Életigenlők - 2019 tél

Címlapsztori
ÉLETIGENLŐK
vállalnám. Nem csinálnám végig
ezt.
- Hogyan hatott a kemo?
- Az első után nehéz volt, akkor
ölben vitt a férjem ki a WC-re,
de aztán egyre jobb lett. Szombatonként
játszottam, hétfőn
pedig mentem kemoterápiára.
Bach Szilviával szerepeltem az
Alt duettben, ami arról szól, hogy
egy színésznő depressziós és
kiderül öt perccel a darab vége
előtt, hogy azért depressziós,
mert a barátnője előtt titkolta,
hogy levették a fél mellét. Volt
egy monológom, amikor a darabban
kiderül, hogy mi baja a
főszereplőnek. Levettem a köpenyem
a közönségnek háttal, és a
monológban elhangzik, hogy
miért depressziós a színésznő.
Levették az egyik mellét, nem
akarja, hogy sajnálják, ezért nem
megy színpadra, nem játszik…
Megvolt a premier, és rá két
hétre kiderült, hogy mellrákom
van. És amikor jött a kemo, kopasz
voltam, akkor már nemcsak
a köpenyemet húztam szét, hanem
a parókámat is levettem.
Mindenki megijedt, hogy ezt végigélem
megint, de úgy gondoltam,
hogy ez nagyon jó nekem,
mert kijátszottam magamból a
betegséget. Sok embernek segítettem,
elképesztő, hogy milyen
hatása volt a nézőkre. A nézők –
férfiak, nők egyaránt – rohantak
a WC-be, mindenki zokogott, de
én ebből nem csináltam problémát.
Ha ez van, akkor játsszuk ki!
- A családoddal, baráti köröddel
mikor osztottad meg a
betegséged? Hogyan fogadták?
- Mindenki mellettem volt,
nem volt idő arra, hogy bárki
hisztériás rohamot kapjon, tördelje
a kezét, vagy zokogjon.
Anyám majdnem sírva fakadt,
ahogy megláttam rögtön mondtam,
hogy „na jó, hagyjuk ezt
abba, nincs semmi baj.” Nagyon
sajnálom azokat a nőket, akiknek
pánikba esik a férjük. Persze ez az
általános hozzáállás, hogy a nők
vigasztalják a férjüket. Nekem
mázlim volt, a páromról mintát
vett a 18 éves fiam, aki azért nem
esett pánikba, mert a férjem –
aki akkor még nem volt a férjem
- nem hagyta. „Te nem vagy beteg,
kivették belőled, ugyanúgy
élünk, mint eddig, semmi nem
történt.” - mondta.
- Mit kaptál ettől a betegségtől?
- Meggyőződésem, hogy a
betegség 99%-ban lelki eredetű.
Volt lelki problémám, tudom,
hogy a betegséget én okoztam
magamnak, a gyógyuláshoz fejben
kell rendet csinálni. Nyilván
a halál közelebb került hozzám,
értékesebb lett az élet, de ettől
még nem örülök neki, nem lett
az életem része. Talán annyiban
változtam meg, hogy jobban figyelek
arra, hogy azt csináljam,
ami nekem jó. Volt családi problémám,
de tudomásul kellett
venni, hogy a gondokat le kell
tenni, ha nem tudod megoldani,
el kell engedni és nem azzal kelni
és feküdni. Nem lehet együtt
élni a dühvel, haraggal, mert az
beteggé tesz.
11
- Milyen komplementer
gyógymódokkal tudtad vagy
akartad kiegészíteni a terápiát?
- A protokoll szerint nem volt
semmi különös. Nekem nem volt
gyógyszer, nem kaptam a kemoterápia
és a sugárkezelés után
semmit. Rohangáltam jobbrabalra,
ilyen vitamin, olyan vitamin…
Igazából, ami nekem segített,
– lehet, hogy lelkileg – hogy
van egy pránanadi mesterem,
akihez jártam, aki megnyugtatott,
aki sokat segített. Nagyon
sok múlik a szimpátián, hogy
mennyire hiszel neki, mennyire
bízol benne. Nagyon fontos volt,
hogy jártam hozzá, beszélgettünk,
éreztem az energiát, ahogy
kezelt, ez használt. És a mindenféle
gyógyítóktól távol tartottam
magam. Rendszeresen tornázom,
edzek, futok, teniszezem.
- És motorozol…
- Igen, most volt egy motorbalesetem,
de már jobban vagyok,
a szegycsontom eltört. De
jól megúsztam, mondtam is a
Fiumei úti kórházban, hogy még
nem adom a májamat, meg a vesémet,
de nem volt kellemes.
- Táplálkozás terén milyen