Tudományos kutatói kézikönyv doktoranduszok számára.

szágban is nagy nyomást gyakorolnak a tudósokra,hogy vessék el Mendel elméletét, mivel ez feltételezhetőennem egyeztethető össze a marxizmussal, ilyenelfogadhatatlan próbálkozások azonban szerencsérecsak elvétve történnek.A tudományt általában ma isegyformán fogadják el az egész világon. Úgy vélem,kielégítő logikai alapot találtunk a tudósok külön-különtett felfedezéseinek spontán koordinációjára. Azalapot az a koherencia nyújtja, amely a tudomány sajátja.Amennyiben a tudományos felfedezés minden lépésemögött van egy szilárd cél, és a hozzáértők mindenilyen lépésről meg tudják ítélni, hogy mennyire felelmeg e célnak, és mennyire sikerülhet elérnie, akkore lépésekből spontán alakul ki a tudomány műveléséneklegeredményesebb folyamata.Időzzünk el még egy kicsit ennél a pontnál, mert ebbenbenne van egész gondolatmenetünk leglényegesebberedménye.Az még nem elegendő, ha elfogadjuk, hogy a tudományvalamilyen következetes cél felé halad. Ezt tettékugyanis bizonyos értelemben a Kabbala tanulmányozói,a boszorkányüldözők és az asztrológusok is, ésnekünk meg kell különböztetnünk a tudomány céljátezeknek a téves tevékenységeknek a céljától. Nem beszélhetnénka tudomány igazságot hordozó spontánfejlődéséről, ha a tudomány szembetűnő koherenciájátvéletlenek sorozata eredményének, vagy állandó tévedésekkifejeződésének tartanánk. Épp ellenkezőleg, abbankell hinnünk, hogy a tudomány az igazság egy fajtájánakkövetkezetes terjedését képviseli. Vagyis a tudománytrealitásként kell elfogadnunk, olyan szellemirealitásként, amely bármely adott pillanatban csakrészlegesen tárul fel a tudomány addigi eredményei által,és amelyből mindig egyre többet tárnak majd fel ajövőben várható felfedezések. Úgy tekinthetjük, hogya kutató tudós elméje intuitív kapcsolatot keres a tudománynakezekkel a még fel nem tárt részeivel, a felfedezés,pedig annak eredménye, hogy sikerült kapcsolatotteremtenie egy mindezidáig rejtve maradt realitással.TUDOMÁNYOS KUTATÓI KÉZIKÖNYV111Valahányszor egy tudós saját lelkiismeretével birkózik,hogy elfogadjon vagy elvessen-e egy ötletet, úgy tekinthetjük,hogy ez által kapcsolatot létesít az egész tudományoshagyománnyal, vagyis a múltban élt összestudóssal, akiknek a példáját követi, az összes élővel,akiknek az elismerésére vágyik, és az összes majdanitudóssal, akik számára egy új tant szándékozik lefektetni.A tudomány koherenciájában annak kifejeződésétkell látnunk, hogy minden tudós ugyanabban a szellemirealitásban gyökerezik. Csak így érthetjük meg igazán,hogy minden egyes tudós tevékenysége mindenlépése mögött ugyanaz a cél húzódik meg, és hogymindegyikük megfelelően meg tudja ítélni – összhangbana többi tudós véleményével – hogy az ő teljesítményeérvényes vagy nem. Csak így teremtődnek meg aspontán koordináció megfelelő feltételei.A tudomány koherenciájának ilyen megközelítésevisszavisz bennünket a szabadság két ellentétes aspektusához,és lehetővé teszi egyesítésüket. Láthatjuk immár,hogy a tudomány a szabadság mindkét aspektusánakmegfelelő vonásokkal rendelkezik. A szenvedélyesegyéni meggyőződés keresztülvitele a nagy úttörők jellemzője,akikben a tudományos haladás első számú letéteményeseittiszteljük. Az eredetiség a tudós legfőbberénye, a tudomány fejlődésének forradalmi jellege pedigmár szinte közmondásos. Ugyanakkor azonban atudományban rendkívül szorosra szövött szakmai hagyományél; a doktrína folytonossága és a testületiszellem ereje tekintetében a tudomány a római katolikusegyházzal és a jogi pályával vetekszik. A tudományosszigor éppannyira közmondásos, mint a tudományosradikalizmus. A tudomány bátorítja a legmesszemenőbberedetiséget, de ugyanakkor hihetetlen mértékűkritikai szigort is gyakorol.E két aspektus között mégsincs diszharmónia. Előfordulhat,hogy az egyén eredetisége összeütközésbe kerüla többi tudóstárs kritikus véleményével, azonban aspontaneitás és a megkötöttség elvei között nem lehetkonfliktus. Nincsenek olyan romantikus tudósok, akikazt a jogot vindikálnák maguknak, hogy más tudósokvéleményét figyelmen kívül hagyva fejezhessék ki sajátegyéniségüket. Aki a tudományban forradalmár, aznem azon az alapon hallatja a hangját, hogy joga vanszemélyisége kinyilvánítására a külső kényszerrelszemben, hanem mert hisz abban, hogy joggal tartjaegyetemesen érvényesnek az általa felállított új elméletet.Az érvényben lévő törvényt egy másik törvénynevében szegi meg, melyről hiszi, hogy érvénybe kellenelépnie. Teljességgel egyéni víziója van egy olyanvalamiről, amit szerinte mostantól mindenkinek megkell látnia.Ez az egység, melyben összhangban van, az egyén kreatívszenvedélye, valamint hajlandósága a hagyományés a fegyelem iránti engedelmességre, szükségszerű