pisti a vérzivatarban - Színház.net

▲ KRITIKAI TÜKÖR ▲Titus Andronicus: Megyeri Zoltán (CsutkaiCsaba felvétele)egyik esemény másikra következése soha nemenigmatikus. Nem részletező? Valóban nem az,ám a nagyvonalúsága nem haszontalan; egyhatalomváltás erőviszonyai válnak láthatóvá.Rém-dráma? Erről van szó. Akár rémtörténetnekis tekinthetjük az emberek együttélését.Csaknem két évezred ösztöneivel a génjeinkbenúgy hisszük, hogy - többek között a politikárólis - mindent tudunk. Bár meglepő tapasztalatainkmeg-megcáfolják, mégis hiszünk sokattudásunkban,miközben kíváncsiságunk nemmúlik. Nem az események, hanem azok értelmeérdekel bennünket. Ne legyünk képmutatók -valóban sokat tudunk. Tudjuk, hogyha valakinekkedve támad a hatalomhoz és némi erő is adatikneki, akkor ez emberek életébe, nyugalmábakerül. Azt is tudjuk, hogy ilyenkor mindig van, akiőt támogassa - vérre, javakra éhes tömeg. Mégleírni is zavarba ejtő, olyan jól ismerjük mindezt.Ám, ha a világról - végső soron magunkról -akarunk beszélni, ezekről az evidenciákról kell,hogy szóljunk.Első leírt mondatom óta a nyíregyházi színházZsótér Sándor rendezte Titus Andronicus-előadásárólbeszélek. A darabválasztás, a játékmód,a két forrásból összefont végső szövegkönyvjuttatta eszembe ezeket a gondolatokat.A viszonylag kicsi teremben nincs megemeltszínpadtér, nincs függöny sem. Első pillantásraáttekinthető állványrendszer a díszlet, ami megemeltrészén teret és járható folyosót képez, alulpedig barlangot, plüsskövekkel kirakva, meg árkádsort.Része még a díszletnek egy matrac,amit egy mozdulattal ki, illetve be lehet rántani aszínre, valamint két, sátorszerű tetőt képező vászonsáva mennyezetről aláfüggesztve. Egyiktónusos tojáshéjszínű, a másikat antik életképeketábrázoló reneszánsz festmények színeirefestették. Rajta Róma részlete, melyre egy óriásitalp készül rálépni éppen. Tehát minden nagyonegyszerű. A díszlet nem hiteget: nem Rómábanvagyunk, hanem színházban, nem barlangban,hanem szivacsok között. Ez máris tetszik. Tisztességesjátékot játszik Ambrus Mária, a díszletés jelmeztervező: hát persze, hogy nem barlang,de arra kér bennünket, hogy gondoljunk mostegy barlangra. Tudja ő is, hogy sokat tudunk. Arrólcsak egy mondatot írok, hogy természetesena színészeken egyszer sem látunk tógát, bár bevannak öltözve a játékhoz, ki-ki a történet szerinttarkán, józanon, fegyelmezetten. Nem állítanám,hogy szép, amit így együtt látok, de nem is hiszem,hogy ez volt a cél. Elsősorban következetesakart lenni a díszlettervező és a rendező.Mivel igyekszem pontosan leírni, amit érzékeltem,ki kell térnem arra is, hogy mindebbe akövetkezetességakarásba szorult némi makacsság,valamiféle dafke. Nemcsak a látványnyalkapcsolatban éreztem így, hanem az előadásegészével. Mintha védekezésbe (vagy éppentámadási készenlétbe) kényszerülne, amimás, ami eltérő. Persze érthető ez a gesztus,mégis némiképp zavaró. Eltereli a figyelmet a játékról.Kiemeli az előadást saját közegéből ésszínházszociológiai kontextusba emeli, ami viszontjóval érdektelenebb tárgy, mint az előadásmaga. Azáltal, hogy leírom mindezt, persze túlzokis kissé, mégis inkább ezt teszem, mintsemhallgatok róla. A makacsság eme jelenléte mégegy fontos dolgot kiemel: az alkotók bizonytalanságát.Az eltérés, a másság még nem természetesnyelv itt, hanem erény. Pedig annak, aki biztossaját játékstílusában, saját rendezői jelrendszerében,nem lehet semmi ennél magától értetődőbb.A magát ismerő, magában bízó társulatszámára nincs más nyelv, csak az, amit ő beszél.Az ilyen társulat nem hátat fordít, nem fittyet hánymás stílusokra, hanem egészen egyszerűen csináljaa sajátját - a többiek mellett. E mostaninyíregyházi előadás mintha a többiek ellenébentörténne, és ez a rakoncátlankodás megmosolyogtatjaaz embert. Mert vissza a már leírt mondathoz:mindent tudunk. Nemcsak a politikáról, ahatalomról, de a színházról is. Játszottak és játszanakmások is így színházat. Nem hőstett anyíregyházi előadás, hanem munka,meglehetősen tisztességesen elvégezve.Zsótér Sándor két forrásból dolgozott.Shakespeare-ből és a Shakespeare-t átdolgozóDürrenmattból tulajdonképen egy harmadik variánsthozott létre, amelyben mindkét mű részletekbenszerepel. A legegyszerűbb logikai műveletmintájára Zsótér darabfelfogása nem más,mint a mód, ahogy a két forrást vegyítette. Ez avegyítés - én legalábbis így értelmezem - aktualitásrahajlás és aktualitástól való eltávolodáskettősségében áll. Dürrenmatt Shakespeare-t aXX. századra adaptálta, elvetette Shakespeareretorikáját, egyszerűsítésekkel jóval didaktikusabbáváltoztatta a darab dramaturgiáját, és jelenetekhozzáadásával mintegy tovább forgatvaaz idő kerekét, az árulás újabb lehetőségeiről, újhatalmakról beszél. Andronicus ellen tör Saturninus,saját fajtája, római. Segítségére van Tamora,a hadifogságba esett, de római császárnővélett gót királynő. Római római ellen, gót római ellen.Aaron, a mór, Tamora fekete ágyasa örököscselszövő Tamora szolgálatában. Fekete fehérellen. Lucius, Titus fia szövetséget köt Alarich gótfejedelemmel, Rómát és családját megvédendő.Gót gót ellen. Alarich győzelemre viszi Luciust,majd megöli és kiadja a parancsot: „Koncoljatokfel minden rómait!" Gót a római ellen. EzDürrenmatt paradigmája, és Zsótéré is.Shakespeare korábban zárja saját paradigmáját.Nála nem ölik le a gótok a rómaiakat,szövevényesebb a dramaturgia, homályosabb isesetleg, kevésbé magyarázó, mégisszellemdúsabb.