A FOGÁSZAT EGÉSZSÉGPOLITIKAI ÉS INFORMÁCIÓS ...

14
Székely Tamást, a
rendszerváltozás utáni
tizenkettedik egészségügyi
minisztert életútjáról és
miniszteri ars poeticájáról
faggattuk. Elmondta,
világéletében sebész szeretett
volna lenni, és óriási dolognak
tartja, hogy az is lett, elôbb
Tatabányán, majd a fôvárosi
Károlyi Kórházban.
A Balassa Kórházban végigjárta a
„szamárlétrát”: operált, asszisztált.
Alorvosként kezdte, majd fôorvos
lett, végül kinevezték a kórház igazgatójának.
1995-ben a Fôvárosi Önkormányzat
úgy döntött, hogy a Balassát
krónikus kórházzá alakítja.
Nehéz idôszak volt, egybeesett a
Bokros-csomag idejével, sok ember
került utcára, a Balassa kiterjedt
munka-egészségügyi hálózatát is fel
kellett számolni. Botrány kerekedett:
az OEP-elôleg késett, nem volt
pénz sem a maradók bérének, sem a
távozók végkielégítésének a kifizetésére.
Székely, az akkor még szinte
ismeretlen ún. egynapos ellátások
bevezetésével próbálta menteni a
helyzetet. Olaj volt a tûzre: volt, aki
azzal vádolta, hogy emiatt adósodtak
el, mások szerint viszont: „Egy
krónikus kórház ne aktívkodjon”!
Vizsgálat indult, amely azt bizonyította,
hogy nem az igazgató „sebészkedése”
eredményezte a hiányt.
A vizsgálat lezárulása után Székely
Tamás lemondott. Munkát keresett,
eredménytelenül. Budapes-
E G É S Z S É G P O L I T I K A
Nem vagyok népnevelô…
D E N T A L H Í R E K
Dr. Székely Tamás
ten minden hely foglalt volt, olyan
emberre, aki évi mintegy 150 hasi,
illetve érsebészeti mûtétet végez,
ráadásul 4-500 esetben asszisztál,
sehol sem volt szükség. Alkalmazták
volna, de csak úgy, hogy az ne
sértse a már ott dolgozók érdekeit,
vagyis ha „beáll a sor végére”, és kivárja,
míg rákerül a sor, majd neki is
jut mûtét. Vagy sem. Mint mondta,
ezt sem szakmailag, sem emberileg,
sem anyagilag nem engedhette
meg magának.
Véletlenek oldották meg a helyzetet:
Cser Ágnes, a Balassa korábbi jogi
képviselôje lett az OEP fôigazgatója,
ô hívta a hivatalba fôosztályvezetônek.
1999-ig dolgozott az OEPnél,
eközben kiesett a szakmai gyakorlatból.
Idôközben tanulni kezdett: elvégezte
az Egészségügyi Menedzserképzô
Alapítvány (EMKA) iskoláját,
utána a Közgazdasági Továbbképzô
Intézet menedzserképzôjét. 1999tôl
a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat
Sebészeti Szakrendelését vezette,
2005-ben hívták vissza az
OEP-be, fôigazgató-helyettesnek.
– Botcsinálta egészségpolitikus lenne?
– Kezdetben kényszerpálya volt,
de szenvedély lett belôle. Ahogy
egyre magasabbra kerültem, egyre
nagyobb áttekintésem lett az egé-
szségügy egészének a mûködésére.
Kezdetben csak egy kórházi osztály,
majd egy egész intézmény menedzselése
lett a feladatom, ám az
OEP-bôl már az egész rendszert át
kellett látnom.
– Késôbb ezt miniszteri megbízottként,
majd OEP-fôigazgatóként tehette meg.
Visszagondolva különbözô nyilvános megszólalásaira,
elôadásaira, feltûnô, hogy
mindig is bírálta a fennálló állapotokat,
ám soha nem nagyléptékû, a rendszer egészét
megváltoztatni – netán megváltani –
akaró gondolatai voltak, hanem olyan apró
és szükséges lépésekre tett javaslatokat,
amelyek – megvalósulásuk esetén –
hosszabb távon kihatnak a nagy egésznek
a mûködésére. Úgy tûnik, a magyar egészségügynek
egyre inkább szüksége van az
efféle szakszerû, elfogulatlan gondolkodásra.
Talán ez a szükség emelte Önt egyre
magasabbra, végül a miniszteri székbe?
– Mindenki, aki régebben foglalkozik
az egészségüggyel – bármelyik
politikai oldalról –, kitûnô és helytálló
diagnózisokat képes felállítani
a létezô állapotokról. Különbségek
a terápiákban vannak.
Már a rendszerváltozás kezdetén
kirajzolódott két eltérô álláspont: az
MDF által képviselt fontolva haladás,
valamint az SZDSZ által elképzelt
gyors és radikális átalakulás.
Máig ez a két álláspont ütközik az
egészségügy területén is. Ez a két
szélsôség nem annyira a politikai
elkötelezettségben, mint magában
az emberi természetben gyökerezik.
A reformról általánosságban az a
véleményem, hogy elôször a fejekben
kell megtörténnie. Hiába áll elô
valaki a legjobb gondolatokkal, ha
azokat a körülötte lévôk nem fogadják
el. Úgy járhat, mint Giordano Bruno.
Megégették, amin nem változtat
az sem, hogy késôbb kiderült, neki
volt igaza. Akkor lehet reformot végrehajtani,
ha az emberek többsége
úgy látja, nem jó, ahogy van, és elhiszi,
hogy változtatni kell, mégpedig
éppen a javasolt irányba. Fon-