1 TARTALOM E SZÃMUNK SZERZÅI: - BeszÃ©l a mÃ¡rvÃ¡ny

TARTALOM 

Kodály Zoltán és Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegye kapcsolata 

a sajtó tükrében • Babosi László................................................................................................4 

Kodály Zoltánhoz • Rákos Sándor..........................................................................................30 

Vidéki város zeneélete • Kodály Zoltán.......................................................................................42 

Részletek Kodály Zoltán Közélet, vallomások, zeneélet 

című töredékes feljegyzéseit, vázlatait tartalmazó könyvéből..........................................45 

Harminc év előtti felvilágosítások a „Kállai hóhér”-ról, „Kállai egyes”-ről 

és „Kállai kettős”-ről • Szabó Antal........................................................................................46 

Nagykálló kodályi öröksége • Harsányi Gézáné........................................................................53 

Az idők megváltoztak – A Kállai kettősről • Móser Zoltán......................................................67 

Kodály Zoltán Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegyéhez kapcsolódó 

népzenei gyűjtéseinek időrendi mutatói Szalay Olga nyomán ........................................76 

Kodály és a magyar népzene • Tarcai Zoltán ..............................................................................77 

Kodály Zoltán nyíregyházi és nagykállói emlékjelei • Ilyés Gábor .......................................79 

„Kodály küldöttje Nyíregyházán” – Vikár Sándor munkássága • Olajos Gábor .................87 

„Teljes szívvel kell csinálni” Beszélgetés Szabó Dénes Kossuth-díjas karnaggyal 

• Galambos Sándor.....................................................................................................................94 

„Mutassuk meg a városi gyermeknek a zengő Magyarországot!” – 

felvételen és valóságban egyaránt… • Tóth Endre ............................................................103 

Bibliográfia • dr. Gál Józsefné......................................................................................................110 

Feljegyzések Takács György gyűjteményes kötetének margójára • Móser Zoltán ..............121 

Pályázati felhívás ...........................................................................................................................135 

E SZÁMUNK SZERZŐI: 

Babosi László – könyvtáros, Nyíregyháza 

Beregszászi Szabó Tibor – grafikus és festőművész, Nyíregyháza 

Dr. Gál Józsefné – könyvtáros, Nyíregyháza 

Galambos Sándor – levéltáros, Nyíregyháza 

Harsányi Gézáné – pedagógus, helytörténész, Nagykálló 

Ilyés Gábor – pedagógus, helytörténeti kutató, Nyíregyháza 

Kodály Zoltán – zeneszerző (1882–1967) 

Móser Zoltán – fotóművész, néprajzkutató, egyetemi oktató, Bicske 

Olajos Gábor – pedagógus, zeneművész, Nyíregyháza 

Rákos Sándor – költő (1921–1999) 

Ratkó József – költő (1936–1989) 

Szabó Antal – tanító (1872–1937) 

Tarcai Zoltán – nyug. tanszékvezető főiskolai tanár, Nyíregyháza 

Tóth Aladár – zenetudós (1898–1968) 

Tóth Endre – egyetemi hallgató, Nyíregyháza-Budapest 

1

TARIMÉNES 

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI HONISMERETI EGYESÜLET 

TÁRSADALOMTUDOMÁNYI, KULTURÁLIS ÉS HONISMERETI FOLYÓIRATA 

2007. III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 

KODÁLY ZOLTÁN EMLÉKSZÁM 

* 

Főszerkesztő: 

Babosi László 

Szerkesztőbizottság: 

Ilyés Gábor, Kiss Lajos András, Szabó Emese, Tóth Sándor 

A szerkesztőség címe: 

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület 

Nyíregyháza 4400 Benczúr tér 21. 

www.szabhon.hu 

A borítón Beregszászi Szabó Tibor festménye látható. 

Ratkó József kéziratos töredékben maradt Kodály verse a Ratkó-hagyatékban található. 

A 3., 120. és 134. oldalon lévő képeslapok Steiner Józsefné nagyatádi képeslapgyűjtő gyűjteményéből valók. 

A Kodály látogatásairól készült fotók közléséért Tarcai Zoltánnak mondunk köszönetet. 

E számunk megjelenését támogatta: 

Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézet 

Nemzeti Évfordulók Titkársága 

Tipográfia, címlap és nyomdai előkészítés: 

Varga Gábor • webmuvek.hu 

Nyomtatás: 

FUZYON nyomda, Nyíregyháza 

2

KODÁLY ZOLTÁN 

(1882–1967) 

3

KODÁLY ZOLTÁN ÉS SZABOLCS, 

SZATMÁR ÉS BEREG VÁRMEGYE 

KAPCSOLATA A SAJTÓ TÜKRÉBEN 

CIKK- ÉS KÉPÖSSZEÁLLÍTÁS 

Bevezetés 

Kodály Zoltán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez fűződő többrétű kapcsolatát az elmúlt 

évtizedekben szaktanulmányokban már többen részletesen feldolgozták, bemutatták. 

1 Az elkövetkezőkben a Nyírvidék, a Képes Szabolcs, a Budapesti Hírlap, a Kálvineum 

évkönyvének korabeli tudósításaival, továbbá Kodály egyik előadásának szövegével, 

valamint fényképek segítségével „retrospektíve” rekonstruáljuk a helyi szinten nagy 

visszhangot kapó, és az életművére is nézve maradandó nyomot hagyó látogatásait 

(elég, ha csak a Kállai kettősre, vagy a Vidéki város zeneélete című előadásra utalunk). Szerencsére 

a korabeli helyi nobilitások pontosan tudták Kodály valódi jelentőségét, ennek 

megfelelően fogadták, a sajtó pedig színvonalas és tartalmas cikkekben dokumentálta 

az eseményeket. Ezek az írások azonban csak az 1926-ban, 1937-ben, 1942-ben Nyíregyházán 

és az 1926-ban Nagykállóban tett „hivatalos” látogatását ismertetik. Érdemes 

azonban megjegyeznünk, hogy a népdalgyűjtő Kodály először 1916-ban került kapcsolatba 

a nemcsak mese-, hanem népdaltermő tájegységünkről származó, neki éneklő 

emberekkel. Először a kassai laktanyában Bartókkal együtt gyűjtötték a népdalokat. 

Hogy Kodály mikor és merre járt még megyénkben, és mennyit gyűjtött, az a Kodály 

Zoltán Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegyéhez kapcsolódó népzenei gyűjtéseinek időrendi mutatói 

című táblázatban részletesen olvasható, a belső borítón lévő térképen pedig térben 

is követhető. 

1 Lásd pl.: Dancs Lajos: Népzenegyűjtés Szabolcs-Szatmárban. In: Szabolcs-szatmári Szemle, 10 évf. 1. sz. 

(1975. február), p. 71–77.; Dancs Lajos: Nyírségi és szatmári népdalok Kodály Zoltán gyűjtésében. In: Szabolcs-szatmári 

Szemle, 17. évf. 4. sz. (1982. november), p. 38–45.; Bereczky János et al.: Kodály népdalfeldolgozásainak 

dallam- és szövegforrásai. Budapest, 1984, Zeneműkiadó.; Tari Lujza: Kodály, a hangszeres 

népzene kutatója. Budapest, 2001, Balassi Kiadó.; Szalay Olga: Kodály, a népzenekutató és tudományos 

műhelye. Budapest, 2004, Akadémiai Kiadó. 

4

A szövegeket, ha tehetjük, az eredeti formában közöljük. A hosszabbakat, amelyek 

terjedelmi okok miatt nem szkennelhetők, nem betűhíven, hanem a mai helyesírási 

szabályoknak megfelelően, a sajtóhibákat korrigálva, de a korabeli stílust és nyelvi sajátosságokat 

megtartva adjuk közre. 

Babosi László 

— 1922 — 

Kodály felhívása népdalgyűjtésre a Nyírvidék 1922. aug. 4-i számában 

5

— 1926 — 

Nyírvidék, 1226. okt. 12. 

6

Nyírvidék, 1926. okt. 22. 

7

Nyírvidék, 1926. nov. 5. 

8

Nyírvidék, 1926. nov. 6. 

9

A „Magyar est” plakátja Basilides Mária és Kodály Zoltán aláírásával 

(Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár, Helyismereti Gyűjtemény) 

1 0

A Bessenyei Kör „Magyar est”-je 

A közönség viharos lelkesedéssel ünnepelte Kodály Zoltán zeneszerzıt 

és Basilides Mária operaénekesnıt 

(A »Nyírvidék« tudósítójától.) 

Ritkán láttunk a Korona nagytermében olyan hatalmas tömegű, fényes közönséget, mint szombaton 

este. Ez az impozáns érdeklődés letagadhatatlan bizonyítéka a nemzeti gondolat újjászületésének. 

Magyar est, ez a jelszó néhány évvel ezelőtt még nagyon rossz reklám lett volna, s íme ma 

zsúfolt házat jelentő ige, amelynek hívő szavára megmozdulnak a tömegek, hogy meghallgassák 

a magyar zene apostoli ihlettel megáldott tudós kutatójának prédikációját. Mert valósággal szent 

beszéd volt az nemzeti muzsikánk múltjáról, jelenéről és jövőjéről, szent beszéd a magyar kultúráról, 

amely a maga elnyomottságában is érdemes arra, hogy felkarolják, foglalkozzanak vele. 

Szinte ugyanezeket mondja a szegény magyar kultúráról Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter 

az egyik fővárosi lap vasárnapi számába írott vezércikkével, amelyben Az örök Koppány címmel 

azokról beszél, akik Magyarországon minden időben „megakadályozni igyekeztek azt, hogy itt 

kulturális téren valóban átfogó intézkedések történhessenek.” 

Ezek a Koppányok voltak azok, akik a magyar zene elsatnyulásának okozói, s ezek a ma elő 

Koppányok azok, akik még ma is ragaszkodnak ahhoz az állásponthoz, amely a magyar zene 

végleges pusztulását jelentette volna, ha két magyar tudós nem tűzi ki élete céljául a magyar őszene 

sajátságainak felkutatását. 

Kodály Zoltán zeneszerző, az Országos Zeneművészeti Főiskola tanára volt a Bessenyei-est előadója. 

Elmondotta, hogy a magyar kisváros szülötte s fiatalabb éveiben a magyar zenével való kapcsolódást 

a szokásos cigány melletti duhajkodásban találta meg ő is, amely duhajkodásban az alkohol volt a főalkotóelem. 

Azután eljött a komoly tanulmányok ideje, a zeneakadémián tanulta a zeneszerzést német 

nyelvű professzoroktól, akik mindenféle stílusban való komponálásra megtanították, csak éppen a 

magyar stílusban való zeneköltésre nem. Miután nem lehetett reményük arra, hogy ezektől valaha is 

megtanuljanak magyarul komponálni, áttanulmányoztak minden írást, ami csak a régi magyar zenére 

vonatkozott. A holt írás azonban hétpecsétes titokként őrizte azt, amire kíváncsiak voltak. Az 100-200 

magyar dal, amelynél egy cigányprímás sem tud többet, számításba nem jöhetett, mert ezek közül legfeljebb 

tíz van olyan, amelyik régebbi eredetű, a többiek már mind műdalok, s valamennyien egy kaptafára 

készültek. A magyar zene hasonlított egy kimerült bányához, amelyben nemes érc helyett már 

csak kavics terem. Az a német kispolgári szentimentalizmus, amely lassankint belopózott az egyes 

műdalok révén a magyar lélekbe, csak rontott a magyar zene helyzetén. 

Hol van hát az a kőszikla, amelyre rá lehetne építeni a jövő magyar zenéjét – kérdezték kétségbeesve 

önmaguktól a magyar őszene kutatói. Gondoltak a székely népballadákra is, de ezeknek 

olyan „iskolaszaguk” volt. Azután tovább töprengtek. Vajon hol lehet ezeknek a balladáknak 

a melódiájuk S mint egy villanás, úgy szaladt át agyukon a gondolat: 

– Ugyanott, ahol a szöveg termett. 

Nekifogtak a kutatásnak. Kodály Zoltán és Bartók Béla. Faluról-falura mentek, elvegyültek a 

nép mulatságaiba. Csűrökben, istállókban hallgatták a székely dalokat. Egy úrinő meg is kérdez- 

1 1

te Kodálytól, hogy hogyan bírja ki azt a rettenetes szagot, amely ilyen helyeken lenni szokott. 

Kodály megfelelt: 

– Amikor egy-egy dalt találok, Arábia minden illatát érzem, s nem veszem észre, hogy istállóban 

vagyok. Mennyivel szebb muzsika ez, mint az a zenei pornográfia, amelyet előkelő családoknál 

olyan drága zongorán játszanak, aminek az árából egy szerény kis házat lehetne venni! 

Szerencse – mondja Kodály –, hogy kutatásaimban egy útra kerültem Bartókkal, mert egyedül 

összeroppantam volna. De a kutatásnak meglett az eredménye: 

– Úgy jártunk – mondotta –, mint a bibliai pásztor, aki apja szamarait kereste s helyettük egy királyságot 

talált. Az a döbbenetes hang, amely ezekből a régi dalokból kiárad, meglepő. Nem ismerünk 

eleinte a magyar jellegzetességekre. Úgy érezzük magunkat, mintha ősapáink nehéz fegyvereit emelgetnénk. 

Nem bírunk velük. Nem tudunk mihez kezdeni velük. 

Támadásoknak is ki voltak téve. Szinte hihetetlen lenne, ha nem támadták volna meg őket, az önzetlen, 

fáradhatatlan kutatókat. Azzal, vádolták meg mindkettejüket, hogy oláh melódiákat csempésztek 

a magyar zenébe. Pedig Bartók, éppen ezen kutatások alapján külön könyvet írt az oláh zenéről, s 

ebből a könyvből tanulják most az oláhok nemzeti muzsikájukat. 

Beszélt a magyar falu és város viszonyáról, mint kultúrfokról. A magyar paraszt idegenkedik a 

várostól, nem úgy, mint a francia, vagy az olasz, amelynél a város a falu kultúrájának betetőzését jelenti. 

Majd ha a magyar falu és város találkozik egymással, akkor élünk majd igazi kultúréletet. Majd 

egy hatalmas borospincéhez hasonlította a magyar zenét, amelyben a székely dal a 100 éves tokaji, 

amelyből azonban bármennyit iszunk, sohasem fogy ki. 

A magyar katonára – fejezte be előadását Kodály Zoltán – nem ismert rá az édesanyja sem, 

amikor visszatért az orosz fogságból. A magyar dal valóságos babiloni fogságban volt eddig, ne 

aggasszon bennünket az, hogy eleinte nem ismerünk rá, majd hozzászokik a fülünk és megszeretjük. 

A közönség viharos tapssal honorálta Kodály nagyszerű előadását, amelyet Basilides Mária 

operaénekesnő fellépése követett. A kiváló művésznő 11 székely dalt adott elő Kodály gyűjteményéből. 

A dalok egytől-egyig óriási hatást keltettek, különösen a pergőbb ritmusú Kit kéne elvenni, 

a Kitrákotty mese, amelynek utolérhetetlen hangutánzó instrumentálása tetszett nagyon, s az 

Asszony, asszony..., amelyet meg is kellett ismételniök. Basilides Máriát ugyanis maga a szerző kísérte 

zongorán. 

A szombati est felejthetetlen marad mindazok előtt, akiknek érzékük van a magyar zene kultúrája 

iránt. A Bessenyei Kör vezetősége is nagy és elismerésre méltó kultúrmissziót teljesített, 

amikor lehetővé tette ennek az estnek a megtartását. Reméljük, hogy minden évben részesei lehetünk 

egy ilyen Magyar est gyönyörű élvezetének. 

A díszes közönség körében ott láttuk dr. Kállay Miklós főispánt feleségével, dr. Bencs Kálmán 

m. kir. kormányfőtanácsos polgármestert feleségével, Szohor Pál főjegyzőt és helybeli hivatalok 

vezetőit. 

V. 

(Nyírvidék, 1926. nov. 9. 2. o.) 

1 2

Kodály Zoltán a Szabolcsi Jósa Múzeum meglátogatása után 

Nagykállóba ment, ahol bemutatták neki a Kállai kettıst 

(Nyíregyháza, november 11. A Nyírvidék tudósítójától.) 

Kodály Zoltán nyíregyházi hangversenyével kapcsolatban Kardos István kultúrtanácsnok kíséretében 

bejárta a várost. Mindenütt a népre jellemző, vagy a művészetre vonatkozó mozzanatok 

érdekelték. 

Vasárnap reggel hosszasabban időzött a Jósa Múzeumban, ahol gyönyörűséggel szemlélte a 

rég letűnt korok beszédes emlékeit. Kiss Lajos múzeumigazgató felvilágosító szavait élénk figyelemmel, 

a tudósra és a művészre jellemző mélységes örömmel áthatott érdeklődéssel hallgatta. 

Nagyon tetszett Kodálynak a bronzkori kultúra sok ékessége. Ő is megcsodálta a gávai ásatásból 

felszínre került nemes vonalú agyagedényt és a többi, kézzel formált agyagemléket. A vaskorszakból 

fentmaradt agyagedények már korongolás eredményei, az urnák azonban ebben a korban 

is kézzel formált agyagedények. 

A mai kultúra keresztmetszete – mondotta Kodály – sok századi differenciákat tüntet fel. 

Egy pillanatban századok élnek együtt… 

Nagyon tetszettek a mesternek a bronzkori kardok is. Hosszasan nézegette a kardokról készített 

finom vonalú tusrajzokat, amelyek a bronztárgyak ornamentikáját világosítják meg. A 

múzeumi látogatás után Kodály autóra száll, hogy Kardos István, Kiss Lajos és a Nyírvidék 

munkatársának kíséretében Nagykállóra utazzék, a híres Kállai kettős megtekintésére. Már indulásra 

készen áll a társaság, amikor megjelenik Ferenczi István tanár. A szombat esti előadás hatása 

alatt, felújultak lelkében a göcseji tartózkodás dalos emlékei. 

Kodály nagy örömmel hallja tőle, hogy több nagyon régi eredetű dalt tud. A mester kérésére 

mindjárt el is énekel egy ősrégi cigánydalt. Kodály megállapítja róla, hogy a dal szövege is, zenéje 

is ismeretlen előtte. Papírt vett elő, az autó sárhányója az íróasztala. Kottavonalakat rajzol a 

papírra, aztán percek alatt fel van kottázva a melódia. Aztán megindulunk a kállói úton, ahol 

Kiss Lajos magyarázza a tájak érdekességeit. 

Nagykállóban Görömbei Péter református lelkész látja a világhírű tudós gyűjtőt és kíséretét 

vendégszeretettel. A lelkészi lakban már ott van Balázs Ferke. A kállói prímás, a zenekara két 

tagjával. Kodálynak elmondja, hogy a Kállai kettőshöz ő fog muzsikálni. A dallamot nem mostanában 

tanulta. Hagyományként maradt fenn az évszázadok óta. Egyik prímás a másiknak adta 

örökül. Balázs Ferke is édesapjától tanulta. Ezek a kállói cigányok szeretik nagyon pátriájukat. 

Mind református cigány, ami elég ritkaság, és csak Szabolcsban és Hajdúban van meg. Előjönnek 

a táncosok is, akikkel Kodály Zoltán hosszasan elbeszélget a Kállai kettősről. Kitől tanulták, hogyan 

újították fel. Kiderül, hogy a tánc nem valami mesterséges betanítás eredménye. Ismerték az 

öregek közül, táncolták is sokan, ők tanították meg rá a fiatalokat. Igaz, hogy ma már csak olyan 

dísz-tánc, mint amilyen a palotás, a nép mulatságain nem táncolják, de bizonyos, hogy most már 

nem fog elhalványodni, nem fog újra búvófolyóként letűnni. 

Három nagyon szép, karcsú, temperamentumos kállói leány várja itt a tánc kezdetét. Mind a 

három kislány a Borsy családból való. Két Linuska van köztük, két szép unokatestvér, a harmadik 

Borsy Ilonka, ugyancsak helyre kisleány ő is. A táncosok, akik itt nemsokára egy világhírű 

magyar zenetudós előtt mutatják be a híres magyar táncot, Toka Menyhért, Vágó Lajos és Vass 

1 3

József. Mind régi nemes kállói család sarjai, a Toka fiú abból a családból való, amelynek tagjai 

századok óta adják örökül nemzedéktől nemzedéknek a Kállai kettős emlékezetét. 

Kodály jegyzeteket ír. A leányok, legények dalolni kezdenek, minden jellemző, értékes dallamot, 

szöveget lejegyez, lekottáz. 

A vasárnapi istentisztelet vége, hozzák az ősi ónkupákat és ezüst kelyheket, megérkezik 

Görömbei Péter lelkész is, akinek nagyértékű könyvtárában a minden kulturális vonatkozás iránt 

érdeklődő látogatók ritkaságokat fedeznek fel. 

A leányok, legények táncra állanak, megpendül a húr, szól a Kállai kettős kuruckorbeli dallama, 

amelyet egykor a síp hangja cifrázott. A fiatalok járják a táncot és Kodály gyönyörűséggel, 

meghatódottan figyeli azt a táncot, amellyel együtt a szöveget is dalolják. Erő és báj van a vitézi 

táncban, amely után Kodály kijelenti, hogy filmre kell venni, be kell mutatni Pesten az Urániában, 

mindent meg kell tennünk, hogy a magyar kincs el ne kallódjék, terjesszük, elevenítsük fel 

széles körben a Kállai kettőst. A tánc után Csépány Jenő fényképész csoportképet készít a táncosokról, 

akik mögött Balázs Ferke muzsikusai is felsorakoznak. 

Kodály, Kardos István, Kiss Lajos és a Nyírvidék munkatársa is elhelyezkedik a csoportban, 

amelynek felvétele után a táncosokat külön is lefényképezik a Kállai kettős egy táncmozdulatában. 

Görömbei Péter lelkész ebédre invitálja Kodályt és kíséretét, akik a kállói magyar konyha 

kultúráját is dicséretekkel halmozzák el. A társas ebéden ott vannak Kálló egyházi emberei, Toka 

Sándor főbíró, Nagy Pál György kurátor, ott volt Czérna Sándor uram is, régi híres kállói gazda, 

aki ebéd után jóízű nótákkal tartotta a társaságot. Kodály zsebéből természetesen itt is előkerült 

az öntöltő toll, a kottapapír, és Czérna bácsi dalai a zenetörténeti kutatások számára adtak a fehér 

abrosz mellett anyagot. 

A tudományos kirándulás egyik érdekes mozzanata volt annak az orgonának megtekintése, 

amelyet Kálló felejthetetlen főorvosa, Jósa András készített, akinek emlékét olyan áhítattal idézik 

itt fel minden házban. „Mélás” ember volt, mondja róla Czérna uram, és érdeklődésünkre megmondják, 

hogy ez az itteni régi emberek nyelvén tréfást jelent. Az orgona, amely most Jósa András 

egykori „famulusa”, Seszták Györgynél van, komoly hangszer, amelynek láttára újabb csodálattal 

gondolunk Jósa András rendkívüli képességeire, fölényes akaraterejére. Az orgona a legapróbb 

részletekig nagy gonddal kidolgozott hangszer, amely egy ízben már egyik szabolcsi templomban 

dicsérte zengő hangjával az Urat. Díszes homlokzatán ez a felírás van: Dr. Jósa András, 

Nagykállóban 1879. 

Seszták György, aki az orgonát ajándékba kapta Jósa Andrástól, érdekes mozzanatokat mesél 

el a hangszer készítésének körülményeiről. Mindnyájunknak az az érzése, hogy ennek az orgonának 

ott kell hirdetni Jósa András emlékét, ahol minden az ő halhatatlan szellemét hirdeti, a 

Szabolcs vármegyei Jósa Múzeumban. 

Kodály és kísérete a délutáni órákban autózott vissza Nyíregyházára, ahonnan a kiváló tudós 

a gyorsvonattal utazott haza Budapestre. 

(Nyírvidék – 1926. nov. 12. 3. o.) 

1 4

— 1937 — 

Az 1937. május 2-iki hangverseny műsora 

1 5

Kodály Zoltán a Kálvineumban tartott főpróbán 

Csoportkép Kodállyal a Kálvineum előtt 

1 6

Tóth Aladár, Kodály Zoltán és Ferenczy Károly a Kálvineum 

udvarán 

1 7

Kodály a Kálvineum udvarán 

1 8

A nyíregyházi tanintézetek énekkarainak 

Kodály-hangversenye a Városi Színházban 

Nyíregyháza város kultúrtársadalmának méreteiben, jelentőségében felbecsülhetetlen értékű zenei 

eseménye volt a Kálvineum református tanítóképző intézet rendezésében megtartott május 2- 

iki hangverseny. Nem a személyi kultusz dicsőítése, hanem a magyar dalkultúra és ezzel együtt a 

magyar nemzet egyetemes érdekeit szolgálva, e város kultúrtörténetében formáló és irányító hatásokat 

eredményező korszakalkotó kultúrmunka! És úgy véljük, nem esünk túlzásba, ha annak 

megállapítására bocsátkozunk, hogy a nagyszerű kezdeményezés és az annak nyomán kialakult 

eredmények és kultúralkotások messze felülemelkednek egy eseményszámba menő hangverseny 

lokális keretein. Úttörő, nevelő hatása volt ez iskolaközi hangversenynek, mely minden bizonyára 

országos visszhangra talál és követendő példaképpen fog terjedni városról városra. 

Bármennyire is hangsúlyozzuk, hogy e nagyszerű hangverseny egyetemes zenei és kulturális 

érdekeket szolgált, és bármennyire is szeretnők a személyi kultuszt e most hangoztatott érdekektől 

elvonatkoztatni, mégsem haladhatunk el szó nélkül amellett az önfeláldozó, áldozatos munkásság 

mellett, amelyet e hangverseny létrehozása körül a Kálvineum református tanítóképző intézet 

fiatal, lelkes, tehetséges zenetanára, Vikár Sándor e hangverseny megrendezése körül kifejtett. 

Anélkül, hogy karmester társainak érdeméből bármit is levonni akarnánk, meg kell, hogy 

mondjuk, hogy az ő önzetlen és odaadó munkásságának, rendkívül fejlett zenei intelligenciájáról 

tanúskodó karmesteri tudásának, nagyhírű mesterének alkotásai iránt érzett rajongó szeretetének, 

ez alkotások átütő értékeibe és formáló erejébe vetett törhetetlen hitének, a végrehajtásában 

tanúsított szívósságának az elért sikerben oroszlánrésze volt. 

A hangversenyen kilenc helybeli tanintézet énekkara vett részt, mintegy négyszáz tagot képviselve. 

Annak műsora felölelte Kodály magyar karirodalma örök becsű alkotásainak jellegzetes 

sokféleségét. Az egyes számok a gyakorlati zenész tudásával rendkívül szerencsésen olyképpen 

voltak összeállítva, hogy a kardalok egyfelől hozzáidomultak az egyes szereplő tanintézetek 

énekkarainak tudásához, teljesítőképességéhez és így mindegyik maximumát adhatta készültségének, 

másfelől olyképpen voltak csokorba kötve, hogy azok jellegzetességéből még a laikus 

hallgatóság is tiszta képet nyerhetett Kodály alkotóművészetének úttörő irányairól. Oktatónevelő 

hatása volt ennek a műsornak, mert megismertette velünk a magyar népzene kultúrájának 

egyetemes nemzeti műveltséget fejlesztő alkotásait. 

Figyelemmel az előadott kardalok benső tartalmi értékére, nemkülönben az azokat interpretáló 

énekkarok nagyszerű teljesítményeire, minden egyes szám megérdemelné azok méltatását. 

Sajnos, azonban a helyszűke miatt e részletes méltatásra kiterjeszkedni módunkban nem áll. Így 

egész általánosságban csak annak megállapítására szorítkozhatunk, hogy a lezajlott hangverseny 

minden részleteiben nagy értékű nevelő hatású kultúrélménye volt Nyíregyháza város társadalmának. 

Vitéz dr. Bessenyei Lajos kir. főigazgató mesterien felépített megnyitó beszéde méltatja dr. 

Kodály Zoltán felbecsülhetetlen értékű kutatómunkásságát. Beszéde nyomán mintegy nemes veretű 

dombormű formálódik ki a nagy Mester klasszikusan eszményi alakja, és az elhangzott 

1 9

nagyszerű méltatás nyomán a nagyság megbecsülése és felismerése lesz úrrá a hallgatóság lelkében. 

Ebben az ünnepi hangulatban csendül fel Vikár Sándor karmester pálcájának vezetésével a 

Kálvineum tanítóképző igazán a művészi nagyságot megközelítő énekkara, hogy vigye, ragadja 

magyar lelkünk minden gyönyörűségét, a magyar dal élvezetének legmagasabb régióiba. 

Emelkedik az ünnepi hangulat, amikor megjelenik a színpadon dr. Kodály Zoltán nemes 

arcéle, a nagy emberek veleszületett szerénységével. Szelíd kék szemével végigtekint a közönség 

tömött sorain, és csendesen elkezd beszélni a magyar műveltség típusairól, annak vizuális jellegéről. 

Beszél a nagy külföldi központok zenei korszakairól, melyek vizsgálata közben kutatja a 

mi zenei kultúránkat és megállapítja, hogy annak ősforrása a magyar néplélekben gyökerezik. 

Ezt az értéket kell átvinni a köztudatba. A karéneklés bevezetésével az intézmények révén kell a 

nagy tömegeket közvetlen érintkezésbe hozni az értékes zenével, és a karéneklést fel kell fejleszteni 

a vegyes karok mindent átfogó nívójára, és itt következik be a városok feladata e kulturális 

munka minél szélesebb alapokra való fektetésével. Ne csak zenészeket neveljünk tehát a külföldnek, 

hanem elsősorban idehaza gondoskodjunk a magyar dalkultúra legelemibb szükségleteiről. 

Meleg szeretettől áthatott ováció követi a nagy Mester közvetlen előadását, amelynek befejezése 

után egymást követően lépnek a színpadra a Tisztviselő Dalkör, az Állami Tanítóképző Intézet 

gyakorló elemi iskola, az Ev. Leánygimnázium énekkara, a Kálvenium ref. tanítóképző és 

az Állami Tanítóképző Intézet egyesített vegyes kara, az Állami Tanítóképző Intézet énekkara, az 

ev. Kossuth gimnázium vegyes kara, a gör. kat. elemi iskola gyermekkórusa, a községi polgári 

fiúiskola énekkara, a Kálvineum leánypolgári énekkara, a Kálvineum leánypolgári és a községi 

polgári fiúiskola egyesített énekkara. 

Vikár Sándor, Kovách Árpád, Krecsák László, Bánhidy Ödön, Lakatos Emil, Szilvássy József, 

Lamping Fülöp betanítása és karmesteri pálcája nyomán egymás után hangzik fel Kodály örökbecsű 

alkotásainak szebbnél szebb énekszólama. A nagy alkotóművész intuitív lelke ott vibrál 

száz és száz kicsiny gyermek, fiatal fiú és leány ajkán, szinte érzi mindenki, miként olvad egybe a 

nagy alkotómester újhangú lírájának rejtett szépsége a fiatal, fogékony lelkek romlatlan, színtiszta 

lelkivilágával. 

Az interpretáló énekkarok szuggesztív ereje ellenállhatatlanul fogja meg a hallgatóságot, és 

pontról pontra fokozza a lelkesedést. A kardalok hangulathullámainak gazdag változatossága 

egyre jobban sűríti a benépesült színház izzó levegőjét, amikor Kodály dr. A magyarokhoz címzett 

kánonjával elérkezik a közönség lelkesedésének kulminációs pontjához. Ezt az Európa-szerte ismert 

hatalmas zenei kompozíciót a hangversenyen szereplő tanintézetek négyszáz tagú énekkara 

adta elő a felállításának abban a formájában, hogy az egyesített karok egy része a színpadon, másik 

és harmadik része a jobb- és baloldali karzaton helyezkedik el. Vikár Sándor vezető karmester 

intésére nekilendül a nagy mű legnagyszerűbb harmóniája, az erőbeli árnyalatok hatalmas sokszólamúsága, 

dinamikus erejű skála menete megremegteti a hallgatóság lelkét és a közönség valóságos 

extázisban ünnepli az előadó karokat, és felállással hódol az alkotóművész fenséges teljesítménye 

előtt. 

A minden részleteiben nagyvonalú hangverseny méltó befejezése volt Kodály e hatalmas alkotása. 

És amikor a Városi Színház épületét a nagyszerű élmény hatása alatt felmagasztosult lélekkel 

elhagytuk, magyar lelkünk hódolatával hajlunk meg egyfelől Kodály Zoltán alkotásainak 

eszményi magassága előtt, másfelől az elismerés elragadtatott érzésével dicsőítjük a tanintézeti 

énekkarok, és az azokat vezető karmesterek nagyszerű teljesítményét, és tesszük ezt azért, hogy a 

2 0

hallottak nyomán erőt merítsünk a magyar klasszikus népdalkultúra további fejlesztéséhez, akaratot 

kovácsoljunk a magyarság eszmei életnívójának emelésére, faji kultúrájának kimerítéséhez, 

megtartásához. 

A hangverseny után a ref. Kálvineum dr. Kodály tiszteletére székházában díszebédet adott, 

ahol vendégül látta a város polgármesterét, kultúrtanácsnokát, a helybeli dalegyesületek elnökeit, 

a hangversenyen részt vett tanintézetek igazgatóit és tanárait, a sajtó képviselőjét. A háziasszonyi 

tisztet Dobay Sándorné és Ferenczy Károlyné látták el a magyar asszonyokat jellemző kedves 

és közvetlen fogadtatásukkal. A Kálvineum nagyszerű konyháját dicsérő ételeket a Kálvineum 

tanítóképző növendékei szolgálták fel, kedves megjelenésükkel napsugaras derűt varázsolva a 

terem levegőjébe. 

A díszebéd során Ferenczy Károly igazgató, mint házigazda, magyar lelkének meleg szeretetével 

lendületes beszédben üdvözöli elsősorban dr. Kodály Zoltánt, majd a megjelent vendégeket. 

Rácz Gyula pénzügyi igazgatóhelyettes, a Tisztviselő Dalkör elnöke, a hangverseny létrehozása 

körül fáradozó karmesterekre üríti poharát. Az ebéd végével dr. Kodály Zoltán emelkedik 

szólásra és köszöni meg a fogadtatást, kihangsúlyozva, hogy ez örökké felejthetetlen hangverseny 

nem személyi kultusz dicsőítésében, hanem egyetemes nemzeti érdekek szolgálatában teljesítette 

feladatát. 

A hatásaiban és eredményeiben nagy teljesítményű hangverseny Nyíregyháza város 

kultúrtársadalmában határkő, amely után biztosan reméljük a magyar zenei kultúra új irányainak 

kiformálódását és azoknak a városi feladatoknak beteljesülését, amelyektől várja dr. Kodály 

Zoltán a magyarság szebb jövőjének elkövetkezését. 

(Nyírvidék – 1937. május 6. 6. o.) 

Kodály Zoltán és Vikár Sándor 

2 1

A Leánypolgári énekkara 

A Tanítóképző gyakorló iskolájának énekkara 

2 2

A Kálvineum leánykara, középen Kodály és Vikár 

Kodály búcsúztatása 

2 3

Széljegyzetek a Kodály-matinéhoz 

Virágos május második napjának délelőttjén virágba borult Szabolcs szívében a magyar dal ősi 

fája. Így, ahogy olvassátok, szinte meseszerűen hangzik, de mégis úgy volt annak a szépszámú 

közönségnek legnagyobb és legnemesebb gyönyörűségére, amelyik megérezte ennek a kivirágzásának 

eljövetelét. Még most is annyira átmelegíti lelkünket a nagyszerű átélés tüze, hogy nem 

is tudunk szemrehányást tenni azoknak, akiket szerettünk volna ott látni, csak őszintén sajnáljuk 

őket, hogy lelkileg szegényedtek meg a – szeretjük hinni – véletlen távolmaradásuk miatt. Pedig 

Nyíregyháza nem is olyan régen vezető szerepet vitt a magyar zenepártolás történetében. Sokan 

azt hittük, hogy ez a leányzó meghalt, és íme vasárnap kiderült, hogy csak aludt, de diadalmasan 

felébredt. 

Hogy vált ez lehetségessé 

Pár éve került ide egy vérbeli, fiatal zenész. Telve nemes ambícióval és termékenyítő energiával, 

aki nem elégedett meg azzal, hogy hivatásának megfelelően bizonyos heti óraszámban tanítja 

az éneket és zenét, de tenni is akart valamit a nyíregyházi eliszaposodott zenekultúra zsibbadtságának 

felébresztésére, és összefogva a városi tisztviselők dalárdájával, létrehozta ezt a csodálatos 

örömünnepet. Vikár Sándor művész-tanáré az érdem oroszlánrésze. Hogy a Városi Színház 

színpadáról bíztató reménységgel indult újra diadalmas útjára a magyar dal. 

Olyan műsort állított egybe, amely a legnagyobb magyar dalszerzőnek, dr. Kodály Zoltánnak 

legszebb alkotásait szólaltatta meg. A műsor fajsúlyát mi sem jellemzi jobban, mint az a ritka 

eseményszámba menő körülmény, hogy a szerénységéről ismert szerző – bár a legritkább esetben 

szokott vidéken megjelenni – személyesen vett részt a matiné műsorának főpróbáján, és vasárnap 

megkapó közvetlenséggel hirdette a magyar kultúra újjászületésének evangéliumát. 

Az ünnepélyen vitéz dr. Bessenyei Lajos tankerületi főigazgató üdvözölte dr. Kodály Zoltánt 

klasszikus tömörséggel és meleg megértéssel. 

A műsorszámok között számos első bemutató volt Kodály Zoltán legújabb szerzeményeiből. 

Ilyenek voltak az állami tanítóképző gyakorló iskolásai által előadott Vásárosdi és Bent a bárány, 

továbbá a gör. kat. elemi iskolások által énekelt Ég a gyertya és Kecskejáték. 

Derűsen hatott a községi polg. fiúiskola előadásában a Túrót eszik a cigány kezdetű dal. A 

szebbnél szebb műsorszámok közül mindegyik megérdemelné a legmelegebb elismerést, de terünk 

nem engedi. Nem hallgathatjuk el azonban azt a kedves, és esztétikai hatásában is ritka jelenséget, 

amit a Kálvineum tanítóképzősei nyújtottak, mikor a Pünkösdölő dal éneklésére egy-egy 

pünkösdi rózsával állottak ki. 

Az utolsó műsorszámot, A magyarokhoz c. kánont a szerszerző itt hallotta először vegyes kartól. 

400 énekes megrendítően fenséges hatású teljesítménye volt ez, aminek hatását szavakkal jellemeznünk 

lehetetlen. Ezt a monstre-énekkart is Vikár Sándor vezényelte. 

A magyar dal ősi fája kivirágzott Szabolcs szívében dús virágzással, ennek nyomában pedig 

dús termés szokott járni, csak a fagy meg ne ölje ezt az életképes rügyezést. 

(Képes Szabolcs – 1937. május) 

2 4

Tóth Aladár 

Magyar város, 

melyet iskolás gyermekek tanítanak muzsikaszóra 

A vidéki város zenei múltja és jövıje 

Sétahangversenyen szól a katonabanda: ez a nagy tömegek egyetlen zenei szórakozása. Kocsmában-kávéházban 

szól a cigány: ez az összeverődő társaságok egyetlen zenei mulatsága. Ének 

csendül itt-ott a kocsmán kívül is: az iskolás gyermekek éneklik a tanító bácsi után: „Szép Erdélynek 

bérces tájin andalg képzetem…”. Derék dalárok zengedezik: „Járjatok be minden földet, melyet 

Isten megteremtett…”. Szóval az igazi zenekultúra nem érdekli a társadalmat, a szélesebb 

néprétegeket… 

Azután támad egy-egy magasabbra néző kultúrférfiú, Propagál, agitál, lehozat neves fővárosi 

művészeket, toboroz hozzájuk annyi közönséget, amennyit bír…, de nem sokat bír. Nemes, lelkes 

egyéni akciók néha besugározzák a közöny és műveletlenség sötétjében botorkáló tömeget. A zeneélet 

felragyog…, mint napsugárban a hold, melynek nincs saját fénye. A lelkes, buzdító egyéni élet fényforrása 

azonban hamar kialszik, és újra átveszi birodalmát a közöny, a műveletlenség homálya. Hiába 

volt minden munka-fáradság: a tömegek nem tanultak meg maguktól világítani, a fénysugár nem 

gyújtotta a lelkeket eredeti, saját fényükre… 

Nagyjában ilyen minden magyar vidéki város zenei múltjának képe. A gyönyörű Nyírség, a 

büszke Szabolcs szíve, Nyíregyháza sem kivétel ebből a szempontból. A zenei közöny itt sem 

volt kisebb, mint másutt. Legfeljebb a lelkes, nemes egyéni akciók voltak nagyobb stílűek. Mert 

nem mindenütt termett egy Popini Albert, aki a legtisztább, legemelkedettebb ízlés jegyében 

igyekezett fényt lopni a főváros zeneéletéből vidéki pátriájának zenei sötétségébe. Egyes kiválasztottak 

műveltsége azonban itt sem győzhetett a tömeges műveletlenségen. Hiába jöttek elsőrendű 

műsorokkal elsőrendű fővárosi vagy külföldi művészek: a vidéki város nem tanulta meg 

Budapesttől, Európától, hogyan lehet, és hogyan kell saját erőből önálló zeneéletet élni… 

Nem tanult meg magától muzsikálni az a város, melyben különben a szabolcsi magyar még 

ma is szeret a maga fejével gondolkodni, a maga szavaival beszélni, a maga akaratából cselekedni. 

Itt még nem adták fel annak a bátor szellemi függetlenségnek és a belőle fakadó komoly felelősségérzetnek 

álmát, melyért, mint a magyar sors jobbra fordítójáért a minap szállt síkra egy 

Móricz Zsigmond, lapunk hasábjain. 

Lehetséges-e, hogy ez a büszke Szabolcs, „Ugocsa non coronat” történelmi szomszédságában, 

éppen a legszabadabban szárnyaló hangoknak, a muzsikának birodalmában ne találja meg 

saját hangját 

Nos, Nyíregyházán most újra megmozdult a zeneélet. Új muzsika csendült fel, melyet azonban 

nem fővárosi vagy külföldi művészek hoztak vendégségbe. Ha a pesti kritikus írni akar róla, 

nem hallhatja ugyanazt a fővárosban: le kell utaznia Szabolcs székvárosába. És ez a szabolcsi 

muzsika már nem a magyar vidéki városok tragikus zenei múltjáról fog beszélni, hanem a magyar 

vidéki város szebb zenei jövőjéről. 

