nyirsegi_gondolat2018-0102

Sárközy Vendel Gergely versei
Dal hazámért
Az én hazám Európa;
nem vágyom többre, se kevesebbre!
- Hazámat ez jelenti;
ez szépen el is fér szellemembe’.
Lelki szemeimmel a tájakat
látom; messzire nézek én.
Ott „csodás” virágok nyílnak;
arrafelé több az áldó FÉNY.
Mosolyog a narancs aranya;
(fénnyel) az ember vágyát mosdatja.
- De hidd el Barátom; Igaz Fénnyel;
az én Hazám EURÓPA!...
(Ajánlás: Vidám dalok - mint madarak -
szállnak amint énekelnek a lányok:
(víg szorgosan munkálkodnak;
szedik a napmosolyú narancsot.)
2017. április 29. (01:53’)
Pálya
Az Üstökös lehull mégis egyszer;
száguld s ragyogva húzza a „csóvát”,
szabad az „útja”, az úri világ,
a kozmoszi, fénylő „végtelenben”.
Nem állja el egy csillag se útját;
nincs ütközése, fénynek a fénnyel
s minden csillag szabályosan fér’ el,
a kozmosz-világ szükség-módra tág.
A pályát minden „test” maga járja
és nem lehet tévedés a Térbe’,
(száguld a Test hány milliárd éve?!)
- Ám nincs érzés a szilárd anyagba’,
de a hús-vér emberben igencsak
és hányszor pályát „téveszt” a tudat!
2005. április 13.
Vérző kopjafák
Ha szépen sütött (is) a NAP,
hullámzó vihar
nem lengette a magyar akácot;
városban és honi Tájon,
de (belül!) viharzottak
az „egyszerű”, magyar Lelkek.
- Szent Szabadságot szomjazón.
Hirtelen barikádok
emelkedtek „lentről”,
a szabadságra vágyó népből.
- Eltörött a bilincs, lehullott a kézről.
- Bátor ifjak vére
festette meg a barikádot;
kinőtt ifjú KOPJAFÁK…
Vonaton, Kőbánya és Nagykáta között,
2017. október 26.
KÖZÖSSÉGI SZALON
Hetényi György versei
Őszi elégia
Minden levél lehullott a fákról.
Langyos eső feledtet a nyárról.
De nem tudok feledni egy lányról:
Mert emléke, folyton éji álmom.
Elment tőlem, éppen nyár utóján.
Fehér haja lobogott az arcán.
Minden dallam elnémult az ajkán;
Meghalt Ő! Ó, engemet itt hagyván.
Ó, te leány, mér hagytál itt engem?
Nincsen aki, kimossa az ingem.
Csak egy varjú károg, olykor kerten:
Azt károgja, sírját kell szeretnem.
Sírját egy nagy márványkő borítja.
Rajta arany betűkkel a neve leírva:
Manci leány, élt kilencven évet!
Sír öleli, meg az őstermészet.
Mezőkovácsháza, 2016. november 27.
A magyar nép, Európa útján
Siet velem a ma írt történelem.
Siet, szalad a hadi utakon.
Hová elviszem egész nemzetem;
S hazámat, a jelenben nem hagyom.
Bár a történelem mindig velem volt,
melyben éltem nehéz balsorsomat.
A himnuszom mindig hű imámban szólt;
Mégis elvesztettem sok harcomat.
Most is élve, bízva, nagy reményekben.
Kártyáim tisztán, kinyitott lapok.
Szívem tele piros, fehér, zöld színnel;
S örülnöm kell mégis, hogy itt vagyok!
Új évezred felé Európában!
Nagy vesztes leszek-e? Én nem hiszem!
Ha mégis becsapnak nemzeti hitemben:
Lehet, elnyelhet a történelem.
Most jól látható a megjósolt jövőm:
Hol nem lehetek már vesztes magyar!
Az új szövetségben lesz még őserőm:
S húsz milliós népem, szent hazámba tart.
Jöjj el hát igazság! Jöjj el történelem!
Add vissza nekem ellopott földjeim!
Hungária vagyok! Világ ismerd nevem!
Ahol Dunánál, hős Budavára int…
2004. április 11.
Este a székelyeknél
- Bartók Béla centenáriuma
alkalmára -
Ha elfáradt lelkem
égi utazásban,
haza vágyom este
futó szél zúgásban
megpihenni a zöld
csiki nagy hegyeknél,
daloló tájak közt
este, székelyeknél, -
este, székelyeknél.
Ha elfáradt lelkem,
égi térzenében,
villámló dörejek
pokol-énekében,
népemhez leszállok
a csiki hegyeknél,
egy dalt citerálok,
este, székelyeknél,
este, székelyeknél.
Verseket dalolok,
sok dalt citerálok,
keresve nyugalmam
nem múló halálom,
gyógyítva szellemem
a csiki hegyeknél:
kongó harangszóval
este, székelyeknél,
este, székelyeknél.
Vándor az én lelkem,
hol is pihenne meg?
Messze halott testem
ki is értené meg,
nagyvilág zajában,
hogy csiki hegyeknél
miért fáj a népdal,
este, székelyeknél,
este, székelyeknél.
Magyarul hű lelkem,
ha hazám akarja,
elhagyott szerelmét
egyszer visszahívja,
megtalálják még
a csiki hegyeknél
leszek megnyugodva
este, székelyeknél,
este, székelyeknél.
44 | 2018. január-február