Közösség és közösségi munka - Közösségfejlesztés

II. Az ezredforduló kihívásai
A második világháború után a világgazdasági rendszer történetének legnagyobb növekedési
időszaka következett, egészen a hetvenes évek válságáig. Az erőteljes gazdasági növekedés
az állam intervenciós tevékenységének növekedéséhez nyújtott hátteret. Kialakult a
jóléti állam, mely a jóléti rendszer kiterjesztésével a társadalom tagjainak biztonságát szolgálta.
(Méreteiben megnövekedett a képzési/oktatási rendszer is.) Míg a korábbi kapitalizmusban
a gazdasági szféra dominált, addig a késői kapitalizmusban ez megváltozott: a politika
vált uralkodóvá.
Lezajlott a tömegkommunikáció forradalma, mely a technikai eszközök nagymértékű
fejlődésével az információs társadalom kialakulásához vezetett. Kialakult a tömegkultúra, és
az ezzel szemben álló fiatalok ellenkultúrája is. Az 1960-as évek diáklázadásai, a hippimozgalom,
a beat-kultúra kifejezte a szülők társadalmával, kultúrájával való szembenállást,
az önállóságra törekvést, egy új szemléletmód, életmód iránti elkötelezettséget.
Az 1970-es évek végétől új tendenciák rajzolódtak ki a fejlett országok társadalmaiban:
a gazdasági növekedés véget ért, s egyre több diskurzus folyt a modernitás jövőjéről, a demokrácia
válságáról.
A hetvenes–nyolcvanas éveket az elbizonytalanodás jellemezte. A lassúbb fejlődés, a
válságokkal terhes időszak kiélezte az ellentmondásokat: előtérbe került a centrum-periféria
probléma, a gazdagok és szegények közötti egyenlőtlenség kérdése, a hatalommal rendelkezők
és a hatalomból kirekesztettek közötti „modern társadalmi konfliktus” (Dahrendorf). A
szabadság és szolidaritás megvalósítása ismét ellentmondásba került. A kialakult modern
demokrácia korlátjának az bizonyult, hogy ugyan mindenki számára biztosította a képviseleti
demokráciát, de kevés teret adott a részvételi demokráciának. Ez a helyzet a civil társadalom
szerepét, jelentőségét új megvilágításba helyezte. Megfogalmazódott, hogy az erős
civil társadalom a demokrácia alapeleme, mely a nyilvánosság terébe utalja a társadalom
tagjait érintő kérdéseket.
A nyolcvanas–kilencvenes években megváltozott a munkavállalás, a munka világa. Találóan
fogalmaz Dahrendorf: „A munka már nem kézenfekvő megoldás a társadalmi problémákra,
hanem része magának a problémának.” Az anómia különböző tünetei mutatkoztak,
melyek a társadalmi normák, értékek összezavarodásából és/vagy hiányából fakadtak.
Megjelent a szakirodalomban az „osztály alatti” kifejezés, mely az emberek olyan csoportjára
utal, akik nem érdekeltek a társadalmi ügyekben, hanem oly mértékben elidegenedtek,
hogy nem érzik kötelezőnek magukra nézve a társadalmi szabályokat.
A kelet-európai szocialista rendszer összeomlása a demokrácia győzelmét jelentette a
totalitárius diktatúrák fölött. Ugyanakkor az is világossá vált, hogy a demokratikus berendezkedés
sem konfliktus- és problémamentes. Ennek a felismerésnek a következtében kerültek
előtérbe olyan kérdések, megközelítések, melyek az egyén és társadalom viszonyát új
megvilágításban értelmezik. Ez a szemléletváltozás azt képviseli, hogy nemcsak a társadalmi
struktúrák határozzák meg az egyén viselkedését és gondolkodását (ahogy ezt a 1960-
as évek elméletei képviselték), hanem az egyén maga is képes az őt körülvevő társadalmi
valóság alakítására, ami szükségszerűen fölveti az egyén tevőleges felelősségét is. A szabadságérték
mellett tehát fölvetődik az állampolgári cselekvés, aktivitás értéke/szükségessége
is.
30