pisti a vérzivatarban - Színház.net

VILÁGSZÍNHÁZ PETER B R O O KAZ ÖRDÖG NEVE: UNALOM„Jó napot, Livingstone úr..."Az üres tér egyik természetes ésmegkerülhetetlen sajátossága, hogy híján van adíszleteknek. Nem mondom, hogy ez jó vagykevésbé jó, itt most nem ítélkezem, csak éppszőrszálhasogató módon le akarom szögezni:ha terünk üres, akkor híján van a díszleteknek.Mihelyt díszlet kerül bele, legyen önmagábanbármilyen szép, a tér többé nem üres, ésilyenkor a néző szelleme is már eleve be vanbútorozva. Az a hely, ahol ma összegyűltünk,önmagában nem szól semmiről; bátrannevezhetjük üres térnek, még ha elhelyeztünkis két szőnyeget, a padlóra, illetve a hát-só falra,hogy a helyiség melegebb és barátságosabblegyen, mintha csak a sötét falakat kellenenéznünk. Így egyikünk fantáziája, figyelme,elmélyülése sincs eleve megterhelve.Amikor az imént azt kértem, hogy ketten önökközül találkozzanak és köszöntsék egymást, aképzelet teljesen szabad maradt. Ha az egyikszereplő azt mondta volna: „Jó napot... Livingstoneúr", azonnal maguk előtt látták volna Afrikát,a pálmafákat; míg ha azt mondta volna: „Jó napot...hol a metróállomás?", egészen más képekmerültek volna fel, hacsak az első nem felelvissza: „Metró? Itt, Afrika kellős közepén?" Ésekkor már bármi megeshetett volna.Elképzelhető lenne, hogy a két személy közül azegyik bolond, aszerint, hogy melyik hiszi magáttévesen Afrikában, illetve Párizsban, és lehetnefolytatni is a dialógust: „Elnézést, nemfigyeltem oda, mert éppen egy színdarabotírok..." avagy: „Nincs véletlenül a helyiségbenegy orvos?" és így tovább. A díszlet hiányaalapfeltétel ahhoz, hogy a képzelet mozgásbalendüljön. Ha a színészeket üres térbe állítjuk,olyan helyzetbe kerülnek, mint egy kísérletilaboratóriumban: az élet valamilyen jelenségétakarjuk feltárni, s ezért a vizsgálat mindenelemét nagyon erős megvilágításba helyezzük.MÁSODIK RÉSZszínjáték. Nem tarthat a végtelenségig, de az elsőpillanattól működőképes. Én ebben látom alegfőbb különbséget az igazi színház és a filmközött. A filmen, a fényképezés következtében,mindig valamilyen kontextusban látjuk az embert,nem pedig a kontextusból kiragadva. Próbáltakmár nem is egyszer absztrakt, díszlet nélkülidíszletben, üres háttér előtt filmet forgatni, dePeter BrookDreyer Jeanne «Arc-ját kivéve ez soha nem vezetetteredményhez. Ha megvizsgáljuk a nagyfilmek ezreit, kiderül, hogy a film erőssége afényképezés, márpedig a fénykép mindig egymeg-határozott helyszínen levő embert ábrázol.Eb-ben az értelemben a film szükségképpentársa-dalmi természetű; egy másodpercre semtévesztheti szem elől a környező társadalmikontextust. A színész ugyanahhoz a világhoztartozik, mint amelyben a kameraelhelyezkedik, és ezért bizonyos hétköznapirealizmus szükséges velejárója a filmnek. Aszínházban elképzelhető, hogy a pápát játszószínész piros-fehér pulóvert visel, mint itt azegyik hallgatóm; szimbolikának ez már eléglenne. A moziban ez soha nem fordulhat elő; akonvenciót csak külön magyarázattal lehetneelfogadtatni. A színházban a képzelet tölti be azűrt, a film viszont szerves és összefüggőegészet jelenít meg.A színházban az üres tér lehetővé teszi, hogya képzelet töltse ki a hézagokat. Paradoxonnakhangzik, pedig így igaz: a képzelet annál elége-A képzelet - izomHa két embert egyszerűen csak egymás melléállítunk a térben, megfigyelhetjük, mennyire elevenlesz a legkisebb részlet is; ez már valóságos