You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
Pannon palimpszeszt<br />
CAMERA OBSCURA<br />
Írásom címét Alexandra Bosnić Đurićtól kölcsönöztem, aki a Végel László életművéről<br />
május végén megrendezett újvidéki nemzetközi konferencián tartott e címmel<br />
előadást. A tanácskozás szervezője a bölcsészkar mellett a szerző szerbiai kiadója,<br />
az Akademska Knjiga volt.<br />
A<br />
tizenhárom meghívott előadó<br />
Magyarországról és Ex-Jugoszlávia<br />
különböző térségeiből<br />
érkezett; Szerbián kívül Horvátországból,<br />
Montenegróból és Bosznia-Hercegovinából<br />
voltak előadók:<br />
egyetemi tanárok, irodalomtörténészek,<br />
szociológusok, újságírók/publicisták,<br />
könyvkiadók. A megjelentek anyanyelvi<br />
és nemzeti identitásának megfelelően – a<br />
konferencia több nyelven zajlott. A délszláv<br />
nyelvek közötti kölcsönös megértés<br />
nem ütközött akadályokba, a magyar<br />
nyelven elhangzottakat (illetve: a magyarországi<br />
résztvevők számára a szerb<br />
nyelvű előadásokat) fordító(k) segítségével<br />
tették befogadhatóvá – előfordult,<br />
hogy szimultán tolmácsolással. A kétnapos<br />
tanácskozás első napján a kiadó belvárosi<br />
könyvesboltjában mutatták be Végel<br />
László Novosadski dnevnik 1991–2016<br />
című új könyvét.<br />
„Szép ruha” a történelemben<br />
A térségi történelem palimpszesztként<br />
való értelmezése és bemutatása találó<br />
szempont; mind a valóság, mind a végeli<br />
életmű legfontosabb jellemzőit magában<br />
sűrítő metafora. Köznapi értelmére,<br />
azt hiszem, Végel egyik regényhőse, idősebb<br />
Lazo Pavletić mutat rá leginkább:<br />
„Nyugodj bele, fiam, boldog-boldogtalan<br />
meghódította már ezt a várost. Ne törődj<br />
vele! Nekünk, fiákereseknek csak az a<br />
fontos, hogy az urak tisztességesen viselkedjenek<br />
a bérkocsiban. És ne sokat lövöldözzenek”<br />
(Végel L., Neoplanta, avagy az<br />
Ígéret Földje).<br />
Az sem véletlen, hogy az elhangzott<br />
előadások egy jelentős hányada (e sorok<br />
írójának elemzése is) épp az idézett regényről<br />
és a vele összefüggő (bizonyos<br />
értelemben a folytatásának is tekinthető)<br />
Balkáni szépség, avagy Slemil fattyúja<br />
című Végel-művekkel foglakozott. A város,<br />
Újvidék–Novi Sad–Neuzatz–Neoplanta –<br />
amelynek „regénye” a Neoplanta (alcíme<br />
ugyanis műfaji reflexió: „városregény”) –<br />
kétszázötven éves történelme semmi másról<br />
nem szól, mint a múlt és emlékezete<br />
folytonos újraírásáról, az aktuális hatalom<br />
szája íze szerinti újraalkotásáról: a régi törléséről,<br />
az új „ráírásáról”. Ezért jó metafora<br />
a „palimpszeszt”: benne a térségi ember<br />
sorsa tükröződik.<br />
Az identitásváltás egyszerre képletes/<br />
rituális és nagyon is valóságos jelenségéről,<br />
a kulturális „beöltözésről” szólva<br />
magam is az idézett metafora (a törlődés/<br />
átírás) egyik jelentéséről beszéltem Végel<br />
regényei kapcsán. A Neoplanta szereplői<br />
közül többen is a beöltözés–ruhaváltás–<br />
ünneplőbe öltözés eljárása és gesztusai<br />
révén fejezik ki erkölcsi és ideológiai átállásukat,<br />
meghasonlottságukat vagy hovatartozásukat.<br />
A már idézett szereplő, a fiákeres/mesélő<br />
Lazo Pavletić apja egy szerb<br />
lovas bandérium élén érkezik „felszabadító”-ként<br />
Újvidékre, hogy később – átlátva<br />
a ruha társadalmi rangot és kulturális beállítottságot<br />
kifejező szerepét – felvegye<br />
annak a honvédtisztnek a hátrahagyott,<br />
elegáns öltönyeit, akinek a házát elfoglalhatta.<br />
Térségünk irodalmában az „ünneplőbe<br />
öltözés” jelentéshordozása fontos<br />
tartalom. Előadásomban a kortás, ugyancsak<br />
szenttamási születésű és „regényfolyamíró”<br />
Gion Nándor műveire hívtam fel<br />
a figyelmet e szempontból, amelyek világában<br />
(a Latroknak is játszott tetralógia<br />
regényeiben) visszatérő elbeszélői szólam,<br />
miszerint a [térségi történelem vészkorszakaiban]<br />
„a férfiaknak szép ruhában<br />
