You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
Ma már felénk is egyre elterjedtebb az esküvőkön a köszönetajándék,<br />
amivel az ifjú pár köszöni meg a vendégeknek, hogy együtt<br />
töltik velük e különleges napot. A szokás valójában a szerencse<br />
továbbadásának gesztusából alakult ki, és nemcsak az esküvőkön,<br />
hanem mindenféle ünnepségen előfordult.<br />
Vizsgáljuk meg először a köszönetajándékot a vendégek oldaláról.<br />
Ha egy esküvői szezonban öt-hat esküvőn van jelenésünk, és<br />
például mindegyiken a fiatalok képével, nevével és egybekelésük<br />
dátumával díszített hűtőmágnest kapunk, gyorsan tele lesz a hűtőnk.<br />
Az ugyanígy elkészített kulcstartókkal vagy egyéb csecsebecsékkel,<br />
porfogókkal sem járunk jobban, azokkal sem tudunk mit<br />
kezdeni.<br />
Azt hiszem, máris feladtuk a leckét az esküvőre készülőknek. Ha<br />
szeretnék megajándékozni vendégeiket, mégis hogyan tegyék azt<br />
stílusosan? A köszönetajándék nemcsak a hálánk megtestesüléseként,<br />
hanem akár az ülésrend jelzéseként is szolgálhat, így a dekoráció<br />
szerves részét képezheti. Eredetileg öt szem mandulával vagy<br />
édességgel kedveskedtek az ünneplők. Nem is feltétlen kell ettől<br />
olyan nagyon elrugaszkodni, de ha mindenképpen szeretnénk, az<br />
édesség kiváló alternatívája lehet tea- vagy fűszerkeverék, fűszersó<br />
vagy olaj, vagy éppen virágmag is, a sor hosszan folytatható. Ne<br />
verjük magunkat költségbe emiatt, a köszönetajándék akkor igazán<br />
szívhez szóló, ha valóban ott van rajta a kézjegyünk.<br />
FESTIVITrÁzS<br />
Milyen a szívhez szóló köszönetajándék?<br />
pinterest<br />
Sokat jártam azon a folyosón, Benesék<br />
folyosóján. Könnyen fel tudom idézni<br />
magamban a padló grafitszürke,<br />
kopott kőlapjait, látom rajtuk a kifakult<br />
bordó díszítéseket, és ugyanígy előttem<br />
van a városházára néző magas ablak<br />
is, melynek szárnyait keskeny osztóbordák<br />
tagolták kisebb szeletekre. Némelyik üveg<br />
ezekben a szeletekben átlátszó volt, némelyik<br />
halványzöld, kárminpiros, okkersárga,<br />
és mintha királykék is lett volna köztük. Ilyen<br />
szép ablakot sokáig nem láttam máshol.<br />
A folyosó végén lakott Benes és a felesége,<br />
aki anyám legjobb barátnője volt. Mikor<br />
kávézni ment hozzá, engem is magával vitt,<br />
ilyenkor a szomszéd gyerekekkel játszottam,<br />
vagy az ablakban álltam, és néztem<br />
a színes üveglapokat, vagy pedig a folyosón<br />
járkáltam, és a képeket nézegettem. A<br />
lakásban már nem fértek el, ezért Benes a<br />
folyosóra akasztotta ki a képeit, ahol jó helyen<br />
voltak, délutánonként ferdén ömlött<br />
be a fény a hatalmas ablakon. Ez a folyosó<br />
volt az első galéria az életemben, itt láttam<br />
először igazi festményeket, miközben<br />
fogalmam sem volt, hogy mi a festészet,<br />
és ezt most sem tudnám egész pontosan<br />
megmondani. Mindenesetre ott álltam öthat<br />
évesen a képek előtt, néztem őket, újra<br />
és újra végignéztem Benes képeit, ha nem<br />
voltak ott a szomszéd gyerekek, akikkel háborúsat<br />
játszottunk.<br />
JEGYZET<br />
Piros ember<br />
Nem tudom, miért, de volt egy kép, amelyhez<br />
mindig visszatértem, ez élesen megmaradt<br />
bennem, valószínűleg örökre megmaradt,<br />
pedig nem láttam azóta, hiába kerestem<br />
később, nem sikerült megtalálnom. A vászon<br />
csontfehér festékkel volt lekenve, nem a száraz<br />
csontok szürkéjével, hanem a friss csont<br />
fehérével, egy rózsaszínbe játszó fehérrel, a<br />
kép közepén pedig, helyesebben valamivel<br />
a közepe alatt egy nagy csepp piros festéket<br />
csöppentett a vászonra a festő, és ez a piros<br />
csepp egy vékony erecskét képezve egészen<br />
a kép legaljáig lefolyt. Más nem volt rajta,<br />
semmi más nem volt ezen a képen, csak a rózsaszínbe<br />
játszó csontfehér alapon az elfolyó<br />
piros pötty, ennyi volt a festmény, de mindig<br />
ennél a képnél álltam a leghosszabb ideig, és<br />
csak néztem, sokáig bámultam a fehérre festett<br />
vásznat, a piros cseppet és a vékony csíkot,<br />
ami a kép aljáig araszolt, és mindig egy<br />
hosszú, keskeny embert láttam benne, egy<br />
piros emberkét, el is neveztem magamban a<br />
képet Piros embernek.<br />
Lényegében azóta sem tudtam meg többet<br />
az emberről, azóta sem látom másnak<br />
az embert, mint egy piros cseppnek, melyet<br />
a gravitáció lassan a föld felé húz.<br />
DANYI Zoltán<br />
<strong>2018.</strong> <strong>március</strong> <strong>1.</strong> 19
Change language