Életigenlők - 2019 tél

ÉLETIGENLŐK
Hitpraliné
A csend hangja
Valamikor kézen vezettél;
szökni akartam, nem engedtél,
csend volt szívemben és a csendben
szavad szólt csak, mindennél
szebben.
(Keresztury Dezső: Esti imádság)
„Az Isten a kevélyeknek ellene
áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet
ad!” (Jak. 4:6)
Van hangja a csendnek? Valójában
nincs, tulajdonképpen
a csend hangja, az Isten hangja,
feltéve, ha a legnagyobb alázattal
lehalkítunk mindent magunk
körül és főleg magunkban. Mint
ahogy a vákuumban, az abszolút
ürességben leledzik a legnagyobb
energia, úgy a teljes
hangtalanságban hallható ki legteljesebben
a legvalóságosabb
hang, az Úr Isten hangja.
A csend a jó döntés katalizátora
és feltétele. Az ember igazi
csendje a hitben, az Isten iránti
föltétlen bizalomban, az önmagunkat
teljesen átadó alázatban
gyökerezik. Az alázat eme csendjének
az alapja, hogy ne saját
okosságunkra és ne saját ötleteinkre
hallgassunk. Nem véletlenül
mondja, sokszor a Szentírás
maradjatok veszteg, az Úr hadakozik
értetek. A Biblia szerint
ugyanis vannak helyzetek, melyekben
Isten semmi mást nem
vár az embertől, csupán azt, hogy
legyen csendben, vagyis türelemmel
várja ki, amíg Isten kigondolt
tervét végre nem hajtja.
Ha a magunk ideáira hagyatkozunk,
és azokat használjuk szellemi
tusakodásunkban fegyvernek,
még ha segítenek is jó ítéletet
hozni, az a kevélység, a gőg, a felfuvalkodottság
előszobája lehet.
Másrészt „Belülről, az emberek szívéből
jönnek elő ártalmas okoskodások:
paráznaságok, tolvajlások,
gyilkosságok, házasságtörések,
mohó kívánságok, gonosztettek,
csalárdság, gátlástalan viselkedés,
irigy szem. . ., esztelenség” (Márk
7:21-22). Bizony, ahogy a tűzre
oda kell figyelni, úgy a gondolatainkra,
belső hangjainkra is.
64
Végezetül néhány gondolat
Dr. Joó Sándor református lelki
pásztortól, a fent idézett jakabi
passzushoz.
„Kérve kér Jakab szavain át az
Úr, hogy ne tűrjünk meg magunkban
semmi cinizmust, semmi kárörvendő
„úgy kell neki” lelkületet,
semmi olyan „gerjedelmet”, amiből
a háborúk és harcok táplálkoznak,
tehát amelyek az óhajtott békés
kibontakozást megakadályozzák.
Most tanuljuk meg Urunktól, amire
kért: hogy Ő szelíd és alázatos szívű!
„Isten a kevélyeknek ellene áll”
(Jak 4,6b) - vagyis: az eseményeket
kevélyen, gőgösen, önigazultan
szemlélő, elevenek és holtak
fölött szuverénül ítélgető embereknek
ellene áll, „az alázatosoknak
pedig kegyelmet ád.” (Jak 4,6c)
És nekünk erre a kegyelemre van
szükségünk! Alázzuk meg hát magunkat
Isten hatalmas keze alatt,
most még inkább, mint valaha.
„Nem csoda, ha kevés élményünk
van az imádság hatalmáról,
hiszen “Isten a kevélyeknek ellene
áll”! (Jak 4,6b) Hiába kérjük, nem
kapjuk meg, mert nem jól kérjük!
Azért, hogy a gerjedelmeinkre
költsük azt! Kegyelmet az alázatosoknak
ad, azoknak, akik nem
akarják érvényesíteni az ő kis énjüket
Istennel szemben, hanem