Ebben a muzsikában nem a vidék zenei pusztaságába tévedt magányos hang hirdeti a magas 

zenei műveltséget. Száz és száz ajkon csendül fel az új ének, száz és száz hang hirdeti itt, hogy a 

2 5

magas zenei műveltség nem egyes kiválasztottak, nem magános különcök kiváltsága, hanem 

közkincse lehet mindenkinek, akinek van füle a hallásra. 

Honnan jön ez a muzsika Talán a zeneiskolából Nyíregyházán nincs zeneiskola. Talán valami 

„filharmonikus egyesület” köréből Nyíregyházán filharmonikus egyesület sincsen. Ez a 

hang onnan jön, ahonnan pár évvel ezelőtt még senki sem várhatta volna: az iskolából, a dalárdából. 

A zenei félműveltség odúi változtak át itt máról holnapra a magas zenekultúra templomává. 

A magyar zenevilág híg levű muzsikákkal táplált félrevezetettjei vezetnek itt a helyes útra, a 

zenei művelődés magasba vivő útjára egy egész várost. 

 

A Pesti Napló cikk-kivágata 

 

Bizonyára ez az új muzsika is végső soron egy kiváló egyéni életből fakadt. De olyan életből, 

mely egymagában milliók életét tudja élni: egy zseni lelkéből. Kodály Zoltán volt az a nagy egyéniség, 

aki gyermekkarainak-kórusainak varázsával megtörte az éneklő magyar nagy tömegekre nehezedő 

átkot: kiszabadította a félműveltség mocsarából és magas kulturális hivatás öntudatára ébresztette 

az iskolás gyermekek, dalárdaénekesek ezreit és tízezreit. 

Nyíregyháza dalosai is ezzel a Kodály-muzsikával ajkukon indították meg harcukat műveltségért 

és magyarságért. A Kálvineum tanítóképzőjének rendezésében nagyszabású Kodályhangversenyt 

tartottak a Városi Színházban. A műsoron nem kevesebb, mint huszonkét kórusprodukció 

szerepelt, közöttük három újdonság, melynek bemutatásával Nyíregyháza megelőzte 

a fővárost. Nagyszerű példája volt ez a hangverseny annak az erőnek, hitnek és kitartásnak, melyet 

a magyarság Kodály zeneköltészetéből meríthet. 

2 6

Ennek a kulturális tettnek értékelésénél nem feledhetjük el, hogy énekeseinket a Kodálymuzsika 

belső lelkesítő hatalmán kívül nem támogatta semmi sem. 

A magyar énekes ifjúság irigykedve tekinthet a művelt nyugat felé, Ausztriába, hol a zenei 

népnevelés a tanterv egyik legfontosabb pontja, vagy éppen Németországba, hol a középiskolás 

érettségizhet muzsikából. De irigykedve nézhetnek ma már gyermekeink kelet felé is, például 

Romániába, ahol a középiskolák valamennyi osztályában behatóan tanítják az éneket, zenetörténetet, 

zeneelméletet és mindenekelőtt a román népzenét… 

Nálunk Gimnazistáink heti kétórai zenével már a második osztályban örökre búcsút mondhatnak 

a magyar dalnak: sőt hír szerint a legújabb tanterv még ezt a heti két órát is redukálni 

akarja. A sportot, a tornát bezzeg jobban megbecsülik! Pedig az illetékesek tudhatnák, hogy a 

magyarságot nemcsak a környező fegyveres hatalom fenyegeti, hanem még inkább az a szellemi 

hatalom, mely a szomszédos népek nyelvében rejlik. Ezek a szomszédos népek tudják, milyen 

hatalmas fegyvertársa a szónak a muzsika. A mi kultúrpolitikánk ugyanakkor vétkes könnyelműséggel 

lemond arról a hatalomról, arról a fokozott, újult erőről, melyet a magyar ének ád a 

magyar szónak! 

 

A magyar énekestömegek és a magyar zene géniusza teljesen egymásra vannak utalva. De 

már az is nagy szó, sőt ez a legfontosabb, hogy végre egymásra találtak, hogy megértik egymást. 

És különös öröm, ha ezt a megértést olyan teljesnek és komolynak látjuk, mint Nyíregyháza Kodály-ünnepén. 

Ezt a komoly, teljes megértést sugározta már a hangversenyen dr. Bessenyei Lajos főigazgató 

megnyitó beszéde is. Milyen más volt ez, mint azok a szokványos ünnepi szónoklatok, melyek 

nálunk a valódi érdemet és nagyságot – ahelyett, hogy kiemelnék – üres frázisokkal belekeverik 

az álértékek, a felfújt nagyságok zavaros áradatába. Bessenyei beszéde tiszta volt és lényegbevágó. 

Világos felismerése, határozott megjelölése az igazi magyar zenei géniusznak. Ez a 

kultúrférfiú tudja, hogy mit jelent a valódi, a nemzeti kultúra szempontjából, hogy mit jelent a 

magyar föld népének éneke a magyar kocsma nótázásával szemben. És kimondja minden kertelés 

nélkül: Bartók és Kodály nemcsak új utat mutattak a magyar zenében, hanem az igazi, a helyes 

utat mutatták meg. 

 

Ez a határozott, színig becsületes, meggyőződéses kiállás a magyar zene valódi géniusza jegyében: 

ez volt számunkra Nyíregyháza zenei megmozdulásának legmélyebb benyomása. Kultúra, 

zene itt nem voltak hangzatos általános frázisok: itt néven merik nevezni a gyermeket, kimondják 

és megmutatják, hogy mi az a kultúra, melyik az a zene, melyre szükségünk van. 

Ez az emelkedett tiszta kulturális szellem hatja át a hangversenyt megrendező Kálvineum 

pedagógiai munkáját, melynek kiváló irányítói – dr. Ferenczy Károly, a tanítóképző igazgatója és 

Dobay Sándorné, a leánypolgári igazgatónője – intézetüket zenei szempontból is vezető rangra 

emelték. 

2 7

Az intézet zenei életét lelkes, hivatott szakzenész vezeti: Vikár Sándor, aki nem érte be a magas 

színvonalú hangszeroktatással, hanem a tanítóképző kórusából rövid idő alatt a legkényesebb 

feladatok megoldására is alkalmas pompás énekkart nevelt. Hasonlóan kitűnő eredményt 

ért el a leánypolgári énekkarának az élén az intézet előkelő zenei ízlésű, finom művészlelkű tanára, 

Kovács Árpád. A Kálvineum zeneélete az intézet falain kívül is érezteti hatását. Az állami tanítóképző 

református kántorait is Vikár Sándor tanítja, a református egyházi zene megújhodásának 

szellemében. Sőt, nem kis részben ennek a rajongólelkű, agilis fiatal zenésznek érdeme, hogy 

a város feltámadó zenei erői az együttes munkának, a magas zenei eszmék szolgálatának termékeny 

közösségében bontakoznak ki. 

 

A szép munkaközösségben hatalmas részt vállal az állami tanítóképző intézet, melynek kiváló 

igazgatója, Dohanics János szívvel-lélekkel nyitott utat a zenei magaskultúrának. Az instrumentális 

és vokális zeneoktatás élén is hivatott kitűnő szakember áll: Bánhidy Ödön, aki erőteljes 

férfikart állít szembe a Kálvineum női kórusával, úgyhogy a két kórus együttműködése megoldja 

a reprezentatív vegyes karnak rendkívül fontos problémáját. Bánhidy szintén megtalálta a maga 

buzgó, emelkedett szellemű munkatársát Lakatos Emil tanárban, aki az intézet kis elemistáit vezette 

Kodály új zenei játékainak gyönyörű virágoskertjébe. 

Nagyarányú, komoly munkásságot fejt ki a város zenei életében Krecsák László, az állami 

tanítóképző evengélikus kántorainak fáradhatatlan zenei tanítómestere, aki egyszerre két, pompásan 

képzett gyermekkarral állt ki a porondra: az evangélikus leánygimnázium és az evangélikus 

Kossuth gimnázium kórusával. Az ő nagy érdeme, hogy az éneklő ifjúság mozgalmába bekapcsolódtak 

Nyíregyháza „felnőtt” dalosai is: a Tisztviselő Dalkör érces hangú, példásan fegyelmezett 

énekesei. Valóban, nem volt üres szó, amit a dalárdák ünnepi szónoka mondott: a magyar 

dalosok csak most, Kodály zenéjével ajkukon látják igazán hivatásuk igazi, magasabb célját. 

Felemelő, megható volt így együtt látni ennek a magas kulturális hivatásnak szolgálatában a 

felnőtteket és gyermekeket, a nagyokat és kicsinyeket. És a legkisebbeket. Mert vidéki zenekultúránk 

most készülő épületének teljes értékű munkatársai voltak a hangverseny énekes apróságai 

is: a községi polgári fiúiskola harsány szavú kis dalosai, a görög katolikus eleminek zenét játékká, 

játékot művészetté varázsoló kisiskolásai, akik a zene és a gyermek lelkét egyaránt mélyen megértő 

vezetőiknek, Lamping Fülöpnek és Szilvássy Józsefnek irányítása alatt méltán vehették ki részüket 

a hangverseny nagy sikeréből. 

 

2 8

Nyíregyháza a Kodály-hangversenyt megelőző napon a város nyolc esztendővel ezelőtt elhunyt 

kiváló kultúrtanácsnokának, Kardos Istvánnak emlékét ünnepelte. Ez a kultúrférfiú mondotta 

pályája kezdetén: „ne feledjétek, az iskola is anya”. Nos, Nyíregyháza tanintézetei bebizonyították, 

hogy anyaként gondoskodnak a magyar gyermekek muzsikáló lelkéről is. 

De gondoskodhattak volna-e róla anyaként, ha nincs egy Kodály Zoltán, aki a magyar népdalban 

és a belőle sarjadó új magyar muzsikában megtanítja ezt a nemzetet a saját zenei anyanyelvére 

Kodály Zoltán maga is megjelent a nyíregyházi hangversenyen, és páratlanul mélyreható 

előadásban mondta el nekünk, hogy „mit tehet a magyar város a zenekultúráért”. Nyíregyháza 

bizonyára megértette, és követni fogja Kodály szavait. Ahogy megértette, és példátlan lelkesedéssel 

fogadta a nagy zeneköltő muzsikáját is. Mikor a koncert végén félezer énekes ajkán felcsendült 

Kodály grandiózus Berzsenyi-kánona: „nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz 

csoda dolgokat” –, akkor olyan taps és éljenzés tört ki a nézőtéren, hogy hozzá foghatót aligha 

hallottak a város színházának falai. És meg kellett ismételni a dalt, melyet nem ismételhetünk 

elégszer: „lélek s szabad nép tesz csoda dolgokat”. Lélek és szabad nép… 

(Pesti Napló – 1937. május 16.) 

Kodály Zoltán a nyíregyházi állomáson 

2 9

— 1942 — 

Rákos Sándor 

Kodály Zoltánhoz 

(Nyíregyházi látogatása alkalmából) 

Egek tornyából ég alatti rejtett 

úton át éred a kazamatát, 

mely mélységéről hallgat a leejtett 

kő előtt is, mert koppanást nem ád: 

aki közülünk szenvedéssel áldott 

szíve a ritmust zenévé veri, 

itt tanult meg, elhamvadt csalogányok 

halott lelkétől szépet zengeni. 

Itt vergődött; még tűz égett alatta 

korom manója két szemére ült, 

üvöltő szellem, ki testét eladta, 

halló fülének nagyon megörült, 

szaglására a füst rakott bilincset, 

tapintását elfödte a parázs, 

de vére folyton hallotta a kincset 

s folytán nem tört a csalogányvarázs. 

A kínok kútját nem lehet kimerni 

s üres vedre a telit tartja meg; 

le üres tudat fájdalomra lelni, 

fel tudattalan kínnak vedre megy: 

s ahogy szemünk sem szaggatja meg színben 

s formában azt, mire sűrűn pillant, 

neves s nevetlen szenvedés a szívben 

elkülönült s mégis összevillant. 

S ő csak feküdt pincéjében a légnek 

és forrt benne a titok, mint a seb 

melynek tüzében ezer pokol éget 

és úgy dobban, mint induló sereg: 

miért is mondjam meg, hogy ő Te voltál 

és Te lábadnál kuporgott a szó, 

mely mint szent csontot drágamívű oltár 

összetart mindent, mi kimondható. 

Talány az is, mit hoztunk valahonnan 

s mit itt találtunk, éppoly talány, 

honunk titka nem oldódik a honban, 

más csillagon is éltünk már talán: 

több testünkben a zene közös lélek 

keresi bennünk az őslétezőt, 

kit ismeretlen Tejút szekerének 

bakján látnak a mennyei mezők. 

Titkok tudója, Isten csipkebokra, 

miattad minden átok tűnjön el, 

holdsugárfényed hintsd rá a vakokra 

s szárnyalj angyalok seregeivel: 

testünk pecsétjét rendelés ha bontja 

és ölébe vesz föld édesanyánk, 

millió madár dalát érted ontja 

s könnyét is érted záporozza ránk. 

Rokonai, a rab felhőleányok, 

ha elfordult bősz gazdájuk, a szél: 

az üvöltőtől lopva rövid álmot 

úgy érezték, fogoly bátyjuk beszél; 

3 0

de mire értették is volna hangját, 

jószívű szellő nevük suttogá 

s felriadva, a vihar nagyharangját 

kongatták, mint uruk parancsolá. 

(Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 

1942. máj. 2., 3. o.) 

Kodály Zoltán 

egyfelől kimagasló zseni az európai zenekultúra és irodalom hatalmas birodalmában, másfelől 

a magyar népzenekultúrának egyetemes nemzeti műveltséggé fejlesztő, örökbecsű alkotásokat 

reprezentáló és országhatárokat áttörő hódító fejedelme. Kutató, úttörő, alkotóművész! 

Nagyszerű lelkiségének ihletettsége magyar hagyományokból fakad, hogy az azokból merített 

alkotások újhangú, dinamikus lírájával, színpompájával mintegy klasszikus világmagasságra 

emelje a magyar zene gondolatvilágát. Nemesveretű, ízig-vérig magyar! De ez a magyarsága 

nem mesterkélt megnyilvánulás, hanem egész benső „Énjének” hűséges tükre, ösztönös megnyilatkozása! 

Szilaj, mint a magyar puszta levegője, bátor, mint a honfoglaló magyar minden formai 

gátlást elsöprő ősereje, vad, mint a máramarosi havasok vihara, merészen égbetörő, mint a 

Lomnici csúcs, színpompás, derűs, szelíd és lírai, mint a napsugaras magyar tavasz! A magyar 

néplélek rejtett titokzatossága ezerféle változatban elevenedik meg gazdag alkotásainak alaptónusán, 

vezérszólamaiban, hogy azután a formáló, alkotóművész lelkiségén át felemelkedjék a 

magyar fajisággal telített klasszikus művészet világmagaslatára! 

Kodály Zoltán ma már nemzeti nagyjaink között első helyen áll. Örökbecsű alkotásai e világon 

szerte hirdetik a magyar fajiságunk, minden idegen befolyástól mentes őseredetiségét, a magyar 

néplélek kedélyhangulatainak kiapadhatatlan gazdagságát, minden sablontól mentes sokoldalúságát, 

ősiségének elpusztíthatatlan létezését – őserejét. 

Kodály Zoltán kutató, úttörő, egyetemes nemzeti műveltséget fejlesztő-alkotó művészete, faji 

magyarságunk fényjelzője! Nagyszerű elhivatottság, mely Európa-szerte a zenetörténelem formáló 

erejével hat! És ma, amikor Ferenczy Károly és lelkes táborának felbecsülhetetlen értékű kezdeményezésére 

a magyar zenekultúrának e nagyszerű reprezentánsa városunkba érkezik, magyar 

lelkünk egész szeretetével, nemzeti öntudatunk büszke örömével – magyar fajiságunk hódolatával 

köszöntjük őt, hogy megbecsüljük önmagunkat, hogy öregbítsük nemzeti értékeinkből 

sarjadt büszkeségünket, hogy a remény pislogó mécsese ki ne aludjék szívünkből, átérezve azt, 

hogy amely nemzetnek Kodályhoz hasonló nagyjai vannak, ezt a nemzetet megölni nem lehet, az 

élni fog régi kultúrájában és régi széles hazájában örökké! 

G-y- 

(Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 1942. máj. 2. 1. o.) 

3 1

Szohor Pál beszédet mond a Kodály-hangversenyen 

3 2

Kodály Zoltán volt az, aki megmentette 

az ısi magyar dalt az elkallódástól – 

mondotta Szohor Pál polgármester az éneklı ifjúság 

Kodály-hangversenyén 

A Széchenyi-emlékünnepségek nagybizottsága, amelyek élén vitéz Dr. Jekey Ferenc főispán áll, 

elhatározta, hogy május hó folyamán Nyíregyházán Széchenyi szelleme előtt való legméltóbb 

hódolás kifejezéseképpen, megrendezi az éneklő ifjúság hatalmas kórusát Nyíregyházán. 

Ebben a kórusban részt vesz valamennyi nyíregyházi iskola éneklő ifjúsága és gyönyörű 

nagy kórus megszólaltatása egyszersmint hódolást jelent majd a magyar dal igazi felfedezője, 

Kodály Zoltán zsenije előtt, aki ebben az évben érte el születésének hatvanadik évfordulóját a 

magyar szívek ünneplő hódolatától övezve. Gyönyörű terv volt ez, mert Széchenyi nagy szellemének 

nem is lehetett volna méltóbban hódolni, mint azzal, hogy megszólaltatjuk a leghatalmasabb 

és legszínesebb hangszert, az ifjúságot, a magyar ifjúság szívét, érzését. A Széchenyi emlékbizottság 

gyönyörű munkát végzett ennek a célnak megvalósítása érdekében. 

Jákváry Kálmán, népművelési titkár megkezdte a szervezés munkáját. Vikár Sándor, az ihletett 

lelkű zenekomponista összeállította a páratlanul hatalmas kórusműsort, és minden előkészület 

azt célozta, hogy május 2-án igazán maradéktalanul áldozzunk Széchenyinek és Kodály zsenijének, 

ami egyet jelent. 

De egy erő közbeszólt, s ez a meteorológia makacs ellenállása volt. 

Április 24-e óta állandóan hűvös eső esett, hideg szél fújt, és csak a legoptimistább lelkek 

hirdethették, hogy bármi is történik, ezen a napon kisüt a nap, kacag a május, nyílnak az ibolyák, 

és Kodály mester zengő kórusa fogja magasztalni az örök erőket, a soha nem elegendő fiatalság, a 

színek győzelmét a hervadósan, a pesszimizmuson. És kisütött a nap. 

Május 2-án felvillantak a színek a Kálvineum udvarán. Színpadot építettek, felette piros falbevonat, 

zászlók, nemzetiszín és Nyíregyháza, meg Rákóczi Ferenc kék-piros színe került a falakra 

és az ablakokba. 

Közben a Jóba-boltban megsokasodtak a helyigénylések, és mire a szombat elérkezett nem 

volt már hely, a hatszáz ülőhelyet mind lefoglalták. 

Az iskolák boldogan készültek, és megérkeztek a várva-várt Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, az 

új magyarságtudat keménykötésű vallomástevője, a magyar kóruskultúra szenzációs mestere. 

Csoda volt ez a szombat, a sok esős hideg nap után napsugaras derűvel. 

És szombat délután öt órára megtelt minden hely a Kálvineum szépen rendezett, dekoratív 

udvarán. Ott látjuk az egyházak, a katonai körök, a polgári társadalom képviselőit. Megérkezett 

vitéz Márlay Aladár vezérőrnagy, állomásparancsnok, vitéz Vattay Antal vezérőrnagy, lovasdandár 

parancsnok és a nyíregyházi honvédtisztikar számos képviselője, megérkezik vitéz Jékey 

Ferenc főispán feleségével. Török Dezső apát kanonok, főesperes plébános, Porzsolt István esperes, 

nagykállói lelkész, Joób Olivér ág. h. ev. lelkész, Bánhegyi Lehel ferencrendi atya, Szesztay 

András dr. vármegyei főügyész és a vármegyei tisztikar számos képviselője. Szohor Pál polgármester 

feleségével, Korompay Károly dr. igazgató-főorvos, a katolikus szervezetek elnöke, Erdő- 

3 3

hegyi Lajos dr. felsőházi tag, dr. Gallay Rezső kir. tanügyi tanácsos és társadalmi életünk számos 

reprezentása. Itt vannak a középiskolák, az elemi és polgári iskolák igazgatói és tanárai, a hatóságok, 

intézmények, hivatalok. 

Hatszáz ülőhelyet állítottak föl, a fenntartott helyek két sora megtelik, az első sor székein hideg 

idő esetére pléd van minden széken. Az állóhelyekre is több néző vonul fel, a két oldalon 

emelkedő épületek ablakaiból zászlók lengenek, mosolygó arcú nézők figyelik az érdekes délután 

fejleményeit. Sorra érkeznek a katonás fegyelmezettségű iskolák, a kórusok 1500 főnyi serege, 

a vezénylő tanáraik vezetésével. 

Ott áll a hatalmas kórus, az ifjúság, fiúk és leányok, mint a május rügyfakasztó erőinek képviselői. 

Nagy éljenzés hangzik fel, tüntető ünneplés vihara harsog, amikor megérkezik Kodály Zoltán 

és Bárdos Lajos. Az ifjúság úgy éljenzi, köszönti őket, mint fejedelmeket. Kodály Zoltán és 

Bárdos Lajos az első sorban helyezkednek el, a nemzetiszínű díszítésű szószéken pedig megjelenik 

Szohor Pál polgármester, a Bessenyei Társaság elnöke. Szónokol, lelkesít, magunkra eszméltet. 

A májusi égen Schubert tavaszi felhői úsznak és a polgármester Széchenyiről beszél, a magyar 

tavaszról, a Tiszavölgyről, amelyről a nagy magyar alkotó könyvet írt. A Tisza völgyének 

szabályozásáról beszél Széchenyi István gróf, és azt írja ebben a füzetben, hogy a Tisza szabályozásának 

keresztülvitele után olyan nagy területek válnak termékennyé, hogy Szabolcsban megszaporodik 

és boldoggá lesz a népesség. Jóslata beteljesedett, mert Szabolcsban a gyermekáldás 

valóban nagy méreteket öltött. Ennek a sok nyírségi gyermeknek dalos kórusai szólalnak meg ma 

itt. Énekszavuk hódolat az előtt a férfi előtt, aki megmentette az ősi magyar dalkincset számunkra, 

Kodály Zoltán előtt és az európai magyar név, Bárdos Lajos előtt. Őket köszönti a polgármester 

a város közönsége és az ifjúság nevében. 

Bárdos Lajos: A kórus egysége a nemzet egysége 

Szohor Pál lendületes szavai nyomán nagy éljenzés harsan fel, az ifjúság másfélezernyi tömege 

viharosan éljenzi Kodályt és Bárdost, majd Bárdos Lajos lép az emelvényre és a mai nap jelentőségét 

méltatja új magyar interpretálásban. Köszöni a polgármester szívélyes aposztrofálását, 

és azt a kérdést fejtegeti, mi a jelentősége az ifjúsági énekkaroknak. 

Mit énekel, miként és miért énekel a magyar ifjúság 

Magyar lélek alkotásait énekli, magyar dalokat, amelyeknek értéke művészi becsű. Összhatásban, 

kórusban énekel, mert ez az énekszó így azoknak is bátor megnyilatkozási lehetőséget ad, 

akik egyenként nem énekelnének. A karban való ének a szépségeknek olyan árnyalatát is megszólaltatja, 

amilyenre az operaházi énekművész sem volna képes. 

És hogy miért énekel az ifjúság 

Azért, mert a kórusban egybeforrnak a magyar szívek, egységben szólal meg a lélek. A kánonban 

például más és más szólam szólal meg más időben, mint a magyar életben más és más 

helyen szolgáljuk a hazát, a különböző időben induló szólamok találkoznak, mint a magyar élet 

egyéneinek munkája, a nemzetszolgálat nagyszerűségében. 

A műsorban olyan számokkal kezdődik a hangverseny, amely számok nyugati zenei kultúra 

nagyjaitól származnak. Ez az utalás Széchenyi szellemére, arra, hogy nemcsak magyarok, hanem 

európaiak vagyunk, azok, akikről Széchenyi, Vörösmarty álmodott. 

Bárdos Lajos, akinek a közösségi magyar szellemisége már az első percekben megragadta az 

ifjúság szívét, nagy tetszést arató szavakban ismertette ezután a műsort, amely történeti érdekes- 

3 4

ségű számokkal indult, annak igazolásául, hogy a magyar szeme az európai távlatokat is kereste 

minden időben. 

Énekelj, magyar ifjúság! 

Bárdos Lajos bevezető szavai után megszólalt a fenséges kánon. Ősi melódiák zendültek meg 

magyaros és újszerű szöveggel. Első volt az Énekelj, magyar ifjúság!, aminek szövegét Bárdos Lajos 

el is mondta: 

Énekelj, magyar ifjúság, 

Míg a nemzetek meghallják, 

S jobb hajnal virrad ránk... 

Majd a Glória szálljon kezdetű ősi dallam szárnyalt fel. Könnyes szemmel és megrendült lélekkel 

hallgattuk az 1500 énekes kánonját. Nem hallott Nyíregyháza soha ilyen vallomást, a magasba 

szárnyalt a lelkünk, és minden földiség felett egy eszmei világ fényes kapuja nyílott meg 

előttünk. Bárdos dirigált. De hogy lelke szólalt meg mozdulataiban, ez a vezénylés maga új rendkívüli 

élményű volt. 

A kezdő közös kórus után nyugati mesterek művei hangzottak el. Az Angolkisasszonyok 

magyaros egyenruhájú csoportját Jakab József karnagy vezényelte, Palestrina kórusát énekelték 

ihletett szépséggel. Ezután Mozart Ave Veruma következett. A Kir. Kat. gimnázium énekkara adta 

elő. Mindkét szép kórust Jakab József karnagy vezényelte. 

Most Orlando Lassus Zsoldos szerenádját énekli a Kossuth gimnázium kara Krecsák László 

vezényletével, aztán Schütz: Mi hisszük, Isten Fiát és Caldara: Áldott Jézus című műve következik a 

Kálvineum tanítóképzőjének és liceumának előadásában, Vikár Sándor vezetésével. Ezzel a nyugati 

kórustörténeti számok be is fejeződtek. 

Bárdos Lajos újra a szószékre lép és ihletett szívvel beszél a magyar népdalkutatás és gyűjtés 

nemzetpolitikai és művészeti szenzációjáról, a Bartók és különösen Kodály 18000 darabra emelkedő 

ősi magyar dallamgyűjtésének nagy horderejéről. Mindenki együtt érez az előadóval, amikor 

kifejti, hogy ifjúságunk milyen szívbeli gyönyörűséggel énekli az ősi magyarok dalait és milyen 

kimeríthetetlen kincses tárházat jelent az énekpedagógusnak a Kodály-féle gyűjtemények 

gazdag tárháza. Sok olyan dallam van, amely visszavezet a magyar múltba, még honszerető őseink 

lelkét is megszólaltatja úgy, hogy az ifjúság átéli ezekben a dalokban a magyar sorsot. A magyar 

történelem nagy korszakait. De más tekintetben is fontosak a népdalok. A falut és várost 

testvérként fűzik egymáshoz, a magyar nemzet testvériségét szolgálják. Bárdos nagyszerű bevezetése 

után megzendülnek a csodálatos magyar dallamok. Nagy távlatok nyúlnak most előttünk, 

a messze síkon pásztortüzek égnek, mely tó vize előtt állunk, a magyar nép lelkének titkos mély 

kútja előtt. Most tudjuk meg, milyen gazdagok vagyunk, hogy ázsiai múltunkra büszkék lehetünk. 

Ahogyan az 1500-as kórus négy magyar dalt énekel, szárnyat kap a lelkünk, büszkék vagyunk 

magyarságunkra. 

Aztán a legdúsabb magyar kincs, a dallamok és hangzatok ízes értékei bűvölnek el. Kodály 

kórusait hallgatjuk: Ambrózy Gyulának, ennek a csodálatos invenciójú művésztanítónak vezetésével 

a Benczúr-iskola tanulói énekelnek három Kodály-dalt úgy, hogy bámulatba ejtik a hallgatóságot 

precizitásukkal és nagyszerű dinamikájukkal. Aztán mély vallásos ihletű szám követke- 

3 5

zik: a Harmatozzatok égi magasok, az Angolkisasszonyok éneklik, úgy, mint a szeráfi zenekar, mint 

a harangjáték, mint a hajnali áhítat harmatozó tisztasága. Szép a Horatii Carmen is, melyet a Kir. 

kat. gim. kórusa ad elő Jakab József vezénylésével, a Gergelyjárás pedig, amelyet az Ág. h. ev. leánygimnázium 

nagyszerű kara ad elő Krecsák László vezetésével, nagy tetszést kelt összhangzásának 

és vidám hangulati értékének csillogásával. Most aztán a délután legszebb kara következik. 

Mindenki ennek tartja az állami tanítóképző kórusát, így nyilatkoznak Bárdosék is róla. Egy 

ízig-vérig művész muzsikus szakember bámulatos csiszolómunkájának eredményeként hangzik 

fel a Kodály: Katonadal, amelyet Bolyári Zoltán vezényel. Egyöntetűség, gondos, művészi ritmusmegoldás, 

szín és dinamika csodálatos eredményekben jelentkezik ebben a karban. A közönség 

áhítattal és elmélyedéssel fogadja. Most egy érett férfikórus erővel teljesebb akkordjai hangzanak 

fel. A Tisztviselő Dalárda Krecsák László vezetésével a Huszt c. dalt adja elő. Különösen a 

tenor ragyogó színe kapja meg a hallgatóságot. A Tisztviselő Dalárda díszelnöke, Rácz Gyula 

min. tanácsos, kir. pénzügyigazgató Beregszászról jött erre az alkalomra Nyíregyházára és öröme 

volt a daltestvérek szép szereplésében. 

A kórusokat a Kálvineum két gyönyörű számmal fejezte be. Mint egy klasszikus orgonajáték, 

amelynek ihletett zengése a szívek mélyére száll, úgy hangzott az Angyalok és pásztorok kórusa 

Vikár Sándor elmélyedő vezénylésével. Az utolsó szám újra egy kánon volt. Ezt már Kodály Zoltán 

maga vezényelte finom választékossággal. A magyarokhoz c. kórus megrendítő hatású volt. 

Igazság és szépség ragyogott belőle. Az emberi és a magyar sors mélyéről szállt a hang, és amikor 

Kodály két karja a fináléban a magasba lendült, mintha égi jel mutatott volna a magyar magasságok, 

a csillagok felé, hogy zengjen a szívek érzése ilyen egységben, mint ennek a dalnak melódiája. 

Az ifjúság lelkes örömmel, hittel és májusi üdeséggel működött közre a szép dalos együttesben. 

Bárdosnak és Kodálynak gyönyörű babérkoszorút adtak át és Bárdos Lajost az állomáson 

gazdag kórussal búcsúztatták a diáklányok. 

Másnap éppen ilyen ünneplő dalköszöntés kísérte az állomáson Kodály Zoltánt is. 

Nyíregyházán lelki ajándék volt a szép dalosünnep. A közönség hálás volt érte. 

(Nyírvidék Szabolcsi Hírlap – 1942. május 4. 5–6. o.) 

3 6

Bárdos Lajos az emelvényen 

A Kálvineum Leánykara és Vikár Sándor a pódiumon 

3 7

Kodály a „Forr a világ”-ot vezényli 

Bárdos Lajos összkart vezényel 

Kodály és felesége, Emma asszony a hallgatóság körében 

3 8

Kodály, Emma asszony és Bárdosné a hallgatóság körében 

Vikár Sándor, Kodály Zoltán és Bárdos Lajos a Kálvineum 

Leánykarával 

3 9

Kodály Zoltán ajándéka 

a Kálvineum tanítóképzı intézet énekkarának 

Dr. Kodály Zoltán, a kiváló nagy magyar zeneszerző, a május hó 2-án rendezett nyíregyházi 

éneklő ifjúság emlékére és elismerésének kifejezésére nem régen megjelent legújabb pedagógiai 

művét 150 példányban megküldte ajándékul a Kálvineum tanítónőképző énekkarának, valamint 

művésztanárának, Vikár Sándor zeneiskolai igazgatónak és tanulmányi felügyelőnek. Vikár Sándor 

a kiváló pedagógiai műből a hangversenyen szerepelt összes iskolák vezetőinek is juttatott 

néhány példányt, hogy minden iskola éneklő ifjúsága részesülhessen Kodály áldásos munkájának 

hasznaiban. 

Csak megemlítjük, hogy mikor 5 évvel ezelőtt, 1937. május 2-án először volt itt Kodály Zoltán, 

a Kálvineum kiváló énekkarának akkor is értékes ajándékot adott, amennyiben megküldte 

minden énekkari tagnak a Pünkösdölő c. nagyszabású énekkari művét, Vikár Sándornak, volt kiváló 

növendékének pedig számos értékes könyvének megküldésével fejezte ki elismerését. 

(Nyírvidék Szabolcsi Hírlap – 1942. május 20. 4. o) 

Kodály 1936-ban, Berzsenyi Dániel halálának 100. évfordulójára komponálta a következő 

oldalon látható nagyszabású kánont, amely azóta a magyar dalosmozgalom jeligéje lett. 

„Tömegdalt írni nem lehet, mint ahogy közmondást sem. Viszont a tömeg dalává lehet valami, 

ha sok ember ismer rá benne saját érzéseire. A Forr a világ tömegdal: több százezren énekelték 

már” – írta Kodály 1949-ben. 

A kánon vegyeskari változata 1937-ben, Nyíregyházán szólalt meg először, a szerző jelenlétében. 

Majd 1942-ben ezernél több dalos élén maga Kodály vezényelte. S nem felejthetők azok a 

forró pillanatok sem, amikor Bárdos állt az összkar elé, s keze intésére zengett az ének. 

4 0

4 1


VIDÉKI VÁROS ZENEÉLETE 

ELŐADÁS NYÍREGYHÁZÁN * 

Ma arról szeretnék pár szót szólni, hogyan juthat közelebb egy vidéki város lakossága 

a magasabbrendű zenéhez a legkisebb áldozattal s a legnagyobb eredménnyel 

Előre bocsátom, az a fajta vidékiesség, amiről régente annyit élcelődtek fővárosi 

lapjaink, ma nincs többé. A forgalom, a rádió, a változott élet eltüntette. Ma a legkisebb 

városban több művelt ember él, mint ötven-hatvan éve egy-egy megyeszékhelyen. 

Egyetemet végzett, olvasott, utazott emberek száma megsokszorozódott mindenütt. 

De a magyar műveltség sajátos típusa okozta, hogy az általános műveltség emelkedésével 

a zenei műveltség nem fokozódott arányosan. 

A magyar műveltség ugyanis határozottan vizuális típusú. A magyarnak legfejlettebb 

érzékszerve a szeme, egész újabb irodalmunkban az élet látnivaló, látható oldala 

van előtérben. Egy-egy jó magyar regény minden lapját meg lehet rajzolni, ellenben 

aránylag kevés magyar verset írtak olyat, amely teljes hatásához parancsolóan kívánja a 

megzenésítést. 

Mindig így volt ez és így marad A nemzetek története azt mutatja, hogy nem 

Franciaország volt a zene világközpontja a XII. és XIII. században. A XIX.-ben már egy 

francia író mondta ki, hogy a zene a legkellemetlenebb zörej. 

Századról századra más országba tolódott át a zene súlypontja. Így egymás után 

volt fényes zenei korszaka Angliának, Németalföldnek, majd Itáliának, Németországnak. 

Nekünk még nem volt, tehát még lehet. Azaz valamikor csak meg kellett teremnie 

annak a sok remek dallamnak, ami népünk közt máig megélt. Nyilvánvaló, hogy nagyobb 

és értékesebb része régebbi korokból ered, s csak kisebb és kevésbé jelentős része 

íródott 1850 után. Igaz, hogy általában csak ezt ismerik: de a legjobb úton vagyunk, 

hogy a régi is átmenjen a köztudatba. Ebből az egész magyar zeneélet megújhodása fog 

következni. 

Termésünk tehát van, csak nem élünk vele, és nem élünk eléggé a zene malasztjával. 

A nagy világmesterek alkotásaival. Zenefogyasztásunk kezdetleges és szervezetlen. 

Közönségünk zenei ellátása hiányos, s innen a nagy zenei igénytelenség. Ezen a hiá- 

* Kodály Zoltán: Visszatekintés. 1. köt. Budapest., 1982. Zeneműkiadó, 71–74 p. Az előadás eredeti címe: Mit 

tehet a magyar város a zenekultúráért 

4 2

nyon a rádió csak kis részben segített. Egyrészt még nem jutott el nagy feladatának tudatára 

és egy nagyszabású, nemzetnevelő koncepciónak, aminőt több külföldi rádió 

igyekszik valóra váltani, nálunk még csak halvány körvonalai derengenek. Másrészt 

újabb veszedelmet rejt, ha valaki soha másképp zenét nem hall, mint rádión. Abban a 

hiszemben nő fel, hogy minden zene olyan kényszeredetten, csikorgóan, fülfacsaróan 

hangzik, mint gyakran a legjobb készüléken is. S kinek lehet ma jó készüléke A rádió 

csak zenepótlékot nyújt, aki valóságnak veszi, sohasem tudja meg, mi az igazi zene. 

Másik nem kisebb veszedelme a rádiónak, hogy teljes passzivitásba visz. Minek vesződjön 

hangszergyakorlással az, akinek úgyis kevés az ideje Csavar egyet a gombon, 

s a legnagyobb művészeket hallhatja. Igaz, hogy harmadkézből. Rádióra átvitt gramofonlemezről. 

Így a zenével való kontaktus egyre felületesebb természetellenesebb lesz. 

Mi tehát a teendő Mennél nagyobb tömegeket közvetlen érintkezésbe hozni igazi, 

értékes zenével. Mi ennek ma a legjárhatóbb útja A karéneklés. Hisz ez rendben van, 

mondaná valaki, ott a dalárda minden kis faluban! Csakhogy ahol dalárda van, ott még 

nincs művészet, sőt a legművészibb dalárdaéneklés többnyire csak a művészet előcsarnokáig 

vezet. Egyszerűen azért, mert a férfikar egész irodalma ilyen. A német férfikar, 

mert hisz lényegében azt vettük át, inkább társadalmi összejöveteleket, mint művészetet 

szolgáló intézmény. Ebből a korlátozottságból már csak eszközeinek korlátozottsága 

miatt sem igen tud kibontakozni. 

Innen van, hogy a legnagyobb mesterek nevét alig-alig találjuk a férfikarok katalógusában. 

Ellenben a vegyeskar irodalma határtalan, s elmondhatjuk, hogy a zeneirodalom 

legmagasabbrendű, legmagasztosabb művei vegyeskar nélkül nem szólalhatnak 

meg. 

Egy jól szervezett vegyeskar, a város egész társadalmát zenei öntevékenységre 

mozdítja. Költség jóformán semmi, eredmény: lelki emelkedettség, boldogabb, igazabb, 

jobb emberek. Megvalósítása igen egyszerű: a meglevő dalárdák bővüljenek ki 

vegyeskarokká. Ez a fejlődés már meg is indult. A szombathelyi dalárda hetven éves 

évfordulóját már mint vegyeskar ünnepelte. Temesvár okosabb volt, már harminc éves 

korára „megnősült”. 

Hogy ez az egyetlen járható út, arról meggyőz egy pillantás régebbi próbálkozásokról. 

A háború előtti boldog években azt hitték, pénzzel minden megoldható, pénzt adtok, 

kértek, néha kaptok, hogy zene szólhasson a városban. Nézzük mennyire volt maradandó, 

amit így elértek. Nemrégiben egy kis hírlapi polémia mentén Szombathely 

régebbi zenei irányítói felsorolták, mi mindent csináltak. „Olvasatlan ezreket költöttek”, 

hogy Bécsből, Pestről híres művészeket, sőt egész zenekarokat „hozzanak le”. 

Mindebből mi maradt Hová lett a tavalyi hó Se pénz, se posztó. Mert ma ugyan 

egyetlen szombathelyi polgár sem zeneértőbb egy harmincketted kottával, mint lett 

volna, ha amaz olvasatlan ezreket másra költik. Egészen más viszonyban lesz a zenével, 

akinek már a nagyapja benne volt a városi énekkarban, és benső lelki kapcsolatban élhet 

a nagy zenei szellemek alkotásaival. Anyagi eszközökkel lehetett rövid időre elkápráztatni, 

más városok irigységét fölkelteni, de a lelkekben maradandó zenekultúrát teremteni 

nem lehet. 

Azonkívül az ilyen „lehozott” művészek és zenekarok már csak óvatosságból is a 

legalacsonyabb ízléshez szabták műsorukat, s rendesen bevált a számításuk. Így nem 

emelték, hanem éppen csak kiszolgálták megrendelőik ízlését. 

4 3

Voltak finomabb, nemesebb próbálkozások is. Egyik legszebb példájuk éppen itt, 

Nyíregyházán virágzott. Van-e, ki még emlékszik Popini Albertre Ez a név a Bessenyei-kör 

zenei fénykorát jelenti. Az idejáró művészek tudták, hogy a legjobb műsorokkal 

léphetnek elő, megértőkre találnak. 

De mi maradt ebből Meghaltak, elköltöztek a szép esték tanúi, kevés válogatottak 

magánügye volt, a közre nem hatott. Annak a korszaknak a stílusa volt ez, amely az 

egyéni, elit nevelést tartotta mindennél fontosabbnak, s elhanyagolta a köznevelést. 

Neveltünk zenei elitet is, de elfelejtettünk közönséget nevelni hozzá, melynek a zenei 

elit munkájára szüksége van. Így sok zenészünk külföldre szorult, mert itthon nem kellett. 

A nemzet anyagi és szellemi tőkéjének egyaránt óriási vesztesége volt. Ezért az exportért 

ugyanis semmit sem kaptunk. Más ország is exportált zenészeket, de a német, 

olasz zenész külföldön is a maga kultúrájának apostola, egész működésével azt terjeszti. 

Mi ilyen irányban nem szereltük fel világgá ment tehetségeinket, s rendesen végképp 

elveszítjük őket, beleolvadnak környezetünkbe. Nemzeti nevelésünk gyenge lábon áll. 

Sok frázis ellenére iskolánk nem oltja bele növendékeibe a sajátos nemzeti kultúra tudatát, 

s nem adja kezükbe annak igazi fegyvereit. 

Mi haszna volt a magyar zenekultúrának abból, hogy Vecsey Ferencnek Velencében 

palotája volt Ahonnan csak árvízkor jött haza, egyet-kettőt hegedülni. 

