 

ujjongva üdvözöltük a nyugdíjas srácot. 

Széket hoztunk, közénk ültettük, és máris 

repkedtek a kérdések – hol volt, mint 

volt, hogy hónapok óta felénk se nézett? 

Közben, kérni akartunk egy sört neki is 

a pincérrel. Társunk azonban határozottan 

kijelentette, - Köszöni, nem kéri, nem 

iszik sört, csak bort. Azt is vöröset és szárazat. 

Csodálkozva néztünk rá. Ő, a nagy 

sörivó, bort iszik. Mert, ugye, tudjuk jól – 

foci után nincs semmi egészségesebb a jó 

hideg, csapolt sörnél! 

- Márpedig, - mondja 

a barátunk – én már a foci 

„nézése” után is, csak vörösbort 

iszom. 

Majd minden további 

kérdezősködés nélkül mesélni 

kezdett. 

- Tudjátok, hogy egyedül élek. Az aszszony 

meghalt, fiaim külföldön dolgoznak. 

Magam mosok, magam főzök. Ha 

valamelyik gyerek hazajön, előtte megereszt 

egy beszélgetést a mobiljáról. Ilyenkor, 

elő szokták adni a kérésüket, hogy 

melyik kedvenc ételüket kérik hazaérkezésükkor. 

Meghallgatom őket, majd 

fejben sorra veszem a szükséges alapanyagokat. 

- mi van, mi nincs, mit kell 

még megvenni, - és elkezdem szép sorjában 

beszerezni őket. Ebben az esetben 

egy hagyományos ételt kértek, - „marhapörkölt, 

vörösborban edzve, ahogy 

én csinálom”. Kora délutánra vártam az 

éheseket és már éppen neki láttam a főzésnek, 

amikor észleltem, hogy a háznál 

nem található az alkoholos alapanyag. 

Szomszédokhoz nem akartam fordulni 

az emeleten, meg különben is, ilyenkor 

mindenki dolgozik. Felcihelődtem és leballagtam, 

- én már csak így mondom, 

mert ez áll a nyelvemre -, a sarki ABCbe. 

Megvettem a bort és indultam vissza, 

amikor a bolt melletti orvosi rendelő 

előtt összeakadtam egy ismerőssel. 

- Állítólag, még a „szevaszt” se tudtam 

végig mondani, úgy csuklottam 

össze, mint egy rongybaba, eszméletlenül. 

Innen már a különböző elbeszélésekből 

tudom én is a történéseket. 

Bevittek a rendelőbe. Vittek? Húztak! 

Az ismerősöm és egy idegen férfi. Úgy 

megijedtek, - mondták, - hogy azt se 

tudták, mit csinálnak. Az éppen akkor 

rendelő doktornő megállapította a szívelégtelenséget. 

Azonnal mentőt hívott, 

irány a kórház. A „bel” osztályon kétszer 

ütöttek vissza az életbe az elektromos 

sokkolóval, és mindenféle beleegyezés, 

papír, anyám kínja nélkül betoltak a 

műtőbe és egy „pacemakert” ültettek a 

Hoksza Mihály 

Dalban szó 

„Csak csend, s most is csak cseng, szinte egy szó mi leng, 

s lelked mélyén idebenn, megremegve minden jó, 

dallamban szólni hozzád mi simogató. 

Mert szólok hozzád, érintelek téged akaratlan, s 

megbújva tested átjárom úgyis, hogy észrevétlen 

rejtőzöm egy dalban.” 

(részlet) 2016.04.09. 

szívem fölé, - húzta szét az ingét, megmutatva 

mellén a vágást. 

- Én már csak a korházi ágyon tértem 

észhez, csodálkozva, hogy hol vagyok és 

mi az a sok gép, amihez kihuzaloztak. 

Kábán töprengtem látva a transzfúziót, 

hogy ezt meg miért csöpögtetik belém. 

- Felébredt a betegünk, - hallottam a 

fejem mellett. Lassan arra fordítottam 

magam, - amennyire tudtam – és egy 

középkorú orvost láttam kimosolyogni 

fehér köpenyéből. 

- Hogy érzi magát, - kérdezte fáradt 

hangon, - most, hogy sikerült visszatérnie, 

erre az élő Földre? Jól megdolgoztatott 

az elmúlt órákban. 

Csak ekkor tudatosult bennem, hogy 

hol vagyok, mi is történhetett velem. 

- Engem megműtöttek! - Én majdnem 

meghaltam! Képzeljétek, még a víz 

is kivert. 

- Nem lett kész a pörkölt. A gyerekeket 

már a kórházi betegágyon fogadtam. 

Hetekig feküdtem odabenn, és amikor 

haza engedtek új ruhát kellett behozni, 

mert ami rajtam volt, azt mind szétvagdosták 

az életmentésemkor. 

Ma már jól érzem magam, csak még 

kissé gyenge vagyok. 

Hát, ez történt velem. 

És, hogy miért nem iszom sört? 

Tudjátok, áldom a sorsom és a szerencsémet, 

mert ha akkor nem kell lemennem 

a borért…, és otthon leszek roszszul, 

ahol egyedül vagyok..., most nem 

tehetném meg, hogy itt meséljek róla a 

társaságnak. 

Mert a bor hiánya miatt születhettem 

meg másodszor is. 

Akkor megfogadtam, csak bort 

iszom. Száraz, vöröset. Azzal kikortyolta 

a deci italát, amit az orvos engedélyezett 

neki mindennapi használatra. 

Búcsúzkodva felállt. 

- Mennem kell, - mondta, - a fiaim 

ma jönnek meg, és az elmaradt ebéddel 

várom őket. 

„Marhapörkölt, vörösborban, ahogyan 

én csinálom.” 

Nagyon szeretik. 



Hoksza Mihály versei 

Maradj! 

„Fa hordót a bórnak, s még több vizet a pórnak. 

Könnyes szívet a szónak, de tégy eleget a jónak. 

Adj most eledelt a lónak, hisz rengeteg vize van a tónak. 

Önts cukrot is a sónak, mely könnyít az eladónak. 

Meríts energiát napra virradónak, s maradj meg 

olyannak, ami vagy, maradandónak!” 

„Maradj.” 

(Részlet egy gondolatból.) 

Halott tengernyi érzelem 

Tengernyi érzelem mi e testben lappang, 

s hatalmas vízözön, morajlik a nagy hang. 

Rettenetes erővel dúl szélviharával fenn, 

leszálló ködtakaróban, a harag nem pihen. 

Emel és emelkedik, búgó haragja fel - 

emeli a víz tömegét, semmi sem csitítja el. 

Fel és felkorbácsol, minden vízcseppjében 

hatalmas erő dúl tengernyi vizében. 

Korbácsol haragot, szélvihart és villámot, 

sötét felhők haragjában isten csapása cikázott. 

Lesújt kegyetlen erővel, a tenger a felhőkhöz ér, - 

kegyelmezzen minden embernek, ki tengeren él! 

Közel még közelebb, a vihar már ölel, 

nem volt még a halál, hozzám ily közel! 

Közelebb és közelebb, víz korbács tetején, 

s átbillen egy zuhanásban egy fodor elején. 

Suhan a mélybe, poklok sötétje a mély 

halad, hogy elnyelje, mint egy láthatatlan kéj. 

Elmerül, széttörik, ezer darabra hull, 

s majd hirtelen csend, s valahol egy csillag kigyúl. 

2016.09.14. 

Gulyás Terézia 

Segíts Istenem! 

Istenem mondd, mit remélhetek Tőled? 

Te ismered nagyon jól földi életemet. 

Kezedbe adtam lelkem és mindenem, 

Vezess útjaimon továbbra is engem. 

Jöjj, és ne hagyj megrokkanni egészen, 

Én csak szenvedő vándora vagyok a földnek. 

Nappalok és éjszakák egybeolvadnak nálam, 

Ne engedd teljesen lebénulni testem. 

Szeress Uram magányos sorsomban 

Jó tettekkel és vezekléssel töltöm földi létem, 

Kegyes irgalmaddal jutalmazz meg engem 

Kezedbe ajánlom teljesen életem! 

Komlóssy Tímea versei 

Rájuk felnézve 

Mennyi mindent éltek ők át, 

mi nem bírnánk 

annyi megpróbáltatást. 

Nem is tudom azóta milyen irányba 

változott a világ. 

Könnyeiket elrejtették, 

sóhajukat elfojtották, 

fájdalmukat nem mutatták. 

Másoktól segítséget sosem kértek. 

Szívük sajgott mégsem féltek, 

egymással békében éltek. 

Rájuk büszkén felnéztek. 

Varázsolj mosolyt 

Örülj, ha mosolyt csalhatsz 

az időktől megviselt, 

gonddal gyötört arcokra. 

Szívükbe melegséget lophatsz 

gondoskodva róluk, segítséggel 

megajándékozva. 

Erdei faház 

Faház áll a hegytetőn 

Látványa igazán mesébe illő, 

csoda árad belőle, 

valami különös varázs. 

Tavasszal zöldbe borulnak a fák 

és előbújik az első virág. 

Nyáron a napsugara simogat, 

de hűsölhetsz a fák árnyékában, 

gyönyörködve a tájban. 

Ősszel lehulló falevél, 

avarban suttogó szél, 

a természet lassan nyugovóra tér. 

Télen fagyos reggelek, üvöltő szelek. 

Szépséget magában mégis rejteget. 

Ott bent a ház másik oldalán, 

az élet ugyanolyan csodás. 

Tavasszal ablakon keresztül 

ébreszt a napsugár, 

takaród alól bújj ki már. 

Nyári forróságban megpihenhetsz, 

hűsölhetsz a kisszobádban. 

Ősszel, mikor már hullik a falevél, 

bíbor s aranyszínben 

világit még be a fény, a szél zenél. 

Téten kint nagy pihékben hull a hó. 

Kandallódba rakhatsz tüzet, 

mellette a hintaszékben élvezheted a meleget, 

fényeiben gyönyörködhetsz. 

Közben ropog a tölgyfa, - 

füstje száll tovább a kéményen át. 

Mindez oly csodás, egy teljesen más világ. 

Komlóssy Tímea 

Bubrik Zseraldina 

Az ajtó 

Szobámban bezárva, 

kanapén ülve 

ajtómat nézem, 

mikor nyílik végre. 

Várom már 

a kilincs kecses 

mozdulatát, 

amikor szépen 

lassan tárul 

az ajtó. 

Szemem 

mindig rajta, 

de magát 

még 

zárva tartja. 

- Tessék, tessék, 

nyílj ki 

nyugodtan! 

Mondom neki 

szépen, de 

hiába beszélek, 

nem figyel, 

csak ott áll 

magában, 

mint régen. 

Le kellene 

cserélni, lehet, 

akkor mindig 

nyílna, 

de inkább 

megtartom, 

mert szívemet 

őrzőn vigyázva 

becsesen tartja. 


| 19

Kohán József 

Félálomban 

A mindennapok szürke virágait 

álomba ringatja könnyű nevetés; 

szárnyaló dalok szunnyadnak szívemben, 

párnájuk puha, bársonyos feledés… 

Intés 

Megállj, költő! Kevés a tinta. 

Csak lényegest hagyj fiainkra! 

Predesztináció 


Kiss Sarolta versei 

A költő 

Fényként éld az életed! 

Ne legyen benne árnyék! 

Kacagj! - dalolj! - ha a Nap rád néz 

Furcsa szerzet a költő 

Életre kelti a sötét 

Gondolata hajnalban feltör 

Meghozza számára a fényt 

Árván... 

Mindenki rohan a saját vesztébe 

Sír, árván, - elhagyott a fészke 

Vándorol tömegesen országokon át 

Nem néz se törvényt, se határt 

Követel, hömpölyög, 

mint a rohanó ár 

Számukra miért nincs határ??? 

Ha ki fát ültetett, 

megadja az árát; 

élvezheti majdan 

levelét, virágát. 

Olyan lesz a virág, 

amilyen a mag volt; 

bűnre a büntetés 

vihart hozó napfolt. 

Az út vége 

Kemény sorokba tördelni sorsom: 

ez a számadás; 

hogy a létből számomra a halál maradt: 

semmi más! 

Szántai Sándor és Stancsics Erzsébet 

Stancsics Erzsébet 

Kamocsán jártunk 

2017. szeptember végén, egy verőfényes 

szerdai napon újra meglátogattuk 

Révkomáromban élő barátunkat, 

Hostina Irént és Édesanyját. Sok éve 

olvasója a Nyírségi Gondolatnak, lelkes 

terjesztője a Hírhozó újságnak a 

határon túl élő magyarok között. Mostani 

kirándulásunk nemcsak az újságok 

átadása miatt történt, hanem Irénke 

Édesanyja születésnapját szülőfalujában, 

Kamocsán ünnepelte a Nyugdíjas klub. 

Utoljára hét éve jártunk ott, most Irénke 

kedves kolléganője, Alica autójával fuvarozott 

minket a Komarnotól kb. 30 kmre 

fekvő falu Kultúrházába. 

Néhány szót írnék Kamocsáról. A 

Nyitrai kerület Érsekújvári járásában 

terül el, neve 1416-ban került említésre 

először, „Kamacha” néven. A települést 

törökök, tűzvész, árvíz pusztította évszázadokon 

át, de mégis fennmaradt! 918 

lakosából 689 magyar és 158 szlovák. 

Híres szülöttei: Lukács Pál gyermekversíró, 

Papp Kálmán költő, Baranyai 

József író, Besenyei György ref. Biblia 

fordító, Pethes János pszichológus-tanár. 

A településre aktív társadalmi és 

közösségépítő élet jellemző. A Vág folyó 

partján lévő kempingben nemzetközi 

fesztiválokat rendeznek, homokos partjával, 

kellemes erdőivel, finom vizével 

turisztikai és pihenő célpontja a határon 

innen és túl élőknek. Kamocsa lakóinak 

mindig fontos volt a kulturális élet és a 

hagyományok őrzése, bemutatása. 

Volt időnk, hogy bekukkantsunk a 

Kamocsai temetőbe is. A szépen gondozott, 

ápolt sírkertben meglátogattuk 

Hostina Irénke nagyszülei, rokonai és 

más, híres emberek sírját. Fejet hajthattunk 

az I. és II. Világháború áldozatainak 

emléke és Lukács Pál, a „gyermekek 

poétája” sírja előtt. 

Mi, a Hírhozó újság terjesztésével 

járulunk hozzá a határokon átnyúló, 

együttműködési programhoz, a magyar 

kultúra terjesztéséhez, a magyar-magyar 

kapcsolatok ápolásához. Ennek ad 

helyet a Művelődési Házban működő 

Nyugdíjasok Klubja is, melynek lelkes 

vezetője évtizedek óta: Ilonka. Összefogja 

a helyi magyar időseket, havonta 

összejöveteleket rendez, és ilyenkor 

ünneplik meg a tagok születésnapját is. 

Nagy örömmel fogadtak minket, a Hírhozó 

újságot és a könyveinket azonnal 

elkapkodták. Figyelemmel hallgatták 

az irodalmi műsort, verseket, prózákat. 

A határon túl élő magyaroknak sokkal 

többet jelent az anyanyelvi szó, a csengő 

rímek, a közös gondolatok! Köszöntöttük 

és koccintottunk a születésnaposok 

egészségére, s arra, hogy még sokáig 

tudjunk találkozni Kamocsán, mindnyájunk 

örömére. 

Úgy gondoljuk, hogy bármilyen nehéz 

is az élet, a közösen megőrzött emlékekkel 

átvészelhető minden romlás. Mi, 

idősek egy kicsit olyanok vagyunk, mint 

a lefutó homokóra: az a fontos benne, 

ami tegnap volt. Az út azonban egyformán 

hoz és visz egymás felé, még mindig 

tele van élettel és szeretettel. 

Megköszöntük Ilonkának s a klubtagoknak 

ezt a csodálatos délutánt, elbúcsúztunk 

és elindultunk Komárom felé. 

Úgy éreztük, valódi értékeket mentünk 

át az anyanyelv szigetére felelősséggel, 

barátságos kezekkel a szépség és hűség 

kettős kötöttségének parancsolatában. 

Köszönjük, Kamocsa! 

2016. szeptember 21. 


Múltidéző 


Szántai Sándor 

Gödöllői séták 

Magyarország 2011-es első félévi európai 

uniós elnökségének egyik kiemelt 

helyszíne a gödöllői Grassalkovich-kastély, 

ahol nem csak miniszteri találkozókat, 

hanem EU-csúcstalálkozót is 

rendeznek. A gödöllői születésű Szántai 

Sándor költő-író, a Magyar Kultúra Lovagja 

vállalkozott arra, hogy az olvasóknak 

közvetlen érzelmei, emlékei révén 

- folytatásokban - bemutatja a várost. 

Gödöllő a múltban 

Kedves Olvasó! Nem a régmúltat kutatom-keresem, 

de visszapillantok Gödöllőre, 

olyan adatokra, melyek szinte még 

ma is kézzelfoghatóak. Mindehhez olyan 

tényeket, és a magam emlékezetét tudom 

Önök elé tárni, amelyeket egymáshoz társítottam. 

A Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun vármegye 

általános ismertetőjét és címtárának sajtó 

alá rendezett kiadását lapozgatom. Már 

akkor régóta érezték egy olyan összefoglaló, 

általános ismertetőműnek a hiányát, 

amely az egyes helységekre valós útbaigazításokat 

ad. 

A szerzők felhívják a figyelmet arra a 

tényre, hogy a csonka Magyarország jövője 

gazdasági megerősödésünktől függ. 

Hatalmas kultúránkat, gazdasági helyzetünket 

feltárni bel- és külföldi viszonylatban 

szükséges. Ezért köszönetüket 

fejezik ki az adatok felszínre hozásáért 

minden hivatali dolgozónak. 

Budapest, 1931. július 6. 

Szerkesztőség 

Az általános adatokból megtudjuk, 

hogy az 1930. évi népszámlálás szerint 

Gödöllőn 11.242 lélek élt. „Színmagyar”. 

Római katolikus: 7424, református: 

2857, ágh.ev.: 410, unitárius: 11, görögkeleti: 

8, izraelita: 321, házak száma: 

2216. Terület: 10.756 kh., melyből a községé: 

28 kh. Szántó: 3855 kh., rét: 693 kh., 

legelő: 1738 kh., erdő: 3554 kh., szőlő: 

330 kh., kert: 285 kh., nádas: 4 kh., terméketlen: 

407 kh. Talajviszonya: homokos. 

Termények: rozs, tengeri, burgonya 


és gyümölcsfélék. Erdőbirtok: a magyar 

királyi koronauradalomé: 3134 kh., úrbéli 

közbirtokosság tulajdona: 400 kh. 

Gödöllő nagyközség volt, a hozzá tartozó 

területeket, mint Máriabesnyőt, búcsújáró 

helyként jelölik. A tanyahelyeket: 

Szárítót, Babat pusztát és Haraszt pusztát 

említik, s külön az alsó és felső majort, valamint 

az Antal- és Öreghegyet. 

Gödöllő a jelenlegi nevén a legrégibb 

okmányokon sehol nem fordul elő. Régen 

általában Gedellőnek nevezték. Az 1702- 

es évben összeállított adónévjegyzékben 

azonban már Gödöllő néven szerepelt. A 

régi német földrajzírók Gödöle és Gedelle 

elnevezést használták. Azonban 1868. óta 

ezt az uradalmat az állam megvásárolta, s 

a magyar Szent Korona javai közé iktatta, 

s a törvényes kifejezés folytán a Gödöllő 

név lett hivatalosan elfogadva. 

A Cserhát közepén, a tenger színtje 

felett 345 m-re, tehát a Gellért-hegy 

ormával egy magasságba esik. Tény az, 

hogy a Gellért-hegy bazalt kőzetei egészen 

Gödöllőig nyúlnak. Számos jel utal 

arra, hogy a föld mélyében 

a Parádi vízhez hasonló 

kénes, alkalikus források 

vannak. 

Gödöllő alapítása tulajdonképpen 

Grassalkovich 

Antal nevéhez fűződik. 

A család eredetét egész 

bizonyossággal nem lehet 

megállapítani. Anynyi 

bizonyos, hogy mint 

oldalági, rokonság nélküli 

név, amilyen hirtelen feltűnt, 

éppen olyan hirtelen 

elenyészett. Az első Grassalkovich 

a Nyitra megyei 

Ürmény községben született, 

szegény, de nemes 

szülőktől. Már gyermekkorában 

feltűnt vallásossága 

és a jogi tudományokhoz 

való hajlama. Ezen 

tulajdonságaival később 

kortársai fölé emelkedett. 

Jogi tanulmányait Pécsett 

végezte, és mint szegény, 

magára hagyott diák, a Ferenc-rendi 

szerzetesektől, 

a megmaradt ételből kapott 

élelmezést. 

-folytatjuk 

Megjelent a Hírhozó 

2011. február 17.-i 

számában 

Vántsa Zoltán 

Sárréti sík vidéken 

Sík vidék ez. Forró talaj. 

Költő-társam - róla szavalj ! 

Róla írjál víg éneket... 

Magasztaló szonetteket. 

Ameddig a szemed ellát - 

Nem láthatol bokrot, sem fát. 

Csak a Puszta tárul eléd - 

Forró a föld - árnyék se véd. 

Ez a Sárrét! Írjál róla, 

messze-hangzó harangszóra... 

Írd meg azt, hogy itt születtem! 

E földön is Ember lettem. 

Gyökereim itt lapulnak... 

S mindörökké megújulnak ! 

Timár Gábor 

A merénylőhöz 

Vallásod szent ügyéért vállaltad a halált, 

A keresztesek ellen nyersz majd nagy csatát. 

Eljön hozzátok a helyi egyház feje, 

A hurrik már várnak, mondá hited mestere. 

Rólad fog beszélni az egész világ, 

Páran hősnek, többségük gyilkosnak titulál. 

Az egész közösség ünnepel majd téged, 

Te vagy a hős, ki tudja mi a lényeg. 

Büszke rád apád, anyád, s az egész család, 

Téged dicsőítenek, te mented meg a hazát. 

Amint a bombádat szerelik, lelked megkeményedik, 

Nincs kétség szívedben, a nagy nap közeledik. 

Itt van az idő, robbanó mellényed felveszed, 

Lelked mélyén a kétség parazsa lángolni kezd. 

Most már benne vagy, meg nem hátrálhatsz, 

Bár lelked, s minden porcikád élni akar. 

Felmerül benned az örök probléma, 

Mint tömegek gyilkosa kerülsz-e pokolra? 

Tán nincs is mennyország, csak örök sötétség, 

Hazudik a mester, a robbantás kegyetlenség. 

Közel jársz a célhoz, szájad íze rezes, 

Megfogod a zsinórt, s a kezed megremeg. 

Most már nem akarsz legendás hős lenni, 

Hanem egyszerűen tovább akarsz élni. 

Feszül a zsinór, s már megállítanád, 

De a kezed külön utakon jár. 

Jön a robbanás, és a halál vörös köde. 

Te most már tudod, hogy mi van mögötte. 

| 21

Emlékezés 

Hosszú jegenyesor árnyékában 

Ballagok én csendesen 

Elmerengek múltamon 

Milyen is volt gyermekkorom 

Gondtalanul éltem az életet 

Mezítláb jártam a kerteket 

Madár dalolt a fán 

Akkor voltam boldog igazán 

Örültem a szép nyárnak 

Az igazi napsugárnak 

Tó vízén hattyúk úsztak tova 

Piciny fejüket összedugták néha 

Én csodálva néztem a tájat 

Messze távolban egy várat 

Magasba nyúltak a tornyai 

Ragyogtak rajta a nap sugarai 

Egyhelyben addig álltam 

Zsibbadni éreztem a lábam 

Tovább is indultam 

Kicsiny kis falumba 

Útközben rám köszöntött 

Az est fénylő csillaga 

Így mutatva utat 

A kicsiny házamba 

Visszatérek a jelenbe 

Szép emléket zártam 

A szívem mélyébe 

Mely ott is marad örökre 

Öröm volt gyermeknek lenni 

Aztán felnőtté cseperedni 

Felnőttként ballagok 

Jegenyefák alatt 

Szívemből nóták fakadnak 

Végrendelet 

Fekszem a halálos ágyamon 

Magam köré hívom a családom 

Figyeljetek kedves szeretteim 

Hozzátok szólnak halkuló szavaim 

RÉPÁSI MÁRIA OLDALA 

Itt hagylak titeket 

Kedves gyermekeim 

Először hozzád szólok fiam 

Viseld gondját húgodnak 

Rátok hagyom mindenem 

Lovam, házam s kertem 

Éljetek szépen egészségben 

Becsületesen a nagyvilágban 

Ezeket ne feledjétek 

Kedves szeretteim 

Apátok szava dicső és igaz 

Gondoljatok rám 

Ha már nem leszek köztetek 

De örökké szeretlek titeket 

Értetek éltem itt a földön 

De most el kell mennem 

Halkuló szavaim 

Lassan elcsendesednek 

Ne sírjatok ha lecsukom szemem 

Mert vár engem az én Istenem 

Ezzel véget ért 

A földi gyönyörű életem 

Születésnapodra 

Szellők szárnyán üzenem tenéked 

Boldogságból ne fogyjon ki életed 

Ragyogjon rajtad a szeretet sugara 

Ne múljon el rólad soha - soha 

Tanulj meg bízni és szeretni 

Az élet göröngyös útjáról 

Nem szabad letérni 

Járd végig őszintén és hitben 

Tapasztalatban nem leszel szegény 

Jó tanácsaiddal szelíd vagy és szerény 

Ragyogjon életed mint egy piros rózsa 

Ne nézz vissza sohasem a múltba 

Fogadd el tőlem ezt a verset 

Egy jó barát írta teneked 

Kire ha rá gondolsz 

Arcodra csal egy-egy mosolyt 

Szeress engem 

Sokszor jársz erre a folyosón 

Zengő dallamot dúdolva 

Erre fordítva fejed 

Ránk villantod tekinteted 

Elrettenve látod 

Tápot és vizet 

Egyikünk se látott 

Megfogod a kannát vízzel 

Amerre csak nézel 

Virágot locsol a kezed 

Istenhez emeled szíved 

Rágondolva bocsánatot kérsz 

Ápolatlan virágokért 

Gondját fogod ezentúl viselni 

Otthonosan sokszor öntözni 

Társként hozzá beszélgetni 

Úttörőtáborban 

Ha vörös nyakkendőt 

Kötök a nyakamba 

Szívem azt dobogja 

Föl-föl diadalra 

Úttörőtáborban vagyunk 

S vígan száll a dalunk 

Doboljuk az úttörők dalát 

Megvédeni a haza zászlaját 

Mily szépen hangzik 

Ez az ifjúsági dal 

Szívünk szárnyal 

Mint százféle madár-raj 

Eljött a halálom napja 

Bátran indulok az útra 

Nem szabad őt feledni 

Kinek emlékét őszintén kell tisztelni 



Vántsa Zoltán versei 

Ha rajtam múlna 

Még bennem liheg a Nyár heve... 

(Vándorúton rég a kikelet.) 

Ha rajtam múlna, elkerülném 

a csatakos Őszt, a zord Telet. 

Ha rajtam múlna, csak Nyár lehetne - 

előtte meg illatos Tavasz - 

fény-tengerekben fürdenék és 

incselkednék - mint kis kamasz. 

Gulyás Terézia 

Vántsa Zoltán 

Naivitás 

Nyolcvan verset írtam a Nyáron! 

Ennek tán örülni kéne... 

Akkor tudnék még többet írni, 

Vántsa Zoltán ha a Nyár - Ősszel is Élne. 

Gulyás Terézia (Vácrátót) 

Felperzselt földek útján járnék... 

Üdítene egy zivatar - 

mely úgy szakadna rám az Égből, 

hogy közben mindent felkavar... 

Aztán sebesen elvonulna - 

Nap-úr meg szórná fényeit... 

Ha rajtam múlna - Ódát írnék, 

és Kantátát énekelnék - itt ! 

Magamról röviden 

Nem bűvölnek el a fények - 

sem a csillogó szavak. 

Erdőben a fát is látom és, 

hogy vannak Madarak. 

Tudok írni - így is, úgy is. 

Sírás közben nevetek... 

az emberi butaságtól 

mindörökké szenvedek. 

Lidérc-fényben aszalódom. 

Sosem kímélt e Világ. 

Előbb-utóbb csonkig égek... 

úgy, - ahogy a gyertyaláng ! 

Útra készen 

Hideg szelek csatangolnak... 

bár még nincs vége a Nyárnak - 

Vadludak már útra készen - 

a Gólyák is délre szállnak. 

Mocsarakban béka-nász van. 

Varjúk szállták meg a földet - 

kukacokat keresgélnek... 

köd terít be hegyet-völgyet. 

Nyárutó ez, - állíthatom. 

Én is útra készen állok - 

és a lélek szárnyaival 

majd az örök Nyárba szállok. 


Szent István királyunkról 

(2015) 

Szent István (Vajk) Magyarország első királya, Géza vezér és Sarolta fia volt. 

Történetírók szerint 969-980 táján (Esztergomban vagy Székesfehérváron) már 

kereszténynek született. 995-ben feleségül vette Henrik bajor herceg lányát Gizellát 

és két év múlva atyja halála után 997-ben ő lett a nép vezére. 

Közben Koppány is követelte a vezéri hatalmat és Somogy vidékéről Veszprém 

tájékára tört, de István legyőzte őt, Koppányt kivégeztette és megkezdte a 

magyar egyház szervezését. Uralkodása végéig 10 püspökséget alapított és valamennyit 

az esztergomi érsek hatósága alá rendelte. 