illik meghalni” (Gion N., Ez a nap a miénk).<br />
Ezért valamennyien ünneplőbe öltöznek,<br />
ha tudják, hogy „értük jönnek”, de még a<br />
törvényenkívüliség és a hősiesség karakterisztikáit<br />
egyszerre megtestesítő Török<br />
Ádám is úri ruhába öltözik (a ruha által<br />
igyekszik visszatársadalmasítani önmagát),<br />
amikor részben családját mentendő,<br />
részben a társadalom alattiság létformájába<br />
fásulva feladja (s ezzel halára ítéli)<br />
magát az aktuális hatalomnál.<br />
Konferencia, mint exjugoszláv<br />
tartalom<br />
A nemzetközi hatókörű tanácskozás<br />
egyik legtekintélyesebb előadója Radnóti<br />
Sándor emeritus professzor, ismert irodalomtörténész<br />
és műkritikus volt. Az elhangzottakat<br />
értékelő hozzászólásában az innovatív<br />
jelleget emelte ki, ami számomra (és<br />
értekezésemre vonatkozóan) a konferencia<br />
legfelemelőbb pillanata volt. Feledtette is<br />
velem nyomban az előadás – eddig számomra<br />
nem tapasztalt – módja, a szimultán<br />
fordítás miatti (első) riadalmamat: Mi<br />
van, ha nem követhető? „Nagy munka. Férfi<br />
munka volt!” – idéztem ismert 19. századi<br />
költőnket, amikor a tolmáccsal, Pálics Mártával<br />
„végére értünk” az előadásnak. Sok<br />
múlott találékonyságán és nyelvi készségén,<br />
ugyanis értekezői nyelvet kellett szinkron<br />
tolmácsolnia. Az előadásokat követő<br />
diskurzusból azonban egyértelművé vált,<br />
hogy a lényeg adekvát módon jutott el a<br />
befogadóhoz.<br />
Egy konferencia eredményességét talán<br />
az is jelzi, ha még a terület szakembereként,<br />
kutatójaként is hozzáadott ismeretekkel<br />
távozhatunk munkaasztalától. Ez a<br />
tudományos tanácskozás a „jugoszlávság”<br />
fogalmáról alkotott korábbi ítéleteimet írta<br />
át. A róla alkotott képem ugyanis jobbára<br />
negatív, általam elmarasztalt tartalmakat<br />
(pl. jugónosztalgia és Tito-siratás) jelentett.<br />
Csak itt, ebben a multikulturális és többnyelvű<br />
térben értettem meg, hogy ez nem<br />
okvetlenül „szocialista vonalasság”-ot, aszszimiláns<br />
magatartást, nem is a valóság<br />
megmásítását, nem csöpögő nosztalgiát s<br />
egy retrográd szellemiség (a személyi kultusz)<br />
elfogadását jelenti, hanem ezek fölé<br />
rendelt értékeket: a gondolkodás szabadságát,<br />
a gondolatok szabad és többnyelvű<br />
áramlását, a fordítás és a kultúraközvetítés<br />
eljárását. Ilyen értelemben a konferencia<br />
maga is „palimpszeszt” volt: egy vízió, egy<br />
elsüllyedt magatartás újratöltődése.<br />
BENCE Erika<br />
Lábjegyzet. Természetesen, mint minden<br />
nagy formátumú elképzelésbe, ebbe<br />
is igyekezett belerontani a kisszerűség és<br />
a kirekesztő gondolkodás. Meghívásos<br />
konferencia lévén, az „önjelölt” szakértők<br />
közül többen lemaradtak a felkért előadók<br />
listájáról. Távolmaradással, demonstratív<br />
kivonulással fejezték ki sértettségüket. A<br />
hatalomhoz lojális magyar média (a Vajdaság<br />
RTV kivételével) ugyancsak ignorálta<br />
a rendezvényt (egyetlen magyar nyelvű<br />
napilapunkban egy „kölcsönkért” fénykép<br />
jelent meg olyan igénytelen nyelven megfogalmazott<br />
képaláírással, hogy azt jobb<br />
lett volna lehagyni!). Szembetűnő volt,<br />
hogy a magyar értelmiségi/akadémiai polgárok<br />
közül csak néhányan érdeklődtek a<br />
tanácskozás iránt, az esti könyvbemutatón<br />
pedig alig jelent meg közülük valaki,<br />
míg a szerb (feltételezésem szerint: média<br />
szakos) hallgatók színültig megtöltötték<br />
a könyvesbolt közönségnek fenntartott<br />
terét. És még a másik nyelv hiányos ismerete<br />
sem lehetett kifogás, hiszen ezen a<br />
rendezvényen tényleg „bármilyen” nyelven<br />
meg lehetett szólalni. Az meg, hogy intézmények<br />
kinek a képét tüntetik el Facebook-oldalaikon<br />
megosztott albumokból<br />
(„Ne látsszék, hogy ott volt!”) – nevetséges<br />
provincializmus!<br />
<strong>2018.</strong> <strong>június</strong> <strong>14.</strong> 5
Change language