III

IV/ III róma
203
Végre egy elegáns autó állt meg a kávéház előtt, ajtaja kinyílt, és egy nő nézett ki belőle.
Ebben a pillanatban az angol felugrott, és már bent is volt a kocsiban, amely simán és
hangtalanul elindult velük.
Mihály is felugrott
Ez egy pillanatig tartott, a nő csak éppen hogy
megjelent az autó ajtajában, de Mihály
felismerte benne, inkább intuíciójával,
mint a szemével Ulpius Évát.
és úgy látta, hogy Éva tekintete egy pillanatra súrolja őt, sőt mintha valami nagyon
vékony mosoly jelennék meg Éva arcán, de mindez egy pillanatig tartott csak, és Éva
eltűnt az autóban és az estében.
Mihály fizetett, és tántorogva ment ki a kávéházból. A jelek nem csaltak, ezért kellett
Rómába jönnie, mert Éva itt van. Most már azt is tudta, hogy nosztalgiájának ez volt
a kikötője: Éva, Éva...
Azt is tudta, hogy nem utazik haza. És ha zsákot kell hordania, és ha ötven évig kell
várnia, akkor sem. Most, mikor végre van egy hely a világon, ahol van miért lennie,
egy hely, aminek értelme van. Ezt az értelmet érezte, magatudatlanul, napok óta
Róma utcáiban, házaiban, romokban és templomokban mindenütt. Erre az értelemre
nem lehetett azt mondani, hogy „boldog várakozással töltötte el”, Rómával és évezredeivel
a boldogság úgysem fér össze, és amit várt a jövőtől, nem az volt, ami boldog
várakozást szokott ébreszteni. A sorsát várta, az értelmes, a Rómához illő végzetet.
Azonnal írt Tivadarnak, hogy egészségi állapota nem engedi meg a hosszú utazást.
A pénzt nem küldi el Millicentnek. Millicent olyan jómódú, hogy nem határoz nála;
ha eddig tudott várni, várhat még egy kicsit.
A késedelemért Tivadar felelős, miért nem küldött több pénzt neki.