A FOGÁSZAT EGÉSZSÉGPOLITIKAI ÉS INFORMÁCIÓS ...

10
A múlt megidézése tanulságos
és olykor elôremutató.
A visszapillantásoknak
azonban komoly veszélye, hogy
a múlt történéseit a jelenkor
tapasztalatai alapján a mai
tudatunkkal értékeljük, és
a torzítás nemcsak a múltat
szépítheti vagy csúfíthatja,
hanem a téves következtetések
a jelent is hamisíthatják.
Az értékelés hibáját csökkentheti, ha
a múlt idézéséhez az adott korszak
szakembereinek véleményeit vesszük
figyelembe, feltételezve, hogy a szubjektív
vélemények sokasága az objektív
valóságot tükrözi. Ennek egyik tudományosan
elfogadott vizsgálata a
„Delfi-módszer” alkalmazása. Ezt az
D E N T A L H Í R E K
E G É S Z S É G P O L I T I K A
Visszapillantás:
Helyben járás lejtmenetben?
objektív véleményt az ezredforduló
egészségügyi helyzetérôl és az akkor
elképzelt jövôképrôl a legjobban tükrözi
a „Technológiai Elôretekintési
Program” (továbbiakban: TEP) „Egészség
és Élettudományok Munkacsoport”
jelentése, amelyet az Országos
Mûszaki és Fejlesztési Bizottság
(OMFB) felkérése alapján a kérdés 26
szakértôje (köztük e cikk szerzôje) dolgozott
ki. A szakértôk több munkacsoportban,
az akkori (1998–1999) hazai
és nemzetközi adatok alapján elemezték
és értékelték az egészségügyet,
és konszenzus alapján (a Delfimódszer
segítségével) vázolták fel 15-
20 év távlatában a jövôképet – alapvetôen
három szcenárió segítségével.
A legkedvezôbbnek ítélt változatot,
amely csak gazdasági, társadalmi, politikai
és technológiai koordinált erôfeszítésekkel
valósítható meg, ajánlások
formájában fogalmaztuk meg
mindazok számára, akik befolyást
gyakorolhatnak a jövô alakítására. Zárójelben
jegyzem meg, hogy a döntéshozók,
a „mindazok”, úgy látszik,
nemigen olvasták a munkacsoport jelentését,
amely 2000-ben jelent meg.
A jelen cikkünkben közölt részletek
zöme ebbôl az anyagból származik. i
A helyzetértékelés
A múlt század 80-as éveinek kezdetétôl
az iparilag fejlett kapitalista országokban
az egészségpolitika a korlátozás
szakaszába lépett. Az egészségügyi kiadásoknak
a gazdasági növekedést jelentôsen
meghaladó növekedési üteme
leállt, majd a 90-es évektôl a legtöbb
országban csökkenô tendenciába
ment át. Az egészségügyi kiadások korlátozásának
fô oka a gazdasági növekedés
megtorpanása volt, a másik – részben
a szocialista tábor széthullásának
hatására – annak a szociálpolitikának a
korrekciója, hogy a jóléti állam képes
és köteles minden egészségügyi probléma
megoldására. Ugyancsak a kiadások
visszafogását indokolta az egyéni
felelôsség kiterjesztése a preventív és
kuratív szférára egyaránt. Az egészségpolitika
preventív szemléletét nagyban
segítette az Egészségügyi Világszervezet
Európai Bizottsága által kidolgozott
és 1984-ben elfogadott „Egészséget
mindenkinek 2000-re” európai stratégiája.
Ez a stratégia képezte hazánkban
a már 1988-ban elfogadott, majd szinte
minden kormány által újra átdolgozott,
de sohasem realizálódott nemzeti egészség-megôrzési
programok alapját.
Ennek fogászati vonatkozásait a D. H.
2001. évi számában értékeltem. i
Magyarországon a fenti hatások
ugyan „begyûrûztek”, de alapvetôen a
rendszerváltozást közvetlenül megelôzô
és az azt követô politikai érdekek határozták
meg az egészségpolitikát.
Így ír errôl a már idézett TEP-jelentés:
„1989 és 1991 között a GDP-nek az
egészségügyi közkiadásokra esô része
ugrásszerûen emelkedett: a GDP 4,9%áról
6,5%-ára. Ez két tényezôvel magyarázható:
jelentôsen csökkent a GDP, valamint
reálértékben is növekedtek az
egészségügyre fordított pénzek, amikor
1990-ben a költségvetési finanszírozásról
az egészségbiztosítási finanszírozás-