King Stephen-A ragyogás

A sötét bálteremben az üvegbura alatti óra egyetlen dallamos ütéssel
jelezte a fél nyolcat.
Egy rekedt, részegségében brutális hang elkiáltotta magát: "Le az
álarcokkal, és basszunk!"
Wendy megtorpant a hallban.
Felnézett Dannyre, aki a lépcsn ült, és a labdával dobálózott. –
Hallottál valamit?
Danny csak ránézett, és tovább dobálta a labdát.
Ezen az éjszakán keveset aludtak, bár együtt aludtak zárt ajtó mögött.
A sötétben, nyitott szemmel, Danny arra gondolt:
(Közéjük akar tartozni, hogy örökké élhessen. Ezt akarja.)
Wendy arra gondolt:
(Ha kell, elviszem még feljebb. Ha meghalunk, legalább haljunk meg a
hegyekben.)
A konyharuhába csomagolt henteskést az ágy alá tette, a keze ügyébe.
El-elszunnyadtak. A szálloda nyikorgott körülöttük. Odakint az ólomszín
égbl megeredt a hó.
40
AZ ALAGSORBAN
(!!!A bojler, az istenverte bojler!!!)
A gondolat úgy robbant bele Jack Torrance gondolataiba, mint egy
vörösen villogó, figyelmeztet jelzés. A nyomában Watson hangja:
(Ha elfelejti, ez a szaros szép lassan addig kúszik, amíg maga meg a
családja a holdon ébrednek fel... Kétszázötven a fels határ, de ma már
jóval elbb felrobbanna... Én semmi pénzért le nem jönnék ide, amikor
száznyolcvanon áll a mutató.)
Az egész éjszakát idelent töltötte, a régi feljegyzések között kutatott; az
az rült érzés kínozta, hogy kifogy az idbl, sietnie kell. De a
legfontosabb nyomot, a kapcsolatot, amely majd mindent világossá tesz,
nem találta meg. Az ujjai megsárgultak, bepiszkolódtak a málló, régi
papírtól. Annyira elmerült az olvasásban, hogy egyszer sem ellenrizte a
bojlert. Elz este, hat körül, amikor lejött, kieresztette a gzt. És most...
Az órájára nézett, és felugrott; közben felrúgott egy csomag régi
számlát.
Úristen, hajnali háromnegyed öt van.