You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
Virtyó Nelli<br />
Useless hero<br />
Legalaptalanabb reményeim közé<br />
tartozott mindig is egy hős érkezése az<br />
életembe. Valaki, aki leveszi a terheket<br />
a vállamról, aki mindent, minden alkalommal<br />
megold helyettem. Egy olyan<br />
személy létezésére vártam, aki majd<br />
kihúz a gödörből és nem engedi, hogy<br />
visszazuhanjak. Bájosan képzelegtem<br />
arról, mennyire fog szeretni engem,<br />
azért aki vagyok. Milyen is lennék, ha<br />
mindenben rá támaszkodom? Igen, itt<br />
kezd el inogni az alap. Egy nyámnyila,<br />
teszetosza, magáért kiállni képtelen<br />
ember válna belőlem. Éppen emiatt nagyon<br />
instabil ez az álom. Nehezen, de<br />
sikerült a saját kreálmányomat átlátni,<br />
megérteni és levonni a tanulságot ebből<br />
a fantasztikus, sztereotipikus kapcsolati<br />
formából. Pontosan, a védelmező<br />
és a gyámoltalan szerelméből. Elvégre<br />
mindannyian túlértékeljük ezt a hősiesség<br />
dolgot. Nincsenek hősök, megmentők.<br />
Ez nem a BTK, hogy kiskapukat<br />
keresgéljünk benne. Végig megyünk az<br />
életnek csúfolt szopató procedúrán, így<br />
vagy úgy, lássuk be, isteni beavatkozás<br />
nélkül.<br />
Kicsit bánt is a dolog, de körülbelül<br />
huszonegyéves koromig rendíthetetlenül<br />
hittem ebben a tündérmesében.<br />
Végül engem is megszállt a jótétlélek,<br />
megajándékozva az igazsággal.<br />
És, hogy ez a világot megváltó pillanat,<br />
ez a kegyetlen megvilágosodás<br />
mikor következett be? Nem olyan rég.<br />
Kicsivel több, mint két évtized, de nem<br />
sietünk sehova, nem?<br />
Ezt legalább annyira fájt megtudni,<br />
mint a tényt, hogy az autizmus gyógyítható.<br />
Más okból kaptam szívrohamot, de<br />
az érzés stimmelt.<br />
Nem vitatkoztam azzal a világi idiótával,<br />
hogy az bizony, a szó konkrét értelmében<br />
véve nem gyógyítható, nem<br />
múlik el. Csakugyan lehet hozzáértéssel,<br />
különböző fejlesztésekkel javítani a helyzeten,<br />
viszont ez rengeteg idővel és áldozattal<br />
jár. Nem ecseteltem a genetikailag<br />
örökölhető, idegrendszeri betegségek<br />
velejáróit és a felgyógyulás arányát. Ám<br />
akkor, abban a végtelen „pillanatban”<br />
amíg vártalak nem fakadtam ki, bólogattam<br />
helyette, és azon gondolkoztam: milyen<br />
sok igazság rejlik a szavaiban, mert<br />
amúgy is olyan jártas ebben a témában.<br />
Az általa megváltásnak vélt gondolat<br />
olyan mértékben kapott el, hogy majdnem<br />
félrenyeltem a levegőt. Döbbent<br />
2018. január-február<br />
KÖZÖSSÉGI SZALON<br />
ábrázatom úgy tűnt bátorította is, mert<br />
nemhogy abbahagyta volna, folytatta<br />
magasztos tényszerűségei megosztását.<br />
Ha nem vontál volna magadhoz, - sürgetve<br />
az indulást, garantálom, hogy<br />
áttért volna a skizofréniára és én ott estem<br />
volna össze agyvérzésben. Ilyen ez a<br />
gyógypedagógiai ártalom.<br />
Habár a lényeg itt is az, hogy megmentettél.<br />
Tudatos lett volna<br />
vagy a sietség miatt? Nem tudom, mert<br />
egyszer sem kérdeztem és talán a lehetőségem<br />
is odaveszett mostanra.<br />
Azonban sajnálatomra az, hogy nem<br />
lesz saját hősöm, nem lett ilyen nyíltan<br />
tisztázva. Ezt nem mondta ki hangosan,<br />
fájó szavakkal senki. Még te sem. Az igazat<br />
megvallva nem is vártam rá, akképp<br />
intenzívebben mart volna az igazság, ha<br />
te szembesítesz vele. Tehát ezt a fenséges<br />
utat magamnak kellett felderítenem. Miután<br />
elkezdtem erre figyelni, nem okozott<br />
nagy fejtörést felismerni azokat a<br />
szituációkat, amiket eddig félreértettem<br />
és helyes jelentést társítani hozzá. Szépen<br />
lassan azt vettem észre, hogy neked is<br />
szükséged van egy ilyen átmeneti döntéshozóra,<br />
valakire, aki egy kicsit átveszi<br />
azokat a végeláthatatlan terheket, amiket<br />
nap, mint nap cipelsz. Ezidáig talán elvakított<br />
az önzés, a vágy, hogy ezt a szerepet<br />
nekem te játszd el. A csere egyszer<br />
