King Stephen-A ragyogás

könyvet, mert a Panoráma megbvölte – lehetne rá ennél egyszerbb,
ennél igazabb indítéka? Azért írja meg, amiért meggyzdése szerint
minden fontos irodalmi m, fikció és nem fikció , megszületik: az igazság
kedvéért; mert az igazság végül mindig kiderül. Megírja, mert úgy érzi,
hogy meg kell írnia.
Kétezer liter teljes tej. Kétszázötven liter fölözött tej. Fizetve. Százötven
liter narancslé. Fizetve.
Lejjebb csúszott a széken; egy maroknyi számlát még a kezében
szorongatott, de a szeme már nem követte a betket. A tekintete elrévedt.
A szemhéja lassan elnehezedett. A gondolatai eltávolodtak a Panorámától,
az apja jutott az eszébe, aki ápolóként dolgozott a berlini közkórházban,
New Hampshire-ben. Nagydarab ember volt. Kövér ember, aki
százkilencven centi magas volt, magasabb Jacknél is, amikor Jack elérte
teljes magasságát, a száznyolcvan centit – nem mintha ezt megérte volna
az öreg. "A vakarcs a fészekaljban" – mondogatta, szeretettel nyakon verte
Jacket, és nevetett. Jack mindkét fivére magasabbra ntt az apjuknál, és
még Becky is a százhetvenöt centijével alig öt centiméterrel volt
alacsonyabb Jacknél.
Kapcsolata az apjával olyan volt, mint amikor egy virág kezd
kibomlani, gyönyörnek ígérkezik, de aztán kiderül, hogy belül rohadt.
Hétéves koráig minden fenntartás nélkül imádta a magas, nagy hasú
embert; a verések, a pofonok és egy-egy ökölcsapás ellenére is.
Emlékezett a bársonyos nyári éjszakákra, amikor a házban békés csend
uralkodott, az idsebb bátyja szórakozott valahol a barátnjével, a középs
bátyja tanult, Becky és az anyjuk pedig a nappaliban néztek valamit az
ócska, csökönyös tévéjükön. pizsamában ült a hallban, úgy tett, mintha
az autóival játszana, de közben várta a pillanatot, amikor a csendet megtöri
a kivágódó ajtó hangos csattanása, aztán az apja bömböl kiáltása, amikor
meglátja, hogy Jacky várja, sikít örömében, aztán ez a megtermett ember
feléje indul; a hall lámpájának fényében megcsillan a rózsaszín fejbre a
rövidre vágott haja alatt.
Ebben a világításban a kórházi fehérbe öltözött alak lágy, lebeg,
túlméretezett kísérteire emlékeztetett, az inge (néha véres) mindig kilógott
a nadrágjából, a nadrágja hajtókája félig eltakarta a fekete cipjét.
Az apja felkapta, Jacky kábító sebességgel emelkedett a magasba, szinte
érezte, ahogy a leveg nyomása, mint valami ólomkalap, ránehezedik a
koponyájára, fel, egyre feljebb, és közben egyszerre kiabálták: "Felvonó!
Felvonó!" Voltak éjszakák, amikor az apja részegségében nem állította
meg idejében csupa izom karját, és Jacky úgy repült fel az apja lapos