S míg neveltünk zenészeket a külföldnek, idehaza nem gondoskodtunk a legelemibb 

szükségletekről. Ifjúságunk széles rétegei zeneileg vakon nőttek fel. Valóban ötven 

év elhibázott művelődéspolitikáját kell jóvátennünk, s ez nem sikerülhet máról 

holnapra. Ma már világos mindenki előtt, hogy elitnevelés és tömegnevelés egymástól 

el nem választható szerves egység kell hogy legyen, csak akkor értékes az eredmény, ha 

megvan a kettő egyensúlya. 

Ez egyensúly helyreállítására legsürgetőbb teendő az iskolai zeneoktatás fejlesztése, 

jobban mondva megteremtése. Minden gyermeknek joga, hogy az iskola kezébe adja 

azt a kis kulcsot, amellyel, ha ő is akarja, bejut a zene csodakertjébe, s azzal egész élete 

értékét megsokszorozza. 

A zenei kultúra-politikáért részben a szakzenészek felelősek, mert mindenkor az ő 

meghallgatásukkal intézték. Hogy a szakzenészeknek mennyire nincs fogalmuk az iskola 

zeneéletéről és szükségletéről, a magam esetével bizonyíthatom. Mintegy 1925-ig 

én is a szakzenészek rendes életét éltem, azaz semmit sem törődtem az iskolával, abban 

a hiszemben, hogy ott minden rendben van, tesznek, amit tehetnek, s akinek nincs hallása, 

az a zene számára úgyis elveszett. Ebből az illúzióból egy véletlen eset rázott föl. 

Egy szép tavaszi nap a budai hegyekben egy kiránduló lánycsapatra akadtam. Daloltak, 

s én megálltam egy félórára, és a bokrok mögül hallgattam őket. Attól, amit daloltak, 

egyre jobban elszörnyedtem, csak annyit mondok, hogy a műsoruk koronája – 

Schneider Fáni volt. Megtudtam, hogy egy pesti tanítóképző növendékei, s hirtelen láttam, 

hogy a jövő nemzedék nevelői és anyái az analfabétaságnál is rosszabb, teljes zenei 

züllöttségben nőnek föl. Ma hálásan gondolok Schneider Fánira, mert az kényszerített, 

hogy gondolkodjam, mit kellene itt tenni. (Évek múlva az az intézet is felkért egy előadásra. 

Akkor nekik is elmondtam az esetet.) 

Három dolog hiányában látom az iskolai zenetanítás sikertelenségének okát. Nem 

volt elég alkalmas tanerő, tananyag, idő. Ez az oka, hogy a legtöbb ötvenéves ember 

leggyötrelmesebb emlékei közé sorozza az iskolai énekórát, de ifjabbak is. Valami tör- 

4 4

tént azóta. Az újabb tanfolyamokon végzett énektanárok már értenek hozzá, hogy 

örömmé tudják tenni az énekórát. Anyag hiányáról sem lehet ma már panaszkodni. Sokan 

buzgólkodnak e téren, sok jó és érdekes darab készült. Ez az esztendő különösen 

emlékezetes Bartók Béla új karainak megjelenéséről, melyek remélhetőleg itt is nemsokára 

sorra kerülnek. Marad megvalósításra a harmadik pont. Valamivel több idő: egykét 

órával több, igen szerény kívánság. Hogy ezt egyelőre nem teljesítik, annak oka a 

túlterheltségtől való félelem. Csakhogy a jól vezetett énekóra nem teher, hanem üdülés, 

derű és jókedv forrása. Akárhányszor látni, hogy a kis emberek valósággal felvillanyozva, 

boldogan jönnek ki az énekóráról. Évek munkája kell még, hogy a felsőbb tanügyi 

hatóságokat erről meggyőzzük. S én kérek mindenkit, amennyiben a mai előadás 

után úgy találja, hogy érdemes az iskolás gyerekeket énekre tanítani. Hogy a maga hatáskörében 

ezt a törekvést pártolja és előmozdítsa. 

Engedjék, hogy gyermekeink, unokáink többet kapjanak az örömből, az élet szépségét 

jobban érezzék, mint éreztük mi. Járuljunk hozzá, hogy érdemesebb legyen nekik 

embernek és magyarnak lenni, mint nekünk volt. 

(1937) 

Részletek Kodály Zoltán Közélet, vallomások, zeneélet címő 

töredékes feljegyzéseit, vázlatait tartalmazó könyvébıl * 

Nyíregyháza 

(zöld tintával írt szöveg elejére ceruzával beszúrva:) egyelőre minden szerv magának 

működik. (Zöld tintával:) 

Zeneiskolák, egyes zenetanárok: munkája elsorvad, ha nem nő ki szervesen egy 

nagy nemzeti munkaprogramból. Öncél nem lehet egyes kiváltságosak zenetanulása. 

Hivatalos tanterv nem kielégítő. Mi van Összehasonlítani más országokkal! Szaktanítás. 

Polgári Középiskola. 60 év zenei kultúrpolitikája 1867 óta vonható felelősségre. Elhibázva: 

mintha csak az egy Budapest volna a világon. 

Petőfi: Az országgyűléshez. – Szervetlen, egyik nem folytatja, amit a másik kezdett. 

Egyetlen szerves elgondolás, organizmus, melynek minden – 

(Egy eltépett 1937. január 3-5. naptárlap hátán. Beletéve a következő, összehajtott 

naptárlapba.) 

* 

Kodály Zoltán: Közélet, vallomások, zeneélet. Szerk. Vargyas Lajos, Budapest, 1989, 371. p. [A félkövéren 

szedett szavak Kodály kiemelései, míg a kurzívan szedett részek Vargyas Lajos utólagos kiegészítései.] 

4 5

SZABÓ ANTAL 

HARMINC ÉV ELİTTI 

FELVILÁGOSÍTÁSOK 

A „KÁLLAI HÓHÉR”-RÓL, 

„KÁLLAI EGYES”-RİL 

ÉS „KÁLLAI KETTİS”-RİL 

A Nyírvidék folyó évi január 6. és 8-án megjelent száma Réthei Prikkel Márián bencés 

tanár néprajzi és művelődéstörténeti monographiája alapján foglalkozott a Kállai kettőssel 

s a befejező soraiban tett eme nyilatkozat: „Örökre fájlalnunk lehet, hogy ezt a szépséges 

táncot a magyarság nem gyakorolja többé vigalmaiban. Ismertetésünkkel az 

ügyét még nem tartjuk kellően tisztázottnak. Szükséges, hogy a magyar ethnographia 

az ország minden részében tovább kutassa nyomait s esetleges fennlétét”. Ez késztetett 

elsősorban az alábbiak közlésére, másodsorban pedig az, hogy dr. Görömbei István 

nyíregyházai m. kir. Járásbírósági elnök értésemre adta, hogy ez üggyel kapcsolatosan 

személyemről tett információja alapján többen várják soraimat, mint olyanét, ki a Kállai 

kettős életre keltésével foglalkozott. 

1893. év szeptember hó első napjaiban foglaltam el tanítói állásomat a nagykállói ref. 

Egyház iskolájánál, Farkas Lajost, mint segédlelkészt ott találtam, ki alig egy hónapi ott 

létem alatt eltávozott Nagykállóból, távoznia kellett a Nyírvidékben leadott cikke miatt, 

melyben a nagykállói városi népkertben a város vezető emberei által tervezett, s felépített 

nyári mulatóhelyet „malomsátornak, ringlispilnek” nevezte. Azóta e helyett díszesebbet 

építtetett a város. E rövid idő alatt Farkas Lajos és köztem mélyebb ismeretség nem fejlődött 

ki. Távozása után hallottam, hogy a Kállai kettős áriáit, dalait s táncfiguráit kutatta s 

az összegyűjtött adatokat Vadnay Károly „Fővárosi Lapok” című szépirodalmi napilapjában 

közölte le. Sajnos ezeket nem ismerem, nem ismerem a Jósa Múzeumban őrzött 

adatokat sem, nem ismerem Réthei Prikkel Márián bencés tanár könyvét sem, csak annyit 

tudok belőle, amennyit a Nyírvidék fentebb említett számai hoztak. 

Éppen ezért kérem a szerkesztő urat, hogyha esetleg olyat írnék, mi a táncra, annak 

dalaira vonatkozólag felesleges már, törölje soraimból. 

1893. decemberétől 1895. márciusáig ahol csak alkalom volt rá: disznósátorban, névestélyen, 

lakodalomban, véletlen történt összejöveteleken 60-70-80 esztendős emberektől 

és aszonyoktól folyton érdeklődtem a Kállai kettős eredete, dala, áriája s táncfigurái iránt. 

4 6

Szabó Antal táncosai körében 

Érdeklődésem közepette tudtam meg, hogy Nagykálló többszázados életében sok 

régi különlegességei között, mint azt id. Görömbei Péter volt nagykállói ref. Lelkész, 

esperes A Nagykállói Református Egyház Története című könyvében adatok alapján 

megrögzítette, különösen három volt olyan, mely az egész országban szájról-szájra járt. 

Első a kállai hóhérral való fenyegetés, második a Kállai egyes, harmadik a kállai kettős. 

A kállai hóhérral való fenyegetés onnan ered, hogy Nagykállónak mint végvárnak 

1711 előtt pallos joga s így hóhéra volt, s az elítélt vétkesekre ilyen büntetést szabtak: 

„A kállai hóhér által nyelve kivágatassék”, – a „kállai hóhér által felakasztassék”, – a 

„kállai hóhér által felakasztassék”. A hóhér lakása azon a helyen volt, hol most a nagykállói 

szolgabírói hivatal helyiségei vannak, mely ennek előtte Dr. Jósa András vármegyei 

főorvos lakása volt. 

A Kállai egyesnek értesüléseim szerint semmiféle összefüggése nem volt a Kállai 

kettőssel. A Kállai egyes, börtönhelyiség volt, melynek mása a most országos elmegyógyintézetül 

szolgáló volt vármegyeháza börtönhelyiségei között ezelőtt 30 évvel, az 

átalakítások előtt látható volt. Én láttam. Ez egy olyan keskeny, rövid s alacsony cella 

volt, melyben sem állva, sem fekve kiegyenesedni kinyújtózkodni nem lehetett, s padlójára 

élére állított négyoldalú hasáblécekből volt, s ebbe egy-két napra zárták a főbűnösöket, 

s mikor azok sem állva, sem fekve, sem lábaik változtatásával nem bírták a 

fájdalmakat, gúnyolták őket a hajdúk, mondván: „na, járod a kállai kettőst” Vagy mikor 

vitték őket a cellába, mondták: „mindjárt eljárod a kállai kettőst”. Azt is hallottam 30 évvel 

ezelőtt a legöregebb emberektől, amit a Nyírvidék január 6-iki száma Mit mond róla 

4 7

a népmonda Mellékcím alatt leközölt, hogy a rabul ejtett törököket a várőrség kettesével 

összekötötte, összeláncolta, s táncoltatta velük a Kállai kettőst, s ha nem tudták, vagy elfáradtak, 

pálcával kényszerítették őket a hajdúk a tánc folytatására. 

Az öreg emberekkel történt beszélgetésekből én azon meggyőződésre jutottam, 

hogy a Kállai kettős sem a Kállai egyesből, sem a törökök táncoltatásából nem keletkezett, 

ezekre csak gúnyképpen használtatott a kállai kettős emlegetése. 

Kik tudták táncolni a Kállai kettőst 

A kállai kettős eredeti szép magyar tánc lehetett s idősebb, mindég a polgárság színe-javából, 

a legjobb táncosok, s akkor táncolták, mikor a mulatság hangulata s a bor első 

hatása önkéntelenül is táncra késztette a táncolni kiválóan tudó férfit. Úgy éjfél fele, 

mikor a többi táncolók már szívesen is pihentek, s nézték is a jó táncosok Kállai kettesét. 

Olyan iparosnak, vagy úrnak nevét, ki járta volna a Kállai kettőst, egyet sem említettek 

előttem, csakis polgárokat s azok közül is azokét, kik vezető szerepet vittek a város 

életében. Így emlegették előttem: Sarkady Dániel főbíró, az tudta szépen táncolni. Most 

tudják: Toka Károly törvénybíró, Jenei János volt bíró neje: Kádár Zsuzsanna, F. Kiss 

Sándor, Huszár Toka János, (ki maga idejében a huszárok közül csinosságával, dévajságával 

kitűnt, ezért kapta a huszár nevet), Torma Dániel a legtehetősebb polgárok 

egyike, s ennek felesége Toldi Julianna, Forró Mihály, Sőrés András neje: Bereczky 

Juliána, Toka Károlyné törvénybíróné: Bereczky Zsuzsanna, Csendes Mihályné: Barna 

Mária. Ezek közül mint élőket ismertem: Toka Károly törvénybírót, F. Kiss Sándort, 

Huszár Toka János, Torma Dánielt, Jenei Mihálynét. Mindegyikkel eltáncoltattam nagyon 

sokszor, kivéve Torma Dánielt, ki elnyomorodva állandóan ágyba feküdt s az 

ágya felett a padláshoz erősített lecsüngő kötél segítségével ült fel vagy fordult meg 

ágyában. Az ő házához is elvittem említettek közül hol egyiket, hol másikat, s táncoltattam 

őket, Torma Dániel magyarázta, így is egészítgettük a táncot. Torma Dániel legjobban 

visszaemlékezett a dalokra, mint dalos, jó hírben állott. 

Igen sok felvilágosítást adtak a táncolókon kívül Hajdu Torma József akkori koszt 

adóm, ki fiatal éveiben vármegyei börtönőr majd kulcsár volt, s ennek bátyja, Nagybajuszú 

Torma Sándor, ezek büszkék voltak nagyon nemességükre, mutogatták is előttem 

származási levelüket, hogy voltaképpen az ő családi nevük nem Torma, hanem Tormás, 

s az ő elődük az ecsedi várnak kapitánya volt. 

Az általam fentebb megnevezettek 25–30 évvel ezelőtt már mind 65–70–75 éves 

emberek voltak, s már mind elhaltak. 

Említett táncosok közül legszebb délceg magatartással, igazi meleg hangulattal, s 

csaknem utánozhatatlan lebegő rezgéssel és dallal párhuzamosan Toka Károly törvénybíró 

táncolta el, méltó párja volt neki Jenei Jánosné szemérmetes, szende mozdulataival, 

mely a csalogatás alatt nemes dacot tükrözött vissza. 

A tánc menetéből, dalaiból azt állapítottam meg, hogy a szerelmes táncos pár nő tagja 

a tánc kezdetén, a két este történt elmaradásért szemrehányást tesz a csapongó természetű 

férfinak, s dacosan otthagyja a szeretett férfit, külön lejti a táncot s tovább folytatja 

szemrehányásait, miket a férfi igyekszik simítani, jóvátenni feleletekkel, ölelésekkel, de a 

nő mindig abban a pillanatban, amikor a férfi már azt hiszi, hogy rendbe jön a dolog, dacos 

hűtlenséggel kisiklik az ölelés alól, s mikor később látja, hogy a férfi kezd bosszús 

lenni, s kezd felül kerekedni, végül megengedi fogni egy ujja hegyét, s ezen hagyja magát 

forgattatni, majd karján s végül meghagyja magát ölelni a kibékülés jeléül. 

4 8

Sajnos, a mi tanulókorunkban a debreceni tanítóképzőben a zenei órák nem voltak 

kötelezők, s a zenetanár bár nagytudású, zeneköltő volt, az öregséggel járó gyengesége 

folytán nem tudta megkedveltetni a zenét, csak azok látogatták a zenei órákat, s csak 

azok vitték valamire, kik odahaza zenét tudó édesapjoktól elsajátított zeneismerettel léptek 

a képzőbe – én nem így léptem, nem is vittem annyira, hogy a Kállai kettő áriáját 

hangjegyekkel az utókornak biztosítsam, de azt hiszem, erre szükség nincs is, mert gondolom 

Farkas Lajos, mint kiváló zenész már elvégezte, hallomásom szerint ő erre fektette 

a fősúlyt. Hallás után a Kállai kettős dalainak áriáját mind megtanultam, s ma is tudom. 

A zenei résztől eltekintve én a táncra fektettem a fősúlyt, s azt a hallottak s látottak 

alapján következőképpen állítottam egybe. A tánc minden figuráját háromszor lejtik el 

a táncosok. 

Zenével dalolja a nő: 

Felülről fúj az őszi szél, 

Zörög a fán a falevél, 

Ugyan babám hová lettél 

Már két este el nem jöttél. 

Hm, hm, hm, hm, hm. 

Zene kezdetére a párok a téren középen állanak, a nő kezdi a dalt, s e pillanatban a 

férfi a nő derekát félkarral átkarolja vagy két kezét megfogja s kezdi vele a táncot, helyben 

mozgó négyes ütemben, a férfi kedveskedő mozdulatokkal, s mosolygó arccal járja, 

majd a hm, hm, hm, hm, hm-re, melyet a cigány húrjának pittyegtetésével utánoz, 

rezgős szerű lebegéssel, sima, alig észrevehető bokázással végzik be, ezt a rezgés szerű 

lebegést nevezték höcögtetésnek. 

Nő: 

Már két este el nem jöttél 

Talán a verembe estél 

Férfi: 

Nem estem én a verembe 

Véled estem szerelembe. 


Ennek kezdetével a nő némi haragot színlelve elfordul a férfitől, vagy kifordul annak 

karjából, ezt látva a férfi, ő is kifordul s kiáltja: ha te úgy, én is úgy, s majd válaszol 

dalban a nő kérdésére. Ez idő alatt a férfi hátul a derekán egymásra tett kézzel, tehát 

nem csípőre tettel, a nő pedig ruhája vagy köténye himbálásával táncmozgással egymástól 

3 – 4 lépésnyire távolodnak el, s szembe fordulnak a pittyegtetésre, melyre a 

rezgős lebegést s bokázást csinálják meg. 

Férfi: 

Véled estem szerelembe, 

Tudod, kedves vagy szívembe. 

Nő: 

De te engem nem szeretel, 

Csak épen hogy kecsegtetel. 


4 9

E nóta dalolása alatt ellenkező oldalra való andalgással végzik a táncot, a pittyegtetésre 

tett rezgős lebegés s bokázás után a zene hangjai mellett visszaindulnak eredeti 

helyükre, s zárják a figurát a rezgős lebegéssel s bokázással. 

Nő: 

Ugyan mondd meg mit gondoltál 

Mikor velem elindultál. 

Férfi: 

Ne gondoltam én egyebet, 

Kapok csókot nemcsak egyet. 


A nóta dalolása alatt előbbi táncmozdulatokat csinálják meg fordulásokkal. 

Nő: 

Tegnap este mentem lesbe, 

Valaki ült az öledbe. 

Férfi: 

Akárki ült az ölembe, 

Csak te voltál a szívembe. 


A nő szembe indul a férfivel, a férfi azon gondolatban, hogy békülni akar a nő, ölelésre 

kész karokkal közeledik hozzá, s mikor ölelni akarja, az hirtelen kifordul s eredeti 

helyére vissza táncol, ép így a férfi is, s szembe fordulva végzik a rezgős lebegést, bokázást. 

A férfi dala alatt mondja a nő: Hogy szerettem, mégis megcsalt. 

Nő: 

Csalfa voltál, az is maradsz, 

Csak magadra haragítasz. 

Pedig könnyen vigasztalhatsz, 

Ha megölelsz, megcsókolgatsz. 


A nő ismét szembe indul, ölelés gondolatát ébresztő mozdulatot tesz, ezt látva a 

férfi, gondolja, most már rendbe jön minden, ölelésre tárt karokkal közeledik újra a nőhöz, 

ki hirtelen elfordulással helycserére indul, elfoglalja a férfi helyét, férfi pedig a nőét. 

Szembe fordulva a rezgő lebegés és bokázás után előbbi csalás megismétlésével viszszatáncolnak 

rendes helyükre s rezgő lebegést csinálnak, bokáznak, - a férfi e figura 

közben fejcsóválással s más mozdulatokkal kifejezést ad már bosszúságának. 

Férfi: 

Még fittyet hány nékem lelkem 

Amióta üres zsebem. 

Még elfordul tőlem kincsem. 

Pedig ő tart a bilincsen. 


A nő ismét szembe indul ép úgy a férfi is újra abban a hiszemben, hogy most már 

megölelheti, közben azon elhatározással, hogy meg is öleli a nőt, ki közelebb is megy 

most táncközben a férfihez, s a férfi kitörésszerű ölelésétől úgy menekül, hogy annak 

karja alatt hirtelen átbúvik s táncolással a férfi helyére megy, ép így a férfi a nő helyére, 

5 0

majd a rezgő lebegés, bokázás után a csalás ismétlésével rendes helyükre táncolnak rezegve 

lebegnek, bokáznak. A csalás után kiáltja a férfi: Nem érdemli, hogy utána járjak. 

Férfi: 

Sem kötője, sem szoknyája, 

Csak a sáppadt két orcája, 

Mégis csak azt mondogatja: 

Szeret is, nem is, ihajja! 


A nő ismét szembe táncol a férfivel, ki szintén szembe megy a nővel. A nő a férfi dalban 

való támadására engedékenység érzéseitől vezérelve jobb kezének mutató ujját megengedi 

fogni, s a férfi kezdődő örömmel ujjánál fogva forgatja a nőt, előbb jobbra majd balra, rezgés, 

lebegés, bokázás után helyükre indulnak, helyükön rezegve lebegnek, bokáznak. 

Nő: 

Addig rózsám innen nem mégy 

Míg ez a gyertya el nem ég. 

Férfi: 

A másik is mindjárt elég, 

A szerelem mégsem elég 


Ismét szembe indulnak a táncosok fokozódó örömmel s kedvvel most a nő a karját 

nyújtja, a férfi bele akasztja karját, úgy forgatja a nőt, rezgős lebegés, bokázás után helyükre 

táncolnak, rezegnek, lebegnek, bokáznak. 

Majd ugyanezen dalra ismét szembe táncolnak egymással örömteljes hangulatban – 

ekkor a nő a kibékülés jeléül megengedi a dereka átkarolását s így forgolódnak s végzik 

rezgő lebegéssel, bokázással. 

Az öröm magával ragadja úgy a férfit, mint a nőt, s kezdik járni gyors ütemben a 

táncfigurákat a fenti sorrendben. 

A férfi így aztán közbe-közbe, mikor egymástól eltávolodva táncolnak, ahol ösztöne 

diktálja, be-be mutat virtusos táncfigurái közül egyet-egyet. Ezek közé tartozott a Nyírvidék 

által említett fejtetőre tett borral telt pohárral való táncolás is. Ezt a táncfigurát 

láttam gyermekkoromban Hajdúszoboszlón is lakodalmakban, a bravúrozó nevére 

nem emlékszem. Láttam közelebb Balogh Mihály tornyospálcai ref. főgondnoktól is. S 

mikor az illetők elvégezték a táncot, levették a fejükről a borral telt poharat, az asztalra 

tették, s csak fogukkal fogva meg a pohár szélét, kiitták annak tartalmát. 

Gyorsan a Kállai kettős figurákat a következő együttes dalra lejtették: 

Kincsem, komámasszoszórosszórosszasszony, 

Adj egy marok lencsencsencsencsencsencsét, 

Melyért cigány asszoórosszórosszasszony 

Mondjon jó szerencsecserecserecsencsét. 

Ki sem merek menninininininini, 

Kapum elébe kiállaninininini, 

Mert mindig azt mondják gyagyáragyágyagyángyák, 

Hogy a szerelem babárabábabábant. 

5 1

Beteg vagyok én szöszöröszöszörnyen 

Meg is halok én kökönyökökökönnyen 

Érzed kedves rózsázsárazsázsázsázsázsám 

Elhervad az orcácáracácácácám. 

A zenét hozzá Torma István városi kézbesítő játszotta, ki mint magyar ember fiatal 

éveiben cigánybandát tartott fenn s vezette azt, majd a bál estére ő tanította be a még 

ma is élő Mocsár Sete Pistának a dalok hangjait. Sete akkor az elsőbanda prímása volt, 

azért hívták Setének, mert setekézbe fogott vonóval játszott, miért is hegedűjén ellenkező 

sorrendben voltak kifeszítve a húrok, mint ahogy az rendesen szokott lenni. Az általam 

leírt módon 1895. március 15-iki bálra tanítottam be a Kállai kettőst, s mutattuk be 

igen nagy érdeklődés mellett. Eljöttek a táncot megnézni Nyíregyházáról Kállay András 

főispán, dr. Jósa András vármegyei főorvos, dr. Kállay Rudolf várm. kórházi igazgató, 

s társaságaikban még többen. A tánc bemutatása után kinyilatkoztatták, hogy 

egyik-másik figurát, melyet lakodalmakban láttak, azonosaknak látják a Kállai kettes 

figuráival, csakhogy nem ilyen kolón szerűen táncolták, hanem csak egy, esetleg két 

pár táncolta egymásra való figyelés nélkül, megjegyzésükre kinyilatkoztattam, én is azt 

tartom, hogy úgy kell táncolni, de ez alkalommal az volt a célom, hogy minél többen, 

egyöntetűen sajátítsák el a táncot, a sok táncos dacára is kellő áttekintést nyerjenek az 

érdeklődők a táncról. 

Ekkor legszebben táncolta Toka Károly városi tanácsos, fentebb említett Toka Károly 

törvénybíró fia, Szondy Juliánna, ki rokonságban van Tokáékkal, s most Hetey 

Menyhért nyírgelsei földbirtokos neje, Borsy Dániel most már neje Ács Juliannával, 

Pelyvás János, most már neje Toka Karolinával, Pelsőczy József Vágó Erzsébettel, most 

Toka Károly tanácsos neje. 

Azóta nevezettek közül különösen Toka Károly tanácsosról hallottam, hogy egyegy 

családi összejövetelen el-el táncolgatja Hetey Menyhértnével a Kállai kettőst. 

1922. év őszén a nagykállói gazdálkodó ifjak szüreti mulatságán újra bemutatták a 

Kállai kettőst. Toka Károly tanácsos tanította be a tánc figuráit leányának, Toka Ilonának, 

partnerének Vas Józsefnek, s fiának Toka Menyhértnek s ennek partnerének Vas 

Piroskának. 

Ugyancsak az ő tanítása alapján mutatták be az 1923. március 15-iki mulatságon 

Imre János Borsy Karolinával, Vágó Lajos Borsy Ágnessel, Lőrinczy András Pelyvás Piroskával, 

Erdőhegyi László Borsy Rozáliával. 

Értesülésem szerint most is készülnek a gazdálkodó ifjak a Gazdakör javára rendezendő 

műkedvelői előadással kapcsolatos táncmulatságon bemutatni a Kállai kettőst. 

Én mikor tanítottam, dallal kapcsolatosan tanítottam, táncoltattam a figurákat, nehezen 

ment a dallal, de végre mégis ment. 

Úgy értesültem, hogy dalolás nélkül táncolják mostanában, ez nem helyes, a Kállai 

kettős dalos tánc; ezt dallal kell megtanulni annak, aki igazán meg akarja tanulni, s így 

kell biztosítani az utókor számára. 

(Nyírvidék – 1924. jan. 27. 3. o.; jan. 30. 3.o.; febr. 2. 3–4. o.) 

5 2

HARSÁNYI GÉZÁNÉ 

NAGYKÁLLÓ KODÁLYI ÖRÖKSÉGE 

„A kunyhó hű maradt…. 

A falu megmentette a tradíció folytonosságát. 

A mi dolgunk átvenni tőle, és tovább ápolni…” 

(Kodály Zoltán) 

Nagykálló kisváros Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, délkeleti irányban 14 kilométernyire 

Nyíregyházától. A Nyírség ősidők óta lakott vidékén, egy elmocsarasodott ősfolyam-meder 

partján, futóhomok által borított, egykor erdővel benőtt táján terül el ez a 

nagy múltú település, amely évszázadokon át Szabolcs megye székhelye volt. 

Nagykálló főtere (képeslap, 1930-as évek) 

5 3

Maga a város kétszer született. Először 1250 körül, a tatárjárás után az elpusztult 

Búzna-Dada lakói alapítottak várost Kálló néven. Ezt a települést az első foglalás jogán 

a Kállay család ősei birtokolták. A város közelében két országút találkozott, így ez a 

hely alkalmas volt a vásározásra. Vásáros Kállóba mesterek települtek, megyegyűléseket, 

ítélkezést tartottak, s a XVI. század elejére jelentékeny hellyé nőtt. Azonban az I. 

Kállót 1566 nyarán elpusztította egy török támadás. 

A török sarcolás ellen 1570 körül felépült a kállói vár, amely száznál több falut védett 

mindenféle ellenségtől. A vár védelmébe települt a török vészt túlélt lakosság, új 

várost alapítva a régi helyétől északnyugatra. Újkálló kiváltságos, szabad város lett. 

Lakói jobbágyi kötöttségek nélkül élő, katonai szolgálataikért a város határában földet 

birtokló, földművelésből, vagy mesterségükből élő emberek voltak. A XVII. század derekáról 

kilenc céh alapítólevele maradt meg, s itt működött Magyarország két salétromfőző 

helyének egyike is. 

Tanúja volt a város és a vár Bocskai győzelmes szabadságharcának, innen intézte 

felkelését indokoló kiáltványát a nemzethez I. Rákóczi György, majd a vár kapitánya II. 

Rákóczi György, itt sírt Thököly kurucainak tárogatója, végül itt kezdte szabadságharcát 

a mindössze 27 éves fejedelem, az európai műveltségű II. Rákóczi Ferenc. Négy 

ágyút, lőszert, és harangot kapott, és háromszáz idevaló harcos követte őt Kállóból 

küzdeni a haza függetlenségéért. Szabadságszerető, szabadságáért küzdeni tudó nép 

élt ezen a helyen évszázadokon át. A várost, a várat amelyet építettek fel lehetett égetni, 

el lehetett pusztítani, de az itt született kultúra gyöngyszemeit, a dallamokat, a táncmozdulatokat 

megőrizte a város. 

Valamikor az 1600-as évek elején szólalt meg a várfalak tövében egy szerelmes, 

szép népdal, amelynek mint ősdallamnak két variánsából született a Kállai kettős első 

két dala. Majd ugyanitt megszólalt egy másik, vágyakozó, szépséges hajnal-ének, a Szól 

a kakas már. Mindháromban ott ereszkedik a keleti színezetet jelző régi magyar dallammotívum: 

a „ti-lá-szi-fá-mi”. A Felülről fúj dallamához a civódó, majd kibékülő szerelmespár 

párbeszédes éneke, oda-oda kiabálása társul. És táncmozdulatok, amelyek a 

duzzogó-haragos távolságtartástól az egyetlen ujj érintésén, majd a karoláson át „csalogatással” 

oldva a feszültséget lassan jutnak el a kibékülést jelző szerelmes ölelésig, 

majd a következő feszes ritmusú friss és gyors dallamok melletti boldog együttmulatozásig. 

Műfaja: táncdráma. 

A nagykállóiak Kállai kettős táncáról az első adat 1674-ből való: egy erdélyi nemes 

levele mint közismert kállói táncot említi. A következő két és fél évszázadban az első 

kettőhöz hozzátoldódnak újabb dallamok, és hol a zenei anyag, hol a tánc említései tanúsítják 

folyamatos létezését. Ápolják, formálják, őrzik az itt élő emberek generációi, 

akiket ideköt a megélhetést adó föld és a város szeretete. El-eljárják családi ünnepeken: 

lakodalomban, névestén, disznótorban. Táncolják nagyobb közösségi eseményeken: 

arató-, és szüreti-bálon, megyebálon és nemzeti ünnepen. Mindenki ismeri, táncolják 

kisgyerekkortól az idős korig, ki-ki a párjával. 

De vajon mitől sajátosak, mitől éppen idekötődők ezek a dalok, táncok És hát van 

a magyar nyelvterületen máshol is hasonlóan odaszületett és megőrzött művészeti specialitás, 

mint a mezőségi táncok, széki muzsika, ürögi kanásztánc, stb. Foglalkoztatta ez 

a kérdés a magyar zene nagyjait, Kodály Zoltánt és Bartók Bélát is, természetesen elsősorban 

a népdalok, népzene vonatkozásában. „Az volna a legörvendetesebb, ha minden or- 

5 4

szág, minden országrész, minden megye, minden falu valami tősgyökerest, eltérőt tudna produkálni.” 

– írta 1934-ben Bartók Béla, a tudományos népzenekutató lelkesedésével. - 

KODÁLY ZOLTÁN, a pályatárs, a jó barát viszont óvta őt a hiú reményektől: „Túl sok 

tősgyökerest, eltérőt egyik megyénkben sem remélhetünk, mert viruló népdalaink természete a 

vándorlás, a cserélődés; magyar nyelvterületen a népdalhatárok összemosódnak”. Valóban, a 

népdalok nagy része általánosan ismert, mégis akadnak olyanok, amelyeket csak egy 

bizonyos tájon énekeltek, dallamok, amik helyhez kötődtek. Hegyektől körülzárt, folyók 

szigetein lévő kis falvakban, vagy betelepítések után zárt közösségű településeken. 

És Nagykálló Lehet-e ennek a kisvárosnak saját muzsikája 

Szabolcs megye sík, vagy dombos vidék, nyílt arcú panorámával. A homokdomboktól 

koszorúzott Kálló sincs elszigetelve a Nyírség szép testvér-tájaitól. Kialakulhatott-e, 

és megmaradhatott-e itt valami sajátos muzsika – tűnődhet az ember. A 

választ a történelemben kell keresni. A táj ugyan jól átjárható, ám a társadalmi változások, 

különbségek néha jobban elkülönítették egymástól az embereket, mint a hegyek, 

szakadékok, vagy folyamok. Kálló városában külön életet élt a vármegyei közigazgatás, 

egészen külön életet az a hajdani kurucok leszármazottaiból itt maradt, „nyakas” kálvinista, 

földművelésből élő, nyelvében hajdú „í”-ző tájszólását mind a mai napig őrző 

paraszti réteg, akiknek generációi mind ott vannak az elmúlt száz év „helyi néphagyomány” 

címkével jelezhető fotóin. Jó száz éve a paraszti réteg mulatságai a nagy mezőgazdasági 

munkák befejezéséhez kötődtek, pl. arató bál, szüreti bál, de külön rendeztek 

iparos-bált, s ha a legelőkelőbbek szórakoztak a megyebálon, vagy az Úri kaszinóban, 

oda sem földművelő, sem iparos be nem tehette a lábát. És elszigetelhettek-e jobban 

természeti akadályok embereket, mint a vallási hovatartozás Ahogyan elkülönült szokásaiban, 

életvitelében szomszéd háznyi közelségben a Telekoldalon a zsidó népesség 

Elkülönült, ám mégis… Purimkor egy különös sorsú magyar népdalt énekelt vallásos 

énekeként, a Szól a kakas márt. Élt békében a maga másságával a népesség mindkét rétege, 

s néhány házzal odább járták a Kállai kettőst, mely szinte megújul, újabb lendületet 

kap a Millénium nagy nemzeti felbuzdulása idején: keletkezését, történetét, dalait, koreográfiáját 

alapos kutatómunka után leírja, dallamait lekottázza Farkas Lajos református 

lelkész. Az írás megjelenik az Etnographia c. országos néprajzi lapban, hogy aztán 

huszonöt évvel később, 1921 februárjában a 39 éves zenetudós, zeneszerző, Kodály Zoltán 

felfigyeljen rá, és ideutazzon Szabolcs megye szívébe Kállai kettőst látni, lejegyezni. 

A boldog békeidők és a nagy milleniumi lelkesedés azonban időközben tovaszálltak. 

Farkas Lajos a nevezetes cikk írása után mindössze néhány hétig lakott itt. Aztán a 

dalos-táncos legényeket elvitte az első világháború, a városka épületeiben sok kárt okozott 

a román megszállás, de a népdalgyűjtés ügye nem tűrt halasztást. 

Így hát Kodály Görömbei Pétert találta a kállói református lelkészi hivatalban, aki jó 

szívvel fogadta a váratlan látogatót. A Kállai Kettőst nem tudta ekkor megmutatni Kodálynak, 

hiszen még nem volt állandó tánccsoport, de mégsem távozott üres jegyzetfüzettel 

a Mester: Görömbei nagytiszteletű úr maga kíséri át a közelben lakó Klein Ábrahám 

rabbihoz, akinek éneklése alapján lejegyezhette a zenetudós a Szól a kakas márt. 

5 5

Szól a kakas már 

Szól a kakas már, 

Majd megvirrad már 

Zöld erdőben sík mezőben 

sétál egy madár 

Micsoda madár, 

Micsoda madár 

Sárga lába, kék a szárnya 

Engem odavár 

Várj madár várj 

Várj rózsám, várj 

Ha az Isten Néked rendelt 

Tied leszek már. 

Szépséges dallamú hajnalozó magyar népdal ez a XVI–XVII. századból az úgynevezett 

hajnalozó dalokat az észak-keleti országrészben lakodalmas szokásdalokként 

tartották nyilván. Az volt a szokás, hogy hajnalban felkerekedett a násznép, kiszellőztetni 

fejét a friss levegőn, amíg a lakodalmas házat rendbe teszik. Ilyenkor körbejárták a 

falut, dallal ébresztették azokat, akik vacsora után, vagy a menyasszonytánc után hazamentek 

aludni. Végül mind együtt énekelték a legszebb hajnalozó dalt az ifjú pár ablaka 

előtt. 

A dal négysoros versszakokból áll. Sorai rövidek, a szótagszámuk: 5-5-8-5. Dallamvonala 

kupolás. Hanem a dallamának végén ennek a dalnak is ott van ugyan az az 

árulkodó, török hatásra utaló „ti-lá-szi-fá mi” dallamfordulat, mint a Felülről fúj kezdetű 

dalban. Aki énekelte igen erősen vágyakozott a kedvese után. Talán egy lány, akinek 

szerelme pásztor volt a távoli sík mezőn, vagy katona Azt biztosan tudjuk, hogy egy 

másik pásztor szépen énekelte és furulyázta ezt a dalt a kállói határban 1760 táján, és 

egy 10 éves forma zsidó libapásztor fiúcska fülébe, szívébe igen belebújt, s emlékezetéből 

újra meg újra előjött a messzi Lengyelországban, ahol 11 éves korától 25 éves koráig 

tanult. Nagy tudású emberként tért vissza Kállóba, s amikor megkérdezték, miért jött 

vissza, hiszen ennyi tudással talán másutt jobban boldogulna, mindig azt felelte, ez a 

dal hozta haza. Taub Eizik Izsáknak nevezték, és olyan híres rabbi lett, akinek sírjához 

Nagykállóba a mai napig rendszeresen jönnek zarándokok a világ minden tájáról. A legenda 

úgy szól, hogy amikor a kisfiú megtanulta a pásztortól a dalt, intett a kezével, és 

a pásztor nem tudta többé játszani. 

Tény, hogy a rabbi később még két versszakkal megtoldotta a dalt, átértelmezve azt 

úgy, hogy a szerelmes vágyakozás helyére a Messiás várása lépett, és a chaszidok 

Purim nevű ünnepükkor vallásos énekként éneklik szerte a világon. A 4. és 5. versszak 

így szól, így énekelgetik a zarándokok is: 

5 6

Mikor lesz az már 

Mikor lesz az már 

Jiboné ha mikdos ír Zion tömálé 1 

Akkor lesz az már! 

Miért nincs még már 

Miért nincs még már 

Miphné chatü enü golinü mearchenü 2 

Azért nincs még már! 

Tehát a népdalt, a legendát és a kiegészítést Kodály Zoltán 1921-ben jegyezte le. A 

dal közlője Klein Ábrahám rabbi volt, a legendáé Görömbei Péter. Klein rabbi hozzátette 

még: 

– Azóta a magyarok nem is nagyon éneklik 

A legenda – legenda. Éneklik magyarok is, sőt hallottam gyermekkar előadásában 

kánonszerű feldolgozásban, no és a Szól a kakas már minden jelentősebb népdalgyűjteményben 

benne van. A kottakép közlésével kapcsolatban van egy érdekesség. Ez alábbi 

1957-ben jelent meg a Szól a figemedár c. szabolcsi népdalgyűjteményben Kodály Zoltán 

lejegyzésének pontos másolataként. 

Csakhogy a Mester – mintegy magának – jelezte, hogy a versszakok ritmusa nem 

egyforma. Az első és 3. versszak kezdő szótagja (szól, várj) hosszú, amíg a 4. és 5. vers- 

1 

Ha Cionban a szentély újra felépül 

2 

Mert bűneink miatt kiűzettünk országunkból 

5 7

szakok kezdő szavai (mi-kor, mi-ért) éles ritmussal társulnak. Ráadásul az első három 

vers dallama lassú, sejtelmes, beszédszerű, míg a két záró versszak feszes, giustó előadásban 

szokott megszólalni. 

Az első megjelenés után félreértett formában kezdték kottából énekelni, így terjesztette 

a rádió, és egy népszerű együttes is. Mindezt megerősítette az alábbi közlés, amely 

egy későbbi gyűjteményből való. 

Fent: Az első két sorban „nincs együtt” a szöveg, és a dallam ritmusa. 

Megfigyelésem szerint Nagykállóban a népdal első három versét az alábbi lejegyzés 

szerint éneklik: 

5 8

Kodály Zoltánt a lejegyzés után a Zöld erdőben c. háromszólamú kórusmű megírására 

ihlette a kállói dallam. 

Született egyszer Kállóban egy népdal. Háromszáz év múltán olykor-olykor a nyelvünket 

egyáltalán nem beszélő zarándokok énekelni kezdik kristálytisztán, magyarul a 

nagybalkányi utcai temetőnél… Lejegyzője, feldolgozója a magyar zenetörténet egyik 

legnagyobbja. Mindez nem mindennapi sors egy népdal esetében. 

1921-ben egy dallal és egy ígérettel távozik a zeneszerző: Hívják, amint lehet. 

Két év múlva, 1923-ban hegedűdallamokat ír le, és a Jó bort árul Sírjainé c. dalt jegyzi 

le, amelyről tudja, hogy a dalban szereplő asszonyok valóban létező személyek voltak 

Nagykállóban. (Farkas Lajos közlése.) 

Misky Lászlóné, Görömbei Péter lánya úgy tudta, hogy az édesapja több levelet váltott 

a zeneszerzővel a további gyűjtés ügyében, értesítette Kodály Zoltánt a táncdallamok 

lejegyezhetőségéről az első tánccsoport 1924-es megalakulása után. 

1926. november 7. nevezetes dátum: Kodály újra Nagykállóban gyűjt, mégpedig a 

Kállai kettős dalait. Az őszi vasárnap eseményeiről részletesen tudósított a Nyírvidék c. 

lap. 

1926. november 7. Kodály Zoltánt nyíregyházi előadásra invitálták, és „egyúttal” eljött 

Nagykállóba is, mert közben Görömbei Péter levélben jelezte, most már be tudják 

mutatni a fiatalok a híres táncot. A zenetudós automobillal érkezett kíséretével Nagykállóba: 

Téger Béla újságíróval, akinek részletes tudósításából ismerjük a neves nap 

eseményeit, fényképésszel, aki fotókat készített. A kísérők között volt Kardos István, a 

megyei kultúrtanácsos, és Kiss Lajos múzeumigazgató is. Vasárnap délelőtt érkeztek a 

nyíregyházi Jósa András Múzeum megtekintése után. Kedves fogadás a parókián, koccintás. 