II. Szilveszter pápa helybenhagyta intézkedéseit és koronát küldött neki, 

amellyel 1001. augusztus 15-én királlyá koronáztatta magát. Azóta 1016 év telt 

el és benne siratjuk az igazság megtestesítőjét. Első törvényei főképp a hitszegés, 

rablás, lopás, fajtalanság elleni törvények voltak, szigorúan követelte a vasárnap 

megszentelését, az egyházi törvények megtartását. Az utolsó magyar törzsfőnököket, 

saját nagybátyját is Gyulát és Ajtonyt lázadozásaik miatt leverte, területüket 

az anyaországhoz csatolta. Elrendelte, hogy minden tizedik faluban templomot 

építsenek, amelyeknek látogatásáról erélyesen intézkedett. A királyi tanács tagjai: 

a nádor, az udvarbíró, a kincstárnok, a jegyző és egyházi világi méltóságok voltak. 

Pénzrendszerül a bajort fogadta el és az első vásárok megtartását is ő rendelte el. 

Barátságos viszonyban állt Bizánccal és Velencével. A rabszolgák felszabadítását 

uralkodásának utolsó éveiben engedte meg. Több gyermeke is volt, közülük Imre 

herceget akarta utódjául, de Ő 24 éves korában 1031. szeptember 2-án elhunyt. 

Ezért nővére fiát Orseoló Pétert találta alkalmasnak országa vezetésére és fiává 

fogadta. Unokatestvérét Vászolyt, aki királyságára tört, és az összeesküvő főurak 

szemeit kiszúratta és fiait: Andrást, Bélát és Leventét száműzte. Összeesküvések 

ellen szigorú törvényt hozott. 

1038. augusztus 15-én Nagyboldogasszony napján halt meg, Székesfehérváron 

fehér márványkoporsóban temették el. A magyar nemzet három évig gyászolta 

halálát. 1083-ban VII. Gergely pápa őt és fiát Imrét a szentek sorába iktatta és ez 

időtől fogva a magyar nép kegyelettel és tisztelettel üli meg Szent István király 

napját, augusztus 20-át. 

Emlékszobra Budapesten, a Halászbástyán áll; Stróbl és Schulek műve, szobrát 

Senyei Károly készítette. Jobb kezét a budapesti királyi Zsigmond kápolnában, 

hermáját a zágrábi érseki székesegyházban őrzik. Szent István koronája alatt magyar 

hazánkat értelmezzük. Koronája, palástja, kardja, országalmája, cipője pedig 

a koronázási szertartásoknak elengedhetetlen kelléke. 

Nemzetünk Apostola, Szent István Király, Te aki népünket a hit világosságára 

vezetted, kérd érettünk Istent, hogy a Kárpát-medence népei bűneiket elhagyva, 

Isten és emberszeretetben újra egyesüljenek, - a Te intelmeidet követve, 

Boldogasszony Anyánk és Szent Fia, Krisztus vigasztaló örömére. 

| 23

Monda Margit 

A szív sebei 


Lovas Magda festményei 

Ma csendben vajúdik a szívem 

Azt hiszem, halálos sebet kapott 

Halált szül ez az iszonyú fájdalom 

Eddig adott, mindig csak adott. 

Szívem ravatalánál tort ül ma a lélek, 

Mi szép volt, az veled távozott. 

Kihunyni készül egy láng s én félek! 

Kívánom, aki bántott, örökre legyen átkozott! 

Búsan jajdul lelkem húrja 

Sajgó szívemen ütve száz sebet, 

Hamvaiból lassan felébred újra 

De te ne tudj feledni soha engemet! 

Kísért egy kéz, egy arc, egy mosoly 

S az álom messze kerüli fáradt szemedet 

De nincs már e földön maroknyi hely 

Hová pihenni hajthatnád le csendben fejedet. 

Mert felmentést ad a szív, ám szól az ész: 

S végül ő dönti el a vitát 

Mert mindenegyes sajgó sebért 

Szívem utolsó dobbanásával 

Még bosszúért kiált. 

Lovas Magda 

Elismerést kapott Malajziából 

Hölgy nagybőgővel 

Virágcsendélet 

Kulimár János Főszerkesztő átadja a Nyírségi Gondolat 

Nívó-díját Honvári Erzsébet költőnőnek. Fotó: Szűcs Veronika 


Kovács István 

Vitorlázó falevelek 

Színpompás az őszi világ, 

Megfestett táj, lombkoronák. 

Hull a levél halk csendesen, 

Egy régi dalt dúdol nekem. 

Ifjak jönnek a kisúton. 

Hulló levél ruhájukon. 

Ők az ősszel nem tőrödnek, 

Kéz a kézben énekelnek. 

Náluk nyár van boldog tavasz. 

Nekem már csak az ősz maradt. 

Néha rám is hull egy levél, 

Mely a régi múltról mesél. 

Vitorlázó falevelek, 

Egy kis diák sír kesereg. 

Siratja a régi tavaszt, 

Kispadon mely üres maradt. 

Hol sokszor jött felém az úton, 

Szél hintázik faágakon. 

Nem jön, már hiába várom, 

Keresem, de nem találom. 

Szombathely, köztéri szobor 

(Fotó: Fekete Sándor) 


BARANGOLÁS 

Sárkány Jenőné Zsuzsanna 

versei és rajza 

SZÉPKOR 

Fáradt szemünkből a könnyek, mint az 

Igazgyöngyök, úgy hullnak, peregnek. 

Hogy miért is? Öröm, vagy bánat ért? 

Mindegy, azok okot nem keresnek. 

Elég egy meleg szó, egy ölelés, 

Egy mosoly, mi annak is örülünk 

De egyben törékenyek is vagyunk, 

Mint porcelán, könnyen megsérülünk. 

A fiatalabbak még nem értik, 

Érzékenységünkön kiakadnak. 

Csak az lesz majd furcsa,ha könnyeink, 

Ok nélkül, hirtelen kiapadnak. 

Addig örüljünk, amíg így érzünk! 

Kérjük Istent, még sokáig éljünk! 

ÚTKERESÉS 

Amerről én jöttem csak egy út volt., 

Visszamenni, csak azon lehetne. 

Ahol vagyok, sok felé mehetnék. 

Vajon melyik út, hová vezetne? 

Bármerre indulok, az út rövid, 

Meg kell gondolni, merre is menjek. 

Válasszam-e, az út folytatását? 

Vagy a csábításoknak engedjek? 

Ha az eszemre hallgatok, megyek 

Tovább a már megkezdett irányba. 

Nem kergetem magam, - csak egy remélt 

Boldogságba- bizonytalanságba. 

Az ismert út, sejtem hová vezet. 

Kitől kérhetnék segítő kezet? 

Köszöntjük új 

tagunkat 

Molnár G. 

Krisztina néven 

írok, Gyöngyössolymoson 

élek, 

egy Gyöngyös 

melletti kis faluban. 

59 éves 

vagyok. Hoszszú 

ideje tervező 

mérnökként 

dolgozom a 

Mátrai Erőmű visontai bányájánál, bánya 

víztelenítéssel, vízrendezéssel, és mindenféle 

vízzel kapcsolatos tervezéssel 

foglalkozom. Fiatal éveimben újságíróskodtam 

néhány évig, tudósítottam több 

lapnak (Heves Megyei hírlap, Népszabadság, 

Bányamunkás stb.), szerkesztettem 

kisebb üzemi lapokat, azután a 

műszaki pálya felé fordultam. 

Egy 27 éves nagylányom van, aki 

jogászként dolgozik. Egy évvel ezelőtt 

„tört rám” az irodalom, ismét elkezdtem 

írni, néha-néha prózát is, de többnyire 

verseket. Hogy jól, vagy rosszul? 

Azt szoktam mondani, hogy dolgozom 

magamon. Az építő kritikát, véleményt 

szívesen fogadom. Keresem a hangom, 

többféle stílussal próbálkozom. 

A facebook profilom és néhány internetes 

írói közösségen kívül a „Litera-Túra 

Irodalmi és Művészeti Magazin” honlapján 

jelentek meg írásaim. 

Ajánlás: 

Molnár G. Krisztinát Gyenes István, - 

alapító tagunk - , az ismert „vadász-író, 

költő” irányította a Nyírségi Gondolat 

szerzőinek táborába. 

Gyenes Pista barátunkat ezért köszönet 

illeti, mert Molnár G. Krisztina munkáit 

megismerve, a futballból vett hasonlattal 

kijelenthetjük: „jó igazolás volt!” 

Kulimár János főszerkesztő 

Örökség 

Egyszer éget, máskor fázom, 

nyitott szívben sok az álom, 

mosolyog rám a holdtölte, 

esti sugár szeretete. 

Behavazott tetők alatt 

nyújtóznak a sudár falak, 

rájuk kapaszkodik lelkem. 

Bár ha tudnám, mit kell tennem! 

Boldog, aki egyszerűn él, 

nem zavarja a szembeszél, 

nekem minden rezzenésre 

szívem dobban, ej, mi végre! 

Ha az Isten szárnyat adna, 

felrepülnék egy csillagra, 

szikrát szórnék szerte-széjjel, 

gyermekien tiszta kézzel. 

Lenne szegénynek ajándék, 

öröm, jókedv, szelíd játék, 

őszinte szó, szivárványív, 

minden embert szerető szív. 

Álmok néha álmot szülnek, 

angyalok, ha felrepülnek, 

sugárzik felénk a béke, 

ez az Isten öröksége. 

| 25

Kovács István versei 

Kisfalumban élt egy juhász 

Kisfalumban élt egy juhász, 

Volt néki egy kicsi nyája. 

A juhait kihajtotta, 

Télen, nyáron a határba. 

Erdőt, mezőt sokat járta, 

Hol legelt a kis nyája. 

Lassan ballagott utána, 

Közben dalát furulyázta. 

Szépen szólt a furulyája, 

A csendes táj vízhangozta. 

Sok szép dalát úgy játszotta, 

Ahogy azt régen tanulta. 

Régi kopott furulyája, 

Az életét átdalolta. 

Az örömét vígan fújta, 

A bánatát elzokogta. 

Olyan szépen szólt az ének, 

Erdőn, mezőn messze zengett. 

A madarak is énekeltek, 

Amikor ő dalba kezdett. 

Furulyája csodás hangja, 

Messze szállt az éjszakákba. 

A sok fáradt embertársa, 

Álmodott szép dallamára. 

Diák szerelem 

Indulni kell az úton tovább, 

Eljött az utolsó búcsúzás. 

Add kezembe a kis kezedet, 

Indulni kell, mert messze megyek. 

Szép volt ez a diák szerelem, 

Mely kísért a diákéveken. 

Búcsúzóul itt egy szál virág, 

Őrizd meg ezt sok-sok éven át. 

Az emléked magammal viszem, 

Rád gondolok, ott leszel velem. 

El kell válni, menni kell tovább, 

Nagyon sokszor gondolok reád. 

Legyen emlék ez a kis virág, 

Ha véget ér az ifjú álmodás. 

Szép volt ez a diák szerelem, 

Ha véget ér biztos keresem. 

Boldog mosoly a szemcsillogás, 

Az utamon elkísér tovább. 

Add kezembe a kis kezedet, 

Mondd még egyszer, hogy nagyon szeretsz. 

Elválunk, mert menni kell tovább, 

Nagyon nehéz most a búcsúzás, 

Szép volt ez a diák szerelem. 

Mely összekötött sok-sok éveken. 


Trázsi Éva versei 

Tavasz van, 

gyönyörű tavasz! 

Tavasz van, gyönyörű tavasz! 

Lelkemben lángoló sugarak. 

Erdők, mezők, s a kék hegyek 

látom, amint felém intenek. 


Madár dalol ablakom alatt; 

Fűszálak közt nyíló virág; 

Ma ünnepel az egész világ. 


Lelkemben lángoló sugarak. 

Mert újra itt vagy énvelem: 

örök pecsét lettél szívemen. 

Mi ezen túl van... 

Az égről a felhő le akar szakadni, 

sajog a szíved, meg akar hasadni; 

Tovatűnt álmok, rogyadozó hitek, 

hamis érzéssel ébren tartott szívek... 

Bánatod okát kőbe kéne zárnod, 

telet a nyárba, hogy ne kelljen fáznod! 

S hívni a napfényt, vággyal teli nyarat, 

csillámló vízben ficánkoló halat, 

rétek virágát, búzának kalászát, 

útszéli fáknak gyümölccsel telt ágát; 

Mindent, mi maradt, életre kell hívni: 

a fehér gólyát, a szürke kócsagot, 

két mondat között a félénk holnapot. 

S mi ezen túl van, nem kell mellre szívni! 

2017.04.14. 

Papírhajó 

A völgy ölében lenn, párát lehel a tó, 

s ringatózik rajta egy kis papírhajó. 

Hogyan került oda, mióta állhat ott? 

Válaszokra vártam, de senki sem adott. 

Valaki várja tán, talán egy kiskölyök, 

kinek kezéből a hajó megszökött. 

A komisz kishajó merengve álmain, 

sodródhatott ide, hullámok hátain. 

Magányos útjain követte holdsugár, 

a messzi csillagok, a csalfa napsugár. 

A kölyök sóhaja a néma csenden át, 

szállva szellő hátán tán éppen erre járt. 

Törékeny testébe e sóhaj kap bele, 

és sodorja lágyan, a köves part fele. 

Valóság vagy álom, illúzió csupán? 

Én kis papírhajóm, ó annyi év után! 

2017.04.15. 

Németh Erzsébet Szilvia 

Harangszó 

Szülőházam ablakából 

A távolba tekintek, 

Előttem a kicsiny házak, 

Mint az apró kincsek. 

Pirosló tetők felett 

Magasba kúszó orom, 

Mennyek felé mutatva 

Áll a templom torony. 

Harang szava száll a széllel 

A kis falu felett, 

Vajon ki tudja, hogy e dallam 

Kinek mit jelent? 

Mit jelenthet a gyermeknek 

Kit gyötör a láz? 

Miért ring tőle lágyabban 

Az aranyló kalász? 

Mit jelent a réten mindig 

Félve búvó nyúlnak? 

Mit jelent az elnyújtózó, 

Jóllakott nagyúrnak? 

Mit érez a kies pusztán 

Nyáját őrző pásztor? 

Mit érez a gólyapár 

Mely oly sokat volt távol? 

Miért rebegnek az ajkak 

E dallam hallatán? 

Miért kulcsolja két kezét 

Fáradt dédapám? 

Miért vet bőszen keresztet 

Száz és száz kéz? 

Miért mondják az öregek: 

Az élet oly nehéz? 

Mit jelent a harang szava 

tova rebbenő? 

Miért lett még szebb előttem 

A sok piros tető? 

2017.02.20. 


Albert Ferenc 


Németh Erzsébet Szilvia (Kecskemét) 

Albert Ferenc 

Végítélet… 

Ember! Figyelmeztettelek ne tedd! 

A föld mit neked kölcsön adtam, 

holnapra egy élhetetlen, lakhatatlan 

sivár bolygó lesz, s veled együtt nyeli el 

a galaxis feneketlen, fekete lyuka. 

Mert nem hallgatsz az intő szóra; 

tetteid vezérli pár hamis próféta! 

Néked egyetlen istened Mammon, 

és folyton csak profitot hajszolva 

lennél népeknek nagyhatalmú ura, 

vívmányod az atom, s hidrogénbomba, 

netán vegyi fegyver, népeket tartva 

sakkban ezzel, s legfőbb támaszod a pénz 

és a felhalmozott fegyver arzenál, 

miből szintén tengernyit profitálsz, 

papolsz, hogy mindenekfelett állsz és diktálsz... 

Hiszed, hogy pénzeddel és fegyvereddel 

megvásárolhatod a föld minden népét, 

s kényszeríted annak fejét rabigába, 

nyomorba taszítva, sárba tiporva, 

csavarod ki utolsó csepp verejtékét, 

miközben rabolod földnek kincsét, 

s nem hagyva abba, örökös a hajsza... 

Közben gyáraid okádva a mérget, 

szemetet…, betakarva földet és eget, 

felzabálva mind az éltető oxigént, 

míg mint „felsőbbrendű” háttérbe simulva, 

éjente magadban mormolod: pénz, pénz, pénz. 

S ha az összes eleven „droid” kidől a sorból, 

a szalag mellett máris robot pózol, 

kinek kapacitását terra bájtok adják, 

teljesítménye, csillagközi magasság, 

ez már tetszik e zsírtól csepegő pár száznak, 

kiknek elméjét blokkolja a kapzsiság, 

mely nélkülöz minden szabályt és etikát, 

már, már elhiszik magukról ők az Isten... 

Ember! Ne képzeld önmagad Istennek! 

Nem lehet senki embernél emberebb; 

ezen földön nem él felsőbbrendű nép, 

és mindent nem vehetsz meg pénzedért. 

Nem ér fabatkát sem harácsolt vagyonod, 

ha e kölcsön kapott bolygót elpusztítod, 

vele együtt pusztulsz, s nem marad írmagod... 

Ékszer 

Pusztám közepén magányom rugdosom, 

Mögöttem csapdosva sorsom az ostorom. 

Ezernyi érzés, mint szétguruló gyöngyök 

Életem útján a fakó kis göröngyök. 

Előttem a jövőm, mögöttem a múltam, 

Merre is vezethet a rám szabott utam? 

Segíts ó égi hang, hogy mindig halljalak, 

Segíts megengednem, hogy vígasztaljanak. 

Jobbra tekinve hívnak a mesebeli tájak, 

Balra a szívemtől szürke sziklák állnak. 

Kanyargó út mentén táblán lóg a nevem, 

Dátumként alatta: ez itt a jelen. 

Felettem a gerendák szú ette legendák. 

Amit a szemem lát, biztosan valóság? 

Mindenki e Földön a saját hitét issza, 

De pillangó a gubójába soha sem tér vissza. 

Mint lépteim nyomán a meghajló fűszálak, 

Foszlanak semmivé az e világi vágyak. 

Lépteim egyre szaporák, szél fújja arcomat, 

Fel kell hát adnom örökös harcomat. 

Szívemben érzem a millió dobbanást, 

Könnycseppek záporként verik a föld porát. 

A távolban fény dereng, ócska régi lámpás 

Mindíg belülről fakad az égi áldás. 

Nyújtom hát két kezem a világot markolom, 

Színét és illatát magamba habzsolom. 

S eltűnik egyszerre minden külső kényszer, 

Érzem a boldogság a legszebb lelki ékszer. 

2014. március 20. 

Körmendi románc 

Kastélykertre ül a homály; 

az égre tűzött csillagok 

egymás után sorra gyúlnak. 

Hallgatnak évszázados fák, 

melyek alatt lusta padok 

álmos macskaként elnyúlnak. 

Kavics csacsog talpuk alatt; 

összesúgnak suhanc cserjék 

tekintélyes lombos fákkal. 

Két szerelmes ifjú ballag; 

szoros, mohó az ölelés, 

nem törődnek külvilággal. 

Lila ködként rájuk szakad 

vágyuk selyméből szőtt lepel, 

s az est sötét pongyolája. 

Vén Göncöl, míg égre kaptat, 

nyújtózkodó lusta pad lett 

dúló szerelmük oltára. 

A távoli lámpa fénye 

csak pislog prűden, szerényen 

majd pironkodva hunyorog. 

Éjszakai égnek kékje, 

Holdat tartva lágy ölében 

e szép románcon mosolyog. 

Az oldalon szereplők fotói 

Mert a visszaszámlálás már kezdetét vette. 

Idővel, mint láncra vert agár, nyüszítve 

kérsz megbocsájtást, tűrve porig alázást, 

hiába rísz térdre esve, lehetsz bűnös, bűntelen, 

ember és embertelen, céda és léha, 

csecsemő és agg; ... a galaxis nem válogat... 

A végítélet napján, mikor e bolygó 

darabjaira hull a semmiségbe veszve, 

apró darabokra zúz mindenkit és mindent, 

s gigászi űrszemét tölti be a végtelent... 

Albert Ferenc 

Németh Erzsébet Szilvia 


| 27


Molnár Ágnes 

(Gyulaháza) 

Bagoly 

Béni és 

az új erdész (15. rész) 

- Hol jártál Bénikém? – kérdezte 

anyukám. 

- A dicsőségtáblánál voltam, - mondtam 

büszkén. Képzeljétek el, a mi osztályunkból 

mindenki a listán van, - 

mondtam. 

A szüleim is örültek, és azt mondták, 

hogy büszkék vagyunk rád Bénikém. 

Bianka odajött hozzám, és azt kérdezte. 

Béni én is a listán vagyok? 

Igen a listán vagy hugicám, mondtam, 

és megöleltem Biankát. 

Bianka annyira örült, hogy örömében 

elkezdett táncolni. 

A kistestvéreink, akik addig hangosak 

voltak elhallgattak, és csőrtátva nézték 

Biankát. 

Elkezdtem én is táncolni, s mire odanéztem, 

a kistestvéreink már aludtak. 

Menjünk vacsorázni, utána aludni, - 

mondta apukánk halkan. 

Elmentünk vacsorázni és a nyárról 

beszélgettünk. 

- Remélem jó nyarunk lesz, - mondta 

anyukánk. 

- Ha Baltazár nem lesz itt, biztosan, - 

mondta apukánk. 

- Igazad van Kedvesem – mondta 

anyukánk. Baltazár mindent összezavar. 

Meghallottam a nevet, hogy Baltazár, 

megborzadtam. Minek emlegetik Baltazár 

bácsit. Éjszaka rosszat fogok álmodni, 

- gondoltam. 

Vacsora után mindenki ment aludni. 

Mint mindig, akkor is a kedvenc 

ágamra repültem, és hamar elaludhattam. 

Egy réten találtam magamat. Gyönyörű 

volt a rét, egészen addig, míg megláttam 

Baltazár bácsit. 

Szedjed a pávatollat! Szedjed a pávatollat 

Bénikém, - mondta Baltazár bácsi, 

és szúrós szemmel nézett rám. Egy 

darabig szedtem a pávatollat, de aztán 

fellázadtam. 

Szedjed te a pávatollat, én nem szedem! 

- mondtam mérgesen. 

Baltazár bácsi meg akart verni, de 

nem hagytam magam. Nekimentem, és 

hirtelen azt éreztem, hogy elkezdek zuhanni. 

Kinyitottam a szemem, és tényleg 

zuhantam. Visszarepültem a helyemre, 

és nem mertem elaludni. Végül mégis 

elaludtam, és ismét azt éreztem, hogy 

Baltazár bácsi üldöz engem. Mikor újra 

felébredtem, már világos volt. 

Akkor megláttam a szüleimet és elmondtam 

nekik, hogy rosszat álmodtam. 

Elmondtam mit, és a szüleim végighallgatták. 

Ne aggódj Baltazár bácsi miatt, hisz 

nem fog bennünket zavarni, mondta 

apukánk. 

Fellélegeztem a jó hír hallatán. 

Mire megreggeliztünk, a kistestvéreink 

is felébredtek. Bianka és én segítettünk 

a kicsik etetésében. Nehezen ment, 

mert nagyon éhesek voltak. Sokáig etettük 

a kistestvéreinket, és ez nagyon nehéz 

volt. 

Mikor végre jóllaktak, nagyon elfáradtunk. 

Sose fogok megnősülni, gondoltam 

magamban. 

Biankával elkezdtem röpködni, mikor 

megláttam Őz Ödönt, aki az erdőben 

cikázott. Nagyon megörültem neki. 

- Ödön! Ödön! – kiabáltam hangosan. 

Ödön meglátott engem, és boldogan 

üdvözölt. 

- Képzeld el Béni,- mondta Ödön, mi 

gyerekek egy őrséget alapítunk. Ez lesz 

az erdőőrség. 

Fogunk vigyázni az erdőre, a mi erdőnkre. 

Mindenki csatlakozhat hozzánk, aki 

szívén viseli az erdő sorsát. Egyből jelentkeztem 

az őrségbe. 

- Délután várunk a tisztáson, ahol 

gyűlést tartunk, - mondta Ödön, és továbbment. 

A húgommal megbeszéltem, hogy mi 

is adjuk tovább a hírt. A húgom repült 

erre, én arra, mindenkit értesítettünk. 

Ezután a tisztásra repültem. A tisztáson 

már folyt az előkészület a gyűlésre. 

Medve Menyus, az ifjabb volt a kezdeményező. 

Mindenki mondta, hogy 

Menyus olyan, mint az apja. 

Menyus meglátott, elém tett egy papírt, 

és azt mondta: - Béni írd alá, ha 

hozzánk akarsz tartozni. 

Aláírtam a papírt, és vártam, hogy mi 

fog történni. Mindenki aláírta, és megalakult 

az erdőőrség. 

Menjünk haza ebédelni, és ebéd után 

jöjjünk vissza, - mondta Menyus. Mindenki 

az otthona felé vette az irányt. 

Mire hazaértünk, már kész volt az ebéd. 

A húgommal megebédeltünk, és repültünk 

vissza a tisztásra, ahol már gyülekeztek 

az állatgyerekek. - folytatjuk 

Mindenki 

világítson a 

maga helyén 

(10.rész) 

Sári 

Katalinnal 

beszélget 

F. Nagy József 

Úgy határoztunk, 

hogy a gazdasági 

irányítás az 

enyém lesz, a közbiztonságért 

Árvai 

Sári Katalin 

Elemér, a pénzügyért Meleg Géza felel. 

A döntő szavazat engem illet. 

Miskolcon rendkívüli állapot alakult 

ki. Halálos áldozatok nagy számmal 

voltak. A tervezett feladatokat 

a 21 fős, majd a 9 fős bizottsággal 

egyeztetve határoztuk meg. 

Célunk a köznyugalom fenntartása, 

a termelő tevékenység, a 

pártok megszervezésének mielőbbi 

megvalósítása volt. Minden településen 

megszerveztük a Nemzetőrséget. 

A sztrájkokat beszüntettük, a 

tanítást megkezdtük az iskolákban. 

A tanácsok alkalmatlan vezetőinek 

felmondtunk. A gazdáknak Ezüstkalászos 

Téli gazdasági tanfolyamokat 

szerveztünk. A gazdák kívánságainak 

megfelelően megváltoztattuk a 

cukorrépa termesztés, felvásárlás feltételeit 

a Szerencsi Cukorgyárral. A 

közadókat beszedtük, a községek, járási-városi 

tanácsok gazdasági ügyeit 

ellenőrzés alá vettük. 

Egy alkalommal felkeresett a hidasnémeti 

csehszlovák határcsendőrség 

küldöttsége azzal, hogy az 

ÁVH-sok elhagyták a határszakaszt. 

Megindult a csencselés, több felelős 

pártvezető értéket visz át a határon, 

menedéket kérve. Személygépkocsival 

mentem át Kassára, ahol a határcsendőrséggel 

szerződést kötöttem, 

miszerint csak az én aláírásommal 

mehet át a határon bárki. November 

1-én a kassai tanács elnöke egy kedves 

levelet küldött nekem, amelyben 

feleségemmel együtt a város látogatására 

hív. A meghívás november 6-ra 

szólt, ám már november 5-én házi 

őrizetben voltam. (folyt. 29. oldalon) 

>>> 


Történetek a forradalom 

tizenkét napja alatt 

Az egyik község tanácselnökét besúgással 

vádolták, és a Miskolcról kiérkező 

forradalmárok letartóztatták. Másnap 

szándékoztak felette ítéletet mondani. 

Felesége felkeresett és sírva könyörgött: 

mentsem meg a férjét. Hisz rendelkezésemre 

bocsátották a besúgók névsorát. 

Megjegyzem, a névsor akkor már nem 

volt a birtokomban, mert átadtam egy 

rendőrtisztnek, majd a titkos névsort a 

munkástanács megsemmisítette. Mégis 

átbicikliztem Abaújkérbe, s a kérdésre: 

„Rajta van-e nevezett a besúgók listáján?” 

„nem”-mel feleltem. Kérték, mutassam 

meg a listát, mire azt feleltem: 

„A forradalom tisztasága megkívánja, 

hogy csakis a színtiszta igazat mondjuk 

és higgyünk egymásnak. Ha még ezekben 

a napokban is kételkedünk, akkor 

hiába ontják a vérüket testvéreink a pesti 

utcákon.” A nevezett személyt szabadon 

engedték. 

Az egyik állami gazdaság sertéshizlaldájába 

október 28-án éjjel egy teherautós 

csoport érkezett. Sertéseket 

rakodtak a teherautóra. Mindezt éjjel 

2-kor jelentette nekem a telepvezető, 

aki motorbiciklivel érkezett a lakásomra. 

Közölte, hogy az éjjeliőrt bezárták 

a disznóólba. Riasztottam a 6 főből álló 

nemzetőr csapatot, s motorral kimentünk 

a majorba. Pisztolylövések után 

felszólítottuk őket: „Be vannak kerítve! 

A rablás tilos a forradalomban!” Mivel 

a rablók nem látták, hogy hányan vagyunk, 

visszaengedték a rakományt és 

gyorsan elhagyták a helyszínt. 

Ugyanezen a napon délután jött 

hozzám egy nemzetőr, mondván: a kőbányászok 

fel akarják robbantani Sárosiné 

– az MDP-titkár házát. Gyülekeznek 

a ház előtt, készítik elő a robbantást. 

Nyomban odamentem. Beálltam a ház 

két utcai ablaka közé. Azt mondtam a 

munkásoknak: „ A forradalom tisztaságát 

meg kell őrizni! Ha nem hallgatnak 

rám, bemegyek a lakásba és rám robbanthatják!” 

Végül a robbantás elmaradt. 

A forradalom napján, október 23- 

án a darálót bezárták, ablakait, ajtóit 

bedeszkázták. A gazdák terményei ott 

maradtak. Azt akarták, hogy a tulajdonos 

üzemeltesse a darálót. Leverték a 

zárakat, deszka rácsokat, az azt akadályozó 

családtagokat megverték. A nemzetőrséggel 

sikerült a zűrzavart felszámolnom, 

felügyeletükkel üzemelhetett 

a daráló. 

 


-folytatjuk 


Soltész Katalin (Budapest) 

Egyiptom 

18 évvel ezelőtt voltam 

először Egyiptomban, de 

akkor csak Alexandriában 

és Kairóban. A mostani 8 

nap, ami valójában 6 volt, 

- kimondottan az ókori 

Egyiptom látnivalóira 

irányult. Egy mondatba 

foglalva a véleményemet 

elmondhatom, hogy programokban 

nagyon gazdag, 

de hihetetlenül fárasztó volt ez az út, 

ennyi látnivalóhoz minimum 10 nap 

kellett volna. 

