Életigenlők - 2019 tél

ÉLETIGENLŐK
Pszicho
Csend, ami beszél
Az év vége közeledtével
érezzük leginkább,
hogy elfáradtunk. Szeretnénk
megpihenni,
kikapcsolódni, szeretteinkkel
lenni és talán
önmagunkkal is. Ez az
időszak azonban nemcsak
a belső igények
térhódítására alkalmas,
hanem (sajnos) megjelenik
az egyéni értékek
ilyen-olyan módon történő
kifejezésre juttatása
is, ami előbb-utóbb
konfliktushoz vezet.
48
A „sajnost” zárójelbe tettem, hiszen
az egyéniség, az egyéni igények
dominanciája csak látszólag negatív.
A valóságban nagyon is sok
haszna van. Általa ismerjük meg
jobban önmagunkat és általa fejlődünk.
Ki ne érezte volna már legalább
egyszer az élete során: „Jó,
hogy kiálltam önmagamért!” vagy
„Végre sikerült kimondanom!”.
A konfliktusok képzeletbeli
létráján elindulva valószínűleg ez
az első fok, amikor megfogalmazzuk
a saját igényeinket, közöljük
a nézőpontunkat és erre az őszinteségünkre
meg nem értettséget
kapunk válaszul. A másik fél tulajdonképpen
nem is tud mit kezdeni
a helyzettel, hiszen ez a direkt
kommunikáció nemcsak számunkra,
hanem a másik számára is új.
Elbizonytalanodunk. Majd, elszántságunkat
bizonyítva makacsul ragaszkodunk
az álláspontunkhoz,
amire a másik oldal is makacs ragaszkodással
válaszol. (Megjegyzem,
ha nincs gyakorlatunk a konfliktuskezelés,
az egymás közötti
félreértések tisztázása terén, akkor
ez a reakció szinte garantált). A következő
fok, amikor már nem a saját
igazamat hajtogatom, azaz nem az
„én” nézőpontból beszélek, hanem
a „te” kerül előtérbe. A másikra kezdünk
mutogatni, a saját érveinknek
a másik félnek tett szemrehányásokkal
próbálunk nyomatékot adni.
Ekkor kedveltek a „direkt csinálod”
és az „ezt tudnod kellett volna”
mondatok. A mérgelődés és a másikkal
szembeni türelmetlenség
hirtelen átcsap bizonytalanságba
és csalódásba. Bezárkózunk: „Na,
tudod, mit? Én már nem is mondok
neked semmit!” „Ne is mondd,
mert nem érdekel!” Azt hiszem, ez
az a pont, ami egy konfliktus megoldásánál
a legfontosabb. Itt dől el,
hogy a felek közös sorsa hogyan
alakul! Tapasztalatom szerint eddig
a pontig képesek a felek saját maguk
kézben tartani a kommunikációjukat.
Ha ez nem történik meg,
akkor a kommunikáció egyoldalúvá
válik, majd megszűnik, vagyis a
beszélgetésből beszéd lesz, azután
pedig csend. Ilyenkor szükség van
külső kapocsra, aki a feleket ismét
összeköti egymással, és segít a közös
vágyak és célok újbóli megfogalmazásában.
Mediátorként tudom, hogy a
kommunikáció ezekben az esetekben
még nem szűnt meg ténylegesen.
A csend is egyfajta kifejező eszköze
a bennünk zajló érzéseknek,
gondolatoknak és a másikhoz való
viszonyunknak. Ilyen értelemben a
csend is kommunikáció. Ha nincs
válasz, akkor a gesztusok, érintések
vagy ezek elmaradása beszél hozzánk.
Helyettünk a csend hangjai
beszélnek… Vajon ki mit ért ebből?
Abban biztos vagyok, hogy a
karácsony meghittsége nem ezt a
csendet jelenti. Ha mégis érezzük
a jelenlétét, tudatosítsuk magunkban,
hogy milyen vágyakkal és
célokkal közeledünk a másik fél irányába,
mi a belső igényünk. Megszólalnak
a csend hangjai és irányt
mutatnak a jövőre.
Kedves Olvasók! Bízom benne,
hogy az ünnepek során lehetőségünk
nyílik arra, hogy az év közben
megrekedt konfliktusainkat a szeretet
jegyében megoldjuk és közelebb
kerüljünk egymáshoz! Ebben
a reményben kívánok mindenkinek
békés, boldog ünnepeket!
Kiss Katalin mediátor