Néhány udvarias mondat után Kodály érdeklődött: 

– És a táncosok hol vannak 

– Sok fiatal tudja a táncot is, a dalokat is. Aki ma eljön közülük az istentiszteletre, az 

fog táncolni a vendégeknek – válaszolta a nagytiszteletű úr. 

5 9

Csoportkép az 1926-os novemberi nagykállói látogatásról 

A hátsó sorban balról jobbra állnak: Balog Lajos, Balázs Ferke, 

Balázs Kálmán. A középső sorban állnak: Vágó Lajos, Téger Béla, 

Vas József, Toka Menyhért, Kiss Lajos. Ülnek: Borsi Lina, Kodály 

Zoltán, Borsi Karolina, Görömbei Péter, Borsi Ilona, Kardos István 

Úgy is történt. Mindannyian meghallgatták a tudós pap prédikációját, majd a 

Nagytiszteletű úr istentisztelet után hívott három lányt és három fiút. Három Borsy 

lány volt, két testvér Linuska és Ilona, és az unokanővérük, szintén Lina. A fiuk: Vágó 

Lajos, Vass József, és Toka Menyhért. Amikor Borsi Lina nénitől érdeklődtem, így mesélte 

el: „Az istentisztelet után átmentünk az iskolába, mert a parókia udvarán el volt 

veteményezve. A református iskola tágas udvarán ott volt Balázs Ferke és cigányzenekara”. 

Kodály elragadtatással nyilatkozott a kállói nevezetességről: „Ez olyan szép, 

hogy filmre kellene venni!” 

A tánc után mindannyian a Görömbei házaspár vendégei voltak ebédre, majd fényképezés 

következett a parókia udvarán. Készült az előkelő vendégeket, a vendéglátó 

lelkészt, a táncosokat és zenészeket együtt ábrázoló csoportkép, és olyan felvétel is, 

amelyen csak a táncosok láthatók. 

Délután a vendégek sétát tettek Nagykállóban: a mester meglátogatta Lőrinczy 

György kortárs író szülőházát, Jósa András saját készítésű orgonáját, és elköszöntek. 

6 0

A Kodálynak táncoló három táncospár 

1928 nyarán néhány napot töltött itt a Mester, és egész szatmári útja során a legtöbbet, 

44 dalt jegyzett le Nagykállóban. Ekkor került sor a Kállai kettős dalainak első 

hangrögzítésére. Kodály Zoltán fonográffelvételeket készített. 

Az 1990-es évek elején Szondy Gyuri bácsi így mesélt nekem erről: 

„– Gyere csak Gyurka! – szólt be édesanyám a házba – kísérd el az urat nagyapáékhoz! 

– Egy idegen úriember állt a kapunk előtt. Köszöntem, elindultunk. Út 

közben kedvesen beszélgetett velem, de, hogy pontosan miről, arra már nem emlékszem. 

Hamar odaértünk, közel laktak nagyapámék. 

Toka Károlynak hívták, bíró volt. Én, mint kíváncsi gyerek, még egy pár percig 

ott lábatlankodtam. 

Kodály néhány udvarias szó után elmondta jövetele célját. Görömbei nagytiszteletű 

úrtól hallotta, hogy Toka Úr sok régi dalt ismer, és ő népdalokat gyűjt. Megkérdezte, 

énekelne-e neki 

– Ajjaj! – vakarta meg a fejét nagyapám huncutkásan – csak így szárazon, nem 

tudok énekelni! – kapta a kancsót, és hozott bort a pincéből. Töltött a vendégnek 

is, magának is. Koccintottak. A pohár bor elfogyasztása után megszólalt: 

– Most már tudok énekelni!” 

6 1

A Hidegen fújdogál a szél, Kincsem komámasszony és a Jó bort árul Sirjainé kezdetű dalokat 

id. Toka Károly és id. Torma Károly énekelte fonográfra. Megható érzés hallgatni 

a recsegő, kezdetleges technika ellenére a rég elporladt dalosok hangját. 

Ugyanekkor készült a népi zenekari kíséret rögzítése is. Balázs Ferke és zenekara 

játszotta el a következő sorrendben: A kállai kettős lassú és friss dallama. A felvételt a 

Kodály Archívumban őrzik (F 490). Az ekkor lejegyzett anyagból ma már az idősebbek 

is keveset ismernek. A kodályi gyűjtésből a következő dalok kottái jelentek meg nyomtatásban: 

Meghalt a juhász, Most jöttem Gyulajból, Leszállott a páva, Dóra, dóra, dóra, Nem 

bánom, nem bánom, Azt hallottam rózsám, A gúnárom fekete, Meghalt a juhász. És természetesen 

a már említett Kállai kettőshöz tartozó dalok: a Felülről fúj az őszi szél, a Kincsem komámasszony, 

a Jó bort árul Sirjainé, a Nem vagyok én senkinek sem adósa, és az elfeledett Feleségem 

olyan jó, Azt mondják, jól mondják, valamint a Szól a kakas már. 

1929 augusztusában a Kodály házaspár vendégül látta otthonában a Budapesten 

vendégszereplő kállói tánccsoportot. 

Borsy Istvánné, Borsi Lina néni, az 1926-os gyűjtőút egyik táncosa, és az 1928-as fonográffelvételek 

egyik közlője így mesélte el az emlékezetes eseményt: 

„Budapesten szerepeltünk, amikor Szabó Antal tanító úr mondta, hogy nagy megtiszteltetés 

éri a csoportunkat, meghívást kaptunk Kodályékhoz. El is mentünk. Csak 

arra emlékszem, hogy nagyon szép nagy lakásban laktak, ahol sok szépen festett dísztányér 

volt a falon, és rengeteg szép hímzett párna. Az egyik szobában Kodály Zoltán 

pálinkával és pogácsával kínálta a fiukat, a másik szobában a felesége kínálta a lányokat 

foszlós kaláccsal és kakaóval. Akkoriban nagyon ritka dolog volt, hogy egy úri család 

beengedjen a lakásába ilyen egyszerű falusi fiatalokat. A kakaó is a ritka ünnepi különlegességek 

közé tartozott. Egy kicsit elbeszélgettek velünk, nem voltunk sokáig, 

mert fellépés következett.” 

Levelezés, a Mester nagykállói kapcsolatai 

Az alkalmankénti levélváltásnak Kodály Zoltán és Görömbei Péter között sajnos nem 

maradt dokumentuma, csupán a református lelkész lányának, Misky Lászlóné, 

Görömbei Sára tanítónőnek elmondásából tudjuk, hogy édesapja több levelet váltott a 

Mesterrel az 1928-as látogatás után. A lelkész kórusművet kért a kállói református dalárda 

számára. Hogy kapott is, azt egy Szabó László tulajdonában megmaradt kottafüzet 

tanúsítja. A református dalárda vezetője, Gáspár Endre saját kezűleg másolta le 

minden dalos számára néhány Kodály-mű – a dalos hangszínének megfelelő – szólamát. 

6 2

Kodály: Kórusok 

6 3

A Kórusokat 1942. május elsején szerezték be 8,50 pengőért a kállói Református Iskola 

számára. Azonnal a megjelenés után! 

Kodály Zoltán köztiszteletben álló jeles személyiségként két esetben segített kállói 

emberek ügyén-baján. Például Görömbei Péter azonos nevű fiának ügyében, valamint a 

Kállai kettős zenekari kísérete közlőjének, Balázs Ferke prímásnak. A kitűnő hegedűs 

nyugdíjat kapott a Mester közbenjárása segítségével 1950 körül. 

Ugyanebben az évben, 1950-ben a Mester megkomponálta helyenként osztott 

vegyeskarra és népi zenekarra írt Kállai kettősét. A bemutatóra meghívást kapott Nagykállóban 

Szabó Sándor táncos, aki 1929-től táncolta a híres motívumokat, a háború után 

pedig jelentős szerepe volt a táncos hagyomány újjáélesztésében. Sándor bácsi holta 

napjáig büszke volt rá, hogy díszpáholyból nézhette végig a Kállai kettős bemutató előadását, 

amely a Magyar Állami Népi Együttessel hamarosan elindult világhódító útjára, 

messze földön ismertté téve ezzel városunk nevét. 

Szabó Sándor és táncospárja 

6 4

Tisztelet és hagyományırzés 

Két évvel később, 1957-ben Szabolcs-Szatmár megye zenészei kiadvánnyal köszöntik az 

ekkor már kül-, és belföldön egyaránt elismert nagy zeneszerzőt 75. születésnapja alkalmából. 

Megszületik Volly István válogatásában egy kiváló népdalgyűjtemény a Szól 

a figemadár, amely ennek a tájnak a népdalait tartalmazza. A kiadást Nagykálló község 

is támogatta, iskolai ének-tanáraink részt vállaltak a terjesztésben. 

1976-ban új Művelődési központ épült Nagykállóban. A Mester születésének 95. évfordulója 

előtt az előcsarnokban Kodály domborművet avattak. Készítője: Sebestyén 

Sándor szobrászművész. A dombormű feliratai: 

„Minden nép fiaiban hordozza az élet és dicsőség csíráját.” 

Majd alatta: „Kodály Zoltánnak, a Kállai Kettős világhírű feldolgozójának emlékére 

állíttatta Nagykálló hálás közönsége.” 

Kodály-dombormű (Sebestyén Sándor, 1982) 

6 5

További események időrendben, röviden: 

1981. november 7-től rendszeresen Kodály ünnepségek vannak a domborműnél. 

1985-től szaporodik a Kodály Társaság nagykállói tagjainak száma. 

A Budapesti Kodály Társaság látogatása 1995-ben. Jeles személyiségek sora, pl. 

Simándi József operaénekes, Kertész Lajos zongoraművész a „Kodály nyomában” c. 

program keretében látogatott el hozzánk. A megemlékezések díszvendége Tarcai Zoltán 

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kodály Társaság elnöke. 

2001: A gyűjtő utak emlékére új, fekete márvány emléktáblát helyeztek el közadakozásból 

a régi református parókia falán, nagyszabású ünnepség keretében. 

2002. nov. 7.: „Kállai kettős” kórustalálkozó, az emléktábla megkoszorúzásával. 

2005: Megyei Gyermek Népdaléneklési verseny. Koszorúzás. 

2007. október 1.: Megemlékezés a Zenei Világnap alkalmából, hangverseny a református 

templomban főleg Kodály művekből, koszorúzás az emléktáblánál. 

Epilógus 

Szabó Sándor bácsi már nem él, de 2007. október 1-jén együtt járta a Kállai kettőst utódainak 

három generációja: lánya, veje, unokája, annak fia és leánya, vagyis a két dédunoka. 

Van remény a folytatásra, arra, hogy lesz, aki együtt őrizze tovább a dalostáncos 

jókedvet, és a nagykállói Kodály-emlékeket. 

6 6

MÓSER ZOLTÁN 

AZ IDİK MEGVÁLTOZTAK – 

A KÁLLAI KETTİSRİL 1 

„Az a nemzedék, amely csak pár évtizeddel ezelőtt is buzgó művelője volt 

a saját táncnak, mely a maga gyakori összejövetelein, két-három napig tartó 

lakodalmain, csaknem minden alkalommal eljárta, vagy eljáratta a maga speciális 

táncát, elment a minden élők útján. Az idők megváltoztak, új emberek, új 

szokások léptek a régiek helyére.” 

(Görömbei Péter, 1895.) 

Immár több mint egy évtizede, hogy a költő Ratkó József vendégei voltunk Nagykállóban. 

Érkezés után rögtön Kodály emlékek után érdeklődtem, mivel tudtam, hogy Kodály 

járt itt is. – Várj csak, mutatok valamit! – válaszolta vendéglátó gazdánk az utcán, lakásuk 

felé haladva. S mert olyan titokzatosan mondta, nagy meglepetést gyanítottam. 

Amikor lakására értünk a fedett teraszon megállva körbe mutatott, mondván: – Innen 

nézte Kodály a kállóiak „Kállai kettősét”! Ez nem sok, tűnődtem el, szinte semmi. Pontosabban 

egy udvarnyi csönd. 

Ám Téger Béla tanárnak a Nyírvidékben írt cikke alapján megelevenedett ez az udvar! 

1926. november 7-ét írtak akkor, a Kodály támlapokon viszont 1928. VI. hó szerepel, 

s alighanem így igaz: ugyanis Kodályt Nyíregyházáról (ahol előző nap, november 

6-án tartott előadást), a vendéglátók elhívták Nagykállóba, hogy nézze végig az újra felfedezett 

Kállai kettőst 2 . 

A lelkészi lakban már ott van Balázs Ferke, a kállói prímás, a zenekar három tagjával. 

Kodálynak elmondja, hogy˙(…) a dallamot nem mostanában tanulta. Hagyományként 

maradt fenn évszázadok óta. Előjönnek a táncosok is, akikkel Kodály hosszasan elbeszélget 

a kállai kettősről. A leányok, legények dalolni kezdenek – Kodály minden jellemző értékes 

dallamot, szöveget lejegyez, lekottáz… 

1 A tanulmány Móser Zoltán „Erre leltem földnek nyomát” című eddig publikálatlan Kodály könyvének 

egyik fejezete. 

2 In. Eösze 1977: 115. p. 

6 7

A lányok, legények táncra állanak, megpendül a húr. Szól a kállai kettős kuruc kori 

dallama, amelyet egykor a síp hangja cifrázott. Erő és báj van e vitézi táncban, amely 

után Kodály kijelentette, hogy filmre kell venni, be kell mutatni Pesten, az Urániában. 

Farkas Lajos, kállai segédlelkész, a helyi dalárda vezetője 1895-ben ismertetést közölt 

a kállai kettősről. Töredékes adatokból állította össze írását, s közli azokat a dalokat 

is, amelyeket „ősz fürtű, roskatag öregektől” hallott. A beszámolóját kétkedve zárja, 

szomorú sóhajjal, amikor azon meditál, hogy „az előadott kállai kettős mennyiben 

egyezik meg az igazi kállai kettőssel” Igen, ezt már bajos eldönteni, s az is igaz, amivel 

zárja írását, hogy ezt előbb kellett volna kitudakolni. („Hja! debuisset pridem!”) 

Az adatközlők közül többen is állították, hogy a tánc és annak zenéje tulajdonképpen 

két részből állott 3 , éspedig egy lassú andalgóból és egy toborzó-szerű frissből. (Voltak, 

akik öt különböző dalt emlegettek.) Farkas Lajos szerint a Mikor felülről fúj a szél… 

és a Kincsem, komámasszony… kezdetű két dal tartozik össze, mint egy egésznek a két 

(andalgó és friss) része. 

Férfi: 

Mán két este el nem jöttél, 

Tán biz a verembe estél, hm… 

Nem estem én a verembe, 

Véled estem szerelembe, hm… 

3 Czuczor Gergely szerint (tévesen) „friss magyar kettős táncz, mint azt Kállóban járják, vagy járták.” In: 

Czuczor-Fogarasi: A magyar nyelv szótára, 1865. III. 344. o. 

6 8

Véled estem szerelembe, 

Tudod, kedves vagy szivembe, hm… 

Nő: De te engem nem szerettél, 

Csak épen, hogy kecsegtettél, hm… 

Csalfa voltál az is maradsz, 

Csak magadra haragítasz, hm… 

Pedig könnyen vigasztalhatsz, 

Ha megölelsz, megcsókolgatsz, hm… 

Férfi: 

Ugyan mond meg, mit gondótál, 

Mikor velem elindultál 

Nem gondoltam én egyebet, 

Kapok csókot, nem csak egyet. 

Még fittyet hány nékem, lelkem, 

A mióta üres zsebem, hm… 

Még elfordul tőlem, kincsem, 

Pedig ő tart bilincsen, hm… 

Ne hánd rózsám a szememre, 

Meghalok szégyenletembe, hm… 

Nézzünk mind a ketten földre, 

Úgy válik becsületünkre, hm… 

Férfi: 

Férfi: 

Tegnap este mentem lesbe, 

Valaki ült az öledbe, hm… 

Akárki ült az ölembe, 

Csak te voltál a szivembe, hm… 

Sem kötője, sem szoknyája, 

Csak a sápadt két orcája, 

Mégis csak azt mondogatja, 

Szeret is, nem is, ihajja. 

Nő: Addig, rózsám, innen nem mégy, 

Míg ez a gyertya el nem ég. 

Férfi: A másik is mindgyárt elég, 

A szerelem mégsem elég. 

6 9

II. 

Ki sem merek menni-nirini ni-ni-ni, 

Kapum elébe kiállani ninini, 

Mert mingy' azt mondják gyagyáragyáragyagyák, 

Hogy a szerelem babárabárababánt. 

Beteg vagyok én szö-sző-rö-szö-röszörnyen, 

Meg is halok én kö-kö-rö-kő-rö-könnyen, 

Érted kedves ró-zsa-zsá-ra-zsá-ra-zsá-zsám, 

Elhervadt az orcza-czá-ra-czá-ra-czá-czám. 

Ezekhez harmadikként szintén friss csárdás csatlakozik, amely egy 1855-ös népszínműnek 

4 egyik betétdala volt: 

4 Böhm Gusztáv: Huszárcsíny, 1855. 

7 0

Sokáig a Kincsem, komámasszony… dallama legrégibb lejegyzésének Pálóczi Horváth 

Ádám kéziratos dalgyűjteményének, az Ötödfélszáz énekeknek (1813) 289. számú darabját 

tartották. Murányi Róbert Árpád kutatásai alapján 5 közel egy évszázaddal régebbinek 

tarthatjuk most már. A miskolci volt református fiúgimnázium könyvtárában akadt 

rá az eddig még irodalmunkban meg nem említett kézírásos fóliás kötetre, s abban egy 

bocolicum dramma és egy tragikum dramma latin nyelvű szövegre és annak kottájára. A 

második, a latin nyelvű dráma egyik, 1746-ban, Besztercén lejegyzett dalában ráismerhetünk 

a Kállai kettős gyors szakaszára. „Ahogy egykor a besztercei diákok vigadtak a 

színpadon, épp úgy járják ma is a nagykállóiak a táncot a dallamra” – írta az említett 

tanulmányban Murányi Róbert Árpád. 

* 

A Kállai kettősről tudott a nyíregyházi születésű Krúdy Gyula is. Az egyik emlékezésében 

szól Nyíregyháza híres primásáról Benczi Gyuláról, akinek híressége akkor Jókai 

Móréval vetekedett! Ő még tudta és húzta is lakodalmakban a Kállai kettőst. Az 

egyik elbeszélésében pedig Péter báró cigányhangversenyeiről emlékezik, „ahol kötelességének 

tartotta a megjelenést minden valamire való úriember, – még a megye távoli 

részéből is eljött a híres Nadányi földesúr, az emlékezetem szerint tizenkét kabátot, 

bundát, felöltőt viselt, mert állandóan fázott. A Baich-féle mulatságok tizenkettedik 

napján azonban már ingujjban járta a Kállai-kettőst Nadányi uram.” 

5 Zenetudományi Tanulmányok II., 1954, 501–507. p. 

7 1

A fiatalon elhunyt prózaírónk, Kamondy László hagyatékában talált Játékos-komoly 

történelem című sorozat egyik érdekes írása is a Kállai kettős keletkezéséről, kialakulásáról 

értekezik 6 . Mondandóját egy idézetre való hivatkozással zárja: 

A kállai kettős – írja Szabolcsi Lajos 7 »Délibáb« című legendás könyvében – parasztok 

tánca. Lábuk váltogatva, mint a gólya, járják a szabolcsi meg () a hajdúi lakodalmakban. 

De a kállai kettős tulajdonképpen kállói tánc. Ott találták ki. Azonban ott nem lakodalmon 

táncolták először, hanem a megyeháza börtönében. 

A megyeházán, a pincék alatt, a legnagyobb mélységben volt egy cella. Ülni nem lehetett 

benne, állni még kevésbé, mert hegyes vaslapokkal (gondolom: vasszegekkel – K. L.) 

volt a padozat kirakva. Ezért kellett a lábakat váltogatni benne, fel- s leugorva, mint a sebes 

táncnál. 

Más forrás szerint a földesurak is előszeretettel alkalmazták az ilyen táncra kényszerítést. 

Köztük egy Kállai nevű földbirtokos, aki megyényi területet kapott a Habsburgoktól árulásáért 

a száműzött fejedelem birtokából. Kállai nem vallatási célból alkalmazta a Szabolcsi 

által leírt táncot, s nem is a megyeház börtönében, hanem saját gyönyörűségére a kastély 

udvarán. Legtöbbnyire férfiakat szemelt ki táncosnak, a pestisjárvány elől szökni akaró jobbágyokat 

( tehát olyanokat, akik nem tudtak vagy nem mertek megszökni), s amíg ezek a férfiak 

táncoltak, ő a kastély udvari szárnyának az ablakából gyönyörködött a 2/4-es ritmusban, 

hegyes vasszögeken, vasboronán táncoló férfiakban, jobbágytársaikban, azoknak asszonyaiban 

és gyerekeiben, akik megfélemlítetten állták körül a táncost, s aki ha nem szedte a 

lábát „sebesen” – vagy magasabbra ugrott! – az éles szögek még jobban a talpába szúrtak. 

Ezután a kínzás, megfélemlítés és megalázás után a férfi a zöld gyepen folytathatta örömtáncát. 

A társai, a hozzátartozói örömére és felszabadult ujjongása közepette. 

De van egy másik, kevesebb fantáziával megalkotott (helyi) monda is, amely szerint 

a tánc a török időben keletkezett volna: 

Tudniillik a nagykállói várőrség portyázás közben néhány törököt ejtett rabul, kiket 

aztán otthon mulatságból egymáshoz kötve derekasan megtáncoltattak. A muzsikusok 

húzták, előbb lassan, majd frissebben; a szerencsétlen foglyoknak – bármennyire is nem 

tudták – járniuk kellett a magyart, annál inkább, mert pálcás hajdúk állottak mellettük, 

kik a lankadóba ütlegekkel vertek lelket. E kénytelen, keserves tánc híre természetesen hamar 

elterjedt a törökök között, kik remegtek az eshetőségtől, hogy a magyarok majd, ha 

foglyul találnak esni, eljáratják velük a kállai kettőst. 

Olvashatunk más változatról is, és ez az előbbihez hasonlóan a fantázia teremtménye, 

amelyik „arról szól, hogy a kállai vár kuruc katonái azzal szórakoztak valaha, 

hogy kettesével, egymásnak háttal kötözték össze a labanc foglyokat, akiket ily módon 

zeneszóra, a nézők nagy mulatságára táncoltattak.” 

6 Alföld, 1978, 11. sz., 14–15. p. 

7 Ő az irodalomtörténész Szabolcsi Miklós édesapja volt. 

7 2

Vannak olyan elképzelések, híresztelések is, miszerint a tánc eredete a Kállay grófi 

családhoz, illetve a nagykállói Ínség-domb keletkezésének történetéhez nyúlik vissza. 

Ratkó Lujza jegyezte le a következő legendát: „Én úgy hallottam, mikor még gyermek 

vótam, hogy a kállai kettős úgy alakult meg, hogy ennek [a nagykállói grófnak] 

dógoztak ilyen munkások, oszt akkor zsebkendőbe hordták a fődet, oszt akkor úgy léptek, 

oszt úgy mondták ezt a nótát, oszt úgy hordták meg zsebkendővel azt a hegyet. Ínség-dombnak 

mondják. Én így hallottam gyerekkoromba. Ahogy megy a kállai kettősnek 

a dallama, azok úgy mondták, és úgy járták is, ahogy mentek, és erre maradt a kállai 

kettős.” 8 

* 

Bizonyára a kedves Olvasó is érzi velünk együtt, hogy ezek mind utólagos magyarázatok: 

hol a szebb, a megszépítő, hol a szomorúbb képzelődés-történés felől közelítik 

meg az eredetet. (A börtöncellához visszatérve: Nagykállóban, ahol valóban volt börtön, 

hisz a megye székhelye volt, megyeházával, ott azt nem kettesnek, hanem kállai 

egyesnek nevezték.) 

Ugyanakkor 1674 tájt egy Erdélyben íródott gunyoros versben (szerzője Lugosi Ferenc) 

is találunk a táncra vonatkozó utalást. Jelenlegi tudásunk szerint így ez volna az 

első utalás: Most már elöl járhatod a kállai kettőst. S mert másutt is találunk hasonló emléket 

a korból, úgy tűnik, hogy a 17. században elterjedt szólás volt. Vajon a tánc is ekkor 

keletkezett, vagy messzebbre vezető szálai is vannak A Kállai kettőssel, s annak eredetével 

kapcsolatban a válaszadást a tánctörténészektől kértük és kaptuk is. Pesovár Ferenc 

egyik könyvében külön tárgyalja a régen szigorú, meghatározott táncrendeket. Itt 

szól többek mellett a Szatmár vidéki ún. magyar verbunkról, „ahol ugyanarra a lassú 

tempójú zenére párosan is táncoltak és azt rendszerint egy friss rész zárta le. Itt viszont 

régóta ismert – mint az egész Alföldön – a csárdás két részes tagozódása, sőt bizonyos 

vidékeken a hármas tagozódás emlékét is megőrizték, pl. Dél-Nyírségben vagy a szatmári 

Erdőháton (csendes, csárdás, ugrós; lassú, sebes, ugrós). A három rész tempója rendszerint 

folyamatosan és fokozatosan alakult, gyorsult. A tempóváltás nem mindenesetben 

kapcsolódott következetesen a dallamváltoztatáshoz. A friss részhez ugyan alkalmaztak 

sajátos, csak gyors csárdásra használható dallamokat. Gyakori ezen a vidéken 

az a megállapítás, hogy »három nóta egy tánc«. Ilyen hármas felépítésű a zenéje a rekonstruált 

ún. kállai kettősnek is.” 9 

Martin György pedig a következőket írja: „A Kállai kettős múlt századi tánc: a régies 

csárdás megkomponált, stilizált formája. Zenéjében, tempójában, motívumkincsében és 

tartalmi vonásaiban a csárdás hajdani beosztását őrzi. Az Erdőháton fennmaradt táncelnevezések 

– lassú, csárdás, ugrós-, és más nyomok arra utalnak, hogy itt szintén élhetett 

a régi háromtagolású párostánc. Ezt jelenti a ma már közmondásossá vált: »Három a 

tánc!« valaha létező – táncolás közbeni – felkiáltás. A tánc úgy oszlott három részre, 

8 Érpatak, Fekete Istvánné. In Ratkó Lujza: „Nem úgy van most...” Nyíregyháza, 1996. 267. p. 

9 Pesovár Ferenc: A magyar nép táncélete. Budapest, é.n. 65–66. p. 

7 3

hogy a két első lassú rész – a csendes és a csárdás – után egy gyors, az ugrós következett.” 

10 

* 

A Kállai kettőst ismerték a közeli Geszteréden, Bökönyben és Érpatakon is, ahogy erről 

Ratkó Lujza a nyírségi néptánchagyományról szóló könyvében beszámol. Érpatakon 

a Dalanics család tagjai járták el a harmincas években több lakodalomban is a táncot: 

„Szép sima lassu tánc vót! Együtt is járták a két asszon, meg férfivel is! Olyan libegősen, 

vagy hogy mondjam, olyan szépen mentek körül-körül a termen. Ezt nem tudta 

mindenki, a többi csak nézte. Utoljára vót egy kis pattogós is. Ez is benne vót, hogy 'A 

csikósok, a gulyások'… ez olyan szép lassu!” 11 

Eltáncolására tehát az iskolai, falusi ünnepségeken túl elsősorban a lakodalmakban, 

táncszünetek bemutató táncaként került sor „hogy mindenki felfigyeljen arra, mert az 

egy újság volt a fiatalságnak is meg az idősebbeknek is”. Előfordult az is, hogy zenekari 

kíséret nélkül, pusztán énekszóra járták. 

„Igen tanulságos megfigyelni a kállai kettősről alkotott véleményeket. A táncot magát 

leginkább a csárdáshoz hasonlítják, de egyben különbséget is tesznek a két tánc között, 

s annak ellenére, hogy egyszerű, könnyű táncnak tartották, mindenütt tetszést aratott. 

Az általános vélekedés szerint csak az tudta szépen eltáncolni, aki arra született, 

ugyanis nem mindenkinek illett ez a tánc. Sokan csak hírből ismerik a kállai kettőst, magát 

a táncot soha nem látták, származásáról mégis a legtöbben tudják, hogy ősi hagyomány 

vót Kállóba.(...) 

Általánosan ismert, tréfás fenyegetés a vidéken az „Eljáratom veled a kállai kettőst!” 

Ezt rendszerint még azok is ismerik, akik magáról a táncról – a nevén kívül – 

semmit nem tudnak. Egyébként a tánc neve olyannyira közismert volt, hogy még 

gyermekjátékba is bekerült: zálogos játékban előfordult, hogy a zálog kiváltásakor a 

kállai kettős eltáncolását adták feladatul.” 12 

* 

Illyés Gyulának szép emlékezésével, egy külhoni élményének leírásával zárjuk rövid 

ismertetésünket: 

1955 körül népdalfesztivált rendeztek Európa népei egy párizsi színházban. Egymás 

után szerepeltek a Duna-menti népek is, utoljára maradt a magyar népdal bemutatása. 

Francia barátaimmal mentem el, szinte röstelkedve, mert közöttük kitűnő zeneértők és 

írók voltak. Tartottam tőle, hogy miképp fogunk mi vizsgázni az addigi kiváló népdalestek 

után. Ismertem a Kállai kettőst, de ahogy a magyar népi együttes előadta – énekesekkel, 

táncosokkal, hangszeresekkel –, olyan tomboló sikert addig nem láttam, nem hallottam. 

10 Martin György: Magyar tánctípusok és táncdialektusok. 1970-72. 

11 Érpatak, Szöllősi Ferenc. In Ratkó Lujza: i. m. 266. p. 

12 Ratkó Lujza: i. m. 266–267. p. 

7 4

Az emberek először tapsoltak, aztán fölálltak, és addig nem ültek le, amíg újra föl nem sorakoztak 

a zenészek és táncosok, és nem játszották el még egyszer a kállai kettőst. Magam 

is megrendültem: ekkor éreztem, hogy valójában mit jelent kiemelni egy értéket a nép lelkületéből 

és azt kellő módon Európa elé tárni 13 . 

Kodály Zoltán Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegyéhez kapcsolódó 

népzenei gyűjtéseinek időrendi mutatói Szalay Olga nyomán * 

Év Hó Nap Helység Megye Darab Megjegyzés 

1916 08 8–12 helység nélkül Szatmár 2 Katonák 

1916 08 8–12 helység nélkül Bereg 3 Katonák 

1916 08 8–12 helység nélkül Szabolcs 3 Katonák 

1916 08 – helység nélkül Nyírség 3 Katonák 

1916 08 – Dávidháza Bereg 1 Katona 

1916 08 – Izsnyéte Bereg 1 Katona 

1916 08 11 Nyírvaja Szabolcs 9 Katonák 

1916 08 12 Nyírbéltek Szabolcs 2 Katonák 

1916 08 – Nyírbogdány Szabolcs 1 Katona 

1916 08 – Tyukod Szatmár 5 Katonák 

1916 08 9–10 helység nélkül Bereg 1 Katonák 

1916 10 Nyírtass Szabolcs 1 Katona 

1918 01 – Avasújváros Szabolcs 1 Cselédlány 

(gyűjtés: Bp.-en) 

1921 10 29–31 Kocsord Szatmár 15 

1921 10–11 30–1 Gacsály Szatmár 14 

1921 11 2–3 Túrricse Szatmár 25 

1921 11 3–4 Komlódtótfalu Szatmár 14 

1922 Nagykálló Szabolcs 1 1 hegedű 

1922 11 2 Túrricse Szatmár 3 

1925 12 3 Hajdúdorog Nyírség 1 

(gyűjtés: Bp.-en) 

1926 11 7 Nagykálló Szabolcs 4 

1928 06 30 Nagykálló Szabolcs 46 4 hegedű 

07 1–3 

1928 07 1 Nagyecsed Szabolcs 13 

1941 Jánosi (gyűjtés: Bereg 

Bp.-en) 

Év 

nélkül 

– – Nagykálló Szabolcs 4 

13 Így láttuk Kodályt. Budapest, 1979. 144–145. p. 

* Szalay Olga: Kodály, a népzenekutató és tudományos műhelye. Budapest, 2004, Akadémiai Kiadó, 409– 

418. p. A kurzívan szedett helységeknél nem a helyszínen gyűjtött Kodály. 

7 5

7 6 

Kodály népdalgyűjtéseinek lelőhelyei Észak-kelet Magyarországon 

(Forrás: Bereczky János et al.: Kodály népdalfeldolgozásainak dallam- és szövegforrásai. 

Budapest, 1984, Zeneműkiadó.)

TARCAI ZOLTÁN 

KODÁLY ÉS A MAGYAR NÉPZENE *1 

KEDVES FIATALOK, A NÉPI MUZSIKA MEGSZÁLLOTTAI! 

Köszöntöm a találkozó valamennyi résztvevőjét, rendezőit, értékelő bizottságát. Tisztem 

szerint Kodályról kellene néhány gondolatot felidéznem, arról a Kodályról, akinek 

élete egyszerűen elválaszthatatlan volt a magyar népzenétől. „Az én hazám a magyar 

nyelv.” – vallotta magáról az emigrációba kényszerült író, Márai Sándor. Egy kis átalakítással 

Kodály is elmondhatta volna ugyanezt magáról: az én hazám a magyar népzene, 

amit művei és számtalan papírra vetett gondolata igazol, hitelesít. Ezek közül idézek 

néhány jellemző példát: 

„Mikor megtanultam, amit a Zeneakadémián, egyetemen lehetett, kezemben volt 

mindkettőnek végbizonyítványa, ráeszméltem, hogy még nem tudok mindent, amit a 

faluból lehet tanulni. Elindultam: beiratkoztam erre a legfőbb iskolára is, de még máig 

sem végeztem el. 

Megkerestem a régi volt cselédeinket, akiktől hajdan sok dalt tanultam. Aztán tovább, 

mások cselédeit, mert a falusi nép legszebb dalait is a cselédsorban élők tudták 

leginkább. Gazdalány – 10-20 holdon felül – már nem is tartotta illőnek a dalolást…” – 

emlékezett Kodály élete alkonyán, 1959 táján. 

Az elindulást követő fiatalabb éveiben, az első világháború idején hasonlóan fogalmazott: 

„Idestova 10 éve útnak indult egy fiatal diák. Gyalog, hátizsák, egy bot minden 

fegyvere. Elindult megkeresni azt, amit Pest zsivajában nem talált: Magyarországot. 

Gyermekkora nyomait kereste: azokra ment vissza, hogy eljusson, amerre a nyomok 

vezették, mert a pesti népkonglomerátum már-már zsákutcába terelték. 

Nem tragikus hányódás hajtotta: derűs biztonság afelől, hogy megtalálja, amit keres, 

magában érezte már, csak kívülről is rá akart tapintani. 

Az a diák magam voltam. Abból a sok faluból, ahol megfordultam, egy-egy a szál a 

szívemhez kötődött. – Minden vidék, amit bejártam, a részemmé vált. Az a sok szeretet, 

szívesség, melegség, amellyel itt is, ott is fogadtak, mint egy nagy máglya melegít körül. 

Ezt megszolgálni, életcélnak is elég.” 

A népben, nemzetben gondolkodó Kodály, aki Németh László szép megfogalmazása 

szerint „az egész országot akarta egybeénekelni”, a múlt század 50-es éveinek elején 

* A beszéd a III. Ifjúsági Népzenei Találkozón hangzott el, Nagykállóban, 2007. március 24-én. 

7 7

fogalmazta meg a népdal és a népdalgyűjtés igazi lényeget. „Mi a népdal funkciója a 

nemzet életében – tette fel a kérdést. Az, hogy minden társadalmi réteget összekapcsoljon, 

közös nevezőre hozzon. Mert amit az írástudatlan pásztor mint spontán zenei 

tevékenységet folytat, abban a nemzet legműveltebb fia is tudatosan, műveltsége arányában 

gyönyörködhetik, mert nagyobb távlatban látja, több mindenfélével tudja öszszevetni, 

jobban tudja értékelni. A nemzeti kohézió egyik leghatalmasabb eszköze, mert 

közös alapon egyesíti a legkülönb rétegeket.” 

S e kohéziós erő mellett még további értékeket köszönhetünk a népzenének: HÍD, 

összekötő kapocs lehet a magasabb művészi zene felé vezető folyamatban. „A népdalból 

egyenes út vezet a nagy klasszikusokhoz. Az operettből soha! Ezért veszélyes az a 

pár éve megindult operett-dumping…” – fejtette ki Kodály 1956 után. Gondolom, az 

imént idézett véleményt ebben a körben nem kell különösebben tovább magyarázni. Itt, 

Nagykállóban, ahol Kodály személyesen is többször megfordult, s ahol oly elevenen él 

látogatásának emléke, ahol megismerte egyik leghatásosabb népzenei kompozíciójának 

eredetijét, minden bizonnyal egyetértenek vele. Hiszen az 1926, majd 1928-ban általa 

megismert nagy múltú nemzeti tánckompozíció röpítette világgá megyénk volt székhelyének 

nevét, Kodály mágikus hatású muzsikájával. 

Bármennyire furcsán hangzik, a Kállai kettős mintha mostanában kezdene helyet kapni 

a nyilvános zeneélet repertoárjában. Lemezfelvétel ugyan akad, de én nem emlékszem 

arra, hogy valaha is élő koncert előadásban műsorra tűzték volna, kivéve az Állami Népi 

Együttes programjait. S láss csodát! – a Nyíregyházi Főiskola március elején tartott Kodály-konferenciáján 

ez volt a fénypont, a remek összefogással előkészített bemutató. 

Gondolom, ettől a nyíregyházi ötlettől – melyet nem lehet eléggé méltatni – függetlenül, 

hallhattuk március 15-én a budapesti Művészetek Palotájának Bartók Terméből 

közvetített központi ünnepségen csakúgy, mint másnap, március 16-án, a Budapesti 

Tavasz nyitóhangversenyén a Kállai kettőst. Szeretném remélni, végre ez a mű is megkapja 

megérdemelt helyét, a tánctól elválasztva, mint önálló alkotás. 

Illyés Gyula „megrendítő” emlékként idézi, amikor Párizsban láthatta-hallhatta az 

Állami Népi Együttes előadásában. Ugyanis 1955-ben nagyszabású népdalfesztivált tartottak, 

és ennek zárónapján került sor a magyar bemutatkozásra. „Ilyen tomboló sikert 

még nem láttam, nem hallottam. Az emberek először tapsoltak, aztán fölálltak és addig 

nem ültek le, míg újra föl nem sorakoztak a zenészek, táncosok, és nem játszották el még 

egyszer a Kállai kettőst. Magam is megrendültem: akkor éreztem, hogy valójában mit jelentett 

kiemelni egy értéket a nép lelkületéből és ezt kellő módon Európa elé tárni.” 

Ha valaki, akkor Kodály tudta, milyen kincsek rejlenek a magyar néphagyományban. 

S éppen ezért mindig nagy hálát érzett azok iránt, akik ezt az utókor számára 

megőrizték. 1921 táján erről írt meleg hangú mondatokat jegyzetfüzetébe. „…tiétek 

minden tiszteletem, szeretetem, öreg falusi magyarok. A ti érdemetek, hogy ez a sok 

remek szépség megmaradt, a ti ragaszkodástok, hűségetek tartotta meg. Életem legszebb 

órái közé sorolom veletek való minden együttlétemet, amit kevesellek, bármenynyi 

volt is. Ti fehérhajú, de csillogó szemű, egyeneshátú aggok, ti töpörödött, de régi 

szépségetek fényét egy-egy dalon felfrissülve, visszaifjodva megsejtető anyókák. 

Isten hozzátok tarkaruhás, utcahosszat csoportosan daloló lányok, akiket még nem 

fogott meg a városi zene mételye. Ti kocsmában bömbölő nagyerejű legények. Maradjatok 

meg, akkor megmarad Magyarország.” 

7 8

ILYÉS GÁBOR 

KODÁLY ZOLTÁN NYÍREGYHÁZI 

ÉS NAGYKÁLLÓI EMLÉKJELEI 

„Minden nép fiaiban hordozza 

Az élet és dicsőség csíráját.” 

(Széchenyi) 

Kodály Zoltán születésének 90. évfordulójára a Művelődésügyi Minisztérium Közoktatási 

Főosztálya és az Országos Pedagógiai Intézet által meghirdetett pályázatán Dr. Fazekas 

Árpád Kodály Zoltán és Szabolcs megye feledésbe ment régi kapcsolatai című pályamunkáját 

jutalomban részesítették. Ez a kutatómunka vetette meg az alapját Kodály első 

nyíregyházi emléktáblájának. E dolgozat fontos adalékokkal szolgált Kodály életrajzi 

irodalmához: a pályázó felhívta a figyelmet Kodály 1922. évi Szabolcs megyében végzett 

népzenei adatgyűjtésére és a Nyírvidék tudósításai alapján részletesen ismertette 

az 1926. évi nyíregyházi és nagykállói látogatását. A dolgozatát egy óhajjal fejezte be: 

„A kiváló zenetudós örök emléket is állított Szabolcs megyéhez fűződő kapcsolatának a 

»Kállai kettős«-ben. Ideje és alkalomszerű, hogy Nyíregyháza és Szabolcs megye közönsége 

is viszonozza ezt. Ezért javasolom Nyíregyházán, a Szabolcs Szálló (régi Korona-szálló) 

falán emléktábla elhelyezését a Bartók Béla 1934. évi hangversenyét jelző emléktábla 

szomszédságában”. 1 A szerző kívánsága 1972. december 17-én vált valóra: a 

Megyei Idegenforgalmi Hivatal, a Felső-Tisza-vidéki Intéző Bizottság és a Megyei Művelődési 

Központ igazgatósága együttműködésének eredményeként a Megyei Művelődési 

Központban megrendezett nagyszabású Kodály-hangverseny megkezdése előtt a 

Korona szálló falán leleplezték az 1926. évi látogatásnak emléket állító márványtáblát. 

Ünnepi beszédet természetesen az emléktábla leleplezésének kezdeményezője, Dr. Fazekas 

Árpád mondott. Az orvos-történész e szavakkal adta át az emléktáblát a város 

közönségének: „A Nyírség évszázadokon keresztül a «hadak országútja» volt, sokszor 

elpusztult. Népe azonban fennmaradt, megedződött, s dalainak, táncainak, hagyományainak 

egyszóval: magyarságának megőrzésével nagy szolgálatot tett az utókornak. 

