Közösség és közösségi munka - Közösségfejlesztés

- A „hasonlóakhoz” köthető bizalom az alacsonyabb státusú, hátrányos helyzetű társadalmi
csoportok körében erősebb, a forrásokkal rendelkező egyének felé haladva pedig
fokozatosan csökken (a segítségre szorulók bizalma nagyobb a környezetük felé,
míg az „erősek” félnek a kihasználástól).
- Az „idegenek” felé megnyilvánuló bizalom (mely a civil szolidaritás alapfeltétele) a
magasabb társadalmi státusúak között erősebb.
A szolidaritás megnyilvánulásának tekinthetjük az önkéntes segítségnyújtást, melynek
során a társadalom tagjai különböző szükségleteket töltenek be. Az 1998-ban végzett JATE
mélyinterjús családvizsgálat a családok (rokonok), illetve a szervezetek, egyesületek által
nyújtott segítség mértékét tárta fel. Ennek eredménye is a család domináns szerepét igazolta:
a rászoruló emberek leginkább a családjukhoz fordulnak segítségért. A megkérdezettek
zöme azt tartja normálisnak, természetesnek, hogy a család lássa el a bajbajutottak támogatásának
a feladatát. Szinte elenyésző volt azoknak a száma, akik segítséget kaptak valamely
civil szervezettől, illetve maguk is tagjai valamilyen szervezetnek, egyesületnek. A
vizsgálat rámutatott, hogy a családi támogatás és az állami segítségnyújtás szintje között
lévő, fontos integráló szerepet betöltő helyi civil közösségek még hiányoznak, illetve szerepvállalásuk
többnyire nem kielégítő, így a családi háttérrel nem rendelkező egyének
(szegények, hajléktalanok, munkanélküliek) a civil szolidaritás kezdetlegessége miatt
könnyebben a társadalom perifériájára sodródhatnak. A válaszadók felismerik (elismerik)
a leszakadók támogatásának szükségességét, de a gyakorlat során nem alkalmazzák, inkább
a család felelősségét hangsúlyozzák.
A civil szolidaritás mérésére a civil szférában végzett „önkéntesség” trendjét tartották
alkalmasnak a kutatók (a TÁRKI 1998-as adatai alapján). A minta negyede végzett valamilyen
önkéntes tevékenységet a civil szférában a felvételt megelőző évben legalább egy alkalommal.
Legtöbben karitatív, illetve vallási jellegű munkát vállaltak (13,8% illetve 8,5%). Ezt
követte az „egyéb” önkéntes munka (11,2%), végül a politikai jellegű tevékenység (3,4%)
zárta a sort.
A családon belül megfigyelhető szolidaritás tehát fontos eleme a társadalmi integrációt
biztosító tágabb értelemben vett szolidaritásnak. Fontos szerepet tölt be: hiányzó forrásokat
pótol, a versenyhelyzet miatt kialakult kiszolgáltatottságot enyhíti. Kérdésessé válik viszont,
hogy a családi szocializáció során milyen értékeket közvetít, s hogyan hat a közéleti, közösségi
tevékenységre, az együttműködésen, bizalmon alapuló polgári szolidaritásra?
A hagyományos családmodell átalakulása az értékek mentén bekövetkező változásokat
is magában foglalja. A családtípusok pluralizálódása figyelhető meg az utóbbi évtizedekben:
az egy háztartásban élő személyek együttélési formájának több variációja fordul elő. Jelentősen
emelkedett az élettársi kapcsolatban élők száma. Gyakoriak az egyszülős, úgynevezett
csonka családok, s újabban az azonos nemű együtt élő személyek is családként való elfogadtatásukért
küzdenek. További, a családi életet érintő változások, hogy csökkent a születések
száma, kitolódott az első gyermeküket vállaló anyák életkora, valamint jelentősen
megnőtt (30%-ra) a házasságon kívül született gyermekek aránya. Bár a házasság továbbra
is érték maradt (az emberek mindössze kb. 10%-a tartja elavult intézménynek), a tradicionális
értékek gyengülésével az individuális igények felerősödését figyelhetjük meg. A kutatók
szerint az együttélések számának növekedése a társadalomban elterjedt normaszegések, illetve
a társadalmi – közösségi – elvárások erejének gyengülésével magyarázhatók. Ehhez az
érték- és normavesztéshez a fiatalokat körülvevő bizonytalanság 17 párosul, mely nehezíti a
hosszú távú elköteleződést. (Spéder 2001)
17Az életutak nehezen tervezhetők – a munka, a lakáshoz jutás terén –, ezért a gyermekvállalás ideje is
későbbre tolódik.
22