Idegenvezetőnk Aida, arab papa és 

magyar mama gyermekeként látta meg 

a napvilágot 43 évvel ezelőtt, amelyből 

mindössze 3 évet élt Magyarországon, 

de tökéletesen és szépen beszél magyarul. 

Érdekes, hogy édesapja másodszori 

nősülésénél is magyar feleséget választott 

és most is Magyarországon él. Aida 

egyébként minden évben egy hónapot 

tölt nálunk, és akkor már honvágya 

van Kairó iránt. Négy nyelvet beszél és 

művészettörténész. Éppen ezért nagyon 

nehéz volt tőle az engem – a műemlékeken 

túl – érdeklő kérdésekre kielégítő 

választ kapni. 

Mindennek ellenére egy kis információ 

Egyiptomról (mert már régen tanultunk 

róla). 

Az ország területe több mint tízszer 

nagyobb Magyarországénál. Ebből 

mindössze alig 4% a „zöld” vagyis mezőgazdaságilag 

hasznosítható terület, a 

többi sivatag. 

Egyiptom a 20. században sokat háborúzott, 

1948 és 1973 között 4 háborút 

vívott Izraellel, de a 70-es évek óta a 

béke uralkodik és igyekeznek kiaknázni 

az idegenforgalomban rejlő lehetőségeket. 

2002-ben több mint 4 millió turista 

járt Egyiptomban. 

A 80-as évektől kezdve beindult a 

szállodaépítés, minden jelentős szállodalánc 

képviselteti magát Kairóban, de 

akár Luxorban is. Az ország területén kb 

70 millió ember él, 8 havonta 1 millió a 

népszaporulat. Az ország lakosságából 

25 millió a 15 év alatti, 20 millió a munkaképes 

és 11% a munkanélküli. 

Az uralkodó vallás régen a kereszténység 

volt, de a VII. században jöttek 

(1.rész) 

a muzulmánok és azóta a 

lakosság 85%-a muzulmán, 

15% keresztény. Érdekesség, 

hogy mindenki vallásos, 

vagyis hívő, ugyanis a 

gyerek az apa vallását örökli 

és azt be is írják a személyi 

igazolványba. 

Az átlagfizetés 100 USD, 

(1 USD= 6 E Font , 1 egyiptomi 

font= 33 HUF). Évi 

6000 E F alatti jövedelem után nincs 

„SZJA”, egyébként a személyi jövedelemadó 

10-30%. 

A tömegközlekedés, kórház és iskola 

(az állami), ingyenes. (Bár a 

tömegközlekedésben nem vagyok 

100%-ig biztos). A gyógyszerek és lakossági 

áramfogyasztás, mármint a világítás 

nagymértékben támogatott. 

Egyiptom mindent gyárt, amire a 

lakosságnak szüksége van, bár ezeket 

importból is lehetne biztosítani. A minőség 

természetesen hagy kívánnivalót 

maga után. Amiből igazán importra 

szorul, az a búza. Exportterméke a zöldség-gyümölcs 

(kár, hogy nincs a mangóból 

és guavából nálunk, mert nagyon 

finomak), márvány és gránit. 

Jelentős a vas, acél, textil, a petrolkémiai,- 

és építőipar, de ugyanígy a gépkocsi 

összeszerelés és buszgyártás is. 

A benzin nagyon olcsó, 1 liter benzin 

1 Font, vagyis 33 Ft. Van is autó bőven 

mindenfelé, noha a közlekedési szabályokat 

nem ismerik, nem is tartják be, 

de jól vezetnek. Elképesztő a közlekedési 

káosz, de szerencsére nincsenek olyan 

nagy dugók a városi közlekedésben. 

Büszkék arra, hogy ők nem elvakult 

arabok, ugyanis csak egy felesége van 

az ottani férfiaknak, és manapság ritka 

a teljesen elfátyolozott nő. A nők mindenhol 

dolgozhatnak, még bíró is lehet, 

van két miniszternő is. A nők 55, a 

férfiak 60 évesen mehetnek nyugdíjba. 

Van egészségügyi és nyugdíjbiztosítás 

is, - de, hogy hogyan működik, azt 

nem tudhattam meg. Ez elvileg van, de 

szerintem nem igazán működik (látván 

a falvakban élők körülményeit és figyelembe 

véve a munkanélküliséget). Szóval 

szépek az elvek, de a valóság kicsit 

rosszabb.-folytatjuk 

| 29

Papp Ferenc (Kecskemét) 

Antalfy Istvánnak 

- Csendesen ragyogsz - 

Itt élsz közöttünk, 

mint egy jelző kő. 

Versekben lépdelve, 

az emberöltőt. 

Falu télen 

Weöres Sándor emlékére 

Falu tornyán 

szélkakas 

félig havas 

félig vas. 


Z. Tóth Sándor 

festményeiből 

válogattunk 

Szárnyalni csendben, 

békességben. 

Élni kínokat, hazán túl 

havas messzeségben. 

Megérkeztél a múltból és 

egy kéz nyúlt feléd. 

Bizony ez is már több, 

mint ötven év. 

Elolvadt a hó, 

s jött a pattanó tavasz. 

Duna-Tisza köze 

otthonod maradt. 

Városod, házad, 

Feleséged, gyermeked, 

barátok, ismerősök 

tisztelete - múlt s jelen. 

Még zizeg a papír, 

ceruza ír. 

Új vers születik, 

csak még bírd . 

Itt élsz közöttünk, 

mint egy jelző kő. 

Versekben lépdelve, 

az emberöltőt. 

S Te csendesen 

ragyogsz. 

Isten lát 

és megóv. 

Kecskemét, 2002.júl.16. 

Eső esik 

fényező, 

jég pikkelyez 

háztetőt. 

Dűlőúton 

siklik szán, 

kertek alatt 

szél dudál. 

Lassan bújik 

a köd elő, 

hó fedi 

a temetőt. 

Távolban harang kondul, 

szürkületből alkonyul. 

2016. június 2. 

Weöres Sándor 

Z. Tóth Sándor festés közben 

Hvar szigetén (Horvátország) 

Golgota 

Antalfy István Pilinszky 

díjas költő, műfordító 

Papp Ferenc 

Nagymosás 


Dr. Katona Sándor 

fotóalbumából E. Nagy 

István válogatott 


Szerkesztőségi látogatás 

Lovassy Gézánénál, 

Hajdúszoboszlón. 

Dr. Katona Sándor 

Szűcs Veronika (szerkesztőségvezető) és vendéglátónk 

Dr. Szegedy Gyula temetése Debrecenben 

Lovassy Gézáné előadás közben, 

alul pedig a festményei 

Hajnal a tengernél 

Az igazi DEAC és utódai 

Öregfiúk találkozója: 

Magyar Válogatott - 

DEAC 

Alkony a tengeren 


| 31

A Balkánról először a több 

mint ötszáz éves török uralom, 

másodsorban pedig a 

XX. századi szörnyű háborúk 

jutnak eszünkbe. Pedig a Balkán 

a középkori keresztény 

Európa kivételes kincseit őrzi. 

Ennek okán látogattam el néhány 

hete négy kis államába: 

Macedóniába, Albániába, 

Montenegróba és Koszovóba. 

Most csak arra nyílik mód, 

hogy egy-egy világörökség 

bemutatásával tisztelegjünk 

ezen országocskák építészeti 

öröksége előtt. 


Világörökségek nyomában, a Balkánon 

Ohrid, a Szent Szófia székesegyház 

A legelsők között lett világörökség 

az Ohrid-régió kulturális 

és történelmi együttese 

és természeti környezete, Macedónia 

leghíresebb műemlékeivel 

(no és Albániával közös 

tavával). Ohrid városát még az 

illírek alapították, majd római 

korszaka után a 4. században 

vált püspöki székhellyé. A 9. 

századtól lett a szláv kereszténység 

egyik központja, ahol 

számos kolostort alapítottak. 

Fénykorát, a 10. század végén élte, 

mikor egy ideig Sámuel bolgár cár 

birodalmának fővárosává tette, ekkor 

emelték hatalmas citadelláját is. 

Később szerb fennhatóság alá került, 

1394-ben pedig az Oszmán Birodalom 

részévé vált, egészen 1913-ig. A 

város legfőbb nevezetessége a Szent 

Szófia székesegyház, melyet a IX. század 

második felében kezdtek építeni, 

de a mai képét a XI. században kapta, 

amikor Leo ohridi érsek főtemplomává 

avatta. A templomot később mecsetté 

alakították át. Ekkor freskóit 

lefestették, ám ezeket egy restaurálás 

során mára újra láthatóvá tették. Az 

ősi város másik híressége a dombtetőn 

álló Ohridi Szent Kliment-templom. 

II. Palailogosz Andronikosz 

1295-ben építtette, bizánci hadvezér 

veje fogadalmi ajándékaként. 

A török időben ez volt a keresztény 

hitélet központja. Világhírét a Palailogosz-reneszánsz 

festőinek, pontosabban 

Mihajló és Eutükhiosz fantasztikus 

freskóinak köszönheti. Az 

itteni Ikonmúzeumban 22 freskó-másolatot 

helyeztek el, a felső teremben 

pedig több mint negyven pompás 

ikon sorakozik, kezdve az 1045-50- 

re datált Szent Vaszilij Veliki és Szent 

Nikola ikonjától a XIII. századi Krisztus-ikonokig. 

Majdhogynem véletlenül 

bukkantam rá egy ókeresztény 

templom maradványaira, mely mozaikmúzeum 

is egyben. Hatalmas – 

görögfeliratos, pávás - mozaikját le is 

fotóztam. Betértem a rekonstrukció 

alatt álló Nemzeti Múzeumba is. Két 

termét - az ICOMOS-igazolványomnak 

hála - megtekinthettem. Az elsőben 

görög-római és ókeresztény kőemlékeket 

láttam, a másik teremben 

kortárs grafikusok és akvarellisták 

még le nem szedett kiállítását. 

Utazzunk tovább most Albániába, 

Beratba, melynek történelmi központja 

az ország egyik legfőbb attrakciója, 

egyben UNESCO-világörökség 

is. Bár ma is lebilincselő látvány 

„az 1000 ablakos város”, a meredek 

hegyoldalban egymás fölé épült házak 

panorámája, szomorúan kellett 

megállapítanom, hogy Berat 

pusztul. 2009-es ottjártam óta 

szemmel láthatóan tűnnek el 

a régi épületek, a hangulatos 

homlokzatok, a fellegvár is 

omlik-romlik. Ott egykoron 

14 keresztény templom működött. 

Az egyikben, s annak 

kolostorában Onufri, a XVI. 

században élt festőóriás múzeumát 

rendezték be. Most 

a legtöbb időt a hétszáz éves 

Szentháromság templomban 

töltöttem. Épp’ restaurátorok 

dolgoztak benne, de a kupoladob 

freskóit azért már 

megtekinthettem. A felújítás 

nehézségeiről, a majdani állagmegóvás 

problémáiról is 

beszámoltak. Berat érdekes 

látványossága a Néprajzi Múzeum, 

amit egy gazdag kereskedő 

házában rendeztek 

be. Alul informatív múzeum, 

fönn egy autentikus lakásbelső, 

szobákkal, konyhával, 

terasszal. Ez legalább – hála 

vezetőjének - kitűnően működik. 

Montenegró ékszeres ládikája és 

idegenforgalmának talán legnagyobb 

vonzereje Kotor (Cattaro) városa, 

mely a középkorban a kereskedelem 

és a művészetek fontos központja 

volt. A remek természetes kikötővel 

rendelkező várost görög telepesek 

alapították, később római fennhatóság 

alá került, majd Bizáncé lett. A 

fontos kikötővárost a 13-14. században 

öt kilométer hosszú pártázatos 

fallal övezték. 

Ennek ellenére volt a szerbeké, 

magyaroké, velenceieké, osztrákoké, 

oroszoké, franciáké, montenegróiaké, 

majd 1918-ig a Monarchia hadikikötőjeként 

volt ismert. Kotor kétségkívül 

legnagyobb építészeti értéke a 

katedrálisa, melyet még 809-ben alapítottak, 

s Szent Trifunnak szenteltek. 

A frissen restaurált bazilika egyik 

kincse Girolamo da Santa Croce három 

szentet ábrázoló képe. (Kár, hogy 

információs felirat nélküli, így csak 

az lel rá, aki keresi!) Lépcsőn megközelíthető 

kápolnában őrzik Szent 

Trifun ereklyéit, mellette pedig Krisz- 



Berat, a Néprajzi Múzeum 

Kotor, a katedrális rózsaablaka 

tus- és Madonna-ikonokat is tartalmazó 

egyházművészeti gyűjteményt 

helyeztek el, kitűnő példát mutatva a 

teljes körű örökségvédelemre. 

Montenegrótól – és freskós északi 

kolostoraitól - búcsút véve, szakadó 

hóesésben vágtunk neki az 1710 m 

magas határhágónak. Az elakadt autók 

előtti hóakadályokat a sofőrök 

ásókkal próbálták elhányni. Rozaje 

felett „a helyzet fokozódott”. 

Egy kipördült kamion és egy árokba 

csúszott busz miatt tíz órát töltöttünk 

a hó fogságában. Végül már 

vaksötét este egy KFOR-os hókotró 

mentett ki minket. 

A negyedik ország, Koszovó csak 

2008. február 17-én kiáltotta ki függetlenségét, 

igaz, az USA és az EU többségének 

támogatásával. (Azóta a világ 

112 országa ismerte el, köztük Magyarország 

is.) Az UNESCO a világörökség 

részévé nyilvánította középkori műemlékeit: 

a török korszak előtt emelt szerb 

ortodox templomokat. Ezek leghíresebbike 

Peja/Pec, melyet az írott források 

1202-ben említenek először, azonban 

hamarosan püspöki székhely lett. 

1346-ban ide költözött a pátriarcha, így 

a szerb egyházi élet központja is. Azóta 

itt négy templom kupolái csillognak. 

Ezek igencsak veszélyeztetettek! A főleg 

albánokból álló lakosság ugyanis 

közel 90%-ban szunnita muszlim. Bár 

már a koszovói háború előtt is több 

mint ötszáz mecsetjük volt, szaúdi támogatással 

számos új is épült. Ugyanakkor 

az ortodox templomok jó részét 

lerombolták. 

Magam is láttam romos templomokat, 

s az is feltűnt, hogy szinte minden 

kétnyelvű tábláról levakarták, vagy lefestették 

a szerb feliratokat. A vidék 

sorsát jól mutatja, hogy 1389-ben török 

uralom alá került, 1689-ben pedig – 

újabb megtorlástól tartva - Csarnojevics 

Arzén patriarcha arra hívta föl az 

itteni keresztényeket, hogy biztonságosabb 

földön, 

Magyarországon 

keressenek 

menedéket. 

De mi lesz 

az ősi szerb 

templomokkal? 

Sipos 

László 

Kislexikon 

Albánia 

Területe: 28.748 km 2 

Lakossága: 3,6 millió fő 

Fővárosa: Tirana 

Koszovó 


Lakossága: 2 millió fő 

Fővárosa: Pristina 

Macedónia 


Lakossága: 2 millió fő 

Fővárosa: Szkopje 

Montenegró 


Lakossága: 680 ezer fő 

Fővárosa: Podgorica 


| 33

Bemutatkozik 

Dr. Bényei Miklósné 

Dr. Csikai Erzsébet 

1948. február 10-én születtem, 

- egy akkor Szabolcs 

megyei - most Borsod-Abaúj-Zemplén 

megyei kis faluban, 

Tiszaladányban. Családunk 

egyszerű, vallásos, 

szorgalmas, becsületes és a 

rászorulókhoz vagy bajba jutott 

emberekhez mindenkor 

segítőkész volt. 

Édesapámat református 

papnak szánták, de nagyapám 

elesett az I. világháborúban, 

így otthon szükség 

volt a segítő kézre, tehát nem tanulhatott 

tovább. De minden szabad idejében 

olvasott és írt. Édesanyám sem tanulhatott, 

ám Ő is folyamatosan képezte 

magát. 

Egy időben szociális gondozónő is 

volt, - sőt verseket is írt. Amikor beteg 

lett, elhoztuk Debrecenbe, és itt ápoltuk 

nagy szeretettel. Egyszer semmit nem 

mondott, csak megfogta a kezem. Attól 

kezdve írok én is. Hogy ezek milyen versek, 

annak megítélését a Tisztelt Olvasókra 

bízom. 

Annyit fűzök csupán hozzá, hogy 

ezek az írások szívemből jövő üzenetek, 

méghozzá olyanok, amelyek engem 

megnyugtatnak, - és úgy tapasztaltam, 

hogy mások is szívesen olvassák. 

Lehet, hogy nem minden verstani 

szabálynak felelnek meg, de mi, évente, 

amikor Kardoskúton összejövünk, nagy 

örömmel olvassuk és hallgatjuk a lelkünkből 

áradó üzeneteket. 

Az igazsághoz az is hozzátartozik, 

hogy Édesapám is író-olvasó ember volt, 

ebből eredően gyakorta válaszolt az újságcikkekre. 

Mai szóhasználattal élve, 

külsős tudósítónak is nevezhetnénk. 

Magamról pedig végezetül még anynyit, 

hogy Dr. Ötvös László, Debrecenben 

élő Tiszteletes Úr bíztatására 

jelentkeztem itt, aki a Kulturális Szalon 

Tiszteletbeli Elnöke. 

Ajánlás: 

Tisztelt főszerkesztő úr, kedves János! 

„Szívesen számolok be arról, hogy 

Erzsébet asszony szorgalmasan műveli 

a versírást. Ezeket évek óta megmutatja 

nekem. Szülei a Népi Írók Baráti Köréhez 

tartoztak, és véleményem szerint Erzsébet 

asszony fejlődését is elősegítené, 

ha csatlakozhatna a Nyírségi Gondolat 

Olvasói és Publikálói Társaságához. 

Jó munkát kívánok és barátsággal 

ölellek: Ötvös László.” 

A Szerkesztőség állásfoglalása: 

A fenti ajánlást és Bemutatkozást, valamint 

Dr. Bényei Miklósné Dr. Csikai 

Erzsébet munkáit tartalmazó eddig megjelent 

köteteket megismerve, örömmel fogadjuk 

Társaságunk Tagjainak sorába 

Erzsébet asszonyt. Az alábbiakban pedig 

munkáit is ajánljuk Olvasóink szíves 

figyelmébe. 


Boldogságra 

születtünk 

De jó lenne ezt életünk folyamán meg 

is tartani. Rajtunk múlik! 

A gondolataink határozzák 

meg életünket. Ha gondolataink 

pozitívak, tetteink is 

azok lesznek. Ha cselekedeteinkben 

a szívünk jelzéseire 

figyelünk, - jó úton járunk. 

Könnyen megtanulható, 

könnyen elérhető, hogy életünk 

boldog legyen, hisz csupa 

egyszerű dolog határozza 

meg. A mosoly, munka, mozgás, 

megértés, megelégedettség, 

mértéktartás, megbocsátás, megbízhatóság, 

megújulás, mának örülés, 

másság elfogadása, mimika, megpihenés, 

masszírozás, múlt elengedése, minőség, 

megelőzés, megvalósítás, melegség, 

művesség, merészség (aki mer, az nyer), 

megfontoltság, megszépülés, mozdulat 

finomsága, megemlékezés, megnyugvás, 

meditáció, megbecsülés, méregtelenítés, 

mindenért hálásnak lenni, minden 

nap jót cselekedni, megcsodálni valamit, 

meseszép gondolatok, megismerkedni 

valamivel, megismerkedni valakivel, 

megölelni akit szeretünk, mindennap 

vidámság (örömhormonok), megemészteni 

a dolgot, megadni a tartozást, megadni 

a tiszteletet, megtalálni az igazit, 

meggondolni a tetteinket, mindenkinek 

segíteni, mérget elengedni, maradiság leküzdése, 

magyarságunk védése, megszégyenítés 

kerülése, makacsság leküzdése, 

magamutogatás helytelensége, méltósággal 

meghalni, megőrizni az emlékeket, a 

most fontossága, mások figyelmes meghallgatása, 

megtalálni küldetésünket, 

meghittség, megőrizni a titkot, megbízni 

a másikban, megbecsülni amit elértünk, 

megtartani a barátságot. 

Ha letértünk a helyes útról, vissza 

kell kanyarodni a gyermeki énünkhöz, 

a gondtalan, boldog gyermekkorhoz. 

Amikor mindig tudtunk mosolyogni, 

amikor még minden vágyunk beteljesült, 

mert hittünk benne, amikor működött a 

gyermeki hatalmas fantáziánk. Amikor 

még nem viselkedtünk, amikor még hittük, 

hogy minden szép és jó, amikor még 

tudtunk önfeledten örülni, a játékban 

elmerülni. Sokat kacagni, az érzéseinket 

kimutatni, vidáman szaladgálni, és minden 

léptünket a szívünk vezényelte. 

Ne fussunk reményvesztetten a boldogság 

után. A boldogság madara bennünk 

él, csak engedjük szabadon, hogy 

szárnyaljon, boldogan repüljön, és akkor 

mindig visszatér hozzánk. Ne mástól 

várjuk a boldogságot, azt csak mi magunk 

tudjuk megteremteni, megőrizni 

és megosztani. 

Dr. Bényei Miklósné 

Dr. Csikai Erzsébet 

Újfehértón, 

emlékek közt 

kutatva… 

Békési Gyula 

(1924 – 2003) 

Újfehértón 

született, nyolc 

gyermekes 

kisparaszti családban 

nőtt fel. 

1957-től a Szabadegyetem 

tanulója volt, 

majd villany- és rádiószerelői szakmában 

szerzett képesítést. Fiatalon kezdett 

írni, példaképe József Attila volt. 

Izgalmakkal teli élete volt. A háború idején 

leventeszökevényként üldözték, mad 

letartóztatták. A harcok elmúltával részt 

vett az ország villamosításában. 

Aztán végleg Budapesten telepedett le. 

Sírja a Kerepesi temetőben van. 

Így vallott egy helyütt: „Nehéz időszakomban 

csak egyetlen író - Fodor András 

- erkölcsi támogatása erősített.” 

Felesége Boda Margit (1954). Egy fiúk 

született (Gyula, 1955). 1963 és 2002 között 

hét verses kötete jelent meg. 

Díjai, elismerései: 

A Szépirodalmi Kiadó Nívódíja (1981); 

A Munka Érdemrend ezüst fokozata 

(1984); SZOT-díj (1973); Nagy Lajos-díj 

(1991); József Attila-díj (1992); 

A Nyírségi Gondolatban ma is publikáló 

Barcs János költő révén, lapunk elődjében,- 

a Perifériában - többször közöltük 

írásait. 

Békési Gyula 

Rátok bízom 

- Barcs Jánosnak - 

Borfűtött szellem; feszül benne 

A nem tudom, - mintha úr fiú lenne...? 

Rátok bízom: döntsétek el Ti 

Csórikáim, kik bent vidultok 

Sietve, itt a korcsma-bűzben, - 

Jelen vagytok...? Csak mint az Isten... 

Ám Ő feszül; s a sorsot mellen 

„Nódítja” - ám kikért és kik ellen? … 

Oly lengeteg-ing ennek bizonyossága, 

Sámánkáim, - mint holt fa ága. 

(Fehérgyarmat, 1970. július 22.) 

Békési Gyula József Attila-díjas, 

SZOT-díjas költő Újfehértó, 

1924. november 10. - Budapest, 

2003. február 19. 



Dolinay Tamás 

Hősök tere 

(valamikor Beloiannis tér) 

1955.-re épült fel a Béke-ház, amely 

eredetileg tiszti háznak készült, de 

nem népesítették be a katonák, így 

jutott hely nekünk is, mivel ki kellett 

költözni a kórházból. 

Vegyük sorjában az épületeket: dísze 

a térnek a Megyeháza, mely éke a 

városnak is. A hátsó traktusban voltak 

a megyei múzeum kincsei, ahová 

a néhai Dr. Csallány Dezső Igazgató 

Úr jóvoltából betekinthettünk, mint 

brancsbeliek. Mindent a szemnek, 

de semmit a kéznek. Itt volt a Halász 

Csárda, ahová előszeretettel jártunk 

anyám kedvéért, majd a Bajor Söröző, 

ahová én is szívesen mentem, de hová 

lettek a finom sörök és a sörkorcsolyák? 

Itt volt a Vesszős nevű kocsmaipari 

létesítmény cigányzenével. Csecsemőotthoni 

rövid működésem során itt 

üldöztük a főnővérrel az egyik kismamát, 

aki jobban szerette a csillogást, 

mint porontya szoptatását. Itt volt az 

ominózus fodrászat, ahol Miklós bácsi 

3 Ft-ért adott fazont a fejemnek, mielőtt 

kezdődött az iskola. A tér másik 

felén állt Orosz bácsi fabódéja, ahol 

nyáron fagylaltot, télen sült gesztenyét 

és tököt lehetett kapni sovány pénzért. 

Itt van az Irodaház, városunk egykori 

büszkesége. A 3. emeleti nagyteremben 

ping-pongoztunk. Jeles napokon 

pedig bálok voltak, öltönyös és nyakkendős 

bálok. Ma is áll az épület, a 

suta, nagyra nőtt oszlopaival, de hogy 

mi van benne most, magam sem tudom. 

Mi, békeházi srácok, ahogy javult 

az idő, kinn üldögéltünk a parkban, 

gusztáltuk a csajokat, sziszegtünk 

a nőknek, játszottuk a nagyfiút. 

Persze ott volt szemben a kisállomás, 

ahonnan bőven volt utánpótlás. 

Itt találkozott a kisvonat és a Sóstóra 

menő városi villamos. Hej, azok a sóstói 

utak az erdőn át, a nyitott kocsikkal, 

a folyton nevető és csínytevésre 

vállalkozó kamaszokkal. Szóval hol 

vannak már? Csak egy árva villamoskocsi 

áll mementónak a tér közepén és 

annak is kilopták a lámpáját. 

Ezek a nagyfiúk ma már kis öregek 

lettek. Némelyikük az örök vadászmezőkön 

kergeti a csodaszarvast, mások 

valahol messze sóhajtanak fel, ha viszszagondolnak 

a hajdani csínytevésekre, 

de hát a térnek is más neve van, 

más sóhajokkal. 


Dolinay Tamás Dr. Forgácsaim 4 című kötetének bemutatója. Balról 

az orvos-író-szerkesztő, jobbról Mohai Gábor rádiós és televíziós 

bemondó, előadóművész. Díjai: Radnóti-díj (1971), Magyar 

Köztársasági Arany Érdemkereszt (2001), Kazinczy-díj (2012) 

Kulimár Edit (Nyíregyháza) 

Édesapám, 

néhai Kulimár 

Miklós kulturális 

gyűjteményéből 

válogattam: 

(a forrás ismeretlen) 

Kulimár Miklós 

114 éves a 

képünkön 

látható 

férfi Japán 

Tokunoshima 

szigetén 

él, távol a 

civilizáció 

zajától, 

füstjétől. Ő a 

szigetország 

legöregebb 

polgára; a 

nagy kort jó 

egészségben 

érte meg. 

Nyíregyháza, Tallér utcai kertünk 

őszi dísze (Fotó: Kulimár Edit) 

Kulimár Edit - Leányportré 

| 35

Előadások és 

kiállítások 

Sipos László műemlékvédő, műemlékfotós 

tavaly – mint ahogy azt a 

nyomtatott és elektronikus médiában 

követhettük – tucatnyi előadást tartott… 

Bár már korábban is tartottam vetítettképes 

műemlékes előadásokat Budapesttől 

Bécsig, Nyíregyházától Révkomáromig, 

az elmúlt évben valóban jóval 

több felkérésnek kellett eleget tennem: 

Debrecenben a DAB székházban, Nyíregyházán 

az Egyetemen és a Megyei 

Könyvtárban, az Alvégesi és a Városmajori 

Művelődési Házban, a vajai várban, 

de felkért ilyenre a Dialóg és a Kodály 

Társaság is. Ezek jórészt a műemlékvédelemről 

és a veszélyeztetett, vagy elpusztított 

világörökségekről szóltak, no 

meg az észak- és dél-amerikai kulturális 

kalandozásaimról. Most tervezek egyet 

az egzotikus szigetekről! Az adventet 

Jamaicán, a Kajmán-szigeteken és a Bahamákon 

töltöttem, keresve-kutatva az 

ottani kulturális örökségvédelem gyakorlatát. 

Sok jó és kevésbé jó példára 

leltem, mindemellett sok-sok különleges 

élmény is ért. 

Még mindig látható a „Színház az 

egész világ” című fotókiállítása a Móricz 

Zsigmond Színházban, a vajai várkastélyban 

pedig az „In memoriam Palmyra”. 

Lesznek újabb kiállítások is? 

Februárban a Szent Imre Katolikus 

Gimnáziumban Angkorról, a titokzatos 

ősi khmer fővárosról rendezünk egy 

„szépiára és törtfehérre hangolt” fotografika-kiállítást. 

Egy másik talán az előkészületben 

lévő Perszepolisz-albumhoz 

kapcsolódik majd. Terveim közt szerepel 

még – egy inspiráló felkérésnek köszönhetően 

- egy zenei témájú fotósorozat 

összeállítása is. Az különösen nagy kihívás 

lesz! – mondta Sipos László. 


KÖZÖSSÉGI SZALON 

Kiss László (Nyíregyháza) versei 

Megéred… 

Leszek a vállad tenyerem alatt, 

leszek az a szó, ami az ajkadon ragad, 

légies alakhíd, ki mögötted reked, 

nem menekülnék; mert úgy nincs 

miért legyek. 

Léteszmélet... 

A vég kilincsét nyújtja, 

hogy átadja karfáját az újnak, 

s mi nézzük, ahogy repkednek éberen, 

ahogy megbolondulnak. 