Így maradt fenn – évszázadok viharán át – a Kállai kettős is! (…) Legyünk büszkék ma- 

1 

Dr. Fazekas Árpád: Kodály Zoltán és Szabolcs megye feledésbe ment régi kapcsolatai. In: Az ének-zene tanítása. 

1973. 3. sz. 120. p. 

7 9

gyarságunkra, a magyar nép e kiváló fiához fűződő kapcsolatunkra, s ezen emléktábla 

is őrizze meg Szabolcs megyében és Nyíregyházán Kodály Zoltán emlékét”. 2 

A mester születésének a 100. évfordulója előtt két emléktábla leleplezésével tisztelgett 

a város zeneszerető és hagyománytisztelő közönsége. E két emlékőrző tábla elhelyezésével 

teljessé lett Kodály nyíregyházi látogatásainak köztéri feldolgozása, lehetőséget 

biztosítva ezzel a feltüntetett eseményekre való emlékeztetésre és emlékezésre. 

Az 1982. november 27-én, a Móricz Zsigmond Színház épületének falán leleplezett tábla 

az ezen a helyszínen, 1937. május 2-án rendezett hangverseny emlékét őrzi. A koncerten 

szerepelt a helybeli tisztviselő énekkar, az evangélikus fiúgimnázium, az evangélikus 

leánygimnázium, a Kálvineum polgári iskolája, a községi polgári iskola, a görög 

katolikus elemi iskola tanulói és a Kálvineum nagy énekkara. As műsoron huszonkét 

Kodály-kóruskompozíciót adtak elő, köztük három újdonságot. Az egymás után 

felhangzó énekkari számok között Kodály tartott előadást a Vidéki város zeneélete címmel. 

Utolsó számként Vikár Sándor vezényletével a Forr a világ kánont énekelték az 

egyesített énekkarok. A hangversenyről Tóth Aladár esztéta, zenekritikus, az Operaház 

későbbi igazgatója kitüntető szavakat írt a Pesti Napló hasábjain. Kodály Zoltán elismerése 

jeléül néhány nappal később minden énekkari tagnak megküldte a Pünkösdölő című 

nagyszabású énekkari művét. Az emléktáblán látható plakett Szabó Iván szobrászművész 

alkotása. 

2 

Fazekas Árpád: Kodály-emléktábla avatása Nyíregyházán. In: Szabolcs-szatmári Szemle, 1973. 1. sz. 99– 

100. p. 

8 0

1942. május 2-án újra Kodály látogatásának örvendhettek a város polgárai: a 

Leánykálvineum udvarán megtartotta második nyíregyházi hangversenyét. Ez az 

„Éneklő Ifjúság” szabadtéri hangversenye egyben Kodály jubileumi hangversenye is 

volt. Az eseményre így emlékezik Vikár Sándor: „Kodály örömmel jött le, elhozta magával 

feleségét is és Bárdos Lajost, feleségével együtt. Mindketten vezényeltek összkart, 

Kodály tanár úr a «Forr a világ»-ot, melyet most is meg kellett ismételni. Kedves epizódja 

is volt az ünnepség befejezésének. A vendégeket kikísérte az esti vonathoz az 

éneklő ifjúság nagy tömege. A vonat ablakából Bárdos tanár úr elvezényelte nekik a 

«Forr a világ»-ot s az énekkarok lelkesen énekelték az utazó közönség nagy tetszése és 

tapsvihara közepette”. 3 Az esemény tiszteletére a hangverseny egykori helyszínén, a 

mai Művészeti Szakközépiskola épületének Búza utcai oldalán 1983. május 2-án emléktáblát 

lepleztek le. 

3 

Vikár Sándor: Így kezdődött… In: Szabolcs-szatmári Szemle, 1972. 1. sz. 44. p. 

8 1

A 100. évfordulóra Nagykállóban is méltóképpen emlékeztek: 1982. december 8-án 

a Művelődési Központ előcsarnokában egy domborműves bronz emléktáblát, Sebestyén 

Sándor szobrászművész alkotását leplezték le. 

Majd a 110. évforduló alkalmából újra emlékeztek a nagykállóiak: 2001-ben, a régi 

református parókia falán közadakozásból egy fekete márvány emléktáblát helyeztek el. 

A tábla Kodály nagykállói gyűjtőútjainak emlékét őrzi. 

8 2

Kodály Zoltán első nyíregyházi szobrát 1992. szeptember 5-én a 4. sz. Általános Iskola 

(Luther u. 7.) épületében állították fel abból az alkalomból, hogy az iskola a nagy 

zeneszerzőt választotta névadójául. A bronz mellszobrot Orr Lajos szobrászművész készítette. 

8 3

A Kodály Zoltán Általános Iskola tanulói és tanárai 2001 nyarán egy új épületbe 

(Vay Ádám körút 18.) költöztek. Kodály emlékének további ápolására az új iskolaépület 

hangversenytermét is Kodályról nevezték el. 2001. december 15-én, a névadó ünnepség 

keretében avatták fel a világhírű zenepedagógus szobrát, Orr Lajos alkotását, 

amit az Isobau Építő-mérnöki Rt. adományozott az intézménynek. Az immár életnagyságú 

szobrot Merza Péter, a részvénytársaság elnök-vezérigazgatója leplezte le az iskola 

aulájában. Az esemény díszvendége Kodály Zoltánné volt. 

A mester születésének 125., halálának 40. évfordulója alkalmából újabb emlékjelekkel 

gyarapodott Nyíregyháza városa. A Nyíregyházi Főiskola Ének-Zene tanszéke március 

5. és 8. között jubileumi programsorozatot szervezett. Ennek keretében leplezték le 

március 5-én az Ének-Zene tanszék Bartók-termében Beregszászi Szabó Tibor Kodályportréját. 

A megnyitón Tarcai Zoltán nyugalmazott főiskolai tanár tartott előadást a 

nagy zeneszerző és Nyíregyháza kapcsolatáról. 

8 4

2007. május 5-én Kodály Zoltán kettős nyíregyházi látogatásának 70. és 65. évfordulója 

alkalmából a Cantemus Kórusintézmény, a Magyar Kodály Társaság Megyei Tagcsoportja 

és a Váci Mihály Városi Művelődési Központ jubileumi ünnepséget rendezett. 

A 70 év előtti Kodály-matinéra dr. Margócsy József, míg a 65 éve megrendezett nagyszabású 

Éneklő Ifjúság hangversenyre dr. Reményi Mihály emlékezett, aki mindkét 

rendezvényen szerepelt. 

2007. október 18-án a Nyíregyházi Főiskola B épületének új rendezvénytermét Kodály 

Zoltánról nevezték el. Avatóbeszédében a névadóra emlékezett Szokolay Sándor Kossuth-díjas 

zeneszerző, a Corvin-lánc kitüntetettje. Az 1200 fős ülőhellyel, 200 m 2 -es színpaddal 

rendelkező multifunkcionális Kodály Zoltán Kulturális Centrumot Jánosi Zoltán 

rektor és Szokolay Sándor zeneszerző avatta fel. 

A 2007-es Kodály-évet egy terrakotta mellszobor leleplezése zárta le. Juha Richárd 

debreceni szobrászművész alkotását 2007. december 15-én a Vikár Sándor Zeneiskola 

(Kürt u. 5.) első emeletén helyezték el. A szobor a Kodály Társaság Nyíregyházi Tagcsoportjának 

a közreműködésével kerülhetett az intézménybe. Az ünnepségen Oláh 

Gábor mondott avatóbeszédet. 

8 5

Kodály nyíregyházi és nagykállói emléktáblái és szobrai előtt az események felidézésén 

túl töprengjünk el azon, hogy mit köszönhetünk Kodály Zoltánnak és zenéjének 

Ehhez adhatnak kapaszkodót az egykori Kodály-tanítvány, Vikár Sándor 1982-ben papírra 

vetett gondolatai: „(…) nagy tanítást ad a ma emberének Kodály zenéje. Ez az új 

magyar zene megalkuvás nélkül magasba törő, szabad és teljes emberséget hirdet nekünk. 

Megtanít arra, hogy teljes, egész emberek csak akkor lehetünk, ha biztosan állunk 

azon a földön, melyen születtünk. Így tanít bennünket ez a zene emberibb emberségre, 

magyarabb magyarságra”. 4 

4 

Vikár Sándor: Kodály tanár úr. In: Kelet-Magyarország, 1982. dec. 11. 9. p. 

8 6

OLAJOS GÁBOR 

„KODÁLY KÜLDÖTTJE 

NYÍREGYHÁZÁN” 

VIKÁR SÁNDOR MUNKÁSSÁGA 

Kodály Zoltán életművének egyik legnagyobb érdeme, hogy olyan – az egész magyar 

társadalmat érintő – szervezett kulturális tudásátadás feltételeit teremtette meg, amelynek 

kibontakozását is ő maga irányította. A program fő célja volt a már-már feledés 

homályába vesző magyar népdal és paraszti zene megismertetése, továbbá újra megtanítani, 

és elevenné tenni a társadalom számára saját – rendkívül gazdag és kivételes értékeket 

hordozó – szellemi örökségét. E hatalmas vállalkozás kereteit a felnövekvő generációk 

felé egyrészt az iskola és egy speciális pedagógia kidolgozása adta, melyhez 

megfelelő tananyagra és azt eredményesen közvetíteni tudó tanárokra volt szükség. 

Másrészt pedig – a felnőtt társadalom részére – egy jól működő kórusmozgalom szervezése, 

mely által a népdal visszakerülhet a nép ajkára. 

A hosszú távú feladat elvégzésére Kodály csak azokkal a követőkkel együtt vállalkozhatott, 

akik azonosulni tudtak a mester koncepciójával, és magukénak érezték a 

megfogalmazott célokat. Ennek érdekében olyan embereket gyűjtött maga köré, akiket 

alkalmasnak ítélt a feladatok végrehajtására, a nagy vállalkozásban való részvételre. 

Oktatói tevékenysége során is gondot fordított arra, hogy e célok szolgálatába állítható 

muzsikusok, zeneszerzők, zenetudósok kerüljenek ki a keze alól. Ennek az iskolának 

volt hallgatója Vikár Sándor is, a nyíregyházi zeneiskola megalapítója. Attól fogva, 

hogy 1932-ben városunkba érkezett, a nyíregyházi zenei és kulturális életnek új fejezete 

kezdődött el. A Kodálynál tanult zeneszerző és zenepedagógus munkásságának áttekintése 

során ki fog derülni, hogy nyíregyházi megjelenésével olyan személyiséggel 

gyarapodott ez a vidék, aki egész életében a mesterétől kapott útravaló szellemében tevékenykedett 

Nyíregyházán és a megyében. 

Vikár Sándor Nyíregyházához képest az ország másik felében, az egyik legnyugatibb 

szegletben, a Vas megyei Szalafőn látta meg a napvilágot 1905. április 10-én. Lelkészcsalád 

gyermekeként a pápai kollégiumban tanult. Felsőfokú zenei tanulmányait 

az Apponyi Kollégiumban tanítóképző-intézeti ének-, zenetanár szakon, valamint a 

Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte, ahol 1932-ben szerzett diplomát, zeneszerzőként 

és karnagyként is. Nem kis szerencsével, a „hólapátoló értelmiségiek” korának 

dacára még ebben az évben sikerült állást szereznie Nyíregyházán, ahol a 

8 7

Leánykálvineum Tanítóképző Intézetében helyezkedhetett el zene-, és énektanárként. 

1939-ben alapította meg a megye első zeneiskoláját, amely eleinte a Bessenyei Társaság 

keretein belül működött. 1951-től már az Állami Zeneiskolának lehetett igazgatója 

1974-es nyugdíjba vonulásáig. 

Vikár Sándor 1982-ben 

A visszaemlékezések szerint a fiatal művészt hamar befogadta a város. Kollégái 

szerették és tisztelték őt: kedves, derűs, ugyanakkor rendkívül céltudatos és áldozatkész 

egyéniségnek tartották, aki kiváló szervezőnek bizonyult. A város, de mindenekelőtt 

a Leánykálvineum igazgatója, dr. Ferenczy Károly elismerte és megbecsülte szak- 

8 8

mai tevékenységét, támogatta elképzeléseit. Annál is inkább, mert Vikár rövid idő alatt 

látványos eredményeket ért el. A Leánykálvineum Tanítóképzőjének kórusából igen 

színvonalas énekkart nevelt, a zeneiskola mellett ő alapította meg a Megyei Tanács 

Művelődési Házának szimfonikus zenekarát, nagy szerepe volt a Szabolcsi Szimfonikus 

Zenekar megalakításában is, mely zenekarokat hosszú ideig dirigálta. A zenei élet 

egészen felpezsdült szervezései nyomán: emlékezetes koncertek és kórustalálkozók fűződnek 

a nevéhez. A TIT művészeti szakosztályának elnökeként zenei ismeretterjesztő 

előadásokat tartott, zenekritikákat írt, cikkeket, tanulmányokat publikált. Zeneszerzői 

alkotótevékenysége sem jelentéktelen: dalokat, kórusműveket, kantátákat, fúvós kamarazenét, 

hegedűdarabokat, zongoraműveket komponált. 1983-ban munkásságát Állami 

Díjjal ismerték el. 

Vikár Sándor életútját megismerve egy kiegyensúlyozottan aktív, és eseményekben, 

eredményekben bővelkedő pályafutás képe rajzolódik ki. A rá háruló hatalmas feladatok 

ellátására alkalmas és tettre kész embert kell elgondolnunk, aki tele van energiával, 

kitartással, és a munkája eredményességébe vetett hittel. Sokirányú tevékenységét a zenei 

életben, a zeneoktatásban fejtette ki, mégsem lehet elhanyagolható az a meghatározottság, 

amit egyrészt a család, másrészt a teológiai végzettség jelent. Az erről szóló 

adatok ugyan igazolhatják, de mégsem beszélnek elég érzékletesen arról, hogy milyen 

belső emberi motiváció és művészi meggyőződés képezi alapját ennek az életútnak. 

„Jegyezd meg, Fiam: mindazt, amit szavakkal nem tudunk kifejezni – megfogalmazza 

helyettünk a zene. Mert egyetlen pentaton népdalban benne lehet a teljesség: a 

sejtjeinknek, génjeinknek a természete, a magyarságunk, az emberségünk és a világmindenség… 

Népdalainkat őseink azért örökítették ránk, hogy élni segítsenek minket… 

Gondold csak meg: Arany János húszezer szóval írt és beszélt, s Ő volt a legnagyobb 

szókinccsel rendelkező magyar költő. Ugyanakkor ez a nép kétszázezer népdalt 

alkotott és őrzött meg hányatott történelme során. (…) Az egész emberi história szakadatlan 

gyilkolódások sorozata, az emberek gyűlölködnek, egymás vérét ontják – ám aki 

énekel, nem gondol rosszat a másik emberről.” – idézi Kósa Ferenc filmrendező Vikár 

szavait. „Az ének – a béke. (…) Ezért azt tanácsolom Neked, ha nehéz helyzeteidben 

megkörnyékez majd a hiábavalóság tudata vagy a vak kétségbeesés… és úgy érzed, 

nincs már mibe kapaszkodnod, ne röstellj eldúdolni egy dalt – azok közül, amelyeket 

őseidtől örököltél, melyekre édesanyád tanított… és meglátod, csoda történik: a sötét 

fellegek elvonulnak a homlokodról… és úgy érzed majd magad, mint akit Isten megérintett…” 

1 

Ilyen mély hit hatotta át Vikár Sándornak a zenéhez, a munkájához, az egész élethez 

való viszonyát. S ezzel a hittel tette a dolgát, ezt a hitet próbálta embertársainak, 

tanítványainak, a közvetlen és a tágabb környezetének átadni. Ez a hit segített neki a 

háború idején, amikor munkahelye, egész egzisztenciája és egészsége is megrendült. A 

Kálvineum kórházi célokat szolgált, fizetés hosszú ideig nem volt, lakásuk oroszmosoda 

lett, és felesége visszaemlékezése szerint sokáig a Békefi menzán kapott napi egy tál 

levesen éltek. Vikár zenébe vetett hitének legfontosabb alapja a Kodálytól kapott útra- 

1 Emlékezések Vikár Sándorról. Nyíregyháza, 1993, 47. 

8 9

való, amely nemcsak meghatározta gondolkodásmódját, hanem végigkísérte és kimutathatóan 

befolyásolta életpályájának, munkásságának valamennyi mozzanatát. 

A ma már az ő nevét viselő iskola megalapítója Kodálynak azon növendékei közé 

tartozott, akik eleget tettek a mester buzdításának: „Menjenek vidékre, mert ott van 

most a legnagyobb szükség muzsikusokra!” Nyíregyháza esetében ez különösen igaz 

volt, hiszen a Vikár-házaspár megjelenésével a város zenei élete új irányt vett. Azelőtt 

nem volt Nyíregyházán olyan képzettségű zenész és zenei szervező egyéniség, aki itt, 

helyben tevékenykedett volna ilyen eredményességgel. Bartók Béla 1934-es nyíregyházi 

koncertjének idején Vikár – a Bessenyei Társaság akkori titkárával, dr. Belohorszky Ferenccel 

összefogva – kimondta, hogy addig nem lesz Nyíregyházán igazi zenekultúra, 

amíg nem nyílik zeneiskola a városban. 2 Ennek megvalósulására ekkor még öt évet kellett 

várni, a Leánykálvineum tanítóképzőseinek énekkara azonban egyre színvonalasabbá 

vált a hozzáértő irányítói és felkészítői munkának köszönhetően. A repertoár nagyobb 

részét Kodály és Bartók művei alkották. Előfordult, hogy Vikár saját kompozícióit 

tanította be az énekkarnak, ezekkel is nagy sikert arattak. Az első nagyobb szabású 

hangversenyt 1937. május 2-án tartották. Ennek szervezésében és lebonyolításában Vikár 

Sándornak volt oroszlánrésze. Mestere is megtisztelte jelenlétével ezt az alkalmat, 

amiről a korabeli újságok is elismerően nyilatkoznak. 3 Maga Vikár is büszkén ír erről: 

„Kodály tanár úr melegen gratulált, s elküldte vegyeskarainak bekötött gyűjteményét 

ezzel az aláírással: »Vikár Sándornak, köszönettel és elismeréssel a nyíregyházi úttörésért, 

Kodály Zoltán«”. 4 Napra pontosan öt évvel később egy nem kevésbé nagy szabású 

kórushangversenyt rendezett, amelyre Kodály ismét eljött. 1500 résztvevő énekessel – a 

városban működő minden énekkar bevonásával – ez volt az első hangverseny, amely 

az „Éneklő Ifjúság” mozgalmának jegyében valósult meg. Kodállyal együtt itt volt Bárdos 

Lajos is, a mozgalom elindítója. „A magyarokhoz” című kánont maga a mester vezényelte, 

akinek ez volt az utolsó látogatása Nyíregyházán. Ebben az évben volt 60 

éves, és ennek alkalmából az országban mindenhol ünnepelték, köszöntötték. Így volt 

ez városunkban is, s ez által az esemény még nagyobb jelentőséget kapott. Az ezt követő 

években Kodály már egyre kevésbé jutott el vidékre. Nyíregyházi látogatásakor 

azonban ismét meg kellett bizonyosodnia arról, hogy egykori tanítványa milyen méltó 

módon folytatja hivatását, s hogy ennek milyen eredményei vannak. Vikár derűsen 

idézi a vendégek elutazásának epizódját. A kórusok az állomásra is nagy létszámban 

kísérték ki Kodályékat. A mester itt a vonat ablakából vezényelte el a „Forr a világ”-ot. 

Elismerésének jeléül ekkor a Leánykálvineum énekkaros növendékeinek elküldte a 

„Pünkösdölő” kottáját, aláírásával együtt. 5 

A nyíregyházi kórusművészet megalapozója azonban nem csak az „Éneklő Magyarország” 

álmának megvalósításához járult hozzá. Gondja volt a hangszeres oktatás 

feltételeinek kialakítására is. 1934-ben fogalmazta meg a zeneiskola alapításának tervét, 

2 Magyar Hírlap 1989. szeptember 29. 

3 Pesti Napló 1937. május 16.; Képes Szabolcs 1937. májusi szám; Nyírvidék 1937. május 6. 

4 Vikár Sándor: Kodály a Leánykálvineumban. Reformátusok Lapja 1982. április 18. 

5 Uo. 

9 0

s négy évvel később összeszervezte a nyíregyházi zenészeket, valamint Debrecenből 

hívott szakképzett oktatókat. Így 1939 őszén beindult a Bessenyei Társaság égisze alatt 

Nyíregyháza zeneiskolája. Lényeges erkölcsi hatása volt a zeneiskola megszervezésére 

Kodály szavainak is, aki az 1937-es látogatása alkalmával tartott előadásában rámutatott 

az ének és zenetanítás fontosságára, ráirányítva a problémára a város vezetőinek 

figyelmét. 6 Ennek a figyelemnek az ébrentartásáról a továbbiakban Vikár Sándor gondoskodott, 

mindamellett, hogy a megvalósítás gyakorlati lépései is az ő irányítása alatt 

történtek. 

A háború elképzelhetetlen helyzetet teremtett a zeneoktatás számára is. Az alapítás 

évét követő ötödik tanévben, 1944-ben teljesen megszűnt a tanítás, s csak egy év múlva 

indulhatott be újra. A Bessenyei Körnek azonban az új politikai rendszerben újra kérnie 

kellett a működéshez szükséges engedélyeket, s amíg ez megtörtént, a zeneoktatás „Vikár 

Sándor Állami Engedélyezett Magánzeneiskolája” néven működött. A tanítás rendkívüli 

körülmények között folyt ekkor: „Az olaj volt a fizetőeszköz a szülők részéről. 

Magunk termeltük ki a szárazgallyakat, faleveleket a fűtésre, ez igaz, csak illúzió volt, a 

füstszag, a fanyar illat emlékeztetett bennünket, hogy fűtve van, mert igazában dideregtünk, 

s még a szagtól is szenvedtünk – írja Vikár egy 1983-as visszaemlékezésében. 

Hideg volt az ülőkénk a földön, a hideg parketten, mert törökülésben kényelmeskedtünk 

az állva tanítás közben. (…) Megbirkóztunk sok nehézséggel, tanárszerzéssel Debrecenből, 

Miskolcról, Erdélyből, Pestről.” Az iskolaalapító nagy gondot fordított az oktatók 

kiválasztására. Csak egy áldozatkész tanári karral vállalhatta a kihívásokat. Szerepléseik 

voltak nem csak a városban, hanem a megyében mindenfelé. A kitartó munka 

eredményeként – hosszas kérés után – végül 1951-től az állam átvette a zeneiskolát. A 

tanítás feltételeinek javulása mellett így a zeneiskola további fejlesztése is lehetővé vált. 

Vikár megszervezhette a fa és rézfúvós, valamint a dob tanszakot. A sokirányú szervezőmunka, 

a városi és vidéki hangversenyek bonyolítása, énekkar és zenekar vezetése 

mellett már nem vállalhatta tovább a tanítóképzőben való oktatást, az iskola állami 

igazgatás alá kerülésének évében megvált az ottani hivatalától. 

Ahogy a nyíregyházi zeneiskola tanári karának hangversenyszervezői tevékenysége 

nem korlátozódott csupán a városra, az iskolaszervezés is kiterjedt a megyére. Vikár 

Sándor mindezt a megyei kórusmozgalom irányításával párhuzamosan végezte, s a 

kettő összekapcsolásával érhetett el sikereket. A Népművelő Intézet által megbízott 

megyei karnagyként minden hónapban karnagyi klubot tartott, és a megye gyermek- és 

felnőtt kórusait látogatta, tanácsaival, erkölcsi támogatásával hozzájárult a kórusok 

szakmai fejlődéséhez, a Kodály által megfogalmazott célok eléréséhez. A hangszeres 

zeneoktatás területén pedig odaadó munkájának eredményeként 1959-re kiépült a zeneoktatás 

két új állomása Kisvárdán és Mátészalkán. Nem sokáig működtek a nyíregyházi 

iskola fiókjaként: Kisvárda már 1965-ben önállósodott. E széles körben végzett 

munka hatása abból is érzékelhető volt, hogy a város lakosságának zenetanulási igénye 

6 Kodály Zoltán: Vidéki város zeneélete – Elıadás Nyíregyházán. In: Kodály Zoltán: Visszatekintés I. Szerk.: Bónis Ferenc. 

Zenemőkiadó, 1974. 71–74. 

9 1

megnőtt. Ennek köszönhetően egy zeneoktatási célokra alkalmasabb épület szükségessége 

is megfogalmazódott. 7 

Mindezek mellett Vikár Sándornak az irodalmi tevékenysége sem jelentéktelen. Kórusművei, 

zongora- orgona- és szólóénekes darabjai jelentek meg nyomtatásban. A zeneszerzői 

alkotómunka mellett a zenei ismeretterjesztés is sokat köszönhet neki. Zenei 

témákról, zenetörténeti kérdésekről rendszeresen tartott előadásokat, számos zenepedagógiai 

folyóirat munkatársaként jelentek meg írásai, cikkei, tanulmányai. A második 

világháború előtt szerkesztője volt a Zeneközlönynek, művészeti és pedagógiai meggyőződéseit 

ilyen csatornán keresztül is kifejtette. Hat kötetben jelent meg „énekvezérkönyve” 

az elemi iskolák részére, s a zenei óvodák részére új, játékos tanítási módszert 

dolgozott ki. 

Az eddigiekből jól látható, hogy Vikár Sándor munkássága valóban a kodályi eszméknek, 

a kodályi útmutatásnak jegyében valósult meg. Noha Nyíregyházán a modernizáció 

által már megvoltak a kulturális élet kibontakozásának feltételei, a zeneoktatás 

és a kórusművészet egymással párhuzamosan csak egy hozzá fogható formátumú zenepedagógus 

és iskolaszervező tevékenysége nyomán alakulhatott ki. Indíttatása, felkészültsége 

és testi-lelki alkata tette őt alkalmassá arra, hogy mesterének szellemében 

Nyíregyházán és Szabocs-Szatmár-Bereg megyében elvégezhesse a zeneoktatás és a kórusmozgalom 

megszervezésének, szakmai megalapozásának úttörő munkáját. Neki köszönhetjük, 

hogy a kodályi eszméknek megfelelő ének- és zeneoktatás, valamint kóruskultúra 

nem csak Nyíregyházán, hanem az egész megyében elterjedt. Amivel mestere 

útnak indította, azt ő maradéktalanul teljesítette a legkedvezőtlenebb körülmények ellenére 

is. Városunk zenei- és kórus-életének sokszínűsége, színvonala igazolja azt, hogy 

küzdelme nem volt hiábavaló. 

Irodalomjegyzék 

Emlékezések Vikár Sándorról. Rím Kiadó, Nyíregyháza, 1993. 

„Félévszázados zeneiskola” In: Magyar Hírlap, 1989. szeptember 29. sz. 

„Egy zenekari hangversenyről” Kelet- Magyarország, 1948. március 11. 

Képes Szabolcs 1937. május 

Nyírvidék 1937. május 6. 

Kodály Zoltán: Visszatekintés I. Szerk.: Bónis Ferenc. Zeneműkiadó, 1974. 

Papp Istvánné Szabó Ella: Nyíregyháza zenei élete a századfordulótól napjainkig. Nyíregyháza, 

1988. 

7 Papp Istvánné Szabó Ella: Nyíregyháza zenei élete a századfordulótól napjainkig. Nyíregyháza, 1988. 14-15. p. 

9 2

Kodály Zoltán Vikár Sándornak küldött levele [Szabolcs-Szatmár- 

Bereg Megyei Levéltár. Vikár-hagyaték.] 

9 3

GALAMBOS SÁNDOR 

„TELJES SZÍVVEL KELL CSINÁLNI” 

BESZÉLGETÉS SZABÓ DÉNES KOSSUTH-DÍJAS KARNAGGYAL 

Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy 

– Ebben az évben ünnepeljük Kodály Zoltán születésének 125. évfordulóját, rá emlékezünk 

halálának 40. évfordulóján. Mennyire él ma Kodály közöttünk 

9 4

– Az elmúlt évtizedekben sajnos fordult a kocka. Szomorúsággal és csalódottan tapasztalom, 

hogy milyen érdemtelenül kezeljük ezt a kivételes örökséget, amit tőle kaptunk. 

Hány ország irigyel bennünket! Mit nem adnának egy ilyen örökségért! Kodály 

életében, az ötvenes, hatvanas években igen nagy tekintélynek számított Magyarországon, 

nemcsak mint zeneszerző, hanem mint tudós, sőt mint közéleti ember is. Neki köszönhetjük 

azt a gyönyörű gondolatot, hogy nemcsak a testet kell táplálni, hanem a lelket 

is, s ennek a legjobb módja, ha a zenén keresztül tápláljuk, azaz énekléssel. Merthogy 

az éneklés mindenki számára hozzáférhető, nem kell érte fizetni, mindenkinek 

megvan a hangszer a torkában, s ha ezt jól használjuk, akkor minden ember részesülhet 

a zene éltető csodájából. Így az ő javaslatára munkatársai – többek között Ádám Jenő – 

megalkottak egy olyan rendszert, amelyben a kisiskolások minden nap énekeltek az iskolában. 

Később pedig kidolgozták a még fontosabbnak tartott óvodás időszak módszertanát. 

Az óvodában is megteremtették a zenei alapokat, Forrai Katalin vezetésével 

olyan tanterveket és módszereket használtak, amelyekkel előkészítették a gyerekeket az 

iskolára. 

– Mekkora a respektje egy emberöltővel halála után Kodály Zoltánnak, mint zeneszerzőnek 

– Talán ennek a fénye is halványult Magyarországon. Azt gondolom, külföldön 

jobban megbecsülik őt, főleg a kóruskultúrában kifejtett tevékenységéért. De természetesen 

nem mehetünk el a legnagyobb szabású művei mellett sem, amelyek akár születhettek 

nagyzenekarra is, mint például a híres Páva-variációk, amelyet az amszterdamiaknak 

írt annak idején, vagy a Háry János daljáték összeállítása, a Háry-szvit, amely 

mindenütt hallható világszerte. Két nagy oratorikus művének is óriási sikere van külföldön. 

Az egyik a Psalmus Hungaricus, annak ellenére is, hogy nehézséget jelent a külföldi 

előadók számára, hiszen a zsoltárszöveget magyarul kell énekelni, a másik, a Budavári 

Te Deum ilyen szempontból könnyebben megközelíthető, mert latin nyelvű. Szerintem 

a tisztelet itthon is megvan, a zeneértő közönség tudja az értékét. A társadalomban 

azonban most már van egy olyan jelentős létszámú réteg, amely elfordult a műzenétől, 

a komolyzenétől, és ez lassan a legfelső vezetésre is kezd jellemző lenni. Ennek 

következtében a kodályi életmű nem kap akkora szerepet a közgondolkodásban, mint 

korábban. A magyarországi helyzet szempontjából talán most olyan évtizedeket élünk, 

amikor a két páros csillag közül, a két nagy, XX. századi magyar szellem közül többen 

Bartók művészetét helyezik előtérbe. Jól képzett muzsikusok tudják, hogy itt a rangsorolásnak 

nincs értelme. Bartók a hangszeres zene területén természetesen teljesebbet és 

nagyobbat alkotott, Kodály azonban a hangszeres zene mellett igen jelentős kórus 

életművet hagyott maga mögött. 

– Az emlékév hozzájárulhat Kodály művészetének népszerűsítéséhez. A kulturális kormányzat 

tesz-e elegendő lépést ebben az irányban 

– Úgy vélem, hogy nem tesz eleget, de nem lennék igazságos, ha nem mondanám, 

hogy természetesen hivatalosan is szervezik ezt a kettős évfordulót. Az ország számos 

városában támogatták azokat a rendezvényeket, amelyeken Kodály művei szólalnak 

meg. Itt, a Kodály Zoltán Általános Iskolában, illetve a nyíregyházi Cantemus kórusban sikeres 

pályázatot adtunk be Kodály műveinek előadására. A Kodály Társaság megyei 

tagcsoportja is eredményesen pályázott: november 17-én egy nagy városi ünnepségen 

hangzottak el Kodály művei. A Filharmónia is mindent megtesz, hisz Nyíregyházán október 

közepén zenekari hangversenyt rendezett, amelyen a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar 

9 5

csupa Kodály-művet szólaltatott meg. Kezemben van egy prospektus, amely azt mutatja, 

hogy a Kodály-évben az országban hány hangversenyt és más programot rendeznek. 

Impozáns. Nyíregyháza viszonylag szerényen vesz ebben részt, de Pécs, Szeged, 

Kecskemét és persze a főváros sokszorozott módon próbálja kivenni a részét ebből a 

Kodály-ünnepből. Hogy ez elegendő Nem tudom, inkább azt gondolom, hogy nemcsak 

a kettős évfordulón kellene rá gondolni, hisz az ő munkássága oly mértékben egy 

a magyar szellemmel és gondolkodással, hogy az igazi ünnep az lenne, ha minden nap 

gondolnánk rá. Ebben az iskolában egyébként tulajdonképpen minden nap ezt tesszük. 

Két szobor is van az iskola területén, ezért nem tudunk úgy napot kezdeni vagy zárni, 

hogy a Mester szellemével valahogy ne találkozzunk. 

– Sokan tudjuk, hogy Kodály Zoltán elkötelezett híve vagy. Személyesen találkoztál vele 

– Nem. Túl fiatal voltam akkor ahhoz, hogy akárcsak tanítványként is kapcsolatba 

kerülhettem volna vele. Lehet, hogy szerencsémre, mert köztudottan nagyon szigorú és 

igényes volt az élet minden területén, és valószínűleg nem nézte volna jó szemmel kezdő 

szárnypróbálgatásaimat. Így bátrabban kísérletezhettem és hibázhattam is. Ma feltehetőleg 

azért örülne, ha látná ennek az iskolának az életét. 

– Én is azt hiszem. Kérlek, beszélj nekünk, laikusoknak egy kicsit a Kodály-módszer lényegéről! 

– A módszer lényegét mindenki tudni szeretné. Különösen kíváncsiak rá a külföldiek, 

és nagyon szeretnék, ha egy egyszerű, könnyen megfogalmazható, pontokba foglalt 

útmutatóval tudnánk őket ellátni. De ennél többről van szó. A legegyszerűbben mindenki 

úgy jegyzi meg a Kodály-módszert, hogy ez a mozgó dó rendszere. Ez egy technikai 

újítás, amelyben az addig abszolút hangokként ismert rendszer mellé a relatív 

szolmizációs módszert illesztette Kodály, főleg a tanulás első időszakában. A 

szolmizációs hangokat már sok száz évvel ezelőtt ismerték Arezzói Guido monacói 

szerzetes révén, aki egy gregorián himnusz kezdő soraira építette rendszerét. Kodály 

azt vette észre, hogy a különböző hangnemekben a relációk mindig ugyanazok. Az 

alaphangnak, a vezető hangnak, a domináns hangnak és minden más hangnak belső 

viszonya ugyanaz, attól függetlenül, hogy Esz-dúrban, D-dúrban, Gesz-dúrban vagy Á- 

dúrban vagyunk. A dó mindig a fő hang, ami köré a többi hang szerveződik, vagy annak 

a párhuzamos mollja, a lá hang tudja ezt a vezető szerepet betölteni. Olyan erős tonalitás-érzés 

fejlődik ki a szolmizációs tanulás során, hogy a kodályi alapokon nevelkedett 

gyermek bármikor könnyedén el tudja helyezni ezt a zenei rendszert. Könnyen 

vált dó-t, és érzi meg az új rendszerben a megfelelő hangokat, sőt a szolmizációnak köszönhetően 

a hallása – ahogy azt Kodály el is várta – rendkívüli mértékben megjavul, 

kitisztul, és nagyon pontosan érzi a hangmagasságokat, szemben azokkal, akik mindig 

csak az abszolút hangok körül próbálkoznak. Ott nem fejlődik ki ez az érzékeny hallás. 

Ez tehát a technikai része a Kodály-módszernek. Én egy kicsit fontosabbnak tartom a 

mögötte lévő szellemi útmutatást és tanítást, amelyet – ahogy szoktam mondani – akár 

bibliaként is kezelhetünk. Kodály írásai, előadásai összegyűjtött formában Visszatekintés 

címmel több kötetben megjelentek. Ezt újra és újra elolvasva, innen gondolatokat merítve 

az ember biztonságosabban és pontosabban érzi feladatát a hétköznapokban, 

nemcsak a tantárgy tanításában, hanem az egész életben is. Azok az elvek, amelyeket 

kialakított, ma is megszívlelendők, és szeretném, ha a felelős beosztásban lévők többet 

forgatnák ezt a könyvet. Az éneket és a testnevelést mindenekelőtt kiemeli a fiatal korban 

tanítandók közül. Azt mondja, ez a kettő a görög ideálnak megfelelően hosszú és 

9 6

egészséges életet biztosíthat az emberek számára. Beszélt a népdalról, a gyökerekről, az 

ősi művészetről, a primitív művészetről, amelyet Bartókkal együtt a tiszta forráshoz 

hasonlított. Mint mondották: csak tiszta forrásból. Ilyennek tekintették a régi és új stílusú 

népdalt, a hangszeres népzenét, de az évezredes gregorián énekeket is. 

– Kodály maga is készített módszertani segédletet az ének-zenét oktató tanárok számára 

– Természetesen, két és három szólamú énekgyakorlatokat. Sokan ismerik a gyakorló 

füzeteket, az Ötfokú zene füzeteit vagy a híres 333 olvasógyakorlatot. Magát a módszertant 

azonban nem ő, hanem Ádám Jenő és a munkatársai dolgozták ki, de Kodály 

elmondta, hogy milyen alapon kell ezt megcsinálni. Megjelölte a tananyagot, hogy miből 

kell kiindulni, mi az a tiszta forrás, ahonnan az óvodás korból el lehet indulni: a 

gyermekjáték dalokból és a kiszámolókból. Ezen keresztül a zene legmagasabb csúcsáig 

el lehet jutni. Nagyon érdekes, hogy már Kodály életében is többször felvetődött az 

úgynevezett komolyzene és könnyűzene kapcsolata. Az egész módszer, az egész gondolat 

akkor született, amikor a budai hegyekben sétálva tanítóképzős lányok csoportjával 

találkozott, és a bokron át meghallotta éneküket, amely nagyon megdöbbentette őt. 

Azt hiszem, éppen a Schneider Fánit énekelték, és arra gondolt, hogy ha ilyen tanítók 

fogják a fiatalságot tanítani, akkor ez zsákutca, hisz ez nem üti meg a művészettől elvárt 

színvonalat. Mint ahogy fogalmazott, a művészet előcsarnokába sem kerülhet be a 

Schneider Fáni, mert minden szempontból selejtáru. Ekkor fogalmazódott meg benne, 

hogy a magyarok számára az itt lévő óriási népdalkincs segítségével egy virágzó szellemi 

kultúrát lehet fölépíteni. Ugyanakkor azt is nyilatkozta, hogy aki a klasszikus zenétől 

indul el, a népdaltól, az a csillagokig jut el. Ha az ő módszerével indulunk el, a 

tiszta forrástól, onnan bármerre lehet menni, többek között az úgynevezett könnyűzene 

irányába is, ezzel nincs gond, mert akkor az is jobban, igényesebben művelhető. De azt 

is mondta, hogy fordítva nincs út. A könnyűzenéből nincs átvezető út, tehát az zsákutca. 

Ezt én magam is látom a tanítványaimon. Akik kodályi alapról indultak könnyűzenésznek, 

azok rendkívül gyorsan haladnak és sikeresek ezen a pályán. Fordítva viszont 

azt látjuk, hogy nem tudják megközelíteni a művészi magaslatokat. 

– Megbecsülhető-e, hogy a Kodály-módszer mennyire elterjedt Magyarországon, esetleg a 

világon Említetted, sokan jönnek ide, hogy megismerjék. 

– Van, aki ezzel foglalkozik, összefoglaló tanulmányokat is jelentetnek meg erről. A 

világ számos pontján alakultak Kodály Társaságok, Amerikában, Angliában, Japánban, 

sorolhatnám. Ápolják és hasznosítják a kodályi gondolatokat, illetve a módszert. Ez azt 

jelenti, hogy a világon sok helyen elismerik és próbálják utánozni a magyar rendszert. 

Magyarországon Kodály életében igen erőteljes támogatást kapott ez a folyamat, s akkor 

hirtelen igen divatossá vált. 1950-ben Kecskeméten alakult meg az első ilyen iskola, 

ennek gyorsan terjedt a híre, és a hatvanas évek közepére már vagy 200 ilyen iskola lett 

az országban. A gyors fejlődésnek az is magyarázata lehet, hogy abban a szürke oktatási 

rendszerben ez az iskolatípus kitörési pontnak ígérkezett. Nálunk is folyton túljelentkezések 

voltak, nem tudtunk mindenkit felvenni. Sokan azt mondják, hogy azért 

jobbak itt az eredmények, mert előzetes szűrés alapján választjuk ki a gyerekeket. A kutatások 

viszont azt mutatják, hogy a zenét tanulóknak jobban fejlődnek az intellektuális 

képességei, mint azoknak, akik nem tanulnak. Többek között Pléh Csaba is kimutatta, 

hogy lakótelepi iskolában, válogatás nélküli osztályban milyen szignifikáns különbség 

mutatkozik néhány év után azok javára, akik mindennap énekelnek. Annak ellenére, 

9 7

hogy ez a módszer ilyen sikeres, mégis egy erőteljes, az utóbbi években meg különösen 

erős visszafordulás tapasztalható. Mindenféle reformokra hivatkozva, az addigi eredményeket 

negligálva egy másik típusú gondolkodás kezd kialakulni, amit ebben a pillanatban 

nem láthatunk sikeresnek. Ez a nagyon erősen forszírozott, úgynevezett művészeti 

alapiskola rendszer, amely megítélésem szerint nemigen funkcionál. Úgy tűnik, 

hogy sokfelé nyújtózkodik, de egyiket sem csinálja alaposan, minden szinten felületes 

marad, s ezért nem tudja kifejteni azokat a kedvező pszichológiai hatásokat, amelyeket 

az elmélyült és nagyon alaposan kidolgozott ének-zenetanítás jelent. 

– Ez azt jelenti, hogy a művészeti képzést, a zenei oktatást elsősorban az általános iskolai keretekben 

kellene megvalósítani, nem külön intézményekben 

– Úgy gondolom, hogy a zenetagozatos általános iskola, annak ellenére, hogy jelentősen 

csökkentették az énekórák számát, még mindig működőképes. Bár gyakran hangoztatom, 

hogy ha egy jól kidolgozott rendszert valahol megpiszkálunk, többnyire az 

egész rendszer tönkretételét jelenti. Egy jó rendszert nem lehet büntetlenül megváltoztatni, 

esetleg gazdasági okokra hivatkozva bizonyos részeit kigyomlálni, például az 

óraszámot radikálisan csökkenteni. 

