You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
Albert Ferenc<br />
TÁRSASÁGI SZALON<br />
Németh Erzsébet Szilvia (Kecskemét)<br />
Albert Ferenc<br />
Végítélet…<br />
Ember! Figyelmeztettelek ne tedd!<br />
A föld mit neked kölcsön adtam,<br />
holnapra egy élhetetlen, lakhatatlan<br />
sivár bolygó lesz, s veled együtt nyeli el<br />
a galaxis feneketlen, fekete lyuka.<br />
Mert nem hallgatsz az intő szóra;<br />
tetteid vezérli pár hamis próféta!<br />
Néked egyetlen istened Mammon,<br />
és folyton csak profitot hajszolva<br />
lennél népeknek nagyhatalmú ura,<br />
vívmányod az atom, s hidrogénbomba,<br />
netán vegyi fegyver, népeket tartva<br />
sakkban ezzel, s legfőbb támaszod a pénz<br />
és a felhalmozott fegyver arzenál,<br />
miből szintén tengernyit profitálsz,<br />
papolsz, hogy mindenekfelett állsz és diktálsz...<br />
Hiszed, hogy pénzeddel és fegyvereddel<br />
megvásárolhatod a föld minden népét,<br />
s kényszeríted annak fejét rabigába,<br />
nyomorba taszítva, sárba tiporva,<br />
csavarod ki utolsó csepp verejtékét,<br />
miközben rabolod földnek kincsét,<br />
s nem hagyva abba, örökös a hajsza...<br />
Közben gyáraid okádva a mérget,<br />
szemetet…, betakarva földet és eget,<br />
felzabálva mind az éltető oxigént,<br />
míg mint „felsőbbrendű” háttérbe simulva,<br />
éjente magadban mormolod: pénz, pénz, pénz.<br />
S ha az összes eleven „droid” kidől a sorból,<br />
a szalag mellett máris robot pózol,<br />
kinek kapacitását terra bájtok adják,<br />
teljesítménye, csillagközi magasság,<br />
ez már tetszik e zsírtól csepegő pár száznak,<br />
kiknek elméjét blokkolja a kapzsiság,<br />
mely nélkülöz minden szabályt és etikát,<br />
már, már elhiszik magukról ők az Isten...<br />
Ember! Ne képzeld önmagad Istennek!<br />
Nem lehet senki embernél emberebb;<br />
ezen földön nem él felsőbbrendű nép,<br />
és mindent nem vehetsz meg pénzedért.<br />
Nem ér fabatkát sem harácsolt vagyonod,<br />
ha e kölcsön kapott bolygót elpusztítod,<br />
vele együtt pusztulsz, s nem marad írmagod...<br />
Ékszer<br />
Pusztám közepén magányom rugdosom,<br />
Mögöttem csapdosva sorsom az ostorom.<br />
Ezernyi érzés, mint szétguruló gyöngyök<br />
Életem útján a fakó kis göröngyök.<br />
Előttem a jövőm, mögöttem a múltam,<br />
Merre is vezethet a rám szabott utam?<br />
Segíts ó égi hang, hogy mindig halljalak,<br />
Segíts megengednem, hogy vígasztaljanak.<br />
Jobbra tekinve hívnak a mesebeli tájak,<br />
Balra a szívemtől szürke sziklák állnak.<br />
Kanyargó út mentén táblán lóg a nevem,<br />
Dátumként alatta: ez itt a jelen.<br />
Felettem a gerendák szú ette legendák.<br />
Amit a szemem lát, biztosan valóság?<br />
Mindenki e Földön a saját hitét issza,<br />
De pillangó a gubójába soha sem tér vissza.<br />
Mint lépteim nyomán a meghajló fűszálak,<br />
Foszlanak semmivé az e világi vágyak.<br />
Lépteim egyre szaporák, szél fújja arcomat,<br />
Fel kell hát adnom örökös harcomat.<br />
Szívemben érzem a millió dobbanást,<br />
Könnycseppek záporként verik a föld porát.<br />
A távolban fény dereng, ócska régi lámpás<br />
Mindíg belülről fakad az égi áldás.<br />
Nyújtom hát két kezem a világot markolom,<br />
Színét és illatát magamba habzsolom.<br />
S eltűnik egyszerre minden külső kényszer,<br />
Érzem a boldogság a legszebb lelki ékszer.<br />
2014. március 20.<br />
Körmendi románc<br />
Kastélykertre ül a homály;<br />
az égre tűzött csillagok<br />
egymás után sorra gyúlnak.<br />
Hallgatnak évszázados fák,<br />
melyek alatt lusta padok<br />
álmos macskaként elnyúlnak.<br />
Kavics csacsog talpuk alatt;<br />
összesúgnak suhanc cserjék<br />
tekintélyes lombos fákkal.<br />
Két szerelmes ifjú ballag;<br />
szoros, mohó az ölelés,<br />
nem törődnek külvilággal.<br />
Lila ködként rájuk szakad<br />
vágyuk selyméből szőtt lepel,<br />
s az est sötét pongyolája.<br />
Vén Göncöl, míg égre kaptat,<br />
nyújtózkodó lusta pad lett<br />
dúló szerelmük oltára.<br />
A távoli lámpa fénye<br />
csak pislog prűden, szerényen<br />
majd pironkodva hunyorog.<br />
Éjszakai égnek kékje,<br />
Holdat tartva lágy ölében<br />
e szép románcon mosolyog.<br />
Az oldalon szereplők fotói<br />
Mert a visszaszámlálás már kezdetét vette.<br />
Idővel, mint láncra vert agár, nyüszítve<br />
kérsz megbocsájtást, tűrve porig alázást,<br />
hiába rísz térdre esve, lehetsz bűnös, bűntelen,<br />
ember és embertelen, céda és léha,<br />
csecsemő és agg; ... a galaxis nem válogat...<br />
A végítélet napján, mikor e bolygó<br />
darabjaira hull a semmiségbe veszve,<br />
apró darabokra zúz mindenkit és mindent,<br />
s gigászi űrszemét tölti be a végtelent...<br />
Albert Ferenc<br />
Németh Erzsébet Szilvia<br />
2018. január-február<br />
| 27
Change language