Érzék a szerv, 

a szerkezetet bújja, 

nem létezhet szebb - 

nem ordít; csak súgva. 

Valahol... 

Találni valamit, 

amit nem kerestünk, 

szeretni valakit, 

ha már régen elfeledtünk. 

Érezni azt, 

ami a ritkaságban járkál, 

megkapni engem, 

s hinni; csak rám vártál. 

Helyzet... 

(Haiku) 

Szólni hív a „bír”; 

te erőt veszel rá, vagy 

hagyod magadon. 

Tóth-Hekkel Arany (Székesfehérvár) 

Márciusi ifjak 

Szédült tavaszi szélkeringő 

Új dallal jő észt veszejtőn 

Hegyen-völgyön madárének 

Ébreszti a magyar népet 

Üde zöldjét bontja az ág 

Újjászületés hozz megváltást,- 

Kincses honunkra szórj áldást,- 

Leljünk végre békés nyugvást! 

Ember embert ne gyűlöljön 

Kéz a kézben összeforrjon 

Ne hagyjuk bóvlinak leírni 

Nemzetünket porig alázni 

Új márciusunk jövendő idusán 

Élhetőbb lét köszöntsön reánk 

Zsákutcákból nyílt utcákba lépve 

Őrizzük meg magyarságunk épen 

Hagyományos kincseinket védve 

Tegyük dolgunk reményteli hévvel 

Ajkainkon zengjen-bongjon ének 

Honunk mindennél szebb lészen 

Oly be hányszor leigáztak minket 

Csordult vére sűrűn őseinknek 

Himbálódzik múltunk mérlegnyelve 

Évezredek haláltusás rémessége 

Hitvány ebek ügetve csaholnak 

Mindenséget maguknak akarnak 

Összetörnek emberséget fojtón 

Tiszta énű becsületest olcsón 

Mi nem veszett fejsze nyele 

Rendezetlent rendezni kell 

Szemfedőt borítani a lépre 

Felemelkedést kelteni életre 

Éjszakai bíborpalást fényeddel 

Sugározz reményt a szívekbe 

Lélekszürkeségre derűt hevíts 

Nyugovónkra békés álmot boríts 

Szétmarcangolt szép hazánk 

Csonkolták tested hajdanán 

Árnya kísértetként hat ránk 

Békétlenség vetett itt tanyát 

Néma ajkon régi szónoklat 

„Talpra magyar, hí a haza!” 

Új szólam, jer haza magyar 

„Itt az idő, most vagy soha!” 

Sipos László 

Kiss László 

Tóth-Hekkel Arany 

A végtelen kékség peremén 

Békegalamb rajzolódik fölém 

Távoli kép, csapdosó szárny 

Márciusi ifjak bús éneke száll 

(2013) 


Ha nem a teljes magány az 

osztályrészünk, nyilván emberek 

között élünk, akikhez alkalmazkodnunk 

kell. 

Másokra, személyekhez, dolgokhoz 

igazodnunk kell. Rendet kell 

tennünk a fejünkben, mert különben 

nem tudjuk, hogy mikor, kinek, mit 

mondjunk, mit hallgassunk el, netán 

kire figyeljünk, és hogyan variáljunk 

abban, hogy a kíváncsi tekinteteket 

és kérdéseket kikerüljük. 

Reggelizünk. Hónapok óta napjában 

háromszor leülsz ugyanazon személy 

mellé vagy szembe vele. Udvariasan 

kell viselkedni, ha tetszik, ha 

nem. Nem bámulhatsz a másik képébe, 

mit tehetsz tehát akkor? Időnként 

rápillantasz, összetalálkozik a tekintetetek, 

és jelentőségteljesen, bizalom 

gerjesztően mosolyogsz rá, hogy 

úgy érezze, minden rendben van. Ő 

visszanéz és hálásan mosolyog, Lehet, 

hogy ő is ezt teszi veled? 

Igen, - így van ez! És az asztal alatt 

bátorítólag megsimogatod a 94 éves 

néni lábát. 

- Nyugodjon meg, nem fogja senki 

bántani. Mire ő visszanyeri önbizalmát: 

ezek szerint mégsem megy 

Ausztriába? 

- De olyan is van, amikor valaki 

azt mondja: 

Aluszik a szomszéd néni? S még 

halkabban: 

- Akkor nem zavarok ... 

- Nem mindenkinek kényszer, 

hogy megfeleljen a körülményeknek. 

De térjünk vissza az „eredeti” 

címhez. 

Egy lakó egész délután a TV-t 

üvölteti hivatkozásul arra, 

hogy este 10-ig azt csinál, amit akar. 

Ahelyett, hogy én is elkezdeném 

üvöltetni a rádiót, mert azt csinálok, 

amit akarok, - kimegyek este fél kilenckor 

mosni, - most is elvesztettem 

a gondolatmenetet, mert kintről 

mindenféle beszédek zavarnak meg 

... Hogy is van? Ja, már megint üvölt 

a TV, hangosan szól. Ja, és bedugom 

a fülem, fülhallgatóval, hogy ne halljam 

a reklámokat. Fel kell hangosítani 

a rádióm, mert a reklám üvölt. 



Vass Veronika (MENADEL) (Tatabánya) 

Mondom a magamét... 

- Megfelelési kényszer - 

Az egyik szobából az RTL híradó 

üvölt, a másikból szófoszlányokat 

hallani. Most mennek a tények! Ezt 

még csak meghallgatom, aztán menekülök 

ki az ebédlőbe, hogy ha épp 

nincs ott valaki, írhatnék egy levelet. 

Egyébként igyekszem ebéd közben 

nem hallani a szuszogásokat, a 

csámcsogásokat. de nehezen megy. 

Rám mosolyog egy néni, aki igazából 

nincs is tisztában azzal, kire néz, csak 

féloldalt dőlve ölébe beleöntve a tányér 

tartalmát mosolyog, ha kell, ha 

nem. 

Én ezt nem bírom! - gondolom, 

nem megyek bingózni. Naponta beszólnak 

az ajtón. Emberek, ki jön 

bingózni? Jelentkezzen! Le ne késsenek! 

Szédületes memóriafejlesztő a 

3000 db-os puzzle! 

Este lekapcsolják a villanyt, mert 

hatkor jó éjszakát kívánnak! 

Azt hiszem, legjobb lesz, ha most 

kivonulok a porta elé. Mindenki karattyol 

valamiről! 

Mindenki a magáét mondja, én 

meg erről gondolom a magamét. 

Van, hogy egyszerre hárman beszélnek, 

egy nekem szól, egy a csoportnak, 

és a következő magának 

deklarál hangosan. Úristen, itt meg 

lehet bolondulni!! Kire figyeljek? 

Ezek egymást figyelembe sem veszik. 

Magamban kezdek szelektálni, hogy 

meg ne bolonduljak! Egy belső irányzékkal 

mindent hallok, de nem reagálok 

csak arra, aki nekem szól. Arra 

sem kell mindig, elég egy bólintás, 

vagy annyi: hát igen! Aki pedig csak 

osztja az észt, arra a lelki füleimet be 

kell zárnom. Mit mondjak, hogy ne 

sértődjön meg? Hogy igazat is mondjak? 

Hogy ne tudják meg ki és mi érdekel? 

Hiszen nekem egyébként jogom 

lenne azt csinálni, amit akarok. 

De hát folyton kérdeznek: miért nem 

azt csinálsz inkább, pl. nem jössz bingózni, 

kihúzod magad, a többiek elől 

menekülsz... De én nem elkülönülni 

akarok tőlük. Csupán megőrizni függetlenségem 

foszlányait. Csupán el 

szeretném egymástól különíteni a jót 

és a rosszat, az elegyedést és az ünneplést. 

Énnekem 

minden egyforma, 

egy 

szinten egyek 

vagyunk. Emberek. Örömökkel, tragédiákkal, 

vágyakkal stb. 

De szeretném a lelki függetlenségem 

is megtartani. Ehhez pedig embereket 

kell keresnem, akikkel lehet 

igazán beszélgetni, akik meghallgatnak, 

segítőkész válasszal készen állnak 

tanácsot adni. 

Igen, az ember csak másban 

moshatja meg arcát, hiába is 

fürösztené önmagában, mint ahogy 

József Attila írta. 

Ezáltal gazdagodunk, és válunk 

jobb vagy gyengébb emberekké. Minden 

tőlünk függ. Nagyon fontos, hogy 

figyeljünk mindenre, de ez a megfelelési 

kényszertől különbözzön. Anynyiban, 

hogy merjük egymás társaságában 

jól érezni magunkat. Néha 

a lelki radart is ki lehet kapcsolni, 

és egyszerűen csak csöndben lenni. 

Merjünk önmagunkká válni bárhol 

is vagyunk. Őszinte emberekké! 

Tata, 2017. 02. 20. 

Kiss László 

Jövő időre... 

Apró is lehetnél, 

olyan örömmel teli, 

más, mint a másoknak, 

más, mint mondjuk neki. 

Zavartság nélkül 

megpihennék nálad, 

valóra váltanálak, 

s nevezhetnél vágynak. 

Zokoghatnál, 

- de csak örömittas, 

szólhatnék neked, 

hogy lelkeddel is izgass. 

Támadhatnál nekem, 

- de öleléssel védve - , 

hogy úgy simulhassak, 

mint fáradt arc a kézbe. 

| 37

A hosszútávfutó 

magányossága 

(2. rész) 

Sári Kati interjúja 

Tabajdi Józseffel 


- Erről az időkről a történelem könyvek 

keveset adnak vissza. Milyen volt 

akkoriban az élet? 

Még a vetőmagot is el kellett rejteni, 

mert azt is lesöpörték. Az engedélyezett 

disznóvágás messze nem fedezte a többgyerekes 

család élelmiszerszükségletét. 

Éjjel vágtunk disznót, ahogy mindenki 

más. Nem árultuk el egymást, nagyon 

összetartóak voltunk. Egyszer édesapám 

bement a hatósághoz, hogy szeretne 

„Feketén” disznót vágni. Nem győzték 

csitítani, hogy ezt azért ne nagyon hangoztassa, 

ha jót akar magának. Sietett 

felvilágosítani a hivatalnokokat, hogy a 

tanyacsoport neve, ahol lakik „Fekete” 

majorság. Ja, vagy úgy ! – enyhültek meg 

az elvtársak és engedélyezték a disznóvágást. 

Emlékszem, hajnalban kellett sorba 

állni a kenyérért. Sokszor még akkor 

sem jutott. A napi fejadag fél kg/fő volt. 

Bátyám kerékpárral járt Dunaújvárosba, 

onnan hozott egy-két egész kenyeret. 

Mekkora kincs volt az! 

Mégsem emlékszem arra, hogy valaha 

is éheztünk volna. Ami kevés volt, 

azt jól beosztottuk. Mindenkinek megvolt 

a saját feladata. Állatokat őriztünk, 

dolgoztunk a földeken. A Kígyós-patak 

mellett laktunk. Nyáron kiszáradt, de 

amikor víz volt benne, oda jártunk halászni, 

fürödni. Néha piócák ragadtak 

ránk, de ezzel nem törődtünk. 

A tőlünk 1 km-re lévő Solt-Járáspusztai 

osztatlan általános iskolába 

jártunk. Amikor a Kígyós-patak megáradt, 

csónakkal keltünk át rajta, mert a 

híd messze volt. Az alsó tagozatba 30-40 

gyerek járt, őket egy tanító néni tanította, 

a 25-30 felső tagozatos diákot pedig 

egy tanító úr. Egy osztályterem volt. 

Egyik héten délelőtt járt az alsó tagozat, 

délután a felső, másik héten fordítva. A 

nagy létszám ellenére jól megtanítottak 

mindenkit az alapokra. Tanítóinkat mélyen 

tiszteltük, rendbontás ritkán fordult 

elő. Szerettem iskolába járni. Kevés kivétellel 

szinte végig kitűnő tanuló voltam. 

Tanító urunk műszaki ember volt, 

sokat segítettünk neki a gépek takarításában, 

szerelésében, a betakarítási munkákban. 

Ennek a tudásnak később nagy 

hasznát vettem. 

Az általános iskola elvégzése után két 

évig várnom kellett, mert csak bizonyos 

létszám után indítottak géplakatos szakmai 

képzést. Addig otthon dolgoztam, 

segítettem amiben kellett. 16 éves koromban 

öt fővel végre elkezdhettük a 

géplakatos szakma tanulását Kunszentmiklóson. 

19 évesen, a szakmunkás bizonyítvány 

megszerzése után dolgozni 

kezdtem a Gépjavító KTSZ-ben Szabadszálláson. 

21 évesen besoroztak katonának. A 

budapesti Folyami Flottához helyeztek, 

ahol matrózként dolgoztam. A Dunán 

hajózva nagyon sok szép vidékre eljutottam. 

Egyszer statiszta is lehettem az 

„Aranyfej” című filmben, amelynek 

Esztergályos Cecília volt a főszereplője. 

Akkoriban egy statisztának 30 forintot 

fizettek egy napra. Nagyon élveztem 

a forgatást, és nem mellesleg jól jött a 

zsebpénz is. Ráadásul akkoriban a technika 

olyan kezdetleges volt, hogy csak 

napsütésben lehetett forgatni. Amikor 

nem sütött a nap, a Duna-parton lebzseltünk. 

- Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba 

a futással? 

A katonaság azért is emlékezetes számomra, 

mert rendszeresen rendeztek 

futóversenyeket, amelyet mindig megnyertem. 

Leszerelés után visszamentem a Mezőgazdasági 

Gépipari KTSZ-hez dolgozni. 

Forgácsolás, vasszerkezeti munka 

volt a feladatom, de kovácsműhelyben is 

dolgoztam . Vidéken is rendszerint első 

helyezett lettem a futóversenyeken. A 

kollegák biztattak, hogy próbáljak meg 

elhelyezkedni Budapesten, s ott fejleszszem 

tovább képességeimet ezen a téren. 

Erre 1966-ban nyílt lehetőségem, 

amikor a fővárosba hívtak a Lenfonó 

Gyárba. Itt karbantartó lettem, feladatom 

főleg a vízvezeték szerelés volt. Célul 

tűztem ki, hogy közelebb kerüljek a 

sportélethez, ezen belül is a futóversenyek 

világához. Felvettem a kapcsolatot 

a Ferencvárosi Atlétikai Klub edzőjével, 

aki edzéstervet adott nekem. Hét közben 

munkaidő után mindig edzettem. 

Csapatbajnokságokon, országos versenyeken 

indultam, eleinte rövidtávot futottam. 

Magasabb szinteken viszont már 

nem tudtam nyerni. Rájöttem, hogy van 

egy nagy erősségem: az állóképességem 

kiemelkedő, ezért egy év után már maratoni 

versenyeken indultam. -folytatjuk 

A Nagykunságon 

szolgáló 

református 

papköltőkről... 

(3. rész) 

Ahogy Adynak 

A daloló Páris az 

álmok városa, 

Bajának Debrecen. 

„Mert nem 

te szültél: voltam 

valaki, A Végekről 

jött pásztortűz, a 

ki Nagy újulások 

hajnalára vár… Dr. Ötvös László 

Csak jönne, jönne már!// A mélyből 

hoztam lelkem gyöngyszemét: Itt sem 

akarok lenni hát szemét: Szeretném 

már: zendülne énekem…” 

Baja Mihály humoros portréját - 

Csokonai pegazusán, Beköszöntés 

Debrecenbe - itt, Túrkevén, tavaly, 

2016. szeptember 10-én már újra felfedezték. 

A Tájaink légkörében című 

kiállításon mondta el a református 

templomban Finta Zoltán. Alapjában 

véve plasztikus Csokonai-képet ad a 

vers. Csokonai energikus és szórakozni 

szerető személyiség: „mágyikás” 

(mágikus). 

Baja életében értékes a magány. 

Kedveli a bús szót, mint Ady vagy 

Tóth Árpád. 

Átveszi az Ady vers, az Új vizeken 

járok (1905) hajó szimbólumát is. 

Ady azt írja: „Ne félj hajóm, rajtad a 

Holnap hőse”, „Én nem leszek a szürkék 

hegedőse”. 

Baja adys utánérzéssel, református 

papként vágyja, álmodja a kárpótló, 

az igaz jövőt. 

„Fitymáltok engem, bús vizek hajósát, 

Mert partközelben horgonyt nem 

vetek? Hajómon kincs: a becsület és 

jóság, Tiéteken: gyűlölség, fegyverek. 

Iránytűm: hit, szeretet, és reménység. 

Tiéteken: álnokság, gőg, a kétség…” 

„Bármit szavaltok, akik a kolompos 

Világnak vagytok szürke rabjai.” „Jövőt 

olvaszt a lelkem tűzkohója”, „S 

mikor ti már nem lesztek: én leszek!” 

A II. ciklus - Édes hazám, Magyarország 

- hazafias, nacionalista. 

Az igazságtalan trianoni diktátum 

utáni léthelyzet létállapotát tükrözi. 

Megemlítjük, hogy minden becsüle- 


tes magyar költő megírta a maga Trianon-versét. 

A sírva vigadó a végtelen gyászt 

idézi és a visszafojtott indulatot. 

„Mintha ez az ország, szegény Magyarország 

Koporsóban volna.” Kálmán 

Imre nagyoperettjéből, a Csárdáskirálynőből 

(1915,1916) vett 

dalból (Hajmási Péter, Hajmási Pál) 

és Vörösmarty A vén cigány (1854) 

című rapszódiájából vett vendégszövegek 

beépítésével próbál vigasztalni: 

„Lesz még szőlő, lesz még Ejhaj 

lágy kenyér…” „Lesz még a magyarnak 

Boldog virradatja. Lesz még 

egyszer, lesz még Ünnep a világon.” 

Az Édes hazám, Magyarország a 

tragédia gyászával kezdődik. „Édes 

hazám, Magyarország, De búbánatos 

az orcád, De felöltöztél setétbe, Setét 

gyászba, feketébe, Setét gyászba, feketébe.”Aztán 

a folytatás már szinte 

bomlott, fájdalmas, eszelős vidámságra 

szólít fel! 

„Mosolyogj, mint réges-régen, Mosolyogj, 

mint réges-régen.// Csengjen 

ajkadon a nóta, Kacagjon a völgy, a 

róna, Mintha ilyen boldogságot Még 

sohasem láttál volna, Édes hazám, 

Magyarország!” 

Baja Mihály előtt, gyógyírként, a 

konzervatív Szabolcska Mihály szűk 

látóhatárú, maradi költészetének 

egyszerűség-kultusza értékelődik 

fel a vigaszkeresésben. A Szabolcska 

Mihálynak Debrecenben tanúsága 

szerint „Dalod egyszerű, mint a puszták 

hangja, Eget is, földet is csókolgat 

a hangja, Búzaföld ringatja, kis pacsirta 

sírja, Halkan felzokog rá édes 

anyánk sírja. Dalaid derűje oszlatja 

borúnkat, Pirosló arccal kóstoljuk borunkat, 

Kiderül maholnap a magyar 

ég alja, Ha minden magyar a te hitedet 

vallja.” 

És valóban, Baja sok versében 

Szabolcska idillikus útját járja. Az 

Üzenet Debrecenbe is ilyen, mesterkélten 

finomkodó, szenvelgő. „Vadvirágos 

kerted alján Zokog-e még a 

nóta? Vagy kihalt a nyáj kolompja 

S furulyaszó azóta? //Hej Nagyerdő, 

megvan-e még Sötét lombod, leveled? 

Hát az a szép szőke kislány A ki engem 

szeretett?” Megható viszont az 

Édesanyám, a költő családi lírájának 

legbensőségesebb darabja. „A lépted 

is áldom, Imádságra nyílik Neveddel 

a szám, Édesanyám.” 

-folytatjuk 



Kiss Sarolta 

Migránsok 

Megbolydult a Világ 

Forrong a Föld 

Népek tengere egymásra dől 

Hömpölyög a tömeg országokon át 

Keresik - kutatják az új hazát 

Válaszlevelek 

Mikes 

Kelemennek 

A jövőben folytatásokban közöljük 

Hartai Jánosnak Mikes Kelemenhez 

írt leveleit, melyekben a 300 

évvel ezelőtt élt kedves ősének üzen, akit 

lélekben rokonának érez. 

XIX. levél 

Maróti Dezső 

A Fejedelem szobra a 

Vajai Múzeum parkjában 

Egy régi prófécia 

„Ha gazdag jányt veszensz 

Azon lészen miként gazdagodjon 

Ha szegény jányt veszensz 

Mindenfélét veszen, 

hogy szegény maradhasson”... 

Kedves Kelemen! 

Egy kissé neheztelek 

a török szultánra, vagy 

a vezérre, mert nagyon 

meg kellett dolgoznom 

azért, hogy a következő 

szálláshelyeteket, Jenikőt 

megtaláljam, pedig a térképen 

való keresgélést sokat 

gyakoroltam. Amikor 

bérkocsis, vagyis ahogy 

a mi időnkben mondják, 

taxis voltam, sokat beszélgettem 

az utasaimmal. 

Sok esetben utasaim külföldről 

érkeztek, és ha volt 

olyan közös nyelv, amelyet 

én is beszéltem, szívesen 

cseréltem gondolatot velük annak 

a városnak, országnak az érdekességeiről, 

ahonnan jöttek. Sőt a legtöbb esetben 

az említett városra gondolva este, 

munka után, otthon előszedtem térképeimet, 

útikönyveimet és megnéztem, 

elolvastam az említett helyek földrajzi 

fekvését, nevezetességét. Így jártam be 

képzeletben a világot. Ilyen gyakorlattal, 

„előképzettséggel” fogtam hozzá 

Jenikő megkereséséhez. 

Napokig tartó kutatásaimnak semmi 

eredménye sem volt. Már-már azt 

hittem ez a Jenikő nem is létezik a valóságban, 

csak a te írói fantáziádban. 

Aztán a régebben már említett interneten 

találtam egy 

olyan feljegyzést, hogy 

a település mai neve 

Yeniköy. Ekkor átesve 

a ló másik oldalára, a 

bőség zavarába csöppentem, 

találtam legalább 

8 Yeniköyt. Nem 

adtam fel, és, hogy 

közelítsek célomhoz, 

megnéztem a szó jelentését a szótárban, 

yeni=új és köy=falu, azaz Újfalu a 

Yeniköy. A „yeni” szó körül bogarászva 

a szótárban találtam egy érdekességet, 

a janicsár szó törökül „yeniceri”, 

ami érzésem szerint új 

csizmát jelent, de találtam 

olyan feljegyzést is, 

mely szerint „új harcos” 

a jelentése. Végül a Jenikő 

helyének meghatározásához 

a te leveled vezetett 

el, mert azt írtad, hogy 

„...tudja kéd, hogy éppen 

a tengerparton vagyunk, 

és olyan igen a tengerparton, 

hogy az én házam alá 

vízen bejöhetni.” Mint 

kiderült Büjükdere és Jenikö 

is Isztambul egy-egy 

kerülete manapság. Az 

interneten megnéztem a 

Jenikőről készült mai képeket és láttam 

az általad említett házakat is, azaz 

olyanokat, melyeket cölöpökre építettek 

és csónakázni lehetett alattuk. 

Jó alvó lehetsz Kelemen, ha az 

ágyad alatt mormogó tenger zaja sem 

zavar álmodban. Én a te helyedben 

úgy küszöböltem volna ki a hullámverés 

zaját, hogy éjjeleimet egy olyan 

csinos asszonykánál töltöttem volna, 

akinek a házát nem a tenger fölé építették. 

Mint férfi a férfinek mondom, 

hogy lehetséges, hogy ott sem aludtál 

volna, de az az ébrenlét kellemesebb, 

mint amit a tenger zúgása okoz. 

Üdvözlettel: Hannes 

Budapest, 2016. február 23. 

| 39


A. Turi Zsuzsanna 

Az írás marad 

Szédítő spirálban hipnagóg képzelet 

útjain repítve megrajzolt képeket 

káprázva szemhéjad mögé vetít agyad, 

s hajnalra bizsergő, kába emlék marad. 

Szédítő spirálban pörgethet vad remény, 

Hogy az enyém lehetsz, bár nem lehetsz enyém, 

örök szerelembe ne éld bele magad: 

hisz te elfelejthetsz, csak az írás marad. 

Nagy Zsuzsanna 

Izraelből jelentem 

Karácsony 

- A hagyományunk őrizete - 

Ma van Karácsony. 

Most mi is állítunk karácsonyfát , amit unokáim ilyenkor kuriózumként 

mutogatnak osztálytársaiknak. Nekünk is volt karácsonyfánk gyerekként, 

amit a neolog nagyi állított. Ő mindenáron el akarta titkolni, hogy 

zsidók vagyunk. Nem is értem így visszagondolva, hogy hogyan akarta 

elhallgatni, titokban tartani, mikor körülöttünk a rokonok, barátok mind 

zsidók voltak. Csak később értettem meg, hogy miért nem beszélhettünk 

két vallásról, még akkor sem, ha keresztények és zsidók évezredeken át 

próbálták bizonygatni, erőltetni sok ezer ember élete árán is ,hogy mik 

ezek a különbségek. 

Ez az ünnep igazából a téli napforduló ünnepének a fénye, melyet később 

mind a két vallási irányzat a saját szája íze szerint fogalmazott át. Így 

lett a fény növekedése JÉZUS születés napjává, vagy a templomi mécses 

csodás ki nem alvásáé. 

A karácsonyfa, amelyet JÉZUS emlékére állítanak, bármilyen látványos 

is, meg sem közelíti a hanukáét, amely egyszerűen és nagyszerűen fejezi 

ki, hogy mostantól nőnek a nappalok, a 

világosság, - ahogy a kilenc ágú gyertyatartón 

is napról napra, egyre több gyertya 

gyúl. 

Lehet, ha gyermekeim apja is zsidó 

lenne, akkor másként értékelném a dolgokat, 

de így, hűen önmagamhoz, úgy 

érzem, hogy a napéjegyenlőség ünnepe 

nekem elsősorban KARÁCSONY, - még 

itt IZRAELBEN is. 

Nagy Zsuzsanna és az unoka 

Unokák a karácsonyfa előtt 

Békés, boldog karácsonyi hangulat 

Boór János műalkotása - 

GLOBALIZÁCIÓ 

(Fotó: Bölcsföldi Ferenc) 

Karácsonyi hangulat a csúcsponton 


„A nagy kiterjedésű birtok központjában, 

Bátorban, már a középkorban 

volt a Báthori családnak egy udvarháza, 

amelyet a 15. század második felében átalakítottak, 

bővítettek. 

A kutatások 

szerint a 

mai református 

templom mögötti 

dombon 

lehetett az az 

udvarház, amit 

a 16. században 

várkastélynak, 

illetve várnak 

említenek. 

A várkastélyt 

palánk erősítette, 

melyet 

vizesárok is 

övezett. Feltételezhető, 

hogy a 

ma is látható és 

az 1730-as évek 

körül magtárrá 

alakított épület 

BARANGOLÁS 

A Nyírbátor-i vár története 

a vár része volt. Itt kötötték meg 1549. 

szeptember 8-án a nyírbátori egyezményt 

Fráter György és Ferdinánd 

király megbízottai, amelyben Erdély 

és a királyi Magyarország egyesülését 

mondták ki. 

János Zsigmond 

1564-ben 

több várral és várossal 

együtt Bátor 

várát is elfoglalta. 

17. századi 

sorsáról nem tudunk, 

de a 18. 

századi urbáriumok 

megemlékeznek 

az ekkor 

már erősen romos 

vár épületeiről. 

A Báthori 

család kihalásával 

1648-ban a 

Rákóczi-család 

szerezte meg 

Nyírbátort és a 

hozzá tartozó 

uradalmat. 

II. Rákóczi 

Ferenc szabadságharcának bukása után 

1711-ben a birtokot a kincstár lefoglalta, 

Nyirbátori harangtorony, Magyarország egyik 

legöregebb harangtornya, épült 1640 körül. 

Fotó: Szűcs Veronika 

azonban Rákóczi Ferenc Bánffy Györgynek 

elzálogosította. Utódaik birtokában 

maradt 1747-ig. Ekkor Nyírbátort, mint 

az ecsedi uradalom tartozékát gróf Károlyi 

Ferenc vette meg. A 18. században 

az egykori konyhát az ebédlőtermet is 

magába foglaló épületből magtárt alakítottak 

ki, feltételezhető felső emeletét 

lebontották. 

A használaton kívüli épület állapota 

az utóbbi évtizedekre meglehetősen leromlott. 

Szekér György építész-művészettörténész 

elméleti rekonstrukciójára 

támaszkodó tervei alapján a teljes felújításra 

Wittinger Zoltán építész művezetésével 

2006-ban került sor. Az épület 

Magyarország egyik legjelentősebb késő 

gótikus emléke, melyet 1985-ben műemlékké 

nyilvánítottak. 

Az úgynevezett Északi Palota pincéjében 

kőtár és étterem, földszintjén 

kiállítótermek, újraépített emeletén, 

belsőépítészeti rekonstrukció keretében 

kiállítótérként is funkcionáló ebédlőpalota 

és hálóterem került kialakításra. A 

nagyszabású tetőtérben konferenciatermet 

alakítottak ki.” 

 

Forrás: Wikipedia 

Miskolc-Tapolca minden évszakban szép. Fotók: Kocsán Éva (Miskolc) 

Sárvár, a Nádasdy vár bejárata (Fotó Fekete Sándor) 


Tordai Rozália (Székelyszenterzsébet) - Reggel a havason 

| 41

Schwalm Rózsa 

Téli erdő 

Égen úszó szürke felhők, 

elrejtik a fénylő napot. 

Néma, zordon téli erdő 

oly árva, oly elhagyatott. 

Faágakra hópehely száll, 

levegőbe hideg harap. 

Sehol nincsen dalos madár, 

fáznak szegény, éhes vadak. 

Bús szél suhan a fák alatt, 

Mélyen alszik most az élet. 