sem jutott az eszembe, pedig én is lehettem<br />
volna a te hősöd.<br />
Mikor elhagytál, vagyis hivatalosan,<br />
amikor nem engem választottál, meglehet<br />
nem is azt a másik lányt sokkal inkább<br />
magadat, túl sok időm volt hirtelen<br />
magamra, a benső énemmel való elmélkedésre.<br />
Haragudtam persze, őrjöngeni<br />
tudtam volna és ha nem tartanak vissza<br />
ezer százalék, hogy megütlek. Jó néhány<br />
magányos nap, hét után, amit a múlton<br />
való rágódással töltöttem, be kellett látnom,<br />
- legfőképp magam és a lelkiismeretem<br />
előtt, - hogy az én kezem is<br />
mélyen belenyúlik a problémába. Kisajátítottalak,<br />
eluralkodott rajtam a féltékenység,<br />
védtem azt, amit az enyémnek<br />
tartottam. Nem bírtam, ha mással foglalkoztál,<br />
te az én hősöm voltál, nem valaki<br />
jöttmenté. Kibírhatatlannak állítottál be,<br />
gyerekesnek, ráadásul a viselkedésed elutasító<br />
volt velem szemben és a válaszaid<br />
is gúnyban áztak. A büszkeség lebegett a<br />
szemeid előtt, az ösztön, hogy ne hódolj<br />
be.<br />
A hatását ennek a láthatatlan függönynek,<br />
ami a vesztünket okozta csak<br />
most érzem igazán. Feleslegesen hoszszú<br />
ideig hagytuk érvényesülni. Ahogy<br />
kitisztult a látásom, objektíven tudom<br />
elemezni azt, ami a miénk volt. Az apró,<br />
homályos, kis darabok lassan kiadják<br />
a képet, csupán abban reménykedem,<br />
hogy valami borongós, őszi időszakban<br />
ábrázolt, impresszionista festmény részletei<br />
ezek. Ha ez maradna meg, mint a<br />
kapcsolatunk hagyatéka, szívesen emlékeznék<br />
vissza rá. Ennek érdekében most<br />
képzeletben hátrébb sétálok ebben az<br />
üres teremben az újonnan szerzett tudással<br />
az oldalamon, hogy megtekintsem a<br />
közös alkotásunkat. Lehetséges, ehhez el<br />
kellett hagyjalak téged és egyes egyedül<br />
tekinteni meg ezt a páratlan kiállítást. Az<br />
is lehet, a hirtelen jött érzelmeim takarták<br />
ki a mű igazi valóját. El kellett telnie<br />
annak a bizonyos időnek, hogy most<br />
végre láthassam. Voltaképp pont olyan<br />
amilyennek vártam, letisztult, nyugodt,<br />
melegséget árasztó és befejezett.<br />
Összességében temérdek dologért<br />
lehetek hálás neked, köztük, hogy most<br />
már tudom, senki nem fog megmenteni,<br />
tulajdonképpen ez az, amit magammal<br />
viszek. Ezen túl nem várok a segítségre,<br />
arra az egyedülálló személyre, aki majd<br />
harcol helyettem. Legalább ilyen tanulsággal<br />
zárul a kapcsolatunk, ha azt a sokak<br />
által emlegetett boldog véget nem is<br />
tudhatjuk magunkénak.<br />
Végül legyőzött minket a gőg. A hiánya<br />
valaminek belőlem, belőled, belőlünk,<br />
valami, aminek a megértéséhez<br />
még éretlenek vagyunk. Mikor is érünk<br />
el arra a szintre? Senki sem tudja, mert<br />
egyén függő. Mindenesetre így, hogy<br />
nincsenek zavaró tényezők az életünkben<br />
– nem vagyunk már egymás mellett,<br />
nem tudjuk korlátozni a másikat – már<br />
foglalkozhatunk egy kicsit saját magunk<br />
megmentésével. A módjára egyedül kell<br />
fényt derítenünk. Innen egy magányos<br />
útra lépünk mindketten. Van rá esély,<br />
hogy látlak majd újra, de előtte fel kell<br />
nőnünk.<br />
Nem ígérem, hogy várni fogok<br />
rád, de egy ideig égető lesz a<br />
hiányod, amin előbb túl kell lépjek, és<br />
csakis azután leszek képes megvívni ezt<br />
a csatát magammal. Szóval nincs határidő,<br />
nincs lejárat, használjuk ki egy<br />
csöppet a váratlanul ránk szakadó szabadidőt.<br />
Töltsük el hasznosan, váljon<br />
belőlünk értékes ember. Míg távol vagyunk,<br />
mentsük meg magunkat külön,<br />
de együtt. Ameddig nem lesz mást átölelnünk,<br />
mindaddig, amíg nem arra alszom<br />
el, hogy altatókat dúdolsz a fülembe,<br />
kizárólag magunkra számíthatunk.<br />
Nem vesztegethetünk el több percet tétlenül,<br />
tennünk kell valamit magunkért,<br />
ezzel egymásért, mivel nem lesz külső<br />
segítségünk, mert hősök nem léteznek.<br />
| 53
Change language