You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
IV/ <strong>III</strong> róma<br />
231<br />
Nem, nem is férfiak ezek, akik odaát énekelnek, hanem asszonyok, és már látta is őket<br />
maga előtt, különös társaságot, még leginkább Naconxipanra emlékeztetett, az őrült<br />
Gulácsy festette csodaország lakóira, erős, bódítóan lilaszínű ruhákban, azután arra<br />
gondolt, hogy isteneket sirathattak így, Attist, Adonist... Tamást, Tamást, aki megsiratatlanul<br />
halt meg az idők kezdetén, és most felravatalozva fekszik odaát a falon túl,<br />
arcán a holnapi hajnal dereng.<br />
Mikor kinyitotta szemét, egy nő állt fölötte, vállal a pineáknak támaszkodva, klasszicizáló<br />
kosztümben, mint ahogy Goethéék elképzelték a görögöket, és álarcban. Mihály<br />
udvariasan kiegyenesedett, és megkérdezte a hölgyet angolul:<br />
- Nem tudja, kik azok az urak vagy hölgyek, akik odaát énekelnek?<br />
- Dehogynem - felelte a hölgy. - Egy szír kolostor van a szomszédban,<br />
annak a szerzetesei zsolozsmáznak minden második órában. Kísérteties, ugye?<br />
- Igen - mondta Mihály.<br />
Egy darabig hallgattak. Végre a nő megszólalt:<br />
- Egy üzenetet kell átadnom önnek. Egy régi-régi ismerőse nevében.<br />
Mihály hirtelen felkelt.<br />
- Ulpius Éva?<br />
- Igen, Ulpius Éva üzen.<br />
Hogy ne keresse őt, úgysem<br />
fogja megtalálni. Már késő van.<br />
Akkor kellett volna, azt mondja,<br />
a londoni házban, amikor<br />
ő ott rejtőzött a függöny mögött.<br />
De maga akkor Tamás nevét kiáltotta,<br />
azt mondja. És most már késő van.
Change language