– Hogyan alakult az utóbbi időszakban az ének-zeneoktatás 

– Amíg nem nyúltak hozzá 1994–1995-ben, addig jól működött. Lehet, hogy valaki 

azt gondolta, hogy ezen valamit módosítani kellett volna, de ez a fölépített rendszer 

megvolt az óvodától kezdve egészen a gimnáziumokig. A gimnáziumi heti két órában 

már akkor azt tapasztaltam, hogy azokból az általános iskolákból, ahol nem Kodálymódszerrel 

dolgoztak – vagy lehetséges, hogy aszerint dolgoztak, de a mindennapi 

éneklés nélkül –, olyan gyerekek érkeztek, akik nem voltak fölkészülve a középiskolás 

anyagra. Az általános iskolákban gyakran könnyedén kezelték az ének tantárgyat, 

egyes helyeken a matematikatanár tanította, vagy az alsó tagozatban – éppen a legfontosabb 

időszakban – nagyon könnyen lett belőle írás-, olvasás- vagy számtanóra. Így ez 

a súlytalan tantárgy az elvileg heti két órás időtartamban már nem tudta teljesíteni a 

vele szembeni elvárást. Kivételt csupán néhány megszállott és kiváló pedagógus vagy 

néhány iskola jelentett, ahol a tantárgyak normális rendben voltak egymás mellett, nem 

pedig alárendeltségi viszonyban. Ha ezt komolyan végigvitték, és a tanító néni is képes 

volt módszeresen éneket tanítani, akkor még a heti két óra is igen szép eredményeket 

hozott. Ma már heti egy óra van általában, vagy már nincs is óra, beolvadt valamilyen 

más feladatba. Ha szigorú vagyok, azt kell mondanom, hogy lassan megszűnt a tervszerű 

énekoktatás, amely korábban olyan nagyhírű volt. 

– Hány zenetagozatos általános iskola lehet az országban 

– 1995 tájékán, amikor a Nemzeti Alaptanterv megjelent, döbbenten láttuk, hogy a 

struktúrában nem létezett a Kodály-iskola. Sehol nem tüntették föl, hogy Magyarországon 

van 200 ilyen intézmény. Ezek után hiába tiltakoztak sokan, már nem tudtunk viszszakerülni, 

ezért hivatalosan talán nincs is ilyen iskola. Menekült mindenki, amerre tudott. 

Egyesek bemenekültek az úgynevezett művészeti alapiskolákba, és ott az igazgatóság 

döntötte el, hogy lesz-e énekkar vagy énekóra, vagy inkább számítástechnikára 

használják az órakereteket. Úgy gondolom, hogy különböző feltételek mellett, különböző 

óraszámokkal, 30–40 zenetagozatos iskola talán még létezik az országban. 

– A megyében van még ilyen általános iskola 

9 8

– Igen. Sok már megszűnt, de néhány még most is működik, igaz, egy-kettő megváltozott 

keretek között. Igazából annak a rendszernek, amely olyan kiváló eredményeket 

hozott, most már nincs helye az országban. 

– Úgy gondolom, az ének-zene oktatás hátrányos helyzete kihat a kórusokra is. 

– Igen, nagymértékben visszaesett a kórusmozgalom. Amikor a hetvenes évek elején 

találkoztam a mozgalommal, akkor nagyon erőteljes volt. A Magyar Rádió Erkel Tibor 

vezetésével és természetesen az ott lévő szakemberekkel, a Kodály Társasággal 

együtt támogatta a Bárdos Lajossal és társaival a harmincas években létrehozott Éneklő 

ifjúság mozgalmat, az énekkarokat rendszeresen foglalkoztatta, versenyeket, találkozókat 

szervezett számukra. Egy meglehetősen jól követhető és nagyon igazságos rendszert 

építettek ki. Az első bajok akkor kezdődtek, amikor ezt elkezdték megfúrni. Akkor 

éreztem először, mit jelent az, hogy mutyizás. Valakiknek nem tetszett a tiszta és átlátható, 

a valódi teljesítményt elismerő rendszer. 

– Mikor volt ez 

– Úgy emlékszem, a ’80-as évek első felében. 

– Akkor már egy évtizede ebben az iskolában dolgoztál. 

– Igen, akkor már az énekkar is az ország jó énekkarai közé tartozott, sokan ismerték. 

De aztán láttam, hogy ez a mutyizós gondolkodás elterjedt. Az Éneklő ifjúság mozgalom 

lassan súlytalanná és jelentéktelenné vált. A Magyar Rádió tavaly még szervezett 

valamit, de ebben az évben már nem is tud vele foglalkozni. A társadalom helyzete is 

nagymértékben változott. A közösségek szétbontásának irányába hatott a szabadság és 

a szabadosság nem egészen jól kezelt problémaköre. Nem használtak a szabadság címszó 

alatt Nyugatról érkezett szubkulturális és egzisztenciális, az önzésre biztató irányzatok 

sem. A túlfeszített élettempó is akadályozza azt, hogy az emberek a régi módon, 

polgári életet élve közösségeket keressenek maguknak, akár éneklő közösséget, ahol 

hetente bizonyos időt eltöltenének. Ilyen közösség most nagyon kevés helyen van, bár 

ezek még magasan tartják a zászlót. A külföldiek számára még mindig tiszteletet parancsoló 

az a néhány énekkar, amely túlélt minden eddigi reformot, mert a színvonaluk 

még mindig kiváló. 

– A kiemelkedően sikeres kórusokhoz tartozik a Cantemus-család is. Most beszélgessünk egy 

kicsit a Cantemusról! Nem is történeti-kronológiai szempontból gondolom, mert sok írás jelent 

már meg az együttesről és Rólad is. Inkább azt kérdezem meg: hogyan történik az énekkari tagok 

kiválasztása 

– Kodály elveinek egyike, hogy mindenkinek meg kell tanulni – ahogyan ő maga 

mondta – karban énekelni. Ez a tanulási folyamat első éveiben nagyon fontos szocializációs 

tevékenység. Kodály részletesen kifejtette, hogy mit jelent, hogyan teremt közösséget, 

hogyan fejleszti a felelősségérzetet az énekkar egy-egy ember magánéletében. Hiszen 

a régi mondás szerint egy ember hibája az összesét el tudja rontani, ezért a felelősség 

sokszorosan megnő. Nagyon fontosnak tartotta, hogy a Kodály-iskolákban mindenütt 

működjenek énekkarok, s ezekben minél többen énekeljenek, illetve hogy az énekkar 

alapvetően a tanterv keretében működjön. Ezért a kodályi iskolában szinte tananyagként 

benne van az énekkari óra. Minden gyerek énekel, aki ebbe az iskolába jön. 

Milyen alapon történik a kiválasztás az énekkarba A kiválasztás az, hogy aki bekerül 

ebbe az iskolába, ettől kezdve ő már ezen a pályán mozog, tehát énekes gyerekké válik. 

Az, hogy az első pillanatban minimális szűrés van, annak köszönhető, hogy hál’ Isten- 

9 9

nek az elmúlt négy-öt évtizedben a jelentkezők száma mindig több volt, mint ahányat 

föl lehetett venni. Tehát többen voltak, mint ahány szék és ahány pad, ezért bizonyos 

fajta képességvizsgálat vagy meghallgatás történik. Természetesen azt vesszük föl inkább, 

akinek eredetileg jobb a hallása, jobb a hangja. De Kodály nem gondolta, hogy 

felvételiztetni kell, az ő elve szerint minden gyereket meg lehet tanítani énekelni. Ezt 

mi is tapasztaljuk. Ha úgy érkezik ide tanuló, hogy nem felvételizett, de valaki nagyon 

akarta, hogy bekerüljön, és a képességei nem egészen jók, végül is a nyolc éves időszak 

végére tulajdonképpen használható énekessé válik. 

– Milyen kórusok vannak most ebben az iskolában 

– Folyamatosan, életkor szerint épülnek egymásra az énekkarok, a harmadikosoknak 

van egy Nyitnikék énekkara, a negyedik-ötödikeseké a Napsugár énekkar, hatodiktól 

nyolcadikig a Cantemus gyermekkar, emellett van egy nyolcvan fős fiú vegyeskar, ahol a 

fiúk együtt énekelnek. Akiknek elég kedvük maradt az énekléshez, és még idejük, 

módjuk is van rá, azok visszajárnak a Pro Musica leánykarba, bár már nem az iskola tanulói. 

Ezek mellett megszületett a Banchieri énekegyüttes hat fiúból annak idején, nagyon 

szerették ezt a dolgot. Megszületett később a Cantemus vegyeskar, amely most már 

a felnőttek énekkara, és ha nem is teljes rendszerességgel, de már egy ifjúsági vegyeskar 

is bontogatja szárnyait. Hát nagyjából ez az énekkari rendszer most, amit a kodályi elvek 

alapján ebben az iskolában felépítettünk. 

– Te mely karokat vezeted A Cantemus gyermekkart… 

– Én most már csak két énekkart vezetek, a Cantemus gyermekkart és a Pro Musica 

leánykart. Ez is egy kicsit soknak tűnik, mert ahogy szoktam mondani: egy ember, egy 

énekkar, de akkor azt teljes szívvel kell csinálni. Mivel a Cantemus és a Pro Musica tulajdonképpen 

eléggé összefolyó tevékenységet folytat, mondhatnám azt is, hogy ez egy 

nagy énekkar, körülbelül kétszáz résztvevővel, akiknek az életét nekem kell igazgatni. 

Korábban a fiúénekkart is vezettem, sőt egy ideig még a vegyeskar születése körül is 

voltak feladataim. Ez egy kicsit soknak tűnik. 

– Milyen gyakran vannak, mennyi ideig tartanak a Cantemus-próbák Azt is kérdezhetném, 

hogyan dolgoztok, de azt sejtem, hogy ez nem csupán munka a gyerekeknek és Neked sem. 

– A gyerekek számára hivatalosan három óra énekkar van egy héten. Egy tanrendbe 

illeszkedő hatodik óra és pénteken délután a százhúsz gyereknek együtt van kettő és 

négy óra között énekkar. Azt tudom, hogy ez nagyon nehéz dolog, de mivel több időnk 

és energiánk nincs, nem tudjuk további részletekre bontani a munkát. Emellett az évek 

során szinte magától megszületett, hogy a gyerekek a tanítási napot megelőzően, reggel 

mintegy húsz percig közösen énekelnek, akár magukban, akár az én vezetésemmel. Ez 

a nem túl hosszú idő is sokat jelent, és már biztosan elmondhatjuk, hogy ebben az iskolában 

minden nap éneklünk. Sőt, azt a hatalmas anyagot, amelyet a gyerekeknek meg 

kell tanulniuk – hisz újra és újra szólítják őket az ország és világ különböző pontjaira – 

másképpen nem is lehetne elsajátítani. Bizony sok időre van szükség ahhoz, hogy tizenéves 

gyerekek akár másfél órát tudjanak kotta nélkül világszínvonalon énekelni. 

Ezek az önkéntes reggeli alkalmak ebben nagyon sokat segítenek. 

– Nagyobb programok, koncertkörutak, külföldi utak előtt sűrűsödik a felkészülés 

– Igen, hisz mint mondottam volt, nagyjából kétszáz gyermekből kell ilyenkor azokat 

felkészíteni, akik az utazásban részt vesznek. A meghívó fél többnyire korlátozza a 

résztvevők számát, érthetően, anyagi okoknál fogva, másrészt van más praktikus korlát 

1 0 0

is, például az autóbusz befogadóképessége. Körülbelül negyven tagú énekkar utazhat. 

Amikor egy nagy jelentőségű eseményre kiválogatjuk ezt a kisebb társaságot, össze kell 

szokniuk, és egy speciális repertoárt kell megtanulniuk. Ilyenkor mindig van külön 

próba, leginkább hétvégén. Ha szünetre esik ez az időszak, akkor még intenzív kórustáborok 

is elképzelhetők. Ekkor négy napon keresztül délelőtt és délután is van énekkar. 

Ilyen előfordult már tavaszi szünetben és majdnem minden nyári szünetben, de 

olyan is volt, hogy még a téli szünetben is. 

– Harminckét éve működik már a Cantemus. 

– 1975-ben határoztuk el, miután a nagy országos versenyben az elsők közé kerültünk, 

hogy tekintsük ezt a születés évének. Nem biztos, hogy akkor jól döntöttünk, 

mert a 75-ös nagy sikert elért énekkar előtt voltak alapozó évek, amelyeket nem én vezettem, 

hanem kollégáim, akik szívvel-lélekkel tették ezt. Nyugodtan hozzá lehetett 

volna még rakni tíz évet, hisz ebben az iskolában 1958-tól volt tagozat. Amikor az már 

kifutotta a nyolc évet, ott már jelentős éneklő csoportok voltak. Ez azt jelenti, hogy a 

hatvanas évek közepétől már számon tartották az énekkart, bár nem abban a rendszerben 

működött, mint 1972-től kezdve. 

– Számtalan siker övezte a munkátokat, több mint ötven első díj, kiemelt díj fűződik a nevetekhez. 

Többek között Bárdos Lajos, Szokolay Sándor vagy Leonard Bernstein is elismerő szavakkal 

nyilatkozott rólatok. Most néztem az interneten, ott például van egy olyan fórum, amelynek 

az a címe, hogy Szabó Dénes, a nyíregyházi varázsló. Ezt láttad már 

– Nem, nem tudom az internetet kezelni. 

– Rólad és más jó zenepedagógusokról írnak ott. Mi a varázslatnak, a sok sikernek a titka, mi 

nyűgözi le rendszerint a közönséget az előadásotokban 

– Sokan kérdezik, sokan ezért utaznak ide a világ másik oldaláról, hogy a titkot 

meglessék. Mindig zavarban vagyok, ha ezt megkérdezik, mert alapvetően egyet tudok 

mondani, ami halálosan biztos, hogy ez a Kodály-módszernek, Kodálynak köszönhető. 

Úgy látom, hogy a dolog hibátlanul és jól működik. De aztán mindig csak kérdezik, 

hogy hát máshol is tanítanak ezzel a módszerrel, és mégsem így van. Akkor mindig kitalálok 

valamit, hogy mit emeljek ki, és mindig tudom, hogy magam sem mondom komolyan, 

hisz talán nem is tudom igazából. 

– Lehet, hogy nem is Neked kellene válaszolnod, hanem másoknak, hiszen nyilvánvalóan a 

Te személyiségednek döntő hatása van. 

– De a kérdések miatt gondolkodnom kell rajta. Van, amikor azt mondom, hogy 

alapvetően dolgozni kell, a munkának akkor van vége, amikor az ember befejezte. A 

kőműves a fándlit négy órakor nem vágja a földhöz, csak akkor, amikor a malter már 

mind a falon van. A pedagógiában nagyon fontos a folyamatosság, a folytonosság. 

Nem lehet időnként csinálni, időnként meg nem csinálni. Tehát egy nagyon hosszú folyamatnak 

az eredménye látszik, hisz ha jól meggondolom, az elmúlt harmincvalahány 

évben nem nagyon voltam táppénzen, nem hiányozhattam az iskolából, nem leszek beteg, 

mert tudom, hogy muszáj jönni, minden nap, még nyáron is. Ez rabszolgaság a 

maga módján, de ebből nem lehet már kiszállni. Fontos a rendszeres és pontos munka. 

Hogy az énekkar mitől jó Azért, mert jók az énekórák. Az énekórákat rendesen meg 

kell tartani. Sokan azt gondolják, hogy itt kell megtanítani az énekkari műveket. Nem, 

az énekórán az énekórai anyagot kell. Sőt, nemcsak szakmai ismereteket, hanem sokkal 

fontosabb szellemi és erkölcsi ismereteket kell átadni. Viselkedéstan óra is, ezért az 

1 0 1

énekórának alapvetően fontos szerepe van ebben az egész kórus sikertörténetben. Azt 

is szoktam hangsúlyozni, hogy a gyereket nagyon kell szeretni. Nincs más út, csak az, 

hogy a hozzám érkező gyermekeknek megkeresem a jó tulajdonságait, és megpróbálom 

őket ezek alapján szeretni. Nem lehet ellenségesen viselkedni. Meg kell mondanom, 

hogy mások megbecsülését, tiszteletét lehet gyakorolni, és ha az ember akarja, akkor a 

szeretetteljes kapcsolatot ki lehet építeni. Ha a rám bízott tanuló azt érzi, hogy becsülöm 

őt és szeretem, akkor a közös munka jobban megy. Továbbá szoktam mondani, 

nem szabad a gyerekeket becsapni. Nem lehet olyat mondani, amit mi magunk sem hiszünk 

el. Még akkor sem, ha politikai nyomásra ezelőtt évtizedekkel időnként kellett 

volna ilyet mondani. Nem lehet, mert a gyermek előbb-utóbb úgyis átlát a szitán, és hiteltelenné 

válik a tanár. Egy hiteltelen tanár nem sokat ér a gyerekek előtt. Tehát a hitelességet 

meg kell őrizni. Nagyon fontos, hogy az énektanár föl legyen készülve, tudja, 

hogy mit csinál, a szakmáját ismerje meg, érdeklődjön utána, tanuljon, folyamatosan 

fejlessze önmagát. Ezek mind olyan kis apró részletdolgok, amelyek a nagy sikernek 

egy-egy kis fogaskerekei. Feltehetőleg sok ilyen fogaskeréknek kell jól együttműködnie, 

hogy aztán az a bizonyos titok megszülessen. 

– Tudsz arra példát, hogy végzett növendékek máshol is visszajárnak az iskolába énekelni 

– Igen, egyrészt azért, mert nálunk erre példát láttak. Ne tűnjék nagyképűségnek, 

de például Kecskeméten részben annak alapján alakult ki a mostani rendszer, hogy az 

ottani énektanár hosszú ideig tanított itt nálunk. De tudok Budapesten is sikeres iskolákat, 

ahol a végzős növendékek visszajárnak az énekkarba. És van néhány sikeres ember, 

akinek megengedték, hogy intézményét középiskolai osztályokkal bővítse. Ráépülve 

az első nyolc évre, megkapja még a további négy évet. Hát ez aztán rendkívüli 

lehetőség! A mi iskolánkban bizonyos ellenvélemények miatt nem engedték meg, hogy 

ez a plusz négy évfolyam megjelenjen. 

– Előadásaitokon időnként átstrukturálódik a színpadkép, különböző alakzatokban énekel a 

kórus, az énekesek néha még a nézőtéren is állnak, sőt mozognak. Mennyire számít ez újdonságnak 

– Azt mondhatom, hogy ennek talán nagyobb részét mi találtuk ki. De nagyon sokat 

tanultam más kiváló énekkaroktól, sokszor viszont a véletlen segített. Kötetlen 

éneklések alkalmával szabadban, utcán való spontán énekléseknél, énekkari utazások 

járulékos programjai közben, katedrálisokban, várak lovagtermeiben értek váratlan, de 

tanulságos akusztikai élmények. No meg a művek lényegének teljesebb megértése is 

kényszerített egyre jobb és jobb megoldások irányába. Fantasztikus lehetőség az énekkar 

mobilitása, nincs helyhez kötöttség. 

– Az iskola nemrégen költözött az új impozáns épületbe. Különösen nagyszerű a hangversenyterem. 

A tervező, Balázs Tibor kikérte-e a véleményedet, véleményeteket arról, milyen legyen 

– A meghívásos pályázat több résztvevője is megkeresett bennünket. A nyertes pályázó 

különösen komolyan vette a tervezésnél a zenei követelményeket – ezer köszönet 

érte –, így az épület lassan Nyíregyháza egyik nemzetközi hírességévé válik. Zenei 

szakemberek elragadtatott nyilatkozatai erősítik ezt a véleményemet. 

– Kedves Dénes, köszönöm a beszélgetést. Azt kívánom Neked, de legalább ugyanannyira 

magunknak is, hogy világszínvonalú tevékenységedet sokáig folytasd a magad, tanítványaid és 

mindannyiunk örömére. Isten éltessen 60. születésnapod évében! 

1 0 2

TÓTH ENDRE 

„MUTASSUK MEG 

A VÁROSI GYERMEKNEK 

A ZENGİ MAGYARORSZÁGOT!” – 

FELVÉTELEN ÉS VALÓSÁGBAN EGYARÁNT… 

Richter Pál 

1 0 3

Kodály Zoltán egyik nagy álma volt, hogy a magyar népzenekultúra minél szélesebb körökhöz 

eljusson, minél többen megismerjék ezt az örökséget. Ezen álom valóra váltásában közvetlenül 

és közvetve évtizedek óta olyan intézmények nyújtanak segítséget, mint az MTA Zenetudományi 

Intézete vagy a Zeneakadémia. Az elkövetkezőkben minderről Richter Pállal, az 

MTA Zenetudományi Intézete Népzenei Archívumának, valamint a Zeneakadémia népzene 

tanszékének vezetőjével beszélgetünk. 

– Tisztelt Tanár Úr, mikor létesült a Népzenei Archívum és milyen feladatokkal kellett megbirkózni 

az évek során 

– Hivatalosan, mint külön osztály, a Népzenei Archívum 1999. január elseje óta létezik. 

A Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportjának természetesen 

már a kezdetektől fogva volt technikai részlege, amely azt követően, hogy 1973 folyamán 

a Zenetudományi Intézet a Bartók Archívum és a Népzenekutató Csoport egyesítéséből 

létrejött, az Intézet keretein belül tovább folytatta munkáját. A népzenei hangfelvétel 

és népi táncfilm-felvételek archívumának szisztematikus kiépítése európai öszszehasonlításban 

is kimagasló jelentőségre tett szert. Mindenképpen meg kell említeni 

Sztanó Pált, mint nagyon fontos szakembert. Az ő nevéhez és munkásságához nagyon 

sok olyan ötlet és archiválási megoldás fűződik, amely segítette az értékes felvételek és 

anyagok fennmaradását. 1997-ben bekövetkezett halála után asszisztense, Németh István 

vette át a technikai részleget, aki Sztanó irányítása alatt járt el gyűjtésekre, s tanult 

bele a szakmába. 

Annak ellenére, hogy az utóbbi időkben nagyobb szabású helyszíni vagy stúdióbeli 

gyűjtésekre a Zenetudományi Intézetnek sem anyagi, sem személyi kerete nem volt, a 

népzenei hangzó gyűjtemény tízezer órát meghaladó nagyságrendre emelkedett. Ehhez 

többszázezer tételt tartalmazó lejegyzési állomány kapcsolódik. A kilencvenes években 

Sebő Ferenc kezdeményezésére Dobszay László elindította a gyűjtemények számítógépes 

katalogizálását – azzal a szándékkal, hogy e hatalmas nemzeti kulturális kincs hozzáférhető 

legyen. A kilencvenes években a figyelem a hangdokumentumok digitális archiválása 

felé fordult, és emellett megindult a kottás lejegyzések digitalizálása is. 

– Mekkora gyűjteményt tartanak ma számon az archívumban, s miből áll az itt dolgozók 

mindennapi munkája 

– A Zenetudományi Intézet Népzenei Archívuma hangzó felvételből mintegy 16000 

órányi anyagot őriz, ezek közül kb. 11-12000 óra saját felvétel, vagyis a forrásanyaguk 

is itt található, s nagyjából 3-4000 órányit tesz ki valamely más gyűjteményben őrzött 

felvételeknek a másolata. Ide tartoznak többek között a Néprajzi Múzeum fonográfhengerei, 

amelyek zenei anyaga immár digitalizált formában található meg nálunk is. 

Az archiválási tevékenység folyamatos munkát igényel. Mivel a felvételeink nagy része 

magnószalagra és kazettára készült, melyek idővel demagnetizálódnak, át kell menteni 

őket más adathordozóra. Korábban ún. AP-lemezre mentették át, vagyis egy fémre öntött 

műanyag felületre vágták a hangfelvételt, amelyeket hagyományos fekete lemezként, 

LP-lemezjátszóval le lehet játszani. Ezt követően pedig, már a digitális technika 

korszakában, megkezdődött az analóg felvételek digitalizálása. Jelen pillanatban felvételeink 

túlnyomó része, nagyjából hetven százaléka digitalizálva van. De tudni kell azt, 

hogy sajnos ez sem jelent végső megoldást. A folyamat során először elkészül az analóg 

felvétel digitalizált változata, amely rákerül egy merevlemezre, amelyről azután CD- 

1 0 4

másolatokat készítenek. Tárolási kapacitásigényük miatt a felvételeket törölni kell a 

merevlemezekről, s újakat kell rájuk másolni, így csak a CD-lemezek maradnak meg 

forrásként. Minden felvételből általában két darab CD-t készítünk: egy ún. „nyúzópéldányt”, 

melyet a kutatók használhatnak, továbbá egy archivális példányt. Természetesen 

klimatizált raktárhelyiségeinkben őrizzük az analóg hanghordozókat is, amíg lehet, 

és van értelme. A CD-k adatvédő filmréteg-bevonatának az időtállósága sem végtelen, 

gyártmánytól függően vannak egészen meglepő, negatív tapasztalataink is. Igazából a 

digitalizálás „pillanatnyi”, átmenetei megoldást jelent, de keressük a további lehetőséget, 

hogyan tudnánk az utókor számára minél biztosabban megőrizni a felvételeket. 

Mintegy 150 órányi értékes anyagról a 70-es években készültek fémlemezek, de azok 

elkészítése igen költséges volt. A durva, külső mechanikus hatásoktól eltekintve ezek a 

lemezek az „örökkévalóságnak” készültek, s egy hagyományos pickup-pal bármikor lejátszhatók. 

Az utóbbi 10 esztendőben archívumunk egyik fő tevékenysége a felvételek 

digitalizálása. Sajnos ehhez a költségvetés rendszeres támogatást nem biztosít, vagyis a 

legfontosabb feladatunkat legtöbbször pályázati pénzből kell végeznünk. 

Az archiváláshoz természetesen az is hozzátartozik, hogy a felvételek adatait megfelelő 

módon tároljuk, illetve biztosítsuk az adatok visszakereshetőségét. Ezért másik 

fontos tevékenységünk, hogy a felvételek adatait számítógépre visszük. Most már van 

egy kifejezetten folklór adatokra kifejlesztett adatbázis, amely megkönnyíti munkánkat. 

Korábban excel-táblákba írtuk be az adatokat, minden gyűjteményrésznek külön exceltáblája 

volt, de ezeknek az összekapcsolása és a keresztirányú keresések elég nehézkesek 

voltak. Az adatbáziskezelő-rendszer használatának köszönhetően a Bartók-rend 

most már teljes egészében kereshető interneten (http://db.zti.hu/br/). Ugyanitt megtalálható 

a rend története, mely a könyv formájában publikált Egyetemes Gyűjtemény 

bevezetőjének egy rövidebb kivonata (Kovács Sándor: „A Bartók-rend kialakulásának története” 

In: Bartók Béla: Magyar népdalok. Egyetemes Gyűjtemény I. kötet Sajtó alá rendezte: Kovács 

Sándor, Sebő Ferenc; Akadémiai Kiadó, Budapest 1991, 13–31.), Bartók ritmustáblái, és 

egy összetett kereső. A támlapokat és a népdallejegyzéseket meg lehet tekinteni, s ahol 

vannak felvételek, azokat meg is lehet hallgatni. Tervünk szerint az egész gyűjteményt 

szeretnénk ugyanígy feldolgozni, mivel a Bartók-rendben található népzenei adatok 

száma mindössze csak 13600 körüli, nekünk azonban összességében mintegy 190- 

200000 adatunk van a gyűjteményben. Nemcsak hangzó gyűjteményünk van, hanem 

hangfelvétel nélküli lejegyzéseink is, amelyek csak papíron maradtak meg. Ezeknek az 

adatai is bekerülnek az adatbázis-kezelőbe. 

Archívumunknak jelenleg van három főállású és egy félállású munkatársa, közülük 

az egyik a már említett Németh István, aki a technikai vezetője az archívumnak, hárman 

pedig kutatói státuszban vagyunk: Lázár Katalin teljes állásban, főleg gyermekjátékokkal, 

valamint rokon népi kutatásokkal foglalkozik, Pávai István népzenekutató 

pedig félállásban tagja az állománynak. Pályázati pénzből további három szakalkalmazottat 

tudunk foglalkoztatni, Demeter Gittát, Bolya Mátyást és Szöllősi Mihályt. Ők az 

adatbevitelt és -ellenőrzést, valamint a felvételek és papíron lévő dokumentációk digitalizálását 

végzik. 

– Milyen kötelezettségekkel jár a Népzenei Archívum vezetőjének lenni 

– Az archívum vezetőjének az elsődleges feladata, hogy a munkához szükséges feltételeket 

megteremtse. A pályázatok, szerződések megírása rengeteg adminisztrációs 

1 0 5

tevékenységgel jár, ami bizonyos szempontból luxus az állam részéről, hogy egy kutatónak 

a munkaidejéből ezt fizesse. De nincs más lehetőség, mert ahogy már említettem, 

nincs biztosítva az a költségvetési keret, ami ehhez a munkához szükséges lenne. Nem 

kellene sok: ha a magyar népzenei kincs központi gyűjteménye évente 10.000.000 forintot 

kapna erre a célra, akkor pár éven belül az állagmegóvás, adatfeldolgozás teljes 

munkáját el lehetne végezni. A kutatói létszám bőven elegendő lenne, az adatbázis kezelésére, 

az adatok bevitelére, digitalizálásra pedig a fentebb említett munkatársak kiválóan 

alkalmasak lennének. Németh István is maholnap hatvanéves lesz, és utódot 

kellene találni a helyére, hiszen jelen pillanatban ő tud szinte mindent az egész archívumról, 

hogy pontosan mi található benne, milyen felvételeknek ad otthont. 

– Említette a pályázati úton való pénzszerzést. Milyen intézményeknél, alapítványoknál lehet 

pályázni ilyen céllal 

– Itthon az OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok), az NKA 

(Nemzeti Kulturális Alapprogram) szokott pályázatot kiírni, illetve léteznek különböző 

évfordulókhoz kapcsolódó célzott, illetve meghívásos pályázatok, most például a Kodály-év 

kapcsán írtak ki egyet. Nemzetközi szinten az EU 6, és most már az EU 7 keretprogram, 

valamint az ún. Norvég Alap kínál lehetőséget. Jelenleg az EU 6 keretprogramban 

veszünk részt pályázaton, melynek címe ethnoArc, és népzenei archívumok 

adatállományának összekapcsolását célozza, egyszerre biztosítva keresési lehetőséget 

több archívum állományában. Ebből a pénzből szintén tudjuk a digitalizálást folytatni, 

illetve tudom a szakalkalmazottakat fizetni. Nem olyan jelentős összeg ez, épphogy az 

átmeneti túlélést biztosítja. Szeptember beadtunk a Norvég Alaphoz egy nagypályázatot 

a Néptánc Osztállyal közösen, Fügedi János néptánckutató kollégám vezetésével. 

Ha azon nyerünk, akkor az elkövetkezendő három évre többé-kevésbé megoldott az 

anyagi forrás biztosítása, de ez csak 2008 elején derül ki. 

– A Kodály-emlékév mennyiben gyarapította a munkákat 

– A Kodály-emlékévben a Balassi Intézet írt ki célzott támogatást, ennek keretében 

5.000.000 forintot kaptunk a Kodály-rend digitalizálására. 

– Mik a tervek a jövőre nézve 

– Most, hogy elkészült a Bartók-rend, szeretnénk az ún. AP-rend adatait is betölteni 

az adatbázis-kezelőbe. Ezek megfelelő részletességgel bevitt, már ellenőrzött adatok, 

nagy excel-táblákban. Ezekkel kívánjuk tovább feltölteni az adatbázis-kezelő rendszert, 

és ha kapunk további pénzt, akkor a Bartók-rendhez hasonlóan a Kodály-rendet is szeretnénk 

különálló rendként megjeleníteni. 

– Szeptemberben megindult a Zeneakadémián a népzeneoktatás. A tanszék vezetése szintén 

az Ön feladata. Hogyan jött a tanszék indításának az ötlete Milyen út vezetett az elgondolástól 

az oktatás megkezdéséig 

– Túlzás lenne, ha azt mondanám, hogy zenetörténészként úgy kerültem bele a tanszék 

szervezésébe, mint Pilátus a Credo-ba. A népzenéhez erőteljes az érzelmi kötődésem, 

ami fiatal korból eredeztethető, amikor táncházakba jártam, ahol igen jól éreztem 

magam. Sokat jártam ki Erdélybe a 80-as években, ami sokszor nem is volt veszélytelen. 

Volt néhány kisebb gyűjtésem, de olyat, ami tudományosan is megfelelőnek mondható, 

már csak intézeti munkatársként végeztem a 90-es években. Úgy alakult, hogy a Zenetudományi 

Intézetbe is a népzenén keresztül kerültem be, mégpedig adatbevitellel 

1990-től, amikor Dobszay tanár úr kezdeményezte egy adatbázis létrehozását akkor 

1 0 6

még dBase-ben, melyben egy népzenei adathoz viszonylag kevés leíró, ún. metaadatot 

kellett bevinni. Amikor 1999-ben létrejött a Népzenei Archívum, átkerültem hozzájuk. 

A népzenész-képzés elindításában való részvételem igazából Eredics Gábornak köszönhető, 

aki már évek óta nyaggatott, hogy a Zeneakadémián vagy valahol másutt 

meg kellene próbálni népzene tanszéket szervezni. Miután a tudományos fokozatot 

megszereztem, még erőteljesebben győzködött, hogy ebben segítsem őt. Végül engedtem 

neki, és felhívtam Batta András rektor urat, kértem tőle egy időpontot. Bementem 

hozzá, és elmondtam neki, hogy milyen kezdeményezésről lenne szó. Akkor még a Bartók-év 

és a Kodály-év előtt voltunk, s feltételeztem, hogy PR szempontból a Zeneakadémia 

számára nem lenne rossz egy ilyen vállalkozás, várhatóan az érdeklődés elég jelentős 

lesz, nagy létszámmal fognak jelentkezni erre a szakra. Batta rektor úr ezt követően 

kérte, hogy dolgozzunk ki egy részletesebb tervet. Elkezdődött a munka, magam 

köré gyűjtöttem egy csapatot, akikkel az akkreditációt elkészítettük, s végül sikerrel beadtuk. 

A bolognai folyamat részeként a Zeneakadémiának minden szakirányát újra kellett 

akkreditáltatni, s így a népzene szakirány is a teljes zeneakadémiai csomaggal 

együtt ment az akkreditációra, mint tapasztalható, sikeresen. 

– A bolognai rendszerben hogyan épül fel a képzés 

– A Zeneakadémián jelenleg két szak van: előadóművészet és alkotóművészet. Ez 

az alapképzés (Bachelor fokozat) az előadóművészeti szakon van. A népzenei képzésre 

pedig a továbbiakban egy kétéves tanári mesterképzés épül majd (Master fokozat), 

amely 2009 szeptemberétől elindulhat. Az alapképzés szempontjából tulajdonképpen 

ráérne, ha 2010-től indulna be, de nagyon sokan vannak olyanok, akik főiskolai végzetséggel 

szeretnék a tanári mesterképzést elvégezni. Ez a zeneakadémiai tanári mesterképzés 

lesz a továbbiakban alkalmas arra, hogy szakirányú alapképzésben és középfokú 

oktatásban oktathassanak gyakorlati, azaz hangszeres, illetve énekes népzenét a nálunk 

végzett növendékek. Sok-sok munka, valamint némi ellenállás és hitetlenkedés 

után szeptemberben elkezdtük az oktatást. Jelenleg még nincsen igazán helyünk, így az 

oktatás négy-öt helyszínen folyik, ami a diákok számára elég megterhelő, ha egy nap 

háromszor is kell utazniuk a városon belül ide-oda. De remélem, hogy ezeken a kezdeti 

nehézségeken hamarosan túlleszünk. 

– Egyébként a véletlennek tudható be, hogy pont a Kodály-emlékévben sikerült beindítani a 

tanszék működését 

– Meghatározóbb volt, hogy a Zeneakadémia akkreditációjával együtt történjen az 

új népzenei szakirány akkreditálása. Inkább az események és időpontok szerencsés 

egybeesésének tudható be, hogy a tanszék meghirdetése a Bartók-emlékévvel, az akkreditáció 

pedig pont a Kodály-emlékévvel találkozott. S ha már Kodály-év, van egy ide 

illő Kodály-idézet, mivel a szak beindításával kapcsolatos ellenvetésként gyakran 

mondták, hogy a népzene a városi környezetben nem tud élni és kvázi disszonáns lesz. 

Kodály ezt írta 1929-ben, Gyermekkarok című tanulmányában: „Mutassuk meg a városi 

gyermeknek a zengő Magyarországot! Hiszen alig tudja, hogy itt él. Hadd érezze meg: a »haza« 

nem az a néhány semmitmondó frázis, amit vele daloltatnak, szavaltatnak, hanem pezsgő élet, 

gyógyító melegség, színpompás őserdő, amibe ezer csáppal kapaszkodhatik. Akkor lesz majd csak 

igazán itthon. Példa és ösztönzés az legyen, amit a falusi gyermek még a régi hagyományból 

megőrzött. Láttuk, a pesti gyerek rögtön magára talál benne. A magyar ének a pesti gyerek száján 

éppoly diadalmas biztonsággal zeng, mint a falun.” Ha 1929-ben Kodály ezt a tapasztala- 

1 0 7

tai alapján így látta, én a magam részéről és mindazok részéről, akik a táncházmozgalmat 

kicsit jobban ismerik, illetve valamelyest átélték, igazolhatom, hogy igen, a 

népi tánczene is épp ugyanolyan jól él városi közegben, mint vidéken. Ahogyan Sebő 

Ferenc szokta hangoztatni, „populáris zeneként való funkcióját – amely az emberi kapcsolatok 

teremtésében és a szórakoztatásban nyilvánul meg – tökéletesen be tudja tölteni”. 

Ezért azt tudom ajánlani azoknak, akik még ezt nem tapasztalták, menjenek el 

táncházba és próbálják ki, ismerjék meg ezt az érzést. 

– Milyen benyomásai vannak budapesti és országos viszonylatban a Kodály-emlékév eseményeivel 

kapcsolatban 

– Azt látja az ember, mint minden ilyen emlékév kapcsán, hogy jó helyi kezdeményezések 

szoktak születni, és hála Istennek, sokfelé vannak még lelkes emberek, akik 

különböző színvonalas programokat szerveznek. Ilyenkor a pályázatok is célzottan az 

emlékévek megünneplését segítik. Ez így van a Kodály emlékévvel kapcsolatban is. 

– Tanárként hogyan látja ma a magyar zeneoktatás helyzetét 

– Hogy az előző kérdésre visszautaljak, fenyegető árnyként vetül a Kodályemlékévre 

a művészeti alapoktatás, benne az alapfokú zeneoktatás szűkítésének, jelentős 

források kivonásának lehetősége. Mindezt arra hivatkozva, hogy a csoportos művészeti 

alapoktatásban voltak olyan intézmények, amelyek jogtalanul vették fel a főként 

csoportos képzésért járó normatívát. A korábban körülbelül 800 működő művészeti 

alapoktatási intézmény közül lehetett vagy 50-60 ilyen. De ezért most átvilágítják a teljes 

művészeti alapoktatást, s ez igen komolyan érinti a zeneiskolákat is. Csak remélhetjük, 

hogy e mögött valójában nem a pénz megvonása a cél, hanem tényleg az oktatás 

minőségéért aggódva teszik mindezt. A közismereti oktatásban, az általános iskolákban 

a heti énekórák számát most már lassan nagyítóval kell keresni. A régi énektanárok, 

karvezetők igazolhatják, hogy hány és hány diák ment ki a kezük alól. A napokban beszéltem 

egy hölggyel, aki hosszú évtizedek óta tanít, s nem tud egyetlenegy olyan diákjáról 

sem, aki bármiféle büntetés végrehajtási intézetben töltené a napjait. Ez azt jelenti, 

amit már Kodály is mondott, illetve amiről még korábban már Kovács Sándor írásai is 

szólnak, hogy a zene etikailag, erkölcsileg nemesíti az embert, mássá teszi. Most, hogy 

egyrészt emelni kell a tandíjakat, másrészt pedig beszűkül a felvehető diákoknak a létszáma, 

lehet találgatni, hogy azok a gyerekek, akik zeneiskolába jártak és ott töltötték 

idejük egy részét, hová fognak menni ez idő alatt. Most, amikor a gyereklétszám csökkenőben 

van, az ország nem azon fáradozik, hogy az oktatást valóban minél szélesebb 

körben és minél hatékonyabban (lásd kisebb csoportok kialakítása) eljuttassa a fiatal 

nemzedéknek, hanem ami még van, azt is leszűkíti. Ez egyszerűen érthetetlen és bűn 

ebben a helyzetben. 

– Ezek alapján mennyire nevezhető élőnek ma Kodály Zoltán szellemi öröksége 

– Nagyjaink szellemi öröksége él, munkásságukat nem lehet kitörölni a magyar társadalom, 

a magyarság kultúrájából és ismeretéből. Az más kérdés, hogy mennyire széles 

kört tud elérni, s mennyire tudja kifejteni hatását. Nyilván minden kornak megvannak 

a maga kihívásai, tehát nem kell azt gondolni, hogy amit Kodály elgondolt vagy 

elképzelt, az örök életre egy jó stratégia, vagy minden korban ezen az úton kellene haladni, 

de hogy erre építeni kell, és hogy minél szélesebb körrel meg kell ismertetni, az 

egészen biztos. Amit pedig érdemes lenne a mai kornak megmutatni, azok az archív 

felvételek, amelyeken meghallgathatjuk, hogyan is beszélt Kodály. Egyenesen beszélt. 

1 0 8

Nagyon találó, belelátó mondatokat mondott, mindenféle csűrés-csavarás nélkül. Ő ezt 

megtehette. Mára ez a kor már elmúlt, másképpen közöljük az információkat, de azért 

ezt a példát érdemes lenne a szemünk előtt tartani. Az akadémiai kézirattárban, a Roosevelt 

téri épület egyik kistermében nemrég fejeződött be egy Kodály-kiállítás, ahol folyamatosan 

ment két film. Ezek nagyon tanulságosak azok számára, akik már nem ismerték 

személyesen Kodályt, mint ahogy én sem. Persze az írásokból is lehet szembesülni 

jellemével. Soha nem felejtem el, hogy Kroó tanár úrnál kritika órán az volt az első, 

hogy Kodály-kritikákat kellett olvasnunk, amelyek a Visszatekintés kötetben megjelentek. 

Ezek két-háromsoros kritikák, nagyon tömörek, lényegre törők. 