Fehér hó fedi az avart, 

tél van, pihen a természet. 

De ha eljön a kikelet, 

megújul majd tavaszfényben. 

Elűz telet, zord hideget, 

mély álmából minden ébred, 

Újra zeng a madársereg, 

ezerszer is újra zengi, 

szép a tavasz, friss kikelet! 

Láss túl a homályon! 

Odakint már hull a hűvös, őszi eső, 

színét vesztve a táj oly bús, oly merengő. 

Várja, felöltse a tél hófehér leplét, 

megpihen alatta, míg jő az ébredés. 

Láss túl a homályon, felhők szürkeségén, 

elmúlásban lásd meg az új születését! 

Emberi sorsunk is ily módon változik, 

ha régit letéve, Krisztussal osztozik. 

Mint kikelet dereng új tavasz kék egén, 

felragyog a szívben mennyei fény-remény. 

Borúját elűzi, örömbe öltözik, 

Isten fényessége lényébe költözik. 

Szeretet virága szirmát bontja benne, 

pazarlóan hinti a világban szerte. 

Soha el nem hervad, megújul mindenkor, 

rá hűs forrásból az ég, életvizet ont. 

Szférák zenéjére 

Őszi díszruháját levetette a táj, 

dér szőttes fövenyén jeges szél suhan át. 

Pehelykönnyet hullat bánatában az ég, 

haloványan tör át felhők között a fény. 

Alvó természetre a csend békét lehel, 

távoli hegy ormát fedi fehér lepel. 

Képzeletem rajta pihen, ég, föld közel, 

Isten tenyerében a végtelen ölel. 

Itt az idő mintha megállna, fesztelen, 

szférák zenéjére hangolódik lelkem. 

Szeretet nyelvén szól mennyei dallama, 

emberi szívemet magával ragadja 

(2013-11-05) 


Sepsi Sándor versei 

Olyan vagyok neked... 

Olyan vagyok neked, 

mint duzzadó ajkadon a rúzs. 

Olyan, mint a legszebb emlék, 

ami tehozzád húz. 


mint forró nyárban, a hűsítő ital. 

Olyan vagy te nekem, 

mint a legszebb szerelmes dal. 


mint a gyermek, ki szeretetre éhes. 

Olyan vagy te nekem 

mint a méz, oly édes. 


mint szerelmes szívben a kés. 

Olyan vagy te nekem, 

mint a legforróbb ölelés. 


mint egy elhervadt virág. 

Te többet érsz nekem, 

mint az egész világ. 

Vártam.... 

Vártam egy mosolyt a szád szélén, 

ami neked olyan jól áll, 

ami téged vonzóbbá tesz, s velem kibabrál. 

Vártam, hogy újra rám nevetsz, 

és hosszasan átölelsz a végén. 

Vártam tőled azt az egyetlen szót, 

amit annyira szeretek hallani, 

olyankor tudok neked szerelmet vallani. 

Vártam, de nem jött szó a szádra, 

mondhattál volna valami vigasztalót. 

Vártam a júniust, a forró nyarat, 

a nyár eljött, de te nem, 

már szeptember van, s nem vagy velem. 

Vártam, hogy újra lássalak, 

és hallhassam kedves szavaidat. 

Vártam a hulló könnyeket, 

de nem volt más, 

csak az elfojtott, néma zokogás. 

Vártam az esőt, a tomboló vihart, 

ehelyett nem kaptam, csak esőcseppeket! 

Deák Mercédesz grafikája 

Váradiné Vastag Györgyi 

„Jó játék” 

Jó játék a sár, 

mert az csak arra vár, 

hogy a kulcslyukba betömjem, 

és a falat kidíszítsem, 

jó járék a sár! 

Jó játék a rágó, 

íze de csábító! 

Rágcsálom, meg húzom, nyújtom, 

erre, arra ragasztgatom, 

jó játék a rágó! 

Jó játék a kakaó, 

kotyvasztani jaj de jó! 

Amit találok beleteszem, 

de várhatjátok, hogy megeszem, 

jó játék a kakaó! 

Jó játék a kréta, 

padlón jól mutatna. 

Két csík jó lesz így hosszában, 

kell egy pálya a szobában, 

jó játék a kréta! 

Jó játék az autó, 

tologatni csudajó! 

Húzzátok be a kéziféket, 

ha nem tetszik a kísérlet! 

Jó játék az autó. 

Nem is értem, 

anya miért nem 

díjazza játékkészségem. 

Anya, a találékonyság 

nemhogy hasznos tulajdonság!? 

Kiss Sarolta versei 

Fényhatás 

Süt - süt - süt a Nap 

Szórja ránk a sugarat 

Szép fényével felderít 

Jó kedvünk lesz 

ma megint! 

Üzenet 

Hegedül a szél 

Vajon mit mesél? 

Honnan, - merről jött? 

Merre időzött? 

Szél cibálja függönyömet 

Hozott sürgős üzenetet? 



Jártó Róza (Orosháza) 

A veréb 

is madár 

Már az is elgondolkoztató, amit a 

Wikipédia állít: 

A verébfélék, vagy óvilági verébfélék 

(Passeridae) a madarak osztályának 

verébalakúak (Passeriformes) 

rendjébe tartozó család, és nyolc nem 

és negyvenkét faj tartozik a családba. 

Talán nem gyönyörködünk annyit 

a szépségében, mint egy paradicsommadár 

esetében, avagy egy színes tollú 

papagájnál, sőt azt sem sok helyen jegyezték 

fel, hogy egy veréb lett volna 

bárki kedves madara, olyannyira, hogy 

kalitkába téve akár a hálószobájában 

tartotta, vagy csak a lakásában. 

Az is biztos, hogy ha szerelmes egy 

költő, nem a verébhez hasonlítgatja 

becézgetve kedvesét. Mert, hogy is jönne 

ki a szó, ha azt mondaná szépséges 

hölgyének szerelmes poétánk, hogy ő 

a szívének egy kedves verebe? Hiszem, 

hogy azonnal ki is lenne adva az útja! 

Aztán gondolkodhatna azon, hogy akkor 

most mivel is bántotta meg szerelmét? 

Mégis elmondhatjuk, hogy ha nem 

lennének ezek a színtelen, szürke kis 

madarak, akkor nem lenne ennyire 

színes a világ. Igénytelen kis jószágok, 

mindent megesznek, és bárhol elalszanak. 

Szürke színűkkel beleolvadva a 

környezetükbe észrevétlenek maradhatnának, 

ha nem lennének annyira 

hangosak – gondolhatjuk mi emberek. 

Pedig dehogy is hangosak, csak van 

mindig mondanivalójuk. 

Ha egy madár – történetesen veréb 

–, akkor arról az is tudható, hogy 

nem magányos, mert vannak társai, s 

ha öröm éri, azt meg tudja velük osztani. 

Épp úgy, mint a bánatát, vagy épp 

ha valami felfedezést tesz, akkor már 

mondja is… , hogy aztán megbeszélve 

a dolgokat meg tudják állapítani, hogy 

az hasznos-e a verébnek, avagy sem. 

Nem egyszer csatlakoznak egy-egy 

nagyobb madárhoz, – akár sashoz is 

–, albérlőként is, egy kis takarításért, 

egy kis tetű, bolha és egyéb ilyesmi 

bogarak elfogyasztásáért, amelyek a 

háziaknak kifejezetten kellemetlenek 

és elfogyaszthatatlanok. Jó, jó! Én is 

hallottam már azt a mondást, hogy 


szemtelen, mint egy veréb! Pedig nem 

az, csak frissen szereti a kenyérmorzsát, 

ami lepotyog az uzsonnánkból, vagy ha 

épp nassolunk valamit, abból. És barátságos. 

Ki nem találkozott már olyan 

verébbel, amely egész közel jött hozzá, 

mert szimpatikus volt neki. Ebből vitathatatlanul 

az is adódik, hogy a verebek 

nagyon barátságos madarak. 

Arról nem beszélve, hogy sokat adnak 

a testi higiéniára. Bárhol, ha vizet, 

– vagy ha épp azt nem –, de egy poros 

utat találnak, akkor naponta akár 

többször is tisztálkodnak. 

Az én személyes megfigyelésem is, 

hogy ha mindkettő a közelükben van, 

akkor szinte mindig a porfürdőt részesítik 

előnyben. Ami okos dolog, mert 

a porból lassan több van, mint a vízből. 

Ráadásul a vizet akár a szomjuk 

oltására is felhasználhatják, a port meg 

ugye, csak tisztálkodásra. 

Ebből megint csak egy jó nagy 

megállapítást tehetek, hogy a veréb 

annyira okos, hogy tudatosan természetvédő! 

És végül másféle viszonyunk is 

volt a verebekkel. Volt a történelemnek 

egy rövid, olyan 500-1000 

éve, amikor a verebeket akkora 

becsben tartották, hogy egyenesen 

szerelmi zálogba adták egymásnak 

a fiatalok. Ha pedig beteljesedett a 

szerelem, akkor életük összekötésekor 

együtt, egyszerre engedték 

őket szabadon. 

Ennek persze megvolt a praktikus 

oka is. Legfőképpen, mert a 

veréb szabad madár lévén nem nagyon 

tűrte és bírta a bezártságot. 

Vagy elengedték elég hamar, vagy 

belepusztult ebbe a nagy szerelmi 

zálogosdiba, tehát igyekezni kellett 

a lagzival. 

Azért balgaság lenne azt gondolni, 

hogy emiatt köttettek olyan 

gyorsan meg abban az időben a 

frigyek, de tény, hogy elgondolkodhatott, 

azaz ara, vagy szerelmes 

ifjú, ha egy veréb a kalitkájában 

egyszer csak elpusztult… . 

Bármennyire nézem is a többi 

madarat, meg kell állapítanom, 

hogy a veréb a madarak ásza. 

Annyira, hogy, mint kedves 

barátom Bornemisza Attila 

mondja: „Edit Piafot úgy hívták: 

Szürke Veréb!” Aztán a világ nagy 

énekesnője lett! Tandori Dezső 

Kossuth-díjas költő barátom 10 

verebet tartott otthon, és egyiket 

Spérónak nevezte. Több könyvet irt 

róluk és meséket. Úgy irja: „A veréb 

szociábilis lény és okos madár”. 

De Franz Kaffka is állít a verébnek 

emléket, „Sok veréb az élet jele”... 

Kosztolányi: „szomorú verebek 

repdesnek az Üllői úton”! Valamiért 

bekerült a világirodalomba is, hisz 

Vilder a Teremtés nyolcadik napja 

c. hatalmas regényében egy fejezetet 

ír arról, hogy „Mindenhol veréb és 

e népség a mi szívünkhöz közel áll”. 

Milyen érdekes, még film is készült 

róla!... „ 

Egyszerű, kitartó, hűséges, családszerető 

és a jég hátán is megél. Sőt, 

énekesmadár, csak vonakodott szolfézs 

órákra járni… , szokták mondani. 

Ezért is gondolom azt, ha valakire 

azt mondják, hogy ő egy veréb, akkor 

ez a legnagyobb elismerés, amit egy 

ember kaphat. 

Mindent összevetve azért ne feledjük, 

hogy a veréb is egy madár! 

Pecznyík Pál 

Óh, mi lesz veletek!? 

Óh, mi lesz veletek, hazánk ifjúsága, 

betölt szívetek, világ hiúsága. 

Családalapítás nem hiányzik néktek, 

szabadságotokat feláldozni féltek. 

Nem látjátok, hogyan suhannak az évek? 

Ti is lesztek, botra támaszkodó vének! 

Családi sejtekre épül drága hazánk, 

ám családok nélkül, enyészet hull reánk. 

A sátán csalétke, víg, könnyelmű élet, 

azt hazudja, hogy az, soha nem ér véget. 

Hagyományőrzés és zenés fesztiválok, 

együtt táborozó fiúk és leányok, 

ma már fel sem tűnik, erkölcstelen élet, 

hazánk ifjúsága, tilos útra lépett. 

A két nemből valók, csak úgy összeállnak, 

nincsen már jövője, a szép házasságnak. 

Nem kell a házasság, gondot jelent, terhet, 

abortuszok miatt, egyre fogy a nemzet! 

Hazánk ifjúsága, gondolj a lelkedre, 

nem tudhatod: meddig vigadhatsz kedvedre. 

Oly sok fiatal, eltékozolt élet, 

késő siratja már, a sok boldog évet. 

Drága fiatalok, Jézus még vár rátok, 

forduljatok hozzá, meghallja imátok. 

Higgyétek el, öröm oly családban élni, 

hol a szülő és gyermek, Isten Nevét féli. 

Ő, Szentlelke által, gyermekei őre, 

boldogan térhetnek, éji pihenőre. 

Ha Istenhez térne, hazánk ifjúsága, 

örömnap virradna, ős magyar hazánkra! 

Celldömölk, 2015. VIII. 4. 

| 43

Sárközy Vendel Gergely versei 

Dal hazámért 

Az én hazám Európa; 

nem vágyom többre, se kevesebbre! 

- Hazámat ez jelenti; 

ez szépen el is fér szellemembe’. 

Lelki szemeimmel a tájakat 

látom; messzire nézek én. 

Ott „csodás” virágok nyílnak; 

arrafelé több az áldó FÉNY. 

Mosolyog a narancs aranya; 

(fénnyel) az ember vágyát mosdatja. 

- De hidd el Barátom; Igaz Fénnyel; 

az én Hazám EURÓPA!... 

(Ajánlás: Vidám dalok - mint madarak - 

szállnak amint énekelnek a lányok: 

(víg szorgosan munkálkodnak; 

szedik a napmosolyú narancsot.) 

2017. április 29. (01:53’) 

Pálya 

Az Üstökös lehull mégis egyszer; 

száguld s ragyogva húzza a „csóvát”, 

szabad az „útja”, az úri világ, 

a kozmoszi, fénylő „végtelenben”. 

Nem állja el egy csillag se útját; 

nincs ütközése, fénynek a fénnyel 

s minden csillag szabályosan fér’ el, 

a kozmosz-világ szükség-módra tág. 

A pályát minden „test” maga járja 

és nem lehet tévedés a Térbe’, 

(száguld a Test hány milliárd éve?!) 

- Ám nincs érzés a szilárd anyagba’, 

de a hús-vér emberben igencsak 

és hányszor pályát „téveszt” a tudat! 

2005. április 13. 

Vérző kopjafák 

Ha szépen sütött (is) a NAP, 

hullámzó vihar 

nem lengette a magyar akácot; 

városban és honi Tájon, 

de (belül!) viharzottak 

az „egyszerű”, magyar Lelkek. 

- Szent Szabadságot szomjazón. 

Hirtelen barikádok 

emelkedtek „lentről”, 

a szabadságra vágyó népből. 

- Eltörött a bilincs, lehullott a kézről. 

- Bátor ifjak vére 

festette meg a barikádot; 

kinőtt ifjú KOPJAFÁK… 

Vonaton, Kőbánya és Nagykáta között, 

2017. október 26. 


Hetényi György versei 

Őszi elégia 

Minden levél lehullott a fákról. 

Langyos eső feledtet a nyárról. 

De nem tudok feledni egy lányról: 

Mert emléke, folyton éji álmom. 

Elment tőlem, éppen nyár utóján. 

Fehér haja lobogott az arcán. 

Minden dallam elnémult az ajkán; 

Meghalt Ő! Ó, engemet itt hagyván. 

Ó, te leány, mér hagytál itt engem? 

Nincsen aki, kimossa az ingem. 

Csak egy varjú károg, olykor kerten: 

Azt károgja, sírját kell szeretnem. 

Sírját egy nagy márványkő borítja. 

Rajta arany betűkkel a neve leírva: 

Manci leány, élt kilencven évet! 

Sír öleli, meg az őstermészet. 

Mezőkovácsháza, 2016. november 27. 

A magyar nép, Európa útján 

Siet velem a ma írt történelem. 

Siet, szalad a hadi utakon. 

Hová elviszem egész nemzetem; 

S hazámat, a jelenben nem hagyom. 

Bár a történelem mindig velem volt, 

melyben éltem nehéz balsorsomat. 

A himnuszom mindig hű imámban szólt; 

Mégis elvesztettem sok harcomat. 

Most is élve, bízva, nagy reményekben. 

Kártyáim tisztán, kinyitott lapok. 

Szívem tele piros, fehér, zöld színnel; 

S örülnöm kell mégis, hogy itt vagyok! 

Új évezred felé Európában! 

Nagy vesztes leszek-e? Én nem hiszem! 

Ha mégis becsapnak nemzeti hitemben: 

Lehet, elnyelhet a történelem. 

Most jól látható a megjósolt jövőm: 

Hol nem lehetek már vesztes magyar! 

Az új szövetségben lesz még őserőm: 

S húsz milliós népem, szent hazámba tart. 

Jöjj el hát igazság! Jöjj el történelem! 

Add vissza nekem ellopott földjeim! 

Hungária vagyok! Világ ismerd nevem! 

Ahol Dunánál, hős Budavára int… 

2004. április 11. 

Este a székelyeknél 

- Bartók Béla centenáriuma 

alkalmára - 

Ha elfáradt lelkem 

égi utazásban, 

haza vágyom este 

futó szél zúgásban 

megpihenni a zöld 

csiki nagy hegyeknél, 

daloló tájak közt 

este, székelyeknél, - 

este, székelyeknél. 

Ha elfáradt lelkem, 

égi térzenében, 

villámló dörejek 

pokol-énekében, 

népemhez leszállok 

a csiki hegyeknél, 

egy dalt citerálok, 

este, székelyeknél, 


Verseket dalolok, 

sok dalt citerálok, 

keresve nyugalmam 

nem múló halálom, 

gyógyítva szellemem 

a csiki hegyeknél: 

kongó harangszóval 



Vándor az én lelkem, 

hol is pihenne meg? 

Messze halott testem 

ki is értené meg, 

nagyvilág zajában, 

hogy csiki hegyeknél 

miért fáj a népdal, 



Magyarul hű lelkem, 

ha hazám akarja, 

elhagyott szerelmét 

egyszer visszahívja, 

megtalálják még 

a csiki hegyeknél 

leszek megnyugodva 




Sándor József (Pápa) 


Dr. Sándor József versei 

Három árva kis cicácska 

Egy kis virág üzenete 

Láttam egy kis virágot, 

Senkivel nem vitatkozott, 

A réten többi társával, 

Dicsőítő Zsoltárt illatozott! 

Oh, hát Te ember? 

Gyűlöletet prédikálsz! 

A Szeretet Istene Előtt, 

Így, soha meg nem állsz! 

Ám, sietve jő az Úr! 

Igazságot Tesz hamar! 

A meg nem bocsátott bűnbe; 

A pusztító Tűz belemar. 

Ha 

Ha fizika professzor lennék, s 

Tanítványaim azt kérdeznék: 

„Milyen erő tartja fenn e világot? 

Hogyan értsük meg e csodálatot?” 

Oh, igen nagy-nagy örömmel felelnék! 

A Szeretetben lássák a fizika e Törvényét! 

Mert: „Úgy szerette Isten e teremtett világot, 

Hogy Fiát Adta, hogy lássatok örök boldogságot;” 

A többi Törvény is Isten alkotása! 

Mindnek bizony a Szeretet az Alapja! 

Most hát, Te, Isten teremtménye! 

Ez Igazság légyen Krisztusban élted vezére! 

Balatonalmádi, 2016. július 

Te hol fogod tölteni 

az Örökkévalóságot? 

Nézzétek a hangyákat! 

Gondoskodnak a Jövőről! 

Elmondható ez, óh jaj! 

Elmondható minden emberről? 

E földi lét, ha még 120 év is, 

Mi ez, az Örökkévalósághoz?! 

Jaj, a Krisztus nélküli földi élet, 

Jaj, csak örök Ítéletet hoz! 

Óh, mint ahogyan a kisgyermek 

Anyjához, apjához fut kitárt karral; 

Úgy vesd magadat az Úr Krisztus Kezébe, 

S Így Örök Üdvöt Nyersz Azzal. 

S D G 


Tollforgatók táborában 

Szaporodunk, mint a gomba 

Erdők mélyén, eső után 

Páradús talajon rejtve 

Mikrospórát gondoz a nyár. 

Szépkorúság alkonyában 

Csiszoljuk a fáradt elmét 

Mondandónk, mely felgyülemlett 

Egyszerű köznapi termék. 

Óborok jó évjáratát 

Borászaink drágán mérik, 

Festő, szobrász szakállasan 

Művészetben őszikézik. 

Duna-mentén, Dunántúlon 

Írhatnék a vers és próza 

Poétáink sorozatban 

Fonogatják koszorúba. 

Tollat ragad, rímet farag 

Zengős Mecsektől - Mátráig 

Deres-fejű irodalmár 

Lantok húrján rigmust játszik. 

Kis-Kunság és Nyírség tája 

Vers Mekkája zarándoknak, 

Kik a Pegazusnak hátán 

Lovagolni sorakoznak. 

Árad a szív, zsong a lélek 

Szín kavalkád derítenek 

Szerelmek vagy szenvedések 

Fennköltek, de emberiek… 

Ihlet bujkál a szellemben 

Alkotásra buzdít vére 

Író, költő bohém lélek 

Lépj a tettek mezejére! 

Szaporodunk, mint a gomba 

Tollforgató plántálásban. 

A „Nyírségi Gondolat”-nak 

Mágneskénti vonzásában. 

Táborunkban egy-egy új tag 

Frissítésként nívót jelez 

A „LANT és TOLL” kitüntetés 

Szolidáris szint-tartásra KÖTELEZ. 

Gyöngyös, 2017. szeptember 2. 

Nyárelején egyik éjjel 

Cica sírt a padlástérben 

Csendes e-hely, néma, kihalt 

Kóbor macska odafialt. 

Patt helyzet és nem kis méreg 

Nem várt kicsi jövevények 

Mikor értük létrát másztam 

Szétszaladtak valahányan. 

Ekkor cselhez folyamodva 

Anyjuk hangját utánozva 

Előbújtak félve, rögtön, 

Működött az életösztön. 

Egy alomnyi kis cicácska 

Ott reszketett a sapkámba’ 

Dédelgetve, mint kabalát, 

Új gazdijuk állatbarát. 

Üveg, dugó, szelepgumi 

Egy kis ötlet, kész a cumi, 

Így került a három árva 

Sándoréknál dajkaságba… 

Műcicizés hamar lement, 

Táplálékuk cicakonzerv. 

Szürke, cirmos, pöttyös lánykák 

Derűsítik házunk táját. 

Virgoncok és játékosak, 

Okosak és aranyosak. 

Tollt, ceruzát elmarkolnak 

És napestig hancúroznak. 

Fotelban a tv előtt, 

Élvezik a pihentetőt. 

Ölemben elduruzsolnak, 

Maguk módján hálálkodnak. 

Ember, állat közelsége 

Gyógyír minden betegségre. 

Békességben, szeretetben, 

Megférnek a természetben. 

Kedvenc lett a három cica 

Cirmi, Pöttyi és Hamuka. 

Három virgonc kis cicácska 

Mégsem jutott árvaságra… 

Gyöngyös, 2017. július 18. 

| 45

Örömteli tudósítás 

Pápáról 

A Zsinagóga Pápán ismét egy szeretetteli rendezvény 

színtere volt, 2017. december 17-én! 

A Hanuka örömünnepét Schmidt Orsolya a Pápa és Környéke 

Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület elnökének 

tervei fémjelezték! Az úgynevezett hagyományőrzés 

valóban megvalósult, hiszen felekezeti hovatartozástól függetlenül 

a sokszínűség tette példaértékűvé a kiemelt városi 

eseményt. Idős emberek beszélték el, hogy a II. Világháború 

előtt a pápai Zsidó Közösség a legjobb barátságban élt a lakossággal. 

Nos, az Elnöknő Schmidt Orsolya szívélyes megnyitó 

beszédét az ünnepélyes gyertyagyújtás követte, amely 

szertartást Winkler Miksa a Magyar Zsidó Hitközösségek 

Szövetségének tagja és Családja végezte el. Ezt a hős Makabeusok 

történetének ismertetése követte. A továbbiakban 

Varga Györgyné Bárány Ágota a saját verseivel színesítette 

a programot, Szűcs Attila pedig Pecznyík Pál verseit tolmácsolta. 

Sándor József a Mindenható Örökkévaló Élő isten Szeretetéről 

beszélt, s a Szeretet Himnuszát is felolvasta. Az ének 

hullámhosszán is folyt a hálaünnep. A gyerekeknek lelkéhez 

tanulságos és szeretetre nevelő mese olvastatott, - Babos Tibor 

által. Mindenki aztán egy csodálatosan terített, minden 

finomságokkal ellátott asztal körül igazi családi hangulatban, 

baráti ismerkedéssel, beszélgetéssel, szívében örömmel, 

hálával zárhatta magába az Istentőli csodán alapuló Hanuka 

ünnepét! Így szól a 72. Zsoltár 18-19. verse: „Áldott az Úristen, 

Izrael Istene! Egyedül Ő tud csodákat tenni! Áldott 

legyen dicső Neve örökre, töltse be Dicsősége az egész földet! 

Ámen, ámen.” Íme, ismét beigazolódott. 

A tudósítást írta: Sándor József 

Pápa, 2017. dec. 17. 


A világ pódiumain 

Leonardo di ser Piero da Vinci 

(1452 - 1519) 

A reneszánsz legnagyobb művésze - festő, tudós, matematikus, 

hadmérnök, szobrász, író – 

Firenze: Savonarola követője 

Ellentétek: Michelangelo 45 éves 

Leonardó 25 éves 

Leonardó: - a festészet magasabb rendű a szobrászatnál 

- vita egy tömb márványért (DÁVID) 1504 Michelangeló 

- Leonardó megfesti a Szent Anna c. képet ( LOUVRE) 

Leonardó útja: 1502.08.18 

- Cesare Borgánál a várak felügyelője (haditechnika) 

- 1503-ban 50 dukát vagyonnal távozik. 

- 1505. a repülés tanulmányozása: a vércséket figyeli meg, 

közben elkészül a GIOCONDA, ( Mona Lisa). 

Itt látogatta meg az urbínói Raffaelló és csodálta meg a képet. 

- 1506 –ban Milánóba megy: 

Itt megfesti az Utolsó vacsora c. falfestményt, amit XII. Lajos 

fallal együtt Párizsba akart szállíttatni. 

- XII. Lajos felkereste műtermében és meg akarta venni a 

Mona Lisa-t is. Végül I. Ferenc király, az utódja vette meg, és 

Amboise-ba került a kép. 

Leonardó itt halt meg 1519. május 2.-án Clos Luce-ben és 

az Amboise-i kastély Saint-Hubert kápolnájában temették el. 

Halála után 20 évvel Benvenuto Cellini az ötvös és szobrász 

méltatta nagyságát. 

- A világ valaha élt legintelligensebb embereként tartják számon. 

Régi focimeccsek 

Sírhelye ma a Loire - völgyi Amboise kastélyában van 

Honvéd ASE - Rakamaz 

1 : 0 (1 : 0) 

Nyírtelek, 500 néző. Vezette: Maróthy I. László 1964. 

november 8. 

Honvéd ASE: Kulimár - Vedres, Tóth I., Bardi, - Pók, 

Zólyomi, - Kaponyás, Szabó István, Róka, Antal M., 

Treimann. 

A II. világháborúban meggyalázott Pápai 

Zsinagóga bejárata belülről, amely az Isten 

Kegyelméből épen maradt (fotó Sándor József) 

Góllövő: Pók (11-es) 

Jók: Kulimár, Szabó István, Tóth I. illetve Cselovszki, 

Csécsi. 

Megyei „B” osztályú bajnoki mérkőzés 


Szabó Márton-Vasi Szabó 

János (Szombathely) 

Meseregény 

(17. rész) 

Az ablakok nehéz függönyökkel takartak, 

ajtaja csukva, ám így is kihallatszott 

a mulatozás zaja. Pöklencs kétszer 

is nekicsapta a kopogtatót, szőrös pofáját 

zúzmara lepte. A kémlelőnyíláson át 

kíváncsi tekintet meredt rájuk, majd látva 

Pöklencs elszánt ábrázatát - hogy ha 

nem nyit ajtót, kész belerúgni -, sarokig 

kitárta. Hullámokban áramlott az utcára 

a meleg, a foxi egy ugrással bévül termett, 

Barnabás viszont a megfelelő áhítattal 

lépett a tágas helyiségbe. Népének 

mondái a messzi délen is megőrizték a 

muflonháveni csapszék emlékét, aminél 

patinásabb csak egy akadt a földkerekségen, 

az íriszi. 

Fiatal juh engedte be őket, kopottas 

köpeny borította zömök alakját, szarvtalan 

feje széles, domború homlokú, a 

szemvonaláig gyapjúval benőtt, takarva, 

hogy bal füle a csonkig hiányzott, nagy 

fekete szeme élénken figyelte az újonnan 

jötteket. Nem sokáig bámészkodott, 

mert megtermett kos lépett elébük, 

s mielőtt udvariasan köszöntötte volna 

őket, rábégetett: 

- Tarisznyási fiam, szedd a lábad, a 

medvedzenek szomjasak! – majd a foxi 

felé fordult - Üdvözlöm a vendég urakat, 

Tülkös Muflonidisz volnék, a fogadó tulajdonosa! 

Kit tisztelhetek az urakban? 

A fogadós megtermett muflon volt, 

rövid, barna szőrű, hatalmas csigaszerű 

szarvat viselt, hátán fekete csík húzódott, 

aminek két oldalán fehér nyeregszerű 

folt volt megfigyelhető. Pöklencs 

kicsit fölhúzta orrát, ám csöndesen válaszolt: 

- Kékgúnyás Pöklencs vagyok, társam 

a Mézpörgető famíliából Klerencfia 

Barnabás. 

