King Stephen-A ragyogás

De mégis megtörtént, zakatolta rjöngve az agya, mégis megtörtént, itt
van a sötétben, be van zárva, és olyan hideg van, mint egy jégszekrényben.
És...
(valami van itt velem.)
Elakadt a lélegzete. Az iszonyat szétáramlott az ereiben, és elkábította.
Igen. Igen. Valami van itt vele, valami szörny, amit a Panoráma éppen
egy ilyen alkalomra tartogatott. Talán egy hatalmas pók, amelyik beásta
magát a lehullott falevelek alá, vagy egy patkány... vagy talán egy
kisgyerek hullája, aki itt halt meg a játszótéren. Történt itt ilyesmi? Igen,
gondolta, talán igen. A nre gondolt a fürdkádban. A vérre és agyvelre
az elnöki lakosztály falán. Egy kisgyerek, akinek felhasadt a koponyája,
amikor leesett a mászókáról, vagy a hintáról, és most kúszik utána a
sötétben, vigyorogva egy utolsó játszótársat keres az örökkévalóság
játszóterén. Mindörökre. Egy pillanat és meghallja, amint közeledik.
A betongyr másik végében megzizzentek a száraz falevelek, mintha
valami négykézláb indult volna el Danny felé. Bármelyik pillanatban
megérezheti, amint a hideg kezét a bokájára kulcsolja...
A gondolat feloldotta a bénultságát. Ásni kezdett a laza hóban, amely
elzárta a betongyr végét, a lába között szórta hátra, mint amikor egy
kutya csontot ás ki, a hó csak úgy porzott. Kékes fény szrdött le
odafentrl, és Danny úgy lökte fel magát, ahogy a búvár löki fel magát a
mély vízbl. A hátát végighorzsolta a betongyr peremén. A hótalpai
összeakadtak. Hó ömlött be a símaszkja és a vízhatlan dzseki gallérja alá.
Ásott, kaparta a havat. Úgy érezte, mintha valami belekapaszkodna,
megpróbálná visszavinni; vissza a betongyr belsejébe. Az a láthatatlan,
leveleket megzörrent valami odalent bujkál, és t is ott akarja tartani.
Mindörökre.
Végre kijutott, arcát a nap felé fordítva mászott a havon, el a félig
betemetett betongyrtl. Sípolva vette a levegt, az arca szinte komikusan
fehér volt a rátapadt porhótól – az eleven rémület álarca. Elugrált a
mászókához, és leült, hogy megigazítsa a hótalpat, és összeszedje magát.
Miközben beállította és meghúzta a szíjakat, nem vette le a szemét a
betongyr nyílásáról. Várta, hogy valami elbukkanjon. De nem látott
semmit, és három vagy négy perc múlva megint nyugodtabban vette a
levegt. Akármi volt is, a napfényt nem állhatja. Odalent van
bebörtönözve, talán csak akkor tud kijönni, amikor sötét van... vagy
amikor a gömböly börtöne mindkét végét elzárja a hó.
(de én már biztonságban vagyok biztonságban és egyszeren
visszamegyek mert én)