– Hogyan ítéli meg ma egy szolfézs-zeneelmélet tanár a Kodály-módszert 

– Azt tudom elmondani, hogy hogyan látom én, illetve, hogyan éltem ezt meg, milyen 

tapasztalataim vannak ennek kapcsán. Zeneelméletet és szolfézst mindig is csak 

egyetemen oktattam, tehát nekem más problémákkal kell megküzdenem, mint akik alsó 

fokon tanítanak, és gyermekekkel foglalkoznak, pláne, akik közismereti tárgyként 

oktatnak éneket, nyilván ez teljesen különböző. A metódus, amit Kodály-módszernek 

neveznek, azt célozta meg, hogy hogyan kell gyerekekkel, fiatalokkal megszerettetni és 

megismertetni a zenét, és emellett valamilyen szinten tanuljanak meg kottát is olvasni. 

A tapasztalatom az, hogy akik a szolmizáció révén tanultak meg kottát olvasni és csak 

szolmizálva tudnak gondolkodni, azoknak rendszerint problémájuk van azzal, ha 

olyan zenei idézetet hallanak, ami már nem szolmizálható, ahol a szolmizálás nem segít. 

Persze nagyon fontos, hogy a hallás az énekléssel együtt fejlődjön és alakuljon ki, illetve 

az éneklés segítse a hallás kialakulását, de szakirányú oktatásban nem zárkóznék 

el attól, hogy hangszer segítségével is bátrabban alakítsuk a hallást, ami éppen ugyanolyan 

fontos egy zenész számára. Igaz, hogy a hangszer az esetek nagyobb részében a 

zongorát jelenti, ami temperált hangolású, ennek ellenére nagyon biztos támpontot ad a 

későbbiekben, bizonyos zenei stílusok megértésében biztosabbat, mint a szolmizáció, 

mivel a szolmizálható zenéken kívül jócskán vannak másféleképpen szerveződő zenék 

is. A másik alapvetés, hogy népdalokon keresztül vezetik be a zenei kultúrába a gyerekeket. 

Ez nyilván nagyon fontos és támogatandó, de a gyakorlatban azért mindenki 

emlékszik arra, amikor az általános iskolában föl kellett állni egy népdalt elénekelni 

egyedül az osztályban, miközben a többiek mosolyogtak, nevetgéltek. Tehát nem biztos, 

hogy csak a népdalra koncentrált oktatás célravezető, s hogy ez mindenkinél megfelelő 

lenne. Meg kell találni a megfelelő arányt, természetesen figyelembe véve a zenei 

anyag nehézségét, összetettségét. A népi, hagyományos kultúra bevonását az oktatásba 

egyébként is komplexen kellene megoldani, hogy a gyerek a sajátjának tudja érezni, bele 

tudjon ebbe nőni. Csak egy irányból közelítve valószínűleg nem tudja kifejteni a kívánt 

hatást, mert ma már rengeteg olyan élmény éri a gyerekeket, mely kivédhetetlen. 

Nyilván neki a különböző popzenei és egyéb hullámok éppolyan fontosak, ha nem fontosabbak 

lesznek kezdetben. De persze ha az alapokat megkapja gyerekkorban, meg 

lehet teremteni egy ráhangolódást, amely nem fog elmúlni nyomtalanul. Sokat segít 

ezen a téren a kóruséneklés. Ha gyerekkortól kezdve kórusban énekel a kisdiák, egész 

életére szóló, meghatározó élményt szerez. Talán ha az ún. Kodály-módszerről beszélünk, 

akkor a gyermekeknek a kórusban való éneklését tartanám a legfontosabbnak. 

– Köszönöm a beszélgetést. 

1 0 9

DR. GÁL JÓZSEFNÉ 


ÉS SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG 

MEGYE KAPCSOLATA 

(1920–2002) * 1 

ANNOTÁLT BIBLIOGRÁFIA 

Nyírvidék tudósító: Gyűjtsük vármegyénkben a népzenére vonatkozó hagyományokat 

és tényeket. In: Nyírvidék, 43. évf. 175. sz. (1922. augusztus 4.), p. 4. 

Annotáció: Kodály Zoltán a magyar népzene tudományos megismerése céljából 

négy kérdést intézett Szabolcs vármegye lakosaihoz. A kérdések arra vonatkoztak, 

hogy van-e a községben dudás, emlékeznek-e a dudanótára, van-e cigányzenekar, szokás-e 

a halott siratása közben éneklő hangon búcsúzó szavakat mondani 

Nyírvidék tudósító: A „Népélet”-ben számos szabolcsi vonatkozású közlemény 

van. A „Nyírvidék” cikkei keltettek érdeklődést a kállai kettős iránt. In: Nyírvidék, 46. 

évf. 8. sz. (1925. január 11.), p. 8. 

Annotáció: A folyóirat tárcája a „Kállai kettős felújítása Kállóban” címmel a néptánc 

művelődéstörténeti és néprajzi értékeit méltatja. 

Nyíregyházán a béke-évek nívóját is meghaladó hangversenysorozat lesz, amelyre 

a Bessenyei Kör tagjai olcsó bérletjegyeket válthatnak. In: Nyírvidék, 47. évf. 224. sz. 

(1926. október 3.), p. 5. 

Annotáció: Kodály Zoltán, a magyar királyi zeneművészeti főiskola tanára, zeneszerző 

előadást tart a magyar zene fejlődéséről. 

* 

A bibliográfia a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet felkérésére készült, része a „Kodály Zoltán 

élete és munkássága – a Kodály-irodalom nemzetközi bibliográfiája" című projektnek. 

1 1 0

Nyírvidék tudósító: Kodály Zoltán meg fogja nézni a nagykállói táncosok „Kállai 

kettős-ét. In: Nyírvidék, 47. évf. 231. sz. (1926. október 12.), p. 3. 

Annotáció: Kodály Zoltán, a Zeneművészeti Főiskola tanára a Bessenyei Kör magyar 

zeneestjén előadást fog tartani, majd ezt követően Nagykállóban megtekinti a 

„Kállai kettős”-t. 

Nyírvidék tudósító: Kodály Zoltán a Szabolcsi Jósa Múzeum meglátogatása után 

Nagykállóba ment, ahol bemutatták neki a „Kállai kettős”-t. In: Nyírvidék, 47. évf. 257. 

sz. (1926. november 12.), p. 3. 

Annotáció: Kodály Zoltán a Jósa András Múzeum meglátogatása után Nagykállóba 

érkezik. Görömbey Péter ref. lelkész lakásán Balázs Ferke prímás zenekara által, hat fiatal 

énekli és táncolja a „Kállai kettős” kuruckorbeli dallamát. Kodály minden jellemző, 

értékes dallamot lejegyez. 

Nyírvidék tudósító: Megkezdődött a Bessenyei Kör sorozatos hangversenyeire szóló 

bérletek előjegyzése. In: Nyírvidék, 47. évf. 228. sz. (1926. október 8.), p. 3. 

Annotáció: A Szabolcs-vármegyei Bessenyei Kör által szervezett hangversenyévad 

egyik résztvevő művésze Kodály Zoltán zeneszerző, zongoraművész. 

Nyírvidék tudósító: Távirat érkezett Nyíregyházára, hogy Basilides Mária és Kodály 

Zoltán november első napjaiban érkezik Nyíregyházára. A Bessenyei Kör magyar 

esttel kezdi meg idei hangversenyei sorozatát. Kodály előadást tart a magyar zenéről, 

Basilides Mária énekelni fog. A Bessenyei Kör által rendezendő hangversenyekre bérletek 

válthatók. In: Nyírvidék, 47. évf. 240. sz. (1926. október 22.), p. 5. 

Annotáció: A Bessenyei Kör meghívására Nyíregyházára érkezik, hogy előadást 

tartson a magyar zene fejlődéséről. Az est vendége lesz Basilides Mária operaénekes. 

Nyírvidék tudósító: November 6-án lesz a Kodály–Basilides est. A Bessenyei Kör 

hangversenyeinek bérlete iránt nagy érdeklődés mutatkozik. In: Nyírvidék, 47. évf. 241. 

sz. (1926. október 23.), p. 4. 

Annotáció: A Bessenyei Kör meghívására 1926. november 6-án Nyíregyházán, a 

Korona szálló nagytermében Kodály Zoltán zeneszerző és Basilides Mária operaénekesnő 

közös estet ad. 

Nyírvidék tudósító: A Kodály–Basilides est iránt a békeévekből ismert nagy érdeklődés 

mutatkozik. Kodály a magyar zene fejlődési útját rajzolja meg, Basilides Mária 

operaénekes művésznő illusztrálja az előadást. In: Nyírvidék, 47. évf. 251. sz. (1926. november 

5.), p. 5. 

Annotáció: A Bessenyei Kör novemberi hangversenyének előadója Kodály Zoltán. 

Basilides Mária illusztráló számokkal kíséri a nagy mester fejtegetéseit. 

Nyírvidék tudósító: A Bessenyei Kör holnapi hangversenyén a székely dalt mutatják 

be énekkel illusztrált prózai előadásban. Basilides Mária énekel, Kodály Zoltán előad 

és zongorán kísér. In: Nyírvidék, 47. évf. 252. sz. (1926. november 6.), p. 6. 

1 1 1

Annotáció: A Bessenyei Kör novemberi hangversenyén Kodály Zoltán az Országos 

Zeneművészeti Főiskola tanára bemutatja több éves kutatásának eredményeit és azokat 

a zenetörténeti megállapításokat, amely új korszakot jelent a magyar dal történetében, a 

magyar zene további fejlesztésében. Kodálynak a székely dalról írt előadásába illeszkednek 

Basilides Mária énekszámai. Zongorán kísér Kodály Zoltán. 

Nyírvidék tudósító: A Bessenyei Kör „Magyar est”-je. A közönség viharos lelkesedéssel 

ünnepelte Kodály Zoltán zeneszerzőt és Basilides Mária operaénekesnőt. In: 

Nyírvidék, 47. évf. 254. sz. (1926. november 9.), p. 2. 

Annotáció: A Bessenyei Kör „Magyar estje”-nek előadója Kodály Zoltán volt. Önéletrajzi 

vallomásán túl beszélt a nemzeti muzsika múltjáról, jelenéről és jövőjéről. 

Basilides Mária operaénekesnő tizenegy székely dalt adott elő Kodály gyűjteményéből. 

Szabolcsvármegyei Jósa Múzeum / Mikecz István. – In: A közigazgatásilag ideiglenesen 

egyesített Szabolcs és Ung vármegyék közönségéhez: 12400-1927. K. számú jelentése 

az ideiglenesen egyesített vármegyék alispánjának a vármegyei közigazgatás 1929- 

ik évi állapotáról. – Nyíregyháza: Jóba Elek könyvnyomdája, (1927. – p. 183.) 

Annotáció: Kodály Zoltán 1926. november 6-án Nyíregyházára látogatott. November 

7-én a Jósa Múzeumban megtekintette a bronz kultúra és vaskorszak tárgyait. Útja 

Nagykállóba vezetett: Görömbey Péter református lelkész házánál három pár táncolta a 

Kállai Kettős-t. Kodály meghatottan figyelte és kijelentette, hogy mindent meg kell tenni 

azért, hogy ez a kincs el ne kallódjék… 

Széljegyzetek a Kodály-matinéhoz. In: Képes Szabolcs, 1. évf. 3. sz. (1937. áprilismájus), 

p. 17. 

Annotáció: Kodály Zoltán 1937. május 2-án Nyíregyházára látogat. A városi színházban 

az egykori Kodály-tanítvány, Vikár Sándor olyan műsort állít össze, amely Kodály 

Zoltán legszebb alkotásait szólaltatja meg. 

Rákóczi kesergője / Berey József. – In: Nagyecsed nagyközség hajdan oppidum, a 

negyecsedi református egyház, az ecsedi vár és az ecsedi-láp története 1930-ig. - Mátészalka: 

Szatmár és Bereg Nyomdai Intézet, (1937. – p. 47–48.) 

Annotáció: Rákóczi kesergőjét (búcsúdalát) az ecsediek híven megőrizték, szövegét 

Káldy Gyula, dallamát Kodály Zoltán fonográfon rögzítette 1928-ban, gyűjtőútja alkalmával. 

Nyírvidék tudósító: Kodály matiné május 2-án a Városi Színházban. In: Nyírvidék 

Szabolcsi Hírlap, 5. évf. 89. (1227). sz. (1937. április 22.), p. 2. 

Annotáció: A matinén Kodály legújabb és legszebb művei kerülnek bemutatásra a 

nyíregyházi iskolák előadásában. Az ünnepségen Kodály személyesen is részt vesz és 

előadást tart „Mit tehet a magyar város a zenekultúráért” címmel. 

Nyírvidék tudósító: Vasárnap délelőtt lesz a Városi Színházban a Kodály hangverseny 

800 dalos szereplésével. In: Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 5. évf. 97. (1235). sz. 1937. 

május 1.), p. 2. 

1 1 2

Annotáció: A nyíregyházi hangversenyen előadást tart Kodály Zoltán: 800 dalos 

hangján csendülnek fel a magyar népdalok. 

G – y: Kodály Zoltán. In: Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 5. évf. 98. (1236). sz. (1937. 

május 2.), p. 1. 

Annotáció: A cikk Kodály Zoltán a magyar és az európai zenekultúrában betöltött 

szerepét méltatja. 

Harmath: Kodály a balkányi pusztán. In: Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 5. évf. 99. 

(1237). sz. (1937. május 4.), p. 2. 

Annotáció: Harmath meglátogatta a balkányi parasztokat és vendége volt a helyi 

iskolának. A vendéget az iskola tanulói nagy-nagy szeretettel fogadták és Kodály művekkel 

köszöntötték a zeneszerzőt. 

Nyírvidék tudósító: A nyíregyházi tanintézetek énekkarainak Kodály hangversenye 

a Városi Színházban. In: Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 5. évf. 101. (1239). sz. (1937. május 

6.), p. 6. 

Annotáció: A cikk részletezi a vasárnapi koncert eseményeit, méltatja a hangversenyt 

szervező, a zenét kedvelő és művelő emberek szerepét, mely lehetővé tette a koncert 

létrejöttét. Szól a művész tiszteletére adott díszvacsoráról is. 

Magyar város, melyet iskolás gyermekek tanítanak muzsikaszóra : A vidéki város 

zenei múltja és jövője / Tóth Aladár. – In: Tóth Aladár válogatott zenekritikái : 1934– 

1939 / Bónis Ferenc (sajtó alá rend. és utószó). – Budapest : Zeneműkiadó, (1968. – p. 

286–290.) 

Annotáció: A szerző részletesen beszámol a koncertről. 

Nyírvidék tudósító: Gyönyörű dicséretet kapott Nyíregyháza a fővárosi sajtótól a 

Kodály-hangversenyért. In: Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 5. évf. 114. (1252). sz. (1937. 

május 23.), p. 5. 

Annotáció: A cikk a fővárosi sajtó elismerését tolmácsolja, mely a Pesti Naplóban jelent 

meg. Értékeli a koncert magas színvonalát és azt a tevékenységet, amellyel a szervezők 

a hangversenyt létrehozták, elsősorban a Kálvineum tanárainak mond név szerint 

is köszönetet. 

Nyírvidék tudósító: 1500 énekes hatalmas kórusa zeng magasztalón a május 2-i 

Kodály-napon Nyíregyházán. Kodály Zoltán, Bárdos Lajos személyesen vezetik kórusaikat 

a nagy Széchényi ünnepen. In: Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 10. évf. 85. (2681). sz. 

(1942. április 16.), p. 2. 

Annotáció: Nyíregyházán, a Kálvineum udvarán 1942. május 2-án az elemi, polgári 

és középiskolák ifjúsági kórusa (1500 fő) énekel. A kórust Kodály Zoltán és Bárdos Lajos 

vezényli. E napon ünnepli Kodály 60. születésnapját. 

1 1 3

Nyírvidék tudósítója: Május 2-án jubileumi szabadtéri hangverseny lesz a Kálvineum 

udvarán. In: Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 10. évf. 92. (2688). sz. (1942. április 24.), 

p. 3. 

Annotáció: A rendezvényre Kodály Zoltán 60. születésnapja alkalmából kerül sor 

„Éneklő Ifjúság” címmel. A cikk a részletes programot ismerteti. 

Nyírvidék tudósító: Nem 1200, hanem 1500 dalos hatalmas kórusát halljuk május 2- 

án a Kálvineum udvarán. In: Nyírvidék Szabolcsi Hírlap. 10. évf. 94. (2690). sz. (1942. 

április 27.), p. 3. 

Annotáció: Jánkváry Kálmán népművelési titkár nyilatkozata a Kodály-délután jelentőségéről. 

Váltsa meg a jegyét előre a május 2-i nagy dalos ünnep minden résztvevője. Ha 

kedvezőtlen idő miatt elmaradna a szabadtéri kórus hangverseny, a jegyek árát visszafizeti 

a Jóba-papirüzlet. In: Nyírvidék Szabolcsi Hírlap. 10. évf. 95. (2691). sz. (1942. április 

28.), p. 7. 

Nyírvidék tudósító: Dr. Kodály Zoltán. In: Nyírvidék Szabolcsi Hírlap. 10. évf. 96. 

(2692). sz. (1942. április 29.), p. 2. 

Annotáció: Kodály Zoltán életrajzának ismertetése. 1942. május 2-án, Nyíregyházán 

a Kálvineum udvarán lehet hallani kórusait, népdalait és kánonját. 

Rossz idő esetén a Koronában lesz az éneklő ifjúság hangversenye. In: Nyírvidék 

Szabolcsi Hírlap. 10. évf. 98. (2694). sz. (1942. május 1.), p. 2. 

Rákos Sándor: Kodály Zoltánhoz. Nyíregyházi látogatása alkalmából. In: Nyírvidék 

Szabolcsi Hírlap, 10. évf. 99. (2695). sz. (1942. május 2.), p. 3. [Vers] 

Nyírvidék tudósító: Ma délután a Kálvineum udvarán 1500 dalos hatalmas kórusa 

szólal meg az örök magyarság hitét hirdetve. In: Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 10. évf. 99. 

(2695). sz. (1942. május 2.), p. 2. 

Annotáció: 1942. május 2-án, Nyíregyházán a Kálvineum udvarán az 1500 főt számláló 

kórust vezényli Kodály Zoltán és Bárdos Lajos. 

Nyírvidék tudósító: Üdvözlünk, magyar dal… In: Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 10. 

évf. 99. (2695). sz. (1942. május 2.), p. 10. 

Annotáció: A délutáni koncertről és Kodály munkásságról. 

Nyírvidék tudósító: Kodály Zoltán volt az, aki megmentette az ősi magyar dalt az 

elkallódástól - mondotta Szohor Pál polgármester az éneklő Kodály hangversenyén. In: 

Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 10. évf. 100. (2696). sz. (1942. május 4.), p. 3. 

Annotáció: Széchényi szelleme előtti tisztelgés az a nagyszabású hangverseny, melynek 

közreműködői az éneklő ifjúság 1500 főt számláló kórusa, karnagyi teendőket Kodály - 

Zoltán és Bárdos Lajos látta el nagy sikerrel. A rendezvényre Nyíregyházán, 1942. május 2- 

án, a Kálvineum udvarán került sor. Kodály érdemeit a város polgármestere méltatta. 

1 1 4

Nyírvidék tudósító: Kodály Zoltán ajándéka a Kálvineum tanítónőképző intézet énekkarának. 

In: Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 10. évf. 113. (2709). sz. (1942. május 20.), p. 4. 

Annotáció: Kodály Zoltán – az 1942. május 2-án rendezett nyíregyházi éneklő ifjúság 

emlékére és elismerésének kifejezésére – legújabb pedagógiai művét 150 példányban 

megküldte Vikár Sándornak, a zeneiskola igazgatójának. Kérése, hogy a 

hangversenyen szerepelt iskolák igazgatói és szereplői kapjanak művéből egy-egy 

példányt. 

Volly István: Megjelenik a megyei népdalgyűjtemény. In: Kelet-Magyarország, 14. 

évf. 227. sz. (1957. június 2.), p. 4. 

Annotáció: 1957. június 15-én megjelenik a „Szól a figemadár” c. népdalgyűjtemény, 

mely 150 megyei gyűjtésű népdalt, gyermekjátékot és rigmust tartalmaz. A válogatást 

Kodály Zoltán végezte, aki fellapozta a 30-40 évvel ezelőtti Szabolcs-Szatmár 

megyei gyűjtésének kéziratát és az eddig még sehol meg nem jelent népdalait adta a 

gyűjtemény gazdagítására. 

Kodály Zoltán kitüntetése. In: Kelet-Magyarország, 19. évf. 294. sz. (1962. december 

16.), p. 4. Fotó: Kodály Zoltánt ábrázolja, aki 80. születésnapja alkalmából a Magyar 

Népköztársaság Érdemrendje kitüntetést kapta. 

KM tudósítója: Meghalt Kodály Zoltán. In: Kelet-Magyarország, 24. évf. 56. sz. 

(1967. március 7.), p. 6. 

Annotáció: Kodály Zoltán, a világhírű zeneszerző és zenetudós, életének 85. évében 

váratlanul elhunyt. „Egyike volt azoknak, akik a magyar zenekultúra legértékesebb rétegét 

Európa művészi életébe beemelte, folytonosságot teremtett a leghaladóbb hagyományokkal, 

miközben zenetudósok, zenebarátok, iskolások számára mutatott utat pedagógiai 

sugárzásával!” 

KM tudósító: Az Akadémia előcsarnokában ravatalozták fel Kodály Zoltánt. In: Kelet-Magyarország, 

24. évf. 60. sz. (1967. március 11.), p. 1. 

Annotáció: Kodály Zoltán érckoporsóját 10.15-kor helyezték ravatalra a MTA előcsarnokában. 

A magyar zenei- és közélet számos képviselői tisztelegtek a mester előtt 

és helyezték el a megemlékezés virágait. A késő délutáni órákban a koporsót a Farkasréti 

temetőbe szállították. 

KM tudósító: Eltemették Kodály Zoltánt. In: Kelet-Magyarország, 24 évf. 61. sz. 

(1967. március 12.), p. 7. 

Annotáció: Március 11-én – végakaratának megfelelően – a Farkasréti temetőben 

helyezték örök nyugalomra Kodály Zoltánt. A gyászszertartáson Ilku Pál művelődésügyi 

miniszter, Rusznyák István a MTA elnöke és Rajeczky Benjamin a népzenekutató 

csoport nevében búcsúztak. Kodály Zoltánt tízezrek kísérték utolsó útjára, 

majd az egybegyűltek a Himnusz eléneklésével tisztelegtek a magyar zene nagy alkotója 

előtt. 

1 1 5

Vikár Sándor: Kodály Zoltán Nyíregyházán. In: Szabolcs-szatmári Szemle, 2. évf. 2. 

sz. (1967. május), p. 81–85. 

Annotáció: Vikár Sándor, a nyíregyházi zeneiskola igazgatója – a zeneszerző halálának 

kapcsán – visszaemlékezik Kodály Zoltán Nyíregyházán tett látogatásaira (1926. 

nov. 6., 1937. máj. 2., 1942. máj. 2.) és értékeli azokat. 

Nyárády Mihály: A nagykállóiak „kállai kettős” tánca. In: Szabolcs-szatmári Szemle, 

4. évf. 3. sz. (1969. augusztus), p. 23–56. 

Annotáció: A „kállai kettős” a nagykállóiak országszerte ismert tánca. A tanulmány 

nagymértékben gyarapítja a tánchoz kapcsolódó ismereteket. Különböző kutatások 

eredményeit közzétéve foglalkozik a tánc eredetével, dallamával, szövegével, a táncmozdulatok 

leírásával, a tánc tartalmi mondanivalójával és betanításával. Részletesen 

közli azt az eseményt, amikor 1926. november 7-én Kodály is megtekinti a „kállai kettős”-t. 

Kovács László: „Legyen a zene mindenkié”. Emlékezés Kodály Zoltánra, születésének 

90. évfordulóján. In: Kelet-Magyarország, 29. évf. 297. sz. (1972. december 17.), p. 9. 

Annotáció: Kodály Zoltán születésének 90. évfordulója lehetőséget ad az emlékezésre: 

legnagyobb érdeme, hogy elindítja a néptömegek zenei nevelésének gondolatát 

és gyakorlati megvalósítását. Kialakítja az ének-zenei általános iskolák hálózatát, megfogalmazza 

az ének-zene tanítás módszerét: a „legyen a zene mindenkié” gondolat jegyében 

ez az utókorra háruló nagyszerű feladat! 

Vikár Sándor: Énekkari hangverseny Kodály Zoltán emlékére. In: Kelet- 

Magyarország, 29. évf. 298. sz. (1972. december 19.), p. 5. 

Annotáció: Kodály Zoltán halálának ötödik évfordulóján emlékest megrendezésére 

kerül sor. A hangverseny valóságos tárlata Kodály énekkari műveinek. Az eseményen 

olyan művek is hallhatóak, amelyek a zeneszerző nyíregyházi látogatásának (1937. máj. 

2.) alkalmával is megszólaltak. Az est előtt emléktábla elhelyezésére került sor, mely 

Kodály 1926. évi nyíregyházi látogatásának állít emléket. 

KM tudósító: Kodály emlékek Szabolcsban. In: Kelet-Magyarország, 29. évf. 307. sz. 

(1972. december 31.), p. 10. 

Annotáció: Kodály Zoltán és Szabolcs-Szatmár megye kapcsolatát egy pályamunka 

dolgozza fel Fazekas Árpád helytörténeti kutató által. A cikk a kutatás eredményeivel, 

a zenetudós nyíregyházi látogatásaival és a megyében tett népzenegyűjtő munkájával 

foglalkozik. 

Fazekas Árpád: Kodály-emléktábla avatása Nyíregyházán. 1972. december 16. In: 

Szabolcs-szatmári Szemle, 8. évf. 1. sz. (1973. február), p. 97–101. 

Annotáció: Az emléktábla avatása az 1972. évi országos Kodály-pályázatnak az 

eredménye, mely dokumentálja a zeneszerző 1937. május 2-i, ill. az 1942. május 2-i 

Nyíregyházán tett látogatásait. Az eseményen felidézték a látogatások minden mozzanatát. 

1 1 6

Fazekas Árpád: Kodály Zoltán és Szabolcs megye feledésbe ment régi kapcsolatai. 

In: Az ének-zene tanítása, 16. évf. 3. sz. (1973), p. 115–121. 

Annotáció: Kodály Zoltán születésének 90. évfordulóján a Művelődésügyi Minisztérium 

Közoktatási Főosztálya és az Országos Pedagógiai Intézet által meghirdetett pályázaton 

ez a pályamunka jutalomban részesült, mely a zenetudós és Szabolcs-Szatmár 

megye kapcsolatait elemzi. 

Dancs Lajos: Népzenegyűjtés Szabolcs-Szatmárban. In: Szabolcs-szatmári Szemle, 

10 évf. 1. sz. (1975. február), p. 71–77. 

Annotáció: A cikk Szabolcs-Szatmár megye népzenegyűjtő- és népdalkutató tevékenységét 

összegzi, melyben jelentős szerepet játszik Kodály Zoltán is: hosszú ideig 

csak közvetve kerül kapcsolatba a megye népzenéjével. 1921 és 1928 között már határozott 

népdalgyűjtési szándékkal több ízben is megfordul a megyében. Gacsályban, Kocsordon, 

Komlódtótfaluban, Nagyecseden, Nagykállóban és Turricsén mintegy száz 

dallamot vesz fel fonográfhengerre. 

Tidrenczel Sándor: Kodály Zoltán Nyíregyházán. In: Könyvtári Híradó, 7. évf. 1. sz. 

(1980), p. 50–51. 

Annotáció: A cikk Kodály Zoltán születésének 100, halálának 15. évfordulójára emlékezve 

eleveníti fel a zeneszerző nyíregyházi közszerepléseit. 

Vikár Sándor: Éneklő gyermek Kodály kórusköltészetében. In: Pedagógiai Műhely, 

6. évf. 2. sz. (1980. június.), p. 91–97. 

Annotáció: Kodály művészetében a kórusmuzsika vokális formájának középpontjában 

a gyermek, az ifjúság áll. A cikk értékeli és elemzi a zeneszerző gyerekkarra írt 

darabjait. Emlékeztet arra, hogy 1937. május 2-án hangzottak az első Kodály-kórusok 

Nyíregyházán, ekkor láthatta a közönség Kodályt és hallhatta előadását „A vidéki város 

zenei múltja és jövője” címmel. 1942. május 2-án megismétlődött az „Éneklő ifjúság” 

hangversenye, melyen több mint ezer ember énekelt együtt… 

Vikár Sándor: Kodály Zoltán Nyíregyházán. In: Muzsika, 25. évf. 7. sz. (1982. július), 

p. 26–27. 

Annotáció: Kodály Zoltán Nyíregyházán tett látogatásait (1937. május 2., 1942. május 

2.) a tiszteletére megszervezett hangverseny színesíti: utóbbin a „Forr a világ”-ot 

Kodály vezényelte. A mester mindkét alkalommal elismerését fejezi ki Vikár Sándornak 

a „nyíregyházi úttörésért”! 

Vikár Sándor: Koncertek Nyírbátorban. Kodály emlékére. In: Kelet-Magyarország, 

39. évf. 186. sz. (1982. augusztus 10.), p. 2. 

Annotáció: A Nyírbátori Zenei Napok 1982. augusztus 7-i hangversenyén a 100 éve 

született nagy magyar mester, Kodály Zoltán emlékére szólt a Nyári este, a Budavári Te 

Deum és a Psalmus Hungaricus – felejthetetlen sikerrel! 

Bíró Éva: Zenei Világnap. Kodály centenáriumi ünnepségek megyénkben. In: Kelet- 

Magyarország, 39. évf. 226. sz. (1982. szeptember 26.), p. 10. 

1 1 7

Annotáció: Kodály születésének 100. évfordulójáról Szabolcs-Szatmár megyében 

különböző eseményekkel emlékeznek meg. A Zenei Világnapon Kodály-műveket szólaltatnak 

meg, de lesz kiállítás, emléktábla avatás, műveltségi vetélkedő, tudományos 

emlékülés stb. 

Dancs Lajos: Nyírségi és szatmári népdalok Kodály Zoltán gyűjtésében. In: Szabolcs-szatmári 

Szemle, 17. évf. 4. sz. (1982. november), p. 38–45. 

Annotáció: Kodály Zoltán népzenegyűjtő körútjainak állomásait, a lejegyzett dallamok 

szövegkezdeteit, az adatközlők nevét említi a cikk. A szatmári gyűjtés időpontjai 

és állomásai: 1916. – Kassa, 1921. okt. 30 – Kocsord, 1921. okt. 31-nov. 1 – Gacsály, 1921. 

nov. 2-3, 9 – Túrricse, Komlódtótfalu. A nyírségi gyűjtés időpontjai és állomásai: 1926. 

nov. 7 – Nagykálló, 1928. – Nagyecsed (Móricz Zsigmond unszolására). 

Vikár Sándor: Kodály Zoltán tanítványa voltam. In: Szabolcs-szatmári Szemle, 17. 

évf. 4. sz. (1982. november), p. 46–53. 

Annotáció: Vikár Sándor – egykori Kodály tanítvány – méltatja a zeneszerző kimagasló 

pedagógiai munkásságát, népzenekutató tevékenységét, emberi tartását és meghatározó 

személyiségét. Visszaemlékezik Kodály Zoltán Nyíregyházán tett látogatásaira 

és az alkalmakhoz kapcsolódó hangversenyek sikereire. Arra, hogy a zenetudós élete, 

működése példaként szolgál tanítványai számára. 

Vikár Sándor: A századik születésnap alkalmából. Kodály Zoltán és megyénk. Kodály 

tanár úr. In: Kelet-Magyarország, 39. évf. 291. sz. (1982. december 11.), p. 9. 

Annotáció: Vikár Sándor, mint egykori Kodály tanítvány tiszteleg a zenetudós, zenepolitikus 

és zenepedagógus munkássága előtt. A kodályi útravaló érvényre juttatása 

meghatározza Nyíregyháza zenei életét… 

Dancs Lajos: A századik születésnap alkalmából. Kodály Zoltán és megyénk. Háry 

– dallam Ópályiból. In: Kelet-Magyarország, 39. évf. 291. sz. (1982. december 11.), p. 9. 

Annotáció: A nagy magyar népzenetudós – gyűjtőútjai során 1916-1928 között – 

Szabolcs-Szatmár megye éneklő, adatközlő embereivel is több ízben közvetlenül találkozik. 

A gyűjtés körülményeire, helyszíneire és szereplőire emlékeznek a centenárium 

kapcsán. 

Nyéki Károly: Kodály és Szabolcs. In: Kelet-Magyarország, 39. évf. 190. sz. (1982. 

augusztus 14.), p. 9. 

Vidéki város zenei élete: Előadás Nyíregyházán / Kodály Zoltán. – In: Visszatekintés. 

1. köt. / Kodály Zoltán. – Budapest : Zeneműkiadó, (1982. – p. 71–74.) 

Annotáció: A tanulmány Kodály Zoltán 1937-ben, Nyíregyházán elhangzott beszédét 

tartalmazza. Arról szól, hogyan juthat közelebb egy vidéki város lakossága a magasabb 

rendű zenéhez a legkisebb áldozattal és a legnagyobb eredménnyel. Útmutatást 

fogalmaz meg az iskolai énektanítás sikeresebbé tételéhez. 

1 1 8

Bodnár István: Kodályra emlékeznek májusban. Zenebarátok megmozdulása Nyíregyházán. 

In: Kelet-Magyarország, 49. évf. 12. sz. (1992. január 16.), p. 1. 

Annotáció: Hármas Kodály-jubileumot ünnepelhet 1992-ben Nyíregyháza zeneszerető 

közönsége: a zeneszerző születésének 110, halálának 25. évfordulója mellett 50 évvel 

ezelőtt, 1942. május 2-án olyan nagyszabású hangversenyt rendeztek, melyen 1500 

énekes vett részt. A dalos-találkozót Kodály Zoltán és Bárdos Lajos is megtisztelte jelenlétével… 

Tarcai Zoltán: Kodály élő öröksége. In: Kelet-Magyarország, 52. évf. 52. sz. (1995. 

március 2.), p. 14. 

Annotáció: A Magyar Kodály Társaság Szabolcs-Szatmár megyei tagcsoportja 1985. 

márciusában alakult. A cikk rövid összegzése a társaság sikeres munkájának, visszaemlékezik 

a zeneszerző 1937-ben és 1942-ben tett látogatásaira. 

Kodály-emlékek Kelet-Magyarországon / Tarcai Zoltán. – In: Kodály-emlékkönyv 

1997 / Bónis Ferenc (szerk.). – Budapest : Püski, (1997. – p. 122–124.) 

Palotai István: Az a híres Kállai Kettős… Kodály évforduló Nagykállóban. In: Új 

Kelet, 3. évf. 261. sz. (1996. november 8.), p. 8. 

Annotáció: Kodály Zoltán nagykállói gyűjtőútjának 70. évfordulójáról emlékeztek 

meg Nagykállóban Tarcai Zoltán nyugalmazott tanszékvezető tanár, a Kodály Társaság 

megyei csoportjának vezetésével. A zeneszerző és népzenetudós 1921-ben járt először 

Nagykállóban, hogy lejegyezze a Kállai Kettős dallamait. A tánc felújításáról, előadásáról 

és előadóiról, hang- és képrögzítéséről ad összegzést a cikk. 

Bodnár István: Hatvan év után újra szól a dal. Méltóképpen emlékeznek Kodály 

Zoltán nyíregyházi hajdani látogatására. In: Kelet-Magyarország, 54. évf. 95. sz. (1997. 

április 24.), p. 2. 

Annotáció: Hatvan évvel ezelőtt, 1937. május 2-án Nyíregyházára látogatott Kodály 

Zoltán. A jubileumi hangverseny műsorában „A magyarokhoz” című mű hatvan év 

után újra megszólalt 400 énekes közreműködésével. 

Reményi Mihály: Az első Kodály hangverseny. In: Kelet-Magyarország, 54. évf. 102. 

sz. (1997. május 3.), p. 11. 

Annotáció: Az első Kodály hangverseny Nyíregyházán 1937. május 2-án zajlott le a 

városi színházban. A cikk visszaemlékezés a 60 évvel ezelőtti eseményekre. 

Margócsy József: Kodály Zoltán nyíregyházi látogatásának 60. évfordulója. In: Zeneszó, 

7. évf. 6. sz. (1997. június), p. 3. 

Annotáció: Kodály látogatásának 60. évfordulója alkalmából 1997. május 2-án a 

nyíregyházi színházban ünnepi megemlékezésre került sor. Emléktábla-avatás és jubileumi 

hangverseny zárta az ünnepi ülést. 

Tarjánné Palitz Rózsa: Akrobata vagy a világ legnagyobb pedagógusa volt a világhírű 

zeneszerző In: Kelet-Magyarország, 58. évf. 23. sz. (2001. január 27.), p. 9. 

1 1 9

Annotáció: A szerző, a nyíregyházi Felsőkereskedelmi Iskola tanára, az ötvenes 

években – osztálykirándulás alkalmával – Galyatetőn ismer Kodály Zoltánra. A véletlen 

találkozás egy életre szóló indíttatást jelentett tanárnak és tanítványnak egyaránt… 

KM tudósító: Névadó és szoboravató. In: Kelet-Magyarország, 58. évf. 289. sz. 

(2001. december 12.), p. 5. 

Annotáció: A világhírű zenepedagógus, Kodály Zoltán emlékének szentelt hangversenyterem 

névadó- és szoboravató ünnepség megrendezésére került sor a Kodály 

Zoltán Ének-zenei Általános Iskolában, Nyíregyházán. Az ünnepi hangversenyen – 

többek között – fellépett a Kecskeméti Kodály Iskola Énekkara is… 

KM tudósító: Felejthetetlen rendhagyó irodalomóra diákoknak. In: Kelet- 

Magyarország, 58. évf. 289. sz. (2001. december 12.), p. 7. 

Annotáció: Kodály Zoltán hetvenöt évvel ezelőtt Nagykállóba érkezett, hogy lejegyezze 

a híres Kállai kettőst. Ennek évfordulójára ünnepséget és rendhagyó órát rendezett 

Nagykállóban a Kodály Társaság megyei tagcsoportja és a református egyház. 

1 2 0

K Ö N Y V S Z E M L E 

MÓSER ZOLTÁN 

FELJEGYZÉSEK TAKÁCS 

GYÖRGY GYŐJTEMÉNYES 

KÖTETÉNEK MARGÓJÁRA 

A KANTÉROS, LÜDÉRC, REKEGŐ című, 600 oldalas gyűjteményes kötetét a Magyar 

Napló Kiadó jelentette meg 2004-ben. A három csángó faluban végzett gyűjtést tartalmazó 

könyvről azt kell röviden mondanom, hogy példaszerűen szép, alapos, „teljességgel 

tudományos” munka. E gyűjtemény anyagát mintegy tíz évig tartó barangolása 

során gyűjtötte páratlan szorgalommal az ország legszélén, a Csíki havasokban található, 

a helyiek szóhasználatából kölcsönzött fordulattal Hárompataknak elkeresztelt 

Kostelek, Gyepece és Magyarcsüngés falvakban élő ismerősöktől, barátoktól. Az itt olvasható 

mondák valóban tűnődésre késztetnek mindenkit, akit múltunk emlékei, az 

elveszőfélben lévő hagyományaink, a régieket megtartó hit érdekel. 

Ezek a mondák és legendák és (nem pejoratív értelemben vett) babonák mindig valós 

térben és időben, a mesélő és a hallgató közvetlen környezetében játszódnak – írja a 

szerző. Szent László királyunk táltosának patkónyoma a szemközti hegyen, egy 

kokojzabokor alatt rejtezik; a gonosz, „szellem mesterségek” járta erdő a falu fölött magasodik; 

a szomszéd nagyapja hajdan ebbe s ebbe a sziklába parancsolta az ördögöt, 

hogy azt „divó nagyságuvá” törje vagy éppen finom lisztté őrölje, mert csak úgy szabadulhat, 

s lám, még most is hallani, főként tavasszal, olvadás idején, hogy dolgozik a 

„paratika”; az „átokval eltett” aranykincs az elbeszélő nagynénjének pityókaföldjén 

gyullad ki hétévente tisztulatra; a szépasszonyok útja a szomszéd kaszálója mögött vezet; 

a tilón, seprün, szekérkereken járó boszorkány is a szomszédságban lakik, s csak 

„ehejt” találkozott meg – nem is olyan régen – egy éjjel egy falubeli emberrel. Mindez, 

egy-egy jobb mesélő száján, hallatlan szuggesztivitást képes kölcsönözni a mondáknak, 

kivált azért, mert e történetek a múltra utalva is nyilvánvaló folytonossággal a jelenben 

játszódnak, tanulságaik nem meseien ünnepiek, gyakran bizony nehézkes, kissé földszagúnak 

tűnő, ám alapvető igazságokat tanítanak. 

* 

1 2 1

Ezt a könyvet először lapozgattam, olvasgattam, majd jegyzeteltem s közben tanultam. 

Hetek óta ezt teszem. Most ezekből a jegyzetekből másolok ide néhányat szószedet 

formában, nem csupán ismertetés céljából, hanem továbbgondolás szándékával. Itt 

kell megjegyeznem, hogy számos itt olvasható részlet szószerinti átvétel a több mint 

száz oldalas bevezető tanulmányból. Hogy a rengetek belső idézőjel használata miatt 

szét ne essenek a szövegek, külön nem használok idézőjelet Takács György szövegeinél. 

Úgy célszerű, ha először a címhez fűzött magyarázattal kezdem. Az első a 

kantéros. 

A hárompataki csángó hitvilág talán legszövevényesebb része a boszorkányság. A 

hárompataki csángók – csakúgy, mint gyimesi, Úz-völgyi társaik, de akár a csíki székelység, 

vagy a moldvai csángó magyarság is – a szokott boszorkán, boszorkány, boszorkányos 

asszon kifejezések és a velük gyakran szinte egyenértékűként kezelt szépasszony 

mellett a rontással, bűvöléssel-bájolással, oldással-kötéssel, tejelvétellel és hasonló 

„nem Isten hírivel való”, tehát ördögi „paratikákval” foglalkozó személyeket kantéros, 

kántéros, gurucsás, guruzsmás, fermekás, buszkurja neveken emlegetik. A tapasztalat azt 

mutatja, hogy fentiek közül a kantéros, kántéros, valamint a kuruzslással összefüggő 

gurucsás, guruzsmás kifejezések magyar, míg a fermekás és a buszkurja elnevezések 

román eredetűek. A kantéros, kántéros elsősorban – de nem kizárólag –, olyan gonosz, 

ördögi eredetű természetfölötti erővel, hatalommal rendelkező személyt (többnyire aszszonyt) 

jelöl, aki „tudományát” a hárompatakiak archaikus hite szerint a marhák „elrontására”, 

tejük, szaporulatuk elvételére, valamint szerelmi bűbájra használja. 