Muflonidisz meghajtotta fejét: 

- Hallottam hírét a nagy mandulaszigeti 

Pöklencsnek, Mézpergető úrnak 

pedig ismertem atyját, a kiváló Klerenc 

fejedelmet: magam is részt vettem abban 

a csatában, mely megállította a gaz 

jegesmedvedzenek támadását az Északi 

Fogadónál. Kerüljenek beljebb! Bár ma 

este sok a vendég, ily jeles személyeknek 

mindig van üres stand, ha meg kívánnak 

szállni, szobát is tudok biztosítani. 


Vasi Szabó János 

Szabó Márton 

- Köszönjük, és elfogadjuk az ajánlatot 

– leültek az egyetlen szabad asztalhoz. 

Különös társaság gyűlt össze. Cseledzen, 

pláne Kalvadopulosz csárdája tanyasi 

söntésnek tűnt a hatalmas, boltíves helyiséghez 

képest, a falakon körbe fáklyák, 

a terem közepén, fönn szekérkeréknyi 

csilláron vastag gyertyák, az asztalokon 

olajmécsesek elég fényt adtak, hogy a legtávolabbi 

sarkot is szemrevételezzék. Az 

ivó északi falánál hatalmas kandalló ontotta 

a meleget. Jórészt megtermett barnamedvék 

vigadoztak, ám nem messze 

tőlük élénk szamédi társaság kortyolta 

a sörét. Az ajtó mellett izmos, Rósejbniföldről 

való mezei nyulak ették répából 

és salátákból álló vacsorájukat. A kisebb 

asztaloknál magányosan, vagy párosával 

feketemedvék, muflonok és a köpenyükbe 

burkolózó meghatározhatatlan fajtájú 

vendégek ültek. Köztük két fiatal birka 

sertepetélt, széles fatálcákon hordták a 

kupákba, vagy pintnyi ónkancsókba kimért 

sört. Egyikük az ajtónálló volt, a 

másik szarvtalanságban hozzá hasonló, 

ám magasabb, véznább, s bár néki mindkét 

füle a helyén volt, pofájának furcsa 

formát adott keresztbe álló, vizenyős szeme… 

Ekkor Barnabás mellett fölharsant 

egy ugatással vegyes nóta, a küttenbergi 

mocsárba kergetett ostoba waúcsik-farkasokról. 

Pöklencs érdeklődve figyelte 

a fél tucat, láthatóan „elázott” kutyát. 

Többségük hozzá hasonló méretű foxi 

volt, ám középen egy nagyobb eb csaholt. 

A társainál vaskosabb, elhízott 

kutya volt, ősei közt miden bizonnyal 

barackparti kömöndörfoxi is akadt. Pofáján 

sörhab terült szét, orra remegve 

szimatolt, aztán meglátva a Kékgúnyást, 

a tölgylapra ejtette korsóját, nehézkesen 

fölemelkedett és meghajolt. 

- Léty üdvözölve, natytiszteletű Pöklents 

uram! 

- Üdv, Falvájó Klancs mester! Mi 

járatban vagy ily messze északon? 

- Naty munkápa kezdtünk társaimmal 

az ősz folyamán itten. A középső kikötő 

állásait erősítettük meg, de most hoty 

a végére értünk, hazafelé készülünk. 

-folytatjuk 

Gulyás László (Monor) 

Ne búcsúzz! 

Ne búcsúzz, Szívem! 

Mert megszakad a szívem, 

Hogy mennyire hiányzol. 

Elmondhatatlan 

Hiába ne, a búcsú kis halál, 

Tiltakozni lehet, de talán 

van benne valami. 

Háborog, fáj, kiabál 

mert nem vagy. 

Pusztító érzés, 

nem kérdés. 

Az ember beledöglik 

az utolsó mondatokba: 

szervusz, vigyázz magadra! 

Gyere vissza gyorsan, 

akárhonnan, 

akármikor, csak gyere, 

mert belehalok hiányodba. 

Ne búcsúzz, Szívem, 

mert az véges, még ha 

képes vagy elhinni, hogy mégsem. 

De az! Minden búcsú szívszaggató, 

Ha rövid, ha hosszú a távollét, 

mert azt akarod, hogy ott legyen veled. 

Neked tárja karjait, neked mosolyogjon, 

neked mondjon szépeket, vagy akármit, 

csak ott legyen veled. Mert szeret. 

Gyönyörű nő, te mindent elraboltál, 

mit embertől lehet, mert nincs más 

csak te vagy. De ez a rablás csodás! 

Vidd, minden a tied, hited, szíved. 

Életed szépsége segítsen, hogy boldog légy! 

Mosolyod láthassa, te vagy 

az élete lényege, 

senki más, te tűzparázs!!! Hiszed vagy sem, 

csodák csodája, tűzvarázs, mely éget, s én, 

közönséges lélek égek, csak égek, s ez jó, 

csodás élet...nagyszerű, csak a búcsú 

rettenetesen szomorú, még ha rövid 

időre szól, akkor is. 

Hiányzol nagyon, drága angyalom. 

Szervusz! Vigyázz magadra! 

Gyere vissza gyorsan, ne hagyj magamra!!!! 


| 47

Fülöp Benjáminné (Kiskunmajsa) 

Boldog felismerés 

Embernek az juthat, ami emberé: emberi 

Az örök egész harmónia az Istené: Isteni 

A szerelem – szeretet – boldogság 

egy úton, egyre megy, 

ha minden kellék megvan hozzá, úgy kerek… 

A boldogság a legkisebb, a legnagyobb, 

a legtávolabbi – legközelebbi: elérhető álom, 

ha kitartóan küzdesz érte, bizton megtalálod. 

Két alappillére: egészség – békesség, 

s a Jóistenben való erős, ingathatatlan hit és 

felebaráti, feltétel nélküli szeretet. 

Nagylelkűség, megértés, megbocsátás, türelem 

gyakorlása biztos boldogságot terem. 

Nyitva legyen szíved mindenki előtt, 

Segítsd a rászorulót, gyámoltalant mindenekelőtt! 

Magadnak élni értelmetlen. 

Oszd szét hát vagyonodat és magadat! 

Nyitott szívvel és lélekkel szeretve 

osztogassad szeretet virágaidat! 

Így magasan szállva és jótettől repesve 

eljutsz az örök öröm és boldogság-szigetre. 

S ha megtaláltad – felismerted 

helyedet a világban, az életed értelmet 

kap, nem éltél hiába. 

Szeresd önmagad, felebarátod, a világot: 

ez mindennél többet ér; így kerek egész: 

a boldogság anyja a hit, a szeretet, 

a jótett és megelégedés. 

(2015. április) 

Kijelölt helyünk 

ALKOTÓK - TOLLAL ÉS ECSETTEL 

Ujfalussy István 

festőművész, aki nem pihen 

Az Orosházi Kiállítást megnyitotta Dávid Zoltán polgármester 

Az életünk folyamában ki van a 

sors által jelölve a helyünk. 

Ha ezen az úton járunk, jó úton 

járunk, s boldog lesz egész életünk. 

Kit oszlopnak, kit útmutatónak, 

mást pedig – szárnynak szántak, 

és ezt megmutathatjuk az egész világnak! 

Csak tudni kell élni, és nem visszaélni 

vele! Így lesz egész életünk boldog 

s igaz értékekkel tele! 

A művész azt tudja megfogalmazni, vagy láthatóvá tenni, amit mi nem 

tudunk, - művészlélekkel nem megáldottak, legföljebb megérezni vagyunk 

képesek. Ezért is döntött úgy a Táncsics Gimnázium Öregdiák Baráti 

köre a Vinculum Közhasznú Egyesület vezetősége, hogy az Orosházi 

Festők kiváló alkotóit a Táncsics Galériába invitálja. (részlet Dr. Blahó 

Jánosnak, a Táncsics Gimnázium igazgatójának megnyitójából). 

A jobb oldali képen a köszönőlevél. 

Ujfalussy István festménye: Sorsunk (2009) 


Kutasi Horváth Katalin 

Párbeszéd egy 

idegennel 

Egy szemüveges, vékony arcú, 

szimpatikus törékeny úr közelít kalapban, 

sétapálcával, mélyen elgondolkodva 

felém. Érzem, hogy csak 

felszínesen érzékeli a jelenvalót, s 

hogy egész máshol jár gondolatban. 

– Mondja csak, uram, mi nyomja 

a lelkét!? 

– Elnézést, ismerjük egymást? 

– Igen, valahogy úgy érzem! 

Mondja hát, mi bántja! 

– Még kérdi? Tán sosem volt több 

beteg lélek, hideg szív, bús szem, 

megfáradt reménység, mint napjainkban. 

A sebzett, bús, fáradt lelkek 

aránya évtizedről évtizedre egyre növekszik.... 

– Komolyan ezen tanakodott sétája 

közben? Tényleg ez a baja? Olyan 

sápadt! Tán vérszegény? Ne hívjak 

orvost? 

– Vézna, szánalmas figura vagyok... 

– Ne haragudjon... Olvas a gondolataimban? 

– Árulja el, tényleg érdekli, mi 

bajom? Nekem valahogy egyáltalán 

nem ismerős ön... 

– Azt hiszem, rájöttem! Tóth Árpádra 

emlékeztet. Hát persze, hogy 

érdekel! 

– A tüdőm... A lombok illatát csak 

ritkán fújja felénk a síró szél. 

– Értem már. Elege van a városból. 

Miért nem utazik el a hegyekbe? 

– Csak nem a Tátrára gondol? 

– Dehogynem, miért is ne? 

Ez a finom lélek nem hökken meg 

közvetlenségemen, pedig más biztos 

tolakodásnak venné kérdéseimet. 

Még rám is ripakodna, kikérné magának, 

válaszra se méltatna! Bár egy 

kicsit furának tartja érdeklődésemet, 

de megosztja gondolatait, érzéseit, 

fájdalmát. Mivel érzi őszinte kíváncsiságomat, 

halkan kimondja, ami 

foglalkoztatja: 

– Csak kevesen halljuk meg a hársak 

dalát, nem látjuk meg a hold arcát. 

Nem emeljük fel tekintetünket az 

ég víztükrére, s talán csak a nyitott 

lelkű kisgyerekek veszik észre a tovaúszó 

furcsa fellegeket. 



– Vagy a gyermekségüket megőrizni 

képes felnőttek, no meg a tisztaságra, 

egyszerűségre vágyó turisták... 

– Igen... És az illatokat felváltották a 

szagok, a zenét a zörejek, a kerek erdőket 

a farakások... 

– ...a tiszta csermelyeket a kiszáradt 

vagy szennyes medrek. 

– Ahogy mondja! S bár vannak még 

tiszta hegyi patakok, érintetlenebb, eldugottabb 

helyek, mégis az az érzésem, 

hogy egyre romboljuk külső és belső világunkat. 

– Azt hiszem, tudatosan vagy akaratlanul 

megvalósítjuk magunk körül azt a 

tájat, mely bensőnkben uralkodik. 

– Igen, pontosan. És szomorú ez az 

„alkotás”. Azt hiszem, ön érti, mi bánt. 

Tényleg ismeri Tóth Árpádot. Talán valóban 

ismer engem... 

– Ön szerint fog esni? 

– Nem azt figyeltem. Csak szeretem 

az eget kémlelni. Tóth Árpád még észrevette 

maga körül a csillagokat. 

– Azokat, melyek között Vajda János 

kiszúrta saját életképét, üstökösét. Mihez 

kezdenének ők ketten a mai világban? 

Tóth és Vajda...Két törékeny lélek! 

– Szerencsés áldozatok... 

– Nem érez itt ellentmondást? 

– Egyáltalán nem. Nekik még eljutott 

a fülükbe a madárdal. Igaz, hogy Tóth 

Árpád kivetített világa beteg, sötét, vak és 

hűvös gyakran, de ő lelkesíti át ilyenné, 

láttatja így, hogy érzékletesebben bemutassa 

lelke szegleteit. 

– Valóban... Ha körülnézett, bőven 

volt még mivel szembeállítania tüdőbajos 

testét, gyenge szemét, bánatos szívét. 

– S ami a legfőbb: megadatott neki a 

csend, mely szüli az áhítatot, a tűnődést. 

A csend, melyet állandóan megtörünk, 

mely kínosan zavaró lehet társaságban, 

de ami annyira szükségeltetik, hogy rendezzük 

a dolgainkat, s hogy kikapcsolhassunk, 

magunkban maradhassunk 

magunkkal. 

– S mondja csak, mi is volna alkalmasabb 

terep erre, mint a hegy, az erdő! 

Ahol mi is megteremthetjük a magunk 

(talán nem is szomorkás) békéjét, mely 

ha nem is felhőtlen, mégis nyugodt, halk 

(és remélhetőleg sokszor derűs) létezés. 

Hallgasson rám, utazzon el a Tátrába! 

Bólogatva tovább indul, majd viszszafordul, 

int, s eltűnik a sarkon. Lehet, 

hogy már soha többé nem kerül utamba 

még egy ilyen ember, aki lelkét azonnal 

libegni bontja, aki azonnal megért, akit 

rögtön megértek. Aki pont olyan magányos, 

mégis nyitott, mint én. 

Lévai Tibor (Zalaegerszeg) 

Az üdvösségről 

Üdvösség felől kérdezett Nikodémus, 

és a következőket mondta Jézus: 

Ha valaki nem születik az Igétől 

újonnan, és a Szent Szellemtől, 

Isten Országát nem láthatja, 

sőt be sem mehet abba. 

Megtérés, újjászületés feltétel, 

az örök életre így jutunk el. 

Felkészülni Ige szerint lehet, 

kizárt minden pótcselekedet. 

Hagyományok ünneplése nem feladat, 

Krisztus követése parancsolat. 

Megtérés és újjászületés jel, 

valóban van törődés a lélekkel. 

Aki Szent Lélektől újjászületik, 

halott szelleme megelevenedik. 

Csak újjászületett szellemmel 

kezdődik a közösség Istennel. 

Fogadd, hívd be Jézust szívedbe! 

Úgy leszel az Atyának gyermeke. 

Az Úrral legyen kapcsolatod. 

Akkor mennyben is lesz, jó, ha tudod. 

így nyer értelmet az élet, 

megváltozik beszéd, cselekedet. 

Hittel keresd Isten Országát! 

Kutasd, olvasd a Bibliát! 

Aki megtartja, és éli az Igét, 

Krisztusra bízza életét. 

Kegyelemből, hit által van üdvösség, 

mindörökké az Úré a dicsőség. 

Bárány áldozata 

Nyomorúságunk lehet testi-lelki betegség, 

lesújt, mert valóságos igazi ellenség, 

különösen fiatalságunk vagy életünk delén. 

A gondolkodó ember nem lehet 

reménytelen, csüggedt, megkeseredett, 

mert Jézus itt van, él, aki megkeresett, 

vigasztaló szavakkal megörvendeztetett. 

„Hívj segítségül engem 

a nyomorúság idején, 

Én, megsegítelek téged, 

és te dicsőítesz engem”. 

A Bárány áldozata jelenünk és jövőnk 

áldása. 

„Betegségünket Ő viselte, 

és fájdalmainkat hordozá!” 

„És Ő megsebesíttetett bűneinkért, 

megrontatott a mi vétkeinkért, 

békességünknek büntetése rajta van, 

és az Ő sebeivel gyógyulunk meg!” 

Ószövetségben Isten szólt: 

„Én vagyok az Úr, a te gyógyítód!”. 

Felajánlotta segítségét, és örök szeretetét. 

| 49


Pataki Ferencné (Hortobágy) 

Olyan könnyű volt megszeretni Téged... 

Mint egy szép álom, úgy jöttél és kérted 

S én nyújtottam feléd a kezem 

Egy szó nem volt, csak szemednek fénye 

Elvarázsolt, és megérintette a szívemet. 

Hallottad már mit mond a szív ilyenkor? 

Azt mondja a szív: jártam már itt sokszor! 

Ismerős érzés ez! Vágytam akkor is a tiszta szerelemre, - 

És boldogok voltunk együtt mindig. 

Csak szeretni akarlak: csendben, nyugalomban. 

Érezni akarlak, féltőn karjaimban. 

Hozzád bújni, elmondani örömöm, bánatom. 

Megsúgni azt, hogy Te vagy a holnapom. 

De egyszer jött egy vihar, túl a tenger felől 

És elsodorta szívednek zálogát: ölelést, 

csókot és annyi vágyakozást! 

És Én vérző szívvel járom utamat, s szívem azt mondja: 

Ó, Kedvesem! Milyen nehéz már elfeledni Téged!!?? 

Tél a hortobágyi pusztán 

Járom a hortobágyi pusztát, és 

Csodálom végtelen, néma síkságát. 

Néhol kicsi erdő, és tengernyi nád, 

Meztelen cserjék és meztelen fák, 

Öltött magára vastag zúzmarát. 

Hallgat a puszta, és 

Mélyen hallgat a téli táj. 

Ma az égbolt szürkeségéből hull alá, 

Mintha aggastyán rázná, 

Rőt, deres szakállát. 

Most hull a hó sűrű pelyhekben, 

A szél süvít árkon, bokron át. 

Még a távolban hetyke őzike sétál, 

Fejét fölszegi, nézi az idegent, 

Vagy téli etetőt keres talán? 

Látom a pusztát fehér lepelben, 

Fák s cserjék díszes öltözékben. 

Mint menyasszony fehér bundában, 

Húzza, vonszolja magával, 

Hatalmas fehér, csillogó fátylát. 

Még csendes a puszta, 

Még sokáig hallgat a téli táj. 

Csikós, gulyás, juhász is már, 

Régi téli szállásán vigyázza barmát, és 

Hosszasan elnézi a kihaltnak tetsző téli pusztát. 

Bevallom őszintén ez az egyik legkedvesebb versem, 

mivel írtam ezt azon éjjel, amikor a nagy hófúvás 

miatt nem tudtam hazajönni a boltból, ahol dolgoztam 

akkor. Tehát ez a vers a valóságot szimbolizálja 

a nagy hortobágyi pusztáról! 

Váradiné Vastag Györgyi 

(Kiskunhalas) 

Kocsiút 

(Ennél a versnél a babát 

ölünkbe ültetve ütemesen 

„zötyögtethetjük”, a 

hullámvasútnál megemelhetjük, 

a liftesnél óvatosan 

feldobhatjuk, ha szereti.) 

Sej, ez a kocsiút 

zityeg-zötyög, 

zötty. 

Nyelvedet ki ne nyújtsd, 

leharapod, 

zötty! 

Kátyúkból áll az út, 

zityi-zötyi, 

zötty, 

vicces hullámvasút, 

mert síne eltörött. 

Benne ezer tócsa, 

licsi-locsi, 

fröccs, 

s liftnek is jó volna, 

sihi-suhi, 

tötty. 

Ha ezer gödör nem volna, 

zityi-zötyi, 

zötty, 

az bizony jó volna, 

licsi-locsi, 

fröccs! 

Zörgő taligám 

Zörgő taligám 

vágtat szaporán. 

Uzsgyé, kiskomám, 

lecsap taligám! 

Zengő kereke 

gyorsan peregve 

hogyha szétesne 

- jaj, de rossz lenne! 

Taligám merre fut? 

Fel is út, le is út! 

Nem kell gyorsvasút, 

jó a gyalogút. 

Sárközi Árpád versei 

A Loch-Nessy szörnyről 

(Újsághír) 

Évtizedek óta 

Legendák lengenek 

a Loch - Nessy tó körül 

hogy a mélyén valami szörny 

lakozik 

s időnként megtöri a 

sima víz tükrét 

Sokan látni vélték már 

Amint felüti ott dinoszaurusz 

fejét. 

De most eljött az idő 

A tudósok víz alá szálltak 

Acélhálóval befogták a szörnyet 

S most már karnyújtásnyira van 

Emberközelben a Loch-Nessy 

szörny 

A biológusok testközelből 

Tanulmányozzák anatómiáját: 

Szörny-szerű fejét, fogának erejét 

De Genet doktor lemondóan legyint 

A professzor szíve szomorú 

„sokan látni vélték már” 

Hosszú kéz 

Hosszú Kéz forgatja a kardot 

Egyre hangosabban hallom suhogását 

Látni is vélem élén csillanni a Fényt 

Előbb - utóbb darabokra fog szelni 

De százfelé törik bennem a penge 

Én eggyé rakom magam 

Mert illenek egymáshoz darabjaim! 

De a kard! 

Hogy szedi Össze véres darabjait - 

A véres rozsda enyészi el! 

„Hosszú kéz forgatja a kardot” 


CSALÁDI SZALON 

Rajcsányiné Herczegh Rózsa 

(Budapest) 

A sors adománya… 

Esténként, ha imádkoztam, 

Istenemmel társalogtam. 

Megköszöntem jóságosan, 

segítségét minden bajban. 

Gyermekként az égtől kértem: 

fiaim legyenek nékem. 

Szőkét, barnát - kettőt kértem. 

Megkaptam, így boldog lettem. 

Misi fiam sokszor várta, 

legyen neki testvé- társa. 

Emlékek most éledjenek. 

István fiam megszületett. 

„Hetvenhatot írtunk akkor. 

Nekem új csillag adatott. 

Életemnek értelme lett, 

a két fiam reményt keltett. 

A mi telünk – 

„2018” 

Ahogy látom, 

mosolyogva 

ragyog a Nap. 

Ablakokból 

nézegetve, - 

tavaszt színlel 

A valóság: 

Naptár szerint 

Telet írunk. 

A hó a tél, 

más tájakon 

kalandozik! 

Már nem látom 

virágaim 

ringó táncát. 

Alszik a kert. 

Vad ibolya is 

aludni tért. 

Rózsa bokrok 

szundikálnak. 

Tulipáno, 

földbe bújtak. 

Szélrózsáim 

elhervadtak. 

Szellő suha, 

szilfa ágon. 

Szerelemnek 

kék virága, 

már elszórta, 

apró magvát. 

Azt gondolom: 

A mi telünk, 

fehér színű, 

hó-paplanját 

otthonában,- 

alva hagyta. 

Késlekedve, 

elmegy érte. 

Szórja, szórja 

hegyre, rétre. 

Gyermekeknek 

örömére. 

Ilyen a mi, 

kedves telünk. 

Meglepően 

szórakoztat. 

Váltva kedvez, 

hóval, Nappal. 

2018. 01 .02. Csepel 

Bizony, mesés a sors keze, 

újra szép lett az életem. 

Bármit hoz már a sors nekem, 

nyugodt szívvel elviselem. 

Néha bizony úgy gondoltam, 

kétszer rossz vonatra szálltam. 

Türelmemnek lett gyümölcse, 

unokáim szeme fénye. 

Az első köztük Andrea! 

Varsóban lettem nagymama. 

„Nyolcvanhat” volt az év száma, 

csöppnyi szépség, ég áldása! 

„Nyolcvannyolcban” Magdi menyem, 

ikreknek adott életet.. 

Misi, Zsolti a két öröm. 

Nekem boldogság, köszönöm. 

Jó Istenem szeret engem. 

Az unokák körül vesznek. 

Az élet apró csodája, 

Kata, Boldi mosolygása. 

Norbit, Zsoltit Bea adta, 

neki nem vagyok az anyja. 

Remélem ők is szeretnek, 

hiszen a családom lettek. 

„A családommal Szentestén”, - 2017.12. 24. A két fiam(Misi, István és családja. 

Dédunokám: Dávidkánk, (a karomon) A Sors adománya c. vershez) 

Kereslek… 

Merengek az élet dolgain. 

Eggyé válnak gondolataim. 

Sehol se látlak, nem ismerlek. 

Éveket átlépve, - „kereslek”. 

Unokák képe néz felém. 

Minden kép egy bájos regény. 

Éltüket jóság kísérje, 

álmukat Angyaluk védje. 

Adott az élet jót, rosszat. 

Elviselni megtanultam. 

Szeretetet adtam, adtam. 

Előfordult, - én nem kaptam! 

Szükség van a reménységre, 

szeretteim védelmére. 

Ne bántson az élet többé. 

Hozzon a sors, sok szerencsét! 

(2008. 08. Csepel) 


Magdi menyem és unokája Dávid, a 

tündéri dédunokám” 

Kereslek én: a csillagokban. 

Kereslek: fénylő Napsugárban. 

Kereslek: színes virágokban. 

Kereslek: minden „öröklétben”. 

Gondolataim, ha elérnek, 

csillagok fényével kísérnek. 

Felírom nevemet az égre, 

Így megtalálsz engemet végre. 

2016. 02. Csepel, 

| 51

Kiáltás 

SÁNDOR JÓZSEF 

(Pápa) 

Szerkesztő bizottsági 

tagunk küldeményei 

Veszprémből indult 1940-ben életem 

A Látóhegy utca 4/b-ből! 

Szent Szellemi Szél adatott 

Drága Szüleimen keresztül Istentől! 

Így, kiskoromban már láttam; 

Ketrecharc van e világon! 

A rácson belül élet-halál harc! 

Kívül, sok ember szurkol a lelátón! 

Ám, mindnek sorsa szomorú! 

A szeretetlenség bűne teszi ezt! 

Úgy láttam, hogy kívül-belül, 

Szeretet nélkül mindenki veszt. 

Van, aki észre sem veszi 

e narkotikus valóságot, 

Más, természetesnek veszi, 

A külső-belső kilátástalanságot! 

Most hát én szurkoló leszek, kiáltván 

A rácson kívül-belül lévőknek: 

Hagyjátok abba az eddigi cselekedeteket! 

Legyetek harcosai a Szeretetnek! 

Minden kontinensen, az egész Földön; 

Népek, Nemzetek, Ágazatok, Embertestvéreim! 

Azonnal nyújtsatok békejobbot egymásnak! 

Osztozzatok mindenhol a Szeretet Gyümölcsein! 

Van élő, örök, személyes Teremtő Isten! 

E Világot Szeretettel, Szeretetre Alkotta! 

Jézus Krisztus Szent Szellemétől Foganva Jött! 

Bűneink Ítéletét Önként a Golgotán Elvállalta! 

Álljatok E Történelmi Valóságra! 

Krisztus Egyedül a Béke Fejedelme-Ura! 

Ő Feltámadott, s várja az Ember válaszát! 

Vigyázzatok! Ki mit vet, azt aratja! 

Hát, e kiáltás érlelődött bennem. 

Jusson a szívébe Ma Mindenkinek! 

Ezeket ugyan én kiáltom, de 

A Dicsőség Légyen Egyedül Istennek! 

2017. aug. 23 


Ma még Nyitva a Kegyelem Ajtója! 

„Megváltotta az Úr szolgáját, Jákobot!” 

Isten parancsa Ennek hirdetése! 

Jahve Betartotta Drága Ígéretét! 

Igaz a Szent-Írás minden Igéje! 

Ábel báránya előre mutatott 

Az Úr Jézus Isten Krisztusra, 

A Júda Győztes Oroszlánjára, 

Az Ígért Messiásra Isten Bárányára! 

Nem Pilátus ítélete, nem a hamis vádak, 

Hanem bűneink, minden ember bűne ölte meg! 

Mert Kereszthalálát, helyettünk való Áldozatát, 

Még a Teremtés előtt, Maga Isten Határozta Meg! 

Óh jaj, ha Krisztus a keresztről 

A sátáni kísértésre lejött volna, 

Bár Jézusnak lett volna erre hatalma, 

De akkor mindnyájan elkárhoztunk volna! 

Nos hát, nem Izrael s a római katonák 

Voltak Krisztus halálának okozói, tettesei, 

Hanem a Te s én és mindenki bűne, 

Melyek árát a Messiás, Vérével Fizette Ki! 

A Teremtett Világegyetem Legnagyobb Ténye Ez, 

S Isten Vérével Írt Örök Szentség! 

Bárki vagy Barátom, ha szívvel hiszed, 

Rút bűneidről meg nem emlékezik az Ég! 

Megváltotta az Úr Jákobot, Izraelt, de 

Golgotai Győzelme Érvényes minden hívőre! 

A Feltámadt Úr Jézus Isten Krisztusnak, 

Végtelen bűn-Törlő Értékű a Szent Vére! 

Most hát egész Izrael és Világ, Emberiség! 

Egyszerre a Földről hittel kiáltás az Istenhez az Égbe! 

Ma még épp erre Vár a Mindenható Szerető Isten! Ám 

Örök Ítéletet arat, kinek kemény marad a szíve. 

Isten igéjének, Ézs.48, 20. Parancsának 

engedelmeskedve: 

Szeretettel: Sándor József 

NOW 

The Lord Jesus Christ 

Is not here! 

For He Is Risen! 

Oh! Oh! Ah! 

The man has sinned against God! 

Therefore is fear, oh! 

The fear is a prison! 

But the Love is a exit! 

Therefore now I give advice to you; 

Pray to God by Lord Christ! 

The prayer changes things! 

The God Love you! 

Krisztus 

Uramnak! 

Bűnleprát kaptam, jaj 

Észrevétlen! 

Fekete lettem, 

Mire észrevettem! 

Bűneim súlya 

Tonnás tömeg! 

Örök ítélet várna 

Jaj engemet! 

O, de meglátta 

Isten s Fia! 

Lejött értem 

E seholba. 

Ítéletem 

Rajta csattant: 

Korbács és kereszt 

Itten alant! 

Aztán feltámadva jött 

Hozzám Szerelmével; 

Átszegezett 

Szent Kezével. 

És megkérdezett; 

Óh, szelíden, 

Szíven ütően: 

„Szeretsz-e engem?” 

Könny szökött 

A két szemembe!! 

Bűnbánat 

Az én lelkembe! 

Ő rám tevé 

A Jobb Kezét! 

Kegyelmét Adta, 

És Szellemét! 

Aztán az Ő 

tekintete, 

Békét Adott 

a szívembe! 

Örök Éltet 

Tudatomba! 

Jelenése 

Garancia! 

Hála gyúlt 

Így én lelkemben, 

Dicsőítés 

Az énemben! 

Leborultam, 

S jött válaszom: 

Örökre Szeretlek Uram, 

Drága Istenem, 

Megváltóm! 

The Son of God died for you! 

He is A Glorious Savior! 

The man who has the Son; 

Has Eternal Life! 

Belief The Lord Jesus Christ!!! 

Soli Deo Gloria! 

