Homályzónák Zones d' Ombre - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

zást és konfliktusokat feltételez, ez a folyamat azonban nem romboló, hanem építő, ami
biztosítja a modernitás dinamizmusát. A modernek mindent megkérdőjeleznek, újat, jobbat
akarnak, egyetlen intézmény sem tabu, mindent ellenőrizni kell, a végső hivatkozási
alap pedig a szabadság és az élet. A modernitás minden területen egyfajta ingamozgást
végez, így az individualizmus és a kollektivizmus között is. Például a felvilágosodás felbomlasztotta
a világ egységét, szubsztanciáját, és az új világrendben csak az individuumot
ismerték el morális, gazdasági, politikai tekintélynek, a kezdeményezés forrásának.
Erre az önromboló szélsőségre volt a válasz: a kommunizmus marxi koncepciója.
A hasonlat szellemes és jól szemlélteti a történelmi mozgásokat, azonban az építő
változásokat és konfliktusokat, az állandó dinamizmust már kétkedve fogadom. Fukuyama
az előbb említett könyvében 400 oldalon keresztül sorolja az ennek gyakran ellentmondó
tényeket. A társadalmi deviancia növekedése és/vagy magas szinten való stabilizálódása,
a családok szétesése, a termékenység zuhanása, az állam iránti bizalom és az oktatás
gyors hanyatlása stb. inkább egy társadalom felbomlásáról, mint dinamikus modernizálódásáról
tanúskodik. Persze ezt is történelmi távlatból kell szemlélni, és lehet mondani,
hogy az inga előbb vagy utóbb visszalendül. (Az amerikai szerző is ebben reménykedik.)
Mindenesetre számomra nyilvánvaló, hogy hosszú (több évszázados) távon egy, a fizika
törvényeinek ellentmondó különleges ingamozgást látunk: az individualista oldalon egyre
nagyobbak a kilengések, a kollektivista oldalon pedig egyre kisebbek.
Az individualizmusnak számtalan arca van, a hatásai pedig a társadalom, az emberi lét
minden szegmensében tetten érhetők. Terjedelmi korlátok miatt engedtessék meg, hogy
a sok vonás közül csak egyet fejtsek ki egy kicsit részletesebben: azt, hogy mit eredményez,
mennyire kontraproduktív a túlhajtott modernitás és dinamizmus a gazdaságban,
a társadalomban és a kultúrában, és mindez hogyan függ össze az individualizmussal.
Az individualista ember alapvető jellemvonása az autonómia, az ezzel járó egyediség
és öntudat, a környezet (a világ) megváltoztathatóságába vetett hit és az újra való törekvés
– ezek a zálogai a fejlődésnek/haladásnak. Nem mindegy azonban, hogy milyen
a mérték.
A 21. század modern társadalmát már az önmagáért való dinamizmus jellemzi. Az új,
a változás mítosza már dogmává vált, és egy újítási, változtatási spirálba hajszolja az európai
embert, aki – a globalizáció idején – már nem csak európai. A hajsza az élet minden
területén jelentkezik: a gazdaságban, ahol csak növekedni vagy tönkremenni lehet, az
ebből kinövő fogyasztói társadalomban, ahol a régi avíttnak és eldobandónak számít,
a reklám-, a szórakoztató- és a kommunikációs iparban, ahol mindennap görcsösen újat
akarnak produkálni és mindent fokozni próbálnak. Ezt a jelenséget személyesen általában
úgy éljük meg, hogy rohan az idő, és valóban, minden sokkal zaklatottabb és gyorsabb.
A hírek a tévében (még a BBC-ben is) egyre rövidebbek, a termékek fizikai és erkölcsi
élettartama drámaian csökken, a sebesség, legyen az virtuális vagy fizikai (például internet
vagy közlekedés) állandóan növekszik.
260 Kö r m e n dy La j os