nyirsegi_gondolat2018-0102

KULTURÁLIS SZALON
Bodnár Balázs (Ajka)
Mindent elfelejtek...
Dombrádi István
Ősi honban
Az én életem eddig vacogott,
mert nem voltam boldog.
Sokszor a szürke szomorúság,
volt felettem a nagy úriság...
Meg kellett volna őt ölni,
de nem bírtam eddig legyőzni.
De én ezek ellenére sem
sírtam sose kedvesem...
Mert éreztem, hogy létezel,
s a szívemet remények lepték el...
Mindent feledni próbáltam,
mikor én már rád találtam.
Veled mindent legyőztem,
s nagyon boldog lettem...
Mikor veled vagyok...,
szívem égő lángja lobog.
Mindent könnyen elfelejtek,
mert nagyon szeretlek.
Elfelejtem hogy kicsoda voltam,
s ki vagyok én pontosan...
Elfelejtem, mit gondoltam,
mit neked mondani akartam,
Ha veled vagyok, a tegnapi
nap sem jut eszembe,
egyszerűen még jól
számolni sem tudok fejben.
Én már semmiről sem tudok,
ha az öledben vagyok.
De egy valamit nagyon tisztán,
hogy: szívből, szeretlek igazán.
Barcs János versei
Találkozásunk
Boldogság -: - örömök közt kell élnem: -
s azt, hogy megélhettem nyolc testvérem...
Boldogságtól áldott a szerelmem,
Érzem: Megadta Jó Istenünk nekem.
Tündérrel élek, ez örök győzelem.
Kedvesemnek, - Örök Tündér a neve.
Bölcs élet, - sorsunknak van jó Istene.
Szigethalom, 2017. január 01.
Büszkén kimondhattad
Könyveidben büszkén kimondhattad,
bölcsen gazdag önéletrajzodat: -
S egykor, gyászlobogót lobogtatva
suhan veled megőrző gyászvonat.
Tököl, 2016. december 05.
Hó-szárnyú dermedő tél,
deres est, mely feketéll,
nyári cinke-röpülés
egy ezredév, tűzben születés:
Hazám érted bármi lennék,
Gonddal telt Magyar vendég,
s rozs-héjú mező lennék,
vésett kő, ölelő tér,
ágazó fa-terebély,
kezek szelte csöndes éj.
Szikla-dacos emberként,
mindhalálig csillag-fény,
érett alkony lengetés:
Hazám érted bármi lennék!
Tenyereden déli szél,
magyar dallal repülnék,
gyertyafényben fürödnék.
Gyöngy földedben nyugvókért
sírokon csönddé nyílnék,
s mint késett eső sírnék.
Véremben ősi-tűz zenél,
számban édes a kenyér.
Jövőnkért útra kelnék,
érces haranghang lennék;
innen soha el nem mennék!
Hazám, érted bármi lennék!
Drága Nemzetem, csak élj
és adj ezer évre célt,
ünnepet, vigaszt és reményt!
Komlóssy Tímea (Nyíregyháza)
Nem hagyom
Nem hagyom,
hogy tönkre tegyenek,
önző módon tőlem
elvegyenek.
Itt az ideje,
hogy éld a saját életed,
az idődet nem szabad,
hogy elvesztegesd.
Hogy melléd sodródtam,
úgy hiszem, az nem véletlen:
küldetésem van veled
az életben.
Meg kell, hogy mentselek,
a süllyedő mocsárból
kiemeljelek. Méltó helyre:
a szívembe rejtselek,
érted mindent megtegyek.
Közösek az álmok,
közösek a vágyak,
utunkba senki nem állhat.
Szívből remélem,
nem kell félnem,
veled együtt lehet
boldogságban élnem.
Dombrádi István
Csorba Tibor (Békéscsaba)
Tavaszelő
Csorba Tibor
A tél csapatai vízben állnak –
elázott, rongyos, vánszorgó sereg.
Február van – még valamire várnak,
bár harci kedvük mélán szendereg.
Nem volt kitartó, inkább erőtlen –
évek óta csökken az apanázs.
Az úszó égi bombázó erődben
lágyult a fagy, s gyér lett a havazás.
Alig tellett dérre, zúzmarára,
csontig harapó jeges szélre.
Lyukas hóleplet ejtett a tájra,
s vizek jégbőrét is majd’ feledte.
A tavasz lágy taktikával kúszik –
fölénnyel űzi a csapzott telet,
hisz krisztusi megértést tanúsít:
ő megbocsát, vigasztal és szeret.
Hóvirágot küld az elmenőnek
és hunyor-aknák lobbannak szerte.
Barkák bundás bandába verődnek:
télkergető partizán seregbe.
Szárnyakon jönnek éneklő hadak:
az új szél színes tollakat fésül.
Faág hívogat kecses madarat –
az erdő szíve dobbanni készül.
Csörgedezne már az élet nedve
gyökértől ágig a kéreg alatt.
Rügybolynak pattanni támad kedve –
lombbá lobbanni isteni kaland.
A béke frontja lassan átoson,
s ébred az ember – természet különce.
Arany fény fröccsen szét a városon,
hogy a szürkeségtől megfürössze.
A kémények unják már a pernyét –
ablakot szúr a fénysugár özön.
Áldást oszt egy földöntúli fenség,
s szétárad a szabaddá vált öröm.
2016.02.19.
16 | 2018. január-február