Wrote: With Love Joseph Sandor 

27.10.2017 Pápa 


Virtyó Nelli 

Useless hero 

Legalaptalanabb reményeim közé 

tartozott mindig is egy hős érkezése az 

életembe. Valaki, aki leveszi a terheket 

a vállamról, aki mindent, minden alkalommal 

megold helyettem. Egy olyan 

személy létezésére vártam, aki majd 

kihúz a gödörből és nem engedi, hogy 

visszazuhanjak. Bájosan képzelegtem 

arról, mennyire fog szeretni engem, 

azért aki vagyok. Milyen is lennék, ha 

mindenben rá támaszkodom? Igen, itt 

kezd el inogni az alap. Egy nyámnyila, 

teszetosza, magáért kiállni képtelen 

ember válna belőlem. Éppen emiatt nagyon 

instabil ez az álom. Nehezen, de 

sikerült a saját kreálmányomat átlátni, 

megérteni és levonni a tanulságot ebből 

a fantasztikus, sztereotipikus kapcsolati 

formából. Pontosan, a védelmező 

és a gyámoltalan szerelméből. Elvégre 

mindannyian túlértékeljük ezt a hősiesség 

dolgot. Nincsenek hősök, megmentők. 

Ez nem a BTK, hogy kiskapukat 

keresgéljünk benne. Végig megyünk az 

életnek csúfolt szopató procedúrán, így 

vagy úgy, lássuk be, isteni beavatkozás 

nélkül. 

Kicsit bánt is a dolog, de körülbelül 

huszonegyéves koromig rendíthetetlenül 

hittem ebben a tündérmesében. 

Végül engem is megszállt a jótétlélek, 

megajándékozva az igazsággal. 

És, hogy ez a világot megváltó pillanat, 

ez a kegyetlen megvilágosodás 

mikor következett be? Nem olyan rég. 

Kicsivel több, mint két évtized, de nem 

sietünk sehova, nem? 

Ezt legalább annyira fájt megtudni, 

mint a tényt, hogy az autizmus gyógyítható. 

Más okból kaptam szívrohamot, de 

az érzés stimmelt. 

Nem vitatkoztam azzal a világi idiótával, 

hogy az bizony, a szó konkrét értelmében 

véve nem gyógyítható, nem 

múlik el. Csakugyan lehet hozzáértéssel, 

különböző fejlesztésekkel javítani a helyzeten, 

viszont ez rengeteg idővel és áldozattal 

jár. Nem ecseteltem a genetikailag 

örökölhető, idegrendszeri betegségek 

velejáróit és a felgyógyulás arányát. Ám 

akkor, abban a végtelen „pillanatban” 

amíg vártalak nem fakadtam ki, bólogattam 

helyette, és azon gondolkoztam: milyen 

sok igazság rejlik a szavaiban, mert 

amúgy is olyan jártas ebben a témában. 

Az általa megváltásnak vélt gondolat 

olyan mértékben kapott el, hogy majdnem 

félrenyeltem a levegőt. Döbbent 



ábrázatom úgy tűnt bátorította is, mert 

nemhogy abbahagyta volna, folytatta 

magasztos tényszerűségei megosztását. 

Ha nem vontál volna magadhoz, - sürgetve 

az indulást, garantálom, hogy 

áttért volna a skizofréniára és én ott estem 

volna össze agyvérzésben. Ilyen ez a 

gyógypedagógiai ártalom. 

Habár a lényeg itt is az, hogy megmentettél. 

Tudatos lett volna 

vagy a sietség miatt? Nem tudom, mert 

egyszer sem kérdeztem és talán a lehetőségem 

is odaveszett mostanra. 

Azonban sajnálatomra az, hogy nem 

lesz saját hősöm, nem lett ilyen nyíltan 

tisztázva. Ezt nem mondta ki hangosan, 

fájó szavakkal senki. Még te sem. Az igazat 

megvallva nem is vártam rá, akképp 

intenzívebben mart volna az igazság, ha 

te szembesítesz vele. Tehát ezt a fenséges 

utat magamnak kellett felderítenem. Miután 

elkezdtem erre figyelni, nem okozott 

nagy fejtörést felismerni azokat a 

szituációkat, amiket eddig félreértettem 

és helyes jelentést társítani hozzá. Szépen 

lassan azt vettem észre, hogy neked is 

szükséged van egy ilyen átmeneti döntéshozóra, 

valakire, aki egy kicsit átveszi 

azokat a végeláthatatlan terheket, amiket 

nap, mint nap cipelsz. Ezidáig talán elvakított 

az önzés, a vágy, hogy ezt a szerepet 

nekem te játszd el. A csere egyszer 

sem jutott az eszembe, pedig én is lehettem 

volna a te hősöd. 

Mikor elhagytál, vagyis hivatalosan, 

amikor nem engem választottál, meglehet 

nem is azt a másik lányt sokkal inkább 

magadat, túl sok időm volt hirtelen 

magamra, a benső énemmel való elmélkedésre. 

Haragudtam persze, őrjöngeni 

tudtam volna és ha nem tartanak vissza 

ezer százalék, hogy megütlek. Jó néhány 

magányos nap, hét után, amit a múlton 

való rágódással töltöttem, be kellett látnom, 

- legfőképp magam és a lelkiismeretem 

előtt, - hogy az én kezem is 

mélyen belenyúlik a problémába. Kisajátítottalak, 

eluralkodott rajtam a féltékenység, 

védtem azt, amit az enyémnek 

tartottam. Nem bírtam, ha mással foglalkoztál, 

te az én hősöm voltál, nem valaki 

jöttmenté. Kibírhatatlannak állítottál be, 

gyerekesnek, ráadásul a viselkedésed elutasító 

volt velem szemben és a válaszaid 

is gúnyban áztak. A büszkeség lebegett a 

szemeid előtt, az ösztön, hogy ne hódolj 

be. 

A hatását ennek a láthatatlan függönynek, 

ami a vesztünket okozta csak 

most érzem igazán. Feleslegesen hoszszú 

ideig hagytuk érvényesülni. Ahogy 

kitisztult a látásom, objektíven tudom 

elemezni azt, ami a miénk volt. Az apró, 

homályos, kis darabok lassan kiadják 

a képet, csupán abban reménykedem, 

hogy valami borongós, őszi időszakban 

ábrázolt, impresszionista festmény részletei 

ezek. Ha ez maradna meg, mint a 

kapcsolatunk hagyatéka, szívesen emlékeznék 

vissza rá. Ennek érdekében most 

képzeletben hátrébb sétálok ebben az 

üres teremben az újonnan szerzett tudással 

az oldalamon, hogy megtekintsem a 

közös alkotásunkat. Lehetséges, ehhez el 

kellett hagyjalak téged és egyes egyedül 

tekinteni meg ezt a páratlan kiállítást. Az 

is lehet, a hirtelen jött érzelmeim takarták 

ki a mű igazi valóját. El kellett telnie 

annak a bizonyos időnek, hogy most 

végre láthassam. Voltaképp pont olyan 

amilyennek vártam, letisztult, nyugodt, 

melegséget árasztó és befejezett. 

Összességében temérdek dologért 

lehetek hálás neked, köztük, hogy most 

már tudom, senki nem fog megmenteni, 

tulajdonképpen ez az, amit magammal 

viszek. Ezen túl nem várok a segítségre, 

arra az egyedülálló személyre, aki majd 

harcol helyettem. Legalább ilyen tanulsággal 

zárul a kapcsolatunk, ha azt a sokak 

által emlegetett boldog véget nem is 

tudhatjuk magunkénak. 

Végül legyőzött minket a gőg. A hiánya 

valaminek belőlem, belőled, belőlünk, 

valami, aminek a megértéséhez 

még éretlenek vagyunk. Mikor is érünk 

el arra a szintre? Senki sem tudja, mert 

egyén függő. Mindenesetre így, hogy 

nincsenek zavaró tényezők az életünkben 

– nem vagyunk már egymás mellett, 

nem tudjuk korlátozni a másikat – már 

foglalkozhatunk egy kicsit saját magunk 

megmentésével. A módjára egyedül kell 

fényt derítenünk. Innen egy magányos 

útra lépünk mindketten. Van rá esély, 

hogy látlak majd újra, de előtte fel kell 

nőnünk. 

Nem ígérem, hogy várni fogok 

rád, de egy ideig égető lesz a 

hiányod, amin előbb túl kell lépjek, és 

csakis azután leszek képes megvívni ezt 

a csatát magammal. Szóval nincs határidő, 

nincs lejárat, használjuk ki egy 

csöppet a váratlanul ránk szakadó szabadidőt. 

Töltsük el hasznosan, váljon 

belőlünk értékes ember. Míg távol vagyunk, 

mentsük meg magunkat külön, 

de együtt. Ameddig nem lesz mást átölelnünk, 

mindaddig, amíg nem arra alszom 

el, hogy altatókat dúdolsz a fülembe, 

kizárólag magunkra számíthatunk. 

Nem vesztegethetünk el több percet tétlenül, 

tennünk kell valamit magunkért, 

ezzel egymásért, mivel nem lesz külső 

segítségünk, mert hősök nem léteznek. 

| 53

Maróti Dezső (Harkakötöny) 

Amíg ifjú voltam 

Amíg ifjú voltam 

futó rózsa voltam 

Folyton csak öleltem 

folyton csak csókoltam 

Csodaszép virágom 

gyöngyharmatban nyílott 

Akit én szerettem 

az a szívén hordott 

Utolsó vacsora 

Húsvét volt, vacsora 

az úr asztalánál, 

tanítványok ülték körbe, 

a mécses világánál. 

Fogadván hűséget, 

hőn szeretve vallák, 

Jézus az ő uruk, 

soha el nem hagynák. 

Mégis elárulván, 

bűnbe hullt szavakkal, 

gúnyos pörre adva, 

gőgös nagy urakkal. 

Kimondták a törvényt, 

kimondták a vesztét, 

vállára akasztván, 

a szenvedés keresztjét 


Kőhalminé Anikó versei 

Újévi köszöntő 

Lassan-lassan, 

vége van az évnek, 

elfogynak a napok, 

nyugovóra térnek. 

Ez évből kilépünk. 

Új évet kezdünk. 

Töltse meg a szíveket, 

a szeretet erénye. 

Szomorúság ne érjen. 

Jó egészség legyen, 

ragyogjon víg mosoly 

minden kisgyermeken! 

Legyen minden napunk 

áldott és szép. 

Béke szálljon a földre, 

s egy boldogabb év. 

Koccintsunk az újévre, - 

a jobb, békés jövőre. 

Legyen hitünk, szeretetünk, 

ez maradjon meg nekünk! 

1997. Minden jog fenntartva. 

Evokáció 

Élet 

Egyszer hajdanán sok minden megtörtént velem 

múltam a jövőmbe cipelem 

Varázsló 

Tükörterem! 

Emlékek kincs vára;.. - tudod megszoktam rég 

szavaim festik a sorsom színét 

Álom, és 

Valóság! 

Amit rajzol egy szó, néha lehet túl rossz, és 

néha-néha túlontúl jó 

Hoppá-hoppá 

Váram ez? 

Szállnék én a magasra, előre, mint a madár 

élete nyarából,.. - mese várába 

Bíz ám 

Az ám! 

Még egyszer vissza csak egy kis időre, 

ahol gyerekkorom vígsága vár 

Remény, 

Öröm vár! 

Lehet ámítás avagy csábítás;.. - mégis így érzem 

életem minduntalan újat ad nekem 

Ez az 

Ez az élet! 

A nyugdíjas kort elértem, oly sok mindent 

megéltem, meg bíz én! 

Élet, 

Rend! 

Sok évtized mögöttem - mégsem öregszem 

Én örök Tinédzser leszek! 

De szép, - 

Ó de szép! 

Vallom;.. - a szépet csodálni, az igazat óvni kell, 

a nemeset tisztelni, a jót körülölelni! 

Ez 

Érdem! 

©Minden jog fenntartva! 

Járjunk hát Jézussal, 

együtt a Golgotán, 

imádkozzunk végig, 

kínba hullt lábnyomán. 

Ajánljuk fel lelkünk, 

böjttel, bűnbánattal, 

kérjük a megváltót, 

méltón, alázattal. 

Legyen erős várunk, 

legyen menedékünk, 

e vészjósló korszakban, 

legyen segítségünk! 

Dicstelen a múltam, 

a jövőm elkésett már régen 

Csak pellengér a sorsom 

Vajh szabad még remélnem? 

Fekete Zsuzsanna 

Téli nappalok 

Hogy lehetne más ez a nap 

Hogy lehetne szebb-jobb 

Mint a tegnap. 

Ablakon nézem a zorduló időt. 

Zuhog az eső 

Majd az időjárás hírtelen 

Vad havazásba kezd. 

Tél van 

December vége. 

Elnézem, amint a szél 

Felkapja a hópihéket 

És kavarja, szórja 

Mintha egy szakadt 

Tollpárna lenne! 

Beteríti vele a Földet. 

A vadak ijedten bámulnak 

A tájba 

Rácsodálkoznak 

E hírtelen jött - 

változó világra.! 

Sárközy Vendel Gergely 

Arany János 

Igazi magyarként 

magyar szülőktől 

ismerte meg a magyar hazát. 

- A magyar virágos tájakat, 

a csilingelő patakokat, 

az ég felé magasodó 

fenyőket, jegenyéket. 

- Ő a földön járó 

népi egyszerűségével 

„jegenye” magassággal 

énekelte meg a nép akaratát! 

(Arany Jánosnál ellenszenves volt 

a haza és a nemzet „piacra dobása”.) 

2017. október 9. 


Szilvási Erzsébet (Ibrány) 

Merengés... 

Elindultam, mert éreztem menni kell, 

Hová is? Még nem döntöttem el. 

Tükörbe nézek, és jóváhagyom, 

Látszik rajtam a nyugalom! 

Menni szeretnék, vagy csak kint sétálni, 

Egyedül már nem tudok itt várni. 

Vágyaimat magamba bezárva, 

Kicsit sietve lépek az utcára. 

Ott biztosan jobban érzem magam, 

Ott elkeveredek a nagy forgatagban, 

Ahol mindenki megy, ki ide, ki oda, 

Csak én megyek céltalan, valahova, 

Nézem majd sorban a kirakatokat, 

Fákat, virágot, dalos madarakat, 

Nem fontos mindig, mindent célhoz kötni, 

Csak úgy, otthonról el akarok szökni! 

Találkozni azzal, akit rég nem láttam, 

Repülni a széllel, a kis pacsirtával, 

Vagy ülni egy padon, merengni a múlton, 

Felidézni a régit, mi szép volt az úton, 

Mert volt sok szép is, meg volt mindenféle, 

Fiatalságon túl, - felnézek az égre, 

Így jut az eszembe: Isten kezén tartott, 

Vigyázni kell arra, ha elérem a partot, 

Tiszta legyen szívem, minden gondolatom, 

Ami meg volt tiltva, arra nem is vágyom, 

Azt tehettem mindig, mit Isten engedett 

Ő mutatta meg itt mindig a helyemet, 

Most is vágyaimat magamba bezárom, 

Köszönöm Istenem, velem vagy mindenütt 

Ezen a világon! 

Nagydobrony, 2017. július. 

Szilvási Erzsébet - Merengés 



Papp Ferenc 

Síneket sirat az eső 

József Attila emlékére 

Eső ólmozta a tájat 

a sínek tátogva, éhesen 

valakire vártak. 

Balatonszárszón az éjszaka 

egy tehervonat áthaladt, s a telefonok 

egy halálról hírt adtak. 

Felsőbb utasításra a doktornő 

önmagáról is lemondott. 

Szerelmüket s a síneket 

szomorú eső áztatott. 

Síneket sirat az eső, 

a mindig visszatérő, 

síneket csillogtat 

decemberi eső. 

2015. december 15. 

Sárközi Árpád 

Sírom hegedűm 

bársonyos hangjait 

Sírom hegedűm bársonyos hangjait 

Bár nem volt Stradivari még Amati sem 

De ezüsttel átfont húrjai mélyen zengtek 

Avatott ujjaim alatt 

Most szétcsúszott eresztékei miatt 

Tokjába zártan hallgat 

Szánom F- dúr tavaszi szonáta 

Léleksimogató dallamát 

Vagy a Lakampanella haranghangjait 

És az őszi erdők nemes vadjainak 

Stakátó szökelléseit a Négy Évszakban 

Szeretném újra hallani a Bach 

Szóló szonáták tömb hangjait 

S másfelől még az 

Örömóda halkuló kórushangjait 

Tokjába zártan hallgat’ 

József Attila 

Timár Gábor (Budapest) 

A nimfa és a szatír 

A Balatonnál nyaraltunk, 

És jókat sétálgattunk. 

Az út mellett nem volt járda, 

Nem mehettünk együtt párba. 

Ilona alakja szexi, 

S járása szebbé teszi. 

Ezért sokan nézegetik, 

Rajta legelnek szemeik. 

Az autósok jöttek-mentek, 

És bennünket nézegettek. 

„Nimfát kerget a vén szatír, 

Gyorsan futni ő már nem bír”. 

A vízparton fagylaltoztunk, 

Hazafelé gyalogoltunk. 

Libasorban, mint korábban, 

Egy kicsikét még gyorsabban. 



„A kis nimfa egy jó futó, 

A vén szatír meg kitartó.” 

Délután más útra mentünk, 

Itt egy széles járdát leltünk, 

Kéz a kézben sétálgattunk, 

Vacsoráról álmodoztunk. 



„A vén szatír fogott nimfát, 

Most adja le a nagy dumát.” 

Végül eltűnt a szép járda, 

Nem mehettünk itt már párba. 

Innen kezdve én vezettem, 

Ilona jött énmögöttem. 

Egy vendéglő mellett jártunk, 

S jó szagoktól csorgott nyálunk. 

A szállásunk közelében, 

Megnyújtottam én a léptem. 

Meneteltünk a melegben, 

Csuromvizes lett az ingem 



„A vén szatír tapogatott, 

A nimfa meg odacsapott. 

A szatírt most Ő kergeti, 

Ha eléri, jól megveri.” 

| 55


E. Nagy István (Fehérgyarmat) 

- A Nemzeti Megbékélés egyik kezdeményezője - 

„Édesapám emlékének tartoztam ezzel, aki végig hitt a Szocializmus magasabbrendűségében!” 

Ami a lelket megmérgezi (16. rész) 

„Regél a múlt, inté a jelent, soraid közt ne tűrd a jellemtelent!” 

Mert kire is lőtt volna az apám? Az 

egykori falubéli osztálytársaira, fellázadt 

volt barátaira? Hogy nézett volna 

utána a szemükbe? Nos, itt kezdődik 

nálam az EMBER, - aki bár gyarló és 

sok hibája is van - ,de ha a szűkség 

úgy hozza, a félelmét legyőzve emberséges 

tud maradni minden helyzetben 

és minden időben! Egyszer egy kisebb 

„delegáció” jött hozzánk a szolgálati 

lakásunkba azzal az ürüggyel, hogy azt 

hallották, a tanácsházán fegyverek garmadája 

van felhalmozva. Ezt a vádat 

akarta édesapám megcáfolni, amikor 

a községházát kinyitotta előttük, és azt 

mondta: - keressétek meg. Ám a betódult 

emberek, - mivel semmi ilyesmit 

nem találtak, - a begyűjtési iratoknak 

estek neki, és az udvaron gyújtott hevenyészett 

tűzbe dobálták. 

Sok minden kavarog bennem azoknak 

az időknek köszönhetően. Például 

a legnagyobb számonkérő, a „váltás” 

után, - azt beszélték - beleolvadt a tömegbe, 

később még valamiféle kitüntetést 

is kapott. Erre mondta sokszor szegény 

apai nagyapám, hogy az izgága és 

hőbörgő, - „utólagos hősködő” - emberek, 

amikor már elhaltak a társaik, 

akik ismerték viselt dolgaikat, na akkor 

szoktak előjönni a farbával, - már aki 

megéri - , hogy milyen „szabadságharcosok” 

voltak ők hajdan. Bizony, kicsi 

koromban párszor fültanúja voltam az 

ilyen handabandának. 

Egyszer egy ismert személy - már 

nem él, - ezekkel a szavakkal bizonygatta 

apámnak a hovatartozását: „Pistám, 

én mindig baloldali voltam, és 

halálomig az is maradok”! 

Honvédek Nábrádról a 

II. világháború idejéből 

A váltás után, - többek előtt - ilyen 

szavakkal példálózott, hogy: - „mióta 

élek, én mindig jobboldali voltam”! 

Ezt hallván, vállára tettem a kezem 

és félrehívtam, majd idéztem neki egykori 

szavait, amit előttem - édesapámnak 

mondott. 

Csak nézett rám, 

és csendesen azt mondta, hogy: akkor 

más idők voltak, s most hogy minden 

megváltozott, alkalmazkodni kell az új 

helyzethez… 

Amúgy helytörténeti kutatásaim 

során is sokszor találkoztam ilyen felfogású 

fazonokkal, akik aszerint változtatták 

mondanivalójukat, mikor milyen 

párt volt vezető pozícióban. Mikor váltás 

történt, volt, aki odajött hozzám, és 

azt kérte, hogy javítsam már ki, amit 

korábban mondott, mert nem jól emlékezett 

rá akkor. Az ilyen egyéneket azóta 

messze elkerülöm, csak szavahihető 

és korrekt alanyokat tekintek partnernek. 

(Ezekre volt jellemző, hogy amikor 

választás után megkérdezték tőlük, 

hogy kire szavaztak, mindig azt felelték: 

a győztesre.) Édesapámék úgy hittek az 

új rendszerben, amely „Szocializmus” 

néven íródott a történelembe, mint hívők 

az Istenükben, hiszen az egykori 

cselédsors után embernek érezhették 

magukat. Mindent egybevetve, amikor 

közel negyedszázadig ment a - mindenkit 

egykalap alá vevő - pejoratív 

„kommunistázás”, több százezer becsületes 

embert sértettek, aláztak meg vele, 

ugyanis az országot az ő vezetésükkel, 

közreműködésükkel építették fel, egy 

felelőtlen hadüzenet nyomán! 

Papp Ferenc 

Háború 

Radnóti Miklós emlékére 

Mikor ez emberi értelem küszöbéről 

az őrület és a halál mélyébe zuhan, 

az elme és a test. 

Kedvesed néz le rád, 

csak egy pillantás. 

Keze nem tud már tartani, 

csak utánad int. 

Abda, 

Rábca folyó, 

gátőr ház, töltés. 

Akácos közepén 

örök a sötétség. 

Valahol a Don mentén...Nábrádról 23 áldozat volt egy értelmetlen háborúban 

Reggel és este 

itt mindig 

deres és könnyes. 

2016. június 25. Radnóti Miklós 



Ujfalussy István 

A kor iróniája 

Vannak időszakok az emberiség életében, amelyek akaratlanul 

hozzák létre az ironikus eseményeket, melyek aztán 

az idő haladtával elenyésznek, feledésbe merülnek, de 

ugyanakkor igen jellemzőek egy történelmi kor létére. Épp 

ezért, és kegyeleti okokból, - nem is említek sem személy, 

sem helység neveket! Hisz nem a személyek a fontosak, hanem 

az a KORSZAK, amely ilyenné nevelte őket! 

Hosszú töprengés előzte meg ennek az írásnak a létrejöttét. 

Először a „Naftalin” címet szántam neki. De arra gondoltam, 

hogy az olvasók nagy többségének a naftalinszagú 

korszak jut majd eszébe, és el se fogja olvasni, mert mi az, 

ami miatt érdemes lenne elolvasni egy molyirtószerről szóló 

írást, amely ráadásul az ember egészségére is káros szer, 

ezért a gyártása is tiltott. 

Pedig nem erről a gyilkos szerről lesz szó, hanem teljesen 

más szemszögből kap értelmet ez a kifejezés. 

Talán nem is egy elvhű emberről fog szólni ez a történet, 

(ahogy már a bevezetőmben is jeleztem) hanem inkább egy 

olyan korszakról és annak termékéről, amit a szovjetrendszer 

hozott Kelet-Európába és Kárpátaljára 1944 végén és 

1945 tavaszán. 

Ez a személy, akihez fűződik a naftalin szó, elvhű marxista-leninista 

volt, aki a kommunista internacionalista brigád 

harcosaként részt vett a spanyol polgárháborúban is. Egy, a 

közelében felrobbanó gránát sújtó légnyomása okozott neki 

olyan maradandó sérülést, amitől beszédhibás lett. 

A szovjetrendszer létrejöttével 1945-ben érdemei elismerése 

révén megválasztották az egyik Városi Tanács 

Végrehajtó Bizottsága elnökének. A fontosabb városi jellegű 

eseményeken a zárszót mindig az elnök volt hivatott 

elmondani. 

Mivel akkor a Sztálini személyi kultusz a tetőfokán volt, 

illett mindent hálából megköszönni Sztálin elvtársnak. Egy 

győztes futballmérkőzés után a játékos öltözőben megköszönte 

a játékosoknak a győzelmet. Beszédét azzal fejezte 

be: „Éljen a világ legnagyobb futballistája, a Nagy Sztálin 

elvtárs”, - de mivel beszédhibás volt, ez így hangzott el: 

„Éljen a világ legnagyobb futballiftája, a Naftalin elvtárs!” 

Így ragadt rá a Naftalin név. 

*** 

A kor iróniájához tartozik egy másik esemény is, amely 

jellemzi a párttagság primitív elképzelését a kommunizmusról. 

Az egyik kárpátaljai járás valamely kolhozának pártszervezeti 

tagja – egy közismert bácsika – minden gyűlés aktív 

hozzászólója volt. 

Mindig felhívta a tagság figyelmét, hogy nagyon jól kell 

dolgozniuk, hogy minél hamarabb építsük fel a kommunizmust. 

Telt, múlt az idő, - a pártszervezet ifjú párttagokkal bővült. 

Egyszer a fiatal párttagok feltették neki azt a kérdést: 

mondja már el nekünk, hogy aztán milyen lesz a kommunizmus? 

- Hát, drága ifjaim – válaszolta, – olyan jó lesz majd akkor, 

mint régen volt a csehek alatt, minden lesz a boltban. 

Vagyis ezek szerint, a Trianoni szerződés által Csehszlovákiához 

csatolt Kárpátalján, az alatt a 20 év alatt, - a polgári 

demokratikus Csehszlovákiában már kommunizmus volt. 

Orosháza, 2018. 01. 05. 

Horváth Lajosné 

Közel az Úrhoz 

Tévelygünk a világban és széles úton járunk, 

bűnben az ördöggel sokszor barátkozunk. 

Azt hisszük magunkról, hogy mi mindent tudunk, 

és az ördöggel együtt cimborálunk. 

Jönnek a gondok, bajok és arra gondolunk, 

hogy a magunk erejéből is többre juthatunk. 

Pedig mindent csak Istentől kapunk, 

erőt, egészséget, szeretetet és békességet. 

Isten elküldte szent fiát érettünk, 

Megváltónkká lett, hogy legyen örök életünk. 

Bűneinkért adta a Golgotán életét, 

felment a mennybe, hogy helyet készítsen nekünk. 

Mikor a keskeny útra rátaláltam, Jézust szívembe fogadva 

könnyebb lett a terhem, mert kezemet fogja. 

Velem van minden nap és vezérel engem, 

tévelyegni nem hagy hitemben. 

Jézussal járni boldogság, ki szívébe fogadja és vele jár, 

átsegíti minden nehézségen, és a boldogság Nála vár. 

Ő fogja a kezemet és segít minden bajban, 

boldogság tölti el szívemet minden nap. 

Isten igéje által szebb lett az életem, 

mert gondoskodik rólam, hogy el ne vesszek. 

Te légy igéd által vezérlő pásztorom, 

az Úr Jézus által vezess a jó úton. 

Küldj szentlelkeket, hogy el ne tévedjek. 

hisz terhem így sokkal könnyebb lesz. 

Óvj a bűntől, bajtól, hogy hű gyermeked legyek, 

add, hogy a keskeny útra sokan ráleljenek. 

Vezess bennünket, hogy elnyerjük az élet koronáját. 

és a mennyben zenghessünk Neked Örök hozsánnát. 

Debrecen, 2017. augusztusa 

Tőkés Istvánné 

Útravaló 

Édesanyám szeretete, 

Édesapám dolgos keze, 

Nagymamáim erős hite, 

vezetett el engem ide… 

Hogy belőlem jó ember lett, 

hogy türelmem átsegített 

mindenen… 

Ha bántottak, ha gúnyoltak, 

mosolyogtam, s dalt dúdoltam, 

így nem voltam céltáblája 

senkinek! 


| 57

Fekete Zsuzsanna 

Találkozások... 

2.rész 

- Beludzsisztán - 

(Pakisztán ) 

Beludzsisztán Pakisztán négy tartománya 

közül a legnagyobb. Magába foglalja 

a történelmi Beludzsisztán régió jó 

részét ! 

Nevét a Beludzs népröl kapta. Szomszédai, 

nyugatrol az iráni Szisztán tartomány, 

Északon Afganisztán, és a pakisztáni 

törzsi területek, keleten Pandzsáb és 

Szind, délen az Arab tengerrel határos! 

Területe 347190 négyzet kilométer, 

népessége, 9.893 ezer. Ritkán lakott terület. 

Beludzsisztán székhelye: Kvetta. Népessége 

760000. 

A legfontosabb nyelvek. Beludzs, 

Szindhi, Pastu, Brahni és a Perzsa! 

Forrás: Wikipédia. 


Szeretnék köszönetet mondani a 

képen látható Sheikh Jamal Khan 

barátomnak, és családjának, hogy a 

hozzám eljuttatott fotók alapján némi 

betekintést engedtek nyerni életükbe, 

és általuk megismerhettük szép hazájukat, 

- a gyönyörű Beludzsisztánt. 