A könyv másik nagy fejezetében a lidérc hiedelemalakjához kötődő kétszáz monda 

szerepel. 

A lüdérc 

a magyar nép hitvilágának egyik legszerteágazóbb hiedelem-bokorral körülvett természetfölötti 

lénye, amellyel már boszorkánypereink aktáiban is találkozhatunk. A magyar 

néphitben a lidérc legjellemzőbb három vonása a tüzes alakban való járás, a direkt 

szexuális vonatkozásokkal tarkított lidércszerető- és a segítőszellem jelleg. A lidérc 

alakjának legfontosabb változatai a lidérccsirke (iglic, ihlic, lüdérc, piritusz, mit-mitke, ördög), 

az apró emberke (piritus, piritusz, földi ördög, fődön föllü való ördög) és a fényjelenséggel 

járó ördögszerető (ludvérc, lucfir, lidérc, lüdérc, ördög). Az itteniek tudása szerint a 

lüdérc – hasonlóan a rekegőhöz – nem tiszta lélek, kirekesztett lélek. 

Hárompatakon és a környező vidéken a lidércnek szinte kizárólag az ördögszerető 

jellege dominál. A magyarság hagyományában széltében elterjedt segítő szellem vonása 

a hárompatakiak és gyimesiek körében az ördögszolga, paratika hiedelemkörébe olvadva 

él tovább. Általában jellemző, hogy a helybeliek a lüdércet – a szépasszonyokkal 

együtt – az ördög sajátos megjelenési formáinak, ördögkép lénynek tartják. A lüdérc, 

mint ördögszerető az ottaniak hite szerint a búslakodókhoz, búsulókhoz jár vizitbe. 

Erdélyi adatokból az derül ki, hogy a lüdérc az erőszakos halállal vagy szerelmi bánatból 

meghalt emberek lelkéből lesz. A lüdérc „pogán” nem is jó beszélni róla, mert 

megkerüli az embert. Különösen a boszorkányság kapcsán a keddi és pénteki napokon 

1 2 2

nem szabad a lüdércet sem emlegetni: „Nagyanyám mondta... hogy: Ne beszéljetek kedden s 

pénteken az ilyen lüdércekről s az ördögökről, me' akkor jelen vannak! Há' biztos, hogy 

odamejen vagy megjelen, vagy valami, na. Ezelött ugy vót, mondta. Ugyhogy nem szabad” – 

mondta egy adatközlő Magyarcsügésen. 

A címben szereplő harmadik fogalom a 

rekegı. 

A bevezetőből tudom, hogy a kísértetek egy, jobbára csak Hárompatakról és a Gyimesekről 

ismert megjelenési formája a rekegő. Erről először P. Daczó Árpád tudósított 

1981-ben megjelent dolgozatában. 

Daczó Lukács atya rövid írásának bevezető részében a rekegő elnevezéssel foglalkozván 

megállapítja, hogy annak alapjául a rekeg ige szolgál, amelynek első írásos följegyzése 

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint 1536-ból való, ahol a rekeg 

kifejezést a reg, regel, reget szavakkal együtt tárgyalják: „Hangutánzó eredetű szócsalád. 

Tagjainak alakja eredetileg kellemetlenül egyenetlen, szaggatott, rekedtes 

hangmegnyilvánulásokat jelenített meg.” Lukács atya saját háromszéki, gyergyói, 

bogdánfalvi, valamint gyimesi és hárompataki gyűjtései alapján a rekeg ige jelentéskörét 

is felvázolja. A kifejezés emberekkel kapcsolatban azt jelenti, valaki csúnyán kiabál, 

ordít, rikácsol, hangosan szitkozódik, ijedten, panaszosan, jajgatva sír, erőlködve bőg, 

szaggatott torokhangot hallatt, akadozva beszél. Rekegésnek nevezik a gyermeksírást, s 

ugyanígy a gyermeksíráshoz hasonlítják időnként a rekegő hangját is. 

Rekeg a borjú is, amikor bőg az anyja után, de rekegnek a marhák a legelőn, ha 

bőgni kezdenek, a verekedő macskák, a ragadozó madár fenyegette tyúkok, de némelyik 

vadállat is rekeg. A hárompatakiak szerint rekegnek a marhák, amikor hangosan 

ordítanak, bőgnek, ugyanígy a pulyka, amikor csáffog. Rekeg a társát kereső hiúz, az őz 

, kivált az anyját hívó őzgida, a bagzani készülő róka, de a madarak, különösen a baglyok 

is rekegnek a hárompatakiak szerint, amikor csuful csinálnak, csuful elsikójtsák 

magikot, vicsognak, vacsognak, furcsán kikirílnek, üvejtenek, hühöjtöznek, csuful ühődöznek, az 

égen szállva kováncsolnak. (Rögtön egy szótárt is meg lehetne tölteni ezekkel az eltűnt, 

elcsángált szépséges szavainkkal. Úgy nézem ezeket, mint múzeumi leleteket.) 

Szépasszonyok, tündérek, villık 

A szépasszony kifejezés történeti forrásokban először 1565-ben fordul elő, ekkor egy 

kolozsvári boszorkányper aktáinak latin szövegében bukkanhatunk a gyermeket 

„megváltó” asszonyokra alkalmazott pulcrae mulieres, azaz szép asszonyok szóösszetételre. 

Néhány iratban a későbbiek folyamán is előfordul a kifejezés. Kifejezetten szépaszszonyok 

szerepelnek néhány helyen a szegedi boszorkányperek aktáiban is. Ezzel a hiedelemmel 

és a szépasszony alakjával számos tanulmány és szerző foglalkozott. Ezek 

közül a következőket kell okvetlen itt megemlítenünk: Ipolyi Arnold, Kandra Kabos, 

Lugossy József, Kálmány Lajos, Róheim Géza, Kiss Géza, Gunda Béla, Zentai Tünde, 

Dömötör Tekla, Diószegi Vilmos, Salamon Anikó, Bosnyák Sándor, Pócs Éva, Grynaeus 

Tamás és mások bővítettek, árnyalták dolgozataikkal a szépasszonnyokról kialakított 

képet. 

1 2 3

Zentai Tünde szerint a szépasszony gyűjtőfogalom, amelynek magját a tündér és a 

boszorkány kontaminációja alkotja. A szépasszonyok az egykori tündérek árnyoldalát 

őrizték meg napjainkig. Amint Pócs Éva írja, alakjuk „a tündérek boszorkányosodási folyamatában 

általában közbeeső fázisnak tekinthető.” 

Ha az ember egy hárompataki vagy gyimesi csángót a szépasszonyok felől kérdez, 

először szinte biztosan a forgószélre asszociálnak, egyéb megjelenési formájuk, tevékenységi 

körük csak ezután kerül szóba. „A forgószélben járó szépasszonyok alakja ugyanígy 

szerepel a székelység és a románság archaikus néphagyományában is. Nyilvánvaló, hogy 

a hárompatakiak szépasszonyokkal kapcsolatos hite – már pusztán az ide költöző családok 

eredete miatt is – mindkét irányból jelentős impulzusokat kapott annak idején. Az 

alighanem eredetileg sem vegytiszta" tündér-, szépasszony- és boszorkányképzetek a 

magas hegyek közé zárt kis közösségekben azután olyan sajátos elegyet hoztak létre, 

hogy ember legyen a talpán, aki kibogozza, a szépasszonyok állandó változásban is lévő 

tulajdonságkörének egyes elemei pontosan melyik előképre vezethetőek vissza. 

A szerb, horvát, szlovén tündérek neve, a néhány évszázada még a keleti szlávoknál 

ugyancsak elterjedt vila (t. sz. vile) is feltehetőleg egy szél, forgószél jelentéssel bíró 

kifejezésből ered. Azért is örültem ennek a felvetésnek, mert ezen adatok fényében talán 

elfogadható az a nézet, hogy csak a Zoborvidéken (vagyis a magyar szlovák nyelvhatáron) 

megmaradt virágvasárnapi villő, villőzés is szláv átvétel lehet, s mivel itt leányok 

a villőzők, a tündér szóból való átvétel helyénvalónak látszik 

* 

Tündérek alakja, eredete, a velük kapcsolatos hiedelmek engem is régóta foglalkoztatnak. 

Ezért hadd idézek Ipolyi Arnold Magyar Mytológiájából (1854), a Tündérek című 

fejezetből néhány hosszabb részletet. 

Tündéreinkrőli népies hagyományinkban [oly] képzettel találkozunk, mely nékik 

egy külön, éspedig csodás szépségű arany boldoghont és lakot, tündérvilágot, Tündérországot 

tulajdonít, ... szerintük a távoli messzeségben, tengeren éspedig az Óperenciás 

tengeren túl, hová az út réz, ezüst és arany egymásra következő erdőkön és hasonló folyók 

mellett, meg az üveghegyen át vezet, létezik a tündérhon, ... de legtöbbnyire az 

egy külön saját bájos világként festetik, mint a Tündér Ilona-i mesékben, hol tág mezőkön 

állnak a tündéri városok, csodás ékességű kertjeikkel..., mindezen bájos helyek a 

tündéreknek csupán egyes tartózkodási helyei, a mesékben a tündéreknek, úgymond, 

feketevárosa, vagy a tündéri változóhely, változóvár, hol a tündérek csak nyáron laknak... 

még ezen túl, sziklák és havasok megett, ahová a hős királyfi is csak tündéri bűv 

által érhet, létezik a valódi Tündérország. Élénken tudja ezt ismét a mese: szerinte az a 

réz-, ezüst-, aranyerdőn túl, mintegy mennyország nyílik a halandók elébe, a belejövők 

szépek lesznek, mint az angyalok, a fákon ragyogó csillagok teremnek, alattok ezüstforrások 

folydogálnak, fehér madarak csodásan énekelnek, itt még a varjúkárogás is fülemile 

ének, és a cigányleány is angyal; aranyoroszlán áll őrt, aranybokrok között fénylik 

a tündérpalota, a fényes termekben nagy vendégeskedésben, aranypadokon ülnek, 

aranytálakból aranykésekkel és villákkal aranyrécéket, pulykákat és ökröket esznek, 

szolgálva aranyzsinóros néptől. A réz-, ezüst és aranyerdőkből ablakaikra madarak re- 

1 2 4

pülnek, és megkezdik a zenét, minőt emberi fül nem hallott, mire a tündérek táncra 

kelnek, forognak mint a gondolat 1 

Így történt 

A kötetben olvasható túlvilágjárásáról itt, a Tündérország felidézése után szólnék. Ez a 

két oldalas leírás nekem több mint hiedelemmonda: novella, filmre való történet, értékes 

művelődéstörténeti adat. Épp a kórházból hozta volna haza veje és leánya Tímár 

Györgyöt, amikor váratlanul rosszul lett – nem kapott levegőt – és elájult, és csak két 

nap múlva ébredt fel. Amit elmesél odaátról, az rokon Tar Lőrinc pokoljárásával. 

Tar Lőrinc magyar földbirtokos 1411-ben történt írországi pokoljárásának történetéről 

és legfőképpen a Szent Patrik ír nemzeti szent barlangjában megtapasztalt élményeiről, 

látomásairól több forrás is beszámol, amelyeket a túlvilági látomásköltészet szöveges 

emlékei között tart nyilván az európai kultúrtörténet. Fennmaradt az a vallomásszöveg 

is, amit maga a magyar nemesember diktált egy dublini királyi jegyzőnek. Tinódi 

1552-ben nyolc versszakban számolt be ezekről a látomásokról („Énekben hallottam, 

vagy volt, vagy nem volt, / Tar Lőrinc hogy pokolba bément volt”), és egyebek között leírja 

azt is, hogy Tar Lőrinc a pokolban látta Zsigmond király előkészített tüzes nyoszolyáját, 

amit hazatérte után jelentett a királynak, aki templomot építtetett, hogy „ágyát a 

pokolból kiiktassa”. 2 

Tar Lőrinc életéről keveset tudunk. Tinódi 1552-ben nyolc versszakban számolt be 

Tar Lőrinc pokoljárásáról, de Szent Patrik barlangjában megtapasztalt élményekről, 

túlvilági látomásokról több forrás is beszámol, Fennmaradt az a vallomásszöveg is, 

amit Tar Lőrinc szóbeli közlése nyomán Jacobus Yonge dublini királyi jegyző fogalmazott 

meg. „E becses kézirat értéke azáltal csak nőtt, hogy az oklevélátírások gyakorlatához 

hasonlóan Yonge, királyi jegyző belefogalmazta művébe Tar Lőrinc saját kezű feljegyzését 

is – írja V. Kovács Sándor irodalomtörténész. Ebben a pokoljáró hős arra a 

kérdésre válaszolt három pontban: mi vezette őt elhatározásában. Ezek a következők: 1. 

Én úgy tudtam hallomás és olvasás útján, hogyha valaki a katolikus vallás tanaiban kételkedik, 

s elmegy Szent Patrik Purgatóriumába, minden kétsége megszűnik. Márpedig 

én kételkedtem abban, hogy a lélek létezik. Most azonban már hiszem, hogy 

csakugyan van lélek. 2. De meg az is ösztönzött, hogy felséges királyomnak elmondhassam: 

láttam ám a sokat emlegetett Purgatóriumot. 3. S végül: sok embertől hallottam, 

hogy az írországi szentek mennyi mindenféle csodát műveltek, miért is személyesen 

akartam ezekről meggyőződni.” 

Ehhez az ismert személyhez hasonló az ismeretlen gyimesi Tímár György túlvilágjárása 

is. Erről bátran mondhatom, hogy olyan, mint egy mai űrutazás, és olyan, mintha 

egyik középkori kódexünkben feljegyzett látomás volna. (Ezért is mondom, hogy nem 

akármilyen film vagy filmrészlet elkészítésére alkalmas vázlatot is látok benne.) Megpróbálom 

röviden összefoglalni az elmondott szavait. 

1 

In: Az ősi magyar hitvilág. Gondolat Kiadó, Budapest, 1971. 164-67. p. 

2 

Magyar Néprajzi Lexikon V. 1982. 212–213. p. 

1 2 5

Egy hágón kellet felmennie, s amikor kiért a tetőre, ott látott egy nagyon hosszú, virággal 

teli asztalt. Ennek hátánál angyalok voltak, tiszta fehérben. Meg is számolta, öszszesen 

tizenketten voltak. (Sem a szám, sem a szín nem véletlen!) A virágcsoport (az 

asztal) végén egy fekete ruhás nő állt, később papi öltözetben, aki azt kérdezte, hogy 

mit keres itt A válasz: „itten én es vigyázkodom.” Erre megfogta a balkezét és mint 

Dantét Beatrice, vezette egy sík mezőre, ahol öregebb és fiatalabb nők voltak, akik földre 

borulva imádkozták az Üdvözlégyet. Innen tovább vezette őt virágos mezőkön és lehelőkön 

át egy nagy térre, ahol férfiak térdeltek: ők a Miatyánkot imádkozták. Tovább 

menve láttak egy barna házat Ez volt a tisztítótűz, bent nagy hajú és fogú emberekkel. 

A hegyoldalban egy gyönyörű, szép aranypatakot vett észre: „hogy mennyország vót, 

mi vót, én azt má’ megmondani tisztán nem tudom.” Míg az előző helyre nem, ide 

azonban be szeretett volna menni, de azt a választ kapta, hogy ő oda nem mehet, mert 

vissza kell mennie oda, ahonnan jött. 

Egy kőzár elmozdítása után egy tenger tűnt elő, s annak szélén, egy vízmosta vágathoz 

hasonló szűk helyen kellett vigyázkodva visszafelé mennie: arra kellett figyelnie, 

nehogy egy hullám elsodorja. Mert jött is az a hullám: olyan nagy volt, mint egy 

épület. „S én bemértem, hogy az körő’belől egy métervel hátrébb esik le., hogy engem 

visz, belekap. S akkor én megugrattam magam visszafelé. S ha megugrottam, akkor a 

kórházba’ seggreültem! Akkor a doktornék aszmongyák: Timár bácsi! Negyvennyolc 

órája, hogy várjuk magát, hogy ébredjen, s maga ügyesen seggreűlt! Mi van magával 

Mondom: Egy hullám el akart kapni. Igy történt.” (Tímár Györgyöt a végén egy másik 

hullám azért csak elsodorta: még abban az évben meghalt. ) 

Szakállas farkas 

Az ördög kísérő állatairól szólván, bevezetőjében Takács György kitér a szakállas vagy 

küldött farkasra is. Fazakas Istvántól való rövid meghatározás szerint: szakállas farkas 

– más néven küldött farkas, csordás farkas vagy farkaskoldus, farkassá válni tudó ember, 

általában pásztor. 

A farkassá változás hiedelmével a boszorkányperek feljegyzéseiben is találkozunk. 

Egy 1653-as jegyzökönyvben az olvasható a Narday csordásról, hogy „Boszorkánj 

Szombathelnél Czardat eörzet ott az Farkassokal megh szagatta az Marhakat, az 

Eördög segitsegeuel, a miat el köllett jüny, és emberek jütek utána es reays keresttik.” 

Dógos Jutka elleni tanúkihallgatáson jegyezték fel, 1743-ban: „e fatens éczakának 

idején elő álom tájban kint feküdt a Tomáczban, látta hogy jön farkas képiben, megh 

szolétya gondolván, hogy a Mészáros kutyája...” 

A szokásokat összegyűjtő könyvében Kertész Manó a boszorkánnyal, boszorkánysággal 

kapcsolatos hiedelmek között szól a küldött farkasról. Egy 1759-es följegyzés 

alapján idézi a Veszprém megyei Vaszar községből való Horváth János lóőrző perét és 

a vádat, amely szerint „a boszorkánysággal vádolt személy farkas képében is járt (...) 

Tudálékos létére, vallották, az ebek sem ugatták meg, mert olyan volt, mint a valóságos 

farkas, az olyan színes farkas volt, és ezért tudott annyi juhot elpusztítani. Az embertársai 

jószágát farkas képében pusztító boszorkányt tehát – ahogy az előző periratból is 

kiderül – a régiség küldött farkasnak hívta." 

1 2 6

Ha a fogalom idegenből származik is, de a küldött farkas nevének eredetét nagyon 

is magyarnak tudja Kertész Manó, mivel az európai nyelvekben nem találni párját. 

„Vagy azért nevezhették el az ilyen farkast küldött farkasnak, mert az ördög küldi az 

emberiségre, vagy azért, mert a boszorkányt más ember is elküldhette, hogy haragosának 

a jószágát pusztítsa.” 

Gönczy Ferenc egyik írásában a Göcsej vidéki hagyományban fellelhető hiedelmeket 

sorolja fel. Előtte így határozza meg a csordás farkas fogalmát: „ez olyan farkas, 

amely a néphiedelem szerint emberből lesz. Az ember bizonyos körülmények között 

egyszerűen átváltozik farkassá és tetszése szerint többnyire vissza is nyerheti rendes 

emberi alakját. E hiedelem valószínűleg a lélekvándorlás eszméjéből eredt, mely szerint 

minden egyes bűnnek bizonyos állati alak felel meg. A vérszomjas, gonosz ember farkas, 

a kevély a páva, a parázna a kakas stb. alakjában bűnhődik. A német mítoszokban 

az isteneknek állattá való átváltozása többször fordul elő. 

A farkassá való átváltozás hiedelme a régi görögöknél és rómaiaknál is megvolt. 

Már Hérodotosz is megemlékezik egy néptörzsről, a neurokról olvashatjuk J. Grimm 

német mitológiájában –, akiket a szkíták közt lakó hellének varázslónak tartottak, mert 

ennek a népnek mindegyike esztendőnként néhány napra farkassá változott, de aztán 

megint emberi alakot öltött. Az ilyen emberből lett farkast farkas-embernek hívták. 

Göcsejben élő emberek azért válnak farkasokká, hogy ellenségeiken bosszút álljanak 

és farkasok képében lophassanak. „Különösen gyermekek, pásztorok és ezek feleségei 

szoktak csordás farkassá változni. (...) Majd minden falunak megvan a maga 

csordás-farkasa. (...) Ennek a kellemetlen jószágnak a mi néphitünkben e szerint három 

neve mutatható ki: farkas-koldus, csordás- és küldött farkas.” 

A csordásfarkasnak tartott farkast bizonyos tulajdonságok megkülönböztetik az 

igazi farkastól: jobb szaglása van, hasa fölül, háta alul helyezkedik el stb. A farkassá 

változást meg lehet akadályozni: pl. ember alakjában tüzes vassal háromszor keresztet 

sütnek a hátára. 

A csordásfarkasról szóló hiedelemmondák legnagyobb része: az átváltozással kapcsolatos 

áruló balesetekről szól: a farkason vigyázatlanságból rajta marad emberként 

viselt öve: a feleségét farkas képében megmaró pásztor fogai között visszaváltozás után 

is látható az asszony kötényének, kendőjének darabja stb. 

Ez a hiedelem azért érdekelt engem, mert ezt dolgozta fel Tompa Mihály verses 

népregéje is, a SZAKÁLLAS FARKAS, és ez az alapja Szőcs Géza a BALLADA ÉS 

KÖRNYÉKE című, különös, két sávon futó költeményének is. 

Minderről azért szóltam, mert néhány mondában különös külsejű kutyák szerepelnek, 

mint gonosz szolgák. Miután a kutya alakú szolgák az emberboszorkány fiai, feltehetően 

ők maguk is emberek, akik csupán a rontó cselekedeteik idejére változnak kutyává. 

A kutya egyébként a farkas közeli rokona. Minden mitológiában az alvilág, a 

pokol képzetei társulnak hozzá. 

A gonoszok, tisztátalanok gyakran jelennek meg kutya képében (pl. boszorkány, 

kutyafejű tatár stb.). A purkulics föld alatti kutya, ami felfalja a Holdat. Az erdélyi Mezőségen 

általánosan elterjedt – ebben az előfordulásában minden bizonnyal román ere- 

1 2 7

detű – prikulics-hiedelemkörben a prikulics (purkulics, trikolics stb.) emberből lett kutya, 

ami csak akkor változhat vissza emberré, ha állat alakjában megsebzi valaki. 3 

„Ki kutya, a templomból!” Ez a tréfásan komoly figyelmeztetés annak szól, aki nem 

kellő tisztességgel öltözködve jelenik meg, vagy nem illendően viselkedik valahol, például 

a templomban. Azért idéztem ezt a közmondást, mert az itt látható székesfehérvári 

kutya ábrázolás Szent István-kori királyi bazilika területén került elő. Jelentését sokáig 

nem értettem. Milyen jó, hogy a hiedelmekben előkerült, s azok alapján megkockáztatom, 

hogy valószínűleg a gonosz megtestesítőjeként faraghatták meg a névtelen szobrászok. 

Egyébként a kutya több funkcióban is kapcsolódik a boszorkányhiedelemhez és 

kettős szerepet tölt be: maga az átváltozott boszorkány, illetve az emberboszorkány kutyája, 

aki megtámadja, megharapja a megrontott személyt. Mindkét szerepében megmarad 

a hiedelmbeli funkciója mellett élő, hús-vér, de rontó állatnak. 

„Az egyházi demonológia szerint a boszorkány az ördöggel, a sötétség, a pokol 

urával köt szövetséget. A fekete kutya az ördögöt, a hitetlenséget személyesíti meg. Mint 

a hárompataki mondákban is, ahol ráadásul – és nem véletlenül – mindig két egyforma 

fekete vagy veres kutya szerepel. 

Hölgy-menyét 

A könyvet lapozva egy alig látható kép mellet időztem el sokáig. Ez a különös kép a 

szépasszony, illetve a menyét „vevődésére használatos guzsalyról” készült Kosteleken, 

az egyik istállóban. A bevezető tanulmányból megtudhatjuk hogy a balkézt siritett kicsi 

guzsalyt – általában hasonlóan arasznyi méretű cséppel együtt – a menyét eltiltására is 

használják a helybeliek. A menyét távol tartása nagyon fontos, hiszen ha ez a mérges 

harapású állat megmarja, megszopja a tehenet, a tőgye leszárad, az állat gyakran el is 

pusztul. A magyarság hitében a menyét alakja a menyével, a menyecskéével fonódik 

össze.. A menyétet Zala és Somogy megyében hajdan általánosan menyétasszonynak 

hívták, s többek között menyét-asszonnak, mönyed-asszonynak, szép asszonnak is mondták.(Erről 

az ÚMT 3. kötetében számos adat olvasható.) 

A szépasszony-menyét kapcsolatra vonatkozóan feltétlenül megemlítendő, hogy a 

menyecske-menyét viszony a román nyelvben és néphagyományban is ugyanaz. (A 

menyét és a menyasszony régi kapcsolatára egy talaborvölgyi rutén lakodalmi népszokás 

is utal.) A szépasszonyokkal rokon észak-magyarországi tündéralak elnevezése is 

általában: menyecske. Gunda Béla sommás megállapítása szerint „Csíkban a menyét neve 

szépasszony". 

Nekem erről rögtön Leonardo híres festménye, A menyétes hölgy jutott eszembe. A 

festő egy középkori természetrajzból, a Bestiáriumból jegyezte ki ezt a mondatot: „A 

menyét inkább a vadász kezére adja magát, semhogy bemeneküljön egy mocskos lyukba 

és foltot ejtsen szépségén.” 

3 

Tánczos Vilmos: Folklórszimbólumok. Kolozsvár, 2006. 42. p. 

1 2 8

A kora középkori Physiologus pedig ezt írja a menyétről: „A Törvényben ez áll: Ne 

egyél a menyétből, és semmiből, ami hozzá hasonló. (Lev.11,29.) A Physiologus szerint a menyét 

a szájával fogan meg a hímtől, és vemhessége végén a fülével szül. Bizony rosszul 

teszik, akik a fülükön át szülnek. 

Vannak néhányan, akik a gyülekezetben a mennyei kenyérből esznek, és eltávozván 

kivetik a fülükből az Igét, akárcsak a tisztátalan menyét, és mint a siket áspis, fülüket 

bedugják.” 

A menyét és a fehér hermelin (ez látszik a Leonardo képen ), pontosabban ezek 

bundája Szűz Máriát és más szűz szentek mellett a tisztaságot, a szűzességet jelképezi. 4 

A ’hölgy’ szavunk először a Váradi Regestrumban fordul elő (előkelő) nő, menyaszszony 

jelentésben. Egy 1395 körüli oklevélben pedig mint 'hermelin(prém)'. A 

MNyTESz szerint a hölgy szavunk ősi örökség a finnugor korból; amelynek jelentése 

kisebb prémes állat nyösténye lehetett. A 'nő, nőstény' és a 'menyétféle állat' jelentések 

összefüggése többféleképpen is magyarázható. Valószínű, hogy a szó eredetibb 'nő, 

nőstény' jelentéséből kell kiindulnunk, amely a rokon nyelvi megfelelők alapján is korábbinak 

látszik. Leányt, asszonyt jelölő szónak menyétféle prémes állat nevére való átvitelét 

nemcsak a magyarban példázza több más eset is, hanem számos más nyelvből is 

van rá példánk; vö. ol. bellula, donnola; fr. belette·sp. comadreja; óang. fairy: 'menyét' [tkp. 

'nő, szépasszony; szépecske, asszonyka']. 

A nő és a menyét azonosítása azon az ókori görögöktől kezdve megtalálható – és 

Európa-szerte elterjedt – hiedelmen alapulhatott, amely szerint a menyét bűvös hatalmú 

nővé, nimfává, tündérré változhat. Hogy a magyar szó jelentésfejlődésében ennek a 

mesemotívumnak volt-e szerepe, az tisztázatlan; a jelentésváltozás ugyanis némileg 

másképpen, a fiatal nő és a menyétféle állat egyező tulajdonságai (karcsúság, kecses 

mozgás stb.) alapján is megtörténhetett. A finnugor megfelelők alapján arra is lehet 

gondolni, hogy a 'nő' – 'menyétféle' jelentésfejlődés kezdő mozzanatai igen régi időkre 

is visszanyúlhatnak. A változás létrejöttében jelzős kapcsolatból való elvonás is közrejátszhatott; 

erre példa. a hölgymenyét összetett állatnév. 

Tükör a lókoponyán 

Azt olvasom, hogy a szépasszonyok távoltartására használatos még, többek mellett az 

esetenként homlokára vagy szemgödreibe tett tükörrel is felvértezett lókoponya, esetleg 

marhakoponya. P. Daczó Árpád Lukács ferences atya, aki 1973 és 1978 között plébánosként 

szolgált Hárompatakon, idős kosteleki híve, a butikó lábú Gerczuly Miklós 

„Sánta” tapasztalatait örökítette meg a szépasszonyok elleni védekezésben használt 

tükrös homlokú lókoponyáról, amelyet nemcsak az istállóba akasztottak be a régi öregek, 

mert a lókoponyától a legerősebb szépasszony is félt, hanem oda is akasztották a 

lókoponyát a kerítésre, hogy védje az életet. De még legjobb volt, ha hosszú karóra tűzték, 

mert úgy az egész életet belátta. 

4 

A keresztény művészet lexikona. Bp., 1986. 123. p. 

1 2 9

Ugyanígy védekeztek hajdan az állatokat járó szépasszonyok ellen a gyimesi és Úzvölgyi 

csángók, de a gonoszűző lókoponya, amelytől a tündérek különösen félnek, ismert 

a románság és a délszláv népek körében is. 

Medvezsoltár 

Közel 30 éve készült egy fesztiválon az itt látható felvétel egy Bulgáriából érkezett 

folklór csoport egyikéről, akik ebben a maszkban, csoportosan járták az utcát, tipegtektopogtak 

és emlékeim szerint egy dob is volt náluk, de mást nem csináltak. Most a 

maszkon lévő tükör miatt mutatom meg, mert nagy valószínűséggel értem a jelentést. 

Ugyanaz érvényes a másik képre is. 

1 3 0

Alfalu 

Tavaly Gyergyóban, Alfaluban járva a tetőcsatornák végén, az eresz alatt különösen 

cifra, tükrös csatornakönyököt (a képen jól látszik, már ha pontatlan fogalmat használtam, 

hogy mi ez), fényképeztem. Törtem sokat a fejem, hogy miért a tükör, s most már 

Takács György tanulmánya alapján valószínűsíthető, hogy ugyanaz az értelme volt, 

mint amit megőrzött a hárompataki csángó hagyomány. S ami alapján, én a tanult ember, 

mindent megértettem. 

Vallomások 1. 

A bevető tanulmányban szép vallomást olvashatunk arról, hogy mindaz, ami a csángó 

hiedelemmondákban hallható, az tökéletesen igaz és mélységesen emberi. „Igaz, vallom, 

dacára annak, hogy a hiedelem szó jelentése újabban a babona felé tolódott, ami 

érthető, ha röviden azt mondom: babona csak az, aminek egykori jelentését már nem 

ismerjük, az egykor diadalmas szépségű hitvilág pedig ma már csak összefüggéstelennek 

tűnő töredékeiben él, s ezeket a töredékeket, a hajdan tiszta fényben úszó hiedelem-katedrális 

ránk maradt, aprócska törmelékeit, maradványait összerakosgatni nem 

tűnik éppen egyszerű feladatnak.” 

1 3 1

Ez a szép vallomás eszembe juttatta a költő Juhász Ferenc azon sorait, amelyben a 

hajdanvolt középkorunkról szólván megemlíti, hogy azt is leginkább töredékekből, romokból 

kell összeraknunk: 

„Mert mi maradt e Kő-Hitből, tiszta és káprázatosan tömör, okosan fönséges Akkori-Lét-Bizonyosságból, 

a Hajnalcsillagként-világító Magyar Középkorból, Középkori 

Alakulás-Magyarországból, ...az Egymásra-épűlt Időből A kőbefaragott Hitből, Bizonyosságból 

és Reményből A népi, a román-stílusú, a gótikus csipkézetű Kő- 

Fönnmaradásból, Kő-Dacból, a Szent Kő-Kötésből Csak tört, összezúzódott, összezúzott, 

szétkalapált, fölégetett, berombolt és lerombolt, beomlott és önmaga kőcsöndjébe, 

füves, penészes és mohás kő-dermedtsége szálkái, gödrei és üregei közé hullt kő, kő, 

kő, puszta, puszta kő, s valami Maradék Áldott Megmaradottsága! Bizonysága Hatalmas 

Teremtő Erőnknek, Hitünknek és Tudásunknak, hogy nem voltunk és nem lehettünk 

kevesebbek, mint Európa nálunk-szerecsésebb népei, nemzetei, hazái, országai, 

történelmei.” 

Vallomások 2. 

A hárompataki csángók hagyományos kultúrájáról szólva a szerző megállapítja, hogy a 

felső- és középloki gyimesiekénél is erősebb román hatás tapasztalható e három faluban. 

Ez a hatás nem érinti az elsősorban anyaágon öröklődő archaikus imák világát, de 

megmutatkozik a viseletben, a hitvilág egyéb részeiben, pl. a ráolvasó gyakorlatban 

vagy a mondaanyagban. Utóbbiban például éppúgy szerepelnek a magyarság szakrális 

történetének nevezetes alakjai, Szent László, Szent István, Szent Imre herceg, Mátyás 

király, mint a balkáni eredetű román folklórelemek, mondjuk az urszitával 5 vagy a 

fermekával 6 kapcsolatos hit. Ez a kettősség, és az annak mélyén megbúvó őseredeti 

egység, amelynek forrása nem csupán a hosszú egymás mellett élésből fakadó kölcsönzésekben, 

átvételekben, de talán a helybeli lakosság magyar és román ősei körébe hoszszú 

évszázadokkal ezelőtt beépült törökös és egyéb keleti népek (bulakok, besenyők, 

torkok, kunok, berendejek, jászok, úzok, tatárok) 7 hagyományának termékenyítő hatásában 

is keresendő, adja az igen archaikus elemekkel szaturált hárompataki hitvilág és 

a belőle kinövő hiedelemmondák különös, eleven burjánzó, ezerarcú szépségét. 

A hárompataki mondakincs szépségét alapvetően meghatározzák a benne kavargó 

magyar és román őshitből táplálkozó elgondolások. Mind a magyarság, mind pedig a 

románság archaikus hitének mélyén él a hajdani, egyes részeiben máig világló táltoshit, 

5 

urszíta – rom. ursită: sors, végzet 

6 

fermeka – rom. fermeceă: rontás 

7 

A torkok nem mások, mint az oguzok, az orosz forrásokban ezen a néven jelennek meg. A bulakon nem pontosan 

tudjuk, kiket kell alatta értenünk. Egy biztos, a karlukoknak volt egy bulak nevű törzse, Rásonyi szerint 

ez a törzs más, bolgár törzsekkel együtt valahogy a Balkánra keveredett és az Anonymusnál szereplő blak 

az tkp. nem is = vlach (= román), ahogy általában a magyar őstörténészek gondolják, hanem egy török népre 

vonatkozik. Berendej a 12. századi orosz forrásokban a kunokkal (kumanokkal) együtt említett törzs neve, 

mondja Rásonyi egy 1938-as cikkében. Szerinte a szóvég egy i-nek felel meg, vagyis berendi. Vásáry szerint 

a berendej egy kipcsak törzs neve az orosz forrásokban. 

1 3 2

a régi elődök samanisztikus elemekben sem szűkölködő hagyományos vallása, amely – 

a környező vidék néptörténetének viszonylagos ismeretében elmondható – gyakran 

konkrét genetikus eredetében, gyökereiben sem tér el egymástól. A gyakran csak a felszínen 

különböző régi világképek Hárompatak vidékén találkozva sajátos elegyet alkottak, 

hiszen az oltalmat nyújtó patakvölgyekbe sokfelől érkezett hajdani ősök maguk 

sem igen firtatták, ki honnan jött, s erős a gyanúm, hogy a pap, a templom és a szentségek 

szokott elérhetőségének hiányában a különböző varázseljárásokat, praktikákat, de 

még az imádságokat is meglehetősen utilitarista módon foghatták fel, aligha törődtek 

vele, honnan ered valami, hallottak-e róla azelőtt, ha kényszerült helyzetükben rövid 

távon hasznosnak ítélték. 

* 

A sokat emlegetett régi öregek világa általános vélemény szerint más volt, mint a 

ma élő embereké. Alapvetően, gyökeresen: más. Mások voltak az emberek és más volt a 

világ is akkor, amikor az Úrjézus Krisztus Szent Pétervel a földön járt, még alig tűntek 

el az eredetmondák óriásai, mindennapos volt az angyalok és a gonoszok látogatása, 

akikkel – csakúgy, mint a Jóistennel vagy sokszor bizony kissé bumfordin vidor, máskor 

félelmetesen komor, bosszúálló szentjeikkel, a híd alatt bújkáló Bolond Trifánnal 

vagy a Szent Andráskor gyülekező farkasokat vezérlő Páduai Szent Antallal – közvetlenül 

érintkeztek a „régi ősek”. Mert nyitott volt a régiek világa: fölfelé és lefelé egyaránt 

nyitott. A megérzések, a sejtelmek, az utódokban csak néha fel-felsajduló titkos 

érzések ármádiája hatotta át életüket, hajlította mindennapjaikhoz az eget és a poklot. 

Képességeikről, tudományukról csodálattal emlékeznek a kései utódok, mint például 

kosteleki „Pentelán” Lázár is: "Ezelött vót sok minden. Az ezelötti öregek sokmindent tudtak. 

Olyat tudtak, hogy annyit máma nem tud senki. Ők valamikor, tudja, indult a kereszténység, 

mindent felfogtak, s azután, tudja, elhanyagoltak mindent. Itt vót egy öregasszon, s itt örmények 

vótak valamikor, az övék vót az a hely, a marhák ott nyároltak. Este lehajtott, egy bornyu elmaradt. 

Nem kapta meg. – Hadd el, me' megkapod te! Hátrament a ház hátához, ott egy bodzafa 

vót. Elévett egy kést, a bodzafába belészúrta. Ott berbetélt, vagy micsinált, de sohase tanitotta 

meg. A bornyu ugy bőgött odaki, mind a huzat. – Na, eredj csak ki! Látod, hogy hol van. Na, ezt 

most csináld meg! Ilyen vót valamikor. 

Az ısök hite – a maiak élete 

A csángóság archaikus hitében élő lélekalakok, a mondákban is szóba kerülő rossz szél, 

a szépasszonyok hordozta forgószél, a gonoszok által keltett szélvihar népünk hitének 

legrégibb, az árpádi honfoglalás előtti korszakhoz kötődő rétegének ősi pneumatanát 

idézik. 

A hárompataki hitvilág mélyén mindmáig létező régi lélekhit magától értetődő 

természetességgel fogalmazódik meg öregek, ifjak ajkán egyaránt. A régi ősöktől örökül 

kapott hiedelemvilágban az ember által lakott szféra hitük szerint máig a rossz szél 

és a tiszta, Szent Szellet nap mint nap egymásnak feszülő küzdelmének terepe. „Az én 

lelkemmel elfújlak”, riasztja a kantéros boszorkányokat egy igen régi magyarcsügési 

ráolvasó szövege. A világunkban egymással gyürkőző tiszta és gonosz erők formálták a 

hárompataki mondákat is, némelyikük kerekdedségén világosan érződik e küzdelem 

emberemlékezetet meghaladó időktől való folyása éppúgy, mint a bennük rejlő igaz- 

1 3 3

ságmagot féltve őrző, hitét-hiedelmét ősi ösztönnel továbbörökítő emberi törekvés, 

amely máig mondatja őket az egymás nyomdokába lépő újabb és újabb öregekkel, 

mintha tudatlanul is tudnák, hogy a hit és a belőle fakadó élet „a' hallásból vagyon”. 

Igen: hallásból és hitből. 

Ennek jegyében ajánlja Takács György könyvét az érdeklődő Olvasó figyelmébe, s 

ennek jegyében teszem én is, megismételve a bevezető soraimat: olvastam, tanultam, 

tűnődtem és örültem ennek a szép és pótolhatatlan folklór anyagot tartalmazó könyvnek. 

Mert ez a gyűjtés valóban a 24. órában történt. Milyen jó, hogy vannak, akik tudják 

ezt, mert nélkülük tudásunk, ismeretünk sokkal szegényesebb lenne. 

(Kantéros, lüdérc, rekegő: hárompataki csángó hiedelemmondák / Takács György; [fényképek Takács 

György, Csuzi Enikő]. – Budapest: Magyar Napló: Fokusz Egyes., 2004. – 642, [7] p. : ill.; 25 cm + CD-ROM. – 

Bibliogr.: p. 623-638. – ISBN 963-9603-03-1 kötött: 4900,- Ft) 

1 3 4

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, a Nyíregyházi Főiskola Történettudományi 

Tanszéke, a Jósa András Múzeum, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, valamint 

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület helytörténeti pályázatot 

hirdet. 

A történelmi Szabolcs, Szatmár és Bereg megye településeinek XX. századi történetét, néprajzát 

feldolgozó munkák mellett olyan család- és élettörténeteket is várunk, amelyek írott forrásokon 

(naplók, levelek, hivatalos iratok) alapulva magukba foglalják a múlt század legfontosabb 

történéseinek a kisközösségekre, személyekre gyakorolt hatását. Szívesen vesszük a határon túli 

pályaműveket is. 

Pályázni 10–30 oldal terjedelmű, géppel írt (A/4-es lap, 1,5 sortáv, Times New Roman 12-es 

betűnagyság), nyomtatásban meg nem jelent dolgozattal lehet. A pályaműnek tartalmaznia kell 

a felhasznált irodalmat és a források lelőhelyét. 

Felhívjuk Tisztelt Pályázóink figyelmét arra, hogy csak a kiírásnak tartalmi és alaki 

szempontból is megfelelő dolgozatokat fogadunk el! Kérjük a pályázaton feltüntetni a 

pályázó nevét és elérhetőségét (levelezési cím, e-mail, telefon). 

Pályadíjak: 

1. díj: 35 000 Ft 

2. díj: 30 000 Ft 

3. díj: 25 000 Ft 

A pályaműveket 2008. augusztus 29-ig kérjük eljuttatni a Szabolcs-Szatmár-Bereg 

Megyei Levéltárba (4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 4. sz.). Bővebb információt az érdeklődők 

ugyanitt kaphatnak (tel.: 06/42-414-313, e-mail: kocsis@szabarchiv.hu). 

A pályázatok értékelése és az ünnepélyes díjkiosztás 2008. szeptember 25-én lesz a 

XV. Szabolcs-szatmár-beregi Levéltári Napon. 

1 3 5

A TARIMÉNES eddig megjelent számai: 

Holland tematikus szám 

Ratkó József emlékszám 

’56-os emlékszám 

1 3 6

1 TARTALOM E SZÃMUNK SZERZÅI: - BeszÃ©l a mÃ¡rvÃ¡ny

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

Delete template?

Save as template?

1 TARTALOM E SZÃMUNK SZERZÅI: - BeszÃ©l a mÃ¡rvÃ¡ny