A Beludzsisztán-i Jamal Khan és fia, 

az ifjú Khan 

Testvérek 

Beludzsisztáni múvészek 

Beludzsisztáni táj - (Forrás: Wikipédia) 

Beludzsisztáni lányok, barátnők 


Zenei rovat 

32. szám 

Derkováts Gyula 

(Békéscsaba) 

Közelgő Valentin nap felidéz 

bennünk egy korábban megírt, de 

a neten még nem publikált zenés 

versünket, a Búvópatak-ot. 

Ennek tapasztalata bizony gyakran 

megjelenik gondolatunkban. Hiszen 

minden ember szeretettel emlékezik 

vissza első szerelmi élményére, 

amely már réges-rég a múlt ködébe 

burkolózik, de soha nem felejtődik 

el. Az első alkalommal repeső szív 

valakiért kitörölhetetlenül megmarad 

emlékeink sorában. Álomszépen jön 

elő az érzés, a szív muzsikál, a gondolat 

ide-oda csapong, a lélek a mennyekben 

repdes. És még azt is könnyűnek 

érezzük, hogy talányosan véget ér – 

de érzelmünk rengetegében elő-elő 

bukkan. A felidézésben M. Ravel bájos 

zongoraversenyének zenei átirata 

tovább erősíti régmúlt érzéseinket. 

Hallgassák újra átéléssel ezt az 

érzésüket a Örökbecsűek/Dallamokkal 

ölelt rímek műfajban írt alkotásunkban 

– szeretettel Jártó Róza és Derkovats 

Gyula. 

Tőkés Istvánné 

Bámulom a felhőt 

Bámulom a felhőt, 

a távolba pergőt. 

Szigorú szél söpri, 

messze elkergeti. 

Így múlnak az évek, 

lepereg egy élet. 

Lassítani, visszatolni 

többé már nem lehet… 

A rossz emlékeket 

az idő elmossa, 

a sötét felleget 

a szél elkapdossa. 

Jártó Róza 

(Orosháza) 


Jártó Róza: Búvópatak 

Lehull a lepel a vágyról, 

Ódát zengve egy virágról. 

Szíved most nyílt meg talán, 

Versenyt úszva érzelmed taván. 

Hárfa hangja sír az éjbe, 

Vágyad húz a napsütésbe. 

Álmod átszáll az éteren, 

Darabokra tört érzelem. 

Ha a szerelmed véget ér, 

S szíved lesz majd hófehér. 

A hajad is már őszbe jár 

Emlékeid vad talaján. 

Vágyva nézed a párokat, 

Búsan kergetve álmodat. 

S kérdezed majd – mondd miért? 

Ami szép volt, így véget ért. 

Elszállt, mint egy gondolat, 

De álmaidban megmaradt! 

Mint csörgedező kis patak, 

Fel-feltűnik, majd elszalad... 

Elérhetőségek: 

https://youtu.be/jpEBfuOIi2E 

https://orokbecsuek.blogspot.com 

/2018/01/buvopatak.html 

https://soundcloud.com/yulaerkovats/ 

buvopatak-zene-m-ravel-nyoman2 

 

Hetényi György 

Papp Ferenc 

Pilinszky utca 

Pilinszky János emlékére 

Zsákutca végében 

zsugorodik hold fénye, 

magasodik tűzfalra 

vaskorlát árnyéka. 

Igyekszik utána 

reflektor- fény, 

sarkon túl 

ködbe vész. 

Az éjben vércse vijjog, 

s a fűben madártoll. 

Kecskemét, 2016. szept.21. 

Emlékezés Trianonra 

Trianoni vágott sebemmel élek. 

Talán meg sem születtem, mikor már 

éreztem az éles fájdalmakat: 

- hazámra zúdult szörnyű kínokat, 

mint rabra mért kemény csapásokat, 

mely népem érte akkor jogtalan. 

A magyarságot annyi részre tépték, 

mint Krisztus köpenyét a katonák 

a keresztre feszítés után. 

Ma egy elfáradt magyar vagyok: 

Védtelen, végtelen, boldogtalan. 

Ősi birtokomon nem állhatok, 

mert nem hallik fel égig szavam. 

Hisz elszedték tőlem magzatom 

és elűzték a fiaim felét!... 

Most, mint űzött vad hallgatom 

az üldözők magyar gyűlöletét; 

Mint Jézus akkor Pilátus előtt. 

A zsebből írott híres történelmet, 

ma tanulmányozza az unokám: 

- Magyarországot bilincsbe verve 

mily jogon ítélték el, Nagyapám?! 

Egy fasor. Egy Szárazér-csatorna: 

országhatárok kusza vonala… 

Gyönyörű természet 

tárulj szépen elém. 

Felejtsd el a bút, 

legyél másé s enyém! 


Párizsi Louvre - a Milói Vénusz előtt 

Fotó: Kulimár János 

A betömött utak s elzárt folyók, 

egy nemzet bénult végmozdulata; 

Mint Jézus keresztről levétele után. 

1999.július 4. 

| 59

Kávészünet... 

Vasárnap reggeli elmélkedésem arról, 

hogy a világon számomra legszebb 

hivatás a pedagógusé. 

Mondom ezt annak ellenére, hogy 

manapság lehet hallani túlterhelt, értelmetlen 

adminisztrációval agyonnyomott, 

kezelhetetlen és a számítógépek, 

okos telefonok, tabletek, televízió által 

agyon butított gyerekeket tanítani próbáló 

pedagógusokról. A gyerekek pedig 

a „túlélésre” törekednek, motiválatlanok. 

Igen, tudom, tudom. Nem vagyok 

vak, süket a problémákra. De pont 

ezért most mesélek nektek valamit. 

Tudjátok, valamelyik nap tőletek 

kértem segítséget. Tanyasi tojásra volt 

szükségünk: nekem és a családomnak. 

Rendszeresen. Az első öröm akkor ért, 

amikor azt láttam, mennyire sokan rámozdultak 

a kérésre és segíteni próbáltak. 

De történt valami más is. Az egyik 

tanítványom privátban ezt írta nekem: 

„Segítek én magának tojást szerezni, 

ahogy anno maga segített nekem.” „Mit 

is?” - próbáltam kutatni emlékeimben. 

Horváth Lajosné költőtársammal 

együtt 2017 október 21. napján részt 

vettünk Bonyhádon a Szentháromság 

Istent dicsőítő költők találkozóján. 

Isten kegyelméből mindketten a feladványként 

megadott mottó szerint tudtuk 

elkészíteni verseinket és a megadott határidőig 

elküldeni „a költőket összetartó” 

Balassa Jenő evangélikus testvérünknek. 

Íme a versem: 

Salánki Sándorné 

Jézus útján járni 

Urunk Jézusunk 

Te mutasd az utat minden embernek, 

kiket a hit vezérel 

és j ó irányból jönnek. 

Vezesd a jó útra 

a Hozzád igyekvőket 

Szent lelked átjárja a 

Benned hívőket. 

Jó felé indulunk? 

Tanakodunk páran? 

Hittel teli szeretetünk 

mindig Feléd árad. 


„Hát, amikor ingyen korrepetált 

nyelvtanból és átengedtek”, - jött 

a válasz. 

Ezt már el is felejtettem. Emlékszem 

viszont erre a fiúra. 

Nem lehet őt elfelejteni. Egykor 

a napközis tanító nénije voltam. Kezelhetetlen, 

igazi rosszcsont gyerek volt. 

Mindent elkövetett, amit el lehet követni 

és senki semmivel nem tudott hatni rá. 

„Reménytelen, nem a te hibád.” - próbáltak 

nyugtatni a kollégák. Jól megkeserítette 

a nyugodt tanulás állapotát. 

Már pedig célul tűztem ki, hogy az én 

napközis csoportomból gyerek nem vihet 

haza sem írásbelit, sem tanulni valót. 

Egy napon azt mondtam ennek a 

gyereknek: Legyél készen holnap délután 

fél ötre. Elmegyek érted és csapunk 

egy görbe délutánt. Édesanyja 

elmondása szerint a gyerek alig tudott 

aludni. Amikor érte mentem, már megmosakodott 

a lavórban, - a kiskályhán 

melegített vízben - és tiszta ruhában, 

megfésülködve fogadott. Először a cukrászdába 

mentünk, ahol választhatott 

süteményt. Beszélgettünk mindenféléről, 

kínosan vigyáztam rá, hogy még 

véletlenül se kerüljön szóba a rosszasága. 

Megnyílt, kiderült, milyen mélyszegénységben 

élnek, milyen sokan vannak 

Biztatunk másokat 

jöjjenek velünk, 

hisz a Te országodba 

örök lesz életünk. 

Bűneinket tudjuk, 

gyarlók is vagyunk, 

drága szent véreddel 

áldoztál miattunk. 

Útjaid követve 

ne hagyj eltévedni bennünket, 

hisz a Benned hívőknek, mindig 

Te adsz új reményeket. 

Reményt arra, hogy lehessünk 

alázatosak és hűek, 

csak Tebenned bízzunk, 

mert fogod a kezünket. 

A megbocsátás szavát 

másokon tudjuk gyakorolni, 

gyarló életünket 

ezzel jobbá tenni. 

Hitünket erősítsd 

az utunk során, a jó 

ösvényre segíts bennünket 

éltünk folyamán. 

testvérek, mennyire kevés figyelem jut 

neki. Mesélt kedvenc hobbijáról, mesélt 

arról, milyen, amikor az utcán csavarog, 

mesélt arról, hogy olyankor nem aggat 

senkinek. Aztán csavarogtunk egyet a 

felüljárón, néztük az alattunk elvonuló 

vonatokat. Majd hazavittem. 

Valami megváltozott. Sokszor éreztem 

azt, hogy direkt az én kedvemért, 

önmagát felülmúlva igyekszik jó lenni. 

Olyankor mindig megdicsértem. Egyébként 

is kerestem a lehetőséget (néha nagyítóval), 

hogy miért dicsérhetem meg. 

A dicséret egyre több lett, a rosszaság 

egyre kevesebb. 

Ez a fiú hosszú-hosszú évekig mindig 

eljött hozzánk húsvétkor meglocsolni. 

Ha az utcán találkozunk, jól elbeszélgettünk. 

16 éves kora óta magát tartja 

el. Dolgozik, tervei vannak. Akár el is 

veszhetett volna. Megírtam neki a „tojás 

ügy” kapcsán, mennyire büszke vagyok 

rá ezért. Azt válaszolta, ne ríkassam 

meg, mert elérzékenyült. 

Rátok bízom, mit láttok ebben a történetben. 

És csak annyit: vigyázzatok a 

rátok bízott gyerekekre, mindegy, hogy 

milyenek a körülmények. Isten áldjon 

titeket, a jövő nemzedék nevelőit és adjon 

erőt, és főleg sok-sok szeretetet! 

Sári Katalin 

Add, hogy követőid 

mindig drága szent neved áldják, 

a keskeny ösvényt, mely Hozzád elvezet, 

sokan megtalálják. 

Tudjuk fogod a mi kezünk, 

ha néha elesünk, 

Szent lelked erejében bízva 

a cél felé mehetünk. 

A szoros kapu ajtaját kérünk 

tárd ki híveid előtt, 

a jó ösvényre térni 

engedd a Hozzád igyekvőt. 

Vágyunk a Te országodba, 

kérünk adj erőt Urunk. 

Vezess minket útjaidon, bízunk Benned 

áldjuk neved Jézus Krisztusunk. 

Debrecen, 2017. május 2. 

A találkozó alkalmával 31 költemény 

hangzott el, de sajnos a költők fele nem 

a megadott mottó alapján (Máté evangéliuma 

7. 13-14. igeversek) írta a verset. 

Ez egy kicsit mindkettőnk számára 

„csorbította” a találkozó lelkületét. 

Áldás Békesség! Istené a dicsőség! 


Balassa Jenő (Dombóvár) 

SZENTÍRÁS 

János evangéliuma 14. fejezet 15-16. 

vers: (Jézus mondja) „Ha szerettek engem, 

tartsátok meg az én parancsolataimat, 

én pedig kérni fogom az Atyát, és 

másik pártfogót ad nektek, hogy veletek 

legyen mindörökké: az igazság Lelkét.” 

János evangéliuma 14. fejezet 23. vers: 

(Jézus mondja) „Ha valaki szeret engem, 

az megtartja az én igémet: azt pedig az én 

Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, 

és szállást készítünk magunknak nála.” 

A keresztyénség, a keresztyén élet legfőbb 

valósága a Jézusi tanítás befogadása, 

és követése. Ez csak a Jézus Krisztussal 

való közösségben mehet végbe, valósulhat 

meg. Akkor és úgy, ha a keresztyén 

ember közösségre jut Jézus Krisztussal, 

befogadja Őt, s engedi és hagyja, - mitöbb: 

kéri, hogy Isten Szentlelke (Aki már 

a keresztség Szentségében egyesíti az embert 

Jézussal,) /Római levél 6. fej. 3-4.v/ 

vezesse az életét, s tartsa meg a Jézussal 

való közösségben. Csak így tud igaz, gyümölcstermő, 

Istennek engedelmes életet 

élni. 

Jézus Krisztus ezt mondja tanítványainak 

János evangéliuma 15. fejezete 7-8. 

verseiben: 

„Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim 

megmaradnak tibennetek, akkor 

bármit akartok, kérjétek, és megadatik 

nektek. Az lesz az én Atyám dicsősége, 

hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a 

tanítványaim lesztek.” 

Az Istennek engedelmes emberi élet 

a Jézust követő élet. Ami az Isten iránti 

alázatban, vagyis az emberek iránti igazságban, 

hűségben, feltétlen szeretetben 

valósul meg. 

Hiszen ez Isten akarata. Hiszen erre 

késztet Isten igéje. Hogy befogadva Jézust, 

az Ő alázatát, hűségét, szelídségét 

élje meg az ember. 

Az első János levél 2. fejezetében a 3. 

verstől a 6. versig ez áll: „És abból tudjuk 

meg, hogy ismerjük őt, / Jézust /, ha 

megtartjuk az ő parancsolatait. Aki azt 

mondja: ismerem őt, de nem tartja meg 

parancsolatait, az hazug, és abban nincs 

meg az igazság, aki pedig megtartja az ő 

igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten 

szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne 

vagyunk. Aki azt mondja, hogy őbenne 

van, annak magának is úgy kell élnie, 

ahogyan ő élt.” 


Jézus Krisztus életét az Istennek való 

feltétlen engedelmesség határozta meg. 

Egy helyen nem kevesebbet állít magáról, 

mint azt, hogy az Ő eledele az, hogy 

teljesíti annak akaratát, aki elküldte őt. 

Az embernek is meg kell tagadnia 

magát, Isten színe előtt le kell mondania 

saját akaratáról, hogy annak helyén 

megvalósulhasson Isten mindenkor jó 

és szent akarata. Az ember eredeti saját 

akarata az ő eredeti, óemberi természete 

szerint az önzés, nagyravágyás, világszeretet, 

saját evilági céljainak követése, 

megvalósítása. Hogy ennek helyén Isten 

új lelkületet, és új életet adhasson, 

ahhoz a Szentlélek munkája kell. Isten 

újjáteremtő hatalmának, újjáteremtő kegyelmének 

a munkája. És erre indít, erre 

serkent Isten igéje is. A Jézusi alázatra és 

jézusi engedelmességre. 

Pál apostol Filippiekhez írt levelének 

2. fejezetében az 5. verstől a 8. versig ezt 

olvassuk: „Az az indulat legyen bennetek, 

ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert 

ő Isten formájában lévén nem tekintette 

zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, 

hanem megüresítette önmagát,szolgai 

formát vett fel, emberekhez lett hasonlóvá, 

és magatartásában is embernek bizonyult: 

megalázta magát, és engedelmessé 

lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” 

Az ember nagy kegyelmet kap Istentől, 

akkor, amikor a keresztség szentségében 

részesül. 

Isten gyermekévé, az egyház tagjává 

lehet. Lehet Isten gyermekévé, úgy, hogy 

felveszi keresztjét, vagyis követve Jézust 

az engedelmességben, az önmegtagadásban, 

Isten akarata szerint éli életét. 

Önmagában az egyháztagság még nem 

garancia a Jézus-követésre, az Istennek 

való engedelmességre, a gyümölcstermő 

életre. Hiszen a magvető példázatából 

tudjuk, hogy hányféleképen viszonyulhat 

az ember Istenhez, Isten igéjéhez, Isten 

akaratához, Jézus Krisztus követésre 

hívó szavához. A magvető által szórt 

mag hullhat az útfélre, hullhat a sziklás 

talajra, hullhat a tövisek közé, és hullhat 

a jó földbe. A példázatot így magyarázza 

Jézus tanítványainak Máté evangéliumában 

a 13. fejezet 19.versétől a 23. 

verséig: „Amikor valaki hallja a mennyek 

országának igéjét, és nem érti, eljön a gonosz 

és elragadja azt, ami szívébe van vetve: 

ez olyan, mint akinél az útfélre hullott 

a mag. Akinél pedig sziklás talajra hullott, 

az hallja az igét, és azonnal örömmel 

fogadja, de nem gyökerezik meg benne, 

ezért csak ideig való, s amint nyomorúság 

vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal 

eltántorodik. Akinél pedig tövisek közé 

hullott, hallja az igét, de a világ gondja és 

a gazdagság csábítása megfojtja az igét,és 

nem hoz termést. Akinél pedig jó földbe 

hullott, az hallja és érti az igét, és terem: 

az egyik százannyit, a másik hatvananynyit, 

a harmadik harmincannyit.” 

Az Isten lélekmentő, embereket megtéríteni 

akaró kegyelmének munkájába 

hívő keresztyéneket állít. Felruházza 

őket az ige és a Lélek hatalmával, képessé 

akarja tenni őket a jézusi önmegtagadásra, 

hogy feltétlenül szeressék embertársukat, 

hogy áldják átkozóikat, szeressék 

ellenségeiket, tegyenek jót azokkal, akik 

üldözik őket, s őszinte szívvel imádkozzanak 

ellenségeikért. Mert csak az az 

önmagáért való, önzetlen, tiszta szeretet 

érinthet meg embereket, - bűnös embereket 

is, - amire Jézus tanítja, és amire Jézus 

hívja és küldi el tanítványait. S amit a 

hívő ember kap Istentől Jézusban, Jézus 

által, Jézusért élete minden idejében. S 

az Isten szentségéből fakadó, áldozatos 

szeretet Isten felé, Isten kegyelme felé, 

Isten akarata felé fordíthat, késztethet, 

indíthat bűnös embereket. Mert átélhetik, 

hogy van a kézzel fogható, evilági 

gazdagságnál éltetőbb, tisztább, boldogítóbb 

kincs. Éspedig az az örökkévaló 

lelki ajándék, amikor Isten megtisztítja, 

megigazítja megáldja és megszenteli az 

embert. Amikor a szeretet, a hűség, és az 

igazság ruhájába öltözteti, gyermekévé 

fogadja, s Isten országába vezeti már testi 

életében. Ez csak a Jézussal való közösségben 

lehetséges, az Ő követésével. Pál 

apostol Timóteushoz írt második levelében 

a 2. fejezet 11. versétől a 13. verséig 

ezt írja: „Igaz beszéd ez: Ha vele együtt 

haltunk meg, vele együtt fogunk élni is. 

Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni 

is Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. 

Ha hűtlenek vagyunk, Ő hű marad, 

mert ő magát meg nem tagadhatja”. 

Úgy is dönthet az ember, hogy Isten 

kegyelmét visszautasítja. Hogy megmarad 

eredeti lelki állapotában, melyre az 

önzés, a világ szeretete, a versengő, a 

bűnre hajló lelkület jellemző. 

Az Isten kegyelmének visszautasítása 

Isten ítéletét vonja maga után. Pál 

apostol a Thesszalonikaiakhoz írt második 

levele első fejezetében a 7/b és 8. 

versekben ezt írja: „Mert amikor az Úr 

Jézus megjelenik a mennyből hatalmának 

angyalaival, tűz lángjában, bosszút 

áll azokon, akik nem ismerik Istent, és 

nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus 

Krisztus evangéliumának”. 


| 61


Kozma László Sándor 

A következő lapszámainkban folytatásokban 

közöljük az Országos Polgárőr Szövetség 

SZOLGÁLATI SZABÁLYZATÁ-nak 

tartalmát (24. rész) 

2) A Megyei Polgárőr Szövetség Katasztrófavédelmi 

Bizottságának elnöke 

a) lehetőségei figyelembevételével 

állandó 24 órás ügyeleti szolgálatot működtet, 

b) az ügyelet elérhetőségeiről tájékoztatást 

küld a Megyei Rendőr-főkapitányság, 

a Megyei Katasztrófavédelmi 

Igazgatóság számára az Országos Polgárőr 

Szövetségnek, 

c) a tagegyesületek által küldött adatokat 

feltölti az országos adatbázisba, változás 

esetén azonnal elvégzi a szükséges 

módosításokat. 

3) A helyi Polgárőr Egyesületek elnökei 

a) tájékoztatják a megyei ügyeletet a 

taglétszámukról, valamint a rendelkezésükre 

álló felszerelésekről, 

b) évente tájékoztatják a megyei szövetséget 

az azonnal mozgósítható tagjaikról 

és elérhetőségeikről, valamint az 

azonnal bevethető eszközeikről, 

c) várható katasztrófa esetén felmérik 

a tagságában az önként jelentkezőket 

és a felajánlott eszközöket, és erről tájékoztatják 

a megyei szövetséget, 

d) elkészítik a mozgósítási listát a 

mentéshez tervezhető polgárőrök névés 

telefonjegyzékével, illetve összeállítják 

a telefonnal nem rendelkezők mozgósítása 

érdekében a riadólánchoz szükséges 

tervet. 

Katasztrófák 

bekövetkezése esetén: 

1) Helyi szintű segítségnyújtás esetén 

a helyi polgárőr egyesület elnöke: 

- lehetőségei szerint létrehozza az 

ideiglenes, helyi ügyeleti szolgálatot, és 

a település polgármesterével, valamint a 

rendőrkapitányság, a katasztrófavédelmi 

szerv vagy a helyi védelmi bizottság 

vezetőjével együttműködve irányítja és 

koordinálja a helyi feladatokat, 

- az azonnal mozgósítható tagjait értesíti, 

és a helyszínre küldi, 

- a rendelkezésre álló eszközöket a 

helyszínre szállíttatja, 

- felveszi a kapcsolatot a helyszínen 

jelenlévő katasztrófa elhárításban, 

mentésben együttműködő hivatásos 

erők vezetőjével, és közösen felosztják 

a feladatokat, megszervezik a helyszíni 

mentést, 

- szükség esetén segítséget kér más 

egyesületektől, 

- szükség szerint megyei, illetve regionális 

segítséget kér, 

- az eseményekről beszámolót készít 

és megküldi a Megyei és az Országos 

Polgárőr Szövetségnek, 

- a helyi sajátosságok figyelembevételével 

egyeztetve, az együttműködő társzszervezetekkel 

megszervezi a helyszínen 

dolgozók váltását, gondoskodik pihentetésükről, 

valamint élelmezésükről és az 

eszközök pótlásáról. 

2) Megyei szintű segítségnyújtás esetén 

a megyei polgárőr szövetség elnöke: 

- létrehozza az ideiglenes megyei 

ügyeleti szolgálatot és irányítja, koordinálja 

a helyi feladatokat, 

- az azonnal mozgósítható tagjait értesíti, 

helyszínre küldi, 

- a rendelkezésre álló eszközöket a 

helyszínre szállíttatja, 

- felveszi a kapcsolatot a helyszínen 

jelenlévő katasztrófa elhárításban, mentésben 

együttműködő hivatásos erők vezetőjével, 

és közösen felosztják a feladatokat, 

megszervezik a helyszíni mentést, 

- szükség esetén segítséget kér más 

polgárőr szövetségektől, 

- szükség szerint regionális segítséget 

kér, 

- az eseményekről beszámolót készít 

és megküldi az Országos Polgárőr Szövetségnek, 

- a helyi sajátosságok figyelembevételével 

egyeztetve az együttműködő társzszervezetekkel 

megszervezi a helyszínen 

dolgozók váltását, gondoskodik pihentetésükről, 

valamint élelmezésükről és az 

eszközök pótlásáról. 

3) Országos szintű segítségnyújtás 

esetén az Országos Polgárőr Szövetség 

elnöke: 

- kijelöli a feladat végrehajtására és 

irányítására a legjobban érintett megye 

polgárőr szövetségének elnökét vagy az 

Országos Polgárőr Szövetség katasztrófavédelmi 

alelnökét, 

- a kijelölt vezető irányítja és koordinálja 

a feladatokat a 2. pont szerint, 

- folyamatosan tájékoztatja a belügyminisztert 

a beérkezett beszámolók öszszesítése 

alapján.-vége 

Csorvási Kata versei 

Altató 

Magányos ősz éjszakákon 

átkarol a mező, ha fázom. 

Halk emlékek fognak kézen 

bánatomban ne légy részem. 

Kifúj a szél cserepesre 

neved tördeli testemre 

homlokomra hold feszül 

fáj a szó itt legbelül. 

Felhő emel tenyerére 

álmot simítva szememre 

arcod szélén táncolok 

ringatnak a csillagok. 

Mackó bizonyítvány 

Bizonyítványt kaptam a fele tanévről, 

értékeltek engem, az év elejétől. 

A tanító bácsi írásban tudatta, 

jó az észjárásom, csak egy kicsit lusta. 

Szüleim már tudták énrólam ezt régen, 

mondták, hogy csináljam valahogy másképpen. 

Figyeljek mindenre és mindenkor oda 

ne játsszak az órán, mert ez nem óvoda. 

És ha jó az eszem, forgassam okosan, 

hogy az év végére pörögjön gyorsabban. 

Könnyű azt mondani, hogy ne legyek lusta! 

Hát akkor mi legyek, gyorspörgős körhinta? - 

Kérdeztem a papám, de ő csak mormogott, 

ha nem hagyom abba, azt mondta fülön fog. 

Fülön csípi bundám, hogyha feleselek, 

reméli, hogy eztán helyesen felelek. 

Megígértem mindent, csak már hagyjuk abba, 

figyelek az órán, s nem játszom a padba’. 

Azt mondták, hogy nagyobb gondjuk 

lesz majd énrám, 

s hogyha falat látok tegyem el a krétám. 

Mert az is kiderült az értékelésből, 

hogy falra rajzoltam, csupán kedvtelésből. 

Elvették a krétám, és meg is dorgáltak, 

azt mondom én nektek, jobb volt óvodásnak. 


Köszöntjük 2018. februári 

Nívó-díjas tagunkat, 

Szántó Ilona költőnőt 


1949. január 31-én született Mátészalkán egy háromgyermekes 

család legfiatalabb tagjaként. Édesanyja Kondor Ilona 

szakácsnő, édesapja Szántó Lajos MÁV alkalmazott volt. A 

mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumban szerzett érettségit. 

1967 óta állt a MÁV szolgálatában. 1973-ban végzett a MÁV 

Tisztképző Intézet forgalmi-kereskedelmi tagozatán. (Volt kocsi-felíró, 

távírász, forgalmi szolgálattevő, 1977 óta árupénztáros.) 

Két, tanító diplomás lánya és egy unokája van. Szereti a 

kisvárosi életet, születésétől fogva Mátészalkán él. Nagyon kötődik 

szülővárosához. Idegen számára a nagyváros: „Oly sokan 

vagyunk, mégis egyedül” írja a Nagyváros című versében. 

A csendes eső 

Különös éltető susogás, 

millió parányi koppanás. 

Csatornákban a víz suhogása: 

buborékok tiszavirág tánca. 

Elfeledve 

Úgy dalolok, mint a madár. 

Üres a rét, meg a határ. 

Úgy akarok dalba halni, 

Hogy a hangom ágon hajt ki. 

Itt vagyok 

Itt vagyok, s csak hallgatok. 

Sorsom összepofozott… 

Itt vagyok és hallgatok. 

Álmodom, hogy álmodok. 

Virágok 

Előbb rózsát hoztál, 

Aztán jégvirágot, 

Ettől dideregnek 

Lelkemben az álmok. 

Szántó Ilona 

Hudák Rudolf (Napkor) 

Évről évre… 

- Átmenet 2017-ből 2018-ba - 

Hudák Rudolf 

Zord, hideg éjjel távoztál a múltba, 

öröm, és bánat is marad utánad, 

megfáradt „barátunk”. 

Szomorúan kísértünk utolsó „utadra”, 

mert tudtuk, hogy többé sohasem látunk… 

Igyekeztünk és bánatos arcot mutattunk, 

pedig ünnep volt: Himnuszra nyílt a szánk. 

Habzó pezsgővel koccintottunk, 

hisz egy sokat ígérő Új Év „tört” reánk! 

Mit hozol nekünk fiatal barátunk? 

Minden reményünk benned van - szólj, hát!! 

Elődeid, - nem tagadom - a jót is hozták, 

de sajnos, sok mindent el is vittek: 

örömet, egészséget, ifjúságot és hitet. 

Te óvakodj, kegyetlen dolgokat ne osztogass: 

ne szülj „halomra” törvényt és magas árakat. 

Mert ezekből ered a szegény és hajléktalan, 

és a munkanélküliek sors-verte hada, 

kikre ráomlik a remény ingatag fala. 

Mert vésd jól agyadba, hogy 365 nap múlva, 

elkísérünk Téged is, a vissza nem térő múltba! 

Ne akard, hogy csak a bú maradjon utánad, 

hogy örömtelen napokat adj: ez nem lehet vágyad. 

Mi is szeretnénk most veled szebb jövőben hinni, 

melyben megvalósul: kívánságunk, s álmunk. 

Ezért pezsgős pohárral koccintunk hát jöttödre, 

bízva, hogyha megöregszel, majd mindannyian 

szép emlékekkel gondolunk vissza Rád, 

miközben már ott zörgetjük egy Új Év ajtaját. 


Kulimár János és Asperján György 

Fotó: Szűcs Veronika 

Múltidéző: Izinger Andrásné és Szűcs Veronika. 

Fotó: Kulimár János 

| 63

nyirsegi_gondolat2018-0102

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

Delete template?

Save as template?